Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kulturális különbségek 4.

Tudom, kicsit elmaradtam, de egy gondolatmenetet szeretnék ezzel lezárni, ezért meg kell adni a módját. Ahogy már korábban is említettem, most megpróbálom összeszedni, hogy milyen olyan nyelvi és értelmezési különbségek vannak a magyarok és az ausztrálok között, amit talán sikerült kibogozni. Aztán lehet, hogy még mindig nem. Ki tudja.

Amikor Attila korábban egy kommentben megkérdezte a véleményem az alábbi táblázatról, nagyokat mosolyogtam, és vidáman konstatáltam, hogy többségében az ausztrálokra is igaz. Néha persze egy kicsit máshogy fogalmaznak, na meg ott a jellegzetes kiejtésük is, ami kicsit változtat a képleten.

De kezdjük az elején! Mi az a szókapcsolat, ami elsőként az ember eszébe jut, ha az ausztrálokra gondol? Nekem ez a no worries lenne. Persze ez sem mindig azt jelenti, amit gondoltam először, elég sok árnyalata létezik.

Például ha az ember bemegy a boltba, nem talál valamit, és megkéri az eladót, hogy segítsen, a köszönömre no worries-el válaszol. Nyilván, ez a dolga, de így már világosabb, hogy a no worriest itt a szívesen helyett (is) használják.

A szó szerinti fordítást, vagyis, hogy nincs miért aggódni, igazából nem is nagyon alkalmazzák, én legalábbis nem vettem észre. Vagy ha igen, csak elég ritkán.

És aztán van a másik véglete a történetnek, amikor a no worries annyit tesz, igenis aggódj, mert eléggé kiborítottad a másikat a viselkedéseddel. Szerencsére velem ez csak egyszer esett meg, de rögtön tudtam, hogy valami nem stimmel, amikor egy hibámat ismertem be az ismerősnek, és ugyan azt mondta, no worries, de rögtön lehetett látni rajta, hogy ejnye, nem szégyelled magad? (Persze csak finoman, de akkor is.)

Egy másik ilyen jellegzetes szófordulat, a “that’s fair enough”, ami azt jelenti, hogy elég korrekt valami. Ugyanakkor ennél talán egy kicsit többet jelent, korábban kicsit furcsállottam, miért mondják az általam nagyszerűnek ítélt dologra, hogy korrekt. Sokan a kifejezést úgy használják, hogy igazából nagyon elismerik az adott dolgot, és ez az egyszerű mondat felér egy hatalmas dicsérettel illetve lelkes helyesléssel.

Visszatérve a fenti táblázatra, az angol that’s not bad ausztrál megfelelője lenne ez a fair enough, legalábbis itt a saját bőrömön ezt tapasztalom.

A very interesting (magyarul érdekes) kifejezés még magyarul is két értelmű, szoktuk mondani olyanra, hogy érdekes, amit vagy akit igazából nem akarunk negatív jelzővel illetni. Itt ehelyett a different, vagyis “más” jelzőt használják. Először elismerésnek vettem, úgy értem, tudom én például, hogy az eperrel töltött túró gombócom “más” mint az itteni ételek többsége, de valahogy eszembe se jutott, hogy valakinek ne lenne szimpatikus. Aztán ki tudja, lehet, hogy csak érdekesnek tartotta az illető.

Az ételekkel és az étkezéssel kapcsolatban azonban eléggé megdől a táblázat ausztrál vonatkozása, nekem ugyanis még nem volt olyan invitálásom, ami nem fordult volna valóban közös programmá. Ha itt azt mondják, gyere nyugodtan, azt általában úgy is értik, hogy szívesen látnak, és ha csak nincs más programod, rögtön fixnek is tekintik a részvételedet. A közös programok egyébként is még több lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ember ne csak a szavakból, hanem a gesztusokból is többet megértsen.

Az egyik nagyon jellemző vonásuk, hogy egy beszélgetés közben a hallgató fél hümmög, míg a másik mesél. Ezzel jelzik, hogy figyelnek és követik a történetet, így a magyar mély hallgatás téves információt adhat a helyieknek. Az egyes részletekre való visszakérdezés pedig nem azt jelenti, hogy nem értettük a dolgot, vagy nem figyeltünk, hanem pont az ellenkezőjét, vagyis, hogy csak rácsodálkozunk, és kommentáljuk az amúgy érdekfeszítő beszélgetést.

Kettő vagy több fél beszélgetése esetén az állandó szemkontaktus jellemző, ha ezt nem tartjuk, akkor azzal azt jelezzük, hogy nem áll szándékunkban folytatni a témát vagy nem figyelünk már a másikra. A grimaszokat illetve mimikát tekintve pedig abszolút elveszettnek érzem magam, ez egy olyan terület, ahol még van mit fejlődnöm.

A kisebb formalitások ellenére eléggé úgy vettem észre, hogy az ausztrálokra általában igaz, hogy ami a szívükön az a szájukon. Ha valakivel megtalálták a közös hangot, és tudják, hogy a másik is körülbelül ugyanazon a nevezőn van, mint ők, eléggé egyenesek és igyekeznek nyíltan kifejezni a véleményüket. De ehhez azt hiszem el kell nyerni a bizalmukat, és ezt csakis sok beszélgetéssel és őszinteséggel lehet. Ha egy idő után áttörjük ezt a kulturális gátat, akkor befogadnak, és ők is nyitottak állnak a saját kultúránkhoz.

11 hozzászólás »

Cheers

Semmi sem az, aminek gondolnád. Pláne, ha az ausztrál szlengről van szó. Csak pislogtam az elején, amikor egy-egy beszélgetésbe olyan szavakat fűztek az itteniek, amit egyáltalán nem értettem. Szerencsére az itteni dialektus nem jelent problémát, mert nagyon kevesen beszélnek igazi “tájszólással”, de a mindennapjaikban rengeteg szlenget használnak, ami a frissen érkezettnek újdonságként hat.

Összegyűjtöttem pár olyan szót, amit a leggyakrabban hallottam, és pár hónapja még nem tudtam mit jelent. Bár a neten külön irodalma van az ozzi szlengnek, a való életben nem ellenőrizheted minden szó jelentését, mert erre se lehetőséged nincs, meg értelmetlen is lenne. Szerencsére a szavak nagy részét a szövegkörnyezet alapján gyorsan meg lehet fejteni, írásban és szóban egyaránt.

A legjellemzőbb a rövidítések és O-zások használata, lásd alább:

Arvo – rövidítés az afternoon vagyis délután szóból. Először egy megbeszélés pontosításakor találkoztam vele, de mivel kiderült, hogy az általam javasolt délelőtti időpont nem jó az illetőnek, kizárásos alapon meglett a jelentése.

Avo – rövidítés az avokádóra. Könnyíti a helyzetet, hogy a kedvenc sushim egyik hozzávalója, és lépten-nyomon szembeötlik a megnevezést jelző táblácska a pultokban.

Compo – rövidítés a (workers) compensation-re, vagyis munkahelyi balesetbiztosításra. Kb.

Vannak aztán azok a szavak, amiket ismersz ugyan, de teljesen másra gondolnál, ilyenek például:

Garbo – szemét, szemetes vagy kukás autó, esetleg a szemétszállító szolgáltatást végző szakmunkás.

Servo – benzinkút vagy autószerelő műhely. Esetleg az ott végzett munka ill. a szolgáltatás maga.

Barbie – kerti sütögetés. Nem, nem az, amikor tűzre vetik a már megunt műanyag babákat. A barbeque szó úgy látszik, sokaknak túl hosszú és bonyolult.

Végezetül pedig a világ többi részén kevésbé használt szavak, lévén, hogy helyi jellegzetességek:

BYO – mozaikszó a Bring/Buy Your Own kifejezésre, ami általában azt takarja, hogy egy összejövetelre hozz magaddal kaját vagy piát. Éttermek cégérén azt jelenti, hogy nem árulnak alkoholt, de te beviheted és megihatod a sajátod. Szóban még nem hallottam, de én bájjó-nak mondanám 🙂

Cockie – nem árt tisztázni, hogy a beszélgető partner cockatoora gondol vagy cockroachra, mivel az első egy madárfaj a második pedig a csótány. Esetleg egy New South Wales-i emberre, lévén őket szokták még csótányoknak becézni viccesen.

Salvo – a Salvation Armyhoz vagyis üdvhadsereghez köthető témák és szolgáltatások, például van használt ruha boltjuk illetve lehet nekik adományozni.

A legviccesebb az egészben egyébként az, ahogy ezek a szavak lassan beépülnek a szókincsembe. Az egész egy nagyon érdekes és muris folyamat, mert egyre többet használom szóban és írásban az olyan szófordulatokat, amik jellemzőek Ausztráliára. Úgyhogy most az angolom egy európai angolja, amerikai akcentussal és ausztrál szlenggel. Az biztos, hogy gyakran okozok fejtörést annak, aki először hall beszélni.

9 hozzászólás »

Nyelvi korlátok

Magabiztos nyelvtudással érkeztem ugyan Ausztráliába, legalábbis azt hittem, hogy ezzel az eggyel nem lesz problémám. Sajnos tévedtem, de azért nem a szó hagyományos értelmében.

Előfordul velem néha, hogy angolul nem találom a szavakat. Múlt héten például egy nagyon finom új-zélandi bor kóstolása során csak makogtam, hogy mennyire ízlik. Ha a vendéglátóm beszélt volna magyarul, elmondtam volna neki, mennyire szeretem az ilyen testes, kissé olajos borokat. Megosztottam volna vele, hogy milyen érzeteket kelt bennem a bor, milyen utózöngéket és milyen gyümölcsöket érzek benne, mire emlékeztet, és milyen képeket társítok hozzá. Nem mintha nagy borszakértő lennék, nem erről van szó, hanem csak arról, hogy sajnos néha a gondolataim nyelvi korlátokba ütköznek.

A mindennapi életben ez nem jelent túl nagy problémát, mert elég kevés olyan helyzetbe kerültem eddig, ahol választékosan kellett volna fogalmazni. Az itteni emberek többségének szókincse nem nagyon vagy alig haladja meg a sajátomat, de egyszer-egyszer előfordul, hogy olyan beszélgetésbe keveredek, ami megkívánná az angol nyelv még tökéletesebb ismeretét.

Elgondolkoztam ezen a két nyelven, az angolon és a magyaron. Az Oxford Dictionary szerint (természetesen) az angol nyelvben van a legtöbb szó, cirka 1-2 millió. A magyarok persze többségében felhördülnek ezen, hisz nincs még egy olyan szép nyelv (nekünk), mint a magyar. És igazuk is van, bizonyos gyűjtések szerint a magyarban is van legalább egy millió szó. Nyilván ebből egy ember szókincse jelentősen kevesebb, én talán az enyémet 40-50.000 szóra tenném, de angolban nem hiszem, hogy 10-12.000-nél többet ismernék.

Emlékszem, amikor kicsi voltam, drága nagymamám, aki magyar nyelv és irodalom szakos tanár volt, állandóan fejlesztette a szókincsemet. Főzés közben, esti mesénél mindig újabb és újabb addig ismeretlen szavakat használt, aztán mikor iskolás lettem, és már tudtam olvasni, az értelmező szótárt bújtuk ketten. Mindig is csodáltam a szépirodalmat és a választékos beszédet, és azokat, akik magas szinten művelték a magyar nyelvet.

Korábban én is abba a táborba tartoztam, akik szerint az angol nyelv nem olyan választékos és kifinomult, mint a magyar. Ez szép lassan változik azért, főleg, hogy ebben a nyelvi közegben élem mindennapjaimat. Kevesen vannak ugyan körülöttem, akik választékosan használnák a nyelvet, de vannak. Amikor ilyen emberrel találkozom, elmerülök a beszédében, és közben arra gondolok, bár tudnám viszonozni a hallottakat. Néha kicsit elszomorít, amikor egy igazán kellemes, érdekfeszítő és izgalmas társalgás során nem úgy tudom kifejezni magam, ahogy szeretném. Egy beszélgetés során az ember már nem fordít, erre se idő, se lehetőség nincs, hanem a beszélgetőtársával együtt gondolkodik és kommunikál az adott nyelven.

Az írott angolban természetesen más a helyzet, szerencsére itt megvan a lehetőségem, hogy igényem szerint formáljam az adott szöveget. Mostanában különösen nagy figyelmet fordítok rá, hogy a levelezésem illetve egyéb írott szövegeim – netalántán fordításaim – az adott nyelv legtökéletesebb formáját mutassák. Néha azonban rá kell döbbenjek, hogy bizony még mindig csak tanulom a nyelvet, nem csak az angolt, a magyart is.

Végülis jól van ez így, jó pap holtig tanul. Igyekszem majd olyan emberekkel körülvenni magam, akiktől tanulhatok, és addig is, sokat olvasok. Hallgathatnám ugyan a BBC-t is, de nehéz rávennem magam olyan programok hallgatására, ami egyáltalán nem érdekelnek. Talán a legjobb az angol szépirodalom lenne, de ez most nehezen kivitelezhető. Majd kitalálok valamit.

9 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: