Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Szép új világ

Nem vagyok az új évi fogadalmak híve, mégis, valahogy ez az újév valahogy máshogy köszöntött rám. Amikor visszaérkeztem a nyárba, a napsütéstől és a jó időtől szebben láttam a világot és a mostani évet. Tagadhatatlan, hogy egész más úgy belevágni egy új évbe, hogy az ember körül csiripelnek a madarak, meleg van, és többnyire az emberek is pozitívak.

Így beleestem a saját csapdámba, és megfogadtam azért pár dolgot. Mentségemre szóljon, hogy azért ezeket már november-december tájékán eldöntöttem, vagy még korábban, így igazából ezek csak amolyan tavalyról áthozott ígéretek magamnak. Nem mintha tavaly bármit is máshogy csinálhattam volna, illetve nyilván csinálhattam volna, de akkor nem ott lennék, ahol most vagyok.

Az egyik ilyen fogadalom-szerűség az a szervezettségemet érinti. Eléggé precíznek tartom magam, csak néha ugye átesek a ló túloldalára, és mindent túlszervezek. Emiatt ha csalódást okozok magamnak, azt elég rosszul viselem, mert az utólag sose jut eszembe, hogy talán nehezen kivitelezhető dolgot találtam ki magamnak. Remélem a kevésbé szervezett énem azért még mindig eléggé megbízható és rendszer-szerető marad, de az egyensúlyt biztos kihívás lesz megtalálni.

A másik fontos dolog, a munka-magánélet egyensúly megtalálása lesz idén. Tavaly letudtam az összes nagy kötelezettségemet, így idén egy kicsit koncentrálhatok arra, hogy kényelmesen elkezdjem itt újra felépíteni az életem. Barátaim már most is vannak, és az utóbbi hónapokban majdnem minden hétvégén mentem valahova, de jó lenne a hétköznapokat is kihasználni, főleg, hogy nyár van. A programok persze mobilitást igényelnek, de az is folyamatban.

Főként emiatt autóvásárlást tervezek, ami szerintem 2-3 hónapon belül esedékes. Most ezért dolgozom, addig szerintem mellőzök minden nagyobb kiadást illetve utazást, amíg az nincs meg. Kicsit ezen még morfondírozok azért, mert január végén lesz egy hosszú hétvégén, ha jól tudom, az egyetlen húsvét előtt. Szóval azért az kecsegtető, három nap alatt sok mindent lehetne látni, de lehet, hogy majd a környéken megyek el valahova. Szívem szerint leginkább Új-Zélandra mennék, de majd még meglátjuk.

Az autóhoz nem ártana végre átváltanom a jogsimat, ez is folyamatban van már. A fordítás tavaly decemberben megérkezett, pont mielőtt Magyarországra látogattam volna. Esetleg most szombaton elmegyek vizsgázni, ha sikerül addig rendesen felkészülnöm az itteni KRESZ-ből. A múlt héten csináltam neten egy vizsgát és persze, hogy megbuktam. Mert ki tudja, hogy a szombat esti balesetek hány százalékát okozza az alkohol fogyasztás? Én bizony nem.

Az is lehet, hogy a gazdasági év vége felé elköltözöm egy másik helyre, bár a kényelem nagy úr, szóval ez is majd valahogy alakul. Szívesen laknék Cronullán, annyira nincs is messze, egy egyszobás lakást pedig valahogy azért ki tudnék gazdálkodni azt hiszem. Ha közelebb lennék a tengerparthoz, gyakrabban járhatnék a strandra, esetleg szörfözni is elkezdhetnék, és mivel mindig álmom volt víz közelben élni, ezért szerintem jobban érezném magam ott.

Nem tudom, hogy változnak-e az emberek, én minden esetre igyekszem. Idén nem kötelezem el magam olyan terveknek, amiket szinte lehetetlen kivitelezni. Nem azért, mert nem lenne szép és jó elérni őket, de tavaly kicsit azt hiszem túlhajtottam magam, és idén inkább pihenni szeretnék. Barátokkal, egyedül, mindegy, csak kicsit hasznosabban eltölteni a szabadidőmet, amit idén sokkal egészségesebb arányban tervezek kialakítani.

Ha még egy dolgot kívánhatnék erre az évre, az az lenne, hogy az az 1-2 ember, aki régóta készül ide, 2013-ban végre eljusson Sydneybe. Persze ez nem rajtam múlik, és sokszor nem is az idekészülőkön, mert az immi útjai kifürkészhetetlenek. Mégis, kívánok sok szerencsét azoknak, akik még csak idén jönnek, remélem, hamarosan találkozunk.

4 hozzászólás »

Blakehurst

Már pár hete Blakehurstben lakom, de eddig nem volt rá érkezésem, hogy felfedezzem a környéket. A hétvégén erre is sort kerítettem, és ismét sikerült rádöbbennem, hogy milyen jó döntés volt az a szombat esti hirtelen döntés.

Blakehurst egy olyan környék, ami korábban szerepelt is a terveim között, mint lehetséges állomás. Közel van a St. George folyó, ami szerintem elég szép és ad egy különleges hangulatot a helynek. A levegő is kicsit más, mint a szárazföldhöz közelebb, lényegében szinte állandóan nyitva tartjuk a teraszajtót, mert olyan kellemes a levegő. Persze lassan ehhez lehet, hogy túl meleg lesz, de szerintem errefelé akkor sem lesz túl nagy hőség a víz közelsége miatt.

Szóval visszatérve Blakehurstre és környékére, a külváros Hurstville-hez van közel, ez a legközelebbi vonatállomás is. Míg Hurstville eléggé bevándorló központú, addig Blakehurstben kevés ázsiait láttam (eddig), főként inkább fiatalok és családok jönnek ide lakni. Ehhez mérten nagyon nyugis környék, nem sok minden történik szerintem errefelé. Ami nem baj, sőt, kellemes, mert a madarak csiripelnek, a közlekedés zaja nem zavaró, és egy remek környezet a pihenésre.

Érdekes, hogy ehhez mérten szívesen választják a környéket idősebbek is, van is egy nyugdíjas otthon tőlem pár utcányira, pont a folyóparton egy hatalmas park mellett. A parkban ma 15-20 nyugdíjast láttam piknikezni, láthatóan nagyon élvezték a traccspartit. Persze a Carrs Bush parkban nem csak nyugdíjasok, hanem fiatal családok is időztek, van itt is játszótér, BBQ lehetőség, kis homokos partrész a gyerekeknek és minden egyéb lehetőség, ami egy itteni parkban alapfelszereltség.

Ez a park, a Todd parkkal megtoldva, ami egy nagy füves rét (valószínűleg sport célra), pont ott található, ahol két nagy út, a Princes Highway és a King George Road találkozik. Emiatt is jó Blakehurst, mert kocsival nagyon jó a közlekedése, két ilyen nagy út mentén lakni szerencsés, és ha kicsit beljebb lakik az ember, a dombos táj miatt nem is hallja az autók zaját. Vannak is szép házak bőven, gyönyörűek tényleg, de ami érdekes, hogy a csodavillák előtt nem méregdrága autók, hanem középkategóriások állnak. Szerintem ez elég sokat elmond az itt élőkről, akiknek valószínűleg fontos, hogy kellemes környéken éljenek, de nem adnak annyira a külsőségekre, mint elsőre gondolná az ember. Bár, ki tudja.

Ha van egy kis hátránya a helynek, az ugyanaz, mint ami az előnye is. Ugye bár kocsival jó a közlekedés, tömegközlekedéssel annyira nem jó, bár nekem ideális. A helyi busz reggel 10 percenként jár Hurstville-be, 5 perc alatt oda is ér. Itt lehet intézni az ügyeket és a bevásárlást, közelebb nincs olyan lehetőség, ami gyalog kényelmes lenne. A legközelebbi bevásárlási lehetőség ugyanis 15 perc gyalog, és ráadásul drágább is, mint Hurstvilleben a Coles. Kávézók annyira nincsenek, nem úgy, mint anno Mortdale-ben. Mivel a legtöbb ember itt kocsival jár, hétvégén az üzletek nem nagyon vannak nyitva, bár azért találni egy-két helyet, ahol el lehet csípni a tulajt.

Egyébként most én is egy családi házban lakom, egy ozzi és egy kiwi lánnyal, akik nagyon kedvesek és jól kijövünk. Van egy kis kertrészünk hátul, és itteni viszonylatban hatalmas konyhánk, az étkezőben éljük általában a társasági életet. Bár mind elfoglaltak vagyunk, de esténkét jól esik egy kicsit dumálni, vacsora közben például. Mindketten elég lazán veszik a dolgokat, ami jó, mert nem görcsölünk apróságokon, és mégis minden tiszta és rendezett állandóan. Jó itt élni.

5 hozzászólás »

Az élet megy tovább

Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy a sors csak akkor súlyt rak ránk, amit még épp el tudunk viselni. Bátorításként szánta, mert épp akkor derült ki, hogy az aktuális lakhelyemről ismét költöznöm kell. Mindez egy szombat éjszaka történt, amikor épp az új barátokkal ünnepeltük  a hétvégét.

A lakótársam, aki egyben a lakás tulajdonosa is, szintén bevándorló, aminek megvannak a maga előnyei illetve hátrányai. Általában azt vettem észre, hogy a bevándorlók jobban segítik egymást, nyitottabbak másokkal szemben, és átérzik a frissen érkezettek problémáit, hiszen maguk is végigmentek a folyamaton. Ugyanakkor vannak még hasonló problémáik, mint például az anyaországtól való elszakadás és az otthon maradtak hiánya. Ebből fakadóan elkerülhetetlen, hogy néha meginvitáljuk a közeli hozzátartozókat Ausztráliába, nekem is célom minél előbb vendégül látni a szüleimet, a nagybátyámat meg egy-két közeli barátot. Nincs is ezzel semmi baj, teljesen természetes.

Sajnos a lakótársam életében pont most érkezett el ez a pillanat, illetve a hazalátogatási terveit keresztül húzta a munka, ezért a családja azt mondta, nem gond, akkor majd mi megyünk! A rég nem látott szeretteinek pedig senki nem mondja illetve mondhatja, hogy bocs, most nem alkalmas, főleg, ha évek óta nem jártak Ausztráliában. Így a kör bezárult, ha ők jönnek, nekem mennem kell.

Az első sokkot kis elkeseredettség és szomorúság követte, hiszen egyrészt jól éreztem magam a helyemen, közel volt a munkához és jól kijöttünk. Tudtam azt is, hogy ilyen áron ilyen körülményeket elég nehéz találni a környéken, és féltem, hogy nem lesz elég időm jó megoldást találni a problémára. A hétvégi letargia után belevetettem magam ismét az albérlet keresésbe, és a csütörtöktől szombatig 5 helyet néztem meg személyesen. Nem gondoltam volna, hogy még válogathatok is a lehetőségekben, de mind az öt helyen szívesen láttak volna, így összeírtam egy listán az előnyöket és hátrányokat, és próbáltam ezek alapján dönteni.

Az élet úgy hozta, hogy pont az utolsó hely nyerte el legjobban a tetszésemet. Elég kacifántos a történet, de lényeg, hogy végülis ezt a szobát, ami egy családi házban van, szombaton este 8-kor tudtam megnézni, és ott helyben el is döntöttem, hogy ezt választom. A helynek sajnos sokkal messzebb van a munkahelyemtől, mint a többi, de nyugodtabb, tisztább és kiegyensúlyozottabb környezetnek tűnt, emiatt döntöttem mellette.

A történet pikantériája, hogy ugyan lenne még időm válogatni, nem szerettem volna az utolsó pillanatra hagyni, ezért gyorsan döntöttem a költözés mellett. A jövő héten lehet, hogy dolgoznom kell szombaton, így egy napom lenne csak a költözésre és berendezkedésre, utána való héten szombaton kellene elhagyni igazából a mortdale-i szállást, így akkor is csak egy napom lenne költözni, utána lévő napon meg berendezkedhettem volna illetve pihenhettem volna. Mivel most itt hosszú hétvége van – október első hétfője munkaszüneti nap, ha úgy tetszik, május elseje – szombaton fél 9-kor eldőlt, vasárnap költözöm.

Lehet, hogy kívülről kicsit kapkodásnak tűnhet, de már a héten korábban elkezdtem összerakni a dolgaimat, és igyekeztem rugalmasan állni a költözés témájához. Így szombat estére a logisztika és a pakolás maradt, nem voltam benne biztos, hogy meg tudom oldani a vasárnapi költözést, de bíztam benne, és mindent megtettem érte.

Vasárnap reggel kimentem a repülőtérre autót bérelni a költözéshez – munkaszüneti nap lévén más helyek nem voltak nyitva -, majd Attila segítségével megpakoltuk az autót, és átvittük az új helyemre a cuccok nagy részét. Nem hittem, hogy egy menetben képesek leszünk megcsinálni, de pont jól sikerült pakolni és elhelyezni a dolgokat, így délutánra nekem már csak a konyhai dolgok maradtak hátra. Az új helyen elégedetten konstatáltuk, hogy milyen ügyesek és gyorsak voltunk, és megünnepeltük egy kis sütizéssel illetve fagyizással Bronte-n.

A mai nap tanulsága: ha a helyzet kilátástalan, egy hét alatt minden megoldódik, de az első sokk után tudni kell felállni és csinálni tovább. Ami akkor szombaton hihetetlennek tűnt, beigazolódott. Csak olyan súlyt kapunk az élettől, amit még épp elbírunk.

8 hozzászólás »

Mortdale

Akiben esetleg felmerült a kérdés, hogy ugyan minek panaszkodom a Mortdale-i hidegre, az most megkapja a választ. A hétvégén ugyanis ide költöztem, egy kellemes surburb kellemes szobájába.

Előbb-utóbb ugyanis meg kellett lépnem ezt a költözést is, hogy közelebb legyek a jövőbeli munkahelyemhez. Most így egy olyan környéken lakom, ami csak 15 perces sétára van a cégtől, ez reggelenként még jól is fog esni. Ha este nem lenne kedvem sétálni, 3-4 megállót kell csak jönnöm a busszal, és már otthon is vagyok.

Mortdale egy déli kerülete Sydneynek, vonattal reggel 25 perc alatt benn van az ember a Centralnal, és 5-10 percenként jönnek a járatok. Ez azért egy nagy jó pont. Busz közlekedés a környéken elég jó, kocsival meg aztán főleg remek. Ha az ember kocsival menne a városba, használhatja a 3-ast, az 5-öst, vagy a Princes Highwayt, bár ezek reggeli forgalmáról nincs saját tapasztalatom. Lényeg, hogy közlekedés szempontjából sem rossz a hely, bár tény, hogy nem belváros.

A szoba, amit a szombati megtekintés után ki is vettem, egy bútorozott egyágyas. Mikor vasárnap beköltöztem, a tulaj mondta, hogy rendel nekem új asztalt, mert hát a mostani elég rozoga. Mondtam ugyan neki, hogy ne aggódjon miatta, de végülis az IKEA-tól még aznap meg is rendelte, plusz székeket és egy ebédlő asztalt is vett, mert azt az előző lakó elvitte.

Tegnap tehát otthon vártam a szállítókat, délután meg is érkeztek, és rendben fel is pakoltak. Én meg rögtön neki is álltam összerakni a cuccokat, mert eléggé örültem az új asztalnak. Mikor a lakótársam hazaért, és látta, mit csinálok, nagyon rácsodálkozott. Hogy én, nő létemre, itt szerelek… Hát mondom, tudod, hogy mérnök vagyok, nincs ebben semmi különös. De hogy hát én, nőként, most azt csinálom, ami az ő dolga lenne, várjak, segít.

“Hol van a szerelési útmutató?” – kérdezte. Mondom, mi otthon nem élünk ilyenekkel, magyar ember fejből rakja össze. Jó oké, nem volt egy bonyolult feladat a négy lábat az asztallaphoz csavarozni. Ezen megint dobott egy hátast, és ketten pikk-pakk összedobtuk az asztalt. Előtte már egy széket a 4-ből összeraktam, úgyhogy azt is tudtam, hogy kellett, megint csak nagyokat pislogott, amikor mondtam, mit hová és hogyan.

Amikor az asztal volt soron, már csak annyit mondott, hogy mondjam, mit csináljon, én úgyis jobban tudom. Mondjuk szegény ázsiai létére biztos elbabrált volna vele egy darabig, ketten együtt meg gyorsabban haladtunk, nekem jól jött a férfi erő, amikor meg kellett húzni a csavart, cserébe meg nem szóltam egy szót se a ferde menetekért és hibás összeállításért. 1-2 óra alatt össze is raktunk mindent, úgyhogy most már 2 asztallal és 4 székkel gazdagabbak vagyunk.

Mutatok is pár képet a mostani szobámról, szerintem elég otthonos. A szekrényt már kidekoráltam pár képeslappal meg otthonról hozott fényképpel, a nyomtatóm végre nem a földön csücsül, és az otthonról küldött pakk pedig éjjeli szekrényként funkciónál. A szekrényekben tök jól elférek, egyedül az akasztóval vagyok egy kicsit bajban, hogy hova is rakom majd.

De ami tök jó, hogy nagyon világos a szoba, reggel besüt a nap, tehát keleti fekvésű. Sajna kicsit hűvösebb van Mortdalen, mint Glebe-ben volt, de a kis fűtőegységem pár perc alatt felfűti a szobát a megfelelő hőmérsékletre.

A lakáson osztozom a tulajdonossal, aki egyébként elég rendesnek tűnik így elsőre, korrekt meg minden. Az is jó, hogy mivel ő a tulaj, elég rugalmas volt a bonddal meg fizetéssel kapcsolatban, meg írásban visszaigazolta, hogy megkapta a pénzt, plusz egy kézzel írott bérleti szerződést is kaptam, ami az első ilyen dokumentumom. 🙂 Itt általában szobabérlésnél inkább a szóbeli megállapodás érvényes, de ezzel kapcsolatban eddig sem volt problémám, úgyhogy csak örültem az írásbeli megállapodásnak, de nem vettem nagyon komolyan. A szobám ajtaja egyébként kulccsal zárható is, és mondta is a tulaj, hogy zárjam ám, de igazából nincs mitől tartanom szerintem.

A környék nagyon tetszik, igazi kisvárosi jellegű. Az a fajta hely, ahol a kávézóban a keresztnevén szólítják a vendéget, és rólam is tudták már a második betérésemnél, hogy mit iszom és hány cukorral. Az ilyen apróságok jól esnek azért az embernek, a belvárosban nem nagyon tapasztaltam ilyet. Amikor ma a postára meg a bankba mentem ügyeket intézni, ott is kedélyesen eltársalogtam az ügyintézőkkel, akik nagyon kedvesen fogadtak, amikor mondtam, hogy most költöztem ide. A bankban a csajjal megtárgyaltuk, hogy milyen volt a nyaralása Olaszországban, és kiveséztük a dolce vita titkát 5-10 percben.

Délelőtt sétáltam egyet a környéken, és készítettem pár képet. A környező utcákban elég vegyes a felhozatal ingatlanból, vannak társasházak és családi házak is. Elég sok fa és növény van az utcákon, ezek többségén nem nagyon látszik a tél nyoma, csak néhány hullajtotta le a levelét. Olyan szép környék, kedvem lenne reggelente futni egy jót, de valahogy a 4°C mindig megakadályoz benne. Majd ha egy kicsit felmelegszik az idő, akkor bevezetem a korán keléssel egybekötött futást.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

12 hozzászólás »

Lakcímkártya és vízum

A tegnapi egy nagyon mozgalmas nap volt, mindent sikerült végrehajtani, amit kitűztem, de csak késő estére, amikor is bezuhantam az ágyba a fáradtságtól. Úgyhogy a tegnapi elmaradt hírek helyett itt az utánpótlás.

A költözés abszolút pikk-pakk megvolt, fél 9-re már az új helyemen voltak a cuccaim, de azért a kicsomagolás még most is várat magára. Ma elvileg megcsinálhattam volna, de mással voltam elfoglalva. Talán majd vacsora után.

Ezután az RTA-ba mentünk bejelenteni engem az új címemre. Azért a többes szám, mert nem lehet csak úgy bejelentkezni itt egy címre, kell hozzá legalább egy főbérlő, de mindenképp egy olyan személy, akinek van helyi jogosítványa, egy olyan ember, aki úgymond kezeskedik értem. Én vittem – azt hittem -, minden iratomat, ami kellhet, és nekivágtunk.

Mint korábban mondtam, az RTA itt a közlekedési hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Nem tudom, kinek milyen tapasztalatai vannak a hivatalokkal kapcsolatban, de én automatikusan arra számítottam, hogy egy lepusztult helyen ülök majd órákat, mire sorra kerülök. Valahogy ez a berögződés megmaradt.

Ehhez képest az itteni RTA egy hiper-szuper csilli-villi hely, apple gépekkel és digitális kijelzőkkel. A sorszám húzás érintőképernyőről történik – oké, eddig semmi extra, – és 18 jól felszerelt munkahely várja az ügyintéző népet. Persze nem dolgoztak mindben, hiszen még korán volt, de elég jól festettek üresen is a pultok.

Gyorsan sorra kerültünk, aztán gyorsan el is küldtek minket, mert hogy nem volt nálam a banki kivonatom. Az a kivonat, amit csak félévenként állítanak ki, tehát igazából nincs is. De nem akadtunk fenn ilyen apróságok, elmentünk az egyik fiókba, és kértünk. Persze nem adtak. Mert azt nem lehet.

Akkor átmentünk a másik fiókba, ahol ímmel-ámmal valahogy adtak egy papírt, amin rajta vannak az adataim, az új lakcímem meg a számlám adatai. Ez igazából nem bankszámla kivonat, de azt mondták, hogy az RTA-nak ezt el kell fogadnia. És láss csodát, tényleg elfogadta. Úgyhogy nem sokkal később már a kezemben is volt az új, világoskék színű Photo ID-m, fényképpel, lakcímmel, mindennel. Örültem nagyon.

Aztán délután az ügyvéd volt soron, akinél kb. 2-2,5 órát töltöttem, amikor is átbeszéltük nagy vonalakban az ügyemet. Előzetesen már átküldtem neki a tudnivalókat és a kérdéseimet 2-3 oldalban, ezen mentünk csak át. Eredetileg úgy voltam ezzel kapcsolatban, hogy ennyit megér, hogy mielőtt beadom a kérvényt, egy konzultáció keretében tájékozódom az esetleges buktatókról. Elég elszánt voltam, hogy a jelentkezési folyamatot egyedül csinálom végig, főként spórolási szempontok miatt.

Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. A jó hír az, hogy minden lehetőségem és esélyem megvan rá, hogy megkapjam a 457-es vízumot, ami lehetővé teszi, hogy annál az egy cégnél dolgozzak, aki felajánlotta az állást. A rossz hír az, hogy vannak bizonyos íratlan szabályok a bevándorlási ügyekkel kapcsolatban, amit nyilván csak az tud, aki ezzel foglalkozik napi szinten. Ilyen például, hogy az én ügyem egy elég kényes ügy bizonyos paraméterek miatt, és ezért egyedüli beadással körülbelül aláírom a halálos ítéletemet, már ami a bevándorlásomat illeti. Nagyon nem egyszerű 😦

A pozitívumok közé tartozik, hogy ha az ember ügyvéddel dolgozik, akkor hamarabb születhet eredmény az ügyben – természetesen az ő véleménye szerint. Ez azt is jelenti, hogy hamarabb tudnék munkába állni, hamarabb tudnék pénzt keresni, és végre egy kicsit elkezdhetnék a saját lábamra állni. A negatívum persze egyértelmű: hatalmas összegről van szó, amit a szolgáltatásaiért kér. Hiába, az ügyvédeket itt is meg kell fizetni.

Szóval bizonyos szempontokból előrelépés volt a tegnapi nap, másban viszont komoly nehézségekbe ütköztem. Nem tudom, mi lesz. Őszintén, nem tudom csak úgy előkapni azt az összeget, amit az ügyvéd kér, de a tegnapi megbeszélés után esélytelennek látom az önálló vízumügyintézést. Mindent megtennék, hogy folytassuk az ügymenetet, de egyelőre nem tudom, honnan fogom előkeríteni a hiányzó pénzt.

24 hozzászólás »

Felgyorsulnak az események

Tegnap jártam a korábban említett cégnél, hogy tisztázzuk a munkavállalásom feltételeit. Sikerült megállapodnunk többé-kevésbé, bár azért még vannak kidolgozásra váró részletek.

Az általuk kínált lehetőségek abszolút korrektek és vállalhatóak, remek kezdést jelentene itt, Ausztráliában. Az is pozitívum, hogy szeretnék minél előbb nyélbe ütni a dolgot, és ha lehet, még a héten beadni a szükséges papírokat. A sietségük egy részről abszolút érthető, mert az ügyintézés – illetve pontosabban a vízumelbírálás – akár 8-12 hetet is igénybe vehet. Ez azért a worst case scenario, amire ugyan számítok, de azért remélem ennyire nem vészes a helyzet, lévén, hogy már ők is szponzoráltak korábban, másrészt meg nekem is minden papírom és képesítésem adott, hogy gyorsabban menjen a dolog.

Ezzel kapcsolatban egyébként a technikai bakik elkerülése végett csütörtökön ellátogatok egy ügyvédhez, aki majd megválaszolja az előre átküldött kérdéseimet. A válaszok tekintetében lépünk majd tovább az úton.

Ha ez még nem lenne elég, csütörtökön ugye költözöm is, egyelőre Strathfieldbe. Ma már elkezdtem összepakolni, holnapra pedig takarítást tervezek. Emellett a meglévő készleteimet is áttekintem, az éléskamrából minden maradékot igyekszem felhasználni, hogy a költözésnél ne kelljen ezekkel foglalkozom. Így lett ma az ebéd egy mindent bele rakott krumpli. 🙂

Az utolsó mosásomat már hétvégén letudtam, a mostani időviszonyokban ugyanis 2-3 nap, mire megszárad a ruha. Ruhaszárító ugyan van, de igazából elég ritkán használom, mert elég lassan szárítja meg a ruhát.

Ma beüzemeltem a nyomtatómat is, amit pár hete a Gumtree-n lőttem ingyen. Épp csak nyomtatópatront kellett bele venni, és máris készen állt a berendezés a nyomtatásra, scannelésre és a faxolásra. Jó pár éves modell, ezért kicsit vicces hangot ad ki működés közben, na meg a sebessége sem mindennapi, de annó csúcsmodell volt a korában, így tökéletesen üzemel. Hosszú távú befektetésnek érzem, mert mindent úgy csinál, ahogy kell, és a patronok ára 30 oldalas színes nyomtatás után visszajön. Már amikor a NMW-re nyomtattam az önéletrajzaimat, tudtam, hogy be kell ruháznom egy nyomtatóba, mert nem szívbajosak a print shopok.

A héten az RTA-ba is be kell menni, ami kb. az otthoni önkormányzatnak felel meg kis különbségekkel. Itt ez a közlekedésügyi hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Itt csináltatok majd egy Photo ID-t, ami egy fényképes igazolvány az új lakcímemmel. Ez igazából semmi különösre nem jó, de hasznos, ha van az embernek valami helyi irata, hogy mégis kicsoda. Az  útlevelet annyira nem szeretik, ez meg legalább helyi.

Holnap még befejezem a pakolást, aztán takarítok egy kicsit, hogy szép rendesen át tudjam adni a szobát. Remélem addigra kész lesz az ajánló levelem is a főbérlőtől, akinek hétvégén segítettem egy kicsit a saját költözésében, úgyhogy abszolút hálás passzban volt, mikor megkértem, hogy írjon pár sort. Örömmel vállalta, úgyhogy szerintem holnap este szépen kinyomtatjuk a fantasztikus nyomtatómon, és majd aláírja. Közben az az üres A/4-es papírjaimnak nyoma veszett, de remélem addig megkerülnek.

Szóval mozgalmas időszak következik, sűrű lesz a hét, de a jövő hét is legalább ilyen lesz, egy kis új-zélandi utazással fűszerezve. A fejleményekről majd folyamatosan beszámolok, egyelőre ennyi előrelépés van az itteni életemet illetően.

7 hozzászólás »

Pakkot kaptam

Pont úgy érzem magam, mint karácsonykor. Napok óta vártam, és ma végre megérkezett otthonról a csomag, amit szüleim küldtek. Egy kisgyerek izgatottságával bontottam ki dobozt, amit délelőtt hozott a postás.

Az előzményekről:

Már hetek óta ácsingóztam pár melegebb ruhadarabra, részben be is szereztem átmeneti jelleggel egy dzsekit és egy sálat, de ezt nem nevezném hosszú távú megoldásnak. Ősszel, ha hűvös van, esetleg fúj a szél vagy esik az eső, ahogy az elmúlt hetekben többször is, elég hideg tud lenni Sydneyben. Jó, oké, nem olyan hideg, mint otthon, de azt biztos, hogy a nyári cuccaim nem igazán tartottak melegen. Mint korábban írtam, csak egy pulcsit pakoltam, itt aztán még jó pár hete egy garage sale-n vettem egy másikat, de egyik se volt valami meleg. Főleg, hogy a lakásban nincs fűtés, meg hogy a városban járkálva fúj a szél, valami megoldás kellett. Ezért drága jó szüleim utánam küldtek egy mentőcsomagot, hogy júniusban ne fázzak annyira.

Egyik hétvégén skype-on keresztül kiválogattam, miket szeretnék, és az egészet összecsomagolták, és feladták EMS-el. Egy vagyonba került, de tényleg már nem lehetett tovább húzni a dolgot. Egy hét alatt érkezett meg, és házhoz hozták a csomagot, aminek külön nagyon örültem, mert elég nehéz lett volna a 16 kg-os pakkot gyalog hazacipelni akárhonnan. Lehet, hogy csak az “utca végén” lévő postáról kellett volna elhoznom, nem tudom, de azért az is 2 km. És nem egyenes szakasz, hanem dimbes-dombos 🙂 – szóval, egy szó mint száz, örültem, mint majom a farkának, amikor csengetett a postás.

A csomag netes követéséről csak annyit, hogy alig ér valamit. Múlt hét pénteken vették fel a csomagot Pesten, és még aznap fel is adták. De azután se híre, se hamva nem volt, elvileg csütörtökön kellett volna házhoz hozniuk, de se szerdán, se csütörtökön nem jelezte a rendszer, hogy egyáltalán Ausztráliában lenne a cucc. Szóval ezzel kapcsolatban ne legyenek senkinek hiú reményei, attól, hogy valamit ígér a posta, hiába fizet az ember egy vagyont, még nem biztos, hogy betartják a saját vállalási idejüket.

A csomagban főként ruhát küldtek, ugyanis az őszi ruhák, amiket hoztam, kezdték megadni magukat az időjárásnak. Igazság szerint a fehér edzőcipőm húsvétkor átázott és kilyukadt, meg hát valami melegnek se lehetett nevezni, és néha már elég hűvös volt. Bár már tél van, nappal többnyire jó idő van, ha nem esik, éjszaka eddig 10-12°C-ra hűlt le az idő, de ma éjszaka 6°C lesz kinn. Ez egy központi fűtés nélküli életben kellemetlen tud lenni.

Úgyhogy nagyon-nagyon örültem a pulóvereknek, az “új” átmeneti cipőnek és  csizmának. Ma este már bele is bújtam a frissen kapott pizsamámba, aminek otthoni öblítő illata van. Rég kaptam ilyen ajándékot, aminek ennyire örültem 🙂

A doboz ráadásul már éjjeli szekrénnyé avanzsált, külön köszönet érte Györgyinek és Vivinek a fóliázásért, nagyon patent lett 🙂 és remekül megy a szobám berendezéséhez. (Just for the reckord – amiben egyébként még mindig nincs semmilyen bútor a beépített szekrényen kívül.)

8 hozzászólás »

Szegény gazdagok

Az elmúlt egy hétben egy jófej magyarnak köszönhetően lehetőségem volt Ausztrália egy másik arcát is megismerni, vagyis hogy mit is jelent az élhető környezet a helyieknek.

Szombaton északra, a Central Coastra autóztunk, ami olyan 80-100 km-re van Sydneytől. Ez azt jelenti, hogy az itteni viszonylatban még abszolút nincs messze. Newcastle, ami a körülbelül az északi csücske a coastnak, 160 km-re van, és ettől délre öblökkel és félszigetekkel teli szakasz helyezkedik el, sok kis településsel. Mi Newcastle-ig mentünk fel, majd onnan lefelé haladva a 111-esen és a 3-ason haladtunk The Entrance-en át egészen Avocaig. Bár az idő nem volt a legszebb, így is remek képek készültek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Avocaban aztán megálltunk egy kilátónál, és a környéken is sétáltunk. A parti sétánytól nem messze volt focipálya, éttermek, és gyönyörű társasházak. Mint megtudtam, a felső középosztály már rég nem Sydneyben koptatja az aszfaltot, mind kiköltöztek “vidékre”, a valódi külvárosba. Bár 90 km a napi ingázáshoz nekem kicsit soknak tűnik, megtudtam, itt vagy csak heti egyszer jár be a családfő dolgozni, vagy csak pár napot. A család meg nyugodtan, gyönyörű környezetben várja aput, hogy hazajöjjön. Itt általában egy családi ház 2-3 hálószobás, 2 fürdőszobás, 2 garázsos, és a két autó mellé még egy kisebb csónak is áll a felhajtón. A lenti kép már Kiamában készült, ahol tegnap jártam. Egy ilyen házat, óceáni kilátással, olyan 7-800.000 dollár körül vesztegetnek (legalább), de nem ritka az egymilliós ingatlan sem. Csak egy 600nm-es telek 3-400.000 dollár körül van, és akkor még jó áron vette a tulaj.

Kiama Heights – óceán a ház mögött

Tegnap pedig délre mentünk, Wollongong és Kiama volt a program. Mindkettő ugyanúgy a parton van, Kiama messzebb, 120 km-re van, míg Wollongong 85 km a belvárostól. Wollongong szerintem nagyobb, a belvárosban több emeletes házzal. Ennek ellenére azért nem hasonlítható össze mondjuk Newcastle-el, mert kicsit el van maradva, amolyan ’80-as évek beli vidéki kisváros magyar útitársam szerint. Ezt ugyan nem tudom megerősíteni, de a vidéki jelleget abszolút. Kiama ezzel szemben elsőre csak amolyan üdölővárosnak tűnt, kicsi, aranyos, de egyszerű. Egészen addig, amíg körbe nem autóztunk kicsit a peremvidéken. Mindenhol vadonatúj házak, lakóparkok, építkezések. Mondanám, hogy kacsalábon forgó paloták, de igazából az itt annyira nem divat. Helyette inkább az örökpanorámás óceáni kilátás dívik, de az aztán nagyon. Egyszerűen fantasztikus helyeket láttunk, és ráadásul a környék iszonyat nyugodt volt, nagyon minimális volt a forgalom.

Avoca Beach

Nem tudtuk teljesen hova tenni, hogy mire ez a nagy betelepülés Kiamában, ezért kicsit utánanéztem. Kiama az Illawara / South Coast régióban fekszik, ami az utóbbi időben nagy fellendülésnek indult. Van itt az óceáni hullámgenerátor, a szárazföldön beljebb elhelyezkedő szélerőmű park, és további zöldenergiás befektetések váratnak magukra. Idén elfogadták a legnagyobb ausztrál biodízel előállító erőmű, mely szintén a környéken fog nyílni. Emellett a környék konkrét céljai közé tartozik, hogy ők legyenek az új IT központ Ausztráliában, és mindent megtesznek, hogy új beruházásokat vonzzanak a térségbe.

Amennyire láttam, pénz van dögivel, és az itt lakók élnek is a lehetőséggel, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg mindennapi életükhöz. Elég kellemes lehet itt élni, hosszútávú terveimbe lehet, hogy fel is veszem.

5 hozzászólás »

Szombat a vásárlásé

A hétvégén végre vásárolgattam egy kicsit, mit ne mondjak, jól esett. A híres Glebe Marketre eddig még nem sikerült eljutnom, hiába vagyok Sydneyben 4 hete, és hiába lakom tőle 15 perc sétára. A bolhapiacon kívül aznap volt a Garage Sale Trail nap is, mikor országszerte rengetegen pakolják ki feleslegessé vált holmijaikat az utcára, hogy pénzzé tegyék őket. Reggel már tudtam, ez az én napom.

Korán keltem, mert pár garage sale csak délig, illetve kettőig volt nyitva, és a távolságok nagyok, én meg szerettem volna minél többet bejárni. A Glebe Market felé útba is ejtettem egyet-kettőt, de még senki nem pakolt ki, talán túl korán volt. Ezért ezután a Glebe Marketre mentem, ami kicsit bolhapiac szerű, sok mindent lehet kapni, a ruháktól kezdve a szappanon át a könyvekig. Sok kézműves termék van, és rengeteg fiatal designer hordja ide a ruháit, amolyan friss feltörekvők gyűjtőhelye a piac. Nagyon sok jópofa dolgot láttam, és a legtöbb ruha viszonylag jó minőségű, bár nem sokkal olcsóbb, mint a boltokban. Egyedinek viszont abszolút egyedi, már amelyik nem koreai vagy kínai import, mert van olyanból is bőven.

A Glebe Market a Glebe Point Roadon van, a busz mindig a színes kerítések mellett megy el, de eddig sosem láttam semmit a kerítések mögött, lévén, hogy szombatonként még nem buszoztam. A honlap leírása alapján ezért el se tudtam képzelni, hol lehet a piac, mert hétközben csak egy üres park.

Ugyan a leírás szerint 7-kor nyit a piac, csak azt felejtették el közölni, hogy az árusoknak. Ez is milyen furcsa, piac, amin 7-kor nincs szinte senki. Én 8-fél 9 körül mentem oda, de akkor még javában folyt a pakolás. Aztán fél-egyóra alatt szépen megtelt a hely árusokkal és emberekkel, dél körül, amikor arra sétáltam, pedig már egész tömeg volt.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A piac után a garage sale-ek felé vettem az irányt. Az eseményről annyit kell tudni, hogy találtam egy honlapot, ami az eseményt hirdette, ezen keresztül jelentkezhettek a résztvevők és regisztrálhatták a kiárusításukat. Az érdeklődők pedig megkereshették a hozzájuk közeli garage sale-eket, akár témakör szerint is. Egyszerűen hatalmas rendezvény volt, országszerte több, mint 7800 ember kínálta eladásra a 630,000 portékáját. Eszméletlen. Íme a térkép, amin Sydney egy része látható, a kis jelölők pedig a résztvevők:

Mindenhol máshogy voltak kipakolva a cuccok. Volt, ahol az utcára, egy horgász asztal szerűségre voltak felhalmozva a dolgok, pár ruha pedig a kerítésre aggatva. Máshol az előkertben pokrócokra pakoltak ki, egy helyen pedig a hátsó udvarban alakítottak ki helyet. Az egyik helyen tényleg a garázsban illetve a kocsifeljárón árultak, és a ház környékét lufikkal jelölték meg.

Sok mindent lehetett kapni, használt könyveket, ruhákat, konyhai felszerelést, bútorokat, elektromos kisgépeket, növényeket, tényleg mindent! Én az egyik helyen vettem egy pulóver $5-ért, mert már nagyon rám fért. A csaj, aki árulta, a megunt ruháit adta el, és egyáltalán nem volt rossz állapotban. Egy másik helyen márkás cuccokat is láttam szintén kitűnő állapotban, de nem akartam annyit költeni ruhára. A másik helyen pedig nagyon jó üzletet kötöttem – szerintem 🙂 -, vettem egy kis hűsugárzót $10-ért. Ugyanezt a Coles-ban $35-ért láttam, a Woolworth-ben meg $25-ért. Persze még ott a helyszínen ki is próbáltam, és működött.

Oké, kicsit úgy néz ki, mint egy lomtalanítás, de igazából nem láttam tényleg lestrapált dolgokat, maximum olyat, ami nem tetszett. És milyen jó módja ez annak, hogy újra felhasználjunk dolgokat. Ami még érdekes, hogy itt a használt dolgokra nem a used vagy pre-owned vagy second hand szavakat használják, amit az ember alapvetően gondolna, hanem azt, hogy pre-loved. Milyen kedves kifejezés! Kicsit komfortosabb érzés úgy megvenni valamit, hogy valaki szerette a tárgyat, de most továbbadja.

Szóval a garage sale nagyon-nagyon jó volt, és hasznos, mert olcsón lehet hozzájutni drága cuccokhoz. Mindenhez, ami a lakásban kellhet. Ilyen nagyszabású rendezvény egy darabig szerintem nem lesz, de a Gumtreen szoktak hirdetni garage sale-eket. A Glebe Market meg szerencsére minden szombaton van, biztos oda is megyek még máskor is, mert remek egyedi ruhákat és kiegészítőket lehet venni, és olcsón is ki lehet jót fogni.

4 hozzászólás »

Havi számvetés

Régóta készülök erre a bejegyzésre, egyrészt szerintem hasznos a kívülállóknak másrészt meg érdekes lehet mindenkinek. A piszkos anyagiakról fogok írni, vagyis, hogy mennyibe kerül a bevándorlás első hónapja Ausztráliában.

Aki követi a blogomat, tudja, hogy teltek a napjaim, látjátok, körülbelül, mikre költöttem. Volt részem remek turista programokban, voltam szórakozni, de a hónap nagy részét olcsó vagy ingyen szálláson töltöttem. Őszintén, a kaján úgy érzem többségében spóroltam, egy hasonló korú pasi biztos többet költött volna rá. Igyekeztem mértéktartó lenni, de azért néha-napján megengedtem magamnak egy kis bűnözést, mint egy finom koktél vagy egy fagyi a parton. Lássuk, mire jutottam.

Napra lebontva, tételesen vezettem a költségeimet, ezért most elég konkrétan tudok arról írni, hogy mire mennyit költöttem. Előre bocsátom, hogy centre pontos dollárokról nem lesz szó, de aki kicsit is figyelt, vagy egy picit utána néz a neten, ki tudja okoskodni, hogy mennyi az annyi. Igazából teljesen mindegy, a nagy egészre kell koncentrálni

Tehát, ahogy a fenti diagramon is látszik, a legtöbb pénz a szállásra ment el. Erről ugye azt kell tudni, hogy 3+4 napot töltöttem hostelben, plusz egy hetet a mostani szobámban, illetve itt a költségek között szerepel a két hét bond vagyis a depozit is. Igazából az ugye visszajár, és ezért nem költség, de most hiányzik a pénztárcámból, és ebből a szempontból releváns. Plusz, ha nem abból a szerencsés helyzetből indul ki az ember, hogy 2-2,5 hetet couchsurfingel, akkor meg még inkább rendben van az a 45%.

Jelentős összeg ment el még az étkezésekre illetve bevásárlásokra és az utazásra. Az étkezésekről azt kell tudni, hogy naponta egyszer legalább meleg ételt ettem, étteremben nem voltam, gyorskajáldákban néha, igyekeztem többször főzni. Marhahúshoz csak a Mekiben jutottam, szóval mostanában az kicsit kimarad az étrendből – állítólag nem is olyan jók a vörös húsok, nem igaz? – a sertés meg amúgy se a kedvencem. Több zöldséget és gyümölcsöt eszem szerintem, mint otthon, lévén hogy olcsók és finomak.

Utazással kapcsolatban: hát, igen, ezek a benzinárak… 🙂 Nem, viccet félretéve, busszal és vonattal közlekedem, egyesített bérletet használva az első zónára, illetve ezen kívül ugye voltak a külterületi kiruccanásaim, ahová plusz vonatjegy kellett, pl. Blue Mountains vagy az Easter show. Néha egy-egy buszjegy is befigyelt, mert próbáltam a bérlet érvényességi idejével kombinálni, ha egy nap csak egy helyre kellett mennem. Szóval, igen.

Az egyéb költségek fedik le azokat a dolgokat, amik máshova nem passzoltak 🙂 Például kellett vennem egy esernyőt, de mondjuk nyilván költöttem képeslapokra és bélyegre (az egyéb költségek 18%-át), vagy például nyomtatásra, scannelésre, fénymásolásra, ilyesmikre. Fontos volt még az elején a csomagmegőrző is a pályaudvaron, az a költség is ide került. Tisztítószerek a lakásba, közös használatra, és az új szobámba az IKEÁs cuccok.

Szórakozásaim során egyszer kávéztam a Lindt kávézóban a Martin Placen – kb. mint nálunk a Gerbaud, – valamint ittam 2 koktélt, 1 pohár bort a bulik során, belépőre nem költöttem. Vettem egy üveg bort vendégségbe meg egy doboz cigit. Ide vettem a Blue Mountains-i Scenic World belépőm árát is, mert ez egy jelentősebb összeg volt.  Talán ide soroltam egy fagyizást a parton.

A következő diagramon pedig azt láthatjátok, miért volt olyan fontos nekem a költözés:

Na ugye, a diagram azt mutatja, hogy hogyan változtak a napi kiadásaim az idő elteltével. Ebben a diagramban kivettem a depozitot a költségek közül, mert csak rontott az összképen. A diagram maximuma ugyebár a beköltözésem, amikor egy heti bérleti díjat ki kellett fizetnem, másnap pedig az IKEÁs vásárlásom napja, ami szintén jelentősebb összeg volt. De ha az utána lévő szakasz megfigyelitek, azóta nem nagyon kellett költenem szinte semmire.

Ami még megfigyelhető, azok a csúcsok 5-ikénél, 13-ikánál, 20-ikánál. Nos, ezek a bérletek vásárlásainak napjai, ami utoljára 28-ikán volt. Ezek a napi költések kb. 60%-át tették ki, innen is látszik, mennyire erősen befolyásolja a közlekedés a mindennapi életemet.

Az elmúlt egy hónapban kb. az elköltött pénz kevesebb, mint 1%-ának veszett nyoma, elhagyott apró, rossz kerekítések, vagy pontatlan jegyzés miatt. Ezzel az egy százalékkal inkább nem foglalkozom, hanem lezárom ezt a hónapot, és remélem a következő kicsit olcsóbb lesz. Elvégre már van egy fix helyem, és bár Ausztrália nem egy olcsó ország, de ha ügyes vagyok, ki tudok jönni a tartalékaimból.

1 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur, community builder, writer and advisor

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: