Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Eü. biztosítás

- augusztus 4, 2012

A bevándorlásom következő lépcsőjeként a héten befizettem az egészségügyi biztosításomat is. A 457-es vízumhoz igazolni kell, hogy az ember tagja valamilyen privát egészségügyi ellátást biztosító társaságnak. Én a Medibankot választottam, ennek több oka is van. A Medibank az egyik legnagyobb társaság itt Ausztráliában, ezért sok szolgáltatást illetve szolgáltatót lefed a biztosításuk. Az ügynök ajánlása is a Medibankra illetve egy másik biztosítóra vonatkozott, persze rengetegen vannak a piacon, én még ezen kívül a Bupát néztem, az is jónak tűnik. Egyelőre maradok ennél a társaságnál, aztán pár hét vagy hónap múlva meglátom, hogy a pénztárcám és a helyzetem milyen optimálisabb szolgáltatást tesz lehetővé.

A Medibanknál – mint a legtöbb szolgáltatónál – van külön biztosítás munkavízumra kihegyezve, ami az ideiglenes lakosoknak kínál szolgáltatást. Ez a biztosítás teljesíti a bevándorlási hivatal követelményeit is, és igény szerint elérhető különböző árfekvésben. Jelenleg itt 4 árban kínáltak szolgáltatást, én a Top 85-os csomagot választottam, 300 dolláros kórházi önrésszel. Ennek a csomagnak gyakorlatilag a lényege, hogy az alapszolgáltatásokon felül – mint sürgősségi ellátás, mentő, műtétek stb. – tartalmaz bizonyos extra szolgáltatásokat is, mint például fogorvos és nőgyógyász. Az extrákra különböző várakozási idők után válik jogosulttá az ember, ez szolgáltatásonként eltérő, 2-6 hónap általában.

Az én csomagomban 85%-ban visszatérítik a legtöbb szolgáltatás árát, és elég tág az igénybe vehető szolgáltatások listája. Mint említettem, tartalmazza a szakorvosi rendelést is, de például a vény nélkül és a felírt gyógyszerekre is ad támogatást. Ez ugyancsak hasznos, ha később megfázok, vagy valami kisebb bajom van. A legfőbb ok, amiért ezt a csomagot választottam, az pont a szakorvosi rendelés, mert ha ne adj isten letörik a fogam, vagy valami olyan balesetet szenvedek, ami nem igényel sürgősségi ellátást, azt az olcsóbb csomagok esetén fizethetném magam. Tekintve, hogy saját tapasztalat híján is tudom (le is kopogom), hogy itt bizony nagyon drága betegnek lenni, ez szerintem kardinális kérdés.

Ha már kardinális, a szívműtétek és egyéb komolyabb belgyógyászati beavatkozások is fedezve lesznek 2 hónap múlva, amire persze fiatal korom és jó egészségi állapotomra való tekintettel nem nagyon kell számítanom, de jobb félni, mint megijedni. Ha ne adj isten valami ilyen bajom lenne, nem tudom, honnan keríteném elő a többezer dolláros számlára valót. A biztosítás pedig haláleset esetén is fedezi és elintézi a maradványok hazaszállítását. Tudom, morbid, hogy ilyenről írok, de fontosnak ítélem, hogy megosszam.

A csomag egyébként kb. heti 50 dolláromba kerül, ami bizony nem olcsó, de majd meglátom, hogy tudok vele gazdálkodni, illetve milyen egyéb lehetőségeim lesznek X idő múlva. A biztosítás egyébként az első 30 napban módosítható büntetlenül. Az egyedüli plusz költségem akkor jelentkezne, ha ottalvós kórházi ellátásban kéne részesülnöm. Ekkor 300 dollárig kell állnom a kórházi ellátás költségeit, de ezt is csak egyszer egy évben. Ez még az a határ, amit az itteni fizetésből “könnyedén” lehet abszolválni, ha ne adj’ isten ilyenre kerül sor. Ez a költség az ún. excess, ami a legdrágább csomagban automatikusan benne van, tehát a heti/havi díjjal kifizeti az ember, és akkor ez a költség nem keletkezik, ha kórházba kell mennie. Mivel esetemben elég kicsi a valószínűsége, hogy ez bekövetkezik, ezért nekem jó volt az olcsóbb változat is.

Tehát egyik este neten regisztráltam a biztosítóhoz, bankkártyámról lehúzták a pénzt, és küldték rögtön a visszaigazolást a vízumügyintézéshez. Két napra rá meg kaptam postán egy vastag pakkot tőlük, amiben benne volt a plasztikkártya, amit ezentúl magamnál kell hordanom, a szerződés, az igazolás, meg egy csomó prosi, ami részletesen elkalauzol a biztosításom rejtelmeiben.

Ez a biztosítás persze csak a mindennapi életre vonatkozik, a munka során bekövetkező balesetek esetén más a helyzet. A munkáltatóm köteles utánam különböző dolgokat fizetni, az egyik az ún. Super vagyis nyugdíjjárulék, a másik pedig a “Medicare” vagy “Workcover” (nem vagyok benne biztos, hogy mindkettőt kell-e, vagy hogy melyik milyen arányú, esetleg ugyanaz-e a kettő). A Super az a bruttó fizetésem 9%-a. A workcover vagy medicare értéke az nem tudom pontosan mennyi, illetve még az egész járulékrendszer meg adórendszer elég homályos számomra, de majd mire adóznom kell – ami csak jövőre lesz – úgyis képbe kerülök.

Szóval a munkahelyi baleset esetén a munkáltató által van biztosítva az ellátásom, az biztos, hogy a WorkCover nevű dolog is biztosít engem, legalábbis kedden ezt mondták a fejtágításon. Tehát ha munka közben baleset ér, akkor a pénzügyek miatt nem kell aggódnom, csak az állapotom miatt. Emiatt azért aggódnék is, ugyanis itt kicsit máshogy működik a segítségnyújtás, mint otthon.

A keddi white card oktatáson elmondták, hogy itt elsősegélyt csak az adhat, aki erre ki van képezve. Na, mondom. Ha nincs az embernek ilyen papírja, akkor hozzá se nyúlhat a szerencsétlen kollégához, mert különben súlyos vádakkal kell szembenéznie. Ja, de ha van elsősegélyes papírod, akkor is beperelhetnek ám. Ha ott vagy, de nem mersz vagy nem tudsz segíteni, akkor azért, ha meg segítesz, de esetleg valamit elrontasz, akkor azért. Nem tudom, hogy sikerült ezek mellett ilyen alacsonyan tartani a munkavédelmi statisztikákat, mindenesetre elég aggasztó szerintem a helyzet. Én különösen az a típus vagyok, hogy nehezen állom meg, hogy ne segítsek, ha tudok, de itt azt hiszem kénytelen leszek. Vagy, kiképezem magam elsősegélyre, de azzal is csak egy nyűgöt veszek a nyakamba. Passz. A főnökkel beszéltem erről, és ő azt mondta, hogy ha ő haldoklik, inkább segítsek, ne foglalkozzak a következményekkel. Mondom oké 🙂 Remélem, ez kölcsönös lesz.

Reklámok

6 responses to “Eü. biztosítás

  1. pappito szerint:

    “itt elsősegélyt csak az adhat, aki erre ki van képezve. Na, mondom. Ha nincs az embernek ilyen papírja, akkor hozzá se nyúlhat a szerencsétlen kollégához, mert különben súlyos vádakkal kell szembenéznie.”

    hát…azért nem eszik azt olyan forrón, nemrég kaptam képzést, hogy hogy kell használni a defibrillátort és mit kell csinálni, hogy megy a cpr, stb. Én megkérdeztem a szakit, hogy mi van, ha megróbálom megmenteni a a szakit és mondjuk egyrészt nem sikerül vagy mondjuk a cpr-al eltörök egykét bordát… és azt mondta, hogy akár értesz hozzá akár nem, ha segiteni akartál, akkor senki nem fog megitélni ellened semmit, merthogy pont megmenteni akartad szegénykét.

    Jó, nyilván senki nem szeretne ilyen helyzetbe kerülni, de azért egy munkahelyen bevásárolóközpontban simán van esély arra, hogy valaki összeesik a közeledben. Vagy pont te esel össze… én nem szeretnék azért elpatkolni esetlegesen,m ert valaki jogi aspektusok miatt nem térdel mellém és kezdi nyomkodni a mellkasom… arról nem is beszélve, hogy ha direkt nem szoritod el valakinek a nyakát, akkor sokkal jobb eséllyel segitesz, mint ártasz

  2. pappito szerint:

    hands only CPR FTW! 🙂

  3. A Medicare 1,5 %, a bruttóból vonják. 84.000 dolcsi éves fizetés felett, a mértéke nagyobb – hacsak nincs private biztosításod. Ha van, akkor marad 1,5 %.

    Sajnos csak PR vízumon fogsz tudni igénybe venni bármilyen Medicare ellátást, egyelőre tehát nem mész vele semmire. 😦

    De ha meglesz a PR, akkor nézd át a private-odat, és szórd ki belőle azt, amit a Medicare is térít. Spórolni lehet vele.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: