Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Rabszolgatartók és eltartottak 2/4

- április 24, 2012

A létrán egy picit feljebb lépve megláthatjuk azokat az embereket, akik valahogy kiküzdötték magukat a diák státuszból, vagy azért, mert elvégezték a sulit, vagy, mert találtak valami alternatív opciót a permanent resident (állandó lakos) státusz felé. Egy jelentős részük shared house-okban lakik.

Itt már azt hittem, egy fokkal jobban járok. Tudni kell, hogy bizonyos környékek erősen meghatározzák, hogy milyen embereket vonzanak. Anélkül, hogy degradálnám őket, vagy bármi rosszat mondanék, tényleg így van. Például Strathfield egy része. „Nézz körül” – mondta nekem S. – „látsz itt rajtunk kívül fehér embert?”, és valóban, csak ázsiaiakkal volt tele. Tényleg, egyetlen egy európait vagy ausztrált nem láttam. Burwood például már keverék, de nagyon nagy részben ázsiai, részben arab illetve indiai, de európai ember kevés volt, az biztos. Félreértés ne essék, mindezeket nem tekintem „faji kérdésnek”, egyszerűen így van. Sőt, nem egy hirdetés meghatározza, hogy csak panjabi, vagy csak kínai jelentkezését várják, vagy, hogy szoba kiadó jó muszlimnak. Olyat egyet se láttam, hogy csak európaiak jelentkezzenek. Nesze neked diszkrimináció.

Vissza a shared housera. Vannak ezek az 1800-as évek végén épült, talán kicsit viktoriánus házak. Na milyennek képzelitek? Szép, mi? Sajnos nem. Felújítva nem nagyon voltak, a csempe több, mint száz éves, a nyílászárók rohadnak, a vakolat mállik kívül belül, a vízvezetékek talán, ha egyszer voltak cserélve az elmúlt 120 évben, de lehet, hogy nem. Itt ugye nem fagy, tehát sanszos, hogy eredetiek. Ezekben a házakban a kor szokásaihoz híven sok szoba van, 6-8-10, fürdőszoba viszont csak egy. Régen gondolom nem csináltak akkora ügyet a fürdésből. Ezeket a helyeket felvásárolták általában második vagy harmadik generációs bevándorlók, vagy olyanok, akik elég ideje vannak itt ahhoz, hogy megtehessék. Tehát ázsiaiak, indiaiak, pakisztániak. Ugyanez igaz a shared room esetében a lakásokra is. És ezek az emberek részben vagy egészében abból élnek, hogy az ingatlanjaikat feltöltik a beáramló „diákokkkal”. Olcsó lakhatást kínálnak, kevés bonyodalommal, ugyan a körülmények nem rózsásak.

Az egyik ilyen shared house-ban épp a konyhában vártam a tulajt, és szóba elegyedtem az ott főző, nálam valamivel fiatalabb ázsiai lánnyal. „Szeretsz itt lakni?” – kérdeztem. „Ó, én már nem lakom itt. – mondja vidáman – de régen itt laktam, az első szobában. Két hónapig.” „És milyen volt?” „Nem rossz.” – mondja, megrántja a vállát és vág egy grimaszt. Rögtön az jutott az eszembe, hogy valószínűleg a szülei nem pont egy ilyen helyre képzelték el, amikor elengedték tanulni Ausztráliába.

„Bogarak vannak?” – kérdeztem. „Csótányok néha. Azokat nagyon nem szerettem. Néha már kedvem se volt leütni őket, mert annyira undorítóak. Csak tartsd a szobádban a kajádat, és akkor nem lesz gond.” Persze erre sosem került sor, mert ezt leszámítva se volt valami Szívek Szállodája a hely.
Akadt még bőven shared house élményem, például a nagyon-tetovált, fura szagú emberek. Ott egész vicces volt, mert a szobámba rögtön kaptam egy zuhanyzót is. A sarokban frankón ált egy zuhanykabin, de se kézmosó, se vécé nem volt, hogy megerősítse a fürdőszoba jelleget. Sőt, parketta és ablak volt a szobában, tehát szobának szoba volt. Mégis, fura.

Az utolsó shared house élményem Ashfieldhez köthető, szintén ázsai negyed, ha tippelnem kéne, 95%-ban kínai. Szóval elmegyek, kertes ház, 10 szoba, két fürdőszoba, ebből egy kint. Parketta, bűz nem nagyon, úgy, ahogy rendes. Nem túl luxy (vannak, akik értik 🙂 ), de elviselhető, amíg nem találok állást. Hívom a tulajt, kérdezi, mi vagyok, ki vagyok, mondom, még turista vízumon, de mérnök vagyok, munkát keresek, már intézem a diákvízumom. Mindent mondok, csak adja már ki nekem valaki a szobáját. Kicsit problémás a kommunikáció, mondja, menjek be holnap hozzá az irodába, és megbeszéljük a feltételeket. Elküldi a címet SMS-ben. „Y. C. – 244 .. St, floor 4, room 403 – Education and Migration Center”… Lefagyok. Ott állok a sötétben, Ashfield közepén, és bámulom a telefonom. Most mi lesz?

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: