Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Szegény gazdagok

Az elmúlt egy hétben egy jófej magyarnak köszönhetően lehetőségem volt Ausztrália egy másik arcát is megismerni, vagyis hogy mit is jelent az élhető környezet a helyieknek.

Szombaton északra, a Central Coastra autóztunk, ami olyan 80-100 km-re van Sydneytől. Ez azt jelenti, hogy az itteni viszonylatban még abszolút nincs messze. Newcastle, ami a körülbelül az északi csücske a coastnak, 160 km-re van, és ettől délre öblökkel és félszigetekkel teli szakasz helyezkedik el, sok kis településsel. Mi Newcastle-ig mentünk fel, majd onnan lefelé haladva a 111-esen és a 3-ason haladtunk The Entrance-en át egészen Avocaig. Bár az idő nem volt a legszebb, így is remek képek készültek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Avocaban aztán megálltunk egy kilátónál, és a környéken is sétáltunk. A parti sétánytól nem messze volt focipálya, éttermek, és gyönyörű társasházak. Mint megtudtam, a felső középosztály már rég nem Sydneyben koptatja az aszfaltot, mind kiköltöztek “vidékre”, a valódi külvárosba. Bár 90 km a napi ingázáshoz nekem kicsit soknak tűnik, megtudtam, itt vagy csak heti egyszer jár be a családfő dolgozni, vagy csak pár napot. A család meg nyugodtan, gyönyörű környezetben várja aput, hogy hazajöjjön. Itt általában egy családi ház 2-3 hálószobás, 2 fürdőszobás, 2 garázsos, és a két autó mellé még egy kisebb csónak is áll a felhajtón. A lenti kép már Kiamában készült, ahol tegnap jártam. Egy ilyen házat, óceáni kilátással, olyan 7-800.000 dollár körül vesztegetnek (legalább), de nem ritka az egymilliós ingatlan sem. Csak egy 600nm-es telek 3-400.000 dollár körül van, és akkor még jó áron vette a tulaj.

Kiama Heights – óceán a ház mögött

Tegnap pedig délre mentünk, Wollongong és Kiama volt a program. Mindkettő ugyanúgy a parton van, Kiama messzebb, 120 km-re van, míg Wollongong 85 km a belvárostól. Wollongong szerintem nagyobb, a belvárosban több emeletes házzal. Ennek ellenére azért nem hasonlítható össze mondjuk Newcastle-el, mert kicsit el van maradva, amolyan ’80-as évek beli vidéki kisváros magyar útitársam szerint. Ezt ugyan nem tudom megerősíteni, de a vidéki jelleget abszolút. Kiama ezzel szemben elsőre csak amolyan üdölővárosnak tűnt, kicsi, aranyos, de egyszerű. Egészen addig, amíg körbe nem autóztunk kicsit a peremvidéken. Mindenhol vadonatúj házak, lakóparkok, építkezések. Mondanám, hogy kacsalábon forgó paloták, de igazából az itt annyira nem divat. Helyette inkább az örökpanorámás óceáni kilátás dívik, de az aztán nagyon. Egyszerűen fantasztikus helyeket láttunk, és ráadásul a környék iszonyat nyugodt volt, nagyon minimális volt a forgalom.

Avoca Beach

Nem tudtuk teljesen hova tenni, hogy mire ez a nagy betelepülés Kiamában, ezért kicsit utánanéztem. Kiama az Illawara / South Coast régióban fekszik, ami az utóbbi időben nagy fellendülésnek indult. Van itt az óceáni hullámgenerátor, a szárazföldön beljebb elhelyezkedő szélerőmű park, és további zöldenergiás befektetések váratnak magukra. Idén elfogadták a legnagyobb ausztrál biodízel előállító erőmű, mely szintén a környéken fog nyílni. Emellett a környék konkrét céljai közé tartozik, hogy ők legyenek az új IT központ Ausztráliában, és mindent megtesznek, hogy új beruházásokat vonzzanak a térségbe.

Amennyire láttam, pénz van dögivel, és az itt lakók élnek is a lehetőséggel, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg mindennapi életükhöz. Elég kellemes lehet itt élni, hosszútávú terveimbe lehet, hogy fel is veszem.

Reklámok
5 hozzászólás »

Pre-loved tárgyak

Az egyik fantasztikus dolog Ausztráliában, hogy az emberek szívesen adják tovább megunt tárgyaikat. Kicsit kevésbé dekoratív része a dolognak, hogy ezért hétvégenként az utcák úgy néznek ki, mintha állandóan lomtalanítás lenne.

Félig igaz is, a suburbökben például a megunt holmik mellett kikerülnek a törött, lestrapált bútorok is. Egyrészt persze itt is lehet csemegézni, van bőven, ami még használható. Másrészt meg ha kicsit beljebb jövünk,nem csak bútorokat és mindenféle kacatot találhatunk, hanem igazi kincseket is.

Hétvégenként gyakran sétálok, akár itt a környéken, akár a belvárosban, és eddig kétszer sikerült valami kinccsel hazatérni. Kicsit addiktív a dolog, szóval megpróbálom majd legközelebb visszafogni magam, mert nem lesz ez így jó, hogy csak felhalmozom a tárgyakat magam körül. De legalább ingyen van.

Az eddigi mérleg: 1 könyv, 1 dvd, 2 cd. Igyekeztem csak kis dolgokat hazahozni, bár nem mondom, egy-egy fotel vagy dohányzó asztal nagyon csábító tud lenni. Pláne, amikor rá is van írva a kupacra, hogy “please, take it”, vagyis fogjuk meg és vigyétek.

Sajnos a DVD-ről, ami egyébként Ausztrália 5 világörökségbe tartozó részéről szólna, kiderült, hogy hibás, és nem tudom lejátszani. Viszont az egyik CD, ami a “the reindeer section” együttesé, és egyébként az album második száma a Budapest címet viseli, egész hallgatható. Egyébként ez a Snow Patrolos Gary Lightbody indy csapata, amolyan easy listening.

A könyv pedig egyértelműen egy hosszú távú befektetés, a címe: “Vehicle Maintanence for Women”. Kell ennél több?

Hozzászólás »

Az a fránya időeltolódás

Tegnap este egy ismerősöm olyasmire világított rá, amire igazából előbb is gondolhattam volna, de valahogy elkerülte a figyelmem. Nem csupán arról van szó, hogy itt Ausztráliában X óra az időeltolódás Magyarországhoz képest, ó, ennél azért jóval bonyolultabb a történet.

Kezdjük ott, hogy ugye mivel Ausztrália elég nagy, itt is több időzóna van. Az időzónák területenként illetve államonként változnak, az alábbi térkép szerint:

Itt ugye a UTC szerint jelölték az eltérést, ami az egyezményes koordinált világidő, vagyis többé-kevésbé a greenwichi középidő (illetve annak leszármazottja, de ez most a történet szempontjából mindegy). Ez a fenti térkép még abszolút érthető és elfogadható, automatikusan következik belőle, hogy akkor, ha Magyarország +1 óra, Sydney meg +10 óra, akkor a két hely különbsége 9 óra, tehát ha ti reggel 9-kor felhívtok engem, én este 6-kor fogom felvenni a telefont. Így van, ugye? Nem egészen.

A történet ugyanis bonyolódik. Mivel Ausztrália a déli féltekén van, ezért itt pont fordítva vannak az évszakok. Nekem eddig csak az a láncszem maradt ki, hogy ezért a nyári időszámítás is máshogy van, tehát borulnak egy kicsit az időeltolódások. Hogy a dolog ne legyen egyszerű, nem minden állam illetve terület tartja ezt a hóbortos szokást, mint a nyári időszámítás. Nyáron így változik az időeltolódás:

Ha még mindig nem vesztettétek el a fonalat, azért tudom még tetézni. Nevezetesen azzal, hogy itt bizony nem pont akkor van a váltás a téli és nyári időszámítások között, mint Magyarországon. Így lehetséges, hogy ha ti reggel 9-kor felhívtok engem, akkor lehet, hogy én este 5-kor, 6-kor vagy 7-kor veszem fel a telefont. Na, ez milyen?

Lássuk csak kicsit pontosabban.

Amikor itt tél van, mint például most, Magyarországon nyár. A magyar zóna miatt a középidőhöz képest 1-el kevesebb, nyári időszámítás miatt meg plusz még 1 órával kevesebb van ott, itt meg standard van, ezért a helyes számítási mód: +10-1-1=+8 óra. Tehát ha reggel 9kor hívtok, itt délután 5-kor veszem fel a telefont.

Amikor jön a tavasz Ausztráliában, október 7-ikén majd előre kell állítanom az órámat, egy órát vesztek majd ilyenkor. De mivel még Magyarországon a nyári időszámítás lesz érvényben, ezért az időeltolódás +11-1-1=+9 óra. Ekkor a reggel 9-es telefon este 6-kor talál majd meg.

Ahogy Magyarországon beköszönt a tél, és az ország áttér a téli időszámításra, az eltérés a középidőhöz képest +1 óra lesz. Itt Ausztráliában marad a nyári időszámítás egészen márciusig, ezért az eltérés a két hely között: +11-1=+10 óra.

Március vége és április eleje között pedig az a szituáció áll elő, hogy a magyar időszámítás már nyári, és még az ausztrál is – ez naptári évtől függően 5-7 napra igaz egy évben. Ekkor az időeltolódás Budapest és Sydney közt +11-1-1=+9 óra.

Ne is menjünk bele, mi van a többi államban, ahol vagy van nyári időszámítás, vagy nincs, vagy ugyanakkor van átállás, mint Sydneyben, vagy nem. A legegyszerűbb dolog ezentúl, ha fel akartok hívni valakit Ausztráliában, az, ha kiguglizzátok az adott város helyi idejét. Ez a leggyorsabb módja, hogy megtudjátok, mennyi is az aktuális időeltolódás Magyarország és az adott ausztrál térség között.

1 Hozzászólás »

Névnapomra

„ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.”

Egy kis elmélkedés az eltelt időszakról, az elmúlt egy évről és a kivándorlásról – 

Egy éve májusban – teljesen más életút állt előttem. Olyan boldog voltam. Tényleg a legboldogabb voltam a világon; boldog és szerelmes. Kár lenne tagadni. Annyi minden állt előttem, életem párjával tervezgettük a közös jövőt. Azt kívántam, bárcsak lennék egy évvel idősebb, hogy közelebb legyünk a céljainkhoz. Most itt vagyok. Nem bánom, hogy egy évvel idősebb vagyok, jó érzés túl lenni ezen az éven, akárhogy is alakult. Hiába voltam tervekkel és reménnyel tele, az élet úgy hozta, hogy örökre elvesztettem azt az utat, ami még tavaly ilyenkor várt rám. Pedig ragaszkodtam hozzá elég sokáig; mégis, az a hajó elment.

Nosztalgia. Így gondolok vissza erre az időszakra. Fájdalommal kevert bús boldogság. Egy részem mindig újraélné; a kalandokat, a vidám perceket, és a rosszakat is. Nem csinálnék semmit máshogy, nem vonnék vissza semmit. Pont olyan voltam, amilyennek lennem kellett. És ezért nem bánom, hogy megtörtént, sőt. A visszavágyódás mellett azonban sokkal erősebb a megkönnyebbülés, az öröm, hogy vége a szenvedésnek. És kicsit ez a kapcsolatom mintha a kivándorlásom allegóriájává vált volna.

Akárhogy is, úgy érzem, hogy azok a dolgok, amikért hiába küzdöttem, azok az évek, amiket elvesztegettem, nem akadályozhatnak többé. Nem szabad, hogy az a keserűség, ami ott gyűlt bennem, kioltsa az egyszerű örömöket és a reményt, hogy olyan életem lesz, amilyet csak szeretnék. Nem engedhetem, hogy a határok szabják meg az életem, le kell vetkőznöm a korlátaimat, hogy elérjem a céljaim. Küzdenem kell, mert ami ott adott, és magától értetődő, itt annak komoly ára van, és ki kell érdemelni.

Körülbelül egy éve, az ötéves érettségi találkozómon csendben hallgattam, ahogy egy osztálytársam arról beszélt, hogy pár héten belül költözik Ausztriába a párjával. Becsültem az elszántságát, de én akkor nem akartam sehova menni, megvolt mindenem. Egy másik barátnőm az osztályból épp csak hazajött Londonból pár hétre, ahol él és dolgozik. Jó volt látni, ahogy kivirágzott a kinti élettől. Mesélte, hogy nem egyszerű, és bizony sokat kell dolgozni, de jól is lehet keresni. Persze nem a pénzről van szó, bár sokaknak elég motivációt ad. Arról, hogy mit tesz valakivel a kivándorlás. Erősebb lesz, önállóbb, fejlődik a személyisége, és jobban megismeri önmagát. Feszegeti a saját határait.

A héten tele van az otthoni sajtó vele, hogy tavaly 40,000 magyar vándorolt ki Németországba. Vajon mennyien lehetnek még más országokban? Nem kérdőjelezem meg Magyarország élhetőségét, távol álljon tőlem, egyszerűen csak azon mélázok, hogy hányan vághattak neki más-más okok miatt? Vajon a pénztelenség hány embernek ad okot? Vagy a kalandvágy? Talán néhányuknak csak elegük lett a mókuskerékből, és ki akarnak végre szakadni abból a környezetből, ami lehúzza őket. Hányan lehetnek, akik nekivágtak Ausztriának, Angliának vagy éppen Ausztráliának? Talán sosem derül ki. Talán pár év múlva leesik valakinek, hogy a hivatalos levelek, amiket a címzett szülei vesznek át, hogy a szavazási részvételi arány, csökkenő GDP, a szakképzett munkaerő hiánya talán a kivándorlás hozománya. Addig is, élnek a hitben, hogy Magyarország lakossága 9,96 millió fő.

Az otthoni munkahelyemen az egyik lány épp kint van Németországban. Három hónapra ment ki nyelvet tanulni, és gond nélkül elengedték, természetesen visszavárják. Ha visszajön. Nem tudom.

Egy másik ex-kollégám pár napja jelentette be, hogy felmond. Angliába költöznek az egész családdal. Felesége, testvére családja, talán a szülei is. Nem pontosan tudom a részleteket. Nagyon kedveltem őt, egy igazi életvidám fiú volt 10 évvel ezelőtt. Hatalmas figura. Az elmúlt években viszont, a jellem ugyan megmaradt, de a fénye kopott. Sokkal többször volt rosszkedvű, morcos másokkal. Mára mindenki tudja, ha rossz kedve van, jobb nem szólni hozzá. Emlékszem, 14-15 éves lehettem, amikor megismertem. Mennyire élvezte az életet. Lazán vette a dolgokat. Remélem, a külföldi élet kicsit segít neki visszatalálni a régi önmagához. De azért hiányozni fog.

És persze mindenki hiányzik. A szüleim, a legjobb barátok, a régi munkatársak, a közeli ismerősök. Az otthoni tavasz, az eper a piacon, a négyes-hatos, a kert az István utcában, a kutyám. Nem tudom, el kell-e kicsit engednem ezeket, ahhoz, hogy itt tovább tudjak lépni. A szívem azt súgja, hogy igen. Kicsit le kell zárnom magamban ez eddigi életem, úgy, ahogy az ember a régi kapcsolatokkal teszi. És csak remélni tudja, hogy a nosztalgia ellenére valami jobb veszi kezdetét.

4 hozzászólás »

Mit vigyek magammal a kivándorláshoz?

A 10 legfontosabb dolog, amit tilos kifelejteni a poggyászból, ha az ember egy új világban készül letelepedni

Április elején érkeztem Ausztráliába, és az első hónapok alapján az alábbi tárgyakat találtam a legfontosabbnak:

1. Laptop

Enélkül meghaltam volna!!! Komolyan, valószínűleg tényleg a legfontosabb tárgy most az életemben. Kommunikációhoz elsődleges, email, skype, üzenetváltás mind az otthon maradtakkal, mind az itteni új ismerősökkel. A mindennapi élethez is nagyon fontos, a közlekedés megismeréséhez, ha az ember el akar jutni A-ból B-be, felmegy a cityrail oldalára. Vagy ha szállást keres, legyen az egy hostel vagy egy albérlet, ezt mind neten teszi. A munkakereséshez, az állásportálokhoz, a cégek honlapjához mind-mind internet, na meg persze egy számítógép kell. Emellett persze ha önéletrajzokat kell gyártani, vagy valamilyen gyors designt/dokumentumot összedobni, vagy bármi munkához kapcsolatos dolgot kell létrehozni, általában kell hozzá a gép. Ráadásul a pénzügyeimet is ezen vezetem, az irataimat, a szakmai portfóliómat, minden fontos dokumentumom digitális változatát ezen tartom. Nem számít hány kiló, vagy milyen lassú, nem indulnék el nélküle.

2. Okostelefon

Második leghasznosabb dolog 🙂 Nekem egy Samsung Galaxym van, nem a legújabb modell, de a célnak tökéletesen megfelel. Van benne GPS, egy jó kis navigációs program, a Sygic Aura. Ennek a fizetős, de elég olcsó programnak az az előnye, hogy nem kell hozzá internet, hogy különböző infókat tudjon a környékről, mert egy pakkban letölt az elején mindent a szerverről az adott országban. Ezért nagyon-nagyon hasznos, ha a városban gyorsan kell valamit megtalálni (cégek, bankok, ATM-ek, látnivalók, tömegközlekedési eszközök megállói, stb.), és persze segít, hogy ne vesszünk el a nagyvárosban. A fényképezőjével gyorsan lehet fotózni, legyen szó menetrendekről, információs térképekről vagy akár új élményekről. Email olvasás napközben is fontos lehet, és a városban sok helyen van nyílt WiFi. Letölthető rá pénzügyi segédszoftver, mint mondjuk az Expense Manager, de rengeteg helyszín illetve programspecifikus alkalmazás is elérhető.

3. Fényképezőgép

Mégiscsak egy új helyről, egy új életről beszélünk. Érdemes megörökíteni minél több dolgot, később nagyon bánnák, ha ezek most kimaradnának. A turista látványosságokat érdemes végiglátogatni, mert ha beindul a szekér, nem lesz időnk ilyesmire. Ha pedig mégsem jön össze, már lehet, hogy nem lesz rá lehetőségünk, hogy az összes látnivalót megnézzünk, amit szeretnénk. Sydneyben elég sok mindent sikerült látnom, ezekről bővebben a városnézés kategória alatt olvashattok, a fényképek pedig a facebook oldalamon elérhetők.

4. Írószer

Egy füzet vagy jegyzetfüzet, esetleg napló, A/4-es lap-ok, pár toll, vonalzó. Szintén nagyon hasznosnak bizonyultak. Van egy füzetem, amit mindenhová magammal viszek. Szerencsére ez egy olyan speciális füzet, amiben több fajta lap is van, négyzetrácsos, vonalas, sima, összevissza fűzve. Mindent ide jegyzek le, a napközbeni költéseimtől kezdve az útvonal terveken át, egyszerűen mindent! A sima lapok jók, ha egy gyors skiccet vagy térképet akarok rajzolni valamiről, a vonalasra meg minden más kerül. Néha, ha borús idő van, a GPS-em nem működik, így egy tartalék térkép a füzetben mindig jól jön. Ráadásul a füzetembe kis borítékok is vannak fűzve, ahová a bérleteket és pár blokkot gyűjtök.

5. Elegáns ruha

A jó megjelenés nagyon fontos, ha állást keresünk. Nem számít, hogy ha kicsit túlöltözünk, így is úgy is rögtön tudják rólunk, hogy nem erről a kontinensről valók vagyunk. Inkább legyünk egy cseppet elegánsabbak, mint hogy farmerben kelljen megjelenni egy interjún. Ez nem kiskosztümöt és öltönyt jelent, csak megfelelő minőségű, elegáns öltözetet, szövetnadrág inggel vagy blúzzal mondjuk. Persze ez ugye szakmánként változó, én azt írom, ami rám, mint mérnökre vonatkozik. Én szoknyával inkább nem próbálkoztam, így is elég nagy kihívás egyeseknek, hogy gépészmérnökként egy szőke, kék szemű, csinosnak mondott ( 🙂 ) lány vagyok. Persze egy fix helyen vagy szakmai eseményen már más a helyzet, de addig inkább maradok a nadrágnál. Lányok figyelmébe ajánlanám a smink cucc összepakolását is, egészen máshogy bánnak az emberrel, ha normálisan felöltözik és kicsit kifesti magát.

6. Túlélő szett

Így hívom a különböző praktikus dolgokból összeállított csomagot, amit itt nehéz lenne beszerezni az első hetekben, mert vagy nem tudja az ember, hol lehet venni, vagy nem kerül rá sor, hogy használja, de amikor kell, akkor nagyon kell, és jó, ha van. Lássuk mit raktam a túlélő szettembe: cérnák, tűk, körömvágó olló, papírvágó olló, mérőszalag, bicska, sebtapasz, hajgumi. Amit még beletehettem volna, de azóta félig-meddig pótoltam: cellux és/vagy kétoldalas ragasztó. Hasznos dolgok, nagyon, az elmúlt hetekben én mindegyiket használtam. és még csak 5,5 hete vagyok itt.

7. Gyógyszer

Bár a készlet egy részét már elhasználtam, vannak még tartalékaim. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy ha baj van, tudok mihez nyúlni, és nem kell rögtön orvoshoz rohanni. Főleg, hogy itt az egészségügy ugye nem olcsó mulatság, és bár van biztosításom, az általában úgy biztosít, hogy én kifizetem, majd otthon nekem kifizetik. Na hát ezért is hasznos, ha az ember feltankol otthon a legszükségesebbekből. Én otthon ezeket pakoltam be: C-vitamin (kevésnek bizonyult a pár szem, lehetett volna több), Algopirin/rubophen/aspirin általános fájdalom/lázcsippalítok illetve gyulladáscsökkentők, mindenkinek ízlése szerint, én már nem emlékszem melyiket hoztam, és az első hétvégi megfázásomnál már el is használtam őket. Egy doboz cataflam fogfájásra és egyéb nagy fájdalomra, egy doboz augmentin antibiotikum durva esetekre. (Persze az antibiotikum használata előtt konzultálnék az otthoni orvosommal.) Cataflamból 2 szemre volt eddig szükségem, a bölcsességfogam néha rendetlenkedik. Szóval bár ezeket itt is meg lehet venni, ha az ember beteg, nem biztos, hogy ezekért akar szaladgálni, meg kitalálni, hogy mi nem vény köteles itt.

8. Bevásárló táska

Eltettem két darab kicsire összecsomagolható bevásárló táskát a bőröndömbe, hogy csak jó lesz majd valamire. Az egyik legjobb döntésem volt. A bevásárlásoknál csak gyenge, vékony műanyag szatyrokba pakolnak, és ha nem a melletted lévő házban van az üzlet, nem valószínű, hogy kitartanak hazáig. Szóval egy-egy erősebb táska nagyon nagy segítség, főleg, ha mindig kéznél van. Ha élénk színű, nagyobb az esélye, hogy nem hagyod otthon, amikor bevásárolni indulsz. Én a decathlonos gömbbe csomagolhatóra szavazok, 5-6 kilót elbír, és hatalmas az űrtartalma. Mondanám, hogy otthon érdemes előtte tesztelni, de nem hiszem, hogy ez sokunknak eszébe jut.

9. Átalakító és elosztó

Nem véletlenül szerepelnek a lista vége felé. Igazából itt is, illetve a köztes reptereken is lehet átalakítót venni, talán még olcsóbban is. Persze, fontos, mert enélkül az elektromos készülékeket nem lehet használni vagy tölteni, de könnyen pótolható eszköz. Én kettőt hoztam, csak egyet használok. Ami inkább lényeges és hasznos, az az elosztó, a mi csatlakozásunkhoz, mert így egyszerre több eszköz is tölthető. Hiszitek vagy sem, a hosteles élményeim során meglepődve tapasztaltam, hogy erre csak én gondoltam. A hostelekben általában annyi konnektor van a szobában, ahány ágy, tehát mindenkinek egy jut. Mégis, csak én voltam, aki egyszerre tudta tölteni a mobilját, a laptopját és a fényképezőgépét. Most, hogy bérlek, a szobában csak egy konnektor van. Lassan nem ártana vennem egy itteni elosztót, mert most vagy töltök, vagy fűtök, és nem tetszik ez a párosítás.

10. Otthoni emlékek

Elraktam pár fényképet családról és barátokról, meg egy-két képeslapot Budapestről, és egy üdvözlőlapot, amit még nagyon régen írt nagymamám névnapomra. Ezek az apróságok nem foglalnak sok helyet, nem jelentenek komoly súlyt, de mivel nagyon közel állnak a szívemhez, örülök, hogy elhoztam őket. Most a szobámban vannak, a párnám mellé kirakva, így esténként mindig vetek rájuk egy pillantást. Valahogy kicsit arra emlékeztetnek, hogy bár itt nincs senkim, azért nem vagyok egyedül.

Plusz, hogy egy kis valós adalékot is hozzáadjak a fentiekhez, megmutatom, én miket gondoltam pakolni a bőröndömbe első körben. Az áthúzottak végülis nem kerültek bele, de a kész csomag kevesebb volt, mint 20 kg, ezért egy-két extra ruhadarab is került bele. Így utólag lehet, hogy egy pulóverrel és egy plusz pár cipővel jobban jártam volna.

4 hozzászólás »

Hiányszakmák és fizetések

A tegnapi poszt folytatásaként ma az ausztrál munkalehetőségek szakma specifikus részéről írok, főként a diplomás munkavállalók szemszögéből. Ha érdekel a 6 számjegyű fizetés, és hogy milyen topszakmákkal lehet ezt megkeresni, olvass tovább!

Ha valaki részletesen kíván tájékozódni a szakképesítéses és diplomás foglalkoztatással kapcsolatban, ajánlom neki a Fair Work Australia kutatásait, ami itt lehet letölteni. Ebben az anyagban az ’Award reliance and differences in earnings by gender’ című műből szemezgetek – többek között.

Ausztráliában a tanulmány szerint jelenleg kb. 737 610 szakember dolgozik, – állandó jelleggel, nem vezetői/menedzseri pozícióban. 56%-ban nők, ami meglepő, ugyanakkor, ha megnézzük a részmunkaidősök arányát már, valamivel tisztább lesz a kép, ugyanis az összes szakember 38%-a részmunkaidőben dolgozik csak, és ezeknek a 76%-a nő. Tehát aki szakképesített vagy diplomás nő, nagy valószínűséggel csak részmunkaidőben dolgozik. Az teljes munkaidőben dolgozók, akik kb. 460 ezren vannak, 57/43%-os arányban férfiak és nők, ami már közelebb áll az általam megszokott és elképzelt képhez.

Az, hogy egy 22 milliós országban csupán 460 ezer ember dolgozik teljes munkaidőben valamilyen szakmát – és ebben sokszor a fodrászok, pincérek és asztalosok is benne vannak – eléggé tömören összefoglalja, hogy miért van Ausztráliában hiány szakemberekből. Ennek ellenére nem buzdítanék mindenkit, hogy ha van akármilyen szakmája, akkor vágjon neki, mert sok buktató lehet. Vannak azonban olyan szakmák, amik kiemelt kereseti lehetőséget biztosítanak, nagy eséllyel szerepelnek a bevándorlási hivatal hiányszakmás listáján, és az iparágak cégei tárt karokkal fogadják a jelentkezőket. Lássuk, mik ezek:

a kép illusztráció az ahecon.com oldalról

1. Mérnökök

A gazdasági fejlődés hozadéka/velejárója, hogy nagyon nagyon sok mérnökre van szükségük az ausztráloknak. A bányászat virágzik, az ipar erős, és a népesség növekedésével illetve a városfejlesztéseknek köszönhetően az építőipar szénája is jól áll. Igazából ahogy tapasztaltam, minden mérnökre elég nagy a kereslet, legyen az gépész, villamos, mechatronikai vagy egyéb. Persze a nagyon specifikus, szakterületbe vágó tudás néha alapfelvétel egy-egy állásnál, ugyanakkor főleg a bányaiparban akkora a kereslet, hogy ettől eltekinthetnek. Ha van egy mérnök diplománk (lehetőleg 5 éves), akkor érdemes nézegetni az állásportálokat – mert bár helyi tapasztalat nélkül szinte biztos, hogy visszautasítanak – mégis, jó, ha látja az ember, hogy mire van kereslet.

2. IT-sok

Nem feltétlenül kell ahhoz mérnöknek lenni – bár előny – , hogy az ember IT illetve telekommunikáció területen helyezkedjen el. Itt inkább kérnek valódi, használható tapasztalatot, egy-egy nyelvben való jártasságot, mint papírokat. Bár ez inkább csak tipp a hirdetések alapján, nem vagyok túl jártas ezen a területen.

3. Magas beosztású vezetők

Természetesen, aki nagyon profi otthon, olyannyira, hogy mondjuk egy nagyvállalat vezetőségében dolgozik, annak itt is van esélye ilyen pozíciót betölteni. Azt hiszem, ez a kivándorlók kisebbik részére jellemző. De tény, hogy közép, felsőközép vezetői szinttől nagy az igény a jó munkaerőre, főleg, ha a delikvens megfelelő tapasztalattal és ajánlásokkal rendelkezik.

4. Kutatók és tudósok

Az erős ipari fejlődés húzza magával a K+F tevékenységeket is, ezért nagy az igény tudományos fokozattal rendelkező munkaerőre is. Persze a másik ok, amiért erős ez a terület, az az oktatás. Rengetegen jönnek ide tanulni, nagy részük doktori fokozatot szerez, és aztán itt is marad. Ők vagy oktatnak, vagy kutatnak, vagy az iparban helyezkednek el. Mindenestre ez is egy lehetőség.

És most azokhoz a hölgy olvasóimhoz szólnék, akik eddig kitartottak. Mind tudjuk, hogy a nők ugyanabban a pozícióban, ugyanannyi munkával kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ha az ausztrál munkaviszonyokat nézzük, ez sajnos itt is igaz, az összes munkavállalót tekintve 2011-ben a nők 18-36%-al kerestek kevesebbet a férfiaknál. De ha az ember lánya diplomás, a helyzet megváltozik. A tanulmány szerint ugyanis azok a nők, akiknek legalább egy Bachelor diplomájuk van, legalább annyit, vagy többet keresnek, mint a férfiak. Úgyhogy csajok, még egy ok, amiért érdemes Ausztráliába kivándorolni.

26 hozzászólás »

Kereseti viszonyok és a gazdaság

Hétvégén bukkantam rá a Fair Work Australia egyik legújabb jelentésére, az Annual Wage Review-ra. A továbbiakban ebből szemezgetek, vagyis kiderül, mennyi az annyi Ausztráliában, és mire elég ez.

A Statistical Report – Annual Wage Review letölthető az FWA honlapjáról innen. Igyekeztem legjobb angoltudásomat elővenni, és kihámozni a számok és szövegek mögül a lényeget, de az esetleges félreértésekért illetve a szövegből kiragadott egyes részletek pontatlansága miatt nem vállalok felelősséget.

Ahogy a tanulmány elején is megjelenik, Ausztrália gazdaságára egy ciklikus hullámzás jellemző. A grafikonból (1.1) az látszik, hogy általában a naptári év elején megfigyelhető egy jelentősebb visszaesés, aztán körülbelül szeptembertől újra erősödik a GDP, és év végére, december-január környékére várható a csúcs. Persze ez borult 2007-2010 között, nagy összevisszaság van itt az adatokban, főként a 2008-as év végén látszik a visszaesés. A 2011-es év a jelentései alapján azt a szintet hozta körülbelül mint a válság előtti mutatók, de majd meglátjuk a 2012-es évet.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Új állást érdemesebb szeptember-december között keresni, mert akkor van annyi munka, hogy a cégek alkalmaznak. Mit jelent még? Itt is volt válság, talán még tart is, nem lehet tudni, de bizakodhatunk az eredmények alapján.

Grafikon a Fair Work Australia – Annual Wage Review jelentéséből

Az elmúlt időszak negyedéves GDP értékei nemzetközi viszonylatban is jól festenek (1.2 grafikon), egyértelműen az látszik belőle, hogy Ausztrália elég erősen produkál az Egyesült Államokhoz, Japánhoz, Kanadához, és a nagy nyugati államokhoz képest. Sőt, erősebb is, mondjuk az USÁhoz képest, ha a 2011-es eredményeket nézzük, ugyanakkor nem tagadhatjuk le az ország Ázsia-függőségét, hiszen a 2011-es márciusi japán földrengés elég erősen kihatott az ausztrál GDP-re is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Míg Európában még mindig ingadozik a GDP növekedés, ami elég jól jellemzi a gazdasági bizonytalanságot a régióban, USA és Ausztrália fejlődik, Kanada pedig többnyire tartja erős pozícióját. Ha valaki olyan helyre akar kivándorolni, ahol gazdasági növekedés van, ezek az országok jöhetnek szóba. Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni a munkanélküliség arányáról sem, ami most esett 5% alá Ausztráliában, míg az Államokban ez 8% felett van, Kanadában pedig 7,3%. Tehát nyilván a legkirályabb hely Ausztrália, ebből a szempontból is. 🙂

Ahogy kicsit előrébb haladunk a tanulmányban, a 4.1-es grafikonban megfigyelhetjük, hogy az infláció mértéke követi a GDP növekedésre jellemző hullámzó jelleget. Ugyanolyan ciklus szerint változik, az elmúlt 10 évben az éves adatokat tekintve 1,2-5% között. 2011-ben 2,7-3,6% között mozgott, és 2012-ben eddig folyamatosan esett 3%-ról. Emellett a bérek növekedése ugyan 2008-09 környékén 1%-os visszaesést mutat, de azóta megint növekszik, és szép lassan ismét beáll a megszokott évi 4%-os növekedésre (5.1-es grafikon).

A minimálbér jelenleg $15,5 óránként, ami $589,3 egy hétre. Ebből a nettó, készhez kapott érték heti $537 körül van. Az átlagfizetés az utóbbi három évben heti $1000-1100 körül mozgott a 8.1-es táblázat szerint. Ha az embernek gyerek is van, ehhez még hozzájön a családi pótlék illetve egyéb családtámogatási segély. Például a múlt héten jelentette be a miniszterelnök, hogy idén egy általános iskolás után $410, középiskolás után $810 beiskolázási segély jár, plusz ha a családban legalább két gyerek van, akkor még 600$. Tehát egy háromgyerekes családban, ahol két középiskolás és egy általános iskolás van, ez plusz 2600 dollárt jelent. Persze itt az iskolák fizetősek, de a kormány elég sok segítséget megad ahhoz, hogy ez ne legyen gond mondjuk a gyerekét egyedül nevelő szülőnek. Szóval ha olvastátok mondjuk a Havi számvetés című bejegyzést, tudjátok, ez mire elég, és hogy szépen lehet belőle élni. Nem is problémáznak a megélhetés miatt. A 2008-as felmérés során – a válság kellős közepén – a teljes válaszadók 69%-a egyáltalán nem vagy csak alig aggódott pénzügyi helyzete miatt, míg azok, akik kicsit vagy közepesen aggódtak, 28%-ot tettek ki. Nagyon csak 2,4% stresszelt ilyenek miatt, valószínűleg ők voltak a kelet-európai közösség.

Persze itt a fontossági sorrend is más, mert ha esetleg mégse lenne elég pénzük, csak 3-5%-uk spórol a kaján vagy a fűtésen. Inkább a számlákat fizetik be később, ezt 15,7%-uk teszi, vagy később fizetnek albérletet / lakáshitelt, a válaszadók 8-9%-a.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha szeretnél egy olyan helyen élni, ahol a fizetésed követi az inflációt, ahol a minimál bér is biztos megélhetést jelent, akkor Ausztrália a te országod. Mindemellett egy olyan közeg ez, ahol senki nem aggódik a megélhetés miatt, mert valahogy csak lesz. A rendes munka rendes életet jelent, ahol nem azért dolgozol, hogy megélj, hanem azért, hogy még jobban élj. Nagy különbség. Talán ez az a különbség, ami élhetővé teszi az országot.

A holnapi posztban a szakképzett és diplomás munkavállalók, valamint a férfi/női kereseti viszonyokat tárgyalom, úgyhogy ha érdekel, holnap nézz vissza a folytatásért.

5 hozzászólás »

Egy nehéz nap éjszakája

A szerdai napom nem kicsit volt hosszú. Remélem kifizetődik az az energia, amit a napomba tettem, egyszerűen muszáj. És ha így lesz, akkor sínen vagyok asszem.

De hogy elölről kezdjem a történetet, szerdán háromnegyed hatkor keltem, hogy elérjem a 8 órás kompot, ami 8:25-re ér a Sydney Olympic Parki kikötőbe. Onnan busszal jutottam el kiállításhoz, 5-10 perc várakozás és kb. 15 perces út alatt, tehát nyitásra ott voltam. A szerdai kört egy elég nagy céggel kezdtem, mint kiderült, akkorák, hogy már saját HR-esük van, aki persze nincs kinn a kiállításon. De azért készségesen megadták a nevét, hogy vegyem fel vele a kapcsolatot telefonon vagy emailben, és úgy küldjem el a jelentkezésemet.

3D Systems stand – fotó az austechexpo.com.au oldalról

Ezután következett egy cég, aki ugyan a 20-as listámon rajta volt, de úgy voltam vele, hogy biztos nincs elég kapacitásuk meg tőkéjük, hogy alkalmazzanak – kispályásoknak tűntek kicsit -, ezért a top 10-be nem kerültek be. Mégis, a standjuk kicsi, de csinos volt, és csupa fiatal, illetve egy középkorú férfi és nő állt a standon, és igazából elég szimpatikusak voltak. Valószínűleg a vezetőség frissen végzettek közül válogatja ki a munkaerőt, és ez tetszik, mert itt annyian csak a tapasztalatra mennek, és a tehetség nem számít. Szóval szóba elegyedtem az egyik sráccal, kiderült, hogy mégis komolyabbak egy kicsit, mint gondoltam. A kölcsönös rokonszenv szellemében meg is említettem, hogy munkát keresek, mire odahívta a főnökét, akinek átadtam az önéletrajzom. Nem tőlük várom a megváltást, de ha esetleg kellenék nekik, akkor persze nagyon örülnék, mert szívesen dolgoznék egy ilyen csapattal.

Ezután következett egy – kapaszkodjatok – tazmániai cég. Jó, őszintén, ők egyáltalán nem szerepeltek semmilyen listán. Viszont a standjuk alapján sokkal inkább témába vágóak voltak, mint jó páran a listámról. Úgy tűnt, náluk megvan az a szakmai is technológiai háttér, amit keresek. Nagyon kedvesen fogadtak, rögtön meg is találtam az embert, aki kompetens volt a témában. Az önéletrajzom láttán, hát, finoman szólva dobott egy hátast, hogy milyen programokat meg gépeket ismerek. Nem azért hogy fényezzem magam, szerintem ez otthon nem sokat ér, legalábbis a tavaszi tapasztalataim alapján, itt viszont vannak olyan emberek, akik tudják miről beszélek, ha a szakterületem kerül szóba. Sőt, azt kell hogy mondjam, ez alatt az egy hét alatt majdnem több ilyen emberrel beszéltem, mint otthon eddigi életem során.

Szóval teljesen kiakadt a pasas, mert hogy ezt is, meg azt is?!, meg még ez is?!, úristen, te vagy a tökéletes ember. És hogy még nyelveket is beszélek, az egy kicsit kevésbé okosnak tünteti fel őket. (Nem pont így fogalmazott :)) Az az egy pech, hogy múlt hónapban vettek fel két embert, akiknek totál semmi tapasztalatuk nincs egyébként ebben témában, nem hogy szoftverismeretük, de hát ebben az országban a munkáltató örül, ha egyáltalán talál olyan jelöltet, aki hallott már a területről. És ez most nem ámítás, szó szerint ezt mondta.

Közben a kollégája, aki szintén belenézett az önéletrajzomba, és észrevette a sales-es tapasztalatot, rögtön lecsapott rám, és elkezdett faggatni, hogy nem érdekel-e részmunkaidőben egy kis kereseti lehetőség. Mert hogy van ez a tök jó új 3D nyomtatójuk, és hogy itt NSW-ben kéne bemutatózni meg eladni a terméket. Hárítottam azzal, hogy nincs autóm, de azért meggondolom, és elvettem egy szórólapot.

De persze, az én helyzetemen ez nem sokat változtat, ha csak annyiban nem, hogy megint megkaptam, hogy milyen remek jelölt vagyok. Azért a szaki adott egy kontaktot, aki szintén ilyesmivel foglalkozik, és Sydneyben él, és javasolta, hogy keressem meg, hátha tud valamit. Tehát megint kaptam egy új tippet, plusz még az egomat is kicsit helyre rakták. Megköszöntöm a lehetőséget, és mentem tovább.

A következő delikvens szintén a listámról való volt, a fejlesztési manager előre kiguglizva, háttérinfó begyűjtve. Ő volt egyébként az első, akinek tényleg azt tudtam mondani, amit elterveztem, a többieknél valahogy nem jött össze. Elmeséltem, hogy mennyire szeretnék én náluk dolgozni, mert hogy a fenntarthatóság, meg a kutatások – csupa szép dolog a cég honlapjáról -, és hogy így meg úgy tudnám elősegíteni az ő fejlődésüket. Fura is volt, hogy annyira csendben volt – a németes név valószínűleg tényleg németet takart -, mert az ozziktól nem pont ezt kaptam eddig. Mesélt ő is egy kicsit a cégről, persze én már mindent tudtam, és megkérdezte, hogy milyen vízumon vagyok itt, stb.? Nos, rövid idő alatt kiderült, hogy sajnos ők nem tudnak szponzorálni, mert túl kicsik ők ahhoz, meg egyébként is, ők tényleg nagyon kis cég. De part time munkáról esetleg lehetne szó ha érdekel. Persze, még meggondolom, köszönöm. Hm, nem gondoltam volna, hogy 9000 m2-es gyártó csarnokkal, és 50-60 alkalmazottal a kicsi kategóriába esnek, de hát ő tudja, ő a fejlesztési manager.

Ekkor már kb. fél 11 volt, nekem meg 2 órakor volt egy találkozóm a város egy északi suburbjében, úgyhogy siettem is tovább. Igen, 3,5 óra kellett, hogy átérjek oda. Igen, tudom, nem kevés. Viszont, pont időben ott voltam. Erről a találkozóról azt kell tudni, hogy egy olyan cégnél volt, ahol mindig is szerettem volna dolgozni, és dolgozik ott egy ember, akivel egyszer egy kiállításon találkoztam, talán ha pár szót váltottunk, de ennyi. Mivel közös területen dolgozunk, ezért felvettem vele a kapcsolatot, és vele volt megbeszélésem. Na most. Délután kettő órától este 5-ig beszélgettünk, és gyanítom ha nem zavarta volna a munkaidő vége, még lehet, hogy folytatjuk. Mindent kitárgyaltunk, az aktuális piaci trendeket, az új technológiákat, gépeket, szoftvereket, satöbbi. Úgy éreztem elég támogató volt a munkakeresésemmel kapcsolatban, ugyanakkor többször kiemelte, hogy ez nem az ő döntése, hanem sok felette álló ember döntése. Mivel ez úgy ahogy egy nemzetközi cég, elég sok fórumon kell keresztülmennie egy ilyen jelentkezésnek. Úgyhogy búcsúzáskor abban maradtunk, hogy elküldök neki minden releváns dokumentumot emailben, amikről beszéltünk, ő meg továbbítja a felettesei felé. Meg hogy összeírom, amikről beszéltünk. “Csak írj egy ilyen vázlatot vagy listát, elég úgy 50-60 dolgot megemlíteni, amiről beszéltünk” – kicsit az arcomra fagyott a mosoly. 50-60? Huhh, jó, azon leszek.

Tehát, röpke két és fél óra utazás után, amikor hazaértem, állhattam neki a “vázlat” írásnak. Persze akik ismernek, tudják, hogy én nem írok vázlatokat. Maximum magamnak. Minden más tőlem távozó anyagnak minimum tökéletesen szerkesztett és minden szempontból igényes írásnak kell lennie. Egyébként meg szeretem is az ilyen feladatokat, meg a maratoni beszélgetés alapján végre nyitott fülekre találtak az ölteteim, amit itthon hiába próbáltam keresztülvinni. Igazából nem volt más dolgom, mint tényleg leírni azt, amit szeretnék csinálni, persze a megfelelő formában. Oké, lehet, hogy nem pont ennyire komoly műre számított az illető, de hajnali 4re sikerült összeraknom egy 10-12 oldalas dokumentumot, megfelelően alátámasztva a szükséges információkkal. Tény, hogy talán lett volna még mit fényezni rajta, ha nappal is dolgozhatok, de reggel akarta prezentálni az ügyemet a felettesének a kedves szakmabeli, ezért be kellett fejeznem éjszaka.

Választ ezzel kapcsolatban hétfőn várhatok, addig nem lesz semmi. Ausztrália nagy ország, és ez a nagy ország nagy meetingeknek ad otthont, amik általában hétfőn vannak. És nagyon fontos mindent jól megbeszélni, mert különben nem tudom mi lesz. Na szóval. Az éjszakázás miatt ma szabadnapot vettem ki, és csak holnap tervezek megint kimenni a kiállításra. Esetleg este elmegyek egy moziestre a lengyel ismerősökhöz, a popcornt már megvettem rá.

Hétfő-kedd tájékán csak lesz valami, ha nem, jövő héten meg nyílik a Design Ex kiállítás. No worries 🙂

1 Hozzászólás »

Hogyan írjunk jó önéletrajzot?

Hadd osszam meg veletek ezt a rendkívül hasznos bejegyzést az Ausztrál önéletrajzról, amit egy adelaide-i sorstárs, Marietta írt:

Az Üveghegyen is túl

Arról megint írhatnék egy kisregénnyit,  hogy párom fogott vagy 4 kilónyi halat (az aktuális “sztár” a tommy ruff névre hallgató típus), tele a fagyasztó, és kéne valami jó receptet is vadászni ebből, de most nem erről lesz szó.

Ma részt vettem egy ingyenes, a Skills Recognition Services (55 Currie Strt, Adelaide) által szervezett önéletrajz-írási tanácsadáson. Életemben írtam már párat (nem csak magamnak), meg okos kislány lévén a neten is meg tudom találni az elvárásokat és a tippeket, de szerintem elég hasznos volt ez a 2 óra. Először is megtudtam, hogy Dél-Ausztrália még ilyen szempontból is különbözik, nem csak, hogy a tengerentúltól, de még Ausztrália többi részétől is. Mivel Adelaide viszonylag kisváros (kb. 1.5 milliós lakosával), nagyjából mindenki ismer mindenkit, így nem akarnak feleslegesen túlfényezett okosságokat olvasgatni egymásról.

Éppen ezért a következőkre kell figyelni: a) a teljes nevedet írd le, pontos ausztrál címet adj meg (házszám, utca, kerület, állam, irányítószám), ausztrál…

View original post 1 001 további szó

Hozzászólás »

Új hét új tervek

Biztosan kíváncsiak vagytok, hogy megy a munkakeresés Ausztráliában. Becsszó, rajta vagyok a témán, de azért ez egy hosszabb folyamat. De hogy mégis kicsit beavassalak Benneteket, leírom hogyan próbálkozom, illetve mivel telnek a napjaim.

A múlt heti fellelkesülés a diákvízummal kapcsolatban kicsit lejjebb hagyott, ugyanis a non-award study-t mégsem engedte az egyetem. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladtam, hanem azt, hogy átverekedtem magam az első körön, a másodikon, a harmadikon, és aztán a negyedik körös adminisztratív felület azt mondta, hogy ácsi. És igen, több egyetemen is próbálkoztam, volt, ahol el se jutottam a negyedik szintig, mert vagy az első körnél utasítottak el, vagy a második, harmadiknál. Ettől függetlenül nem adom fel, csak más utat kell keresnem.

Így ezen a héten ismét a munkakeresés foglalkoztat, tehát gyakorlatilag cégeket keresek fel, akik esetleg alkalmaznának. Ugyan a fejvadász cégekkel eddig nem volt túl jó a tapasztalatom itt, Sydneyben, de ezen a héten adok nekik még egy esélyt, hátha mégis belátják, mekkora egy főnyeremény vagyok én nekik . :))))

Másrészről ezt a hetet már otthon is nagyon vártam, mert tudtam, ez a hét egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztani. Ezt a lehetőséget pedig úgy hívják: National Manufacturing Week.

A National Manufacturing Week, melynek keretében több más szakmai program is megrendezésre kerül, mint az AusTech vagy a Weldtech, konferenciák, fenntarthatósági fórum, az év legnagyobb gyártástechnológiai eseménye. Jó, igazából a melbourne-i biztos nagyobb szokott lenni, mivel egyik évben itt, másik évben ott tartják, és hát Melbourne-nek kicsit erősebb az ipara, de mindegy. A helyszín a Sydney Showground a Sydney Olympic Parkban, vagyis ott, ahol az Easter Show is volt. Eléggé hasonlít az otthoni Industriához, már aki azt ismeri.

A National Manufacturing Weeken és a hozzá tartozó AusTechen összesen kb. 500 kiállító jelenik meg a héten. Rengeteg cég, temérdek lehetőség. Nincs is más dolga az ember lányának, mint hogy ezt az 500 kiállítót szépen végig böngéssze, és kiválassza belőle azokat, akik szóba jöhetnek munkáltatói téren. A valóság persze ennél kicsit bonyolultabb, ugyanis azért 500 kiállítót tényleg végigböngészni a neten, leellenőrizni a profiljukat, satöbbi, időigényes és fárasztó, na. De ezt csináltam hétvégén és hétfőn, és végül találtam kb. 20 szóba jöhető céget. Ezeket leszűkítettem 10-re, és a 10 cégről jelentős háttéranyagot összeszedve cégre szabott jelentkezést készítettem elő. Tehát a 10 cégből nagyon alaposan felkészültem illetve felkészülök, azért, hogy nagyobb esélyem legyen egy állás megnyerésére.

Tehát, ma például odamentem az egyik álom céghez, és miután tudtam, hogy kivel kell beszélni, elé álltam, előadtam a betanult szövegemet, amit csak neki írtam, és a kezébe nyomtam az önéletrajzomat. Ó, hát nagyon örült egyébként, rá is nézett az önéletrajzomra, majd még egyszer ránézett, majd elkezdte olvasni, és kb. 10 percen keresztül olvasta. Közben a kollégája is belelesett a válla felett, és kiragadta a neki tetsző részeket, főként márka és szoftverneveket. “Ó, te ezt is tudod? Meg ezt is?” Én meg nagyban bólogattam. Persze örültem, mert pont azokat szúrta ki, amiket direkt miattuk raktam bele. Mondom én hogy a specifikus önéletrajz a nyerő. Az idősebb ember, akihez mentem – a tulajdonos -, nagyon gondosan átolvasta, majd közölte, hogy sajnos most nincs felvétel, mert hogy eléggé holt szezon van. Mondom, nem gond, azért csak tartsa meg, mert hátha később lesz. Aztán még hozzá fűzte, hogy “Nyáron fel akartunk venni egy lányt, de egyszerűen annyira nehéz lányt találni műszaki vénával. Tényleg, lehetetlen.” Ami engem ugyan nem boldogít, mármint hogy nyáron lett volna aktuális, de legalább esélyt ad, hogy tényleg valami különlegeset képviselek.

Ami viszont szimpatikus volt, hogy megkérdezték, hogy itt meg ott próbálkoztam-e már. Mármint, hogy a konkurenciánál. És nem azért mert tudni akarták, hogy hanyadikak a listán, hanem tényleg jó indulatból. Én meg előtte azon stresszeltem, hogy hogy oldom meg a konkurens cégek szomszédos standjai között, hogy ne lássák, hogy máshol is próbálkozom. Legalább már tudom, hogy nem zavarja őket. Úgyhogy holnap jöhet a szembeszomszéd.

Ezen kívül egy fejvadásszal is beszéltem ma. Eleinte nem volt valami kedves, a kezembe nyomott egy névjegykártyát, és mondta, hogy küldjem el az önéletrajzom e-mailben. De engem nem lehet csak úgy lerázni. Mondom, hopp, épp itt van egy, tessék. “Nagyon kedves, de azért küldje el e-mailben is, hogy meg legyen a rendszerben.” A rendszerben, köszi, azt ismerem. Nézek rá, csak veszi a lapot, és belenéz az önéletrajzomba. Átfutja, semmi. Majd megnézi az ajánlóleveleimet, valami szemet szúr neki. Vissza az önéletrajzomra. Ó, hogy én sales-es tapasztalattal is rendelkezem? Az úgy mindjárt más. És CNC tapasztalattal is? “Ez itt mind CNC-s munka” – mondja, és a karjával nagy ívben a falra ragasztott álláshirdetés tömkelegre mutat. Pedig még azt is megemlítettem, hogy szponzorációra lenne szükségem. “Hajlandó lenne más államba költözni?” Én? Persze. Megköszönöm, és megígérem, hogy azért elküldöm emailben is, hogy benne legyen a rendszerben. De már látom, hogy pörög az agya, mégiscsak elértem valamit. Majd meglátjuk.

Még rengeteg munkám van a héten a jelentkezésekkel, szóval nem is fecsérlem tovább a szavakat, inkább majd akkor írok, ha valami érdemleges történik munka ügyben. Addig is, itt egy kis toll rajz, amit az egyik robot rajzolt nekem az ABB standján. Hát nem cuki?

 

4 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: