Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Egy nehéz nap éjszakája

A szerdai napom nem kicsit volt hosszú. Remélem kifizetődik az az energia, amit a napomba tettem, egyszerűen muszáj. És ha így lesz, akkor sínen vagyok asszem.

De hogy elölről kezdjem a történetet, szerdán háromnegyed hatkor keltem, hogy elérjem a 8 órás kompot, ami 8:25-re ér a Sydney Olympic Parki kikötőbe. Onnan busszal jutottam el kiállításhoz, 5-10 perc várakozás és kb. 15 perces út alatt, tehát nyitásra ott voltam. A szerdai kört egy elég nagy céggel kezdtem, mint kiderült, akkorák, hogy már saját HR-esük van, aki persze nincs kinn a kiállításon. De azért készségesen megadták a nevét, hogy vegyem fel vele a kapcsolatot telefonon vagy emailben, és úgy küldjem el a jelentkezésemet.

3D Systems stand – fotó az austechexpo.com.au oldalról

Ezután következett egy cég, aki ugyan a 20-as listámon rajta volt, de úgy voltam vele, hogy biztos nincs elég kapacitásuk meg tőkéjük, hogy alkalmazzanak – kispályásoknak tűntek kicsit -, ezért a top 10-be nem kerültek be. Mégis, a standjuk kicsi, de csinos volt, és csupa fiatal, illetve egy középkorú férfi és nő állt a standon, és igazából elég szimpatikusak voltak. Valószínűleg a vezetőség frissen végzettek közül válogatja ki a munkaerőt, és ez tetszik, mert itt annyian csak a tapasztalatra mennek, és a tehetség nem számít. Szóval szóba elegyedtem az egyik sráccal, kiderült, hogy mégis komolyabbak egy kicsit, mint gondoltam. A kölcsönös rokonszenv szellemében meg is említettem, hogy munkát keresek, mire odahívta a főnökét, akinek átadtam az önéletrajzom. Nem tőlük várom a megváltást, de ha esetleg kellenék nekik, akkor persze nagyon örülnék, mert szívesen dolgoznék egy ilyen csapattal.

Ezután következett egy – kapaszkodjatok – tazmániai cég. Jó, őszintén, ők egyáltalán nem szerepeltek semmilyen listán. Viszont a standjuk alapján sokkal inkább témába vágóak voltak, mint jó páran a listámról. Úgy tűnt, náluk megvan az a szakmai is technológiai háttér, amit keresek. Nagyon kedvesen fogadtak, rögtön meg is találtam az embert, aki kompetens volt a témában. Az önéletrajzom láttán, hát, finoman szólva dobott egy hátast, hogy milyen programokat meg gépeket ismerek. Nem azért hogy fényezzem magam, szerintem ez otthon nem sokat ér, legalábbis a tavaszi tapasztalataim alapján, itt viszont vannak olyan emberek, akik tudják miről beszélek, ha a szakterületem kerül szóba. Sőt, azt kell hogy mondjam, ez alatt az egy hét alatt majdnem több ilyen emberrel beszéltem, mint otthon eddigi életem során.

Szóval teljesen kiakadt a pasas, mert hogy ezt is, meg azt is?!, meg még ez is?!, úristen, te vagy a tökéletes ember. És hogy még nyelveket is beszélek, az egy kicsit kevésbé okosnak tünteti fel őket. (Nem pont így fogalmazott :)) Az az egy pech, hogy múlt hónapban vettek fel két embert, akiknek totál semmi tapasztalatuk nincs egyébként ebben témában, nem hogy szoftverismeretük, de hát ebben az országban a munkáltató örül, ha egyáltalán talál olyan jelöltet, aki hallott már a területről. És ez most nem ámítás, szó szerint ezt mondta.

Közben a kollégája, aki szintén belenézett az önéletrajzomba, és észrevette a sales-es tapasztalatot, rögtön lecsapott rám, és elkezdett faggatni, hogy nem érdekel-e részmunkaidőben egy kis kereseti lehetőség. Mert hogy van ez a tök jó új 3D nyomtatójuk, és hogy itt NSW-ben kéne bemutatózni meg eladni a terméket. Hárítottam azzal, hogy nincs autóm, de azért meggondolom, és elvettem egy szórólapot.

De persze, az én helyzetemen ez nem sokat változtat, ha csak annyiban nem, hogy megint megkaptam, hogy milyen remek jelölt vagyok. Azért a szaki adott egy kontaktot, aki szintén ilyesmivel foglalkozik, és Sydneyben él, és javasolta, hogy keressem meg, hátha tud valamit. Tehát megint kaptam egy új tippet, plusz még az egomat is kicsit helyre rakták. Megköszöntöm a lehetőséget, és mentem tovább.

A következő delikvens szintén a listámról való volt, a fejlesztési manager előre kiguglizva, háttérinfó begyűjtve. Ő volt egyébként az első, akinek tényleg azt tudtam mondani, amit elterveztem, a többieknél valahogy nem jött össze. Elmeséltem, hogy mennyire szeretnék én náluk dolgozni, mert hogy a fenntarthatóság, meg a kutatások – csupa szép dolog a cég honlapjáról -, és hogy így meg úgy tudnám elősegíteni az ő fejlődésüket. Fura is volt, hogy annyira csendben volt – a németes név valószínűleg tényleg németet takart -, mert az ozziktól nem pont ezt kaptam eddig. Mesélt ő is egy kicsit a cégről, persze én már mindent tudtam, és megkérdezte, hogy milyen vízumon vagyok itt, stb.? Nos, rövid idő alatt kiderült, hogy sajnos ők nem tudnak szponzorálni, mert túl kicsik ők ahhoz, meg egyébként is, ők tényleg nagyon kis cég. De part time munkáról esetleg lehetne szó ha érdekel. Persze, még meggondolom, köszönöm. Hm, nem gondoltam volna, hogy 9000 m2-es gyártó csarnokkal, és 50-60 alkalmazottal a kicsi kategóriába esnek, de hát ő tudja, ő a fejlesztési manager.

Ekkor már kb. fél 11 volt, nekem meg 2 órakor volt egy találkozóm a város egy északi suburbjében, úgyhogy siettem is tovább. Igen, 3,5 óra kellett, hogy átérjek oda. Igen, tudom, nem kevés. Viszont, pont időben ott voltam. Erről a találkozóról azt kell tudni, hogy egy olyan cégnél volt, ahol mindig is szerettem volna dolgozni, és dolgozik ott egy ember, akivel egyszer egy kiállításon találkoztam, talán ha pár szót váltottunk, de ennyi. Mivel közös területen dolgozunk, ezért felvettem vele a kapcsolatot, és vele volt megbeszélésem. Na most. Délután kettő órától este 5-ig beszélgettünk, és gyanítom ha nem zavarta volna a munkaidő vége, még lehet, hogy folytatjuk. Mindent kitárgyaltunk, az aktuális piaci trendeket, az új technológiákat, gépeket, szoftvereket, satöbbi. Úgy éreztem elég támogató volt a munkakeresésemmel kapcsolatban, ugyanakkor többször kiemelte, hogy ez nem az ő döntése, hanem sok felette álló ember döntése. Mivel ez úgy ahogy egy nemzetközi cég, elég sok fórumon kell keresztülmennie egy ilyen jelentkezésnek. Úgyhogy búcsúzáskor abban maradtunk, hogy elküldök neki minden releváns dokumentumot emailben, amikről beszéltünk, ő meg továbbítja a felettesei felé. Meg hogy összeírom, amikről beszéltünk. “Csak írj egy ilyen vázlatot vagy listát, elég úgy 50-60 dolgot megemlíteni, amiről beszéltünk” – kicsit az arcomra fagyott a mosoly. 50-60? Huhh, jó, azon leszek.

Tehát, röpke két és fél óra utazás után, amikor hazaértem, állhattam neki a “vázlat” írásnak. Persze akik ismernek, tudják, hogy én nem írok vázlatokat. Maximum magamnak. Minden más tőlem távozó anyagnak minimum tökéletesen szerkesztett és minden szempontból igényes írásnak kell lennie. Egyébként meg szeretem is az ilyen feladatokat, meg a maratoni beszélgetés alapján végre nyitott fülekre találtak az ölteteim, amit itthon hiába próbáltam keresztülvinni. Igazából nem volt más dolgom, mint tényleg leírni azt, amit szeretnék csinálni, persze a megfelelő formában. Oké, lehet, hogy nem pont ennyire komoly műre számított az illető, de hajnali 4re sikerült összeraknom egy 10-12 oldalas dokumentumot, megfelelően alátámasztva a szükséges információkkal. Tény, hogy talán lett volna még mit fényezni rajta, ha nappal is dolgozhatok, de reggel akarta prezentálni az ügyemet a felettesének a kedves szakmabeli, ezért be kellett fejeznem éjszaka.

Választ ezzel kapcsolatban hétfőn várhatok, addig nem lesz semmi. Ausztrália nagy ország, és ez a nagy ország nagy meetingeknek ad otthont, amik általában hétfőn vannak. És nagyon fontos mindent jól megbeszélni, mert különben nem tudom mi lesz. Na szóval. Az éjszakázás miatt ma szabadnapot vettem ki, és csak holnap tervezek megint kimenni a kiállításra. Esetleg este elmegyek egy moziestre a lengyel ismerősökhöz, a popcornt már megvettem rá.

Hétfő-kedd tájékán csak lesz valami, ha nem, jövő héten meg nyílik a Design Ex kiállítás. No worries 🙂

1 Hozzászólás »

Új hét új tervek

Biztosan kíváncsiak vagytok, hogy megy a munkakeresés Ausztráliában. Becsszó, rajta vagyok a témán, de azért ez egy hosszabb folyamat. De hogy mégis kicsit beavassalak Benneteket, leírom hogyan próbálkozom, illetve mivel telnek a napjaim.

A múlt heti fellelkesülés a diákvízummal kapcsolatban kicsit lejjebb hagyott, ugyanis a non-award study-t mégsem engedte az egyetem. Persze ez nem azt jelenti, hogy feladtam, hanem azt, hogy átverekedtem magam az első körön, a másodikon, a harmadikon, és aztán a negyedik körös adminisztratív felület azt mondta, hogy ácsi. És igen, több egyetemen is próbálkoztam, volt, ahol el se jutottam a negyedik szintig, mert vagy az első körnél utasítottak el, vagy a második, harmadiknál. Ettől függetlenül nem adom fel, csak más utat kell keresnem.

Így ezen a héten ismét a munkakeresés foglalkoztat, tehát gyakorlatilag cégeket keresek fel, akik esetleg alkalmaznának. Ugyan a fejvadász cégekkel eddig nem volt túl jó a tapasztalatom itt, Sydneyben, de ezen a héten adok nekik még egy esélyt, hátha mégis belátják, mekkora egy főnyeremény vagyok én nekik . :))))

Másrészről ezt a hetet már otthon is nagyon vártam, mert tudtam, ez a hét egy olyan lehetőség, amit nem szabad elszalasztani. Ezt a lehetőséget pedig úgy hívják: National Manufacturing Week.

A National Manufacturing Week, melynek keretében több más szakmai program is megrendezésre kerül, mint az AusTech vagy a Weldtech, konferenciák, fenntarthatósági fórum, az év legnagyobb gyártástechnológiai eseménye. Jó, igazából a melbourne-i biztos nagyobb szokott lenni, mivel egyik évben itt, másik évben ott tartják, és hát Melbourne-nek kicsit erősebb az ipara, de mindegy. A helyszín a Sydney Showground a Sydney Olympic Parkban, vagyis ott, ahol az Easter Show is volt. Eléggé hasonlít az otthoni Industriához, már aki azt ismeri.

A National Manufacturing Weeken és a hozzá tartozó AusTechen összesen kb. 500 kiállító jelenik meg a héten. Rengeteg cég, temérdek lehetőség. Nincs is más dolga az ember lányának, mint hogy ezt az 500 kiállítót szépen végig böngéssze, és kiválassza belőle azokat, akik szóba jöhetnek munkáltatói téren. A valóság persze ennél kicsit bonyolultabb, ugyanis azért 500 kiállítót tényleg végigböngészni a neten, leellenőrizni a profiljukat, satöbbi, időigényes és fárasztó, na. De ezt csináltam hétvégén és hétfőn, és végül találtam kb. 20 szóba jöhető céget. Ezeket leszűkítettem 10-re, és a 10 cégről jelentős háttéranyagot összeszedve cégre szabott jelentkezést készítettem elő. Tehát a 10 cégből nagyon alaposan felkészültem illetve felkészülök, azért, hogy nagyobb esélyem legyen egy állás megnyerésére.

Tehát, ma például odamentem az egyik álom céghez, és miután tudtam, hogy kivel kell beszélni, elé álltam, előadtam a betanult szövegemet, amit csak neki írtam, és a kezébe nyomtam az önéletrajzomat. Ó, hát nagyon örült egyébként, rá is nézett az önéletrajzomra, majd még egyszer ránézett, majd elkezdte olvasni, és kb. 10 percen keresztül olvasta. Közben a kollégája is belelesett a válla felett, és kiragadta a neki tetsző részeket, főként márka és szoftverneveket. “Ó, te ezt is tudod? Meg ezt is?” Én meg nagyban bólogattam. Persze örültem, mert pont azokat szúrta ki, amiket direkt miattuk raktam bele. Mondom én hogy a specifikus önéletrajz a nyerő. Az idősebb ember, akihez mentem – a tulajdonos -, nagyon gondosan átolvasta, majd közölte, hogy sajnos most nincs felvétel, mert hogy eléggé holt szezon van. Mondom, nem gond, azért csak tartsa meg, mert hátha később lesz. Aztán még hozzá fűzte, hogy “Nyáron fel akartunk venni egy lányt, de egyszerűen annyira nehéz lányt találni műszaki vénával. Tényleg, lehetetlen.” Ami engem ugyan nem boldogít, mármint hogy nyáron lett volna aktuális, de legalább esélyt ad, hogy tényleg valami különlegeset képviselek.

Ami viszont szimpatikus volt, hogy megkérdezték, hogy itt meg ott próbálkoztam-e már. Mármint, hogy a konkurenciánál. És nem azért mert tudni akarták, hogy hanyadikak a listán, hanem tényleg jó indulatból. Én meg előtte azon stresszeltem, hogy hogy oldom meg a konkurens cégek szomszédos standjai között, hogy ne lássák, hogy máshol is próbálkozom. Legalább már tudom, hogy nem zavarja őket. Úgyhogy holnap jöhet a szembeszomszéd.

Ezen kívül egy fejvadásszal is beszéltem ma. Eleinte nem volt valami kedves, a kezembe nyomott egy névjegykártyát, és mondta, hogy küldjem el az önéletrajzom e-mailben. De engem nem lehet csak úgy lerázni. Mondom, hopp, épp itt van egy, tessék. “Nagyon kedves, de azért küldje el e-mailben is, hogy meg legyen a rendszerben.” A rendszerben, köszi, azt ismerem. Nézek rá, csak veszi a lapot, és belenéz az önéletrajzomba. Átfutja, semmi. Majd megnézi az ajánlóleveleimet, valami szemet szúr neki. Vissza az önéletrajzomra. Ó, hogy én sales-es tapasztalattal is rendelkezem? Az úgy mindjárt más. És CNC tapasztalattal is? “Ez itt mind CNC-s munka” – mondja, és a karjával nagy ívben a falra ragasztott álláshirdetés tömkelegre mutat. Pedig még azt is megemlítettem, hogy szponzorációra lenne szükségem. “Hajlandó lenne más államba költözni?” Én? Persze. Megköszönöm, és megígérem, hogy azért elküldöm emailben is, hogy benne legyen a rendszerben. De már látom, hogy pörög az agya, mégiscsak elértem valamit. Majd meglátjuk.

Még rengeteg munkám van a héten a jelentkezésekkel, szóval nem is fecsérlem tovább a szavakat, inkább majd akkor írok, ha valami érdemleges történik munka ügyben. Addig is, itt egy kis toll rajz, amit az egyik robot rajzolt nekem az ABB standján. Hát nem cuki?

 

4 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: