Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

A magyar kultúra napja

Az elején szeretném leszögezni, hogy nem tartom magam nacionalista beállítottságúnak, sőt, jobban azonosulok a multikulturalizmussal, szeretem a sokszínűséget és a hagyományőrzésről sem teljesen azt gondolom, hogy foggal-körömmel kéne harcolni érte egy új országban friss bevándorlóként. Lehet, hogy ezzel egyeseket kiábrándítok, de ez van. Nekem a hagyományok megőrzése inkább azt jelenti, hogy az ausztrál barátaimnak túrógombócot főzök, a húsvétot színes tojással ünneplem, és nem vetem meg a jó magyar bort és a pálinkát.

A magyar népzene, a népviseletek nekem valahogy néha kicsit sok, mert egyszerűen nem ebben nőttem fel. Városi lányként nem volt alkalmam disznóöléseken részt venni, nem igazán volt olyan barátom, aki néptáncolt vagy aktívan ápolta volna a népi hagyományokat, ezért ez kimaradt az életemből. Pesten ez, az én generációmban, vagy inkább az én baráti körömben inkább a nagyszülők korosztályára volt jellemző, és bevallom, sosem tűnt úgy, hogy hiányozna.

Bár a címben jelzett ünnep ugyan január 22-ikére esik, itt Sydneyben szombaton tartott a magyar közösség ebből az alkalomból egy kis ünnepséget. Én Lédeczi Dénes atyától kaptam a programról meghívót, akivel a megismerkedésem már egy külön kaland, de a lényege, hogy az atya egy rendkívül segítőkész és lelkes tagja az itteni magyar közösségnek. Öt helyen teljesít szolgálatot, hamarosan már Canberrában is, így biztos vagyok benne, hogy akinek lelki támogatásra lenne szüksége, vagy gyakorolni szeretné a vallását, megtalálja.

Az ünnepség a Délvidéki Magyar Klubban került megrendezésre, ami, hát, mit tagadjam, jó messze van tőlem, de mivel a helyszínen ügyintézésre is volt lehetőség, illetve a program is érdekelt, felkeltem időben, hogy odaérjek a megnyitóra. Ahogy telnek a hónapok, az ember már kevésbé veszi fel az olyan nyelvi apróságokat, minthogy délvidéki, és ezért eszembe se jutott, hogy pestiként ne fogadnának be.

Ahogy megérkeztem, már a parkolóban sikerült összefutnom a konzullal, akihez pénteken emailben sikerült bejelentkeznem – nem mellesleg jegyezném meg, hogy az emailemre két órán belül válaszoltak-, igaz, nagy szerencsém volt, hogy az ünnepség miatt épp Sydneyben volt a konzul, és nem kellett egy hitelesítés miatt Canberrába utaznom. A konzul, Dr Domaniczky Endre egy fiatal, lendületes ember benyomását tette rám, nagyon segítőkész volt, gyorsan elintéztük a formaságokat, és ez bevallom, egy kicsit meglepett. Úgy látszik, Ausztrália az az ország, ahol még a magyar ügyintézés is gördülékenyen megy. A konzul egyébként havonta egyszer látogat Sydneybe, bejelentkezni emailen lehet, további információk itt.

Ezek után már csak a napot kellett élveznem. Az ilyen eseményeken általában van kisebb vásár is, ahol az ember beszerezheti az éves Erős Pista, tokaji és Szamos marcipán készletét, bár a marcipánt én most láttam először, de örültem neki. A finomságok mellett vannak még kézműves illetve ruházati termékek is, a kalocsai mintás blúzokon kívül vannak modernebb változatok és kiegészítők is, én egy fülbevalót vettem Eszteréktől. Eszter és Zsolt nemrég kezdte el az otthoni hippsy csipőmelegítőből elindult márka termékeit forgalmazni, úgyhogy aki egy kicsit különlegesebb ruhákra vágyik (csőtopok, sortok, miniszoknyák stb.), az keresse fel a honlapjukat.

Kézzel készült karkötő és az a bizonyos fülbevaló

Kézzel készült karkötő és az a bizonyos fülbevaló

A konyhán déli harangszóra időzítették az ebédet, a leendő tömegből kiindulva viszont már fél 11-11 között megrendeltem a sajátomat: rántott kacsamájat savanyú káposztával és főtt krumplival. Mindezt hadd tegyem hozzá remek áron, $8-ért, amiért ugye egy tál ételt Sydneyben nem nagyon lehet kapni. A rendelés leadása után pedig újabb és újabb emberekkel ismerkedtem, Réka például nagyon kedvesen vezetett be a nemezelés fortélyaiba. Furcsa érzés volt ilyesmit csinálni, mert anno iskolás koromban egy kirándulás alkalmával megtanultuk ezt a szentendrei skanzenben, de teljesen elfelejtettem, hogy mi is a módja. Jó volt feleleveníteni az emlékeket, és még egy karkötővel is gazdagabb lettem.

A kézműves foglalkozás után korombeli lányokkal beszélgettem, frissen és nem frissen érkezettekkel, sorsokról, vízumokról, Sydneyről és Ausztráliáról. Próbáltuk beazonosítani, hogy ki merre lakik, megosztottuk, hogy kinek milyen tapasztalatai voltak az első szakaszban. Ez már ebédidőben volt, így a menüt is kitárgyaltuk, az én kacsamájam nagyon-nagyon finom volt, és meleg is, úgyhogy az előrendelés jó ötlet volt a szervezők részéről, mert elkerültük a hatalmas sorokat.

Az ebéd során beszélgetésbe elegyedtem egy idősebb magyar úrral, aki a második világháború után érkezett Ausztráliába. De az eredeti  esetleges aggodalmaim ellenére szóba sem került a politika vagy a jelenlegi Magyarország, igazából olyasmikről beszélgettünk például, hogy mekkora előrelépést jelentett az alumínium feldolgozásban a porfestés, majd az extrudálás bevezetése. Érdekes, hogy olyan technológiai lépcsők, amik ma már természetesnek tűnnek, pár évtizede korántsem voltak azok, persze csak magamon mosolygok, amiért nem jutott korábban eszembe, hogy ez így van.

Az ebéd utáni program pedig remek volt, különösen az a beszéd tetszett, amiben kiemelték, hogy mennyire szerencsések vagyunk, hogy egy olyan országban élünk, ahol nem érnek minket atrocitások ha az anyanyelvünkön szólalunk meg a buszon vagy az utcán.  Szabadon ünnepelhetjük az ünnepeinket, ápolhatjuk a hagyományainkat. És ez itt már saját vélemény: ez sajnos nem természetes mindenhol.  A másik dolog, ami nagyon tetszett, a kisiskolások előadása. Van ugyanis egy hétvégi magyar iskola Sydneyben, ahol gyerekeket tanítanak magyarul, az ő éneklésük, mondókáik és versszavalásuk egészen különleges élmény volt, rendkívüli érzés, tényleg. Amikor egy fiúcska kicsit törte a magyart, de lelkesedéssel és kitartással mondta a verset, na az kicsit ébresztő hatású volt azért. Arra döbbentett rá, hogy azért elég különleges dolog az anyanyelvünk, és nem lenne szabad veszni hagyni.

Olvastam korábban egy cikket az amerikai magyarokról, illetve arról, hogy hogyan is lehet a kéthonisággal tisztába kerülni. Arról, hogy az egyik helyen valaki ilyen, a másik helyen meg olyan. De a cikk arra próbált rávilágítani, hogy nem feltétlenül amerikai vagy magyar valaki, hanem amerikai magyar, kicsit mindkettő, de nincs ezzel semmi baj. Lehet valakinek otthona az egyik ország, és hazája a másik.

Úgyhogy kicsit átértékelődtek bennem a hétvégén az ilyesfajta érzelmek, és ezek után azt hiszem, megpróbálom jobban ápolni a kultúrámat. Sajnálnám ugyanis, ha a gyerekem nem beszélné az anyanyelvemet, de ez egy olyan kihívás, amit talán eddig fel sem mértem igazán, hogy mennyi áldozatot és kitartást igényel. Szerencsére vannak azért itt olyan emberek, akik elég lelkesek ahhoz, hogy ha szükséges, majd segítsenek. Ezúton is köszönet érte.

A Délvidéki Magyar Klub recepciója

A Délvidéki Magyar Klub recepciója

Ui.: Remélem, hogy nem haragszotok a kicsit ajánló szerű hangvételért, de a jó bornak is kell a cégér. (Lehet, hogy a mondás nem így tartja, de a valóságban bizony…) És különben is, nekem remek napom volt, legyen másnak is az egy következő eseményen.

 

Reklámok
4 hozzászólás »

Advent

Nem, nem néztem el a naptárat, és nem, itt nem kezdődik korábban a karácsony. Sőt, később van, de ezt majd később fejtem ki. De az ünnepi készülődés már javában zajlik, a bevásárlóközpontokban már felrakták a műfenyő dekorációt és a karácsonyi díszeket, és az elmúlt két hétvégén tele voltak az üzletek.

Elismerem, elég furcsa a tavaszban karácsonyra készülni. Süt a nap, 20 fok van, és a kirakatokban lóg a műfenyő ág. Abszurd az egész. Ma épp a buszsofőr mondta, hogy 29 éve él itt, de még mindig nem szokta meg, hogy meleg van karácsonykor. Ezek szerint van, ami sosem változik.

A sok kultúra miatt ráadásul a karácsony itt még furcsább lehet, például nem tudom, hogy az ázsiai és muszlim bevándorlók vajon hogy állnak ehhez a kérdéshez, lehet, hogy nekik ez csak egy munkaszüneti nap. Apropó, itt a 25-ike a karácsony napja, nem pedig 24-ike, ami a magyar otthonokban hagyományosan a szenteste. A karácsonyi közös családi ebéd vagy vacsora itt tehát egy nappal később van, 26-ika pedig a boxing day, ami a nagy leértékelések napja. Ilyenkor az emberek visszaválthatják a szerencsétlenül sikerült ajándékokat, vagy kedvező áron újabbakat vehetnek.

Persze itt az ajándékot nem Jézuska, hanem a Mikulás hozza, úgyhogy már két hete sorban is állnak a gyerekek, hogy megsúgják neki, mire vágynak. Itt meg is a különböző kultúrákról szóló kétségem, ugyanis a sorban 90%-ban ázsiai gyerekek és szüleik álltak, a Mikulás persze mindenkit nagy mosollyal és jó kedvvel fogadott, már amennyire láttam. Még nekem is integetett, amikor látta, hogy fényképezem, bár ez bennem inkább kicsit fura érzést keltett.

Nem tudom még, hogy az adventhez hogyan állnak majd, mivel itt kevésbé találom vallásosnak az átlag ausztrálokat, gyanítom, hogy nem tartanak semmi különösebb adventi hagyományt. Még nem tudom, hogy jövő héten beszerzek-e egy adventi koszorút, azt sem tudom, árulnak-e itt ilyesmi. Bár ki tudja, a hétvégén az is meglepetésként ért, hogy gyulai kolbászt két helyen is árultak a hurstville-i (értsd, itteni központi) bevásárlóközpont két hentesénél. Szóval bármi lehet. De nem tudom, a lakótársaim mennyire furcsállanák, a múltkor említették, hogy a tavalyi karácsonyi terítő nem nyerte el a tetszésüket.

Visszatérve a karácsonyra, itt általában családi ebéddel, utána sziesztával és előtte krikett nézéssel telik egyeseknél, mások ápolják az európai hagyományokat, és karácsonyfát állítanak illetve a nemzetükre jellemző ételeket készítik. Ami az én karácsonyomat illeti, bár nagyon várom az első ausztrál meleg karácsonyt, idén úgy néz ki egyelőre kimarad, mert rövid időre hazalátogatok, hogy a szeretteimmel tölthessem az ünnepeket. A következő hetek tehát nekem duplán is a várakozásról szól majd, egyrészt a hazautam, másrészt a karácsony, és még sok egyéb apróság körül járnak majd a gondolataim.

3 hozzászólás »

Hétvégi lapszemle

smh.com.au

Vasárnap a kávém mellé elfogyasztottam a Sydney Morning Herald hétvégi számát is, gondoltam megosztom, mik foglalkoztatják mostanában az ozzikat. Mindjárt meglátjátok, hogy lehet aggódni a dübörgő gazdaság és az erős ausztrál dollár miatt.

Az üzleti rovat egyik címlap sztorija az, hogy a Reserve Bank (RBA), ami körülbelül az otthoni jegybanknak felelhetne meg, mennyire aggódik az ausztrál dollár rendkívüli erősödése miatt az elmúlt időszakban. Az ausztrál dollár 1983-as bevezetése óta 40%-ot erősödött az amerikai dollárhoz képest, 2009 januárjához viszonyítva pedig a héten elérte a 64%-os emelkedést. Még azoknál is, akik nem foglalkoznak napi szinten a világgazdasággal, ez azért biztos kiveri a biztosítékot. Nálam legalábbis így történt.

De az erős dollár sok félelmet kelt a helyiekben, melynek okai a gazdaság és a foglalkoztatás körében keresendők. Egyrészt az RBA és egyéb piaci elemzők szerint a dollár erősödése a külföldi igényeknek megfelelően alakult így, ami akár jó is lehetne. Ugyanakkor az ipar és a szakszervezetek félelmeiknek hangot adva arra kérték a kormányt és az RBA-t, hogy avatkozzanak be a folyamatba, mert a dollár erősödése negatívan hat az exportra illetve – szerintük – a gazdaságra.

Több helyen arról cikkeznek, hogy a piaci növekedés 1991 óta nem volt ennyire lassú, annak ellenére, hogy 2009-től számítva az utóbbi két negyedévben a kiskereskedelmi értékesítés növekedése a maximális 1,4%-os értéket érte el. A 2012/13-as gazdasági évre körülbelül 3,5%-os belföldi növekedést prognosztizálnak, míg az infláció valószínűleg 2-3% között lesz. Ez jelentősen magasabb, mint a 2011-es 1,9%-os infláció, melynek oka a frissen bevezetett carbon taxben keresendő. A carbon tax a nagyrészt gyártókra és szállítmányozókra kivetett új környezetvédelmi adó, mely a cégek üzemanyag fogyasztását és egyéb, nem megújuló energiaforrás felhasználását sújtja. Bővebben a carbon taxról ezen a honlapon. Az erős dollár problémája ezzel úgy függhet össze, hogy a gyártási és export folyamatokra még több rakódik rá, ezzel csökkentve az ország versenyképességét nemzetközi viszonylatban.

Ausztrália egyébként egyike azon kevés országoknak, melyek megtartották a legmagasabb, AAA minősítésüket mindhárom nagy hitelbíráló intézet szerint. Az ország jó minősítése egyébként elég viccesen hat, ha az ember figyelembe veszi, hogy a kormányzati adóssága körülbelül 209 milliárd dollár körül volt 2011 végén, és az előrejelzések szerint a költségvetés hiánya is csak nőni fog 2013-ig. (Megjegyzés: még jó, hogy jövőre választások lesznek. Az ozziknak eléggé tele van a … hócipőjük a mostani kormánnyal.)

Csak úgy, mint a kormány, az átlagember se nagyon tud mit kezdeni az adóságával. Általános vélemény itt – tehát már többektől hallottam –, hogy az ausztrálok képtelenek tartalékolni. Mindegy, hogy valaki 600 dollárt vagy 1600-at keres egy héten, az utolsó garasig elkölti, aztán megy a bankba hitelért. Az újságban több cikkben is foglalkoznak a háztartási és jelzálog hitelekkel, illetve azok leküzdésének módjával. A héten például kb. 240 ingatlant árvereztek el az államban több mint 110 millió dollár értékben. A probléma ugyanis az, hogy az emberek a nagyon drága ingatlanokra hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, de a mindennapokban elmegy erre-arra a pénz, és a törlesztőre meg a számlákra már nem futja.

A cikkek televannak jó tanácsokkal, hogy mit tegyen és mit ne tegyen az átlag ozzi, ha boldogulni szeretne. Egy-két tipp szerintem is hasznos, ilyen például, hogy érdemes megnézni a mindennapi, kis költségű kiadások kamatlábait, mert azok magasak lehetnek. Például ha az ember autót vesz, vagy áruhitelt vesz igénybe, ezek nagyban befolyásolhatják a vásárlói erőt és a pénztárcánkat. Többek között azért is, mert a kamat kis összegű hitelek és folyósítások során jóval magasabb, mint az egy nagyobb összegben felvett, hosszú lejáratú hitelek esetén.

Vannak általánosan értelmezhető tanácsok is, amik elég triviálisak, pl. ne költs, tartalékolj, és lassan próbálj meggazdagodni. Nos, igen, könnyű ezt mondani, másrészt meg egy ozzinak aztán kicsit felesleges is. Bár az elmúlt években kicsit javult a megtakarítási kedv, 2011-ben már 10% volt, aminél magasabb korábban csak a pénzügyi válság során volt, akkor 13%. Ez egyébként fura nekem, de érdekes adat, az biztos. Mindenesetre az egyik legfontosabb tanács szerintem, hogy nem a legnagyobb adósság miatt kell aggódni – vagyis az ingatlan törlesztőjével –, hanem épp ellenkezőleg, az összes többi miatt, mert bár az ingatlan hitele a legnagyobb, de szerencsés esetben annak értéke évről-évre nő, ezért ezt a legfontosabb törleszteni.

A gazdasági stagnálás illetve lassú növekedés – ami ugye nézőpont kérdése, és a mindennapi életet állandóan befolyásoló hitelek törlesztése csak egy dolog lenne, de ott van még a munkanélküliség is, ami aggasztja az embereket. Mint korábban írtam, az ausztrál munkanélküliség relatíve kicsi a világ többi országához, illetve Európához és Amerikához képest. A statisztikai hivatal elmúlt 7 hónap adatai alapján átlagban 5,2%-os munkanélküliséget jelentett 2012-ben. Ez aztán a remek hír, nem igaz? Nos, nem teljesen.

A valóság ugyanis néha kicsit mást mutat, mint a statisztikák. Ross Gittins remek cikke alapján a helyzet az, hogy a valós érték ennek körülbelül a duplája, tehát 10,4% körül van. Ez azért lehetséges, mert a hivatal azokat is munkavállalónak tekinti, akik csak egy vagy pár órát dolgoznak egy héten, de ugye sokan vannak, akik többet dolgoznának, ha tehetnék. A részmunkaidőben dolgozók nagy része ugyanis szívesebben dolgozna teljes munkaidőben, de erre nem mindenkinek van lehetősége. Ha összegezzük tehát a teljes munkanélküliségi rátát azokkal, akik pár órával többet dolgoznának, illetve teljes munkaidőben dolgoznának szívesebben, akkor máris 12,6%-ot kapunk. Ha azonban levonjuk a pár túlórára vágyók számát, akiknek az életkörülményein nem sokat változtat az az extra pár dolcsi, akkor megkapjuk a reálisan teljes munkaidőben kívánó dolgozók számát, ami így kb. 10,4%.

Az új munkahelyek illetve az állásajánlatokat tekintve se valami fényes a helyzet, az egyik cikk szerint ugyanis az új pozíciók főként a nőket célozzák meg 6:1 arányban a teljes munkaidő, 11:1 arányban pedig a részmunkaidő esetén. Ez nem azt jelenti, hogy mennyivel több nő dolgozna, pont ellenkezőleg, egy olyan országban, ahol a nők főként csak kereset kiegészítésként dolgoznak (ha már családjuk van, mert általában az apa a főkereső), ez inkább azt jelenti, hogy kevés a munka. Ennek ellenére azért sikerült 12 oldalnyi álláshirdetéssel teletömni a számot, szóval azért akkora gáz nincs.

A helyzet tehát a következő: az átlag ausztrálnak azért jelent gondot, hogy erős a dollár, mert hatására a munkahelye rosszabb helyzetbe kerülhet, a fizetése nemzetközi viszonylatban sokba kerül, ezért féltenie kell a munkáját, és pontosan tudja, hogy nem olyan fényesek ám az álláskeresési kilátásai, mint azt első blikkre a statisztikák sugallják. Ráadásul tele van adósággal, (a többség legalábbis), amit szép lassan vagy kifizet, vagy a bank elveszi tőle a házát, hogy aztán eladja – sokszor épp külföldi bevándorlóknak befektetőknek. Az egyetlen megoldás persze az lenne, ha vagy ő, vagy a felesége többet dolgozna, de ugye ez nem egyszerű. Azért nem olyan vészes a helyzet, a GDP jó, az életszínvonal bőven a kielégítő fölött van, úgyhogy mindent összevetve szerintem megéri Ausztráliában élni. Az erős dollár ellenére is. 🙂

9 hozzászólás »

Szombat a vásárlásé

A hétvégén végre vásárolgattam egy kicsit, mit ne mondjak, jól esett. A híres Glebe Marketre eddig még nem sikerült eljutnom, hiába vagyok Sydneyben 4 hete, és hiába lakom tőle 15 perc sétára. A bolhapiacon kívül aznap volt a Garage Sale Trail nap is, mikor országszerte rengetegen pakolják ki feleslegessé vált holmijaikat az utcára, hogy pénzzé tegyék őket. Reggel már tudtam, ez az én napom.

Korán keltem, mert pár garage sale csak délig, illetve kettőig volt nyitva, és a távolságok nagyok, én meg szerettem volna minél többet bejárni. A Glebe Market felé útba is ejtettem egyet-kettőt, de még senki nem pakolt ki, talán túl korán volt. Ezért ezután a Glebe Marketre mentem, ami kicsit bolhapiac szerű, sok mindent lehet kapni, a ruháktól kezdve a szappanon át a könyvekig. Sok kézműves termék van, és rengeteg fiatal designer hordja ide a ruháit, amolyan friss feltörekvők gyűjtőhelye a piac. Nagyon sok jópofa dolgot láttam, és a legtöbb ruha viszonylag jó minőségű, bár nem sokkal olcsóbb, mint a boltokban. Egyedinek viszont abszolút egyedi, már amelyik nem koreai vagy kínai import, mert van olyanból is bőven.

A Glebe Market a Glebe Point Roadon van, a busz mindig a színes kerítések mellett megy el, de eddig sosem láttam semmit a kerítések mögött, lévén, hogy szombatonként még nem buszoztam. A honlap leírása alapján ezért el se tudtam képzelni, hol lehet a piac, mert hétközben csak egy üres park.

Ugyan a leírás szerint 7-kor nyit a piac, csak azt felejtették el közölni, hogy az árusoknak. Ez is milyen furcsa, piac, amin 7-kor nincs szinte senki. Én 8-fél 9 körül mentem oda, de akkor még javában folyt a pakolás. Aztán fél-egyóra alatt szépen megtelt a hely árusokkal és emberekkel, dél körül, amikor arra sétáltam, pedig már egész tömeg volt.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A piac után a garage sale-ek felé vettem az irányt. Az eseményről annyit kell tudni, hogy találtam egy honlapot, ami az eseményt hirdette, ezen keresztül jelentkezhettek a résztvevők és regisztrálhatták a kiárusításukat. Az érdeklődők pedig megkereshették a hozzájuk közeli garage sale-eket, akár témakör szerint is. Egyszerűen hatalmas rendezvény volt, országszerte több, mint 7800 ember kínálta eladásra a 630,000 portékáját. Eszméletlen. Íme a térkép, amin Sydney egy része látható, a kis jelölők pedig a résztvevők:

Mindenhol máshogy voltak kipakolva a cuccok. Volt, ahol az utcára, egy horgász asztal szerűségre voltak felhalmozva a dolgok, pár ruha pedig a kerítésre aggatva. Máshol az előkertben pokrócokra pakoltak ki, egy helyen pedig a hátsó udvarban alakítottak ki helyet. Az egyik helyen tényleg a garázsban illetve a kocsifeljárón árultak, és a ház környékét lufikkal jelölték meg.

Sok mindent lehetett kapni, használt könyveket, ruhákat, konyhai felszerelést, bútorokat, elektromos kisgépeket, növényeket, tényleg mindent! Én az egyik helyen vettem egy pulóver $5-ért, mert már nagyon rám fért. A csaj, aki árulta, a megunt ruháit adta el, és egyáltalán nem volt rossz állapotban. Egy másik helyen márkás cuccokat is láttam szintén kitűnő állapotban, de nem akartam annyit költeni ruhára. A másik helyen pedig nagyon jó üzletet kötöttem – szerintem 🙂 -, vettem egy kis hűsugárzót $10-ért. Ugyanezt a Coles-ban $35-ért láttam, a Woolworth-ben meg $25-ért. Persze még ott a helyszínen ki is próbáltam, és működött.

Oké, kicsit úgy néz ki, mint egy lomtalanítás, de igazából nem láttam tényleg lestrapált dolgokat, maximum olyat, ami nem tetszett. És milyen jó módja ez annak, hogy újra felhasználjunk dolgokat. Ami még érdekes, hogy itt a használt dolgokra nem a used vagy pre-owned vagy second hand szavakat használják, amit az ember alapvetően gondolna, hanem azt, hogy pre-loved. Milyen kedves kifejezés! Kicsit komfortosabb érzés úgy megvenni valamit, hogy valaki szerette a tárgyat, de most továbbadja.

Szóval a garage sale nagyon-nagyon jó volt, és hasznos, mert olcsón lehet hozzájutni drága cuccokhoz. Mindenhez, ami a lakásban kellhet. Ilyen nagyszabású rendezvény egy darabig szerintem nem lesz, de a Gumtreen szoktak hirdetni garage sale-eket. A Glebe Market meg szerencsére minden szombaton van, biztos oda is megyek még máskor is, mert remek egyedi ruhákat és kiegészítőket lehet venni, és olcsón is ki lehet jót fogni.

4 hozzászólás »

Havi számvetés

Régóta készülök erre a bejegyzésre, egyrészt szerintem hasznos a kívülállóknak másrészt meg érdekes lehet mindenkinek. A piszkos anyagiakról fogok írni, vagyis, hogy mennyibe kerül a bevándorlás első hónapja Ausztráliában.

Aki követi a blogomat, tudja, hogy teltek a napjaim, látjátok, körülbelül, mikre költöttem. Volt részem remek turista programokban, voltam szórakozni, de a hónap nagy részét olcsó vagy ingyen szálláson töltöttem. Őszintén, a kaján úgy érzem többségében spóroltam, egy hasonló korú pasi biztos többet költött volna rá. Igyekeztem mértéktartó lenni, de azért néha-napján megengedtem magamnak egy kis bűnözést, mint egy finom koktél vagy egy fagyi a parton. Lássuk, mire jutottam.

Napra lebontva, tételesen vezettem a költségeimet, ezért most elég konkrétan tudok arról írni, hogy mire mennyit költöttem. Előre bocsátom, hogy centre pontos dollárokról nem lesz szó, de aki kicsit is figyelt, vagy egy picit utána néz a neten, ki tudja okoskodni, hogy mennyi az annyi. Igazából teljesen mindegy, a nagy egészre kell koncentrálni

Tehát, ahogy a fenti diagramon is látszik, a legtöbb pénz a szállásra ment el. Erről ugye azt kell tudni, hogy 3+4 napot töltöttem hostelben, plusz egy hetet a mostani szobámban, illetve itt a költségek között szerepel a két hét bond vagyis a depozit is. Igazából az ugye visszajár, és ezért nem költség, de most hiányzik a pénztárcámból, és ebből a szempontból releváns. Plusz, ha nem abból a szerencsés helyzetből indul ki az ember, hogy 2-2,5 hetet couchsurfingel, akkor meg még inkább rendben van az a 45%.

Jelentős összeg ment el még az étkezésekre illetve bevásárlásokra és az utazásra. Az étkezésekről azt kell tudni, hogy naponta egyszer legalább meleg ételt ettem, étteremben nem voltam, gyorskajáldákban néha, igyekeztem többször főzni. Marhahúshoz csak a Mekiben jutottam, szóval mostanában az kicsit kimarad az étrendből – állítólag nem is olyan jók a vörös húsok, nem igaz? – a sertés meg amúgy se a kedvencem. Több zöldséget és gyümölcsöt eszem szerintem, mint otthon, lévén hogy olcsók és finomak.

Utazással kapcsolatban: hát, igen, ezek a benzinárak… 🙂 Nem, viccet félretéve, busszal és vonattal közlekedem, egyesített bérletet használva az első zónára, illetve ezen kívül ugye voltak a külterületi kiruccanásaim, ahová plusz vonatjegy kellett, pl. Blue Mountains vagy az Easter show. Néha egy-egy buszjegy is befigyelt, mert próbáltam a bérlet érvényességi idejével kombinálni, ha egy nap csak egy helyre kellett mennem. Szóval, igen.

Az egyéb költségek fedik le azokat a dolgokat, amik máshova nem passzoltak 🙂 Például kellett vennem egy esernyőt, de mondjuk nyilván költöttem képeslapokra és bélyegre (az egyéb költségek 18%-át), vagy például nyomtatásra, scannelésre, fénymásolásra, ilyesmikre. Fontos volt még az elején a csomagmegőrző is a pályaudvaron, az a költség is ide került. Tisztítószerek a lakásba, közös használatra, és az új szobámba az IKEÁs cuccok.

Szórakozásaim során egyszer kávéztam a Lindt kávézóban a Martin Placen – kb. mint nálunk a Gerbaud, – valamint ittam 2 koktélt, 1 pohár bort a bulik során, belépőre nem költöttem. Vettem egy üveg bort vendégségbe meg egy doboz cigit. Ide vettem a Blue Mountains-i Scenic World belépőm árát is, mert ez egy jelentősebb összeg volt.  Talán ide soroltam egy fagyizást a parton.

A következő diagramon pedig azt láthatjátok, miért volt olyan fontos nekem a költözés:

Na ugye, a diagram azt mutatja, hogy hogyan változtak a napi kiadásaim az idő elteltével. Ebben a diagramban kivettem a depozitot a költségek közül, mert csak rontott az összképen. A diagram maximuma ugyebár a beköltözésem, amikor egy heti bérleti díjat ki kellett fizetnem, másnap pedig az IKEÁs vásárlásom napja, ami szintén jelentősebb összeg volt. De ha az utána lévő szakasz megfigyelitek, azóta nem nagyon kellett költenem szinte semmire.

Ami még megfigyelhető, azok a csúcsok 5-ikénél, 13-ikánál, 20-ikánál. Nos, ezek a bérletek vásárlásainak napjai, ami utoljára 28-ikán volt. Ezek a napi költések kb. 60%-át tették ki, innen is látszik, mennyire erősen befolyásolja a közlekedés a mindennapi életemet.

Az elmúlt egy hónapban kb. az elköltött pénz kevesebb, mint 1%-ának veszett nyoma, elhagyott apró, rossz kerekítések, vagy pontatlan jegyzés miatt. Ezzel az egy százalékkal inkább nem foglalkozom, hanem lezárom ezt a hónapot, és remélem a következő kicsit olcsóbb lesz. Elvégre már van egy fix helyem, és bár Ausztrália nem egy olcsó ország, de ha ügyes vagyok, ki tudok jönni a tartalékaimból.

1 hozzászólás »

Költözés

A tegnapi este folyamán, egy húzós és bonyolult nap eredményeként sikerült elfoglalnom a szobát, amit kivettem, de mindezt csak este 11 körül. Mivel még este 6-kor se volt biztos, hogy még át tudom venni, ezért csak a cuccaimat hoztam, vagyis a bőröndömmel, a hátizsákommal és a laptopommal szerencsétlenkedtem a városban. Megjegyzés: az esti órákban illetve napközben a buszok teljesen kiszámíthatatlanok, például amire vártam, 25 perce késett, pedig elvileg 18 percenként jár. Arról nem is beszélek, hogy mennyire problémás alternatív útvonalakat hip-hop kitalálni, mert a buszok útvonaláról csak a neten tájékozódhat biztosan az ember, és hát akinek nincs net csomagja a telefonjához, az így járt.

Este tehát átvettem a szobát, ami négy falból, egy beépített szekrényből és egy matracból állt. Ezzel nincs is semmi gond, mert nagyon tetszik a környék, a lakás úgy ahogy rendes és viszonylag tiszta, a lakótársakkal se lesz szerintem gond. Annyi aprócska probléma volt csak, hogy mivel semmilyen ágyneműm nem volt, aludni nem nagyon sikerült. Éjszaka ugyanis 12-13 fokra hűlt le kint a levegő, és hát fűtés ugye nincs, ezért nagyon fáztam. Hiába a dupla pizsama és az extra réteg. a három zokni, plusz egy a kézen, nagyon hideg volt. Hajnali négykor már az IKEA honlapját nézegettem, hogy mit fogok venni, hogy a következő éjszakám ne legyen ilyen szenvedős.

Mivel az IKEA – ami egyébként elég messze van – csak tízkor nyit, előtte egy Coles-ba mentem, ahol bevásároltam pár alapélelmiszert a következő hetekre. Szerintem egész ügyesen raktam össze ami kell, és kevesebb, mint 40 dollárt fizettem a következőkért:

2 liter tej
2 kis konzerv sűrített paradicsom
1 kis konzerv tonhal
250 gr Nesquik kakaó
800 ml-es mosószer
kis üveg zöldfűszer
kis üveg paprika
kis szórós só
2x 0,5 kg tészta
2 hagyma
0,5 kg banán
1 kg répa – az egyik legolcsóbb zöldség
1 kg liszt
1 kg cukor
650 gr-os corn flakes
2 szelet csoki

Úgy látszik családi vonás, hogy majdnem mindenből kettőt vettem. Egyedül az olajat felejtettem el, de legfeljebb majd azt megveszem máshol. Lényeg, hogy így nagyjából van itt egy-két dolog, amiből tudok főzni, vagy tudok enni valamit. Igazából a Coles viszonylag olcsó a környéken található ún. Convinient Store-okhoz képest, amik közért szerűek, és mivel kicsik, és sokáig nyitva vannak, ezért jóval drágábbak. Coles meg azért nincs minden sarkon, bár a belvárosban több van, nekem a legközelebbi kb. 20 perc villamossal. Visszafele sétáltam – mert az egyik lakótársam mondta, hogy ő visszafele sétálni szokott – de eltévedtem. Ha ránéztek a listára, rögtön látjátok mennyire nem volt buli ezekkel a cuccokkal 4 km-t bóklászni. Mindegy.

A bevásárlás után pedig felkerekedtem és elindultam az IKEAba. Csupán 3 busszal jutottam oda, mintegy 2 óra alatt, meg ugye két óra vissza, de szerintem nagyon megérte. Ugyebár alapvető dolgokat kellett vennem, mint pl. ágynemű és hasonlók, és a városban meg Coles-ban meg egyéb helyeken nézve az árakat, az IKEA honlapjával összehasonlítva sokkal drágábbak voltak. A következő dolgokat vettem $88,88-ért:

Párna, Gosa Vadd, $9,99
Paplan, Mysa Gras, $19,99
Ágynemű, single bedre, Bladvass, $9,99
Lepedő, Knoppa, $5,99
Matracvédő, Skydda, $9,99 – inkább engem véd matractól
Szennyestartó, Skoghall, $4,99
Ruhaszárító, Lajban, $14,99
Vékony takaró, poliészter, 170×130-as, Irma $1,99
Műanyag fogasok, 8 db, Bagis, $2,99
Kicsi törülköző, amit a takarításhoz rongyként használtam, 4 db, $2,99
Illatosító gyertya, Tindra, $3,99
Egy nagy szatyor, hogy mindezt el tudjam hozni $1,99

És ebből még lejött egy dollár kedvezmény az IKEA Family kártya miatt, amit helyben csináltattam. Ja, és itt is az összes forró ital ingyen van az IKEA Familyseknek, meg néhány dolog olcsóbb. Itt is ebédeltem, valami meleget, meg ettem egy sütit, ami csak 95 cent volt. Tudjátok mit lehet a városban egy étteremben kérni ennyiért? Maximum az étlapot.

Szóval nagyon örültem, hogy mindent sikerült megvennem, és szerintem megérte a négy óra utazgatás. Bent a városban csak az ágynemű $15-20 lett volna, egyszerűen nem emberi, amilyen árak vannak. Úgyhogy én nagyon elégedett voltam, mert elég nagy a választék, és szerintem mindenki megtalálja a pénztárcájának valót. A bútorok egyébként $60-70-tól kezdődnek, határ persze a csillagos ég. Ami viszont érdekes, hogy otthon nem nagyon láttam bőr ülőgarnitúrát IKEAban, és nem egyre itt 25 év garanciát ígérnek.

Sajnos, mire hazaértem, eléggé besötétedett, de azért készítettem pár képet a környékről, és lehet, hogy a szobámról és rakok fel majd képeket.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

3 hozzászólás »

CBD

A napokon át tartó semmittevésnek úgy döntöttem, ma véget vetek. Persze ennek a fő oka nem az, hogy bármi problémám lenne az otthon tespedéssel, sokkal inkább a bűntudat hajtott, hogy nem tudok mit írni 🙂

Felkerekedtem hát, és összeszedtem pár intézni valót, hogy legyen valami okom a kirándulásra. Bank, posta, teljesen átlagos dolgok, ha az ember él valahol, mégis különleges, ha csak látogat valahova. Tegnap este ugyanis kaptam egy emailt, hogy megérkezett a bankkártyám a bankba – mellesleg 3 munkanap alatt, az eredetileg ígért 5-7 helyett. Úgyhogy befáradhatok érte.

Egy másik régi adósságomat is le akartam tudni, mégpedig a képeslapok feladását. Igazából ezeket már rég megvettem, csak hát a lustaság… Szóval csütörtök este erőt vettem magamon, és megírtam, megcímeztem őket, hogy pénteken feladhassam. Szóval így kerültem a CBD-be.

A CBD, vagyis Central Business District Sydney üzleti negyede a belvárosban, a központi pályaudvartól északra dekszik, és majdnem az öbölig húzódik.

Gyakorlatilag ez az a hely, ahol lenni kell. Itt vannak a fontos tárgyalások, a legmenőbb helyek és a legdrágább márkák. Ha az ember Guccit, Armanit, Tiffanyt, Jimmy Choot, vagy valami hasonlót keres – és miért tagadnánk, hogy milyen fontos ez egy turistának 🙂 – akkor azt biztos itt találja meg. Észak-déli irányban átsétálhatunk rajta a George streeten vagy a Pitt streeten, mely egy részen bevásárló-sétáló utcává változik, tele régi és új épületekkel, kávézókkal és butikokkal. Ha egy kicsit megpróbálunk kiszakadni a felhőkarcolók közül, könnyen a Martin Placen vagy a Hyde Parkban találhatjuk magunkat. Előbbi a negyed egy különösen tágas tere, mely a város jellegét követve lépcsőzetesen terül el, összekötve a magasabban fekvő Sydney Hospitalt a George Streettel.

Ez az a negyed, ahol az ember mindent elintézhet. Bankfiókok, posták, a bíróság egyik épülete, megannyi toronyház ki tudja milyen irodákkal, és számos bevásárlóközpont várja a sikeres és elfoglalt üzletembereket. Itt fényképeztem első napjaim egyikén azt a képet, amikor öltönyös apukák ebédidőben csokitojásért álltak sorban a gyerekeiknek.

Természetesen a negyed nem csak a helyieket, a turistákat is vonzza, így az utcák általában  tele van emberekkel. A mai nap még fokozottabb volt a helyzet, ugyanis ma volt az őszi szünet utolsó napja, így a gyerekek szüleikkel járták a belvárost néhol édességért vagy egy új ruháért kérlelve őket.

Az egész CBD-t kiismerni kicsit több idő, mint amennyit én ott töltöttem. Kívülről kevés épület árulkodik róla, hogy mit rejt belül, így csak a szerencse kérdése, hogy mikor talál rá az ember a negyed azon arcára, amit tulajdonképp keres. Nekem ez tetszett benne a legjobban.

Hozzászólás »

Aussie árak a Coles-ban

Szombaton meglátogattam az egyik ausztrál szupermarket lánc, a Coles üzletét, és tüzetesen megvizsgáltam, mi mennyibe kerül. A listát itt találjátok, kb. 232-es dolláron át is számolva forintba, persze nem lehet megfeleltetni így egy az egyben, de azért…

Termék Ár Forintban
Toast kenyér, 70 dkg $2,50-3,00 580-700
Normál kenyér, 80 dkg $4,50-5,00 1000-1200
Péksüti, kb. 40 dkg $2,50-4,00 580-930
Tej, sajátmárkás, 1 l $1,80 420
Tej, 2l $3,00-6,00 700-1400
Flora margarin, 500 gr $3,00 700
Túró, 0,5 kg $3,00-5,00 700-1160
Felvágott, 10 dkg $3,00-4,00 700-930
Marhacomb kockázva, 1 kg $16,50 3830
Sertés szűzérme, 1 kg $21,00 4870
Csirkemell filé, 1 kg $16,50-17,00 3900
Lazacfilé, 1 kg $35,95 8300
Kenguru husi, 1 kg $16,95 3900
Tojás, 1 tucat $5,50 1300
Paradicsom, 1 kg $5,00 1160
Eper, 25 dkg $4,00 930
Szőlő, 1 kg $2,68 620
Gyümolcslé, 100%, 1,5 l $4,50 1050
Lipton Ice Tea, 1,5 l $3,60 830
Coca-cola, 0,5 l $3,00 700
Coca-cola zero, 1,5 l $2,95 690
RedBull, 2,5 dl $2,69 624
RedBull, 4,7 dl $3,99 930
Lipton fekete tea, 25 filteres $1,97 457
Lipton fekete tea, 50 filteres $2,85 660

Na és akkor itt ezennel be is fejezem az árakról való értekezést, akit bővebben érdekelnek, keressen meg privátban. Sajnos a marha húsokon nem nagyon lehet eligazodni, mert nem az van rá írva, hogy melyik része a marhának, hanem hogy mit lehet belőle készítene. Például a schnitzel rántott húsnak való, kiklopfolt husi. Vagy az említett – gondolom comb – kockázott gulyáshús néven fut. Lesznek itt még kalandok.

2 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur, community builder, writer and advisor

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: