Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Hétvégi barbie

Ha valamiben, akkor a barbie-zásban az ausztrálok talán verhetetlenek. Minden nagyobb összejövetelen előkerül a sütni való, a fiúk ilyenkor átveszik a stafétabotot a csajoktól és finomabbnál finomabb húsokkal kápráztatják el a résztvevőket.

Hétvégén nálunk is sor került az első házi barbie estre, az elmúlt fél évben erre valahogy nem volt érkezésünk. A szervezés persze korábban kezdődött, már pár hete beszéltük, hogy meg kéne ezt tartani, mindenki szólt pár barátnak, hogy szombat estére ne tervezzenek. A házból 4-en maradtunk itt hétvégére, az 5-ik lakótárs hazament Wollongongba. Vendégek terén pedig végülis csak 4-en jöttek, de így is remekül szórakoztunk.

Péntek este elmentünk bevásárolni az Aldiba, mert ott nagyobb kínálatot kapunk olcsóbb áron, mint mondjuk a Coles-ban. Egész kis családias program volt a 3 lakótárssal vásárolni, vettünk üdítőket, nasikat, illetve sajtokat és kenyeret. A húst végülis később az IGA-ban sikerült megvenni, ami szintén egy szupermarket szerű lánc, itt a héten akciósak voltak a steak-ek. Szombat reggel pedig elmentünk Petivel – a korábbi kiwilandi tudosítóval – a Sydney Olympic Park közelében található flemingtoni piacra.

A flemingtoni piac igazából egy nagybani piac, de lehet kisebb mennyiségeket is venni. Rengeteg zöldség és gyümölcs van ott, plusz egy-két helyen az általános piacos termékeket is be lehet szerezni, mint például papírtörlő olcsóbban, műanyag dolgok és konyhai felszerelések. Nagyon szép pékárut is láttunk, és szalonnából is sikerült beszerezni egy jókora darabot. Ennek nagyon megörültem, mert nem csak hogy volt szalonna, hanem választék is volt belőle, paprikás, meg nem paprikás, meg különböző kolbászok. A szalonna egyébként itt speck néven fut, de egy éve még sosem vettem, szóval kíváncsi leszek, hogy milyen is.

A piacon még az volt az érdekes, hogy rengeteg gyümölcsből volt kostóló, és az árak néha nem is egyeztek a kiírt összegekkel, általában alacsonyak voltak. Egyszer Peti megpróbált alkudni a gombára, de nem járt sikerrel. Így is megérte azért, mert jellemzően szerintem 20%-al olcsóbban sikerült megvenni azokat a dolgokat, amiket egyébként mondjuk a Coles-ban vennénk, meg jobb is és kényelmesebb is letudni egyszer a vásárlást, és a héten akkor már nem kell annyi mindenért szaladgálni.

photo 1

A piac után még beugrottunk a hurstville-i Westfield-be, hogy vegyünk nekem egy telefont, mert a céges telefonszámlám kicsit magas lett múlt hónapban, és gondoltam visszaállok a saját számra. Az Optusnál vettem egy pre-paid SIM kártyát és telefont, ez volt a legoptimálisabb a jelen helyzetben, mert bár gondolkoztam a post-paid opción, de most pár hónapig nem hiszem, hogy költeni akarnék erre. Lényeg a lényeg, $100-ért vettem a telefont és a kártyát, amihez $10 kredit is tartozott. Az összeg lehet, hogy magasnak tűnik, de még ez volt a legjobb választás, mert Gumtree-n néztem telefonokat, és az okos kategóriában mindenki csak az IPhone-ját adja el, ami 2-3-szor többe kerül, mint ez az új Samsung Galaxy Mini, amit vettem.

photo 4Szóval mire mindennel végeztem, persze, hogy már a fél nap elment, és már a rendre és tisztaságra értem haza, így nekem akkor nem sok dolgom volt ezzel foglalkozni. Cserébe másnap én csináltam az összepakolást és takarítást. De visszatérve szombatra, nekiálltam, hogy készítek valami kaját, egyrészt mert csak húst nem lehet enni, kell a köret is, másrészt meg igazából a vegetáriánus résztvevőkre is készülni kellett. Ja, tudom, a barbie nem épp egy vega program, de sült zöldségekkel, salátákkal és egyéb finomságokkal legalább olyan élvezetes lett a menü, mint a hússal. A körözött például a csapat favoritja lett, amin meglepődtem, de örültem. A majonézes kukoricasalátát valahogy csak Peti meg én ettük, pedig jól sikerült, csak gondolom a többiek nem tudtak a kaja állagával meg jellegével mit kezdeni.

A hússütés is jól sikerült, a srác kitett magáért. A rossz idő miatt persze zárt térben került rá sor, a garázsban lett felállítva a barbie – de ez csak az egyik furcsaság volt ezzel kapcsolatban. Például eleve azon is meglepődtem, hogy megkérdezték, hogyan kérem a húst – medium rare volt az első tipp, de gondoltam inkább megbízom benne és a sima medium is megfelel majd. Nem is csalódtam, valóban mediumra sikerült sütnie.

A barbie mellett a másik érdekes pont az estében a jelly shot volt, ami gyakorlatilag alkoholos zselé különböző ízekben és színekben. Ebben csak az volt az érdekes, hogy az a lakótárs csinálta, aki egyébként nem iszik alkoholt, és az egyetlen olyan ember tanácsát kérte ehhez a házban, aki még életében nem ivott jelly shotot. Vagyis az enyémet. Na, hát én aztán nem nagyon tudtam, mit hogyan kell keverni, de végülis készült borboun kólás, tequilás citromos, és barackpálinkás barackos iceteaval. Persze, a barackpálinkát – ami inkább volt likőr, mint pálinka, de az Aldiban a schnapps nevet viselte én vettem, mert ha valamit, ezt nem vetem meg. A jellyk pedig egyébként jók lettek, a fiúk fogyasztották rendesen, nekem épp csak az állagával volt gondom.

Kaja után pedig elkezdtek fogyni az italok, és a kártya is előkerült, úgyhogy az estét egy jó hangulatú póker játszma zárta le, ahol jelentem, harmadik lettem. Tulajdonképpen. Peti meg a második. Szóval oké, igazából nem nyertünk, de ha az ozzie-magyar részvételi arányt nézzük, akkor elég jól szerepeltünk azt hiszem.

photo 5

4 hozzászólás »

Négy keréken

Nem akartam elkiabálni, de most már egy hónapja megvan az autóm, és elég remekül állja a sarat a kicsike. Mármint képletesen, mert ugyan az idő rosszabb lett, és sokat esett az elmúlt hetekben, de azért sár nincs. Így reggelente már autóval megyek dolgozni, ami nagyon-nagyon kényelmes, mert reggel és este időt spórolok, meg bevásárolni is könnyebb, és az időjárásnak, a tömegközlekedés pontatlanságának sem vagyok kitéve. Barátokkal is könnyebb találkozni, mert mobilisabb lettem, kirándulásokat is tervezhetek, és hát, könnyebb az élet.

A több hetes keresgélés után úgy döntöttem, emelek  az összegen, amit az autóra szántam, és így egy jobb állapotú autót választhattam. A használt autók között több lehetőséget is figyelembe vettem, és végül úgy döntöttem, hogy egy autókereskedéstől vásárolok. Ez azért volt talán jó döntés, mert ha az ember magánszemélytől vesz, akkor meg van az esélye, hogy az autót az előző tulaj módosítgatta, meg hogy esetleges problémák esetén nincs kihez visszamenni. Az egyik magánszemélyes autó esetén ért az a kevésbé kellemes tapasztalat, hogy próbavezetésre egy olyan parkba vitt a tulaj, ahol maximum 30 km-errel lehetett menni. Nos, itt mégis milyen próbavezetés zajlott szerintetek?

Szóval lényegben a lényeg, egy ismerős ajánlása alapján kerestem fel itt Hurstville-ben a Fergusons Toyota kereskedést valamelyik szombaton, ahol nagyon készségesen fogadtak. Ez még akkor volt, amikor az eredeti költségvetéshez tartottam magam, és őszintén meg is mondták, hogy bizony ezen az áron megbízható autót venni elég kétséges. Mivel a személyes referencia sokat számít, és tudtam, hogy az ismerősöm is vásárolt már itt több autót, fontolóra vettem a tanácsot, hogy emeljek az autóra szánt összegen. Igaz, nem ott rögtön döntöttem el, de nem is éreztem erre nyomást.

A rákövetkező hétvégén, vagy két héttel később, már nem is emlékszem, újra visszamentem, csak úgy, hogy beköszönjek, megkérdezzem, mi újság, illetve hogy szóljak, hogy hajlandó vagyok többet költeni, és bár Anthony akkor épp nem volt még benn, telefonon elértük, és amíg vártam, kipróbálhattam egy fehér csodát. Érdekes élmény volt próbaútra vinni a környéken az autót, figyelni, hogyan viselkedik forgalomban, mert ugye szombat délelőtt Hurstville környéke kicsit zsúfolt. De rögtön elnyerte a tetszésemet, mert először éreztem, hogy igen, ez lesz az, ez az ami nekem kell.

Miután visszamentem a kereskedésbe, megvolt a szükséges műszaki szemrevételezés is, lámpák, karosszéria, abroncsok, hűtő, motortér, satöbbi. Igazából egy-két apróságot ugyan találtam rajta, de megbeszéltük, hogy a hátsó féklámpa égője ki lesz cserélve, illetve szükséges vizsgálatnak is alávetik, hátha találnak valamit. Az autót pedig a rá következő héten átvehetem, szerdán. Tehát szombaton megnéztem, lefoglalóztam, és szerdán át is vettem az aranyost.

Nem a rákövetkező hétvégén, de még 14 napon belül átírattam a nevemre az autót az RTA-ban, a Transfer Rego papír kitöltésével (amihez nem kell helyi jogsi, csak RTA customer number, ami van, ha az embernek van egy PhotoID-ja például). Az átíratást mindenképp 14 napon belül kell megtenni, különben $95-os késedelmi díjat számolnak fel. Erre az RTA-ban 132 dollárt kellett fizetnem, ami az autó árából, a transfer feeből meg ilyenekből jön össze. Nyilván ez minden autónál más, nekem ennyibe került.

A másik sürgős dolog az autóval kapcsolatban a biztosítási helyzet tisztázása volt. Itt NSW-ben három fajta autóbiztosítás létezik. Van a compulsory, vagy más szóval CTP insurance. Ennek az időtartama általában egybeesik a rego időtartamával, és kötelező kötni. Ezt minden évben meg kell újítani a megfelelő társasággal, mielőtt a rego-t intézné az ember, mert enélkül nem lehet az éves regisztrációt elintézni. A CTP, ami egyenlő a green slippel, fedezi a személyi sérüléseket a balesetben. Tehát ha az ember balesetet szenved illetve okoz, akkor a résztvevők személyi sérüléseihez köthető egészségügyi ellátást fedezi, de a vezetőjét nem. Szintén nem fedezi az autók vagy egyéb járművekben esett kárt. A CTP automatikusan íródik át a következő tulajra – illetve ez regohoz és autóhoz kötött. Ezzel tehát nem volt teendőm, majd júniusban kell újat kötnöm. Ehhez majd ezt az összehasonlító oldalt fogom használni, mert ez kiadja a legolcsóbb ajánlatot az összes elérhető kötelezőre.

Egy másik biztosítási lehetőség a Third Party Property insurance. Ez a biztosítási fajta az anyagi károk biztosítására jött létre. Ha egy olcsóbb autó kárt tesz egy drágábban, az komoly költségeket jelenthet a hibás félnek. Ezt mindenképpen ki szerettem volna védeni, mert ha ne adj isten belecsúszok egy pirosnál egy mercibe, akkor bizony bajban vagyok. A third party insurance tehát fedezi a másik autó kárát, de a sajátomat nem. Opcionálisan lehet lopás és tűzvédelmet is kérni mellé, ami nyilván további költséget jelent, én ezt kihagytam. Számos összehasonlító oldal van, amin össze lehet hasonlítani az árakat. Én az AAMI szolgáltatását választottam, és havonta fizetek kb. $34-t, olcsóbb lenne egy évre, de nem tudtam, hogy meg akarom-e tartani egy évig az autót vagy sem. Ha 10 hónapnál tovább megvan, akkor bukok egy kicsit, de inkább ezt az utat választottam.

A harmadik szint a comprehensive insurance, ami a másik fél kárán kívül a saját autóban esett kárt is fedezi. Nyilván ez a legdrágább, és   akkor éri meg, hogy ha az ember nem tudja nélkülözni az autóját. Ha egy komoly baleset esetén javíttatni kell, vagy csereautót szeretne az ember a javítás erejéig, itt már sok faktort kell figyelembe venni, hogy jót válasszunk. Ez a része engem nem érint, mert olyan típust választottam, ami elég gyakori típus, ezért a szervizköltsége relatíve alacsony.

Mindent összevetve, kezdhetek spórolni a regora és a green slipre, ami június végén jár le, és előre láthatólag ez kb. $1050 lesz együtt. Plusz még lehet, hogy egy-két apróságot meg kell csináltatni rajta a pink slip miatt, ami bizonyos korú autóknál szintén kötelező. (Biztonsági ellenőrzés az autón a rego megújítása előtt.) De még így is megéri, mert jó érzés végre nem a buszhoz alkalmazkodni, meg úgy elemenni a boltba, hogy nem zavar, hogy esik az eső. Mint például most. Hát még télen mennyire fogom élvezni…

7 hozzászólás »

Ha csöng a telefon

Anyukám mindig arra tanított: köszönsz, bemutatkozol, és aztán mondod, mit szeretnél. Nekem ezt még talán alsós koromban tanította meg, azóta is tartom magam ehhez vonalas telefonon, vagy olyan esetben, ha nem ismerik a számom. Nem gondoltam, hogy ez egy különleges európai hagyomány lenne, de annyira azért nem ez a legáltalánosabb viselkedés itt Ausztráliában.

De a telefonra visszatérve, az utóbbi időben sokszor kerül rám a sor, hogy a munkahelyen én vegyem fel. Szóval ha csöng a telefon, felveszem, és azt mondom: Üdv, ABC Kft, miben segíthetek? Erre többféle választ szoktam kapni. Van, aki köszön, bemutatkozik, elmondja melyik cégtől telefonál, és aztán megmondja kit keres, vagy mit szeretne. Tehát azért ez is előfordul. Van, aki csak annyit mond: ‘XY ott van?’ Nem mondanám, hogy a második gyakoribb, mert jellemzően azért bemutatkoznak inkább az emberek. De a második is előfordul. Gyakran. Ez már kevésbé ráz meg, mint az elején, de azzal még mindig nem tudok mit kezdeni, amikor próbálom valakiből kiszedni, hogy hogy hívják és hol dolgozik, és egyszerűen lehetetlen. Ilyenkor egyesek kitérő választ adnak, és azt mondják, majd telefonálnak később. Nyilván nem tudják, hogy legközelebb is lehet, hogy én veszem fel a telefont.

Ami a nagyobb cégeknél dolgozókat illeti, velük mindig élmény a telefonálás. Ők általában udvariasak, egész más hangnemben beszélnek, mint azok, akik nem mutatkoztak be. Akik irodában dolgoznak, általában oda tudnak figyelni a vonal túlsó végére, nem úgy, mint amikor valakit a gyártósorról vagy a műhelyből kell kirángatni egy hívás miatt. Megértem azért a második csoportot is, én se szeretem, ha épp a koncentrációt igénylő munkafolyamatban zavarnak meg. Szóval ha esetleg ilyen emberrel kell beszélnem – ami elég ritka azért -, akkor mindig megkérdezem, hogy alkalmas-e épp a hívás. Vagy visszahívom, vagy hagyok neki egy kis időt, hogy oldódjon, és agyban is ráhangolódjon a telefonhívás témájára.

A legtöbb hívást egyébként szakmámból eredendően férfiakkal bonyolítom le. Az első hónapokban még kaptam negatív hangnemű válaszokat, bár nem hiszem, hogy a nememnek, inkább az akcentusomnak szólt. Itt NSW-ben egyébként a többség elég toleráns a bevándorlókkal és az akcentusokkal kapcsolatban, ha hallják, hogy valakinek nem az anyanyelve az angol, kicsit lassabbra veszik a beszédtempót. Jó tipp lehet egyébként a lejegyzett telefonszámot, adatokat visszaolvasni az illetőnek, hogy biztosan ne tévesszünk el egy számot, vagy amikor kimond egy cégnevet, rögtön visszaismételni, ami megerősíti mindkét felet, hogy jól értettük, amit mondott. Van, aki le is betűzi a nevét, és nem ciki visszakérdezni, hogy hogyan is kell írni valamit, hiszen lehet valaki Macmillen, McMillan, vagy akár kiejtéstől függően Macmullen.

Én alapvetően szeretek kedves, határozott, de kicsit távolságtartóbb hangnemet használni az ügyfelekkel, míg a férfi kollégák általában közvetlenebbek. A ‘mate’ megszólítást üzleti hívásoknál is használják, bár általában csak olyanokkal, akikkel már korábban is beszéltek, legalább egyszer. Egy visszahívásnál például gyakori kezdőmondat, hogy ‘how you doing, mate?’ (Mi újság?), majd utána rögtön a tárgyra térnek és kérdések tisztázása után, ha alkalmas az időpont és régebbi a kapcsolat, levezetésként előfordul egy kis small talk, vagyis a hétköznapi dolgokról való beszélgetés.

Ami talán más az itteni kultúrában, mint a magyarországiban, az az, hogy sokkal közvetlenebbek ezek a telefonok. Nem kell kimért hangot használni, még amikor fontosabb emberekkel beszél is az ember, ugyan udvariasnak kell maradni, de lehet barátságosan beszélni. Nem jó reggelt, jó napot köszönés van, hanem sima ‘Hi’, és céges email alján is nem egyszer láttam már a formálisabb Regards, helyett Cheers elköszönést. Beszélgetés közben is gyakran használunk olyan szavakat, hogy awesome, cool, és ehhez hasonlók, szóval az üzleti kommunikáció általánosságban gyorsabban kerül közelebb a hétköznapi élet kommunikációjához, mint Magyarországon. Ott, ha egy ügyféllel beszéltem, csak több éves kapcsolat után beszéltem vele olyan hangnemben, mint mondjuk itt pár hónap után. Gyorsabban oldódnak az emberek itt, azt hiszem.

Részben emiatt is, a hívásoknál és emaileknél mindenki a keresztnevén szólítja a másikat. A Tisztelt Uram helyett például Hi Andrew-val kezdünk egy emailt, a telefonban csak akkor keressük teljes név alapján az illetőt, ha visszakérdeznek, hogy melyik Andrewval szeretnék beszélni. Amikor valaki üzenetet hagy valakinek, és régebbi a kapcsolat, csak keresztnevet és céget hagy meg, mert úgyis tudja a címzett, hogy ki ő. Ez egyébként arra is jó, hogy az ember kiszűrje a nem kívánt hívásokat, mert hogy az ügynökök általában teljes néven, és egy kicsit formálisabb hangnemben keresik a főnököt, mint az ügyfelek. Ez a része teljesen hasonló a korábbi viszonyokhoz, a főnökség itt se szívesen pazarolja az idejét olyan hívásokra, amiben csak valamit meg el akarnak adni.

Ha egy mondatban kéne összegeznem, hogy milyen az itteni telefonos kommunikáció a megszokott magyarországihoz képest. akkor azt mondanám, hogy sokkal informálisabb. Az ausztrálok easygoing természete az üzletre is átragad, ami sokszor átlendít kínos helyzeteken, és a humor, a  viccelődés is megszokott dolog a telefonban.  Igazából ez a közvetlen hangnem, a formaságok nélküli hívások is csak adalékként szolgálnak a stresszmentes(ebb) munkahelyhez. Szerintem ha csak az ozzikon múlna, a világ gyorsan utópisztikussá válna, mert mindenki mindig kedvesen és boldogan diskurálna a kollégáival és munkakapcsolataival. Reggel 8 és este 6 között. Aztán szerencsére ki lehet kapcsolni a munkaüzemmódot.

A kép forrása: blog.keepoint.co.uk

A kép illusztráció. Ennyire azért az ozzik se lazák a munkahelyen.

3 hozzászólás »

Nelson Bay és környéke

Az egész úgy kezdődött, hogy másfél hete új lakótársakat kaptam. Hirtelen költöztek be, amivel nem volt baj, csak kicsit váratlanul ért. Aztán beszélgettünk minden féléről, és szóba került, hogy a hosszú hétvégére elmennék valahova. Az egyikük ajánlotta Nelson Bayt, mint opciót, mert remek hely az aktív pihenést kedvelők számára.

Persze ez már elég last minute volt, indulás előtt két nappal foglaltam le kb. a szállást, aztán pedig csütörtökön még megvettem, ami kellett, és pénteken nekivágtam az útnak. Odafele nem volt annyira vészes, bár a hosszú hétvége miatt elég zsúfoltak volt az utak, így lett a 210-230 km-es út 3,5 óra a városon át.

Nelson Bay Sydneytől északra van a tengerpart mentén, a legközelebbi nagyváros hozzá Newcastle, tehát ha az ember elindul Newcastle felé, utána még körülbelül egy óra az út. A kis félsziget központi városkája Nelson Bay (város), de nincsenek messze a terület többi települései sem egymástól: Anna Bay, Salamander Bay, Fingal bay meg a többiek. Azért gyalogosan nem olyan egyszerű, jobb kocsival menni, de sok kempingben lehet biciklit is bérelni.

port stephens

Én a One Mile beach-hez közel szálltam meg a Melaleuca Backpackers kempingben, ami szinte az egyetlen szállás volt, ahol két nappal a hosszú hétvége előtt még akadt hely. Mivel sátraztam, a visszaigazoló email alapján, miszerint majd valahova megpróbálnak besuvasztani, nem tudtam mire számítsak, de végülis minden jól alakult. A megérkezéskor kaptam egy kis tájékoztatót a környékről illetve az elérhető programokról. A hely egyik legnagyobb előnye az volt, hogy tényleg 5-10 perc sétára volt a parttól, és egész szép part szakasz volt a One Mile Beach. Meg a szálláson volt egy házi kenguru, Josephine is, aki viszont előszeretettel potyogtatott a kempingben ott, ahol épp jól esett, úgyhogy néha kicsit óvatosan kellett közlekedni illetve fűre ülni.

10

A szálláson a konyha közös volt, de voltak eszközök bőven, a fürdőszoba minőségével se volt probléma, bár zuhanyzóból csak egy volt a lányoknak. Meleg víz viszont mindig volt, és ennek örültem, mert ugye sose lehet tudni. Így azt se bántam, hogy a 2 guriga WC papírt feleslegesen utaztattam 500 km-en és 4 napon át, inkább legyen, mint ne legyen, ugye.

Szombaton olyan szép idő volt, hogy a környék jelentős részét bejártam, Nelson bayben például a kikötőben egy személyes élőzene volt, illetve hajós kirándulásokra is lehetett helyet foglalni. Sajnos a visitor centre-ben derült ki, hogy a legjobb programok vasárnapra már mind tele vannak, így maradt az önálló program, snorkelling a közelben. Ehhez átugrottam a Shoal Bay-i főutcára vásárolni, találtam is egy helyes maszkot légzőcsővel $25-ért, ami egyébként eléggé megérte, mert nem eresztett. Jó befektetésnek bizonyult már csak azért is, mert majdnem ilyesmi szettet a kempingben egy napra $20-ért lehetett kölcsönözni. A víz Fly Point és Little Beach közelében ugyan nem volt kristálytiszta, de jó élmény volt azért a halak között úszni, voltak kicsik és nagyobbak, láttam valami kisebb cápaféleséget is, de bevallom én ezen lista alapján csak az őrmester halat tudtam így utólag felismerni, lehet legközelebb jobban fel kell készülni egy ilyen programra.

De a snorkelling és a búvárkodás csak egy a rengeteg lehetőségből, vannak ám más programok is. Először is a félszigeten vannak a déli félteke legnagyobb területű mozgó homokdűnéi. Birubi Beach és Stockton között a homokdűnéken lehet teprejárózni, tevegelni, illetve a homokdűnékről deszkával lesiklani. A sandboarding esetén például az embert $25-ért beviszik a homokdűnék között, ahol aztán annyit sandboardolhat amennyit jól esik – és amennyit fizikailag bír. Ajánlott a programra egy nagy vizet és semmi mást nem nagyon vinni, bár a közös részen le lehet rakni a táskákat, de nincs csomagmegőrző. Szóval mindenki pakoljon belátása szerint.

17A félszigeten van a Tomaree nemzeti park is, itt is lehet jókat túrázni. Én szombaton csak a kilátóba mentem fel, nem sokkal a naplemente előtt. A kilátóba a parkolóból kb. 20 perc alatt lehet felérni, az út kiépített, illetve lépcsők vannak a második szakaszon. A kilátó a félsziget észak-keleti csücskén van, szép a látvány és népszerű program az idelátogatók között. A “csúcson” több kilátópont is van, a korlátok alján pedig lakatokat lehet látni, melyek párok vagy családok vagy ki tudja milyen emberek emlékét őrzik. Jópofa dolog, korábban nem láttam ilyet máshol, bár lehet, nem is nagyon figyeltem.

A fentieken felül még van lehetőség lovagolni, gokartozni, sört és bort kóstolni, hajóroncsot nézni, golfozni és minigolfozni, sziklát mászni (beltéri), koala rezervátumba menni, szörfözni, kajakozni, paddle boardozni, horgászni, bálnákat és delfineket nézni, makadámia dió ültetvényt látogatni, parasailingezni és vitorlázni és még ki tudja mit hagyok ki a listámról. Elérhetőségekért és programokért nézzétek meg a régió honlapját, vagyis ezt itt.

A környék kulináris élvezeteket tekintve biztos szolgál sok jóval, de őszintén szólva nem nagyon kísérleteztem. Anna bayben van egy pizzéria, a “központban”, az IGA mellett, itt nagyon családias a légkör, jó pizzát sütnek, és a legnagyobb pizzájuk, ami azt hiszem 43 cm volt, $33 volt. Persze, ennél a Domino’sban olcsóbbat kapna az ember, de ez legalább finom volt, tele friss és ízletes feltétekkel. Egy másik este a Casa de Oro nevű éttermet próbáltam ki Nelson bay-ben. Itt másfél órát kellett az asztalra várni – addig lecsúszott egy leves az olasz étteremben két utcával arrébb – de végülis megérte, mert finom volt a kaja, csak tény, hogy egy picit kicsi a konyhájuk ezért a szombat esti hajtást nem bírták annyira. A tapas finom volt, a kiszolgálás kedves, az evőeszközök tiszták. De nem az az idegbeteg sietős hely, szóval vagy foglalni kell előre asztalt, vagy rászánni a megfelelő időt az étkezésre. Viszont az olasz éttermet, ahol a levest ettem előtte, inkább nem ajánlom, mert hagyott kívánni valót maga után a hely. Száraz kenyér, nyitott vaj, fura leves.

A kirándulás fárasztóbb része a hazafele út volt, ugyanis az a forgalom miatt 6 óráig tartott. Nem csoda, hogy elfáradtam a hosszú hétvégében. Minden esetre jól érteztem magam, és örülök, hogy hallgattam az új lakótársakra, akik ezt a helyszínt javasolták. Izgalmas volt, sok mindent láttam és csináltam, és így is még egy hellyel többet ismerek a környéken. Felkerül a hely a top 10-es NSW-i listára.

4

3 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: