Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Nem csak a húszéveseké a világ

- szeptember 1, 2012

A héten a leendő főnököm nekem szegezte a kérdést, hogy akkor melyik nyugdíjbiztosítót is fogom választani, hova fizessék majd a kötelező hozzájárulást. Nyilván csak pislogtam, mert titkon reméltem, hogy majd valaki kiválasztja nekem, majdnem mindegy is, hova megy az a 9%-a a béremnek, lévén messze még a nyugdíj, és ki tudja, látok-e valaha belőle egy centet is.

Persze ez nem túl felelősségteljes hozzáállás, és nem is vagyok ám ilyen nagyvonalú a pénzügyekben, ezért a hétvégén részletesen áttekintem a lehetőségeimet, hogy a legjobb döntést hozzam. Több opcióm is van, ezeket kell elemeznem, aztán az összeszedett információk alapján kitalálnom, mi legyen.

Az egésznek az az alapja, hogy a munkáltató köteles munkabér 9%-ának megfelelő összegben nyugdíjbiztosítást fizetnie az alkalmazottja után. A képlet tehát úgy áll össze, hogy van egyszer a bruttó bér, ami legyen mondjuk 55,000 dollár, ez után fizet mondjuk durván 5,000 dollárt az államnak superre (nyugdíjbiztosítás), és az $55,000-et fizeti az alkalmazottnak. Az alkalmazott kézbe nem ennyit kap, mert automatikusan leveszi róla a munkáltató a személyi jövedelem adót, ami sávosan változik. Így ha valaki évente $55,000-et keres, az kézbe kap kb. $45,500-at, ez a nettó jövedelme éves szinten. Ez heti bontásban nagyjából 875 dollár.

Az alkalmazott kiválaszthatja, hogy hova szeretné fizettetni a nyugdíjjárulékát a munkáltatóval, melyik társasághoz. Természetesen nagyon sok szolgáltató van, nem is kis feladat kiválasztani, hogy melyik a legjobb. Persze érdemes a személyes célokat és lehetőségeket áttekinteni, hogy milyen kockázattal és milyen célokkal számolunk. A neten találtam egy nagyon jó kis összehasonlító alkalmazást, ami az elérhető szolgáltatásokból a megfelelő adatok megadásával összehasonlítja az opciókat.

Mivel én még fiatal vagyok, és lehet, hogy változtatni szeretnék a pénzügyi terveimen a következő pár évben, valami rugalmasra van szükségem. Ugyanakkor abszolút nem számolok a befektetett pénzzel a következő 5-10 évben, így nem zavar, ha néha az összeg ingadozik a piaci változások miatt. Azt is látom, hogy bár az ausztrál gazdaság most nagyon erős, 5-10 év múlva valószínűleg azért nem lesz ennyire kimagasló helyzetben a nemzetközi piacokhoz képest, így nem szeretném, ha a pénzem főként az ausztrál piactól függne.

A fenti programmal a saját igényeim szerint végülis két opció közül kell csak választanom, mindkettő hosszútávra szól és kicsit a kockázatvállalóbb befektetőre hajaz. Az egyik az Australian Super, a másik a Commonwealth Group superje. Itt azért kicsit bejön a képbe a személyes faktor is. Eddig a pénzügyeimet a Commonwealthnél vittem, és meg voltam velük elégedve, jó az ügyfélszolgálatuk, kedvesek voltak mindig velem, és biztonságban érzem magam velük. Persze, most néhányan felszisszenhetnek, akik kizárólag csak a számokat nézik egy befektetés során, de azt hiszem, a női intuíció az üzleti életben is sokszor szerepet játszik. Ahogy korábban olvastam egy cikkben, a nők hajlamosak hosszútávon jobb befektetéseket választani, mert sok szempontot figyelembe vesznek, az anyagi biztonság helyett a kényelmes életmódra helyezik a hangsúlyt és összességében kevesebb kockázatot vállalnak.

Fejben már meg is van, hogy ezek alapján melyik lesz a nyerő, de azért alszom még rá egyet. Még egy lépéssel közelebb a célhoz…

Reklámok

11 responses to “Nem csak a húszéveseké a világ

  1. bristo szerint:

    Szia Szandra!
    Nem tudom milyen hosszú távra tervezel Au-ban? A 475 vízumot 4 évre kapod ugye? Én úgy tudom, hogy a Super számládon összegyűlt pénzt mikor hazaköltözöl hazaviheted (adózni kell belőle) de ha már jelentkezel Temporary residencyre 2 év után, akkor ez az opció elveszik. Nem vagyok ebben 100% biztos és véletlenül sem akarlak ezzel az infóval tévútra vinni, (aki tudja pontosan javítson ki légyszi 🙂 de szerintem nézz utána, hogy esetleges távozásod esetén mi lesz az összegyűjtött pénzeddel a super számládon.
    Ja és arra figyelj, hogy belépéskor általában automatikusan aktiválnak egy életbiztosítást is hozzá, (havidíjas) amit neked kell törölni/változtatni ha nem akarod fizetni.
    Üdv. bristo

    • bristo szerint:

      Bocsánat, Permanent residency-re gondoltam nem temp-re.

    • szszandra szerint:

      szia! köszi az infó az életbiztosítással kapcsolatban, azt most még biztos nem akarom fizetni!
      ja, én is úgy tudom, hogy ha temporaryként “végleg” elmennék az országból, akkor visszakapnám, de egyelőre a PR a cél. meg hát tudod… négy év alatt ami összegyűlik azért az nem egy olyan nagy összeg, hogy zavarna, ha a felbontás miatt lecsípnének belőle valamennyit. ha meg maradok és permanent leszek, akkor így is úgyis gyűjtögetem tovább a pénzecskét a számlán

    • szszandra szerint:

      és igen, 4 év. remélhetőleg a 4 év végére azért már nem temporary leszek 😉

      • bristo szerint:

        Ha már megvan a Permanent residency és mégis elhagyod az országot, akkor vissza kell mondani a Perm státuszodat (vagy ha állampolgárságot is szereztél már akkor azt is) ami elég hosszú folyamat lehet, ahhoz, hogy a Super pénzedhez hozzájuss. 4 év alatt is szép summát kitehet az összeg. Ha nem tudod/akarod kivenni a pénzed, akkor kb 65 éves korodban juthatsz hozzá csak, amikor eléred a nyugdíjkorhatárt, ha marad rajta valami a a havonta levonandó kezelési költség levonása után. Persze ha nyereségesen fektetik be a pénzed, akkor nyerhetsz rajta 🙂 Érdemes utánanézni szerintem, én sem tudom pontosan hogy van. Persze van időd, mert a perm-re csak 2 év elmúltával jelentkezhetsz egyébként is.

      • szszandra szerint:

        köszi, ismét hasznos infók!!!
        ja, ezért nem is stresszelek rajta, olyat választok, ami elvileg növeli az összeget, és a kezelési költségek nem viszik el a hasznot, és a végén meg majd meglátjuk mi sül ki belőle. Gondolom van értelme annak, hogy le kell mondanod az állampolgárságról vagy PR-ről ha szeretnéd a superedet, ez most nem okoz túl nagy fejfájást, és még az egész téma a következő 5 évben alakul csak ki, úgyhogy lesz, ami lesz. PR-t meg minél előbb próbálom megcsinálni. Jelenleg most úgy áll, hogy jövőre beadhatnám ENS-el, de mint tudjuk minden júliusban újraírják a szabályokat 😀

  2. bandirepublic szerint:

    ismeros problemak, csak sved modra. bezzeg magyarorszagin nem kell, h ilyen miatt fajjon a polgar feje!

  3. Peter szerint:

    Szia Szandi, a fent belinkelt osszehasonlitasert fizettel $55 dollart, vagy ingyenes volt?

    Amugy lattad ezt a linket? Van egy komment rola az altalad belinkelt osszehasonlitasrol:
    https://www.moneysmart.gov.au/superannuation-and-retirement/how-super-works/choosing-a-super-fund/super-comparison-websites

    • szszandra szerint:

      Szia! Ingyenes volt! Láttam, hogy vannak különbözőek, de a szolgáltatókon kívül még az összehasonlításokat is összehasonlítani már túl sok energia lenne egy ilyen átmeneti megoldáshoz. Pff, így is nehéz volt kiválasztani a 30-40 darabos listáról, hogy melyikeket akarom összehasonlítani. De most, ahogy nézem a linket, lehet, hogy kezdhetem újra a hasonlítást, már ha számít az a 1,5%.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: