Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Eközben Ausztráliában…

Tudom, tudom, nagyon eltűntem. Nem kifogás, de részben megvolt rá az okom. Ugyanis most, hogy már két hónapja visszaérkeztem új otthonomba, szép lassan megbékéltem a tudattal, hogy pár évig legalább itt fogok élni. Nagy változás ez, nekem legalábbis.

A másik nagy változás a tavalyi évhez képest, hogy most már pénzügyileg is kicsit rendeződött a helyzetem. Nem, még mindig nem vagyok milliomos, és azt se mondanám, hogy nagy lábon élhetnénk, de az biztos, hogy végre nem kell olyan dolgok miatt aggódnom, hogy mit eszem vagy hol alszom. Ezek nagy megkönnyebbülést jelentenek, és ami azt illeti, életmód változást is hoztak magukkal. Azét életmód változás, mert magától következett be, nem pedig én generáltam.  Jó, részben igen, mert odafigyelek mindig mire költök, és mellette keményen dolgozom, de ugyanakkor mivel most éppen nincsenek hatalmas kiadásaim, és már nem a forintalapú gyűjtögetésemből élek, kicsit kényelmesebben gazdálkodhatok.

Emiatt tudtam például januárban a South Coastra utazni, ezért nem jelentett különösebb megerőltetést 3-4 bútordarab beszerzése (oké, használtak, egy pedig ajándék) illetve az IKEA-ban további apróságok vásárlása. Emellett még félre is tettem, bár az is igaz, hogy nem egy saját lakást kell fenntartanom, ami lényegesen megnyirbálná a fizetésemet. Az előbb említett kiadások mellett még félre is tudtam tenni, így pár héten belül úgy néz ki tényleg megveszem azt a kocsit, amire olyan régóta fáj a fogam. Az lesz ám csak az igazi szabadság, amikor végre nem leszek a buszokhoz kötve! Így a bevásárlásaimat is olcsóbbá tehetem, szabadabban tudok hétvégén mozogni, hétköznap esetleg eljárhatok találkozni a barátokkal, vagy valami edzés féleségre.

Ezt a kaspót szombaton alkottam

Ezt a kaspót szombaton alkottam

Az életmód változáshoz pedig nem árt az életmód váltás sem, ha már egyszer egy olyan országban élek, ahol minden ezt szorgalmazza. Ennek több apropója van, egyrészt a már korábban említett anyagi feltételek javulása, másrészt a múltheti – itt nagyon is népszerű – Valentin-nap. Múlt hét pénteken átjött a lakótársam barátnője, és a két csaj elkezdte kidumálni, milyen volt a Valentin-napjuk. Majd megkérdeztek engem is, hogy én kaptam-e valakitől rózsát. Aki itt várja a mesébe illő fordulatot, most lövöm le a poént, hogy persze fancsali képem és némaságom után nem nagyon erőltették tovább a témát.

De a probléma, illetve a kérdés gondolkodóba ejtett – nem mintha párfüggő lennék, sőt -, és többek között arra is rájöttem a hétvégén, hogy bizony a négy fal között ülve nem nagyon fogok én senkivel találkozni, bár itt leginkább új barátokra gondolok. Persze azért jó volt szombaton visszatérni egy régi hobbimhoz, a barkácsoláshoz, valahogy olyan energiával töltött fel, hogy ezt a hetet sokkal erősebben és fittebben kezdtem.

Szóval az életmód váltással kapcsolatban jót tesz Ausztrália, mert ad 1, itt utálják az emberek a kifogásokat, nincs olyan, hogy majd holnap meg hogy most épp miért nem jó. Ad 2, mikor ha nem most? Eleve Ausztráliához is így álltam hozzá tavaly, és ha az előző évet kibírtam, akkor mennyire lehet nehéz rászokni az egészséges táplálkozásra, a sportra és/vagy kiegyensúlyozott életre? Ugye, hogy nem. Ad 3, szerencsére már vannak mellettem napi szinten olyan emberek, akik ebben támogatnak, és minden nap megerősítenek benne. Ez rendkívüli módon ad erőt. A pozitív megerősítés szerintem az egyik legjobb motiváció, kár, hogy valahogy eddig ezt nem tudtam.

Szóval szép lassan lépésenként haladok tovább az úton, igyekszem megtartani azokat a szokásaimat, amik fontosak, de ugyanakkor új dolgokat is tanulni, mert már én se vagyok a régi. A kitartó olvasóimnak köszönöm, hogy eddig is voltak, ígérem, nem hagyom abba a blogolást még egy jó darabig. Az életmód változhat, de a legkedvesebb hobbim mellett kitartok.

Reklámok
3 hozzászólás »

Első a biztonság

Tegnap kisebb izgalmakon estem át, mikor egy fura elektromos kisülés az elosztóban levágta a gépemet. Utána pedig egy gyanús üzenettel indult újra, miszerint a számítógép nem indul. Kicsit megijedtem azért, hogy mi van, ha helyrehozhatatlan hiba történt a gépben, mert az automatikus javítás 20-30 percen keresztül hiába próbálta kijavítani a hibát.

windows crash

Ezek után persze elővettem minden technikai tudásom, és a troubleshooting legalapvetőbb megoldását próbáltam ki. Tudjátok, amit minden gép esetében megkérdeznek (illetve kellene): próbálta már be-kikapcsolni? Szóval laptop megfordít, hőfok ellenőriz, aksi kivesz, 10 percet vár, újra berak, 220 ellenőriz, és…. TADAMM!! Gondolom az ékezetekből kitaláljátok, hogy ezeket a sorokat valószínűleg a saját gépemről írom, nem pedig egy itteni angol betűkészletes kölcsönről, bár ki tudja, azt is lehetne. Csak kicsit tovább tartana.

Miközben viszont az a hosszúnak ható 10 perc letelt, végig gondoltam, milyen opcióim vannak, és mit veszítek, ha nem sikerül újra elindítani a gépet. Az adatmentés elég drága mulatság, kétséges a kimenetele is. Szerencsére rengeteg személyes dolgom van már így is a felhőben, úgyhogy annyira nagy baj talán nem lenne, de mégis. Érdekes, hogy az utóbbi idők visszafogott blogolása mellett ezalatt a 10 perc alatt mégis úgy éreztem, mintha a fél karomat akarná valaki lefűrészelni.

Így nagy volt az öröm, amikor a pihenés után újraindult a rendszer. Tudtam rögtön, ez egy olyan második lehetőség, amit nem sokan kapnak meg, így elővettem a karácsonyi ajándékaimat, és elkezdtem menteni. A biztonsági mentés olyan dolog, ami nálunk otthon mindig téma volt. A gépeket, laptopokat általában újraraktuk évente, de valahogy a mentések néha nem úgy sikerültek, ahogy kellettek volna. Ma már tudom, hogy azért, mert eleve rosszul mentettem, meg hát legyünk őszinték, a technológiai feltételek is sokat  változtak az elmúlt években. El is mondom miért.

Emlékszem, régen általában egy hosszú kábelen próbáltuk átmenteni egy másik merevlemezre a dolgainkat sika előtt. Apukám mindig azt mondta, hogy csak egy mappába pakoljam össze amit kell, és utána elintézi. És ez így is volt, megkaptam a mappámat, de pont a back up egyik legfontosabb lényege maradt ki, vagyis hiába mentettem, utána mégseizm fértem hozzá az adataimhoz. És hogy miért nem? Mert mindent egy mappába tettem, és semmit nem találtam!

Arról nem is beszélve, hogy elvileg a back upolás előtt lomtalanítani kellett volna, hogy csak az kerüljön át, ami tényleg fontos. Ne foglaljuk feleslegesen a helyet. Mert minden egyes giga több idő és több esély a teljes káoszra. De hát nem voltam én mindig olyan rendszerező típus, mint most, nem gondoltam rá, hogy az adataimról mentést kéne csinálni, a jelszavaimat erre érdemes szoftverbe menthetem, és a titkosítás is maximum a rejtett mappák létrehozását jelentette.

Mindez tegnap este megváltozott. Oké, nem teljesen tegnap este, a karácsonyi ajándékok nagyban hozzásegítettek a történet happy endjéhez. Ugyanis a Jézuska két gyönyörűséges hard drive-val lepett meg, így másfél terányi hely várta a hirtelen felindulásból elkövetett biztonsági mentést. És a jó hír az, hogy most már nem úgy megy, mint régen, hogy szortírozni, szanálni, egy mappába pakolni és tömöríteni kéne. Nem.

photo (2)

Úgy ahogy volt áthúztam a gépem. Na jó nem, az kicsit túlzás lenne. De megtehettem volna. És ez a lényeg.

Igazából én is, mint szerintem a legtöbb ember két helyen tárolom a dolgaimat. A Dokumentumok mappában és az asztalon. Persze vannak a képek és a videók meg a zenék, amik a saját mappáikban csücsülnek, de ezek is egy az egyben áthúzhatók, pont úgy mint a többi mappa. Tehát nem kell rendrakáson morfondírozni, az ember pár óra alatt lement 170-200 GB-t, én mondjuk 50es csomagokkal dolgoztam, de csak a biztos, ami biztos alapon.

Nem tudom, hogy ez amiatt van-e, hogy a technológia ennyit fejlődött, hogy olcsóbbak és nagyobbak a hard drive-ok, hogy a sokat szidott Windows azért csak tud nagyobb adatcsomagokat másolni, vagy hogy az i3-as processzor képes rá. Igazából nem tudom, miért könnyebb most, mint pár éve. De nagyon könnyű volt, és olyan jól esett. A folyamatot automatizálhatnám is – de. És itt jön az emberi tényező. Azért annyira nem érdekel a dolog 🙂

Minden esetre, ha van tanulsága a tegnapi estének, akkor ez lehetne az: ha az ember szívének legfontosabb emlékei (fotók, videók), munkák és személyes papírok csak egy laptopon vannak rajta, néha bizony kell menteni. És tudom, hogy ezt mindenki tudja, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, úgyhogy igenis tessék venni egy hard drive-ot, és lementeni mindent. Ígérem, nem fog fájni.

6 hozzászólás »

Szép új világ

Nem vagyok az új évi fogadalmak híve, mégis, valahogy ez az újév valahogy máshogy köszöntött rám. Amikor visszaérkeztem a nyárba, a napsütéstől és a jó időtől szebben láttam a világot és a mostani évet. Tagadhatatlan, hogy egész más úgy belevágni egy új évbe, hogy az ember körül csiripelnek a madarak, meleg van, és többnyire az emberek is pozitívak.

Így beleestem a saját csapdámba, és megfogadtam azért pár dolgot. Mentségemre szóljon, hogy azért ezeket már november-december tájékán eldöntöttem, vagy még korábban, így igazából ezek csak amolyan tavalyról áthozott ígéretek magamnak. Nem mintha tavaly bármit is máshogy csinálhattam volna, illetve nyilván csinálhattam volna, de akkor nem ott lennék, ahol most vagyok.

Az egyik ilyen fogadalom-szerűség az a szervezettségemet érinti. Eléggé precíznek tartom magam, csak néha ugye átesek a ló túloldalára, és mindent túlszervezek. Emiatt ha csalódást okozok magamnak, azt elég rosszul viselem, mert az utólag sose jut eszembe, hogy talán nehezen kivitelezhető dolgot találtam ki magamnak. Remélem a kevésbé szervezett énem azért még mindig eléggé megbízható és rendszer-szerető marad, de az egyensúlyt biztos kihívás lesz megtalálni.

A másik fontos dolog, a munka-magánélet egyensúly megtalálása lesz idén. Tavaly letudtam az összes nagy kötelezettségemet, így idén egy kicsit koncentrálhatok arra, hogy kényelmesen elkezdjem itt újra felépíteni az életem. Barátaim már most is vannak, és az utóbbi hónapokban majdnem minden hétvégén mentem valahova, de jó lenne a hétköznapokat is kihasználni, főleg, hogy nyár van. A programok persze mobilitást igényelnek, de az is folyamatban.

Főként emiatt autóvásárlást tervezek, ami szerintem 2-3 hónapon belül esedékes. Most ezért dolgozom, addig szerintem mellőzök minden nagyobb kiadást illetve utazást, amíg az nincs meg. Kicsit ezen még morfondírozok azért, mert január végén lesz egy hosszú hétvégén, ha jól tudom, az egyetlen húsvét előtt. Szóval azért az kecsegtető, három nap alatt sok mindent lehetne látni, de lehet, hogy majd a környéken megyek el valahova. Szívem szerint leginkább Új-Zélandra mennék, de majd még meglátjuk.

Az autóhoz nem ártana végre átváltanom a jogsimat, ez is folyamatban van már. A fordítás tavaly decemberben megérkezett, pont mielőtt Magyarországra látogattam volna. Esetleg most szombaton elmegyek vizsgázni, ha sikerül addig rendesen felkészülnöm az itteni KRESZ-ből. A múlt héten csináltam neten egy vizsgát és persze, hogy megbuktam. Mert ki tudja, hogy a szombat esti balesetek hány százalékát okozza az alkohol fogyasztás? Én bizony nem.

Az is lehet, hogy a gazdasági év vége felé elköltözöm egy másik helyre, bár a kényelem nagy úr, szóval ez is majd valahogy alakul. Szívesen laknék Cronullán, annyira nincs is messze, egy egyszobás lakást pedig valahogy azért ki tudnék gazdálkodni azt hiszem. Ha közelebb lennék a tengerparthoz, gyakrabban járhatnék a strandra, esetleg szörfözni is elkezdhetnék, és mivel mindig álmom volt víz közelben élni, ezért szerintem jobban érezném magam ott.

Nem tudom, hogy változnak-e az emberek, én minden esetre igyekszem. Idén nem kötelezem el magam olyan terveknek, amiket szinte lehetetlen kivitelezni. Nem azért, mert nem lenne szép és jó elérni őket, de tavaly kicsit azt hiszem túlhajtottam magam, és idén inkább pihenni szeretnék. Barátokkal, egyedül, mindegy, csak kicsit hasznosabban eltölteni a szabadidőmet, amit idén sokkal egészségesebb arányban tervezek kialakítani.

Ha még egy dolgot kívánhatnék erre az évre, az az lenne, hogy az az 1-2 ember, aki régóta készül ide, 2013-ban végre eljusson Sydneybe. Persze ez nem rajtam múlik, és sokszor nem is az idekészülőkön, mert az immi útjai kifürkészhetetlenek. Mégis, kívánok sok szerencsét azoknak, akik még csak idén jönnek, remélem, hamarosan találkozunk.

4 hozzászólás »

Repjegy módosítás

BritishAirwaysMikor már azt hinném, hogy velem semmi izgalmas nem történik, azért mégiscsak kiderül egy-két turpisság. Ma reggel például szembesültem vele, hogy a lefolgalt repülőjegyemmel Londonba ugyan eljutok, de Budapestre bizony nem. Pánikolni azért nem pánikoltam, de túlságosan azért nem örültem az újabb módosításnak, egyszer jó lenne már valamit elsőre véghezvinni. De ez van, ilyen az élet.

A történet ott kezdődik, hogy amikor nekiindultam, ugyebár oda-vissza jegyet vettem, azzal az apró kurflival, hogy a visszaút csak Londonig szólt. Már akkor is úgy voltam vele, hogy bármi is lesz, Londonból már akárhogy hazajutok, inkább a nagyobb utat fizetem csak ki. Szóval, amikor június-július felé már azért körvonalazódott, hogy itt bizony nem lesz júliusi hazautazás, akkor átrakattam a jegyemet decemberre. Igen ám, de a módosítás visszaigazolásában az szerepelt, hogy december 19-én elindulok Sydneyből, és december 19-én meg is érkezek Londonba. Ez még nem is lenne furcsa, mert össze lehetne hozni bizonyos esetekben, ezért nem tűnt fel.

Szóval ma reggel éppen összeírtam a járatinformációkat egy emailben, hogy meglegyen a családnak, az itteni ismerősöknek és a cégnek, amikor is újra ellenőriztem a British Airways oldalán a járatokat. És akkor bukott ki a hiba, miszerint az időpontok stimmelnek, csak a napok nem. Egy nappal később érkezek csak Londonba, vagyis a novemberben lefoglalt London-Budapest gépen nem nagyon tudok rajta lenni, ha még valahol Ázsia felett repülök épp.

Oké, internetre fel, bejelentkezem, átrakatom, nem működik a rendszer. Még egyszer próba, semmi. Közben persze a tranzakcióhoz kell az SMS, amit a bank küld ilyen tranzakciók előtt, de az még a régi számomra érkezik. Oké, bankot felhívom, számot módosítom, smst megkapom, foglalást újra megpróbálom. Semmi. Egy óra próbálkozás után leteszek róla, és elhatározom, hogy este megpróbálom.

Este először is hívom a BA telefonos ügyfélszolgálatát, 8-9 perc mire válaszolnak, de legalább válaszolnak. A hölggyel megbeszélem a részleteket, és az ő tanácsára megint megpróbálom online a foglalást, mert telefonon plusz díja van. Nekilátok megint, eljutok a fizetésig, majd közli a rendszer, hogy a kérést a bankom megtagadta. Hívom a bankot, és kiderül, hogy ez egyszer tényleg én vagyok a béna, mert elütöttem a bankkártya lejáratának dátumát, és ezért nem ment keresztül a kérés.

Még egyszer nekifutok az egésznek. Ezúttal úgy-ahogy túljutok a nehézségeken, de a visszaigazoló képernyő csak nem jön. Vissza tehát az internetbankba, megnézni, mi a helyzet. Ott megjelenik az összeg, mint függő tranzakció. Akkor megint hívom a BA ügyfélszolgálatot, hogy most mi a helyzet. (Ja, előtte azért ezt emailben is leírtam nekik, biztos, ami biztos.) Az ügyfélszolgálatos megint kedves, és mivel most az ő oldalukon van a hiba, és meg is jelenik nálam a tranzakció, a telefonos módosítás már nem kerül annál többe, mint amit egyébként is fizetnem kell érte.

Úgy tűnik, telefonon keresztül végre sikerül módosítani a járatot, és végre talán el is jutok Sydneyből Budapestre. Remélem, addig már nem lesznek hasonló izgalmak, és nem kell megint improvizálnom. Elvégre mégiscsak év vége van, és elég mozgalmas időszakon vagyok túl.

Azért a British Airwaysnek problémakezelésből 5-ös. De egy kicsit örülök, hogy nem velük jövök vissza.

4 hozzászólás »

Egy igazi blogger két keréken csapatja

Nem titok, hogy odavagyok a motorokért. Az sem meglepő, hogy rajtam kívül vannak ezzel még így páran. De mindig különös jóérzéssel tölt el, ha más bloggerek is megosztják ezt a szenvedélyüket a neten. Ráadásul a kedvenceim közül többen is hódolnak e szerelemnek, például Pappito Új-Zélandon vagy Bandirepublic Svédországban. Újabb téma, ami összeköt minket, bár a világ különböző pontjain élünk.

Ami miatt a téma aktuális, az a féléves évfordulóm itt Ausztráliában. Az elmúlt hónapokban amennyit láttam a környékből, rögtön triviálissá tette számomra, hogy az utakat motorozáshoz találták ki, főleg, ha kicsit eltávolodunk Sydneytől. A fejembe vettem, hogy itt végre megvalósítom azt, ami otthon nem sikerült: elkezdek motorozni. Aki most kicsit felhördül, annak elárulom, azért még messzebb van az, hogy én motorra üljek.

A féléves forduló azért kardinális ebben a kérdésben, mert a helyi jogosítványt 6 hónapnyi itt tartózkodás után lehet állandóra váltani, illetve kiváltani az otthoni jogsival. A new south walesi jogosítványszerzés lényegében eltér a magyar rendszertől, az elején elég nehéz volt megérteni, de annyit foglalkoztam vele, hogy most már nagyjából minden világos.

Ausztráliában a jogosítvány megszerzése nem csak azért fontos, mert a közlekedés lényegesen egyszerűbb kocsival, hanem azért is, mert itt a jogsi egyben a személyi és a lakcímkártya is. Ha az embernek van egy autója, a jogsijához vannak kötve az autó adatai, így a forgalmi és a zöldkártya – amik tulajdonképpen csak egy papírfecnin szereplő adatok – állandó hordozása nem feltétlenül szükséges, és elvesztésük esetén is könnyen pótolhatók az RTA-ban. Tehát a jogosítvány egy olyan igazolvány, ami fontos a mindennapi élethez, furcsán is néznek az emberre, ha nincs neki ilyesmije.

Itt a jogosítvány szintekből áll, amik egymásra épülnek. Az első szintet autós jogsinál 16 évesen lehet elkezdeni, ez a learner licence vagyis tanuló jogsi. Az ember letesz egy Driver’s Knowledge Testet (DKT) vagyis kresz vizsgát, és ha átmegy, akkor kap egy kis füzetet, amibe lejegyezheti a tanulási folyamatot. A tanuló jogsival legalább 120 órát kell vezetnie egy gyakorlott vezető mellett, akinek teljes jogsija van. Ha ez megvan, és a tanuló elmúlt 17 éves, akkor jelentkezhet a következő szintre. Ha az ember elmúlt 25 éves, akkor a tanuló szint kihagyható. L-es jogosítvánnyal csakis fulljogsis vezető mellett lehet vezetni, és maximum 80km/h-val lehet vezetni.

A következő szint a P1, vagyis gyakorló szint. A gyakorló szint kiváltásához rendelkezni kell az L szinttel legalább egy éve (ha az ember 25 év alatti), és meg kell lennie a 120 óra vezetésnek, plusz át kell menni egy Driver Testen, ami a forgalmi vizsgának feleltethető meg. A P1-es szinttel emelkedik a maximális sebesség 90km/h-ra, de a 25 év alattiak csak egy utast szállíthatnak este 11 és hajnali 5 között – ez jó módja a diszkóbalesetek elkerülésének szerintem. Nem mintha annyi diszkó lenne, de mindegy.

Ha legalább egy éve megvan a P1-es gyakorló jogsi, akkor jöhet a P2-es gyakorlott vezető szint, aminek a belépő feltétele a Hazard Protection Test, ami egy számítógépes teszt az egyes veszélyhelyzetek kiszűrésére. Ha ez a teszt is megvan, akkor már szállíthatunk akárkit akármikor, akár 100 km/h-s sebességgel is. Ezt a szintet legalább két évig kell megtartani mielőtt jelentkezhetnénk a full licence-re, ami a korlátozás nélküli jogosítvány.

A full licence-hez ismét le kell rakni egy tesztet, ami a Drivers Qualification Test (DQT). Ez a korábbi teszteknek a kombinált és továbbfejlesztett változata. Nem mondom, hogy csak azért, hogy még egy díjat ki lehessen fizetni, de aki eddig eljutott 4 év alatt, nem tudom, még mire lehet felkészíteni, amit még nem tapasztalt. Szóval ha ez is sikeresen megvan, akkor az ember végre minden korlátozás nélkül vezethet, a maximális sebesség az államban 110 km/h, autós jogsi esetén a megengedett véralkohol szint 0,05%. Magyarul a vacsihoz meg lehet inni egy pohár bort vagy egy sört, nem jelent gondot, ha az embernek full jogsija van. Ez persze nem vonatkozik a tanuló, gyakorló és nemzetközi jogsikra.

És itt jövök a képbe én. Mármint nem az alkohol fogyasztással, hanem a nemzetközi jogsival. Én korábban azt hittem – hahh, de rég is volt, – hogy majd a magyar jogsimmal milyen problémáim lesznek itt, mert azt csak a beutazásom utáni 3 hónapban használhatom. Nos, nem egészen így áll a történet. A helyzet ugyanis az, hogy mivel Sydney ugye elég multikulti, az RTA-nak semmi kedve a sok bevándorló jogsijával szórakozni, így azt mondták, hogy amíg valaki ideiglenesen tartózkodik az országban, és van egy jogsija az eredeti országából, akkor addig, amíg az le nem jár, illetve nem változik meg az ideiglenes tartózkodási státusza, addig használja csak a sajátját. Persze, ha valaki legalább 6 hónapot itt tölt az országban folyamatosan, akkor kiválthatja a new south walesi jogsit az eredetije alapján, de majd kap bele egy helyes kis Q betűt, hogy ő külföldi.

Egy a bökkenő csak ezzel, hogy 6 hónapnyi állandó tartózkodást itt Ausztráliában sokaknak nehéz kivitelezni, de pont ezért jó is a könnyítés. Mert a tanulóvízumok és az ideiglenes tartózkodási vízumok esetén az RTA “felhatalmazza” a vezetőket, hogy itt is nyugodtan használják a jogosítványukat. Ha pedig itteni jogsit szeretnének, akkor tegyenek le egy különbözeti tesztet, ami már az említett DKT, illetve fordíttassák le az aktuális jogsijukat, plusz igazolják a tartózkodásukat. Ez így tiszta.

Az egy másik kérdés, hogy vajon a féléves bankkivonatom elég lesz-e nekik, hogy itt élek már egy ideje, de nagyon remélem, hogy igen. Elvégre a bankkivonat itt a másik olyan dokumentum a jogsin kívül, ami az ügyintézés atyaúristene, ergo nélküli szinte senki vagy.

Visszakanyarodva a motoros jogsihoz, ami ugyanazokból a szintekből épül fel, mint az autós, most már lassan összerakható a kép, miért várom én azt a bizonyos időpontot. Nem csak azért, mert már fél éve itt leszek, ezzel jogosulttá válok a helyi jogsira, hanem azért is, mert már pont betöltöm a 25-öt, így az RTA megítélésében már nem esek bele a különösen veszélyes fiatal vezetők körébe. Bár a motoros jogsinál a tanuló szint nem kihagyható, de a P2-es szint igen, így ha októberben elkezdem, szerény 15 hónap alatt meg is lehet a teljes jogsim. Motort meg ráérek akkor venni, ha úgy érzem, hogy van elég időm és pénzem foglalkozni a témával. Addig is, ketyeg a tanuló jogsi, kis könyvet meg nem nagyon tudnék vezetni.

Hunter Valleyben, az egyik motoros paradicsomban a környéken

11 hozzászólás »

Csomagküldés Ausztráliából

Bár még messze van a karácsony, már azon jár az agyam, mit kapnak majd az otthoniak. Tudom, tudom, még nem időszerű, de sokszor gondolok a szeretteimre. Végeztem egy kis kutatómunkát, hogy mégis milyen feltételekkel és miket lehet küldeni Magyarországra, ha mondjuk úgy tartaná kedvem.

Először is, a csomagküldés – és itt most főként a 2 kg fölötti csomagokról beszélek – több formában is történhet. Lehet légi vagy tengeri, expressz vagy általános, nyomon követéssel vagy anélkül. Szolgáltatókból is van egy pár, a reklám elkerülése végett, meg hát úgyis mindenki tudja, kikre gondolok, a nagy nemzetközi szállítmányozók itt is elérhetőek. Ezen kívül vannak helyi versenyzők is, mint például a Pack Send, de ott van a hagyományok kedvelőinek az Australia Post. Aki látta mondjuk a Számkivetett című filmet, az tudja, hogy bizony a multik nem viccelnek, ha csomagküldésről van szó, így az ő szolgáltatásuk nagyon profi, különböző teljesítési időt választhatunk eltérő árszabásban. Nem olcsó, sőt. Nagyon drága.

Az Australia Post árai ehhez képest a két véglelet jelentik, az expressz szolgáltatás sok esetben drágább, mint a nemzetközi cégeké, viszont a tengeri szállítás jóval olcsóbb. Egyetlen hátránya, hogy bizony tengeren hónapok alatt ér Európába a csomag, és akkor helyben is vagyunk, hogy miért írom most ezt a posztot. Honlapjuk szerint egyébként szeptember 28-áig ráérnék a csomagküldéssel, ha addig sikerül feladnom, akkor többé-kevésbé garantálják, hogy megérkezik karácsonyra.

A csomag – lévén ajándék lenne – ugyan átmegy a vámon, de igazából a vámköltsége elhanyagolható a szállítás költségéhez képest. Nagy dilemmám volt az is, hogy pontosan mit küldhetek, és milyen járulékos költségekkel kell nekem számolni. Ausztrália és Magyarország között – 2011 szeptemberétől az Európai Unió jogszabályai és közös rendelkezései alapján a Bizottság 1006/2011/EU rendelete szerint kell értelmezni a vámszabályozást. Ezen dokumentum szerint, ha Ausztráliából Magyarországra magánszemély másik magánszemélynek küld csomagot illetve utasként hoz  maximum €700 értékű árut, az kedvezményesen 2,5%-os átalányvámtétel alá esik. Ez persze csak akkor igaz, ha a csomag tartalmát kizárólag a címzett illetve közvetlen családja használja fel, és a csomagküldés alkalmi jellegű. A csomagot így csakis személyesen lehet felhasználni, és kereskedelmi céllal nem lehet ezzel a lehetőséggel élni.

Vámtarifa mentesnek minősülnek továbbá – a fenti esetből kiindulva – az elhanyagolható értékű áruk, ami a 1186/2009/EK tanácsi rendelet szerint maximum €150 értékű lehet, de nem alkoholtartalmú és dohányipari termék és/vagy parfüm, kölnivíz. Szintén vámtarifa mentesnek minősülnek azok a termékek, amik nem haladják meg az egyébként vámmentesen határon behozható mennyiségeket (pl. X szál cigaretta stb.), amelyeket a harmadik országból küldés esetén az előbb említett rendelet hatodik fejezete tárgyal. Ebben az esetben a csomag összértéke nem haladhatja meg a €45 értéket, arról nem is beszélve, hogy a mennyiségek – szerintem – elég korlátozottak. Ha már elkölt ugyanis az ember egy kisebb vagyont a szállításra, akkor telepakolná a dobozt minden jóval. Én legalábbis.

Tehát több opció is van, az egyik, hogy az ember vagy küld valamit max. €150 értékben, de abba nem rak dohányárut, alkoholt meg parfümöt, vagy küld valamit €45 értékben, és abban lehet egy kicsi ebből, kicsi abból, és akkor mindkét esetben teljesen vámmentes a történet – magánszemély, alkalmi jelleg, és személyes felhasználás esetén persze. Vagy, küld egy nagyobb csomagot, amibe úgy-ahogy rakhat “szinte” bármit max. €700-ig, és akkor kifizeti a 2,5%-os vámot. Nekem az utóbbi szimpatikus.

Az egyetlen probléma egyébként ezzel, hogy úgy tűnik, az Australia Post esetén kifutok az időből, mert jövő hétig már biztos, hogy nem lesz időm illetve lehetőségem elküldeni a tervezett csomagot, bárhogy is szeretném. Az sem teljesen tiszta, hogy a vámoláshoz milyen papírt kell kitölteni, illetve hol kell pontosan feltüntetni a csomag tartalmát és a vámtarifaszámokat. A következő napokban így biztos nem fogok ilyesmikkel foglalkozni, ennek ellenére most még ez egy ébresztő lehet azoknak, akik esetleg küldenének csomagot, csak nem tudják, hogyan és mikor.

18 hozzászólás »

Nem csak a húszéveseké a világ

A héten a leendő főnököm nekem szegezte a kérdést, hogy akkor melyik nyugdíjbiztosítót is fogom választani, hova fizessék majd a kötelező hozzájárulást. Nyilván csak pislogtam, mert titkon reméltem, hogy majd valaki kiválasztja nekem, majdnem mindegy is, hova megy az a 9%-a a béremnek, lévén messze még a nyugdíj, és ki tudja, látok-e valaha belőle egy centet is.

Persze ez nem túl felelősségteljes hozzáállás, és nem is vagyok ám ilyen nagyvonalú a pénzügyekben, ezért a hétvégén részletesen áttekintem a lehetőségeimet, hogy a legjobb döntést hozzam. Több opcióm is van, ezeket kell elemeznem, aztán az összeszedett információk alapján kitalálnom, mi legyen.

Az egésznek az az alapja, hogy a munkáltató köteles munkabér 9%-ának megfelelő összegben nyugdíjbiztosítást fizetnie az alkalmazottja után. A képlet tehát úgy áll össze, hogy van egyszer a bruttó bér, ami legyen mondjuk 55,000 dollár, ez után fizet mondjuk durván 5,000 dollárt az államnak superre (nyugdíjbiztosítás), és az $55,000-et fizeti az alkalmazottnak. Az alkalmazott kézbe nem ennyit kap, mert automatikusan leveszi róla a munkáltató a személyi jövedelem adót, ami sávosan változik. Így ha valaki évente $55,000-et keres, az kézbe kap kb. $45,500-at, ez a nettó jövedelme éves szinten. Ez heti bontásban nagyjából 875 dollár.

Az alkalmazott kiválaszthatja, hogy hova szeretné fizettetni a nyugdíjjárulékát a munkáltatóval, melyik társasághoz. Természetesen nagyon sok szolgáltató van, nem is kis feladat kiválasztani, hogy melyik a legjobb. Persze érdemes a személyes célokat és lehetőségeket áttekinteni, hogy milyen kockázattal és milyen célokkal számolunk. A neten találtam egy nagyon jó kis összehasonlító alkalmazást, ami az elérhető szolgáltatásokból a megfelelő adatok megadásával összehasonlítja az opciókat.

Mivel én még fiatal vagyok, és lehet, hogy változtatni szeretnék a pénzügyi terveimen a következő pár évben, valami rugalmasra van szükségem. Ugyanakkor abszolút nem számolok a befektetett pénzzel a következő 5-10 évben, így nem zavar, ha néha az összeg ingadozik a piaci változások miatt. Azt is látom, hogy bár az ausztrál gazdaság most nagyon erős, 5-10 év múlva valószínűleg azért nem lesz ennyire kimagasló helyzetben a nemzetközi piacokhoz képest, így nem szeretném, ha a pénzem főként az ausztrál piactól függne.

A fenti programmal a saját igényeim szerint végülis két opció közül kell csak választanom, mindkettő hosszútávra szól és kicsit a kockázatvállalóbb befektetőre hajaz. Az egyik az Australian Super, a másik a Commonwealth Group superje. Itt azért kicsit bejön a képbe a személyes faktor is. Eddig a pénzügyeimet a Commonwealthnél vittem, és meg voltam velük elégedve, jó az ügyfélszolgálatuk, kedvesek voltak mindig velem, és biztonságban érzem magam velük. Persze, most néhányan felszisszenhetnek, akik kizárólag csak a számokat nézik egy befektetés során, de azt hiszem, a női intuíció az üzleti életben is sokszor szerepet játszik. Ahogy korábban olvastam egy cikkben, a nők hajlamosak hosszútávon jobb befektetéseket választani, mert sok szempontot figyelembe vesznek, az anyagi biztonság helyett a kényelmes életmódra helyezik a hangsúlyt és összességében kevesebb kockázatot vállalnak.

Fejben már meg is van, hogy ezek alapján melyik lesz a nyerő, de azért alszom még rá egyet. Még egy lépéssel közelebb a célhoz…

11 hozzászólás »

Védett: Távlati tervek

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Pakkot kaptam

Pont úgy érzem magam, mint karácsonykor. Napok óta vártam, és ma végre megérkezett otthonról a csomag, amit szüleim küldtek. Egy kisgyerek izgatottságával bontottam ki dobozt, amit délelőtt hozott a postás.

Az előzményekről:

Már hetek óta ácsingóztam pár melegebb ruhadarabra, részben be is szereztem átmeneti jelleggel egy dzsekit és egy sálat, de ezt nem nevezném hosszú távú megoldásnak. Ősszel, ha hűvös van, esetleg fúj a szél vagy esik az eső, ahogy az elmúlt hetekben többször is, elég hideg tud lenni Sydneyben. Jó, oké, nem olyan hideg, mint otthon, de azt biztos, hogy a nyári cuccaim nem igazán tartottak melegen. Mint korábban írtam, csak egy pulcsit pakoltam, itt aztán még jó pár hete egy garage sale-n vettem egy másikat, de egyik se volt valami meleg. Főleg, hogy a lakásban nincs fűtés, meg hogy a városban járkálva fúj a szél, valami megoldás kellett. Ezért drága jó szüleim utánam küldtek egy mentőcsomagot, hogy júniusban ne fázzak annyira.

Egyik hétvégén skype-on keresztül kiválogattam, miket szeretnék, és az egészet összecsomagolták, és feladták EMS-el. Egy vagyonba került, de tényleg már nem lehetett tovább húzni a dolgot. Egy hét alatt érkezett meg, és házhoz hozták a csomagot, aminek külön nagyon örültem, mert elég nehéz lett volna a 16 kg-os pakkot gyalog hazacipelni akárhonnan. Lehet, hogy csak az “utca végén” lévő postáról kellett volna elhoznom, nem tudom, de azért az is 2 km. És nem egyenes szakasz, hanem dimbes-dombos 🙂 – szóval, egy szó mint száz, örültem, mint majom a farkának, amikor csengetett a postás.

A csomag netes követéséről csak annyit, hogy alig ér valamit. Múlt hét pénteken vették fel a csomagot Pesten, és még aznap fel is adták. De azután se híre, se hamva nem volt, elvileg csütörtökön kellett volna házhoz hozniuk, de se szerdán, se csütörtökön nem jelezte a rendszer, hogy egyáltalán Ausztráliában lenne a cucc. Szóval ezzel kapcsolatban ne legyenek senkinek hiú reményei, attól, hogy valamit ígér a posta, hiába fizet az ember egy vagyont, még nem biztos, hogy betartják a saját vállalási idejüket.

A csomagban főként ruhát küldtek, ugyanis az őszi ruhák, amiket hoztam, kezdték megadni magukat az időjárásnak. Igazság szerint a fehér edzőcipőm húsvétkor átázott és kilyukadt, meg hát valami melegnek se lehetett nevezni, és néha már elég hűvös volt. Bár már tél van, nappal többnyire jó idő van, ha nem esik, éjszaka eddig 10-12°C-ra hűlt le az idő, de ma éjszaka 6°C lesz kinn. Ez egy központi fűtés nélküli életben kellemetlen tud lenni.

Úgyhogy nagyon-nagyon örültem a pulóvereknek, az “új” átmeneti cipőnek és  csizmának. Ma este már bele is bújtam a frissen kapott pizsamámba, aminek otthoni öblítő illata van. Rég kaptam ilyen ajándékot, aminek ennyire örültem 🙂

A doboz ráadásul már éjjeli szekrénnyé avanzsált, külön köszönet érte Györgyinek és Vivinek a fóliázásért, nagyon patent lett 🙂 és remekül megy a szobám berendezéséhez. (Just for the reckord – amiben egyébként még mindig nincs semmilyen bútor a beépített szekrényen kívül.)

8 hozzászólás »

Mit vigyek magammal a kivándorláshoz?

A 10 legfontosabb dolog, amit tilos kifelejteni a poggyászból, ha az ember egy új világban készül letelepedni

Április elején érkeztem Ausztráliába, és az első hónapok alapján az alábbi tárgyakat találtam a legfontosabbnak:

1. Laptop

Enélkül meghaltam volna!!! Komolyan, valószínűleg tényleg a legfontosabb tárgy most az életemben. Kommunikációhoz elsődleges, email, skype, üzenetváltás mind az otthon maradtakkal, mind az itteni új ismerősökkel. A mindennapi élethez is nagyon fontos, a közlekedés megismeréséhez, ha az ember el akar jutni A-ból B-be, felmegy a cityrail oldalára. Vagy ha szállást keres, legyen az egy hostel vagy egy albérlet, ezt mind neten teszi. A munkakereséshez, az állásportálokhoz, a cégek honlapjához mind-mind internet, na meg persze egy számítógép kell. Emellett persze ha önéletrajzokat kell gyártani, vagy valamilyen gyors designt/dokumentumot összedobni, vagy bármi munkához kapcsolatos dolgot kell létrehozni, általában kell hozzá a gép. Ráadásul a pénzügyeimet is ezen vezetem, az irataimat, a szakmai portfóliómat, minden fontos dokumentumom digitális változatát ezen tartom. Nem számít hány kiló, vagy milyen lassú, nem indulnék el nélküle.

2. Okostelefon

Második leghasznosabb dolog 🙂 Nekem egy Samsung Galaxym van, nem a legújabb modell, de a célnak tökéletesen megfelel. Van benne GPS, egy jó kis navigációs program, a Sygic Aura. Ennek a fizetős, de elég olcsó programnak az az előnye, hogy nem kell hozzá internet, hogy különböző infókat tudjon a környékről, mert egy pakkban letölt az elején mindent a szerverről az adott országban. Ezért nagyon-nagyon hasznos, ha a városban gyorsan kell valamit megtalálni (cégek, bankok, ATM-ek, látnivalók, tömegközlekedési eszközök megállói, stb.), és persze segít, hogy ne vesszünk el a nagyvárosban. A fényképezőjével gyorsan lehet fotózni, legyen szó menetrendekről, információs térképekről vagy akár új élményekről. Email olvasás napközben is fontos lehet, és a városban sok helyen van nyílt WiFi. Letölthető rá pénzügyi segédszoftver, mint mondjuk az Expense Manager, de rengeteg helyszín illetve programspecifikus alkalmazás is elérhető.

3. Fényképezőgép

Mégiscsak egy új helyről, egy új életről beszélünk. Érdemes megörökíteni minél több dolgot, később nagyon bánnák, ha ezek most kimaradnának. A turista látványosságokat érdemes végiglátogatni, mert ha beindul a szekér, nem lesz időnk ilyesmire. Ha pedig mégsem jön össze, már lehet, hogy nem lesz rá lehetőségünk, hogy az összes látnivalót megnézzünk, amit szeretnénk. Sydneyben elég sok mindent sikerült látnom, ezekről bővebben a városnézés kategória alatt olvashattok, a fényképek pedig a facebook oldalamon elérhetők.

4. Írószer

Egy füzet vagy jegyzetfüzet, esetleg napló, A/4-es lap-ok, pár toll, vonalzó. Szintén nagyon hasznosnak bizonyultak. Van egy füzetem, amit mindenhová magammal viszek. Szerencsére ez egy olyan speciális füzet, amiben több fajta lap is van, négyzetrácsos, vonalas, sima, összevissza fűzve. Mindent ide jegyzek le, a napközbeni költéseimtől kezdve az útvonal terveken át, egyszerűen mindent! A sima lapok jók, ha egy gyors skiccet vagy térképet akarok rajzolni valamiről, a vonalasra meg minden más kerül. Néha, ha borús idő van, a GPS-em nem működik, így egy tartalék térkép a füzetben mindig jól jön. Ráadásul a füzetembe kis borítékok is vannak fűzve, ahová a bérleteket és pár blokkot gyűjtök.

5. Elegáns ruha

A jó megjelenés nagyon fontos, ha állást keresünk. Nem számít, hogy ha kicsit túlöltözünk, így is úgy is rögtön tudják rólunk, hogy nem erről a kontinensről valók vagyunk. Inkább legyünk egy cseppet elegánsabbak, mint hogy farmerben kelljen megjelenni egy interjún. Ez nem kiskosztümöt és öltönyt jelent, csak megfelelő minőségű, elegáns öltözetet, szövetnadrág inggel vagy blúzzal mondjuk. Persze ez ugye szakmánként változó, én azt írom, ami rám, mint mérnökre vonatkozik. Én szoknyával inkább nem próbálkoztam, így is elég nagy kihívás egyeseknek, hogy gépészmérnökként egy szőke, kék szemű, csinosnak mondott ( 🙂 ) lány vagyok. Persze egy fix helyen vagy szakmai eseményen már más a helyzet, de addig inkább maradok a nadrágnál. Lányok figyelmébe ajánlanám a smink cucc összepakolását is, egészen máshogy bánnak az emberrel, ha normálisan felöltözik és kicsit kifesti magát.

6. Túlélő szett

Így hívom a különböző praktikus dolgokból összeállított csomagot, amit itt nehéz lenne beszerezni az első hetekben, mert vagy nem tudja az ember, hol lehet venni, vagy nem kerül rá sor, hogy használja, de amikor kell, akkor nagyon kell, és jó, ha van. Lássuk mit raktam a túlélő szettembe: cérnák, tűk, körömvágó olló, papírvágó olló, mérőszalag, bicska, sebtapasz, hajgumi. Amit még beletehettem volna, de azóta félig-meddig pótoltam: cellux és/vagy kétoldalas ragasztó. Hasznos dolgok, nagyon, az elmúlt hetekben én mindegyiket használtam. és még csak 5,5 hete vagyok itt.

7. Gyógyszer

Bár a készlet egy részét már elhasználtam, vannak még tartalékaim. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy ha baj van, tudok mihez nyúlni, és nem kell rögtön orvoshoz rohanni. Főleg, hogy itt az egészségügy ugye nem olcsó mulatság, és bár van biztosításom, az általában úgy biztosít, hogy én kifizetem, majd otthon nekem kifizetik. Na hát ezért is hasznos, ha az ember feltankol otthon a legszükségesebbekből. Én otthon ezeket pakoltam be: C-vitamin (kevésnek bizonyult a pár szem, lehetett volna több), Algopirin/rubophen/aspirin általános fájdalom/lázcsippalítok illetve gyulladáscsökkentők, mindenkinek ízlése szerint, én már nem emlékszem melyiket hoztam, és az első hétvégi megfázásomnál már el is használtam őket. Egy doboz cataflam fogfájásra és egyéb nagy fájdalomra, egy doboz augmentin antibiotikum durva esetekre. (Persze az antibiotikum használata előtt konzultálnék az otthoni orvosommal.) Cataflamból 2 szemre volt eddig szükségem, a bölcsességfogam néha rendetlenkedik. Szóval bár ezeket itt is meg lehet venni, ha az ember beteg, nem biztos, hogy ezekért akar szaladgálni, meg kitalálni, hogy mi nem vény köteles itt.

8. Bevásárló táska

Eltettem két darab kicsire összecsomagolható bevásárló táskát a bőröndömbe, hogy csak jó lesz majd valamire. Az egyik legjobb döntésem volt. A bevásárlásoknál csak gyenge, vékony műanyag szatyrokba pakolnak, és ha nem a melletted lévő házban van az üzlet, nem valószínű, hogy kitartanak hazáig. Szóval egy-egy erősebb táska nagyon nagy segítség, főleg, ha mindig kéznél van. Ha élénk színű, nagyobb az esélye, hogy nem hagyod otthon, amikor bevásárolni indulsz. Én a decathlonos gömbbe csomagolhatóra szavazok, 5-6 kilót elbír, és hatalmas az űrtartalma. Mondanám, hogy otthon érdemes előtte tesztelni, de nem hiszem, hogy ez sokunknak eszébe jut.

9. Átalakító és elosztó

Nem véletlenül szerepelnek a lista vége felé. Igazából itt is, illetve a köztes reptereken is lehet átalakítót venni, talán még olcsóbban is. Persze, fontos, mert enélkül az elektromos készülékeket nem lehet használni vagy tölteni, de könnyen pótolható eszköz. Én kettőt hoztam, csak egyet használok. Ami inkább lényeges és hasznos, az az elosztó, a mi csatlakozásunkhoz, mert így egyszerre több eszköz is tölthető. Hiszitek vagy sem, a hosteles élményeim során meglepődve tapasztaltam, hogy erre csak én gondoltam. A hostelekben általában annyi konnektor van a szobában, ahány ágy, tehát mindenkinek egy jut. Mégis, csak én voltam, aki egyszerre tudta tölteni a mobilját, a laptopját és a fényképezőgépét. Most, hogy bérlek, a szobában csak egy konnektor van. Lassan nem ártana vennem egy itteni elosztót, mert most vagy töltök, vagy fűtök, és nem tetszik ez a párosítás.

10. Otthoni emlékek

Elraktam pár fényképet családról és barátokról, meg egy-két képeslapot Budapestről, és egy üdvözlőlapot, amit még nagyon régen írt nagymamám névnapomra. Ezek az apróságok nem foglalnak sok helyet, nem jelentenek komoly súlyt, de mivel nagyon közel állnak a szívemhez, örülök, hogy elhoztam őket. Most a szobámban vannak, a párnám mellé kirakva, így esténként mindig vetek rájuk egy pillantást. Valahogy kicsit arra emlékeztetnek, hogy bár itt nincs senkim, azért nem vagyok egyedül.

Plusz, hogy egy kis valós adalékot is hozzáadjak a fentiekhez, megmutatom, én miket gondoltam pakolni a bőröndömbe első körben. Az áthúzottak végülis nem kerültek bele, de a kész csomag kevesebb volt, mint 20 kg, ezért egy-két extra ruhadarab is került bele. Így utólag lehet, hogy egy pulóverrel és egy plusz pár cipővel jobban jártam volna.

4 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur, community builder, writer and advisor

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: