Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Autós túra – Első nap

A hosszú hétvégék egyetlen átka, hogy valahogy sosem elég hosszúak. Azért ebbe a hétvégébe igyekeztem mindent belezsúfolni, amit csak lehet. Volt benne kirándulás, autózás, sétálás, tengerparton fürdés, medencében fürdés, bulizás és egy kis pihenés is. A hétvége hasznos részéről, vagyis a szobám felújításáról majd máskor mesélek.

Szóval az egész úgy kezdődött, hogy ugyebár itt január 26-ika Australia Day (megj.: felesleges lefordítani, nekem is fura lenne, ha a Március 15-ét valaki máshogy hívná egy blogban), de mivel az épp szombatra esett, ezért megkapták a hétfőt szünnapnak az ozzik. Persze, tudom, de jó nekik, de a tévhitekkel ellentétben az év maradék részében a többség eléggé keményen dolgozik, illetve sokkal kevesebb hosszú hétvége jut itt a szegény munkásnak, mint Magyarországon. De erről már írtam korábban itt.

Mint 3 napos hétvége, tudtam, hogy ki kell használnom minden percét, mert szabadságom nem igen van, nyár meg ugye most van, szóval most kell élvezni. Túl sokat nem szerettem volna költeni, mert ugye kocsira gyűjtök, viszont ezt a hétvégét is Sydneyben tölteni kicsit átlagos lett volna. Nincs semmi bajom Sydneyvel, de néha jól esik kimozdulni, utazgatni, új dolgokat megismerni. Elvégre Sydneyben is pont emiatt élek.

Na de, száz szónak is egy a vége, végülis a több opció közül (Brisbane, Adelaide, Auckland) a talán legkényelmesebb és olcsóbb megoldást választottam, az autóbérlős, környéken barangolós változatot. Az irány adott volt két ok miatt is, útitársam, Zsófi kiváncsi volt Jervis bayre, én pedig Kiama-t mutattam volna meg neki szívesen. Tehát a túránk a South Coast-on vezetett végig.

Persze részben úgy voltunk vele, hogy majd ahol gondoljuk, megállunk, de azért persze ez nem ilyen egyszerű, mert sok esetben az autóút nem közvetlenül a tengerparton megy, hanem kis utcákban le kell menni az öbölhöz, ha homokot is szeretne látni az ember. Ezt pedig menet közben kitalálni, aktív forgalom mellett ugye.. Ezért is, meg a régi motoros túrák emlékére is, induláskor már úgy ahogy tervben volt az útvonal a kb. pihenőkkel és látnivalókkal. Egyeztettünk Zsófival, hogy mindenki boldog legyen, és bele is csaptunk a lecsóba.

Stanwell Park

Stanwell Park

Az első megálló egy Stanwell Park nevű kis település volt, ami Blakehursttől, az otthonomtól kb. 40 km-re délre van. A gyöngyszem 4 km-re van az autópályától, elég messze, hogy ne hallatszon le a zsivaj, de elég közel, hogy viszonylag könnyen elérhető legyen. A viszonylag könnyent azért mondom, mert a tengerpartra levezető aszfaltos út bizony egy részen elég meredekké válik, és megéri inkább feljebb parkolni, és gyalog lesétálni.

A part érdekessége, hogy egy középen egy homoksáv húzódik, a szárazföld felé pedig egy talán tengeri vizes tavacska van, és bár senki nem fürdött benne, biztos lehet azért. Nem, az idő inkább a szörfnek kedvezett, és bár biztos kinn volt a falu apraja-nagyja, így is alig voltak a parton. Nagyon különleges kis partszakasz, az biztos, szívesen visszamennék még, és jó szívvel ajánlom másoknak is.

A meredek út tetejéről - Stanwell Park

A meredek út tetejéről – Stanwell Park

A rövid megálló után, amikor is persze rengeteg képet csináltunk a partról és a sziklákról, Shellharbour felé vettük az irányt, ami a korábbi napokban szintén téma volt köztünk. Shellharbourt talán Zsófi ajánlotta, mert a Google Maps alapján szép helynek tűnt, és eredetileg mindkét napot itt terveztük volna eltölteni, de a szállások korlátozott száma közbe szólt. Szóval, véleményem szerint Shellharbour városa nincs igazán jól kitáblázva, már ami az elejét és a végét illeti. Ahogy beértünk a településre, amiről vagy tudtuk, vagy nem, hogy Shellharbour, majd szemfülességemnek köszönhetően (miután észrevettem egy kék fatáblát Shellharbour beach felirattal) egy gyors balos után megérkeztünk a Bardsley Parkba. Ami szintén egy tengerpart, nagyon hosszú homokos parttal, sekély vízzel, sok füves résszel és kiépített, aszfaltos sétánnyal. Nem véletlen, hogy ez a rész tényleg tele volt, a parkolóban rengetegen voltak, lévén, hogy majdnem mindenki a környékről ide jött Australia Dayt ünnepelni.

Bardsley Park, Shellharbour

Bardsley Park, Shellharbour

A nagy homokozó

A nagy homokozó

Piknik, vagy inkább barbie, strand és pihenés. Tökéletes módja az ünneplésnek, ha engem kérdeztek, kicsit olyan nem erőltetett május elseje érzésem volt, ha nem is a zsibvásáros változat, hanem ahogy mi a családban ünnepeltük néha. Ki a természetbe, semmi különöset nem csinálni. Oké, itt azért hozzájöttek olyan extrák, mint a 2 méter magas, felfújható kínai papucs alakú gumimatrac, természetesen a nemzeti lobogó színeiben. Vagy a pólók, sapkák, kalapok, zászlók, fürdőruhák, sortok, egy szóval minden ruhanemű, amit  a helyiek hordtak. És tényleg, erre fele az évnek ebben a szakában nem sok külföldi jellemző, a helyiek így egy picit érdekesen festettek az ausztráliás cuccaikban.

Mindegy, ezekután beültünk a kocsiba, és nekivágtunk a főútnak, majd fura módon pár km múlva köszöntött a tábla, hogy isten hozta Shellharbourban. Az ahogy esik úgy puffan kirándulásban az egy apró hátrány azért, hogy néha nem tudja az ember, hogy hol van, és aztán később vissza kell nézni, hogy mi volt az a jó hely, ahol járt. De jelen esetben ez szerencsére megtörtént.

Szóval az első pont is már Shellharbour volt, és a második is, de második tábla után volt lehetőség a városka központja felé venni az irányt, a szokásos főutca az éttermekkel és boltokkal, ami a tengerpartra vezet. Kerestünk egy viszonylag nem túl messzi, ingyenes parkoló helyet (persze az árnyékról lecsúsztunk), és nyakunkba vettük a helyet. Először csak a legközelebbi partrészre sétáltunk le, rögtön a főutca végére, ez azonban fürdőzésre annyira nem alkalmas, tele van sirályokkal – na, és akkor még mivel? .. 🙂 meg hajók is vannak, meg kövek, szóval inkább a park részét lehet élvezni a helynek.

Ezután egy édes kis kávézóba belültünk, hogy megnézzük a további lehetőségeket, illetve kibogozzuk, hol vagyunk és hogyan tovább, és utána lesétáltunk a kemping utáni tengerpartos részre, a Shallows Coast Reserve felé. Ez a partszakasz elég nyugodt és viszonylag embermentes volt, amit szeretek, mert nem sokan zavarnak be a fotókba.

IMG_0966

Ez is Shellharbour

A nap folytatásáról nemsokára beszámolok, de nem akarnám egy hosszú bejegyzésbe sűríteni az egészet. Főleg, hogy még csak szombat 2 óra felé járunk, és még egy csomó élmny és hely történt aznap. Ha tetszett az eddigi, nézzetek vissza pár nap múlva a többi élmény beszámolójáért!

Reklámok
Hozzászólás »

Szép új világ

Nem vagyok az új évi fogadalmak híve, mégis, valahogy ez az újév valahogy máshogy köszöntött rám. Amikor visszaérkeztem a nyárba, a napsütéstől és a jó időtől szebben láttam a világot és a mostani évet. Tagadhatatlan, hogy egész más úgy belevágni egy új évbe, hogy az ember körül csiripelnek a madarak, meleg van, és többnyire az emberek is pozitívak.

Így beleestem a saját csapdámba, és megfogadtam azért pár dolgot. Mentségemre szóljon, hogy azért ezeket már november-december tájékán eldöntöttem, vagy még korábban, így igazából ezek csak amolyan tavalyról áthozott ígéretek magamnak. Nem mintha tavaly bármit is máshogy csinálhattam volna, illetve nyilván csinálhattam volna, de akkor nem ott lennék, ahol most vagyok.

Az egyik ilyen fogadalom-szerűség az a szervezettségemet érinti. Eléggé precíznek tartom magam, csak néha ugye átesek a ló túloldalára, és mindent túlszervezek. Emiatt ha csalódást okozok magamnak, azt elég rosszul viselem, mert az utólag sose jut eszembe, hogy talán nehezen kivitelezhető dolgot találtam ki magamnak. Remélem a kevésbé szervezett énem azért még mindig eléggé megbízható és rendszer-szerető marad, de az egyensúlyt biztos kihívás lesz megtalálni.

A másik fontos dolog, a munka-magánélet egyensúly megtalálása lesz idén. Tavaly letudtam az összes nagy kötelezettségemet, így idén egy kicsit koncentrálhatok arra, hogy kényelmesen elkezdjem itt újra felépíteni az életem. Barátaim már most is vannak, és az utóbbi hónapokban majdnem minden hétvégén mentem valahova, de jó lenne a hétköznapokat is kihasználni, főleg, hogy nyár van. A programok persze mobilitást igényelnek, de az is folyamatban.

Főként emiatt autóvásárlást tervezek, ami szerintem 2-3 hónapon belül esedékes. Most ezért dolgozom, addig szerintem mellőzök minden nagyobb kiadást illetve utazást, amíg az nincs meg. Kicsit ezen még morfondírozok azért, mert január végén lesz egy hosszú hétvégén, ha jól tudom, az egyetlen húsvét előtt. Szóval azért az kecsegtető, három nap alatt sok mindent lehetne látni, de lehet, hogy majd a környéken megyek el valahova. Szívem szerint leginkább Új-Zélandra mennék, de majd még meglátjuk.

Az autóhoz nem ártana végre átváltanom a jogsimat, ez is folyamatban van már. A fordítás tavaly decemberben megérkezett, pont mielőtt Magyarországra látogattam volna. Esetleg most szombaton elmegyek vizsgázni, ha sikerül addig rendesen felkészülnöm az itteni KRESZ-ből. A múlt héten csináltam neten egy vizsgát és persze, hogy megbuktam. Mert ki tudja, hogy a szombat esti balesetek hány százalékát okozza az alkohol fogyasztás? Én bizony nem.

Az is lehet, hogy a gazdasági év vége felé elköltözöm egy másik helyre, bár a kényelem nagy úr, szóval ez is majd valahogy alakul. Szívesen laknék Cronullán, annyira nincs is messze, egy egyszobás lakást pedig valahogy azért ki tudnék gazdálkodni azt hiszem. Ha közelebb lennék a tengerparthoz, gyakrabban járhatnék a strandra, esetleg szörfözni is elkezdhetnék, és mivel mindig álmom volt víz közelben élni, ezért szerintem jobban érezném magam ott.

Nem tudom, hogy változnak-e az emberek, én minden esetre igyekszem. Idén nem kötelezem el magam olyan terveknek, amiket szinte lehetetlen kivitelezni. Nem azért, mert nem lenne szép és jó elérni őket, de tavaly kicsit azt hiszem túlhajtottam magam, és idén inkább pihenni szeretnék. Barátokkal, egyedül, mindegy, csak kicsit hasznosabban eltölteni a szabadidőmet, amit idén sokkal egészségesebb arányban tervezek kialakítani.

Ha még egy dolgot kívánhatnék erre az évre, az az lenne, hogy az az 1-2 ember, aki régóta készül ide, 2013-ban végre eljusson Sydneybe. Persze ez nem rajtam múlik, és sokszor nem is az idekészülőkön, mert az immi útjai kifürkészhetetlenek. Mégis, kívánok sok szerencsét azoknak, akik még csak idén jönnek, remélem, hamarosan találkozunk.

4 hozzászólás »

Az óceán szerelmesei

Nem tagadhatom, hogy engem is magával ragadt a tengerpart közelsége, és amikor csak tehetem, igyekszem a hétvége legalább egy részét a víz közelében tölteni. Sokan vannak ezzel így, nem is meglepő, az ausztrálok elég sportosak, mindenki űz valamilyen sportot legalább alkalmanként.  Ami viszont különösen tetszik, az az, hogy a víz parton mennyien töltik aktívan a szabadidejüket, nem csak has süttetésről szól a tengerpart. Rengeteg sportolási lehetőséget kínál a beach, így nem csoda, hogy én is egyre inkább kacérkodom a gondolattal, hogy valamilyen sportba belevágjak.

Na de a kérdés az, hogy mégis mit érdemes elkezdeni, mert tényleg annyi lehetőség van, mint égen a csillag. A legáltalánosabb és legegyszerűbb választás az úszás lenne. Ez egyszerűnek tűnhet, bár azért a nyílt vízi formája nem ugyanaz, mint egy kötött pályás medencében való úszás. A hétvégén Cronullán hatalmas versenyt rendeztek, amiben a gyerekek – jellemzően 10 és 18 év közöttiek – mérhették össze tudásukat számtalan sportban, de a legtöbben talán az úszásban vettek részt. A parton kijelölt szakaszon várakoztak a versenyzők, a csapatok különböző színű dresszeket illetve úszósapkákat viseltek, és elég nagy volt az érdeklődés.

Paddle boardok a homokban

Ezen kívül rengeteg más lehetőség is adódik, az egyik ilyen a paddle board. A paddle board egy átmenet a szörfdeszka és a kajak között, az a lényege, hogy az ember egy nagy deszkán áll és evez. Szükség esetén le is térdelhet rá, de akkor nem nagyon halad sehova. A paddle board elég népszerű, főleg az olyan részeken, ahol relatíve kevés az ember és sok az eldugott öböl, amik így könnyen bejárhatóak. A környék nagyon kedvez ennek a sportnak, főként a nyugodt vizű oldala az öbölnek, mert ugye hullámos helyen nem sokat ér az ember egy szál evezővel egy deszka tetején.

A nyugodt szakaszokon vagy például a George Riveren jellemző még a kajak is, ez is nagyon-nagyon jónak tűnik. Az egyetlen hátránya, hogy inkább kétszereplős sport, a kajakot egyedül elnavigálni, hát, nem tudom. De ha van egy társ hozzá, akkor reggel meg lehet rakni harapnivalóval és egyebekkel a kajakot, és a napot egész nap a vízen lehet tölteni, időnként megállni kis eldugott öblökben. Gyönyörű hozzá a táj, nagyon élvezhető a sport, és bár kell hozzá izommunka, de azért nem vadvízi evezésről van szó, szóval nem pont adrenalinvadászoknak találták ki ezt a formáját.

Nyugodt sportból ott van még a búvárkodás és a snorkelling is, gondolom mondanom se kell, hogy bár nem a Nagy Korallzátony környékén lakom, azért itt is van lehetőség a halakat és korallokat vizslatni a víz alatt. A merülések azért itt sem olcsóak, bár a snorkellinghez nem sok minden kell, és ha az ember megismeri a jó és biztonságos helyeket – múltkor például Bundeenánál láttam egy csapat sznorist – akkor nagy élménydús formája a szabadidő eltöltésének.

A végére hagytam a szívemnek legkedvesebbet, a szörföt. Nem tudom, világviszonylatban hogy állnak az ausztrálok a szörffel, de itt azért elég büszkék rá, és pláne Cronullán, ami ha nem is Ausztrália, de legalább NSW szörfös bölcsője. Amennyire eddig sikerült kiszűrnöm, elég jók a természeti adottságok a szörfhöz. Nyilván nem a világ legjobb helye, de nagyon jó itt elkezdeni, mert az egész közösség szörflázban ég, rengeteg iskola van, mindig elég sok szörfös van kinn a parton, vagy kezdők vagy haladók, így mindig lehet újat tanulni. Az egyetlen hátránya, hogy elég lassú folyamat, mert az első 1-2 évben nem sok sikerélménye van az embernek, de ha kitartó, akkor aztán jönnek a visszaigazolások is. Nagyon izgalmas és kihívásokkal teli sportnak tűnik, ezért ennyire szimpatikus.

A rengeteg lehetőség közül persze nehéz választani, de mindegyikben meg lehet találni a szépséget. Ráadásul mindegy, hogy az adott sportot egyedül vagy társaságban végeznénk, mert többnyire mindkettőre van lehetőség, hiszen rengeteg klub, iskola és társaság szerveződik a sportágak köré, és eddig az a tapasztalatom, hogy az ausztrálok elég befogadóak, ha egy kezdőről van szó. Remélem velem is azok lesznek, és nemsokára nekivághatok valami izgalmas hétvégi tevékenységnek.

8 hozzászólás »

TGIF

Végre péntek! És én erre csak este, itthon döbbenek rá igazán. Valahogy már észre sem veszem, ahogy peregnek a napok, néha gyorsan, néha lassan múlnak az órák, de egy ideje csak úgy észreveszem, hogy jé, megint hétvége, jé, megint fizetésnap. Bár az utóbbiból lehetne több is, mint hétvégéből, de nem panaszkodom.

Valahogy mostanában az idő kezd megfoghatatlanná válni. Néha felőrölnek a mindennapok egy picit, számolom, hány óra van, akkor mennyi az idő Budapesten, hánykor kell holnap felkelnem, az hány óra alvást jelent, és a következő 48 szabad órámat hogy fogom beosztani. Aztán persze a dolgok sosem úgy alakulnak, ahogy tervezem, de jól van ez így.

Néha furcsa rádöbbeni, hogy egy barátom, akit ugyan csak pár hónapja ismerek, nemrég hazatért Új-Zélandról, ahol egy hónapot volt, vagy hogy a háziúr is visszatért a tengerentúli kalandjából, ami szintén 3 hetes volt. És mi történt ezalatt velem? Körülbelül semmi. Néha arra sem emlékszem, mit csináltam az előző nap, vagy az előző héten. Ha fel kéne sorolnom, mivel dolgozom, és mondjuk szabadon beszélhetnék bármiről, akkor sem tudnám elmondani, vagy legalábbis nagyon kéne gondolkodnom, hogy eszembe jusson 1-2 dolog.

A hétvégéim pedig mindig változatosan telnek, bár néha azt kívánom, bár több időm jutna házi munkára, de azért többségében igyekszem tartani egy szintet. Az elmúlt hetekben többször jött át hozzám egy újdonsült barátnő, vagy volt, amikor a lakótársaimmal tartottunk egy kis lazítást kettesben vagy hármasban. Volt, hogy én ugrottam át barátokhoz vacsorára, volt, hogy egy rendezvényre mentem el, jutott idő a szokásos magányos sétákra is, egy pici vásárlásra és a családdal és magyarországi barátokkal is sikerült néha beszélni hétvégenként.

De ugyanakkor ott vannak azok a dolgok, amikre sose jut idő, bármennyire is szeretném. A hetek óta tervezett fényképezés a tengerparton. Az a jó kis kiállítás a városban. Rendes poszt írása a blogra. Az ablakok lemosása illetve egy rendes takarítás. Sütisütés vagy a régen beígért vacsora a barátoknak. Pénzügyek átnézése és a magánnyugdíjpénztáram személyre szabása. Felhívni, megírni, elintézni, elpakolni, kimosni, áthelyezni, megbeszélni, találkozni, elkezdeni, befejezni, na és persze pihenni.

Sok apróság, és mégis, szinte alig tudok véghez vinni valamit a 48 óra alatt. Kicsit beleborzongok, ha belegondolok, milyen gyorsan fog elröpülni a következő 4 hét, és mennyi mindenre nem lesz időm, amit most tervezek. Jó lenne kiszakadni a mókuskerékből, ami azért nehéz, mert élvezem is egy kicsit. Az életem az utóbbi pár hónapban azt hiszem kicsit egyszerűbb lett, beállt a napi rutin, hétköznap munka, hétvégén pihenés.

Tudom, hogy mostantól ez lesz, és ezt választottam, és nem bánom. Már máshogy nehéz, illetve máshogy könnyű, ez nézőpont kérdése. Talán ha végre itt lesz a nyár, és hétvégente jó idő lesz, könnyebb lesz letenni hétvégén a lantot, és nem csak este tudatosul bennem a felismerés, hogy hál’istennek végre péntek.

Hozzászólás »

Advent

Nem, nem néztem el a naptárat, és nem, itt nem kezdődik korábban a karácsony. Sőt, később van, de ezt majd később fejtem ki. De az ünnepi készülődés már javában zajlik, a bevásárlóközpontokban már felrakták a műfenyő dekorációt és a karácsonyi díszeket, és az elmúlt két hétvégén tele voltak az üzletek.

Elismerem, elég furcsa a tavaszban karácsonyra készülni. Süt a nap, 20 fok van, és a kirakatokban lóg a műfenyő ág. Abszurd az egész. Ma épp a buszsofőr mondta, hogy 29 éve él itt, de még mindig nem szokta meg, hogy meleg van karácsonykor. Ezek szerint van, ami sosem változik.

A sok kultúra miatt ráadásul a karácsony itt még furcsább lehet, például nem tudom, hogy az ázsiai és muszlim bevándorlók vajon hogy állnak ehhez a kérdéshez, lehet, hogy nekik ez csak egy munkaszüneti nap. Apropó, itt a 25-ike a karácsony napja, nem pedig 24-ike, ami a magyar otthonokban hagyományosan a szenteste. A karácsonyi közös családi ebéd vagy vacsora itt tehát egy nappal később van, 26-ika pedig a boxing day, ami a nagy leértékelések napja. Ilyenkor az emberek visszaválthatják a szerencsétlenül sikerült ajándékokat, vagy kedvező áron újabbakat vehetnek.

Persze itt az ajándékot nem Jézuska, hanem a Mikulás hozza, úgyhogy már két hete sorban is állnak a gyerekek, hogy megsúgják neki, mire vágynak. Itt meg is a különböző kultúrákról szóló kétségem, ugyanis a sorban 90%-ban ázsiai gyerekek és szüleik álltak, a Mikulás persze mindenkit nagy mosollyal és jó kedvvel fogadott, már amennyire láttam. Még nekem is integetett, amikor látta, hogy fényképezem, bár ez bennem inkább kicsit fura érzést keltett.

Nem tudom még, hogy az adventhez hogyan állnak majd, mivel itt kevésbé találom vallásosnak az átlag ausztrálokat, gyanítom, hogy nem tartanak semmi különösebb adventi hagyományt. Még nem tudom, hogy jövő héten beszerzek-e egy adventi koszorút, azt sem tudom, árulnak-e itt ilyesmi. Bár ki tudja, a hétvégén az is meglepetésként ért, hogy gyulai kolbászt két helyen is árultak a hurstville-i (értsd, itteni központi) bevásárlóközpont két hentesénél. Szóval bármi lehet. De nem tudom, a lakótársaim mennyire furcsállanák, a múltkor említették, hogy a tavalyi karácsonyi terítő nem nyerte el a tetszésüket.

Visszatérve a karácsonyra, itt általában családi ebéddel, utána sziesztával és előtte krikett nézéssel telik egyeseknél, mások ápolják az európai hagyományokat, és karácsonyfát állítanak illetve a nemzetükre jellemző ételeket készítik. Ami az én karácsonyomat illeti, bár nagyon várom az első ausztrál meleg karácsonyt, idén úgy néz ki egyelőre kimarad, mert rövid időre hazalátogatok, hogy a szeretteimmel tölthessem az ünnepeket. A következő hetek tehát nekem duplán is a várakozásról szól majd, egyrészt a hazautam, másrészt a karácsony, és még sok egyéb apróság körül járnak majd a gondolataim.

3 hozzászólás »

NMA

A héten volt szerencsém a canberrai Nemzeti Múzeumba látogatni, és ismét rácsodálkozhattam valamire, ezt gondoltam megosztani most. Az NMA, vagyis National Museum of Australia egy elég friss múzeum, csupán 2001-ben nyitotta meg kapuit, de sok mindennek köszönhetően mára elég nívós színvonalat képvisel itt Ausztráliában.

Az épület maga már megér egy misét, hiszen nagyon modern, szerintem belülről kifejezetten szép, de engem mindig vonzottak a modern, geometriai alakzatokból kiinduló épületek. A főépület előcsarnokában most új kiállítást nyitottak, és a képen látható hatalmas tér már tele van csomó érdekes dologgal, repülőkkel, egy lovas kocsival, gőzgéppel és egy régi Citroen is díszeleg itt.

A főépület nagyon különös alakú, belülről nem derül ugyan ki, de valójában két 8-as fonódik egymásba, amolyan alul felül fonódós módon. Remek tér, különleges fényekkel és egészen egyedi atmoszférával. Ha valaki Canberrába jár, a Parlament és a War Memorial mellett ezt is érdemes megnézni, mert tényleg lenyűgöző.

A múzeum intézménye pedig egy társadalomtörténeti gyűjtemény köré épül fel. Van itt minden, amit az elmúlt kb. 2-300 évben fel tudtak halmozni, közlekedési eszközök, szép- és iparművészeti tárgyak, használati tárgyak, és minden egyéb apróság. A múzeum vezetősége véleményem szerint nagyon kreatívan gazdálkodik azzal a kis szelet történelemmel, ami Ausztráliának adatott, a héten két kiállítás is megnyitotta kapuit. Az egyik az előcsarnokban található Big Things, ami nevéhez méltóan nagy tárgyakat takar, ezek a már korábban említett közlekedési eszközök. Ezen kívül, a világon valószínűleg elsőként rendeznek kiállítást a restaurálási munkálatokról. A kiállítás, mely a Museum Workshop nevet viseli, bemutatja a restaurálás minden csínját-bínját, és még azokkal a különleges személyekkel is találkozhatnak a látogatók, akik ezt a munkát végzik. Nagyon érdekes kiállítás, ajánlom bárkinek, aki a következő három hónapban Canberrában jár.

Hozzászólás »

Tavaszi virágzás

Az előző hétvégén Leurába és környékére vetődtem egy kedves ismerős házaspárnak köszönhetően. Bejártuk a Blue Mountains egy részét, hatalmas élmény volt, de sajnos eddig nem jutott rá időm, hogy beszámoljak róla.

Az egész úgy kezdődött, hogy szándékoztam ugyan elmenni a cseresznyevirágzáshoz kötött kis fesztiválra, de egyedül nem olyan kellemes órákat utazni, majd ott szintén egyedül bejárni a látnivalókat. Szerencsére kapóra jött a facebook, mert az ismerőseim is kedvet kaptak a programhoz, így egy szombati egyeztetés után megbeszéltük a vasárnap kora reggeli indulást. Persze aznap óraátállítás is volt, így különösen figyelnem kellett, hogy időben kelljek, de szerencsére zökkenőmentesen ment a dolog.

Úton Leurába több helyen is megálltunk, például megnéztük egy virágkiállítást a bilpini művelődési házban, illetve útba ejtettük Mount Tomaht, ahol egy gyönyörű botanikus kert van, ahol nem csak európai, hanem helyi növényekkel is megismerkedhet az ember. Eddig azt hittem, hogy egy fenyő már nem tud meglepetést okozni, de itt kiderült, hogy sokkal több fajta örökzöld van, mint azt én gondoltam. Egy biztos, a nap nagy része a növényekről szólt, megismert például a warratát is, ami NSW hivatalos virága.

A nap azért is érdekes volt, mert végre 6 hónapja először láttam egy élő kígyót, ráadásul szabadon, nem pedig terráriumban. A kis édes a napon tekerődzött az út mellett, így jó nagy ívben elkerültük. Mint megtudtam, ez egy veszélyes fajta, a red-bellied black snake, ami bár halálos harapást ritkán követ el, de azért jobb félni, mint megijedni. Egyébként az általános félelmeim az itten vadállatokról és a mérges szörnyekről tényleg feleslegesek voltak, a házunk előtti denevértől (ami egyébként ártalmatlan) jobban félek, mint ettől a kígyótól.

A Mount Tomah után már Leurába mentünk, itt megnéztük a kirakodó vásárt, ami igazából a szokásos Glebe Market-i illetve pénteki Rocks vásárhoz hasonlított, csak itt voltak cseresznyefák is, ami azért szép volt nagyon. A szokásos apróságokat lehetett kapni, de árultak emellett nagyon finom epret is, illetve egy-két környékbeli érdekességet. Az egyik dolog, ami még különlegessebbé tette a vásárt, az az élőzene volt. Különböző fiatal zenészek adtak elő kb. 50-100 méterenként, nem zavarták egymás előadását, de mindenhol kicsit más zene szólt. A legjobban nekem a postahivatal előtti banda tetszett, ők nagyon jól is nyomták, és a zene is különleges volt, nem az a tizenkettő egy tucat fajta.

A vásár után még megnéztük az Everglades Gardenst, ami egyszerűen gyönyörű volt. Egész más, mint egy botanikus kert, mert itt volt egy gyönyörű villa is, egy szerencsés ember nyári lakja. Ide mindenképp szeretnék majd visszamenni és még több képek készíteni, mert a nap ezen részére sajnos már lemerült a gépem, és kicsit sajnáltam, hogy nem tudtam annyi képet készíteni, amennyit szerettem volna.

4 hozzászólás »

Egy igazi blogger két keréken csapatja

Nem titok, hogy odavagyok a motorokért. Az sem meglepő, hogy rajtam kívül vannak ezzel még így páran. De mindig különös jóérzéssel tölt el, ha más bloggerek is megosztják ezt a szenvedélyüket a neten. Ráadásul a kedvenceim közül többen is hódolnak e szerelemnek, például Pappito Új-Zélandon vagy Bandirepublic Svédországban. Újabb téma, ami összeköt minket, bár a világ különböző pontjain élünk.

Ami miatt a téma aktuális, az a féléves évfordulóm itt Ausztráliában. Az elmúlt hónapokban amennyit láttam a környékből, rögtön triviálissá tette számomra, hogy az utakat motorozáshoz találták ki, főleg, ha kicsit eltávolodunk Sydneytől. A fejembe vettem, hogy itt végre megvalósítom azt, ami otthon nem sikerült: elkezdek motorozni. Aki most kicsit felhördül, annak elárulom, azért még messzebb van az, hogy én motorra üljek.

A féléves forduló azért kardinális ebben a kérdésben, mert a helyi jogosítványt 6 hónapnyi itt tartózkodás után lehet állandóra váltani, illetve kiváltani az otthoni jogsival. A new south walesi jogosítványszerzés lényegében eltér a magyar rendszertől, az elején elég nehéz volt megérteni, de annyit foglalkoztam vele, hogy most már nagyjából minden világos.

Ausztráliában a jogosítvány megszerzése nem csak azért fontos, mert a közlekedés lényegesen egyszerűbb kocsival, hanem azért is, mert itt a jogsi egyben a személyi és a lakcímkártya is. Ha az embernek van egy autója, a jogsijához vannak kötve az autó adatai, így a forgalmi és a zöldkártya – amik tulajdonképpen csak egy papírfecnin szereplő adatok – állandó hordozása nem feltétlenül szükséges, és elvesztésük esetén is könnyen pótolhatók az RTA-ban. Tehát a jogosítvány egy olyan igazolvány, ami fontos a mindennapi élethez, furcsán is néznek az emberre, ha nincs neki ilyesmije.

Itt a jogosítvány szintekből áll, amik egymásra épülnek. Az első szintet autós jogsinál 16 évesen lehet elkezdeni, ez a learner licence vagyis tanuló jogsi. Az ember letesz egy Driver’s Knowledge Testet (DKT) vagyis kresz vizsgát, és ha átmegy, akkor kap egy kis füzetet, amibe lejegyezheti a tanulási folyamatot. A tanuló jogsival legalább 120 órát kell vezetnie egy gyakorlott vezető mellett, akinek teljes jogsija van. Ha ez megvan, és a tanuló elmúlt 17 éves, akkor jelentkezhet a következő szintre. Ha az ember elmúlt 25 éves, akkor a tanuló szint kihagyható. L-es jogosítvánnyal csakis fulljogsis vezető mellett lehet vezetni, és maximum 80km/h-val lehet vezetni.

A következő szint a P1, vagyis gyakorló szint. A gyakorló szint kiváltásához rendelkezni kell az L szinttel legalább egy éve (ha az ember 25 év alatti), és meg kell lennie a 120 óra vezetésnek, plusz át kell menni egy Driver Testen, ami a forgalmi vizsgának feleltethető meg. A P1-es szinttel emelkedik a maximális sebesség 90km/h-ra, de a 25 év alattiak csak egy utast szállíthatnak este 11 és hajnali 5 között – ez jó módja a diszkóbalesetek elkerülésének szerintem. Nem mintha annyi diszkó lenne, de mindegy.

Ha legalább egy éve megvan a P1-es gyakorló jogsi, akkor jöhet a P2-es gyakorlott vezető szint, aminek a belépő feltétele a Hazard Protection Test, ami egy számítógépes teszt az egyes veszélyhelyzetek kiszűrésére. Ha ez a teszt is megvan, akkor már szállíthatunk akárkit akármikor, akár 100 km/h-s sebességgel is. Ezt a szintet legalább két évig kell megtartani mielőtt jelentkezhetnénk a full licence-re, ami a korlátozás nélküli jogosítvány.

A full licence-hez ismét le kell rakni egy tesztet, ami a Drivers Qualification Test (DQT). Ez a korábbi teszteknek a kombinált és továbbfejlesztett változata. Nem mondom, hogy csak azért, hogy még egy díjat ki lehessen fizetni, de aki eddig eljutott 4 év alatt, nem tudom, még mire lehet felkészíteni, amit még nem tapasztalt. Szóval ha ez is sikeresen megvan, akkor az ember végre minden korlátozás nélkül vezethet, a maximális sebesség az államban 110 km/h, autós jogsi esetén a megengedett véralkohol szint 0,05%. Magyarul a vacsihoz meg lehet inni egy pohár bort vagy egy sört, nem jelent gondot, ha az embernek full jogsija van. Ez persze nem vonatkozik a tanuló, gyakorló és nemzetközi jogsikra.

És itt jövök a képbe én. Mármint nem az alkohol fogyasztással, hanem a nemzetközi jogsival. Én korábban azt hittem – hahh, de rég is volt, – hogy majd a magyar jogsimmal milyen problémáim lesznek itt, mert azt csak a beutazásom utáni 3 hónapban használhatom. Nos, nem egészen így áll a történet. A helyzet ugyanis az, hogy mivel Sydney ugye elég multikulti, az RTA-nak semmi kedve a sok bevándorló jogsijával szórakozni, így azt mondták, hogy amíg valaki ideiglenesen tartózkodik az országban, és van egy jogsija az eredeti országából, akkor addig, amíg az le nem jár, illetve nem változik meg az ideiglenes tartózkodási státusza, addig használja csak a sajátját. Persze, ha valaki legalább 6 hónapot itt tölt az országban folyamatosan, akkor kiválthatja a new south walesi jogsit az eredetije alapján, de majd kap bele egy helyes kis Q betűt, hogy ő külföldi.

Egy a bökkenő csak ezzel, hogy 6 hónapnyi állandó tartózkodást itt Ausztráliában sokaknak nehéz kivitelezni, de pont ezért jó is a könnyítés. Mert a tanulóvízumok és az ideiglenes tartózkodási vízumok esetén az RTA “felhatalmazza” a vezetőket, hogy itt is nyugodtan használják a jogosítványukat. Ha pedig itteni jogsit szeretnének, akkor tegyenek le egy különbözeti tesztet, ami már az említett DKT, illetve fordíttassák le az aktuális jogsijukat, plusz igazolják a tartózkodásukat. Ez így tiszta.

Az egy másik kérdés, hogy vajon a féléves bankkivonatom elég lesz-e nekik, hogy itt élek már egy ideje, de nagyon remélem, hogy igen. Elvégre a bankkivonat itt a másik olyan dokumentum a jogsin kívül, ami az ügyintézés atyaúristene, ergo nélküli szinte senki vagy.

Visszakanyarodva a motoros jogsihoz, ami ugyanazokból a szintekből épül fel, mint az autós, most már lassan összerakható a kép, miért várom én azt a bizonyos időpontot. Nem csak azért, mert már fél éve itt leszek, ezzel jogosulttá válok a helyi jogsira, hanem azért is, mert már pont betöltöm a 25-öt, így az RTA megítélésében már nem esek bele a különösen veszélyes fiatal vezetők körébe. Bár a motoros jogsinál a tanuló szint nem kihagyható, de a P2-es szint igen, így ha októberben elkezdem, szerény 15 hónap alatt meg is lehet a teljes jogsim. Motort meg ráérek akkor venni, ha úgy érzem, hogy van elég időm és pénzem foglalkozni a témával. Addig is, ketyeg a tanuló jogsi, kis könyvet meg nem nagyon tudnék vezetni.

Hunter Valleyben, az egyik motoros paradicsomban a környéken

11 hozzászólás »

Cronulla és Bundeena

Hétvégén megérett az idő egy kis kirándulásra, a lakóhelyemtől fél órányira lévő Cronullába látogattam, illetve onnan átkompoztam Bundeenába, ha már úgyis ott vagyok. Gyönyörű nap volt a szombati, a sok kép mellé rengeteg érzelem is társul, ezeket gondoltam megosztani most.

Cronullára már régóta kiváncsi voltam, két dolog miatt is. Egyrészt nemrégiben indult egy új ausztrál sorozat, mely a régi Puberty Blues remake-je, ami a ’70-es években játszódik Cronullában. A sorozat fiatalokról, illetve a helyi szörfös kultúráról szól. A történet valós eseményeken alapszik, a két főszereplő saját élményei alapján írt annó egy regényt azokról a dolgokról, amiket akkor és ott megéltek tiniként. A könyv nagy vihart kavart, mert olyan témákat boncolgatott elég realisztikus formában, ami abban a korban nem volt kimondott és kimondható, illetve az akkori hippi kultúra elég zárt világára nyitott egy ajtót. Érdekes időszak volt ez, mert még ugye megvoltak a tradicionálisnak mondható család modellek és a kifelé mutatott viselkedési normák, de a fiatalok lázadása szöges ellentétben állt ezekkel. Magyarul szex, drogok és rock’n’roll egy kisvárosi milliőben.

A könyv illetve film utóélete az lett, hogy a könyvben leírt bandák szép lassan felszívódtak a környékről, a lányok felnőttek, és mára mindketten családanyák és írók/újságírók. A legújabb sorozatot pedig pár hete kezdték el vetíteni a 10-es csatornán, láttam is pár részt, a hely hangulata megfogott, ezért is szerettem volna megnézni magamnak a saját szememmel.

A másik ok kicsit hosszabb távú kérdés. Szeretem nagyon a környékemet, és valahol ezen a környéken szeretnék lakni a következő években, de ha lehet, előbb-utóbb átköltöznék valahova a tengerpartra. Szép lassan nézegetem a környező helyeket, hogy hol milyen emberek élnek, milyen lehetőségek vannak az ingatlanok terén és milyenek a szomszédos külvárosok. Szeretnék azért később is a munkahelyem 10 km-es körzetében maradni, de majd ha egyszer lesz kocsim, akkor 20 perc autózás reggel és este beleférne, ha cserébe a tengerparton lakhatnék. Persze ezek csak távoli tervek, de mivel nagyok a távolságok és rengeteg opció van, ezért hétvégenként ráérek megnézni egy-egy környéket ebből a szempontból is vizsgálódva.

Szóval Cronullát nagy elvárások övezték, de nem tudtam mit várhatok, hiszen a térképről és a Google street viewról mégsem teljesen ugyanaz, mint amit az ember a való életben tapasztal. A vonat 25 perc alatt ért Mortdale-ből az ottani állomásra, és már ahogy leszálltam, rögtön megtetszett, ahogy láttam, hogy fiatalok, szörfösök is itt szálltak le, tehát a strand valószínűleg jó.

Az állomás környéke kicsit Manlyhez hasonlít, van ugye az állomás (ami ott kikötő), onnan indul egy főutca kis boltokkal és kávézókkal, és az egyenesen a tengerparthoz vezet. Ami itt kicsit másabb, az az, hogy talán kevésbé volt nyüzsisebb, mint Manly áprilisban, illetve hogy kicsit más volt az összetétele az embereknek. Ahogy egy barátom mondta, itt nincs annyi backpacker. Nekem jobban tetszett, mint Manly vagy Bondi beach, egyrészt azért, mert ugyan élő és pezsgő, de nem olyan zsúfolt, másrészt az egész különleges hangulata miatt, ami engem Balatonra emlékeztetett. Ilyen apróság volt például a kis ABC, ami már korán reggel nyitva volt, de egy lélek sem volt benn, de az üveg előtt a rács, pont mint a kis balatoni boltoknál, az üvegdekor egy régi Coca-cola reklám, amit már kifakított a nap. Nosztalgikus élmény volt.

Ez a suburb tulajdonképpen egy félszigeten fekszik, egyik oldalról az óceán határolja, innen jönnek a nagy hullámok a szörfösöknek, a másik oldalról egy kis öböl, itt pedig nyugodt partszakasz illetve kikötő várja a helyieket. A kikötőből átkompozunk Attilával Bundeenára, ami pont szemben van Crunullával, attól délre. Az egész kompozás megérne egy külön történetet, de azt hiszem ezt a témát, illetve a hajózás/vitorlázás témáját inkább Attilára hagyom, hátha megírja helyettem 🙂

Bundeenában terveztünk egy laza sétát a parton, egészen a Jibbon Headig, ahonnan már rálátni az óceánra (Tasman Sea-re a pontosság kedvéért), és egyébként vannak érdekes aboriginal kőrajzok is. A rajzokra elég kíváncsi voltam, bár valószínűleg többet képzeltem a témába, mint aztán végülis tapasztaltam, de legalább láttam ezt is.

Nagyon sok minden tetszett Bundeenában. A kisváros része kicsit nyaralóövezetnek tűnt, majdnem Siófok-Sóstó, persze más házakkal. A partszakaszok egyszerűen gyönyörűek és ráadásul homokosak, legalább olyan szépek, mint Watson Bayben, és a víz kristálytiszta és sekély. Amit itt láttam először igazán, hogy vannak kis eldugott partrészek, amik gyalogosan vagy vízen könnyen megközelíthetők, és tipikusan az, ahová az ember néha vágyik, ez az, amit én kétszemélyes partnak hívnék. Ide csak az jön, aki ismeri a helyet, és valószínűleg ritkán zsúfolt, mert ilyen pici partszakaszból van egy pár a környék változatosságának köszönhetően. Mesés, tényleg.

A séta után visszakompoztunk Cronullára, a strandon ettünk egy fagyit és megnéztük a helyi vitorlásverseny végét. De a sok szöveg helyett beszéljenek inkább a képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

7 hozzászólás »

Jerusalem Bay

Vasárnapi programként a jó időt kihasználva igazi bushwalkingra adtam a fejem, amit korábban ezen a néven csináltam valójában csak gyenge utánzata volt az eredetinek. Attila szervezésében csatlakoztam a túrához, amit ő már egyszer végigjárt, és bár ő már elég tapasztalt bokorjárónak mondható, nekem azért elég új és intenzív élmény volt a vasárnapi.

A túra hossza kicsit több, mint 13 kilométer volt. Akik személyesen ismernek, azok most eléggé meglepődhetnek, hiszen sosem voltam az a sportos alkat, sőt. De az átküldött infók meg a korábbi élménybeszámoló fényképei eléggé csábítóak voltak ahhoz, hogy feladva lustaságomat kicsit kimozduljak. A kiindulási pont Cowan volt, ami kb. 50 percnyi vonatútra van Sydneytől. Innen északfelé továbbindulva érintettük a Jerusalem Bayt, majd végül Brooklyn kisvárosban kötöttünk ki. Az átláthatóság kedvéért itt egy térkép a túráról, akit pedig bővebben is érdekel, egy remek honlapon, a Wild Walkson olvashat róla többet.

Érkezésünkkor csatlakozott hozzánk egy kisebb ázsiai csapat, mit ne mondjak, elég vicces látvány volt, ahogy a magyar, magas, erős testalkatú túravezetőnket a négy kis vietnami lányka követte libasorban. 🙂 A túra eleje-közepe elég húzós volt, néha kicsit el is bizonytalanodtam, hogy bírom ki végig, de aztán a pihenők és a gyönyörű tájak kárpótoltak. Mikor pedig végre elértünk Brooklynba a Hawkesbury folyó partjára, a kávé a helyi bárban mindennél jobban esett. A vonatra várva itt kifújhattuk magunkat, a teraszon még élőzene is ment, a helyiek pedig élvezték a gyönyörű vasárnapi időt.

A kisváros egyébként lehet megért volna még egy kis sétát – bár senkinek nem volt túl sok kedve hozzá, – mert nagyon aranyosnak tűnt, amolyan igazi gyöngyszem a folyóparton. Pálmafák, papagájok, kis házak, satöbbi. A vonatállomás közelében egy kikötő is van, és az ínyenceknek itt kínálnak friss osztrigát is. Én örültem, hogy felülhettem a vonatra, mert bizony nagyon elfáradtam.

Féltem is, hogy mennyire lesz másnap izomlázam, de szerencsére elmaradt. Attila beszámolóját itt olvashatjátok a hétvégéről, ezek pedig a képek, amiket tegnap készítettem:

Hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: