Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Állásinterjú

Szerdán ismét túlestem egy állásinterjún, ami azt hiszem, elég jól sikerült mindent összevetve. Természetesen igyekeztem minél jobban felkészülni rá, ezért kedden csak ezzel töltöttem a napomat.

Részletesen átböngésztem a cég honlapját, megnéztem az eddigi munkáikat, leellenőriztem, hogy milyen gépekkel dolgoznak. Biztos, ami biztos alapon átböngésztem az általuk használt berendezések technikai adatait a gyártó honlapján, hogy egyrészt felismerjem őket, másrészt nagyjából képben legyek, hogy mihez mit használnak. Ezek után megpróbáltam az egyes eszközöket a korábbi munkákhoz társítani, meg a fejben lezongorázni a projektek egyes lépéseit. Közben fejben lejegyzeteltem, minél milyen problémák adódhattak, vagy milyen technikai paramétert rendelnék hozzá.

A cég múltjának és jelenlegi összetételének is igyekeztem minél jobban utánanézni. Sajnos, itt Ausztráliában a cégjegyzékhez és évi adóbevalláshoz köthető adatok csak fizetős formában érhetők el, és nem akartam ezért komolyabb összeget kiadni. De a fő tényezőket sikerült összeszednem: mikor alakult a cég, kik a tulajdonosok, hányszor költöztek az elmúlt években, kb. hányan dolgoznak a cégben jelenleg. Emellett sikerült rábukkanom két korábbi nyertes pályázatukra, így kiderült, hogy az utóbbi időben milyen nagyobb tendereken vettek részt.

A cégből való felkészülés nem az egyetlen dolog volt, amivel foglalkoznom kellett. Sajnos én is néha túl lazán veszem az interjút, és azt hiszem, csak a szaktudásom bőven elég egy állás elnyeréséhez. Nos, szerintem a másik cégnél lévő négy interjú bizonyítja, hogy jobban rá kell feküdnöm a témára, ha gyors eredményt szeretnék. Ezért a Youtube-on interjú felkészítő videókat néztem, ahol többek között azt is bemutatták, hogyan válaszoljon az ember arra a bizonyos “Mesélj magadról!” kérdésre. A netes tanácsok alapján összeraktam egy 2-3 perces bemutatkozó szöveget, ami a lényeges és előnyös tulajdonságaimat illetve képességeimet emeli ki, és ezt gyakorolgattam egész nap. (Kb. 10-15 -ször mondhattam el, mire úgy-ahogy tökéletesen ment.)

Emellett természetesen előre lejegyzeteltem, hogy mik azok a fő pontok, amiket meg tudok említeni, ha megkérdezik, hogy mit tudok róluk. Kérdéseket is összeírtam, amiben egy szakmai és négy általános volt, lévén, hogy nem voltam biztos benne, hogy ki fog interjúztatni. Emellett persze bevágtam az összes tényszerű infót ától cettig, a Linkedinen elérhető, ott dolgozó emberek nevét és arcát, a fontosabb gépek típusait, és a jelentősebb tartalmi elemeket a honlapról.

A helyszínre fél órával előbb érkeztem (de 40-50 perc volt kocsival, és kiszámíthatatlan a közlekedés), úgyhogy előtte még egy kávé épp belefért. A megbeszélt időpont előtt 3-4 perccel léptem be, ahol az egyik tulajdonos fogadott. A cég egyébként egy házaspáré, a férj a vezető mérnök, ő felel a kivitelezésért, a feleség pedig az üzleti részét viszi. A pasi nagyon kedves volt, mondta, hogy a felesége még nem ért vissza, de pár perc és itt van, úgyhogy addig megmutatja a műhelyt. Megnéztük a berendezéseket, megmutatott pár munkadarabot. Elbeszélgettünk egy-két munkadarabról, hozzátettem a véleményemet, ahol kellett, ott beszúrtam egy anekdotát egy hasonló projektről. Volt egy munkadarab, amit mutatott, és meg kellett mondanom a technikai paramétereket a kivitelezéshez, szerencsére ezt is jól eltaláltam.

Közben megérkezett a feleség, és hárman felmentünk az irodába folytatni az interjút. Azzal kezdődött, hogy az orrom alá dugott egy listát, amin négy csoportban tulajdonságok és képességek szerepeltek. Be kellett karikáznom azokat, amiket igaznak tartottam magamra, és ráadásul úgy, hogy minél kevesebbet gondolkozom rajta. Igyekeztem lazán venni a feladatot, fél perc alatt átfutottam és bekarikázgattam a dolgokat, majd visszaadtam a papírt. A hölgy elégedetten csettintett, és a négy részre 3-3-3-3 pontot írt, ami nem tudom, hogy jó-e, de ő örült neki, úgy tűnt.

Ezután kicsit elemeztük a személyes tulajdonságaimat, majd meséltek ők a cégükről. Aztán rátértünk a szakmai múltamra, az átküldött portfóliót a férj elég alaposan átnézte, és előre becsillagozta azokat, amik érdekelték, ezekről kellett mesélnem részletesebben. Rákérdezett két cikkemre is, ezeket – mivel természetesen előre kinyomtatva ott volt nálam – odaadtam neki megőrzésre. Oké, igazából csak mutiba szántam, de eltette, és nem volt arcom visszakérni. Egyébként is, tudok még nyomtatni.

Egy kicsit szakmáztunk még a különböző szoftverekről, melyik jó, melyik nem, melyiket ismerem, mi a véleményem stb. Szerencsére kb. mindenben egyezett a véleményünk, és sikerült megtalálni a közös hangot. Meséltek még az egyes munkáikról is részletesebben, illetve arról, hogy itt milyen fontos a titoktartás. Igen, sajnos ez egy ilyen dolog, vannak olyan munkáik, amikről sosem beszélhetnek, pedig nagyon izgalmas!!

Beszéltünk még a terveikről és a munkáról, ami rám várna. A munkakörülmények nagyon szimpatikusak voltak, elég rugalmas a munkaidő, nagyon-nagyon változatos a munka, és hatalmas szakmai kihívás. Rengeteget tanulhatok itt, ezért nagyon tetszik az egész. A fizetés is szóba került, és bár még nem lett lefixálva a vége, nagyjából belőttük, hogy körülbelül ugyanabban gondolkodunk.

Összesen 2-2,5 órát töltöttem náluk, bár az utolsó fél órában már csak az épp aktuálisan futó projekteket mutatta meg a vezető mérnök. Ez is nagyon érdekes volt, meg hasznos is, mert azért még be tudtam szúrni egy-két kérdést, amire csak mosolygott a pasi. “Jókat kérdezel” – mondta. Persze, ha az embernek van partnere az ilyen eszmefuttatásokhoz, nem nehéz. Egyszóval nagyon pozitív volt minden, és remélem, hogy nemsokára egy következő alkalommal véglegesíthetjük a megbeszélteket.

Reklámok
18 hozzászólás »

If it’s meant to be, it’s up to me

Telnek a napok, és lassan döntést kell hoznom. Nemsokára lejár a 90 nap tartózkodási idő, a pénztárcám pedig egyre vékonyabb. Megyek haza vagy maradok még?

Aki kicsit is követi az eseményeket, tudja, hogy a konkrét állásajánlat még várat magára. Az elmúlt hetekben nem sok változás történt az itteni életemet tekintve, bár az elmúlt napokban picit változott a dolog. A további időhúzást mellőzve most leírom, mi a helyzet munkafronton.

Mint tudjátok, elég specifikus állást keresek, nem hiszem, hogy válogatós lennék, csak hát eleve azért jöttem ebbe az országba, hogy a szakmámban dolgozhassak. Itt Ausztráliában lényegesen több cég van, aki ezen a kis területen tevékenykedik, és a Manufacturing Weeken tett látogatásom alapján is jónak ítéltettek az esélyeim. Ott mindenki bíztatott, csak épp senki nem ajánlott állást.

Van azonban egy cég, akik nagyon közel állnak ahhoz, amit végülis csinálni szeretnék, és bár itt sem történt még ajánlat tétel, bizakodó vagyok velük szemben. A cégnél először április végén jártam, azóta másfél hónap alatt összesen 4 interjún estem át. Egyik alkalommal 3 órán keresztül beszélgettem a lehetséges közvetlen munkatársammal, nagyon élveztem. A cég abszolút ideális lenne, tetszik a munkamorál, a környezet, az emberek, a munka, egyszerűen minden. Igyekeztem őket meggyőzni, hogy milyen jó vásár is lennék, mivel úgy-ahogy canvasing volt, ezért estem át ennyi interjún. A négy alkalom itt is soknak számít, így abban bízom, hogy ahogy letudják a félévi zárást (ami júni vége), újra felvehetjük a kapcsolatot és esetleg megállapodhatunk a folytatással kapcsolatban.

Ezen kívül hétvégén valahogy mintha beindult volna valami. Feltettek szombaton Linkedinre egy nekem tetsző állást, ami ugyan Brisbane-ben lenne, de a pozíció szimpatikus. Jelentkeztem rá nyilvánosan, az illető vissza is jelzett és bekérte az önéletrajzom. Tőlük még nem érkezett visszajelzés, de még csak hét eleje van.

A jelentkezésemet meglátta egy harmadik cég is, akik itt vannak Sydneyben. Róluk azt kell tudni, hogy rajta voltak az eredeti top10 céges listámon, de bizonyos logisztikai problémák miatt személyesen nem kerestem fel őket. Magyarán szólva 25 km-re vannak tőlem, és 4 busszal lehet hozzájuk eljutni. 3-4 óra buszozást persze néha be kell vállalni, de az első hónapban inkább kihagytam. Szóval ettől a cégtől érkezett egy üzenet, hogy legyek szíves küldeni egy önéletrajzot, mert szeretnének beszélni velem egy állással kapcsolatban. Mindez vasárnap hajnali kettőkor.

Hétfőn szépen összeraktam a motivációs levelet, önéletrajzot a cégre pofoztam, kicsike portfóliómat csatoltam, és elküldtem a megadott email címre a jelentkezésem. Természetesen vázoltam a helyzetemet is, hogy szponzorációra lenne szükségem. Pár órával később meg is jött a válasz, szerdára várnak interjúra.

A munkával kapcsolatban azért mellőztem az írást eddig, mert semmi konkrét nem történt. Nem akarok elkiabálni semmit, de egyáltalán nincs kétségem, hogy rövidesen megtalálom azt a pozíciót, amiért kijöttem. Ez egyben azt is jelenti, hogy még egy darabig – legalább pár hónapig – maradok Ausztráliában.

Az elmúlt időszakban tudatosan kicsit lazábbra vettem a munkakeresést. Többen kérdezgettétek, hogy mi a helyzet? Van már munka? És én mindig csak azt mondtam, hogy még nincs. Itt tanultam meg azt, hogy nem szabad rágörcsölni a dolgokra, néha el kell engedni, azt, amit akarsz, hogy aztán végül megkapd. Ezért írtam annyi kirándulós bejegyzést, ezért töltöttem pihenéssel és nézelődéssel az elmúlt heteket, mert ha egyszer megkapom az állást, akkor aztán teljesen lefáraszt majd a meló, és már nem sok mindenre lesz időm.

Az elmúlt egy hónap arra volt jó, hogy belássam: itt a helyem. Az itteni körülményeket látva nem szeretnék máshol élni, mint Ausztrália. Ez a pont az, ahonnan már nincs visszaút. Tetszik az ország, és mindent meg fogok tenni, hogy megteremthessem magamnak az az életet, amit eddig csak elképzeltem. Eddig se volt könnyű, a következő időszak se lesz egyszerű, de hiszem, hogy megéri a fáradság, ha pár éven belül azon a szinten élhetek, mint Magyarországon. Persze anyagilag ez mást jelent, nem konvertálható forintra, de nem is ez a lényeg. Egy olyan szakmában dolgozni, amit szeretek, egy olyan munkakörnyezetben, ahol megbecsülik a munkámat, mindent megér. Az, hogy az életkörülményeim pedig jelentősen javulni fognak, csak egy plusz.

A legfontosabb: az elhatározottság. Van a környékemen egy kávézó, egy olasz srác csinálja. Hétvégenként vele, meg az állandóan ott lebzselő szerb taxissal szoktam dumálni. Azt mondták, van itt egy mondás: if it’s meant to be, it’s up to me. Vagyis mindenki a maga sorsának kovácsa. Ha az ember elég eltökélt, hogy véghez vigye, amit eltervezett, sikerülni fog. Nyilván kell hozzá egy kis szerencse is, de főként kitartás. Én még mindig kitartok, és hiszem, hogy ennek meg lesz a gyümölcse. Lehet, hogy nem holnap, vagy nem jövő héten, de rövid időn belül megtalálom azt, amit keresek. Szurkoljatok. 🙂

Kép a Gadgether.comról

11 hozzászólás »

Egy nehéz nap éjszakája

A szerdai napom nem kicsit volt hosszú. Remélem kifizetődik az az energia, amit a napomba tettem, egyszerűen muszáj. És ha így lesz, akkor sínen vagyok asszem.

De hogy elölről kezdjem a történetet, szerdán háromnegyed hatkor keltem, hogy elérjem a 8 órás kompot, ami 8:25-re ér a Sydney Olympic Parki kikötőbe. Onnan busszal jutottam el kiállításhoz, 5-10 perc várakozás és kb. 15 perces út alatt, tehát nyitásra ott voltam. A szerdai kört egy elég nagy céggel kezdtem, mint kiderült, akkorák, hogy már saját HR-esük van, aki persze nincs kinn a kiállításon. De azért készségesen megadták a nevét, hogy vegyem fel vele a kapcsolatot telefonon vagy emailben, és úgy küldjem el a jelentkezésemet.

3D Systems stand – fotó az austechexpo.com.au oldalról

Ezután következett egy cég, aki ugyan a 20-as listámon rajta volt, de úgy voltam vele, hogy biztos nincs elég kapacitásuk meg tőkéjük, hogy alkalmazzanak – kispályásoknak tűntek kicsit -, ezért a top 10-be nem kerültek be. Mégis, a standjuk kicsi, de csinos volt, és csupa fiatal, illetve egy középkorú férfi és nő állt a standon, és igazából elég szimpatikusak voltak. Valószínűleg a vezetőség frissen végzettek közül válogatja ki a munkaerőt, és ez tetszik, mert itt annyian csak a tapasztalatra mennek, és a tehetség nem számít. Szóval szóba elegyedtem az egyik sráccal, kiderült, hogy mégis komolyabbak egy kicsit, mint gondoltam. A kölcsönös rokonszenv szellemében meg is említettem, hogy munkát keresek, mire odahívta a főnökét, akinek átadtam az önéletrajzom. Nem tőlük várom a megváltást, de ha esetleg kellenék nekik, akkor persze nagyon örülnék, mert szívesen dolgoznék egy ilyen csapattal.

Ezután következett egy – kapaszkodjatok – tazmániai cég. Jó, őszintén, ők egyáltalán nem szerepeltek semmilyen listán. Viszont a standjuk alapján sokkal inkább témába vágóak voltak, mint jó páran a listámról. Úgy tűnt, náluk megvan az a szakmai is technológiai háttér, amit keresek. Nagyon kedvesen fogadtak, rögtön meg is találtam az embert, aki kompetens volt a témában. Az önéletrajzom láttán, hát, finoman szólva dobott egy hátast, hogy milyen programokat meg gépeket ismerek. Nem azért hogy fényezzem magam, szerintem ez otthon nem sokat ér, legalábbis a tavaszi tapasztalataim alapján, itt viszont vannak olyan emberek, akik tudják miről beszélek, ha a szakterületem kerül szóba. Sőt, azt kell hogy mondjam, ez alatt az egy hét alatt majdnem több ilyen emberrel beszéltem, mint otthon eddigi életem során.

Szóval teljesen kiakadt a pasas, mert hogy ezt is, meg azt is?!, meg még ez is?!, úristen, te vagy a tökéletes ember. És hogy még nyelveket is beszélek, az egy kicsit kevésbé okosnak tünteti fel őket. (Nem pont így fogalmazott :)) Az az egy pech, hogy múlt hónapban vettek fel két embert, akiknek totál semmi tapasztalatuk nincs egyébként ebben témában, nem hogy szoftverismeretük, de hát ebben az országban a munkáltató örül, ha egyáltalán talál olyan jelöltet, aki hallott már a területről. És ez most nem ámítás, szó szerint ezt mondta.

Közben a kollégája, aki szintén belenézett az önéletrajzomba, és észrevette a sales-es tapasztalatot, rögtön lecsapott rám, és elkezdett faggatni, hogy nem érdekel-e részmunkaidőben egy kis kereseti lehetőség. Mert hogy van ez a tök jó új 3D nyomtatójuk, és hogy itt NSW-ben kéne bemutatózni meg eladni a terméket. Hárítottam azzal, hogy nincs autóm, de azért meggondolom, és elvettem egy szórólapot.

De persze, az én helyzetemen ez nem sokat változtat, ha csak annyiban nem, hogy megint megkaptam, hogy milyen remek jelölt vagyok. Azért a szaki adott egy kontaktot, aki szintén ilyesmivel foglalkozik, és Sydneyben él, és javasolta, hogy keressem meg, hátha tud valamit. Tehát megint kaptam egy új tippet, plusz még az egomat is kicsit helyre rakták. Megköszöntöm a lehetőséget, és mentem tovább.

A következő delikvens szintén a listámról való volt, a fejlesztési manager előre kiguglizva, háttérinfó begyűjtve. Ő volt egyébként az első, akinek tényleg azt tudtam mondani, amit elterveztem, a többieknél valahogy nem jött össze. Elmeséltem, hogy mennyire szeretnék én náluk dolgozni, mert hogy a fenntarthatóság, meg a kutatások – csupa szép dolog a cég honlapjáról -, és hogy így meg úgy tudnám elősegíteni az ő fejlődésüket. Fura is volt, hogy annyira csendben volt – a németes név valószínűleg tényleg németet takart -, mert az ozziktól nem pont ezt kaptam eddig. Mesélt ő is egy kicsit a cégről, persze én már mindent tudtam, és megkérdezte, hogy milyen vízumon vagyok itt, stb.? Nos, rövid idő alatt kiderült, hogy sajnos ők nem tudnak szponzorálni, mert túl kicsik ők ahhoz, meg egyébként is, ők tényleg nagyon kis cég. De part time munkáról esetleg lehetne szó ha érdekel. Persze, még meggondolom, köszönöm. Hm, nem gondoltam volna, hogy 9000 m2-es gyártó csarnokkal, és 50-60 alkalmazottal a kicsi kategóriába esnek, de hát ő tudja, ő a fejlesztési manager.

Ekkor már kb. fél 11 volt, nekem meg 2 órakor volt egy találkozóm a város egy északi suburbjében, úgyhogy siettem is tovább. Igen, 3,5 óra kellett, hogy átérjek oda. Igen, tudom, nem kevés. Viszont, pont időben ott voltam. Erről a találkozóról azt kell tudni, hogy egy olyan cégnél volt, ahol mindig is szerettem volna dolgozni, és dolgozik ott egy ember, akivel egyszer egy kiállításon találkoztam, talán ha pár szót váltottunk, de ennyi. Mivel közös területen dolgozunk, ezért felvettem vele a kapcsolatot, és vele volt megbeszélésem. Na most. Délután kettő órától este 5-ig beszélgettünk, és gyanítom ha nem zavarta volna a munkaidő vége, még lehet, hogy folytatjuk. Mindent kitárgyaltunk, az aktuális piaci trendeket, az új technológiákat, gépeket, szoftvereket, satöbbi. Úgy éreztem elég támogató volt a munkakeresésemmel kapcsolatban, ugyanakkor többször kiemelte, hogy ez nem az ő döntése, hanem sok felette álló ember döntése. Mivel ez úgy ahogy egy nemzetközi cég, elég sok fórumon kell keresztülmennie egy ilyen jelentkezésnek. Úgyhogy búcsúzáskor abban maradtunk, hogy elküldök neki minden releváns dokumentumot emailben, amikről beszéltünk, ő meg továbbítja a felettesei felé. Meg hogy összeírom, amikről beszéltünk. “Csak írj egy ilyen vázlatot vagy listát, elég úgy 50-60 dolgot megemlíteni, amiről beszéltünk” – kicsit az arcomra fagyott a mosoly. 50-60? Huhh, jó, azon leszek.

Tehát, röpke két és fél óra utazás után, amikor hazaértem, állhattam neki a “vázlat” írásnak. Persze akik ismernek, tudják, hogy én nem írok vázlatokat. Maximum magamnak. Minden más tőlem távozó anyagnak minimum tökéletesen szerkesztett és minden szempontból igényes írásnak kell lennie. Egyébként meg szeretem is az ilyen feladatokat, meg a maratoni beszélgetés alapján végre nyitott fülekre találtak az ölteteim, amit itthon hiába próbáltam keresztülvinni. Igazából nem volt más dolgom, mint tényleg leírni azt, amit szeretnék csinálni, persze a megfelelő formában. Oké, lehet, hogy nem pont ennyire komoly műre számított az illető, de hajnali 4re sikerült összeraknom egy 10-12 oldalas dokumentumot, megfelelően alátámasztva a szükséges információkkal. Tény, hogy talán lett volna még mit fényezni rajta, ha nappal is dolgozhatok, de reggel akarta prezentálni az ügyemet a felettesének a kedves szakmabeli, ezért be kellett fejeznem éjszaka.

Választ ezzel kapcsolatban hétfőn várhatok, addig nem lesz semmi. Ausztrália nagy ország, és ez a nagy ország nagy meetingeknek ad otthont, amik általában hétfőn vannak. És nagyon fontos mindent jól megbeszélni, mert különben nem tudom mi lesz. Na szóval. Az éjszakázás miatt ma szabadnapot vettem ki, és csak holnap tervezek megint kimenni a kiállításra. Esetleg este elmegyek egy moziestre a lengyel ismerősökhöz, a popcornt már megvettem rá.

Hétfő-kedd tájékán csak lesz valami, ha nem, jövő héten meg nyílik a Design Ex kiállítás. No worries 🙂

1 Hozzászólás »

Hogyan írjunk jó önéletrajzot?

Hadd osszam meg veletek ezt a rendkívül hasznos bejegyzést az Ausztrál önéletrajzról, amit egy adelaide-i sorstárs, Marietta írt:

Az Üveghegyen is túl

Arról megint írhatnék egy kisregénnyit,  hogy párom fogott vagy 4 kilónyi halat (az aktuális “sztár” a tommy ruff névre hallgató típus), tele a fagyasztó, és kéne valami jó receptet is vadászni ebből, de most nem erről lesz szó.

Ma részt vettem egy ingyenes, a Skills Recognition Services (55 Currie Strt, Adelaide) által szervezett önéletrajz-írási tanácsadáson. Életemben írtam már párat (nem csak magamnak), meg okos kislány lévén a neten is meg tudom találni az elvárásokat és a tippeket, de szerintem elég hasznos volt ez a 2 óra. Először is megtudtam, hogy Dél-Ausztrália még ilyen szempontból is különbözik, nem csak, hogy a tengerentúltól, de még Ausztrália többi részétől is. Mivel Adelaide viszonylag kisváros (kb. 1.5 milliós lakosával), nagyjából mindenki ismer mindenkit, így nem akarnak feleslegesen túlfényezett okosságokat olvasgatni egymásról.

Éppen ezért a következőkre kell figyelni: a) a teljes nevedet írd le, pontos ausztrál címet adj meg (házszám, utca, kerület, állam, irányítószám), ausztrál…

View original post 1 001 további szó

Hozzászólás »

Új hét új tervek

Biztosan kíváncsiak vagytok, hogy megy a munkakeresés Ausztráliában. Becsszó, rajta vagyok a témán, de azért ez egy hosszabb folyamat. De hogy mégis kicsit beavassalak Benneteket, leírom hogyan próbálkozom, illetve mivel telnek a napjaim.

A múlt heti fellelkesülés a diákvízummal kapcsolatban kicsit lejjebb hagyott, ugyanis a non-award study-t mégsem engedte az egyetem. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladtam, hanem azt, hogy átverekedtem magam az első körön, a másodikon, a harmadikon, és aztán a negyedik körös adminisztratív felület azt mondta, hogy ácsi. És igen, több egyetemen is próbálkoztam, volt, ahol el se jutottam a negyedik szintig, mert vagy az első körnél utasítottak el, vagy a második, harmadiknál. Ettől függetlenül nem adom fel, csak más utat kell keresnem.

Így ezen a héten ismét a munkakeresés foglalkoztat, tehát gyakorlatilag cégeket keresek fel, akik esetleg alkalmaznának. Ugyan a fejvadász cégekkel eddig nem volt túl jó a tapasztalatom itt, Sydneyben, de ezen a héten adok nekik még egy esélyt, hátha mégis belátják, mekkora egy főnyeremény vagyok én nekik . :))))

Másrészről ezt a hetet már otthon is nagyon vártam, mert tudtam, ez a hét egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztani. Ezt a lehetőséget pedig úgy hívják: National Manufacturing Week.

A National Manufacturing Week, melynek keretében több más szakmai program is megrendezésre kerül, mint az AusTech vagy a Weldtech, konferenciák, fenntarthatósági fórum, az év legnagyobb gyártástechnológiai eseménye. Jó, igazából a melbourne-i biztos nagyobb szokott lenni, mivel egyik évben itt, másik évben ott tartják, és hát Melbourne-nek kicsit erősebb az ipara, de mindegy. A helyszín a Sydney Showground a Sydney Olympic Parkban, vagyis ott, ahol az Easter Show is volt. Eléggé hasonlít az otthoni Industriához, már aki azt ismeri.

A National Manufacturing Weeken és a hozzá tartozó AusTechen összesen kb. 500 kiállító jelenik meg a héten. Rengeteg cég, temérdek lehetőség. Nincs is más dolga az ember lányának, mint hogy ezt az 500 kiállítót szépen végig böngéssze, és kiválassza belőle azokat, akik szóba jöhetnek munkáltatói téren. A valóság persze ennél kicsit bonyolultabb, ugyanis azért 500 kiállítót tényleg végigböngészni a neten, leellenőrizni a profiljukat, satöbbi, időigényes és fárasztó, na. De ezt csináltam hétvégén és hétfőn, és végül találtam kb. 20 szóba jöhető céget. Ezeket leszűkítettem 10-re, és a 10 cégről jelentős háttéranyagot összeszedve cégre szabott jelentkezést készítettem elő. Tehát a 10 cégből nagyon alaposan felkészültem illetve felkészülök, azért, hogy nagyobb esélyem legyen egy állás megnyerésére.

Tehát, ma például odamentem az egyik álom céghez, és miután tudtam, hogy kivel kell beszélni, elé álltam, előadtam a betanult szövegemet, amit csak neki írtam, és a kezébe nyomtam az önéletrajzomat. Ó, hát nagyon örült egyébként, rá is nézett az önéletrajzomra, majd még egyszer ránézett, majd elkezdte olvasni, és kb. 10 percen keresztül olvasta. Közben a kollégája is belelesett a válla felett, és kiragadta a neki tetsző részeket, főként márka és szoftverneveket. “Ó, te ezt is tudod? Meg ezt is?” Én meg nagyban bólogattam. Persze örültem, mert pont azokat szúrta ki, amiket direkt miattuk raktam bele. Mondom én hogy a specifikus önéletrajz a nyerő. Az idősebb ember, akihez mentem – a tulajdonos -, nagyon gondosan átolvasta, majd közölte, hogy sajnos most nincs felvétel, mert hogy eléggé holt szezon van. Mondom, nem gond, azért csak tartsa meg, mert hátha később lesz. Aztán még hozzá fűzte, hogy “Nyáron fel akartunk venni egy lányt, de egyszerűen annyira nehéz lányt találni műszaki vénával. Tényleg, lehetetlen.” Ami engem ugyan nem boldogít, mármint hogy nyáron lett volna aktuális, de legalább esélyt ad, hogy tényleg valami különlegeset képviselek.

Ami viszont szimpatikus volt, hogy megkérdezték, hogy itt meg ott próbálkoztam-e már. Mármint, hogy a konkurenciánál. És nem azért mert tudni akarták, hogy hanyadikak a listán, hanem tényleg jó indulatból. Én meg előtte azon stresszeltem, hogy hogy oldom meg a konkurens cégek szomszédos standjai között, hogy ne lássák, hogy máshol is próbálkozom. Legalább már tudom, hogy nem zavarja őket. Úgyhogy holnap jöhet a szembeszomszéd.

Ezen kívül egy fejvadásszal is beszéltem ma. Eleinte nem volt valami kedves, a kezembe nyomott egy névjegykártyát, és mondta, hogy küldjem el az önéletrajzom e-mailben. De engem nem lehet csak úgy lerázni. Mondom, hopp, épp itt van egy, tessék. “Nagyon kedves, de azért küldje el e-mailben is, hogy meg legyen a rendszerben.” A rendszerben, köszi, azt ismerem. Nézek rá, csak veszi a lapot, és belenéz az önéletrajzomba. Átfutja, semmi. Majd megnézi az ajánlóleveleimet, valami szemet szúr neki. Vissza az önéletrajzomra. Ó, hogy én sales-es tapasztalattal is rendelkezem? Az úgy mindjárt más. És CNC tapasztalattal is? “Ez itt mind CNC-s munka” – mondja, és a karjával nagy ívben a falra ragasztott álláshirdetés tömkelegre mutat. Pedig még azt is megemlítettem, hogy szponzorációra lenne szükségem. “Hajlandó lenne más államba költözni?” Én? Persze. Megköszönöm, és megígérem, hogy azért elküldöm emailben is, hogy benne legyen a rendszerben. De már látom, hogy pörög az agya, mégiscsak elértem valamit. Majd meglátjuk.

Még rengeteg munkám van a héten a jelentkezésekkel, szóval nem is fecsérlem tovább a szavakat, inkább majd akkor írok, ha valami érdemleges történik munka ügyben. Addig is, itt egy kis toll rajz, amit az egyik robot rajzolt nekem az ABB standján. Hát nem cuki?

 

4 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: