Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Jazz és demoscene

- június 12, 2012

Hétvégén zsúfolt programom volt, mert ezen a hétvégén tartották a Sydney Jazz & Blues Festivalt a Darling Harbourban, plusz a Flashback 2012 demoscene party is ekkor került megrendezésre. Mindkét programot vártam már nagyon, főként, hogy nem is egyedül élvezhettem őket, hanem társaságban.

Attilával pár hete ismerkedtem meg, rövid idő alatt kiderült, hogy van némi átfedés az érdeklődési körünket illetően. Már első alkalommal felmerült, hogy megnézzük az itteni demoscene partyt, amiről ugyan nem sokat tudtam, hogy milyen lesz, de jónak tűnt. Kis megjegyzés – a demoscene azokat az embereket fogja össze, akik anno lelkesedtek a Commodor 64-ért és az utána következő személyi számítógépekért, és ez a lelkesedés annyira magával ragadta őket, hogy a mai napig – vagy épp azt újra felfedezve – programoznak erre a platformra. Jellemzően a régi játékok introit hackelték meg először, majd egy egész műfaj nőtte ki magát belőle, így most demokkal versenyeznek, amik kis színes-szagos animációk zenével meg mindennel, és nem utolsó sorban komoly programozási háttérrel.

Erre a versenyre került sor itt Sydneyben – és a “vicc” kategóriában a magyar színek is képviseltetve lettek 🙂 Én ugyan csak bár betűt rajzoltam hozzá, de Attila remek kis mini demot – mintrot – készített, ráadásul egy Arduino és egy Gameduino segítségével. Bővebben a blogján.

De még mielőtt a versenyen részt vettünk volna, kicsit lézengtünk a Darling Harbourben. Az öbölben három színpadon zajlottak az események, a zenekarok folyamatosan váltották egymást délelőtt 11-től este 7-ig. Rögtön egy elég erős nyitással kezdtünk, néha balkáni jellegű, néha tangós dallamokat megszólaltató The Crusty Suitcase Band abszolút ott volt a topon. A csapat rendesen el volt eresztve fúvósokkal, a frontember pedig Ben Walsh, a dobos volt.

Később belehallgattunk egyéb produkciókba is, de igazság szerint a 45 éve együtt játszó Trevor Watts és Veryan Weston nem volt valami izgalmas, a később színpadra lépő Tina Harrod and the Godmothers pedig hiába nyújtott profi szereplést, egyszerűen hiányzott belőlük az a bizonyos plusz.

Nemúgy a Kira Puru & the Bruise-ból. Ők aztán elég különlegesek voltak, hogy finom legyek. Amikor odaültünk a koncertjükre, először csak 4 totál fura embert láttunk, akik csak úgy “vannak” a színpadon. Néha olyan érzése volt az embernek, hogy kifejezetten zavarja őket a közönség. Mintha inkább csak maguk miatt zenélnének, és az csak egy szükséges rossz lenne, hogy most itt ennyi ember van. De aztán ahogy jöttek egymás után a számok, egyre érdekesebb lett az egész produkció. Egyrészt az énekesnő hangszíne nagyon különleges, és elég jól is használja a hangját, másrészt meg a négy indivídum valahogy jól működött a színpadon. Csak ahogy hallgattam a zenét, abszolút nem azt a színpadképet képzeltem volna hozzá. De jó volt. Csak fura.

Sajnos azt a számot nem találtam meg a Youtube-on, ami igazán tetszett, de itt van egy kis ízelítő, hogy milyenek:

Vasárnap pedig a demoscene partyn volt egy vetítés, ami a demoscene múltjáról szólt, és nem mellesleg egy magyar dokumentum film. Ez azért volt vicces, mert a film egy része magyarul volt, és a többieknek ugyan feliratozták, de mi értettük csak az apróságokat 🙂

Ezen kívül nem igazán történt semmi, mert a legtöbben épp ott fejezték be a demojukat, így mi csak vártunk meg szocializálódtunk. Legalább néha a zene szólt – ami stílusosan régi játékok zenéit idézték, sok csipogással meg videójáték szerű hangbetétekkel – a hangulatot csak fokozta, hogy egy kb. 10 éves kissrác pörgette a lemezeket, amíg apukája programozott.

Sajnos aztán eléggé megcsúszott a program, a nevezési határidőt folyamatosan tologatták, aztán a bemutatók idejét is, így az eredeti 3 órás kezdésre negyed 7-kor azt mondtam, hogy nem várok tovább, és hazamentem. Szerencsére viszont az egészet online közvetítették Ustreamen, így a fél 8 körül láthattam, ahogy Attila bemutatja a csodát a gameduino-n 🙂 A remekművel harmadik helyezést sikerült elérni, ami remek teljesítmény, tekintve hogy az első helyezett egy ön-egyensúlyozó robot lett. Jó, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ebben a kategóriában összesen 3 induló volt.

Kis kiegészítés: Attila is megírta a verseny tartalmi részéről a benyomásait, itt olvashatjátok!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: