Egyedül

Néha talán belefér, hogy egy kicsit személyesebb, elgondolkodóbb bejegyzést is megejtsek, ez épp most vált aktuálissá. Még mielőtt bárki aggódni kezdene, előrevetíteném, hogy nem szomorúságomban írom ezeket a sorokat, köszönöm, jól érzem magam Ausztráliában.

Felmerült bennem, hogy mik lehetnek azok a személyes tulajdonságok, amik a bevándorláshoz jól jöhetnek, vagy épp az én esetemben előnyömre válnak. Arra jutottam, hogy a talpraesettségen kívül a magány tolerálása fontos szempont, ha egyedül vág bele az ember ebbe a nagy kalandba. Igazság szerint otthon se volt problémám az egyedülléttel, mindig is szerettem magam elfoglalni, programot szervezni, moziba járni társaság nélkül, vagy otthon ülni és olvasni, gépezni, önfejleszteni. Így, hogy most erre egy idegen országban vagyok erre rákényszerülve, egyáltalán nem visel meg, sőt, mivel több új behatás ér, még élvezem is.

A mindennapjaimban így mindig találok valami tennivalót, legyen az egy új recept, egy új projekt vagy csak tervezgetés a következő hónapokra. Tény, hogy a szemtől szembeni interakció más emberekkel így minimális, de mint mondtam, ezt régebben sem igényeltem többet, úgyhogy túl sok változás nincs ezen a téren. A minimális kontaktot pedig abszolút kielégíti a lakótárs, akivel néha beszélgetünk egy kicsit vagy épp csak váltunk pár szót reggel és este, a környék ismerős arcai, akikkel ha összefutok, megkérdezik, hogy vagyok. Az az egy-két barát, akivel itt Sydneyben tartom a kapcsolatot, és néha kimozdulunk vagy összefutunk, teljesen elég a mindennapjaimra.

Az interakciók jelentős része azonban a világhálón keresztül történik. A szokásaim részévé vált a blogok, fórumok olvasása, és többnyire rendszeresen tartom a kapcsolatot bizonyos bloggerekkel illetve sorstársakkal. Ezek az új kapcsolatok is nagyon sokat jelentenek nekem, mert bármennyire is szeretném, néha nehéz azokkal megértetnem magam, akik nem mentek át hasonló dolgokon, mint én. Nem arról van szó, hogy pár hónap tapasztalattal már mindentudó lennék, korántsem, de jó megerősítésként könyvelem el, ha egy régebb óta kivándorolt egyetértéséről biztosít, vagy ha tanácsért illetve segítségért fordulhatok hozzá.

Mindig mosolyt csal az arcomra, ha valaki olyan keres meg ismeretlenül, aki a blogomon keresztül talált rám. Örülök az emaileknek, amiben tanácsot kérnek vagy csak kérdeznek, és persze nem vagyok bevándorlási tanácsadó, de szívesen segítek nekik, amiben tudok. Különösen örülök, ha a levél váltások után új személyes kapcsolat alakul ki a dologból, vagy ha tudom, hogy hamarosan még egy szerencsés emberrel gazdagodik Ausztrália.

Ezen kívül kár is lenne tagadni, hogy a közösségi oldalakon való aktivitásom az utóbbi időben jelentősen megemelkedett. Nem is baj, mert így még azért ránézhetek az otthoni ismerősökre, családtagokra, képben lehetek, hogy körülbelül kivel mi van. Tartjuk is a kapcsolatot pár emberrel, érdekes persze, hogy otthonról még úgy gondoltam másokkal fogom, de aztán eléggé megkeverte a lapokat a valóság. Vannak olyanok, akikkel korábban nem tartottam napi szinten a kapcsolatot, és most egyre többet beszélgetünk, illetve olyanok is, akikkel otthon szinte minden nap váltottam pár szót, és most hetekig nem hallok róla. Ilyen az élet, ezt kell szeretni. És szeretem is.

A szűk családdal persze szinte napi kapcsolatban vagyunk, tudom, ha bármi van, hívhatom őket napi 24 órában, vagy írhatok nekik, és rögtön válaszolnak. Igaz ez még 1-2 otthoni barátra is, akik lehetőségeik szerint mindig mellettem álltak, és remélem, még sokáig fognak is. Ők azok, a család és az igaz barátok, akiknek nem lehetek soha elég hálás a támogatásukért, mert nélkülük nem lehetnék sikeres, se otthon, se itt.

Bár a napjaim most kívülről egysíkúnak tűnhetnek, de én jól érzem magam így. Ugyan a szívemnek fontos embereket egy másik országban hagytam, mégsem érzem magam egyedül. Sőt, úgy érzem, sok barát és rengeteg szeretet vesz körül, ha csak virtuálisan is, vagy a messzi távolból, de ez nem változtat a fontosságán. Hála ennek, nem érzem magam magányosnak egyáltalán. Köszönet Nektek, mindenért.