Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Happy Anzac Day

- április 25, 2012

Április 25-én tartják az ausztrálok egyik nemzeti ünnepüket, az Anzac Dayt. Ezen a napon az ausztrál és új-zélandi veteránok és háborús hősök, elesettek illetve jelenlegi katonák előtt tisztelegnek. Az ünnep Sydneyben az Anzac emlékműnél kezdődik a Martin Place-en, hivatalos megemlékezéssel valamikor hajnalban, ha jól tudom, idén 5-kor. Ezután a belvárosban felvonulás zajlik, erre látogattam el ma.

Ahogy leszálltam a városközpontban a városházánál a metróról, rögtön elkapott az ünnepi hangulat. A metró megállót ausztrál zászlókkal díszítették, árusok árultak zászlókat, és ingyen étel-ital osztogatás zajlott az aluljáróban. No nem a hajléktalanoknak szánt melegétel szervírozásra kell gondolni, és tulajdonképpen nem is volt teljesen ingyen. Forró italt illetve Anzac sütiket kínáltak némi adomány fejében, amit persze a veteránokra és a családjaikra illetve a háborús hősök családjaira fordítottak. Volt még az asztalon egy kosár tele rozmaring ágakkal, ugyanis ezen a napon ezt tűzik ki magukra az ausztrálok, mint mi a kokárdát március 15-ikén.

Adakoztam is egy keveset, és cserébe kaptam egy forró csokit, meg elvettem egy Anzac sütit. A süti inkább kekszszerű, mandulás volt, talán kis gyömbérrel, nem tudom. A boltban is láttam pár napja Anzac sütit, az nem teljesen ilyen volt, de az is a száraz kekszhez állt közel. Végülis finom volt, ajándék sütinek ne nézd az állagát. Az utcán már egész tömeg várakozott, kordonokkal választják el ilyenkor az utat a nézelődőktől. Gyakorlatilag az egész belváros le van zárva, autós forgalom nincs, csak a felvonulás résztvevőinek.

A felvonulás tulajdonképpen abból áll, hogy rezes bandák vagy skót dudások vagy egyéb zenészek vezetik fel a veterán egyesületeket, azokat az embereket, akik egy szakaszba, vagy alakulatba tartoztak valamelyik háború során. A veteránok, nagy részben idős emberek, szépen öltönyben az összes kitüntetésükkel végigmasíroznak így a belvároson, közben néha vagy integetve a tömegnek vagy nem. Nyilván vannak páran, – talán kevesebb, mint 5% – akiknek már nem megy úgy a séta, ők vagy katonai dzsippeken, vagy tolókocsiban haladnak végig a menettel.

Az egyes alakulatokat bannerekkel vezetnek fel, amik jelzik az alakulat/csapat nevét, és általában hogy mikor és hol szolgáltak. Ezeket fiatalabb katonák, vagy cserkészek, vagy akárkik viszik, és utána jönnek a veteránok. Láttam olyan csoportokat, ahol a veteránok között hozzátartozók sétáltak, az elvesztett rokonuk kitüntetéseit viselve, így helyettesítve a helyüket a csapatban. Az egész elég megható, mert amikor együtt sétálnak 70-80-as éves bácsik, meg az ember lát 5-6 éves kislányt is, akkor azért kicsit összeszorul az ember szíve. Pláne, ha egy alakulatból csak egy ember az, aki megmaradt, és egyedül sétál végig a meneten.

Az emberek általában megtapsolják ezeket a katonákat, nem egy őrjöngő tömegre kell gondolni, aki üdvrivalgásban tör ki, hanem szakaszosan feltörő tapsra, ha olyan alakulatot látnak, ahol sok a kitüntetés vagy nagyon kevés ember, esetleg csak egy élte túl a háborút / elmúlt éveket. Nem mindenki és nem mindig tapsol, de pont ez adja az érzetet, hogy komolyan gondolják, amikor tapsolnak.

Ez a felvonulás elgondolkodtatott, mert ugye nekünk is van március 15-ikénk meg október 23-ikánk, de valahogy az egész más hangulatú. Itt a túlélőket ünneplik, azokat a hősöket, akik hazatértek, és persze emlékeznek az elvesztettekre is. Otthon valahogy csak a halottakra emlékezünk, és sosem éreztem, hogy bármikor is megemlékeztünk volna a túlélőkről. Hogy megköszöntük volna nekik, hogy harcoltak értünk, a következő nemzedékért. Talán a két esemény eltérő kimenetele miatt, de mondjuk hiába tekintünk a saját sorsunkra sokkal keserűbben, Ausztráliát is bombázták a második világháború során, és az ő múltjuk sem móka és kacagás. Érdekes, hogy ez így alakult, mindenesetre örülök, hogy megnéztem ezt a felvonulást, nagyon értékes élmény volt.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Advertisements

2 responses to “Happy Anzac Day

  1. […] már korábban írtam az Anzac Dayről, ami tulajdonképpen a Gallipolinál elszenvedett vereséget ünnepli. Nem értettem, de most […]

  2. […] az ausztrál és új-zélandi katonák tiszteletére. Jó kis ünnep, írtam is korábban róla itt, a várost feldíszítik, mindenkiben a nemzeti öntudat lángja lobog, és nagyon pozitív az […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: