Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Tanulópénz

- szeptember 17, 2012

Az itt eltöltött idő alatt ugyan a pénztárcám egyre vékonyabb lett, de rengeteg élménnyel és tapasztalattal lettem gazdagabb. Még ha nehéz és többségében elég hervasztó is volt ez a pár hónap, most testileg-lelkileg sokkal jobban érzem magam, mint februárban, amikor elhatároztam, hogy nekiindulok.

Nem csak azért, mert sikerült változtatnom az életemen, hanem az ország maga annyi plusz dolgot adott, hogy azt hiszem, most egy jó darabig rendbe tett minden értelemben. Ezek a leckék azok, amikért elég nagy árat fizettem, de megérte, és kizárólag ezek miatt is megérte Ausztráliába jönnöm. Persze sok apróság van, de én mégis három dolgot szeretnék kiemelni, nekem az alábbiak voltak a legfontosabb tanulságok:

A legfontosabb dolgok az életben

Korábban nem volt problémám a mindennapi megélhetésemmel kapcsolatban, amit megkívántam, azt többségében meg is vehettem. Ez nem azt jelenti, hogy nagy lábon éltem volna, inkább csak tudatosan vásároltam, de azért vásároltam. Itt szembesültem (az elmúlt 5 évben) először azzal, hogy bizony nem engedhetek meg magamnak sok mindent. Az első hónapokban különösen megterhelő volt ez, de segített ráébreszteni, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben. Most már úgy gondolom, hogy ha van fedél az ember feje fölött, meg van mit ennie, az bár egyeseknek alap, igazából hatalmas áldás. Ha még ehhez van is egy-két olyan ember a környezetében, akitől kap egy pár jó szót vagy lelki támogatást, az nagyon sokat segíthet a nehéz helyzetekben. Ezek a dolgok, amiket egyébként észre se veszünk a mindennapokban, csak ha megérezzük a hiányát. Minden másra most már csak a vállamat rántom, nem tud felizgatni, ha nem jutok el fodrászhoz vagy ha nem vehetem meg azt, amit kinéztem már hónapok óta, mert amíg a fenti három kritérium adott, boldog vagyok. Lelkileg sokkal jobban érzem magam, hogy ezt megtanultam, nem mondom, hogy más ember lettem, de kicsit máshogy nézem a dolgokat, az biztos.

Nyugalom, a hosszú élet ritka!

Az Ausztráliáról közhelyként elterjedt „no worries” mondást én személy szerint megerősíthetem. Az eddigiek alapján megtanultam, hogy jobban helyén kezeljem a dolgokat, prioritást állítsak fel az „idegeskedésben”. Egyrészt, amin nem tudok változtatni, amiatt felesleges aggódni. Érdekes, hogy míg júniusban nem tudtam félretenni az aggódást, addig augusztus/szeptemberben már igen. Pedig a két hónapban körülbelül ugyanúgy álltam anyagilag, körülbelül ugyanolyan bizonytalanságban teltek a napjaim, de valahogy a köztes időszak, vagy csak az a plusz pár hónap itt tartózkodás kicsit megváltoztatott. Néha még rá csodálkozom, hogy az olyan apróságokat, amik Pesten bosszantottak volna, itt fel sem veszem. Gond nélkül elengedem, ha esetleg nekem jönnek a boltban, vagy a teherautó elfoglalja az egész járdát, mert ki akar fordulni az útra. És ha 5 percig tart neki kifordulni, akkor is elengedem, mert ő épp dolgozik, én meg nem sietek. Nem mindegy? Szóval az életet megtanultam egy kicsit lazábban venni, és ez sokat javított a közérzetemen. Nyugodtabban alszom, napközben hatékonyabb vagyok, és még egy kis testmozgáshoz is több kedvem van.

Néma gyereknek anyja se érti a szavát

A másik itt nagyon sulykolt általánosság a „speak up!”, vagyis hogy ne félj kimondani, ha valami böki a csőröd. Ez az élet sok területén igaz. Teljesen elfogadott a vásárlók körében, hogy ha valami nem tetszik, vagy nem úgy lett hirdetve, akkor szóvá teszik. Nagyon érdekesen keveredik itt a kedvesség és a korrektség szerintem, mert ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az ember folyamatosan reklamál, hanem, hogy általában nagyon kedvesen megkérdezi, hogy hogy is van ez vagy az, mert nem így olvasta a hirdetésben. És ilyen esetben az eladó is korrektül utánanéz az információnak, és amennyiben helyes, természetesen a vásárló élhet a jogaival, és megkapja a hirdetés szerinti kondíciókat. De nem csak a vásárlásra igaz, hanem minden szolgáltatásra. Egyik héten például kértem egy netes ajánlatot valamilyen biztosításra. Visszahívtak telefonon, hogy mit szeretnék pontosan, mert megkapták az ajánlatkérésem. Elmondtam őszintén, hogy bocsi, én még csak érdeklődök, csak pár hónap múlva lesz esedékes a téma. Nagyon örültek ennek is, küldtek emailben tájékoztatókat, és kérték, ha kérdésem van, és aktuális lesz, keressem őket megint. De például a postán elvesztett és újra kiküldött törzsutas-kártyámról vagy a mobilszolgáltató ingyen keretéről is tudnék ódákat zengeni, de most nem teszem.

A speak up szabály itt számomra azt jelenti, hogy ha kedves, korrekt és őszinte vagy, akkor azt a társadalom nagyobbik része elfogadja és szereti. Nem tekintik kukacoskodásnak a kérdéseidet, sőt, minden segítséget megadnak, hogy jobb legyen neked. Ez az, amit máshol nem nagyon tapasztaltam, és ezt nagyon szeretem Ausztráliában.

Valami még részben kapcsolódik ehhez a témához, és az az önbecsülés illetve a jó értelemben vett büszkeség. A névjegyemre például a beosztáshoz a gépészmérnök megnevezés került. Ez Magyarországon – véleményem szerint – kicsit nevetséges lenne, de legalábbis fura. Nálunk az, hogy valaki mit tanult egyetemen, másodlagos, mert a pozíciója határozza meg, hogy ki az illető. Ezen kívül még mindig furcsa, amikor a főnökség úgy hivatkozik rám a telefonban, hogy igen, a gépészmérnökük, vagy az új gépészmérnök kolléga. Amikor a főnökséggel szóba került a névjegy, kicsit pironkodtam, hogy milyen már az, hogy az lesz ott, „Gépészmérnök”, nálunk az nem sokat jelent. Az egyikük teljesen kikelt magából, hogy legyek nagyon büszke rá, és igenis nagy dolog.

Nyilván remek mérnöknek lenni, félreértés ne essék, de valahogy sosem éreztem, hogy bármire is különösen büszkének kéne lennem, pláne nem a (valljuk be nem túl fényes leckekönyvem alapján) tanulmányaimra. Ez eddig nekem egy olyan dolog volt, amit az ember X év alatt letud, és akkor megvan a papír, és akkor az hozzásegíti ahhoz az álláshoz, ahol majd lesz „valaki”. Nos, itt nem így van. Itt nem érzem azt a kicsit lesajnáló hangnemet, hogy csak BSc diplomám van, itt nem próbálják állandóan azt sulykolni belém, hogy milyen béna vagyok, mert csak 2-es lett a mechanika szigóm. A való életben az iskolai kettesemmel igazi gépészeti problémákat oldok meg, és azt kell, hogy mondjam, nem is olyan rosszul.

Az elmúlt hónapokban kicsit megtanultam jobban megbecsülni magamat, és ezt az új ismerősöknek és barátoknak köszönhetem, mert nélkülük nem ment volna. Többek között emiatt (is) élvezet dolgozni menni minden reggel, mert tudom, hogy a nagyon kevés kudarc mellett (mely még a tapasztalatom hiányának tudható be) főként sikerélmények érnek majd, és a környezetem támogat benne, hogy jobban teljen a napom és vidámabban éljem az életem. Nem félek kérdezni, megemlíteni, ha baj van, vagy problémát látok, ugyanakkor sokkal jobban elviselem azt is, ha kritika ér. Már nem támadásnak veszem, a lelkemre meg főleg nem, könnyebb a kommunikáció a speak up jegyében 🙂

Persze állhatna még itt egy hosszú lista, ami mind más, és ami miatt megérte váltani, kezdve a környezettől és az egészséges életmódtól a közhangulaton át az életminőségig, de ezek mind további apróságok, amik csak színesítik a képet. Ha ezeket a pluszokat nem is nézem, akkor is a fenti három dolog annyira nagy hatással volt rám, hogy úgy érzem, megérte rááldozni az életem majd’ fél évét, hogy ezeket megtanuljam.

Bár olyan egyszerűen menne, hogy a leírtak alapján mindenki magáévá tehetné az említett leckéket, de sajnos azt hiszem, hogy amíg az ember nem a saját bőrén tapasztalja meg, addig nem tudja teljesen átérezni. De aztán az is lehet, hogy igaz a mondás: okos más kárán…

Reklámok

14 responses to “Tanulópénz

  1. Hódi Attila szerint:

    Kudos! Ez mennyire jó már, komolyan. Én sajnos csak arról tudnék egy hosszabb bejegyzést írni: “hogyan őrizzük meg lelki békénket távol-keleti főnökünk mellett is”. Nem panaszképpen mondom. Végül is, lassan simán eljutok zazen-be, hála szeretett főnökömnek… 😀

  2. Kolev Zoltán szerint:

    Szia.
    Először is. Nagyon tetszik a blogod, és szívből gratulálok!
    Másodszor: Adnál nekem egy elérhetőséget? Szeretnék egy két információt kérdezni tőled, amit itt, és máshol sem találtam meg.

    Előre is köszönöm!

    Üdv: Kolev Zoltán

    kolev.zoltan@freemail.hu, vagy FB: Zoltán Kolev

  3. Pudlee szerint:

    Pontosan ezeket a változásokat várom magamtól is, ha végre kijutok 🙂

    Örülök, hogy megírtad ezt a bejegyzést!

    Sok sikert a továbbiakhoz!

  4. Joey szerint:

    Hat ezt magam sem tudtam volna szebben megfogalmazni. 🙂
    Ugy latom, kezded kapisgalni, mi a lenyeg itt. 😉

  5. Beni szerint:

    Az a helyzet, Szandi, hogy felnőtt lettél! Nagyon jó volt olvasni az írásodat! Tényleg nem kell sok a boldogsághoz, és minden a fejben dől el. Jó lenne, ha egyre több ember rájönne, hogy ugyanannyi erőbe kerül örülni az életnek, mint hogy sajnáljuk magunkat.. csak az egyik még boldogságot is okoz 🙂
    Gratulálok a szakmai sikerekhez, csak így tovább!
    Puszka

  6. asil szerint:

    Ha annyira zavar, hogy “csak” Bsc-d van, akkor miért nem csináltad meg az Msc-t?

  7. Henc niki szerint:

    A lelkembol szoltal, alig egy honapja vagyok itt de pontosan igy gondolom. Irj meg…… Nagyon tetszik.

  8. Selene szerint:

    A speak up technikát meg tudnám szokni idehaza is! Sok sikert, így ismeretlenül is nagyon jó arról olvasni, hogy minden rendben van körülötted! Nincs rosszabb ha az embernek rossz munkája van és úgy ahogy van rosszul érzi magát! Hajrá!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: