Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Húsvét után a fesztiválon

- április 18, 2012

Mint korábban is említettem, a facebookon nyertem egy ingyen jegyet a Sydney Easter Showra, ami szabadfordításban húsvéti show. Inkább nevezném mondjuk vásárnak, vagy fesztiválnak, jobban illik hozzá, bár az igazság az, hogy fura keveréke a búcsúnak, a vásárnak és a különböző versenyeknek. Majd meglátjátok, miért.

A húsvéti show idén április 5-ikétől 18-ikáig tartott, szóval a tegnapi nap még időben voltam, hogy mindent lássak. Egyedül az idő jelentett problémát, ugyanis esni kezdett, és nem nagyon akaródzott neki elállni. Aztán néha elállt, néha eleredt napközben, de a tényen nem változtatott, hogy a cipőm teljesen átázott. Össz-vissz egy esődzsekim volt, de azért a célnak megfelelt. Viszont a cipő kérdés még mindig nem oldódott meg, egész hétre rossz időt mondanak, és nem nagyon tudok mit kezdeni a vizes cipőmmel, mert nem szárad meg. Most kezdjem el hajszárítózni?

Vissza a témához. Szóval az Easter Show kint volt az Olimpiai Parkban, ami kicsit Syma környékére emlékeztetett, stadion és a környékén pár vásári épület, vagy ha így jobban tetszik, vásári park, ahol kiállításokat tartanak. Aggódtam kifelé menet, hogy biztos sár lesz, de 95%-ban térköves úttal borított a terület, tehát ez nem volt gond.

Ahogy beértem vásár területére, kicsit csalódtam, ugyanis elsőre teljesen egy búcsú területén éreztem magam, céllövöldékkel és béna (nekem legalábbis) vidámparki játékokkal.

De rögtön az utam elején már találtam is valamit, amiért megérte kijönni, ez pedig egy sátor volt, ahol ausztrál állatokat lehetett megnézni, például bilbyt, ami egy iszonyatosan cuki és pici erszényes állat, kicsit kenguru szerű, de nem az. És volt koala is. Nem akarok általánosítani, ezért csak azt mondom, hogy ez a koala egy nagyon unalmas állat volt. Kezdjük ott, hogy háttal az embereknek ült az ágon. Másrészt meg aludt. Nekem fel se tűnt elsőre, hogy az egy állat, egy kisfiú kérdezett rá a gondozónál, hogy az egy igazi koala-e. Pff. Hát ez is megvolt, nem volt túl nagy hatással rám. Akkor már inkább a bilby, az legalább aranyos és mozog.

Ahogy tovább haladtam a vásár területén kiderült, hogy sok-sok minden van egy ilyen vásáron. Például az Easter Show ad lehetőséget az ausztrál mezőgazdaság bemutatkozásának. Ez azt jelenti, hogy különböző farmerek eljönnek, és hozzák a portékáikat / állataikat, stb. Van például egy csomó állatfajnak szépségverseny, vagy valamilyen verseny, például díjazzák a disznókat, marhákat, pulykákat, tyúkokat és kakasokat, kecskéket és káposztákat 🙂 Na jó a káposztákat nem, de a növénytermesztők a zöldségekből-gyümölcsökből valami nagy installációt csinálnak, és azt is díjazzák. De van például virágkötő verseny is, meg láttam gyönyörű tortákat is kiállítva. És vannak különböző kézműves és művészeti kiállítások és díjak, festőknek, fotósoknak, szövőknek stb.

És ha ez még nem lenne elég, van a vásár része, ami kicsit BNV jellegű, gyakorlatilag mindent lehet kapni, a ruhától a bútoron át a jacuzziig. A fogyasztógéptől a mobil telefonon át a borecetig, tényleg mindent. És van a Food Court része, ahol pedig a kézműves élelmiszerek meg a nem annyira kézművesek mutatkoznak be, és rengeteg kóstoló van. Persze ezt élveztem a legjobban, mert csomó ingyen kaja. Egyedül borból nem volt ingyen kóstoló, amit sajnáltam, mert már nagyon kíváncsi vagyok az ausztrál borra.

Voltak még különböző sport és ügyességi versenyek is, például díjugratás és kutyás akadálypályás verseny. Ezek jópofák lettek volna, érthető módon az eső miatt nem voltak túl népszerűek. Ami viszont tetszett, hogy a kutyások – akik a kutyás versenyre jöttek – nagyon közvetlenek voltak, és az emberek gyakorlatilag rátapadtak a kutyákra, és halálra simogatták őket. És ők meg hagyták. Kedves.

Advertisements

One response to “Húsvét után a fesztiválon

  1. […] az ipara, de mindegy. A helyszín a Sydney Showground a Sydney Olympic Parkban, vagyis ott, ahol az Easter Show is volt. Eléggé hasonlít az otthoni Industriához, már aki azt […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: