Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

A szürke szamár esete

- március 6, 2013

il_570xN.326597789Hihetetlen, hogy már március van. Alig egy hónap, és évfordulót ünnepelhetek, ami bizony elég érdekesnek ígérkezik. De mielőtt ebbe belemennék, egy kis összefoglaló az elmúlt pár hétről, ami elég kaotikusan sikerült.

Annak ellenére, hogy az előző posztomban pont arról számoltam be, hogy kezdek beilleszkedni, rá pár napra azért történtek dolgok, amik ennek az ellenkezőjére világítottak rá. Lényegben a lényeg, hogy ez a kivándorlás bizony elég kemény dió, mert egyszer fenn, egyszer lenn van az ember, és bizony nehéz előre megmondani, hogy mi fog történni.

Ami a terveket és az álmokat illeti, ebben a pillanatban épp nem tervezek inkább semmit, próbálom stabilizálni a helyzetemet. Őszintén, amióta januárban visszaérkeztem, hol nagyon boldog, hogy kevésbé boldog voltam, de ami biztos, sokszor voltam elégedetlen a helyzetemmel. Persze rá kellett jönnöm, hogy minden baj forrása én magam vagyok, de hát az ember már csak ilyen, nem látja a fától az erdőt.

Az eltűnésem is részben erre vezethető vissza. Ahogy egy kedves párnak említettem a hétvégén, ha nincs bejegyzés, az két dolgot jelenthet: vagy nagyon jó minden, vagy nagyon rossz. Ez most a mélypont volt, utoljára talán július környékén voltam ennyire rossz passzban, úgyhogy igazából nincs okom panaszra, mert már rám fért a változatosság. Hogy mi is volt a bajom? Röviden: minden és semmi. Az, hogy messze lakom. Az, hogy nincs igazi napi kapcsolatom közeli barátokkal. Az, hogy spórolnom kéne, miközben azért lenne mire költeni, az, hogy a családom messze van, az, hogy senki nem látja úgy ezt az országot, ahogy én. Az is persze, hogy itt másodrendű lakos vagyok, bizonyos kötelezettségekkel, és nem nagyon szeretem a kötöttségeket.

Azért írom ezt most le, mert más is lesz vele így. Tudom, mert azok után, hogy a legmélyebb bugyron átjutottam, és elkezdtem beszélgetni barátokkal, rájöttem, hogy nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Persze az is kiderült, hogy a kiváltó ok lehet, hogy pont a karácsonyi látogatásom volt. Egy új-zélandi barátnőm rögtön elkezdett bólogatni, amikor az érzéseimről meséltem, és azt mondta, hogy bizony elég más dolog hazalátogatni, amikor az ember egy kicsit vendég, meg otthon élni. Ráadásul oka is volt annak, hogy eljöttem, eljöttünk, mármint én és még megannyi barátom, ismerősöm. Ezek az okok pedig nem nagyon változtak az elmúlt időszakban,  és bár talán a rossz érzések a honvágy miatt vannak, valójában teljesen irrelevánsak.

A képlet ugyanis egyszerű. Persze, ilyenkor már könnyű okosnak lenni. Megszoksz vagy megszöksz. Nem tagadom, hogy a szökés gondolata azért elég csábító volt az elmúlt időszakban. Persze csábított haza egy-két dolog, és nem kérdés, hogy egyszerűbb lenne egy picit az életem, legalábbis bizonyos dolgokban. De ami igazán az áttörést és a megoldást jelentette nekem, az az alábbi gondolatmenet: oké, mondjuk visszamegyek Magyarországra, lesz egy állásom, jól keresek, megengedhetem az az életszínvonalat magamnak, amit az elmúlt 10 évben mondjuk megszoktam, és ráadásul közel leszek azokhoz az emberekhez, akik életem nagy részében közel voltak hozzám (család, barátok stb.). Szerencsés esetben még szeretném is a munkám, jól kamatoztathatnám az itteni tapasztalatom és a nyelvtudásom, és lényegében olyan tudással rendelkeznék, amivel nem sokan az országban. Idilli kép, de mégse. Mert egyszer csak átfutott az agyamon, hogy reggelente munkába menet stresszes lennék a dugó miatt, a jégkaparás miatt, a szemetes megint az úton hagyta a kukát, ésatöbbi. És minden egyes reggel bánnám, hogy nem Sydneyben ébredek fel. Nem azt mondom, hogy jobb, hogy az ázsiai eladónak el kell mutogatni mit és mennyit kérek a pékségben, vagy hogy itt nem késnek a buszok, vagy hogy nem hiányzik az “egészségedre” szó a mindennapjaimból, mert ezek azért ott vannak. Apróságok itt is zavarnak. De ha azon gondolkozom, hogy fel kéne adnom, hogy 20-30 percre lakom a tengerparttól, hogy itt vannak a világ legszebb naplementéi, hogy az eső után a papagájok dzsemböriznek, igazából ez inkább jelent gyomorgörcsöt mint a többi problémám.

Az egyetlen dolog, ami miatt róka fogta csuka a történet, hogy pont olyanoknak kéne ezt elmagyaráznom, akik még nem látták Ausztráliát, illetve nem éltek külföldön huzamosabb ideig. Az, hogy valaki egyszerre két helyen van otthon, hogy ez az otthon, az a haza, és mindkettő jó, de máshogy, azt nem lehet pontosan leírni, amíg meg nem tapasztalja az ember. A barátok itt is barátok. Egy ideig azt hittem, ez sosem lesz olyan, mint az. Azt hittem, sosem tudok megnyílni valakinek nem az anyanyelvemen, sosem fog senki megérteni igazán, mert a kultúrák közötti eltérések miatt félrekommunikálunk. De aztán rájöttem, hogy szerencsére ez hülyeség. Amikor meglátod egy másik ember szemében a kétségbeesést, mert aggódik, vagy csak a vállára borulsz valakinek sírás közben, akkor rájössz, hogy mindegy hol vagy, az az ember számít, akire számíthatsz. És ez megintcsak távolság, kultúra és egyéb független történet.

Nagy kaland az élet, ez biztos. És nem mondanám, hogy nem vagyok egy kicsit végletes. De túl rövid az idő, hogy ne éljem meg mindazt, amit kell, és amit szeretnék. Ha most ezt kellett, hát ezt kellett, elfogadtam egy leckeként, és remélhetőleg okosabban és erősebben veszem a következő akadályokat, mert biztos lesznek még. De egyik ösvény se tart a végtelenségig, egyszer csak eljutok valahova. Még ha most egy kicsit visszafelé is bandukoltam rajta.

Advertisements

15 responses to “A szürke szamár esete

  1. Emőke szerint:

    Szia Szandra!

    Nem tudom, hallottál-e róla, de ezt, amit leírsz és érzel, úgy hívják, hogy KULTÚRSOKK. Nagyon is megértelek, én is átmentem rajta, még durvább élményekkel. Most a második fázisban vagy, közvetlenül a “nászutas fázis” után (amikor még minden szép és jó – volt). Érdemes utánaolvasgatni a témának, a megértés, a jelenség felismerése már fél siker.

    Ez így működik, mindenkinél, ahogy írtad is. De jó hír, hogy van megoldás!!! Pl. én is írtam anno a blogomban a témáról, pont Bertók Zoltán (ausztrál bevándorlási ügynök!) szuper, részletes – és főleg: ausztrál példákkal illusztrált – összefoglalása alapján.

    És igen, érdemes megszokni. Utána hihetetlennek fog tűnni, hogy meg akartál szökni. Garantálom 🙂 Szóval kitartáááás!

    Az én linkem – a fent említett infókkal – itt van: http://svedasztal.blogspot.se/2008/08/ami-sok-az-sokk.html

    Remélem, hasznosnak találod. Kíváncsi vagyok, mit gondolsz ezek után…

    • szszandra szerint:

      nekem különösen ez aza idézet tetszett a posztodból: “Egy folyamatos hullámzás az érzelmek tengerén, egyszer fent, majd lent.”
      és a megoldás természetesen Bertók Zolitól, aki amúgy is egy nagyon bölcs ember, és hihetetlen, hogy mindent tud :DD

  2. Kálmán szerint:

    Szia Szandra,
    Egyelőre csodálkozom, hogy én vagyok az első hozzászóló, de hát legyen.
    Bár vannak még lemaradásaim a blogban, de ezt nem bírtam hozzászólás nélkül, mert hasonló cipőben járok, ugyan jóval közelebb Magyarországhoz, de a “nyűgjeim” hasonlóak.

    Fel a fejjel!
    Szerintem jól csinálod, amit csinálsz, amíg képes vagy sikerélményeket találni, addig jó lesz! Meg fogod találni azokat a dolgokat, amik átlendítenek az ilyen helyzeteken!
    Élvezd a naplementéket! Ezért például irigyellek is! 🙂
    Egy ismerőröm azt mondta egyszer, hogy “csak azt viheted magaddal a világban, ami benned van” és saját bőrömön tapasztalom, hogy ez bizony így van.
    Ha gondolod, próbálj ki valamit: hallgasd meg a “Let it be” c. dalt a Beatles-től úgy, hogy átadod magad a szövegnek és a dallamnak. Szerintem elég bölcs az üzenete… 🙂

    Minden jót!
    Kálmán

    • szszandra szerint:

      köszi, meghallgattam 😀
      és igen, a naplemente, a növények mostanában újra örömet okoznak, meg az új kihívások, barátságok stb., vagy amikor megmutatom olyanoknak a várost akik eddig nem jártak itt, rádöbbenek milyen klassz helyen élek.

  3. Emőke szerint:

    Na én is elolvasom, ha már így ajánlgatom Bertók Zoltán weboldalát (mert már régen volt 2008), és pont ilyesmiről ír Jocó, Új-Zélandról:

    “Gyakorlatilag az összes barátoddal és családtagoddal elveszíted a klasszikus értelemben vett kapcsolatot. Ezenkívül egy csomó más olyan dologról is lemondasz, amit addig olyan természetesnek vettél, mint a levegővételt, és a hiánya csak akkor tűnik fel, ha már kint vagy. Ha tetszik, ha nem: ez így van akkor is, ha az USA-ba mész, meg akkor is, ha Új-Zélandra, vagy bárhova máshova.”

    És Anikó, Sydney:
    “[…] Lehet, hogy az egész úgy, ahogy van nem ér ennyit…Csak halkan jegyzem meg, hogy mennyivel egyszerűbb lenne venni egy repjegyet és hazamenni!!!”

    Ha nem baj, idézek még párat ugyanonnan:

    Kati Tasmániából:
    “Ne zavarjon benneteket, hogy nincs kitörő öröm, eufória érzésetek…egy ilyen nagy változás az ember életében jól megdobálja a lelkieket. Én hónapokig limbóban éreztem magam, olyan volt, mintha egy filmben járnék, minden nap új ízek, szagok, benyomások. Igazi sensory overload ). Aztán meg teljesen üresnek éreztem mindent. A sok készülődés, izgalom, tervezés, várakozásnak vége lett. Bejött! Új hosszútávú terveket kellett szőni és míg erre ráhangolódtam, meg kellett siratni is kicsit, amit otthon hagytunk. Beletelik kis időbe az áthangolódás, míg letisztulnak ezek az érzések. Írjatok róla. Biztosan mindőnk másképp éljük meg.”

    András, Melbourne:
    “A kivándorlás olyan nagy energiát vesz el és oly sok várakozást, stresszt okoz, hogy a sikernél az emberek fellélegzenek. És ez a hiba. Ugyanis amikor a reptéren kilepsz a kenguruföldre, nos ott kezdődik a neheze. És erre kevesen készülnek fel. Ez amolyan, mint a keletieknél a karmatikus változás. Meghaltál az egyik életben és másikat kell kezdened. Jobbat. Minden más lesz. De aki van olyan “magas” szinten, keleti hasonlattal élve, hogy alázattal viselje a nehézségeket, annak sikerülni fog az átalakulás. A többi csak az elsőt pipálja ki, a kivándorlást.”

    • szszandra szerint:

      nagyon igaz, és köszi, h beszúrtad őket. a másik élet nagyon igaz, az egyetlen dolog, hogy az ember még ugye emlékezik az előző életére. a tiszta lap nagyon jól hangzik, és nagyon sok előnye van, de néha kísértenek a régi emlékek, és azt hiszem, ekkor tudatosan kéne azt mondani, h nem, ez most nem az az élet. de nem egyszerű, persze ha az lenne, akkor mindenki csinálná ezt a kivándorlásszerű izét. 😀

  4. Csabesz szerint:

    Szia,
    Jó ideje rendszeresen olvasom a blogodat (hiányoltam is már az új posztot ;)), nagyon tetszik ahogy írsz, és az ahogyan bemutatod, hogy milyen pozitív és negatív élményekkel szembesül, aki elhagyva az anyaországot, máshol keres magának új otthont egy időre (vagy végleg). Jó dolog egy picit belelátni abba, hogy miként zajlik egy magyar fiatal élete a világ túlsó felén, még hogyha innen Magyarországról ezt nem is érthetjük meg igazán. Ha jól emlékszem a Határátkelő blogon írta le valaki egyszer, hogy milyen lelki állomásai vannak a kultúrsokknak, amivel mindenki szembesül, aki másik országba költözik (mézeshetek, alkudozás, beilleszkedés, mesterszakasz), de ezt nyilván Te is olvastad már, és azt is, hogy az egyes lépcsőfokok között (főleg a 2. és 3. esetén), lehet visszafelé bandukolás, ahogy meg is fogalmaztad, de idővel megtörténik a beilleszkedés. De ennek megvan az ára, és ezt a magyarországi kapcsolatok sínylik meg, és ezt nehéz lehet feldolgozni. Biztos, hogy nagyon kemény, főleg ha valaki egyedül indult el, és a neki legfontosabbak mind itthon maradtak (ez persze változhat). Sokat segít a net a kapcsolattartásban, de ők nem abban a kultúrában élnek ahol Te, a közös témák sora egyre rövidebb. De, ahogy írtad is, itthon nem változtak meg azok a dolgok, amelyek miatt elmentél, így talán korai lett volna feladni, amiért elindultál. Valószínűleg a kezdeti nehézségek legyőzése után (bevándorlási ügyek, munkakeresés, lakáskeresés), most jobban előtérbe kerültek olyan lelki dolgok megint, amelyeket akkor nem sikerült teljesen tisztázni magadban. Te elég okos és talpraesett vagy, 100%-ban meg fogod találni a számításodat az új hazában is, ez nem kérdés. Szóval fel a fejjel!

    • Csabesz szerint:

      Páran már megelőztek :), bocs, hogy ismételtem ez előttem szólókat, de mikor elküldtem, még nem láttam őket 😉

      • szszandra szerint:

        köszi 🙂 igen, ezer és ezer cikket olvastam erről, és tudatosan is felmértem a lehetőségeket, hogy igen, lesz lent és fent, és igen lesz vissza és előre, de amikor pont benne van az ember egy krízisben, vagy túl sokat agyal, akkor néha bezár az agya (az enyém legalábbis), és ettől a triviális megszűnik létezni

  5. hobe szerint:

    Ha mar majdnem kilenc eve tart az elso fazis, akkor forduljak orvoshoz? 🙂

    • Csabesz szerint:

      Vagy átugrottad az első hármat 😉 Mondjuk a jót könnyű megszokni 😉

    • Emőke szerint:

      Hobe, nyugodj meg, nem kell orvoshoz fordulnod, ha nagyon jól érzed magadat. Mármint bizonyos esetektől eltekintve nem kell :-)))

      Én mégis inkább arra gyanakodnék, hogy a 9 évvel ezelőtti apró-cseprő(?) kellemetlen tapasztalatokat, érzéseket már rég a tudatalattid mélyére űzted. Mert azért hiába a jól ismert angol nyelv, a helyi verzió mégis más, meg a helyi szokások, ami a szociális érintkezést illeti. Aztán helyi barátokat sem egyik napról a másikra szerez az ember (szerintem). A mindenféle ügyintézés is “érdekes” lehet a kezdetekben. Stb.

      “idegen kultúrába kerülve sokszor elveszettnek, tehetetlennek érezzük magunkat, mert az otthoni környezetben megszokott és természetes reakciók az új környezetben másként érvényesülnek. Külföldiként minden megkérdőjeleződik; vajon milyen szabályok szerint kell sorbaállni, hány óráig illik felhívni bárkit is, kinek és hány percet illik, vagy éppenséggel nem szabad késni, a nő vagy a férfi fizet, és még sorolhatnánk a kérdőjeleket, amely dolgok a megközelített csoport tagjainak evidensnek tűnnek. Számunkra ugyanis az ő kulturális mintájuk ismeretlen, az otthoni bevált “receptek” nem működnek, hiszen nem ismerjük a történelmi hagyományt, ami a kulturális mintát létrehozta. A külföldi kultúra nem vált szerves részünkké úgy, mint a sajátunk.”
      (http://www.cons.hu/index.php?menu=cikk&id=614)

      A “sokk” szó talán félrevezető, nem áramütésszerű érzést kell elképzelni, inkább valamilyen keserű italt, ami többszörös adagban azt okozhatja, hogy az ember fia/lánya egyenesen a visszavonuláson – hazaköltözésen – agyal (mert nem tudja, hogy a keserű cucc tulajdonképpen vitamin, csak egy kis idő kell neki, hogy kifejtse a hatását).

      “A legjobb eredményt akkor érheted el, ha valamilyen módon elfogadod, hogy „ez most más”. Ez a fajta nyitottság, a környezeted tudatos (ésszel vagy nyitott szívvel történő) elfogadása nagyon megkönnyíti a dolgod.

      Legyen egy pár stabil dolog az életedben, ami kisegít, ha nagy a gond. Egy könyv, zene, pár telefonszám, fotók, egy hely, ahol normálisan, otthonosan érzed magad, bármi. Sportolj, ha már úgy érzed, „szétmar” a környezeted.”

      Szandra, írj te is valamit, pls – pl. mit gondolsz? hogy vagy? 🙂

      • szszandra szerint:

        köszönöm a sok-sok kommentet, segítenek! 😀
        én még azt fűzném hozzá, hogy nem mindig erős illetve észrevehető az érzés. Néha úgy érzi az ember, hogy te jó ég, hova kerültem, mi lesz most velem, semmi se jó, nem bírom ki, máskor meg úgy gondol vissza rá, hogy ténlyeg, emiatt képes voltam magam idegesíteni?
        A barátok nem léte is olyan, hogy néha magányosnak érzi magát az ember, aztán máskor meg észreveszi, hogy ja, hát múlt héten is ezzel meg ezzel találkoztam, vele és vele beszéltem telefonon, ő meg ő magától érdeklődött felőlem, és többen sietnek kérés nélkül is a segítségemre. Csak a jó dolgokat valahogy ritkábban kommunikálja az ember, és ez bizony jó magyar szokás. (azt hiszem.)
        Persze, dolgozni kell az ügyön, máskor meg csak időt hagyni a dolgoknak, hogy maguktól történjenek. Meg a következő hetekben is előre annyi programom van, (meg az elmúlt hetekben is így volt), hogy kb. annyi időm nem volt, hogy a ruháimat kimossam.
        de tény, hogy a távolságok nagyok itt Sydneyben és ez egy picit nehezíti a dolgokat ha az embernek még nincs kocsija. de végülis van tömegközlekedés, csak egy picit fárasztó, de azt is be lehet illeszteni a mindennapokba, mert az utazás alatt is el lehet hasznosan tölteni az időt.

  6. Béb szerint:

    Szia!
    Most csatlakoztam az olvasóid közé, s amint időm engedi, szeretnék visszaolvasgatni, milyen azon a kontinensen. 🙂
    Lassan 3 éve élek külföldön, de ezek az érzések csak most, itt Dél-Amerikában értek utol. Szenvedtem hónapokig, mint a kutya… Aztán most, hogy olvaslak, rájöttem, elmúlt. Már nem hiányzik az itteni magyar társaság sem. Ez a honvágy általános és ugyanúgy átéli a madagaszkári, a román és a többi is. Én legalábbis tudok beszélgetni erről az új barátnőkkel. De a bevándorló mindig bevándorló lesz, akit legjobban a másik bevándorló ért meg…

  7. Krisztina szerint:

    Szia Szandra!
    Tízezer dolog miatt imádok itt élni Au-ban, mégsem hiszem, hogy máshogy gondolkodok az itteni jövőmről, mint amikor 5 éve megérkeztem: vagyis, hogy nem fogok itt élni örökre. Még akkor is, ha otthon vagy harmadik országban vagyok és rengeteg minden hiányzik Au-ból. Hiszen itt Au-ban pedig rengeteg minden hiányzik otthonról, Európából. Ausztráliát úgy fogom fel, mint egy állomást, ami tart ameddig tart, megpróbálom élvezni, amit lehet benne és kihozni a maximumot. Szerintem ha nem végletesen fogja fel az ember, és nem őrlődik, hanem rövid-középtávú tervek alapján halad, akkor teljesen okés a dolog. Nekem legalábbis a végletesség elkerülése sokat segít minden nap…
    Üdv, Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: