Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Nem minden fehér vagy fekete

- május 16, 2013

Öreg hiba hirtelen felindulásból dönteni vagy tenni valamit, aminek aztán később fontos következménye lesz. Mégis, nekem mindig az ilyen döntésekből jött a legjobb vagy legrosszabb eredmény, és egyiket se bántam meg. Igazság szerint, bár kívülről talán hirtelen döntésnek tűnnek, valójában mindig van előzménye a dolognak, csak ezeket inkább magamban tartom, és lassan érlelődik bennem, míg végül meglépem, amit.

Ausztráliával is így voltam. Mármint nem konkrétan Ausztráliával, hanem a külföldre költözéssel. És végülis ha azt nézem, bevált abból a szempontból, hogy sikeresen találtam munkát, elkezdtem beilleszkedni az itteni életbe, lettek barátaim, és kicsit jobban a saját lábamra álltam. Úgy éreztem, a munka terén is beleadok apait-anyait, és ha nem is 3 vagy 6 hónap múlva, de meg lesz a foganatja, és majd értékelik a teljesítményemet.

Ma este mosni akartam. Itt volt az első bevillanás, amikor is a zoknijaim válogattam. Amikor leesik, hogy az elmúlt évben egy pár új zoknit nem vettem magamnak. Jó oké, most mondhatnátok, hogy miért nem inkább zoknit vettem a kocsi helyett, és igazatok lenne. Minek sírok itt a zokni miatt, amikor itt vagyok a napfényes Sydneyben. És persze, most már lassan jön a tél, szóval a napfény kevesebb, de ettől még jó hely Sydney. De ez nem ilyen egyszerű.

Az a helyzet, hogy tudom, hogy nem szabad összehasonlítania az embernek a régi életét az ittenivel, de ez nagyon nehéz, és nekem például elkerülhetetlen. Főleg így májusban, amikor Pesten jó idő van, jön lassan a hekk, meg a pünkösd, és nem mintha különösebben zavarna, hogy itt egyikről sincs fogalma senkinek, de attól még kicsit hiányzik. Hiányoznak a szabadnapok, az ünnepek, az, hogy ne heti 45-50 órát kelljen gürcölni egy sokkal alacsonyabb szintű életért, mint amit Magyarországon éltem. Amivel még nem is lenne baj, ha legalább értékelnék az ember munkáját, ami sajnos nem így van.

Korábban kérdezték tőlem, hogy boldog vagyok-e. És igen, boldog is voltam, mert akkor még úgy éreztem, hogy jó úton haladok. Aztán valahogy máshogy alakultak a dolgok, és közben rájöttem, hogy egyáltalán nem olyan fényes a helyzet, mint ahogy én azt gondoltam. Néha csak belenézek a tükörbe, mondjuk reggelenként, és kicsit elszomorít, hogy mi vagyok és ki vagyok. Úgy érzem, hogy a régi énem mintha ott se lenne, az a magabiztos, rátermett, vonzó fiatal nő, aki mondjuk egy éve voltam, nincs sehol. Az, aki bejárta a fél világot, aki a záróteszten lekörözte az amerikai diákokat amerikai történelemből, aki Japánban járt szakmai úton, aki CNC workshopot és oktatásokat tartott, aki fejedelmi creme bruleet csinált, aki a legtöbb helyen jött, látott és győzött. Itt pedig legyőztek.

Petinek szoktam mondani néha, hogy bárcsak ismerted volna a régi énemet. És ez a legelkeserítőbb. Mert az vagyok én, az voltam 25 évig, nem lehet, hogy most egy év alatt az a személy eltűnjön és megsemmisüljön. Eddig ugyebár úgy gondoltam, hogy kibírom, megcsinálom, az első két év nehéz, aztán utána minden szép és jó lesz, meglesz a PR és onnantól kánaán van. Nem mondanám, hogy az emberi tényezőt nem vettem számításba, mert mindig közbejöhet valami, csak épp arra nem gondoltam, hogy milyen árat kell ezért fizetnem.

Ezért nem egyszerű, mert nem lehet azt mondani, hogy ez most csak rossz vagy csak jó. Nem utálok mindent és nem szeretek mindent. A túró rudi hiányát is csak azért emlegeti mindenki, mert mindenki emlegeti. Nem arról nehéz lemondani. A saját életedről, és a saját személyiségedről nehéz lemondani. Mellette viszont kap az ember jó kis leckéket az élettől, meg tengerpartot, meg új élményeket, és rengeteg tapasztalatot. De el kell jönnie néha-néha olyan napoknak, amikor az ember mérlegre teszi a dolgokat, és megnézi, mit nyert és vesztett az elmúlt időszakban.

Szóval én is ezt teszem, és lehet, hogy a következő hetekben ismét nagy változásokra kerül a sor. Sőt, biztos. Mondanám, hogy nem lesz hirtelen döntés, de csak félig lenne igaz. Gyorsan kell majd döntenem, de azt hiszem, az alapok már megvannak hozzá. Tudom, hogy nekem mi a fontos, és igyekszem azokat szem előtt tartani, hogy lehetőleg én se menjek rá. Aztán majd lesz, ami lesz, ahogy kedvenc bevándorlási ügynököm szokta mondani: no worries.

600902_10200761695179935_284040356_n

Advertisements

35 responses to “Nem minden fehér vagy fekete

  1. Bence Rabóczki szerint:

    A Creme bruleed tényleg zseniális! 🙂

  2. SzF szerint:

    hmm… a változás mindig jó! Tudom ez közhely, de ha nem változna semmi unalmas lenne az élet!
    Ha elfáradtál, ha belefáradtál, tedd, változtass. Inkább egy újrakezdés, mint egy boldogtalan lét, legyen az lakóhely, munka, vagy magánélet.

    Én fogom szeretni a blogot és az írásaid, ha épp Kínáról szól Ausztrália helyett vagy épp gyerekvárásról vagy proportionality limit-ekről 😀

    ui.: mákos tészta sokkal jobb mint a túró rudi!

  3. Hatis szerint:

    Hú,.sokszor olvastam már ilyen bejegyzést másoknál… Sztem nálad most ült be a honvágy. Ne hagyd hogy legyőzzön – személyes tapasztalatom csak kevés van e téren, de az a pár cimborám aki engedett neki, később mind megbánta. Legtöbbük nem is maradt itthon sokáig.

  4. HoriFTC szerint:

    Szia, megprobalok Neked E-mailt irni, hogy vegyel eszre/gondolj at mast is – donteni meg utana is tudsz.

  5. Dani szerint:

    nem minden fehér vagy fekete, de néha jobb mindent fehérnek és feketének látni és aszerint dönteni.

  6. Hajni szerint:

    Szia! Már egy ideje olvasom írásaidat: Tetszenek! Sajnálom de értem, hogy most nem nagyon találod helyed, léted, régi Éned! Néha kicsit én is így vagyok! Szintén Ausztráliába jöttem …… sok mindent hátra hagyva….de nagyon sok mindent kaptam cserébe!! Már többször gondoltam, hogy írok Neked….de nem tudtam, hol is kezdjem!!! Most viszont úgy érzem muszáj írnom. Az elmúlt vasárnap voltam először a SYDNEYI MAGYAR REFORMÁTUS GYÜLEKEZETBEN! Ahol nagyon jól éreztem magam és kedves segítőkész, nem csak református, Magyar emberekkel találkoztam. Jó volt velük beszélgetni a “túrórudiról” is. Ott ismerik a pünkösdöt és megemlékezünk róla ezen a Vasárnapon, május 19-én! Szívesen találkoznék Veled, ha időd és munkád engedi, én ott leszek a családommal.
    Sydneyi Magyar Református Egyház, Strathfield Uniting Chuch, 17 Carrington Ave., Strathfield, 11,30. Vasárnap!!! Minden jót:Hajni

  7. szabomaryetta szerint:

    Nagyon régen nem szóltam már hozzá, csendben olvasgattalak, örültem, hogy Petivel egymásra találtatok :).

    Azonban tényleg nem minden fekete vagy fehér, nem csak fent van, meg lent. Kellenek köztes időszakok is, amikor az ember átgondolja, mit akar elérni, és eddig mi volt a jó és mi volt a hiba abban, ahogy eddig próbálta. Sajnos sosem leszel már ugyanaz, aki voltál. Otthon a régi életed egy részét egy ideig-óráig ugyan újra át fogod élni, de az sem lesz már ugyanolyan. Felnőttél, és most kezded el megérezni a döntéseid súlyát, a felelősséget, ami most már csak a te válladon nyugszik. Ülj fel egy repülőre, és gyere át egy hétvégére 😉

  8. MikoJani szerint:

    A feleségem szokta mondani: A sors nem véletlenül akarta, hogy oda kerülj ahol vagy! Vmi miatt neked ott kellett legyél, csak később tudod meg miért!
    Lehet, hogy Te tervezted el, hogy oda mész, de a sors mutatta neked meg azt a képet, vagy cikket, ami miatt elindultál!

  9. tableno szerint:

    Már attól kezdve olvaslak, hogy még a régi Határátkelőn megjelent egy posztod. Eddig nem nagyon volt mit hozzászólnom, de most írok, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi az, amiatt ennyire 180 fokos fordulatot vett a hangulatod? Nekem eddig éppen hogy az jött le, hogy lassan de biztosan haladsz előre, és ha minden jól megy, hamarosan már nem is leszel egyedül (ami valóban nagyon nehéz tud lenni). Mi változott meg? Rossz a munkahely? Honvágyad van? Vagy lehet, csak haza kéne menned egy pár hétre feltöltődni? (ami onnan gondolom nem egyszerű) Nyilván nem fogsz minden részletet megosztani a nyilvánossággal, de bármi plusz infot szívesen fogadnék!

  10. Krisztina szerint:

    Teljesen értem azt hiszem, hogy miről szól ez a poszt. És ha kicsit is bátrabb lettem volna korábban, lehet, hogy nem maradok itt Au-ban 5 évet. Ok, kaptam sok mindent de veszítettem is rengeteg mindent a korábbi énemből. És amiket veszítettem, azokat veszteségként élem meg, és nem kárpótol miatta AU, meg a sok beach meg a no worries hozzáállás. Amúgy meg a világ nagy és mostmár Mo után kicsit Au is az otthonom. De nem hiszem, hogy csak e 2 ország bűvöletében lehet élni. Szerintem Európa és azon belül Mo. fantasztikus hely, rengeteg lehetőséggel, az emberek egy kicsit ‘spot on’-obbak. Au is fantasztikus hely, rengeteg lehetőséggel, az emberek pedig nagyon befogadóak. Akkor mi a különbség? Az ahogy én érzem magam. És nem vagy egyedül, ha úgy érzed, hogy másra vágysz, mint amit AU nyújtani ad és ha belegondolsz, hogy az a sok ausztrál is vágyik el innen Európába és a családot teszik meg, mint visszafogó tényezőt, akkor miért ne lenne ez más egy ‘bevándorlóval’ is ugyanígy? A döntés nem könnyű, de szerencsére semmi nem végleges, irreverzibilis és megmásíthatatlan. Teljesen más a világ, kitágult, és az ember pedig igyekszik a kitágult, meglazult földrajzi keretek között megtalálni azt, ami boldoggá teszi. Sokaknak ez Ausztrália. Másoknak Európa. Nekem fontos, hogy a lehetőségem meglegyen arra, hogy választhassak. Legszívesebben az év felét (májustól szeptemberig) Mo-on tölteném, a másik felét pedig megosztva Au és egyéb helyszínek között. Már csak azt kell kitalálnom, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani… 🙂

  11. Ildi szerint:

    Oh, Szandra… Pontosan tudom hogy erzed magad… En is ezeken az erzeseken mentem keresztul – a legnehezebb az, hogy ugy erzed elveszted onmagad, es nem az vagy aki Magyarorszagon voltal. Itt senki nem ismer ugy mint azok akik otthon maradtak. Es egy ideig eleg a tengerpart, meg a napsutes, meg az Operahaz, meg a yum-cha… de egy ido utan a mindennapok egybefolynak, es nem tudod miert is dolgozol.
    En csak egy par hete talaltam a blogodat, de elolvastam minden bejegyzest. Hidd el, meg mindig az vagy aki jott, latott, gyozott. Igen, most ugy tunik legyoztek, de ne add fel – az elso ket ev a legnehezebb, utana konnyebb lesz. Tenyleg. Az en tortenetem hasonlo a tiedhez, es meg mindig emlekszem arra az idore amikor en akartam feladni. Nekem is azt mondta valaki akkor, hogy a ket ev az nagyon nehez lesz, de kitartas! Ez 12 eve volt… Ilyen ido tavlatabol is emlekszem, hogy ket ev utan a dolgok lassan, de biztosan jobbra fordultak. Beletelik par evbe, amig olyan baratokat szerzel itt, akik majd jol ismerik, hogy kis is vagy “Te”. Akik majd nagyon is tudjak, hogy Te az a fajta vagy, aki jon, lat es gyoz. Ez sajnos idobe telik.. De meg fog tortenni!
    Persze nekem is hianyzanak az otthoni baratok, rokonok, a karacsonyi vasar forralt borral a Vorosmarty teren, de erre van a szabadsag – evente bizony hazamegyek, es nagyon jol erzem magam. De vissza nem koltoznek.
    Ha van kedved talalkozni egy kavera (koktelra :-), es beszelgetni, orulnek neki. Kozel lakok hozzad – Gymeaban.

  12. Laci szerint:

    Szia Szandra!

    Csak remélni tudom, hogy nem arról van szó, amire gondolok. Ha igen, akkor csak azt tudom mondani, amit már többször leírtam Neked privátban: Ne Fordulj Vissza! Ez a történet nem csak rólad szól. Ez a történet a majdani gyerekeidről is szól, sőt elsősorban róluk szól. Arról, hogy milyen életet szánsz nekik. És milyen életet szánsz nekik? Te az értelmes tanult nő majd hatalmas energiát fektetsz a képzésükbe, a taníttatásukba, hogy azután aláírassanak veled egy röghözkötési nyilatkozatot, hogy a rengeteg tudással a fejükben megalázó fizetésekért dolgozzanak életük végéig 21. századi jobbágyként? Vagy ha ezt nem akarod, akkor majd álatlános iskolás korukban azon kell majd újra gondolkodnod, hogyan juttasd őket külföldre? Akkor mit mondasz majd magadnak: hogy pont ugyanott vagyok ahol 10 éve, és de kár, hogy akkor nem tartottam ki? És ha mégis Magyarországon maradnak, akkor mit mondasz majd nekik, hogy miért nem jutnak előre értékteremtő valódi tudással, és kemény munkával? Megtanítod őket adót és pályázati pénzeket csalni, hogy boldoguljanak, bár évtizedeket nyomtál a taníttatásukba? És ezek után ha netántán még mindig boldogulnának és felépítenek egy üzletet, amit egyik napról a másikra elvesz tőlük a hatalom, mert csak, mert kell a csókosoknak, mint ahogy most a magyar trafikosokkal történik, akkor mit mondasz majd nekik? Hogy karnyújtásnyira volt tőled egy másik élet lehetősége de nem éltél vele, mert egy megkopott a régi éned? Történelmi lehetőséged van, hogy más emberek -a tieid- életét megalapozd. Ja igen, a szar melót neked kell ehhez elvégezni, de ezért egyszer több generáció is hálás lesz Neked. Szandi, az én anyám visszafordult Ausztráliából 30 évvel ezelőtt. Bár ne tette volna…

  13. katalingulyas szerint:

    Szia Szandra!
    Én is egy olvasód vagyok, régebben kértem tőled tanácsokat is a kiutazással kapcsolatban. —

    Hidd el, te most is hihetetlenül sikeres és bátor ember vagy! Csak az Élet mindannyiunkat másképp próbál meg. Most talán kicsit “kicsúszott” a talaj a lábad alól – habár pont rád nehéz ezt a kifejezést alkalmazni, hisz ritka sikeres, okos és talpraesett, valamint módszeres vagy (írásaid alapján). Sokunk álmait valósítod meg nap mint nap, bátran nekivágtál és meg is csináltad! Természetes, hogy honvágyad van.

    Az a gond ezzel az élettel, hogy előbb-utóbb mindenhol utolér minket egy állandó “kísérő”, a szenvedés. Ezt nem viccnek szánom. Ez nem a nyafogás,a hiszti, az önsajnálat -hanem az igazi megpróbáltatások és az, hogy a lelkünk mindig másra, jobbra vágyakozik. Én itthon ülök Budapesten, egy 5.emeleti lakásban és sokszor álmodozom Ausztráliáról. Hogy: Istenem, de jó lenne ott lenni – ott biztosan stresszmentes életem lenne, hogy látnám azt a rengeteg természeti csodát, stb! Szeretnék is egyszer elmenni, ha megérett rá az idő. Ettől függetlenül a boldogságom itthon ugyanaz a boldogság és a bánatom ugyanaz a bánat.

    Lehet, hogy neked pont ezekre a megpróbáltatásokra van szükséged, hogy még jobb emberré válj! Bocs, hogy így írom ezt le, de elég személyesnek érzem a bejegyzés hangvételét és ez kikívánkozik.

    Ha elhiszed, hogy pontosan azokat a dolgokat kapod az Élettől, ami neked ki van szabva, szerintem sokkal könnyebb lesz!

    Szeretettel egy drukkoló olvasó :

    Kata

  14. szszandra szerint:

    köszönöm, mindenkinek! nagyon jól esik, hogy így törődtök velem. igyekszem nem feladni és kitartani még egy kicsit…

  15. csabesz szerint:

    Szia,
    Remélem nem adod fel 😉 Nem az a típus vagy a blogod alapján. Nyilván sehol sincs kolbászból a kerítés, és a távolság is nagy a családtól, barátoktól és ez lelkileg megvisel érthető módon, de azt a kérdést nyilván Te is feltetted magadnak, hogy változott-e valami Mo-on, ami miatt elmentél? Ha hazajössz ismét együtt lehetsz a családdal, de aztán hogyan tovább, mi lesz 1-2 év múlva, nem bánnád meg? Nagyon egyetértek Lacival, egész egyszerűen Mo-on keveseknek van (lehet) jövőképe, és tartok tőle, hogy jó ideig ez nem is változik.
    Gondolj csak bele, odakint melletted van a párod, van kecó, meló, kocsi 🙂
    Itthon most valóban jön a jó idő, ez igaz, de marha hosszú volt ám a tél 😉

  16. Zs szerint:

    Szia,

    En is regota olvaslak. Szerintem furcsa, h sokan “feladasrol” beszelnek, szerintem elorelepni nagyon bator dolog (legyen akar koltozes, melovaltas, maradas, stb.). Ahogy a blogodbol “megismertelek”, nekem nagyon is megfontoltnak tunsz, ketlem, h barmit is “megbannal” (meg amugy is, kesobb is lehet valtani barmerre).

    Egyebkent meg nagyon is tudom, mirol beszelsz, bar en Europaban vagyok, egy szerelem miatt jottem es maradtam immar ot eve, de arnyeka sem vagyok onmagamnak – es sajnos nekem nem lett jobb semennyi ido utan sem….- mondjuk nekem foleg szakmai szempontbol tett be, ami nalad nem relevans. Sajnos nem tetszik amit latok a tukorben…. 😦
    Mi gondolkozunk, h menjunk vmerre, Mo-ra, vagy masfele, egyelore meg nem dontottunk. Aztan persze tudom, h az az Mo mar nem az az Mo (es persze nagyjabol tudjuk, h ott mi a “helyzet”), vagy mas orszagban is nehez, de mi nem ugy fogjuk fel, h nincs “visszaut”…. Hanem egy lepeskent. Raadasul Te meg nagyon fiatal vagy, es a vilag mar nyitott…

    Azt kivanom, olyan dontest hozz, mint amiket eddig is hoztal!

    Szep napot!

  17. Krisztina szerint:

    Annyira tipikus, hogy “feladásnak”, megfutamodásnak tekintik azt, aki visszavágyik Mo-ra. Miért lenne az és miért kell ennyire végletesen felfogni a dolgokat? Ha valaki hazamegy és onnan megint elvágyódik, akkor majd továbbáll, ha pedig valakinek “nem jön be” egy ország, akkor nem kötelező ottmaradni. Mindenki eldönti, hogy mit akar és olyan jó lenne, ha nem címkéznénk meg mindent és ragasztanánk label-t saját magunkból kiindulva. Sokan hazamentek és megbánták. Na és? Mi köze ehhez bárkinek? Sokan hazamentek és otthon folytatják egyéb szempontok miatt és nem bánják meg. A szituációk mindig egyediek. Plusz aki eleve nem “menekült” otthonról, hanem kalandvágyból vágott bele Ausztráliába, hogy kipróbáljon egy másfajta életet, magáért az élettapasztalatért, az mit nyer azzal, hogy örökre itt marad pusztán amiatt, mert fél, hogy hülyének nézik, ha hazamegy? Könyörgöm, felnőtt emberek vagyunk, és mindenki eldönti, hogy mit akar… és semmi sem visszafordíthatatlan, csak a halál… Szandra, ez a te életed, a te döntésed a saját helyzetedből kiindulva és emiatt teljesen egyedi. Bár sokan át tudják érezni, de mindenki magából indul ki (és mindenki önigazol!!).

    • Attila szerint:

      Egyetértek Krisztinával kiegészítve annyival, hogy a tanácsok java is háttér infók nélküli. Szandra, az eddigi írásaidból nem egy nyafka kis csajnak ismertelek meg. Azt határozd meg hideg fejjel mi volt a célod eredetileg. Ha kaland, akkor nem kell ragaszkodni hozzá bármi áron. Ha tartós letelepedés, akkor érdemes lehet legalább a PR státuszig kitartani. Ez esetben bármikor van visszaút és nem kell előröl kezdeni ha mégis úgy alakul. Nagy levegő és hajrá! Drukkolok 🙂

    • csabesz szerint:

      Szia,
      Úgy érzem ez nekem (is) szól, ha nem, akkor bocs, hogy beleszólok 😉
      Nem tekintem feladásnak v. megfutamodásnak, ha bárki hazaköltözik, Szandra írta így, erre reagáltam. Nyilván mindenki maga dönti el, hogy mit szeretne, és ebbe senkinek nincs beleszólása kívülállóként (pláne nekem), de ez eddig kérdés volt? Nyilvánvaló, hogyha valami nem működik, akkor célszerű váltani egy idő után. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy visszatérünk a kiindulópontra és ez jön be végül. Viszont nekem az a tapasztalatom (másnak meg más), hogy ez ritkán működik. Ezért kérdeztem, hogy változtak-e a dolgok azóta Mo-on, mióta eljött (amelyek miatt elment). És tisztában vagyok azzal is, hogy ezt magában már ezerszer átrágta, és még fogja is mielőtt dönt a változtatásról, mert sokat tett érte, amíg idáig eljutott (kijutás Au-ba, lakás és munkakeresés stb.).

    • Laci szerint:

      Egyetértek Csabesszel. Amiről mi írtunk az az, ami arról szól, amit Mitch Leigh és Joe Darion énekeltek meg 1972-ben Man of La Mancha örökzöldben : klikk és hallgat: http://www.youtube.com/watch?v=PPkYQa3x9zU

      Lényege: ‘Soha ne nézz hátra, mindig előre tekints, mert tavalyi fészekben nincs idei fióka…’ ennyi. És szerintem ezzel Szandra is épp így van 🙂

  18. Zsófi szerint:

    Kedves Szandra!

    Kezdetektől olvasom a blogodat, bár eddig néma olvasó voltam. Szeretném megosztani veled, hogy nagyon tisztellek azért, ahová eljutottál, amiért volt merszed követni az álmaidat és kitartottál. Akárhogyan is döntesz a legjobbakat kívánom neked, szerintem te csak nyertél ebből a kalandból és további sok sikert kívánok:)

  19. emoken szerint:

    Szia Szandra,

    Most, a bejegyzésed után 2 héttel hogyan látod a dolgokat? Milyen a hangulatod, az érzéseid?

    Szerintem sokan szeretnék tudni és a csönd, ami itt van, nem sok választ ad…szóval ha tudsz (és nem vagy túl mélyen), írjál, jó?

  20. Levi szerint:

    Én Krisztinával értek egyet. Semmiféle megfutamodásról szó nincs. Az emberek döntéseket hoznak bizonyos szituációban. Akár érzelmi, akár más megfontolásból. Felnőtt emberek vagyunk, el tudjuk dönteni mit akarunk. Felesleges tanácsokra nincs szükség, egyrészt mert nem ismerjük a dolgot részleteit, másrészt mert nem a mi dolgunk. Hagyjuk Szandrát dönteni Eddig azt látom, hogy Szandra olyan, aki ki tudja találni mit szeretne és megállja a helyét bármilyen helyzetben. Elment Ausztráliába túrista vízummal, kapott munkát, talált rendes albérletet, szép sorban megoldotta a felmerülő problémákat. Gépészmérnökként végzett, sikerorientált és céltudatos a hozzáállása. Teljesen jó a szemlélete. Ilyen paraméterekkel nem lesz gondja sem Európában, sem Magyarországon, sem Ausztráliában, de sehol a világon. Hajrá, csak így tovább függetlenül attól mi lesz a döntésed.

  21. Laci szerint:

    Bocs a releváns Voga video itt: http://www.youtube.com/watch?v=SL-XJlYBnwg

    Amúgy a teljes lejátszási listát is érdemes megnézni, hihetetlen profik voltak és kétségbeejtően aktuálisak lettek… 😦

  22. Neonihil szerint:

    Szia! A goldenblog miatt találtam meg a blogodat, és beleolvastam.

    Én idén január óta vagyok Ausztráliában, konkrétan Sydney-ben. Az első 4 hónapot az otthoni szálak elvarrásával töltöttem, utána kezdtem munkát keresni, és két három hét alatt el is tudtam helyezkedni a szakmámban. Beszponzoráltak, és június óta dolgozom elég jó pénzért. Úgy is mondhatnám: bejött a’ élet…. De!

    Ez csak egy vélemény, de én speciel gyűlölöm ezt a kibaszott szigetet. Az, hogy nincs mit enni, és nincs komolyanvehető internet csak a kezdet. Az, hogy egy rakat emberi érzéseket hírből sem ismerő börtöntöltelékkel vagyok összezárva, még elmegy, mivel elég sok rendőr és kamera őrzi őket, de ettől még félelmetesek, amikor pénteken beüt a “beer’o’clock”, és megmutatják az igazi arcukat. Az viszont, hogy az európai kultúra fényei még csak sarki fényként sem látszanak egészen elkeserítő. Itt érző / gondolkodó, esetleg a kettőt együtt művelő embernek nincs helye. Inkább hasonlít ez egy gépre, mint egy társadalomra. Mindennek / mindenkinek megvan a helye, aztán csak “get the job done”, a többi le van szarva.

    Szerintem jogosan érzed, hogy kinyírnak belül, mivel lényegében ez történik. Az írásaid alapján egy őszinte, nyitott, jókedvű ember vagy, akinek az öröm működteti a kreativitását. Nem csodálom, hogy kényelmetlenné / lehetetlenné akarják tenni az életedet. Pontosan azzal a dologgal rendelkezel, amivel ők sosem fognak: a boldogságra való képességgel. Hovatovább, néha egyenesen boldog is vagy, sőt szégyentelenül meg is mutatod ezt másoknak! Hogy képzeled! ARCÁTLANSÁG!

    Jó védekezési mechanizmusra nem jöttem rá, de egyelőre beválik a kedves hangon előadott maró irónia. Én mosolygok, mert látom, hogy nem esik le, ők meg mosolyognak, mert kedves vagyok velük. “It’s a deal”.

    Részemről amint megvan a kitűzött célösszeg, be sem adom a felmondásomat, hanem még aznap felülök egy repülőre, és meg sem állok hazáig.

    • szszandra szerint:

      koszi a kommentet, ertekelem nagyon 🙂 jo hogy valaki ilyet is kimond

    • Emőke szerint:

      Kedves Neonihil (aranyos név ez is!), én csak naív európaiként – aki csak az USA-ig és Kanadáig jutott eddig – kérdezem:

      – Ausztráliában tényleg mindenki érzések nélküli börtöntöltelék? (persze rajtad kívül)
      – Valóban nincs mit enni?
      – Tényleg egy gépszerű dolog az az egész társadalom?
      – És nyoma sincs európai kultúrának? (merre kerested? a helyi kultúra milyen?…hiszen az ott nem Európa, ugye.)
      – Az ottaniak abban tapicskolnak, ha te vacakul érzed magadat? Oké, gonosz főnökök és házinénik léteznek mindenhol – de minden egyes ausztrál???

      És főleg: tényleg azt hiszed, ha ezekkel a gondolatokkal a homlokod mögött mosolyogsz rájuk, elhisznek neked bármit is, amit mondasz? Azt simán elhiszem, hogy visszamosolyognak, mert miért ne? 🙂

      Mintha azt vallanád, hogy a rossz az mindig csak “a másik” lehet. A hiba nem a te készülékedben van, hmm?

      Hánymillió ausztrállal beszélgettél már személyesen amúgy?…szerinted jó dolog az általánosítás? Mit gondolsz, amikor “a magyarokról” mondanak sommás véleményt?

      Az külön érdekelne, anno miért igyekeztél kiköltözni ebbe a – láthatóan – rémes országba. Menekülés, illúziók, felkészületlenség?…

  23. Emőke szerint:

    Ja, és te (Neonihil) csak január óta vagy Sydney-ben, azaz fél éve csupán. Tipikus kultúrsokk-tüneteket mutatsz…most a “megszokik vagy megszökik”-fázisban vagy. Megszökni a könnyebb, persze (és mindenki maga mérlegel, hogyan lép), de a maradásért folytatott harcok érettebbé teszik az embert. Ez nem megalázkodás, sőt!

    Olvasnivaló:
    http://svedasztal.blogspot.se/2013/03/vissza-az-egeszet-de-miert.html
    és
    http://svedasztal.blogspot.se/2008/08/ami-sok-az-sokk.html

    / egy 5 éve külföldön élő, hatalmas kultúrsokkot túlélt skandinávmániás 🙂

  24. Neonihil szerint:

    Visszaolvasva a kommentemet, talán valóban vastagabban fogott a klaviatúrám, mint az ildomos lett volna. Kérem ezért mindenkinek tiszteletteljesen az elnézését. Persze az egész egy vélemény, egy szubjektív általánosítás, egyfajta kategorizálás; – végső soron egy modellezés. Úgy is mondhatnánk: kultúrsokkos magyarjózska megpróbálta megmondani a frankót az ozzikról. Nem kevés probléma volt felsorakoztatva a sorok között.

    Node lépjünk, mindenkinek lehet olykor egy rossz napja. A különböző véletleneknek, és annak a sajnálatos ténynek az összjátéka az egész, hogy az internetet még gyengébb pillanataiban is képes kezelni az ecceri’ programozó.

    Az egész mögött annyi áll, hogy rettentően dühös vagyok amiatt, hogy nem tudtam megtartani az otthoni – és amúgy számomra tökéletes – életemet szimpla, financiális okok miatt. Kicsit olyan, mint amikor a fiókát kirúgják a fészekből. Hát ezért a nagy csip-csip.

    Annak viszont külön örülök, hogy a megütött – lényegében szalonképtelen – negativitásomon keresztüllátva többek is megpróbáltak érdemben reagálni.

    Hálás köszönetem mindenkinek, aki részt vett ebben!

    Azóta egyébként lehűtöttem a fejem, mostmár kicsivel kevésbé vezet a vakhonvágy, és olykor-olykor lehetőségem nyílik élvezni is azt, ami itt történik velem.

    Szóval egy béna Szókrátész analógiával élve: az igazságaimat nem vonom vissza, de a mondoromért elnézésemet kérem.

    • szszandra szerint:

      no worries. 😀 lol.
      viccet félretéve, majd az idő úgyis eldönti, hogy kinek van igaza. valószínűleg mindkettőtöknek. már ami a saját élményeit és életét illeti.

      • Emőke szerint:

        Persze, nincs abszolút igazság.

        Nekem erről egy jó kis Henry Ford-idézet jutott az eszembe: “Akár azt gondolod, hogy képes vagy valamire, akár azt, hogy nem, mindenképp igazad van.”

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: