Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

A mexikói est

Szóval, miután felébredtem kb. 4 óra alvás után, ami iszonyatosan jól esett, kezdhettem is készülődni az esti programra. Mivel csütörtök volt az utolsó napjuk a tavaszi szünet előtt, Ruby és barátnői bulizni készültek, és úgy határoztam, hogy velük megyek. Elvégre utána megint pár napig egyedül leszek, és jól jön a társaság, meg legalább kicsit edzem a fülem az angolhoz. Szóval készülődtünk, hogy menjünk a mexikói buliba. Nem igazi mexikói, hanem vicces mexikói, ahol az emberek sombrerot meg műbajuszt viselnek. Mondom, aha. Tök jó. (Magamban: „Légy nyitott! Lehet, nem is lesz olyan gáz, hanem tök jól fogod érezni magad”) De most komolyan. Sombrero. Szerintetek milyen hülyén állt már? Segítek. Nagyon.

Szóval, befutnak az emberek, alapozás egy kis tequilával, gyorsan kiderül, hogy itt bizony nem nagyon bírják az emberek a piát. Kettőtől már olyan viccesen beszéltek, hogy öröm volt nézni. Tisztára mint a tinik. Vagy nem tudom. Aztán szép lassan elindultunk az Oxford streetre, taxival mentünk, összesen 22 dollárért. Nem tudom milyen hosszú táv volt, de én olyan 15 perces útra saccolom. De az tény, hogy a taxi nekik is drága, volt rajta ötölés, de az egyik csaj ragaszkodott hozzá, szóval így lett.

A szórakozó hely neve nem tudom mi volt, mert mikor megkérdeztem, azt a választ kaptam, hogy ez a Gypsy Lounge, de a klub neve Naked. Na hát köszi, mi? Fura, mindegy. A szórakozó hely előtt egy sor és egy sor nélküli bejárat. Gyakorlatilag, erre a helyre, ha 21 feletti vagy és van valami személyid, ingyen bemehetsz sorbanállás nélkül. Meg gondolom, ha lány vagy, de ez nem derült ki. Be is mentünk, biztos ki tudjátok találni, rajtunk kívül hányan viseltek valami mexikóit. Pontosan. Senki. Haha. De jó. Na akkor gyors ital a bárban, $5 dollár egy csomó pia, például éjfélig a tequila sunrise, (kis, 2,5 decis pohárban), meg ez meg az, de a nagy részét nem ismertem. Na mindegy, aztán bementünk a tánctérre táncolni.

Kicsit a szórakozó helyről. Úgy ahogy modern bútorok, bankautomata bent a szórakozóhelyen (!), közönség 18 és 25 között, a zene mindenféle. De tényleg minden, rock, pop, kicsit elektromosabb vonulat. Tényleg, nem jelentett nekik gondot egyszer Blink 182-t, máskor meg Vagabondot játszani. És tudjátok mi volt a legjobb? Hogy senkit nem zavart! Az emberek csak simán jól érezték magukat. Minden fajta zene, és mindenre táncoltak. Jó, kicsit húzták a szájukat, ha pont nem az a stílus volt, ami nem jött be, de attól még ugyanúgy táncoltak rá. Az este egy pontján az emberek elkezdtek vonatozni valami régi számra. Az milyen?

Szóval visszatérve a mexikói estre. Hát, tény, hogy semmi mexikói nem volt benne. De igazság szerint, egyáltalán nem éreztem rosszul magam a kalap miatt. Sőt. Mint kiderült, egész népszerűek lettünk velük. Az emberek odajöttek megkérdezni, hogy mi ez a kalap dolog. Vicces volt. És jópofa. És csomó képet csináltak rólunk. Mintha valami fontos emberek lennénk. Egy srác odajött a kalap miatt, aztán rámnézett, és azt mondja, hogy : „Te, neked valami akcentusod van? Honnan jöttél?” Nekem akcentusom?? Hallottad már magadat beszélni?! Nagyon durva. Tök fura, hogy a csajokat szinte teljesen megértettem, de valahogy vagy csak a pasik beszélnek furán, vagy mind olyan helyről származnak, ahol furán beszélnek az emberek, én nem tudom, de durva. Mond valamit, és így semmi. Oké, szavak. Tippelnem kell, hogy miről van szó, de néha még azt se találom el, hogy most kérdezett, vagy csak mondott valamit. Ááá…

Szóval itt buliztunk kb. 3-fél4-ig, amikor is elindultunk haza és 4-re haza is értünk. Aztán másnap fél1-ig aludtam, de még akkor is úgy voltam, hogy lassan fel kéne kelni, de igazából tudtam volna még aludni. Utána kicsit neteztem Rubynál, majd eljöttünk a hostelhez, hogy letegyem a cuccot. Innen ment tovább dolgozni, én meg körülnéztem, mit lehet itt csinálni meg enni. Mint kiderült, ez egy nagyon durva party körzet, és pont a közepébe csöppentem. Vettem észre, a $2,20-as vízzel. Na mindegy. Már meg van a SIM kártyám is, csak aktiválnom kell, este meg lehet eszem egy jó kis debreceni kolbászt, ami csak 9,20 itt a szomszédos cseh-szlovák étteremben. De tényleg, van káposztalevesük is Csabai kolbásszal. Így is van kiírva. Este 9-10 körül lefekszem, és holnap 8-kor kelek, hogy végre átálljak az itteni időzónára.

A hostel egyébként az, amire körülbelül számítottam, talán a liftre azért rákérdezhettem volna, tekintve, hogy második emeleti szobában vagyok. Még ugyan a fürdőt nem láttam, de a szoba tiszta és normális. Még csak egy szobatársammal találkoztam, itt fekszünk némán a szobában. Még két lánnyal osztozom, ők gondolom, majd később befutnak. Alig várom a reggelit.

Reklámok
Hozzászólás »

Jolly Swagman

Jolly Swagman a nem hivatalos ausztrál himnusz főszereplője, ami egy vándorról szól, aki ellopott egy bárányt, és nem akarta visszaadni, ezért inkább vízbe fojtotta magát.

És mellesleg ez a hostel neve is, amiben épp ezeket a sorokat írom. Mik is történtek velem eddig? Sok minden, és semmi különös. Csütörtök reggel megérkeztem Sydneybe, beültem egy félreeső utca félreeső kávézójába, 10 dollárból ittam egy kávét, ettem egy sütit, meg vettem egy üdítőt. Jól nem laktam, de legalább egy kis internethez jutottam. Aztán elkezdtem bejárni a várost, elsőként a bankba mentem, ami a belvárosban volt. Ez a Martin Placen van, ami igazi business negyed, maga a bank is gyönyörű volt, igazi régimódi, stukkókkal és aranyozással díszítve. Itt, mint már említettem, nagyon kedvesen segítettek aktiválni a bankszámlámat, amit otthonról nyitottam. Rögtön rá is tettem a pénzem nagy részét, de mivel még 5-7 munkanapig nem lesz bankkártyám, ezért egy kisebb részét magamnál tartom. Kiderült most már, hogy jól is tettem.

Ezek után sétáltam tovább a környéken, kitaláltam, hogy megnézem a botanikus kertet. Ehhez keresztül kellett mennem a sydneyi korházon, amiről mutatok is mindjárt pár képet, igazi kis csoda, nem? Tiszta Disneyland, ki nem akarna ide jönni?

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A botanikus kert is gyönyörű volt persze, tele különleges növényekkel és pálmafákkal. Igazából egy hatalmas park, amiben az emberek futnak, fociznak, piknikeznek, sétálnak, pihennek. Remek hely, én is lecsücsültem a fűbe, és ott tervezgettem a továbbiakat. Ekkor tűntek fel ezek a furcsa fekete-fehér madarak, amik fel-le sétálgatva, hosszú csőrükkel a fűben matatva ebédeltek. Nagyon jópofák voltak, és még sosem láttam ilyeneket, úgyhogy sok-sok fotót készítettem róluk.

A parkban áttanulmányoztam az ingyenesen begyűjtött Sydney úti kalauzt és térképet, pár ötletet keresve, hogy mivel is töltsem a napjaim. Ki is néztem pár helyet, mint például az Australian Museum, a Taronga Zoo, az Art Gallery of NSW, vagy a Susannah Place. Ugyanakkor a beugrók elég borsosak, így megfelelően kell majd ütemezni a látogatásokat. Például egy állatkertbe kicsit sokallom a 45 dolláros belépőt, de például a Sydney Aquariumba is olcsóbbak lesznek a jegyek április végétől, úgyhogy ebben reménykedem.

Ami az egyéb pénzügyeket illeti, valóban elég drága minden. A belvárosban inkább nem vettem szendvicset 8-9 dollárért, akkor már inkább kerestem egy bevásárló központot, és ott a kaja részen ettem csibefalatokat sült krumplival 6,50-ért. Nem volt valami nagy adag, de legalább meleg kaja volt. Itt rögtön az jutott eszembe, hogy eddig mennyire nem okozott gondot otthagyni a gyorséttermi vagy önkiszolgálós kaját, ha nem kívántam. A folyadékfogyasztás is necces, de szerencsére a parkokban és közhelyeken, mint a múzeumok is, vannak ivó kutak, és nagyon finom a víz.  Az árak egyébként nagyon változóak. Ebben a bevásárló központban a legalsó szinten volt egy ázsiai üzlet, ott vettem legolcsóbb fél literes vizet 0,55-ért. Ugyanez a víz most a Kings Crosson 2,20 volt! Milyen durva! Ami még kellemetlenebb, hogy egy kis boltban semminek nincs kirakva az ára. És az árun sincs rajta. Ciki. Asszem, keresnem kell egy olcsó bevásárló helyet, és ott venni kaját.

Szóval, megebédeltem, majd lassan ideje volt, hogy találkozzak az első vendéglátómmal, Rubyval. Rubyról azt kell tudni, hogy egyetemre jár, mellette pincérkedik vagy valami ilyesmi, és azt írta, a központban lakik. Ööö… Az utolsó azért nem teljesen volt igaz, bár lehet, hogy pár hét múlva revidiálnom kell ezt a mondatom. Nagyon kedves lány, a Central Stationön találkoztunk, ami azért is jó, mert reggel ott hagytam a bőröndöm, hogy ne kelljen cipelnem egész nap. Majd elmentünk hozzá, és neki aztán dolgoznia kellett mennie, én meg addig aludtam a szobájában. A szállásról inkább nem írok, legyen elég annyi, hogy ez is megvolt. Ruby azt mondta, szereti ezt a helyet, mert nincsenek patkányok. Tényleg nincsenek.

Hozzászólás »

Első benyomások

Miért tartozik a legélhetőbb városok közé Sydney? Valószínűleg nem a 7 dolláros parkolási óradíjával érdemelte ki a 6. helyet. De akkor mivel?

Érdekes, első blikkre semmi különöset nem vettem észre. Igazából a reptérre megérkezve a mosdó nem volt kevésbé leharcolva, mint bármely otthoni nyilvános wc (értsd bevásárló központban vagy ilyesmi), átlagosan tiszta volt, jó nem zürichi tiszta, de olyan magyar tiszta, amikor az tényleg tiszta. Az utcákat járva sem láttam semmi szembeötlőt, nem szemetesek a járdák, de nem is zavaróan osztrák rendesek. Olyan normális. Az emberek ugyanúgy átmennek a piroson ha tudnak, dugó is van, még talán tolakodás is. Talán a házak és a környezet jellemzően más, de nem azért mert annyira modern vagy különleges lenne, inkább csak az összkép más.

Aztán jöttek az apróságok. Hogy a wc lehúzásához újrafelhasználják a vizet. Hogy az utolsó kávézóban is van fenntartott asztal időseknek/rászorulóknak. Hogy minden egyes kereszteződés akadálymentesített mozgássérülteknek és babakocsisoknak, minden egyes lámpa hangjelzéssel segít a látássérülteknek. Hogy kínosan spórolnak a csomagolóanyagokkal – és mellesleg a WC papírral is. Rengeteg helyen van több nyelven kiírva valami, a belvárosban nagyon sok ázsiai felirat van. Jellemző a multikulti, de nem zavaró. Az emberek nem idegbetegek, hanem kiegyensúlyozattak. Nem, nem Pleasantville, tökéletes emberekkel és világgal, véletlenül sem, de normális emberek emelt fővel, alapvetően jó kedvvel sétálnak az utcán. Kedvesek, nyitottak, és rendben vannak önmagukkal. Ez hallatszik a hangukon. És ha megállok az út közepén a térképpel, megkérdezik, hogy „Eltévedtél, kedvesem?”. Az, hogy a banki ügyintézés személyre szabott, a keresztnevemen szólítanak, és 10 perc alatt végzek, amire azt írták, hogy 20-30 perc lesz maximum. Az, hogy a csomagmegőrzőben beveszik a 23 kilós bőröndöm, holott 20 kg a határ, és ezért nem kell plusz díjat fizetnem, csak egy zacskóba átraknom azt a plusz 3 kilót. Vagy hogyha nem működik a vonatjegyem, nem engem hurcolnak meg, hogy mit csináltam rosszul, hanem megmutatják, hol tudok kimenni, és nem gyanúsítgatnak csalással.

Olyan apróságok ezek. A legtöbb nem is kerül pénzbe. Mert arról is szólnak, hogy mennyire figyelünk egymásra. Egy kicsit olyan érzés, hogy nem is különbözik ez a hely annyira Magyarországtól, csak épp itt az „így is lehetne” az már megvalósult. Mert egy része csak elhatározás kérdése. Például a parkban sportoló emberek. Napközben tele volt focizó vagy futó emberekkel, de nem csak a parkban, az utcán is láttam futó, bicikliző embereket. És nincsenek bicikli utak. Egy se. Szóval elég a kifogásokból.

1 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur, community builder, writer and advisor

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: