Boldog újév

Csak ránk köszöntött a 2013-as év, gondolom nem csak én vártam annyira, amennyire tudom, mindenkinek eléggé nagy falatnak bizonyult az előző év. De ezen is túl vagyunk, és most újult erővel vághatunk bele az új évbe. Én is így tettem, a laza baráti szilveszterezés után az év első napját a családommal töltöttem, hogy aztán kedden nekivághassak a visszaútnak Sydneybe.

Még az utazásom előtt egy valamit kellett lezárnom, ez pedig az adminisztratív jelenlétem az országban. Sok félét olvastam én is, hogy milyen megoldások vannak, mik az előnyei illetve a hátrányai, de azért sose voltam biztos benne, hogy mit is kéne tenni. Ez a történet sem a helyes megoldásról szól, mert szerintem az nincs, inkább csak szolgáljon másoknak okulásként az esetem.

Szóval az eredeti terv a következő volt: kijelentkezem véglegesen a lakcímemről, és mivel a népesség nyilvántartó hivatal elméletben össze van kötve a NAV-val és az OEP-el, ezért mindenki értesül a távozásomról, majd a könyvelő beadja a 0-s igazolásomat, majd a NAV vagy OEP vagy akárki küld nekem egy csekket a meghagyott levelezési címemre, hogy legyek szíves befizetni a kimaradt TB-t, és azt szépen befizetem, és el is rendeződött a dolog.

Gondolhattam volna, hogy Ausztrália hatása megmutatkozik ebben a gondolatmenetben, de valahogy a különböző fórumokról ezt a képet raktam össze magamban, mint működő opció. Még jó, hogy Pudlee közben felvilágosított, hogy ha véglegesen kijelentkezem, akkor egy esetleges visszatérés illetve pár hónapnyi itthonlét esetén nem teljes jogú állampolgár leszek, mert ha arra pár hónapra fizetném a TB-t magam után, mint védőhálót, akkor nem 6000 (vagy nem tudom pontosan mennyi) forintot fizetném, hanem valami havi 40-50 ezer forintot. Amiért azért utasbiztosítást is kapok, szóval nem teljesen fair asszem.

Na szóval, akkor kilőttem a végleges kijelentkezést, választottam helyette az ideiglenest. Na most azt hagyjuk is, hogy december 20-ika és január 2-ika között nem lehet kb. semmilyen ügyet elintézni, január 2-án ott voltam kb. reggel 8-ra az önkormányzatnál, ahol tömeg fogadott, egyesek már reggel 7-től várták a nyitást a hidegben. Nekem szerencsém volt, gyorsan sorra kerültem, és végülis 6 perc alatt elintézték az ideiglenes kijelentkezést.

Ezután úgy gondoltam, biztos, ami biztos, elugrom a NAV-hoz a IX. kerületbe. Kérdeztem az információn, milyen gombot kell megnyomni, a tájékoztatás menüpont volt a nyerő, bár ugye ez elég tág fogalom. Próbáltam várakozás közben előre dolgozni, kérdeztem, hogy mit kell kitölteni, az volt a válasz, hogy semmit. Ez egy kicsit gyanús volt, de mit volt mit tenni, vártam.

Az ügyintézésnél ért a hideg zuhany, miszerint nem ám úgy van, hogy én csak úgy kijelentkezem, mert be se voltam jelentkezve, és előbb azt kell. Szóval a pontos menet szerinte az lett volna, hogy mikor megszűnt a munkaviszonyom, beslattyogok az OEP-hez, ott jelentem, hogy ezek után magam fizetem a TB-t. Onnan hozok erről valami igazolást, és a NAV-nál is bejelentem ugyanezt. Utána szépen elkezdhetem fizetni a TB-t magam után, majd utána jelezhetem, hogy most már nem szeretném fizetni, de ezt csak akkor, ha bizonyítom, hogy azért, mert a munkáltató fizeti helyettem. (Hogy ez egy másik országban van, az szerintem  totál érthetetlenné teszi a dolgot, de mindegy.)

Ha jól vettem le a sorrendet, bejelentkezés után az van, (miután persze rendesen „be” volt jelentkezve az ember és fizetgette a TB-t), hogy először OEP, ott bejelentem a kijelentkezést, és felmutatom a bizonyítékot, hogy utánam fizetik ám azt a bizonyosat. De lehet, hogy ez azért kell, mert akkor nem verik le rajtam azt a pénzt, amikor már alkalmazva voltam. Kicsit gyors és össze vissza volt az információ, úgyhogy bocsi. OEP után – gondolom valami OEP-es papírral – vissza a NAV-ba, hogy ott az ember kitöltse a T akárhányas formanyomtatványt a kijelentkezéshez.

Egyébként minden ki és bejelentés, adatváltozás a TB-vel kapcsolatban ezen az egy db. 4 A4-es oldalas nyomtatványon zajlik. Gondolom letölthető. Bár ezek után meglepne.

Mivel persze ezekre amúgy se lett volna időm, maradt a meghatalmazás, amit jól megejtettünk, és drága anyukám megpróbálja elintézni helyettem, és ha nem megy, akkor majd valahogy megpróbálok a canberrai nagykövetségen keresztül valamit intézni.

Szóval ez volt a kálváriám így utolsó napra, ráadásul az összeg kifizetése még mindig homályba veszik, letöltöttem egy tájékoztató a NAV honlapjáról, de nem lettem okosabb. Amennyit kiszűrtem belőle, az a következő: számold ki magadnak, valld be egy nyomtatványon, fizesd be, és tájékoztasd róla a NAV-ot, hogy befizetted. És akkor talán(!) nem büntetnek meg. De hogy mikor és meddig, az megint rejtély.

Ennyit a tiszta lapról, az újrakezdésről, és az új év – új élet tervről.

Flóra és fauna

Amikor nekivágtam Ausztráliának, egy dologtól féltem, és az az ausztrál állatvilág volt. Az internet tele van vele, hogy itt él a világon a legtöbb mérges pók és kígyó, az óceán pedig emberevő cápáknak és csípős medúzáknak ad otthont. Nem is sejtettem, hogy sokkal alattomosabb fajokkal kell majd megküzdenem.

Az a helyzet, hogy bár az említett állatok valós veszélyt jelentenek, itt Sydneyben igen kevés az esélye, hogy az ember a hétköznapjai során összetalálkozik velük. Persze az ország különböző részein nagyobb sűrűségben fordulnak elő, és hacsak nem egy természetközeli helyet választunk otthonunknak, akkor nem kell egy kisebb állatkerttel osztoznunk a házunkon, mint például Grétáéknak Cairnesben. Ők azért már megküzdöttek pár pókkal és kígyóval, de szerencsére állandó vendégek náluk a kenguruk, kookaburrák, gyöngytyúkok és pulykák. Szóval valamit valamiért.

A hírhedt tölcséres pók az Australian Museumban – nyugi, nem él.

Ha az ember betartja az általános szabályokat, és odafigyel a jelekre, akkor a veszélyes állatoktól sem kell tartania. Bár én veszélyes állatot eddig csak kipreparált állapotban láttam vitrin mögött, de jobb félni, mint megijedni. Amikor átnyálaztam egy pókhatározót egy múzeumban, arra jutottam, hogy ha egy pók kicsi és/vagy barna vagy fekete, akkor jobb tartani a háromlépés távolságot, mert lehet, hogy mérges. Ezt ítélem itt a városban az egyetlen reális veszélyforrásnak, a medúzákra és cápákra úgyis felhívják az emberek figyelmét a tengerparton, szóval arra majd akkor ügyelek, ha aktuális lesz a téma. A kígyókkal eddig szerencsésen elkerültük egymást – már ha a múzeumi találkozásunktól eltekintek.

Egy városiasabb környezetben az egyetlen természetes házi állat a csótány. Sajnos ez így van, ez nem Európa, és csinálhat bármit az ember, nem tud ellene tenni semmit. A takarítás csak részben megoldás a problémára, ha a mikroklíma kedvez nekik, akkor suvickolhatod a lakást éjt nappallá téve, akkor se szabadulsz meg tőlük. Alexandra álláspontjával abszolút egyetértek, itt sajnos nem lehet abból messzemenő következtetéseket levonni, hogy van-e csótánya valakinek vagy nincs. Ugyanakkor Sydney egyes részei szerintem kedvezőbbek, és való igaz, hogy a mindennapokban sok aprósággal tovább csökkenthetjük a nem kívánt vendégek számát. Itt Mortdale-ben még nem találkoztam velük, de Glebe-ben bizony előfordultak, a belvárosról nem is beszélve. A mostani lakhelyemen sokkal többet és gyakrabban takarítok, ráadásul csak ketten lakunk itt, így általánosan nagyobb fokban lehet tisztaságot tartani. A kaját nem hagyjuk elöl, minden étkezés után rögtön elmosogatunk, és a szemetet naponta többször kivisszük, hogy ne járjanak rá a bogarak. Ezek mind sokat segítenek, remélem ezután sem lesznek csótányaink.

De a bevezetőben nem is a csótányokra utaltam, mint alattomos faj. Bár kétség kívül alattomosak, de ezt a bejegyzést egész más ihlette. Történt ugyanis, hogy tegnap, ahogy hazaértem a délutáni futásból, tüsszögni kezdtem. A tüsszögés órák alatt sem hagyott alább, már majd’ percenként rámjött, és az orrom is folyni kezdett. Feltűnő lett, főleg, hogy az étkezésem bőven a kielégítő szint felett van, épp csak elkezdett melegedni az idő, tehát nem fáztam meg. Vitaminokat is szedek, az immunrendszerem tuti rendben. Mi lehet ez?

Volt egy gyanúm, de igazán csak a mai reggel erősített meg benne, amikor a kertészek lombvágójára ébredtem. Bizony, tavasz van, és ha tavasz van, akkor nyílnak a virágok és kizöldellnek a fák. Jó, itt ez egy kicsit túlzás, mert igazából nem sok változás van a flórában a két héttel ezelőtti állapotokhoz képest, de minden bizonnyal van egy láthatatlan átalakulás, ami az évszakhoz köthető. Nyílnia kell valami virágnak, vagy valami fűfélének, amit nem tolerál a szervezetem. Nem tudom mi lehet az, de minden bizonnyal gyakran előforduló faj itt a környéken.

Otthon egyébként csak a nyárfa virágzása során voltam kicsit allergiás, de az kimerült egy kis könnyezésben és orrfolyásban, el is múlt 2 hét alatt, anélkül, hogy szedtem volna rá valamit. Alapvetően nem vagyok az eszetlen gyógyszerszedés híve, de mivel a reggeli órákban sem csökkent a tüsszögések-prüszkölések száma, és már nagyon idegesített, gondoltam teszek ellene. Az eredeti terv az volt, hogy egy kis sima kalciummal oltom a tüzet. Persze a gyógyszervásárlás önmagában is megér egy misét, mert az nem úgy van ám, hogy te csak bemész a gyógyszertárba és megveszed, amit akarsz. Mindegy, végülis nem kalciumot, hanem egy nagyon gyenge, gyerekadagos antihisztamin tartalmú allergia gyógyszert kaptam, ez sikeresen elmulasztotta eddig a tüsszögésem. Többi tünet maradt, de azokkal megbirkózom.

Aztán lehet, hogy az egészet csak beképzelem. Vagy magára a testmozgásra vagyok allergiás. Minden lehetséges.

Életjelek

A várakozás felőrölhetné az idegeimet, de nem teszi. Nyugodt vagyok, még kiélvezem a hátralévő napokat, amik előttem állnak a munka kezdetéig. Persze igyekszem hasznos és haszontalan dolgokkal is telezsúfolni a napjaim, van, amikor ez sikerül, van, amikor kevésbé.

Hétfőn elmentem a tüdőszűrésre, mit ne mondjak, kicsit más, mint amire a ködös emlékeim alapján emlékeztem Magyarországról. Lehet, hogy most felhördültök, de otthon csak egyszer voltam, még azt hiszem általános iskolás koromban. Az az egy élmény valahogy elvette a kedvem a folytatástól, azt hiszem, nem a legjobb ötlet egy tinit félmeztelenül egy hideg fém laphoz állítani, mert valahogy elég mély nyomot hagyott bennem, és ezek után inkább elkerültem a kötelező szűrést.

Na itt azért több minden más, a környezet modern és kényelmes volt, persze ezért az árért elvárható. Az ügyintézés – egy kis mizériát leszámítva – pörgős és hatékony volt, igazából onnantól kezdve, hogy megszereztem a hiányzó infót telefonon, 15 percen belül már végeztem is mindennel, mehettem haza. A tüdőszűréshez nekem egyébként a 160-as űrlapot kellett előre kitölteni, de nem aláírni, ezt küldik majd tovább a hivatalnak a röntgen felvétellel együtt.

A vizsgálathoz először bevezettek az öltözőfülkékhez – külön részlegek a nőknek és a férfiaknak – és kaptam egy papír eldobható rucit, amit át tudtam venni a vizsgálathoz. Akasztó illetve válfa is volt a ruháknak, de ki volt írva, hogy minden értéket tessék bevinni magunkkal, mert ők felelősséget nem vállalnak. A vizsgálónénik (lányok) kedvesek voltak, még mosolyogni is tudtak, megmutatták hogy álljak a készülékhez és mit fogjak meg, és már kész is voltam. Megköszönték, és közölték, hogy mehetek haza. Köszi 🙂

A héten ezen kívül nem sok minden történt, a szokásos hétköznapi dolgokkal foglalom el magam – mosás, főzés, takarítás a hasznosakból, és olvasás, netezés, filmezés a haszontalanokból. Van, hogy erőt érzek magamban egy kis testmozgáshoz, aztán máskor meg épp, csak teszek-veszek, és el is megy a nap. Ez már nem sokáig lesz így, tudom, úgyhogy most nem bosszantom magam emiatt egyáltalán.

A napokban egyébként több bevándorlással foglalkozó oldalt is nézegettem időtöltés és tájékozódás gyanánt. A bevándorlási hivatal hivatalos blogján például ezt olvastam:

“Employer sponsored visa categories, including the 457 visa program, have the highest processing priority, which means skilled workers can be deployed more quickly into the Australian workforce where they are most needed.”

Tehát a 457-es vízum a feldolgozási folyamat során a legmagasabb prioritást élvezi, vagyis a munkavállalók így gyorsabban munkába állhatnak, mint más vízumok esetében. Én legalábbis ezt vettem le belőle. Remélem ez a valóságban is így van, eddig a jelek is ezt mutatják.

A héten a leendő munkáltatóm például kapott egy furcsa telefont, a vonal végén ugyanis valaki engem keresett. Az egyik főnök szerint az Immi lehetett, hogy letesztelje, nem dolgozom-e már ott véletlenül. Hehh, erre ráfaragtak. Ha eddig kihúztam, most már bizony nem hagyom, hogy holmi fekete munkán megbukjon a történet! Nem dolgozom addig náluk, amíg nem lesz meg a szükséges papírmunka, és nem is tervezek semmilyen szabálysértést elkövetni. Jó persze, ez triviális, meg hát az eddigi beszámolóim alapján is lejöhetett, hogy erre nem került sor, csak gondoltam megosztom veletek ezt az apró információt.

A másik, hogy közben bekértek elvileg tőlük még valami plusz papírt, úgyhogy nem tudom pontosan, mi zajlik a háttérben, de a lényeg, hogy foglalkoznak az üggyel. Szóval semmi okom az aggodalomra, amíg plusz információkat kérnek, az csak jó jel, mert mutatja, hogy pörögnek a dolgok. Ha nagy csend van, na az a nem túl jó. Így is, hogy pár nappal a beadás után már történik valami, ez számomra nagy pozitívum.

Kíváncsi vagyok, tőlem kérnek-e még plusz iratokat illetve űrlapokat, de igyekszem előre felkészülni minden eshetőségre. Olvasok és kutatgatok a témában, ha majd kérik azt, amit lehet, hogy kérnek, akkor majd megírom azt is. Addig, amíg releváns dolog nem történik az ügyben, nincs nagyon miről beszámolnom. De azért tudjátok, hogy élek.

Eü. biztosítás

A bevándorlásom következő lépcsőjeként a héten befizettem az egészségügyi biztosításomat is. A 457-es vízumhoz igazolni kell, hogy az ember tagja valamilyen privát egészségügyi ellátást biztosító társaságnak. Én a Medibankot választottam, ennek több oka is van. A Medibank az egyik legnagyobb társaság itt Ausztráliában, ezért sok szolgáltatást illetve szolgáltatót lefed a biztosításuk. Az ügynök ajánlása is a Medibankra illetve egy másik biztosítóra vonatkozott, persze rengetegen vannak a piacon, én még ezen kívül a Bupát néztem, az is jónak tűnik. Egyelőre maradok ennél a társaságnál, aztán pár hét vagy hónap múlva meglátom, hogy a pénztárcám és a helyzetem milyen optimálisabb szolgáltatást tesz lehetővé.

A Medibanknál – mint a legtöbb szolgáltatónál – van külön biztosítás munkavízumra kihegyezve, ami az ideiglenes lakosoknak kínál szolgáltatást. Ez a biztosítás teljesíti a bevándorlási hivatal követelményeit is, és igény szerint elérhető különböző árfekvésben. Jelenleg itt 4 árban kínáltak szolgáltatást, én a Top 85-os csomagot választottam, 300 dolláros kórházi önrésszel. Ennek a csomagnak gyakorlatilag a lényege, hogy az alapszolgáltatásokon felül – mint sürgősségi ellátás, mentő, műtétek stb. – tartalmaz bizonyos extra szolgáltatásokat is, mint például fogorvos és nőgyógyász. Az extrákra különböző várakozási idők után válik jogosulttá az ember, ez szolgáltatásonként eltérő, 2-6 hónap általában.

Az én csomagomban 85%-ban visszatérítik a legtöbb szolgáltatás árát, és elég tág az igénybe vehető szolgáltatások listája. Mint említettem, tartalmazza a szakorvosi rendelést is, de például a vény nélkül és a felírt gyógyszerekre is ad támogatást. Ez ugyancsak hasznos, ha később megfázok, vagy valami kisebb bajom van. A legfőbb ok, amiért ezt a csomagot választottam, az pont a szakorvosi rendelés, mert ha ne adj isten letörik a fogam, vagy valami olyan balesetet szenvedek, ami nem igényel sürgősségi ellátást, azt az olcsóbb csomagok esetén fizethetném magam. Tekintve, hogy saját tapasztalat híján is tudom (le is kopogom), hogy itt bizony nagyon drága betegnek lenni, ez szerintem kardinális kérdés.

Ha már kardinális, a szívműtétek és egyéb komolyabb belgyógyászati beavatkozások is fedezve lesznek 2 hónap múlva, amire persze fiatal korom és jó egészségi állapotomra való tekintettel nem nagyon kell számítanom, de jobb félni, mint megijedni. Ha ne adj isten valami ilyen bajom lenne, nem tudom, honnan keríteném elő a többezer dolláros számlára valót. A biztosítás pedig haláleset esetén is fedezi és elintézi a maradványok hazaszállítását. Tudom, morbid, hogy ilyenről írok, de fontosnak ítélem, hogy megosszam.

A csomag egyébként kb. heti 50 dolláromba kerül, ami bizony nem olcsó, de majd meglátom, hogy tudok vele gazdálkodni, illetve milyen egyéb lehetőségeim lesznek X idő múlva. A biztosítás egyébként az első 30 napban módosítható büntetlenül. Az egyedüli plusz költségem akkor jelentkezne, ha ottalvós kórházi ellátásban kéne részesülnöm. Ekkor 300 dollárig kell állnom a kórházi ellátás költségeit, de ezt is csak egyszer egy évben. Ez még az a határ, amit az itteni fizetésből “könnyedén” lehet abszolválni, ha ne adj’ isten ilyenre kerül sor. Ez a költség az ún. excess, ami a legdrágább csomagban automatikusan benne van, tehát a heti/havi díjjal kifizeti az ember, és akkor ez a költség nem keletkezik, ha kórházba kell mennie. Mivel esetemben elég kicsi a valószínűsége, hogy ez bekövetkezik, ezért nekem jó volt az olcsóbb változat is.

Tehát egyik este neten regisztráltam a biztosítóhoz, bankkártyámról lehúzták a pénzt, és küldték rögtön a visszaigazolást a vízumügyintézéshez. Két napra rá meg kaptam postán egy vastag pakkot tőlük, amiben benne volt a plasztikkártya, amit ezentúl magamnál kell hordanom, a szerződés, az igazolás, meg egy csomó prosi, ami részletesen elkalauzol a biztosításom rejtelmeiben.

Ez a biztosítás persze csak a mindennapi életre vonatkozik, a munka során bekövetkező balesetek esetén más a helyzet. A munkáltatóm köteles utánam különböző dolgokat fizetni, az egyik az ún. Super vagyis nyugdíjjárulék, a másik pedig a “Medicare” vagy “Workcover” (nem vagyok benne biztos, hogy mindkettőt kell-e, vagy hogy melyik milyen arányú, esetleg ugyanaz-e a kettő). A Super az a bruttó fizetésem 9%-a. A workcover vagy medicare értéke az nem tudom pontosan mennyi, illetve még az egész járulékrendszer meg adórendszer elég homályos számomra, de majd mire adóznom kell – ami csak jövőre lesz – úgyis képbe kerülök.

Szóval a munkahelyi baleset esetén a munkáltató által van biztosítva az ellátásom, az biztos, hogy a WorkCover nevű dolog is biztosít engem, legalábbis kedden ezt mondták a fejtágításon. Tehát ha munka közben baleset ér, akkor a pénzügyek miatt nem kell aggódnom, csak az állapotom miatt. Emiatt azért aggódnék is, ugyanis itt kicsit máshogy működik a segítségnyújtás, mint otthon.

A keddi white card oktatáson elmondták, hogy itt elsősegélyt csak az adhat, aki erre ki van képezve. Na, mondom. Ha nincs az embernek ilyen papírja, akkor hozzá se nyúlhat a szerencsétlen kollégához, mert különben súlyos vádakkal kell szembenéznie. Ja, de ha van elsősegélyes papírod, akkor is beperelhetnek ám. Ha ott vagy, de nem mersz vagy nem tudsz segíteni, akkor azért, ha meg segítesz, de esetleg valamit elrontasz, akkor azért. Nem tudom, hogy sikerült ezek mellett ilyen alacsonyan tartani a munkavédelmi statisztikákat, mindenesetre elég aggasztó szerintem a helyzet. Én különösen az a típus vagyok, hogy nehezen állom meg, hogy ne segítsek, ha tudok, de itt azt hiszem kénytelen leszek. Vagy, kiképezem magam elsősegélyre, de azzal is csak egy nyűgöt veszek a nyakamba. Passz. A főnökkel beszéltem erről, és ő azt mondta, hogy ha ő haldoklik, inkább segítsek, ne foglalkozzak a következményekkel. Mondom oké 🙂 Remélem, ez kölcsönös lesz.

Szorgos hétköznapok

A héten sok minden történt, elég mozgalmas volt az elmúlt pár nap. Lassan kezdenek felgyorsulni az események, kíváncsi vagyok, a jövő hét mit tartogat majd számomra.

A héten sok ügyintézés lezajlott, sok előkészítő mozzanaton vagyok túl, ami a bevándorlásomat illeti. Kedden ugye leraktam a munkavédelmi vizsgát, megvan a White Cardom, ami a munkához kell majd. Ezen kívül voltam benn a cégnél a papírokat átnézni, aláírni, megbeszélni. Hétfőn és szerdán minden papírmunkát letudtunk, ami kellhet.

Intéztem magamnak egészségügyi biztosítást is, ami alapkövetelmény a 457-es vízumhoz. Erről bővebben hamarosan írok, lényeg, hogy az első 2 heti díj befizetve, visszaigazoló papír átküldve az ügyvédnek, még egy dolog kihúzva a listáról.

Csütörtökön kirándultam Attilával egyet Watson bayen, a muffinok még mindig nem sikerültek úgy, ahogy szerettem volna, de azért megettük. Nem tudom, hogy a glutén mentes liszt volt-e az oka, vagy hogy túl sok sütőport raktam volna a lisztbe (jó magas muffinokat szerettem volna), de elég bénán sültek meg, a külseje jó volt, de a belseje nem sült át eléggé.

Oké, ígérem, ennyi volt a gasztrotúrából, csak hát a sütés-főzés elég szerves része az életemnek, amolyan hobbim is, meg hát úgy a  kaja általában. Csütörtökön a kirándulás után beugrottam a Colesba venni egy-két apróságot, többek között 1.5 dollárért vettem jó kis 6 darabos Coles-os sütit. Tudom, hogy nagyon nem egészséges, de annyira eteti magát!

Este még egy kis skype, skype alatt csokis keksz, vacsorának camambertes szendvics, utána a maradék muffin elpusztítása, utána még egy két-szem coles-os süti. Najó, még egy. Na még egy utolsó. Hopsz, el is fogyott. Estére úgy el csaptam a hasamat, hogy bizony már átkoztam magam a korábbi nasik miatt.

Ma délelőtt érkezett az email, hogy az ügynök sikeresen beadta a papírokat a 457-eshez. Ennek aztán nagyon örültem, de ezzel még nem volt vége az intézni valóknak. Küldött egy emailt, hogy jelentkezzek be a kötelező tüdőröntgenre – bizonyítani kell, hogy nincs TBC-m -, ez is megtörtént, hétfőn megyek a központi Medicare rendelőbe. A szükséges nyomtatványt kitöltöttem, majd nyomtatom és viszem a vizsgálatra.

Hosszú hét volt, lassan vége, most azt hiszem, egy kis pihenő következik pár napig. Eléggé elfáradtam, sok minden volt, és még mennyi minden lesz jövő héten! Valószínűleg megyek majd be megint a cégbe, hogy elintézzük a névjegykártyákat, céges telefont meg az egyenruhát a munkához. A munkában céges pólót meg fekete nadrágot kell majd hordani, plusz acélbetétes bakancsot. Meglátom, milyen opciók lesznek, én nagyon hajlanék a kompozit betétes bakancsra, mert az könnyebbnek tűnik, de majd a főnök megmondja, mit enged a büdzsé. Ha lehet, inkább kiegészítem az összeget, mert a következő 1-2 évre inkább választanék valami könnyebb, jobb cipőt, ha már minden nap abban kell legyek. De majd meglátjuk.

Igyekszem a hétvégén azt a rengeteg infót, ami a héten felgyülemlett, átadni a blogon keresztül. Sok érdekességet tanultam a héten, amik mind fontosak a bevándorlással kapcsolatban. Sok minden máshogy van azért Ausztráliában, mint otthon, de lassan kezdenek kitisztulni a dolgok. Szóval nézzetek vissza a hétvégén, új posztok várhatóak!

Addig is, szép hétvégét kívánok ezzel a pár képpel Watson bayről!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

The Final Countdown…

ÉÉÉÉÉSSSSS, igen! Már kevesebb, mint 20 nap van az indulásig. És hogy állok? Hát, egyik oldalról sehogy, másik oldalról jól. Szóval. Szakmai felkészülésből nem lett semmi. Ugyan újraraktuk a nagy gépemet (laptopot még nem), de szoftverekkel nem sikerült feltölteni megfelelően, szóval abból nem sok lesz, hogy gyakorlok.

Viszont hősiesen járok a CNC tanfolyamra, ami első blikkre nagy falatnak tűnt a tizenikszes tengelyű vezérléssel, de most már úgy ahogy elevickélek az órán. Plusz tanulok egy kis esztergálási alapismereteket is, ami külön jó.

Egyebekkel. Múlt héten voltam a repjegyért, plusz ajánlottak egy utasbiztosítást is. Őszintén, hát, nemtom. Az van, hogy néztem a worldnomads biztosítását, ami lényegesen drágább az “Atlasz” biztosítónál, viszont ha az ember megnézi a feltételeket, hát… az atlasz hungaricum 🙂 hogy finom legyek. Ennek ellenére lehet, hogy maradok az olcsóbb Atlasznál, mert egyrészt kevesebb, mint a fele, másrészt meg csak jól alakulnak a dolgok és nem is lesz szükségem rá. Mint ahogy eddigi utazásaimnál soha nem volt. (Kubában is helyi orvost hívtak, hely pénzért, ami ok, olcsó volt magyar viszonylathoz képest, de ha kicsit jobban lettem volna, tuti, ellenkeztem volna.)
Szóval nem vagyok nagyon meggyőzve, de jövő héten személyesen bemegyek a biztosítóhoz és rákérdezek részletekre. Legunszimpibb egyébként: amint szállítható állapotban vagy az orvosod szerint, hazahozunk, és itthon gyógyíttatunk. (Gondolom TB-s megoldásban. Remek.)

Ugyanakkor pl. múlt hétvégén csináltunk egy elő-próba pakolást, ami azt jelenti, hogy a bőröndömet megpakoltuk azokkal a ruhákkal, amit kivinnék, és 14 kg lett! Szóval most még úgy néz ki, hogy súlyban jó vagyok, jó leszek… Persze ez majd a végén dől el.
Most meg, a négy napos ünnepben végig szüleimmel vagyok, együtt töltünk végre egy kis időt a sok sok meló után. Igazából most hétvégén be kéne fejeznem a portfóliómat, hogy legalább a laptopomról leszedhessem a cuccokat, hogy újra lehessen rakni.

Couchsurfing folyamatban, bár kicsit nehezebb, mint gondoltam, de alakul. Már egy ajánlólevelem is van, még a cégeset  be kell fejezni, meg lehet kérek még valakitől. Pénzváltással kapcsolatban várom, hogy picit lejjebb menjen a dollár, aztán váltok. Ú, tényleg, jövő héten be kell mennem bankba is, hogy melyik számlámat hogy tudom megszüntetni és kivenni a pénzt. Meg hogy hogy tudok TB-t fizetni magam után. Lakásomat ki kell adni, azt is intéznem kell jövő héten.  Receptkönyvből nem lesz semmi, nem sikerül befejezni. Viszont ma legalább túrógombóc lesz ebédre.