Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

White Card

Tegnap sikeresen átestem az első szakmai megmérettetésemen, nevezetesen megszereztem a White Cardom. A White Card tulajdonképpen egy munkavédelmi igazolvány, ami lehetővé teszi, hogy az ember építési területen dolgozzon illetve tartózkodjon. Enélkül elvileg be sem lehet lépni ilyen területre, nekem meg majd a munkám miatt kell néha.

Most egy kicsit a szubjektív részéről illetve a tanfolyamról fogok írni, a napokban meg majd közzéteszek egy kis szakmai összefoglalót az ott tanultakról, ami bár nem szolgál tananyagként illetve felkészítő anyagként semmihez, de érdekességként jól jöhet azoknak, akik erre a területre készülnek.

A tanfolyam maga egy napos, elvileg 7 órás. Gyakorlatban 9:30-at lőtték fel kezdésnek – persze korábban mentem én is, mint mások, és háromnegyed 5-kor végeztem. A 9 órás érkezés után rövid adminisztrációs feladatokkal látták el a résztvevőket, ki kellett tölteni a jelenléti ívet és egy regisztrációs lapot, valamint fel kellett mutatni a személyazonosságot igazoló dokumentumokat. Különböző szabályok vonatkoznak a frissen érkezettekre és a 6 hétnél régebb óta itt tartózkodókra, bővebben a szervezet honlapján.

A bevezető információk után megkezdődött az oktatás. A közönség elég vegyes volt, főként fiatalok, a világ minden részéről, de volt például egy 26 éve Ausztráliában élő lengyel úr is. Voltak diákok és mérnökök, szakik és nem szakik, szóval tényleg vegyes felvágott volt.

Az oktatás során egyrészt kaptunk egy összefűzött mappát, amiben mindenféle infó volt, másrészt kivetített az előadó diákat, és azokat vettük át. Az oktatás során sokszor visszakérdezett, és megbeszéltünk bizonyos helyzeteket, sokat mesélt valós esetekről, és voltak csoport feladatok is. Eléggé ösztönözött minket a kommunikációra, szóval végülis amúgy nem lett volna unalmas, csak emígy. Volt egyébként egy 15-20 perces videó is, ami – bár nem szánták viccesnek, de eléggé az volt – valós esetek alapján igyekezett minket fontos tudnivalókkal ellátni a munkavédelmet illetően.

Itt egyébként szó esett arról is, hogy a súlyosabb balesetek nagy része létráról való leesés során következik be. Érdekes, hogy az esetek 88%-ában nem a munkások esnek le a létráról, hanem teljesen átlagos, hétvégén létrára mászó emberek. Tehát a otthoni barkácsolás (DIY) az oktató szerint veszélyes dolog. Megjegyezte azt is, hogy idén NSW-ben tudomása szerint még egy munkás sem esett le létráról, ezzel szemben az ismerősi körben az elmúlt 4 hétben 8 esetről tud. Biztató.

A sok-sok “észosztás” után pedig a nap végén volt egy 41 kérdésből álló feleletválasztós teszt, amit kitöltöttünk, és ezzel szerencsésen levizsgáztunk az aznap leadott anyagból. Kaptunk egy oklevelet is, hogy sikeresen elvégeztük a kurzust, ez két hónapig érvényes, de elvileg két hét után megérkezik postán a műanyag kártya, ami kb. így fog kinézni:

Két dolgot emelnék ki még ezzel kapcsolatban, ami annyira nem is szakmai, inkább statisztikai jellegű illetve korábbi eseményeken alapszik.

Az egyik, hogy én például abszolút hasznosnak találtam, hogy szóba kerültek a statisztikák. New South Walesben körülbelül 300,000 ember dolgozik építkezéseken. Érdekes adat volt, hogy 20 évvel ezelőtt egy évben 60 halálos baleset történt építkezéseken, 2008-ban 22, míg 2011-ben csak kettő. Ez valószínűleg annak is betudható, hogy elég komoly figyelmet fordítanak a munkavédelemnek (ebbe igazából majd a következő posztban megyek bele), másrészt nyilván a technikai fejlődés is közrejátszik.

Az egyik eset, amit az előadó említett, és roppantul felkeltette az érdeklődésemet, az egy nem túl régi építkezés története volt a George Streeten. Ez a belvárosban van, és egyébként arról a komplexumról van szó, aminek az aljában a központi (aka legnagyobb) Apple bolt is van. Az építkezésen 450 ember dolgozott, napi 24 órában, és az építkezést a vállalt határidő előtt 5 hónappal fejezték be – személyi sérülés illetve haláleset nélkül. Az építkezés során nagyon nagy marketinget raktak a munkavédelem mögé, külön szlogent is alkottak erre az építkezésre, ami az volt: “Cool to Care”. Vagyis ha látod, hogy gond van, vagy valami nem stimmel, akkor mindenképp szólj, csinálj valamit, stb.

Ez volt egyébként az egyik fő mondanivalója az oktatásnak, ez a munkavédelem egyik legsarkalatosabb pontja itt, hogy ha bármilyen kétséged van a munkavégzés biztonságosságát illetően, akkor azt inkább jelezd, ne is folytasd addig, amíg nem ítéled biztonságosnak a helyzetet. Nem is tudom, hogy haladnak így itt a dolgok, mert első ránézésre elég szőrszálhasogató a hozzáállásuk, bizonyos kérdésekben pedig kicsit más a hozzáállás, mint Magyarországon.

A másik dolog, ami megragadta a figyelmem, az a bullying kérdése volt. A bullying itt tulajdonképpen szekálást jelent. Itt a munkahelyi szekálást nagyon komolyan veszik, és ezt a munkavédelmi szabályzat alatt tárgyalják. Külön rész van erre a szabályzatban “Bullying and Harassment” néven, ami lefordítva körülbelül bántalmazást és zaklatást jelent. Más blogban is olvastam, hogy ezt milyen komolyan veszik, és a rádióban is többször foglalkoztak vele, de nem teljesen értettem eddig, hogy miért. (Azon kívül persze, hogy az ozzik nem túl önállóak, így egy emberi konfliktust elintézni már komoly kihívás egyeseknek.)

Az oka valószínűleg főként egy bizonyos esetre vezethető vissza, ugyanis 2006-ban a 19 éves Brodie Panlock öngyilkosságot követett el, miután végleg kiakadt a munkahelyén elszenvedett különböző “csínytevésektől”. Szekálták az öltözködése miatt, meg szószt öntöttek a hajára. Bennem két kérdés merült fel: 1. Miért nem hagyta ott a munkahelyét? 2. Felnőtt emberek ilyet csinálnak ebben az országban? De lényeg a lényeg, az ügy nagy nyilvánosságot kapott, és ugyan megbüntették a főnököket meg az alkalmazottakat több, mint 300,000 dollárra, de nyilvánvaló volt, hogy a szülők nem hagyják annyiban, és így a nép nyomására szigorítottak a törvényeken. Gyakorlatilag ma, ha valaki öngyilkosságot követ el a munkahelyi zaklatás következtében, a főnöke illetve az érintettek felelősségre vonhatóak, és ugyanúgy 10 év börtönnel sújthatók, mintha emberölést követtek volna el.

A nap tanulsága az volt, hogy igazából elég sok minden máshogy van, de nem elsősorban a munkavédelemben. Bár maga az anyag illetve az oktatás különösebb agymunkát nem jelentett, azért nagyon sok újdonságot tanultam ma is Ausztráliáról. És legalább elmondhatom, hogy egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, hogy végre munkába állhassak.

1 Hozzászólás »

Állásinterjú

Szerdán ismét túlestem egy állásinterjún, ami azt hiszem, elég jól sikerült mindent összevetve. Természetesen igyekeztem minél jobban felkészülni rá, ezért kedden csak ezzel töltöttem a napomat.

Részletesen átböngésztem a cég honlapját, megnéztem az eddigi munkáikat, leellenőriztem, hogy milyen gépekkel dolgoznak. Biztos, ami biztos alapon átböngésztem az általuk használt berendezések technikai adatait a gyártó honlapján, hogy egyrészt felismerjem őket, másrészt nagyjából képben legyek, hogy mihez mit használnak. Ezek után megpróbáltam az egyes eszközöket a korábbi munkákhoz társítani, meg a fejben lezongorázni a projektek egyes lépéseit. Közben fejben lejegyzeteltem, minél milyen problémák adódhattak, vagy milyen technikai paramétert rendelnék hozzá.

A cég múltjának és jelenlegi összetételének is igyekeztem minél jobban utánanézni. Sajnos, itt Ausztráliában a cégjegyzékhez és évi adóbevalláshoz köthető adatok csak fizetős formában érhetők el, és nem akartam ezért komolyabb összeget kiadni. De a fő tényezőket sikerült összeszednem: mikor alakult a cég, kik a tulajdonosok, hányszor költöztek az elmúlt években, kb. hányan dolgoznak a cégben jelenleg. Emellett sikerült rábukkanom két korábbi nyertes pályázatukra, így kiderült, hogy az utóbbi időben milyen nagyobb tendereken vettek részt.

A cégből való felkészülés nem az egyetlen dolog volt, amivel foglalkoznom kellett. Sajnos én is néha túl lazán veszem az interjút, és azt hiszem, csak a szaktudásom bőven elég egy állás elnyeréséhez. Nos, szerintem a másik cégnél lévő négy interjú bizonyítja, hogy jobban rá kell feküdnöm a témára, ha gyors eredményt szeretnék. Ezért a Youtube-on interjú felkészítő videókat néztem, ahol többek között azt is bemutatták, hogyan válaszoljon az ember arra a bizonyos “Mesélj magadról!” kérdésre. A netes tanácsok alapján összeraktam egy 2-3 perces bemutatkozó szöveget, ami a lényeges és előnyös tulajdonságaimat illetve képességeimet emeli ki, és ezt gyakorolgattam egész nap. (Kb. 10-15 -ször mondhattam el, mire úgy-ahogy tökéletesen ment.)

Emellett természetesen előre lejegyzeteltem, hogy mik azok a fő pontok, amiket meg tudok említeni, ha megkérdezik, hogy mit tudok róluk. Kérdéseket is összeírtam, amiben egy szakmai és négy általános volt, lévén, hogy nem voltam biztos benne, hogy ki fog interjúztatni. Emellett persze bevágtam az összes tényszerű infót ától cettig, a Linkedinen elérhető, ott dolgozó emberek nevét és arcát, a fontosabb gépek típusait, és a jelentősebb tartalmi elemeket a honlapról.

A helyszínre fél órával előbb érkeztem (de 40-50 perc volt kocsival, és kiszámíthatatlan a közlekedés), úgyhogy előtte még egy kávé épp belefért. A megbeszélt időpont előtt 3-4 perccel léptem be, ahol az egyik tulajdonos fogadott. A cég egyébként egy házaspáré, a férj a vezető mérnök, ő felel a kivitelezésért, a feleség pedig az üzleti részét viszi. A pasi nagyon kedves volt, mondta, hogy a felesége még nem ért vissza, de pár perc és itt van, úgyhogy addig megmutatja a műhelyt. Megnéztük a berendezéseket, megmutatott pár munkadarabot. Elbeszélgettünk egy-két munkadarabról, hozzátettem a véleményemet, ahol kellett, ott beszúrtam egy anekdotát egy hasonló projektről. Volt egy munkadarab, amit mutatott, és meg kellett mondanom a technikai paramétereket a kivitelezéshez, szerencsére ezt is jól eltaláltam.

Közben megérkezett a feleség, és hárman felmentünk az irodába folytatni az interjút. Azzal kezdődött, hogy az orrom alá dugott egy listát, amin négy csoportban tulajdonságok és képességek szerepeltek. Be kellett karikáznom azokat, amiket igaznak tartottam magamra, és ráadásul úgy, hogy minél kevesebbet gondolkozom rajta. Igyekeztem lazán venni a feladatot, fél perc alatt átfutottam és bekarikázgattam a dolgokat, majd visszaadtam a papírt. A hölgy elégedetten csettintett, és a négy részre 3-3-3-3 pontot írt, ami nem tudom, hogy jó-e, de ő örült neki, úgy tűnt.

Ezután kicsit elemeztük a személyes tulajdonságaimat, majd meséltek ők a cégükről. Aztán rátértünk a szakmai múltamra, az átküldött portfóliót a férj elég alaposan átnézte, és előre becsillagozta azokat, amik érdekelték, ezekről kellett mesélnem részletesebben. Rákérdezett két cikkemre is, ezeket – mivel természetesen előre kinyomtatva ott volt nálam – odaadtam neki megőrzésre. Oké, igazából csak mutiba szántam, de eltette, és nem volt arcom visszakérni. Egyébként is, tudok még nyomtatni.

Egy kicsit szakmáztunk még a különböző szoftverekről, melyik jó, melyik nem, melyiket ismerem, mi a véleményem stb. Szerencsére kb. mindenben egyezett a véleményünk, és sikerült megtalálni a közös hangot. Meséltek még az egyes munkáikról is részletesebben, illetve arról, hogy itt milyen fontos a titoktartás. Igen, sajnos ez egy ilyen dolog, vannak olyan munkáik, amikről sosem beszélhetnek, pedig nagyon izgalmas!!

Beszéltünk még a terveikről és a munkáról, ami rám várna. A munkakörülmények nagyon szimpatikusak voltak, elég rugalmas a munkaidő, nagyon-nagyon változatos a munka, és hatalmas szakmai kihívás. Rengeteget tanulhatok itt, ezért nagyon tetszik az egész. A fizetés is szóba került, és bár még nem lett lefixálva a vége, nagyjából belőttük, hogy körülbelül ugyanabban gondolkodunk.

Összesen 2-2,5 órát töltöttem náluk, bár az utolsó fél órában már csak az épp aktuálisan futó projekteket mutatta meg a vezető mérnök. Ez is nagyon érdekes volt, meg hasznos is, mert azért még be tudtam szúrni egy-két kérdést, amire csak mosolygott a pasi. “Jókat kérdezel” – mondta. Persze, ha az embernek van partnere az ilyen eszmefuttatásokhoz, nem nehéz. Egyszóval nagyon pozitív volt minden, és remélem, hogy nemsokára egy következő alkalommal véglegesíthetjük a megbeszélteket.

18 hozzászólás »

Hiányszakmák és fizetések

A tegnapi poszt folytatásaként ma az ausztrál munkalehetőségek szakma specifikus részéről írok, főként a diplomás munkavállalók szemszögéből. Ha érdekel a 6 számjegyű fizetés, és hogy milyen topszakmákkal lehet ezt megkeresni, olvass tovább!

Ha valaki részletesen kíván tájékozódni a szakképesítéses és diplomás foglalkoztatással kapcsolatban, ajánlom neki a Fair Work Australia kutatásait, ami itt lehet letölteni. Ebben az anyagban az ’Award reliance and differences in earnings by gender’ című műből szemezgetek – többek között.

Ausztráliában a tanulmány szerint jelenleg kb. 737 610 szakember dolgozik, – állandó jelleggel, nem vezetői/menedzseri pozícióban. 56%-ban nők, ami meglepő, ugyanakkor, ha megnézzük a részmunkaidősök arányát már, valamivel tisztább lesz a kép, ugyanis az összes szakember 38%-a részmunkaidőben dolgozik csak, és ezeknek a 76%-a nő. Tehát aki szakképesített vagy diplomás nő, nagy valószínűséggel csak részmunkaidőben dolgozik. Az teljes munkaidőben dolgozók, akik kb. 460 ezren vannak, 57/43%-os arányban férfiak és nők, ami már közelebb áll az általam megszokott és elképzelt képhez.

Az, hogy egy 22 milliós országban csupán 460 ezer ember dolgozik teljes munkaidőben valamilyen szakmát – és ebben sokszor a fodrászok, pincérek és asztalosok is benne vannak – eléggé tömören összefoglalja, hogy miért van Ausztráliában hiány szakemberekből. Ennek ellenére nem buzdítanék mindenkit, hogy ha van akármilyen szakmája, akkor vágjon neki, mert sok buktató lehet. Vannak azonban olyan szakmák, amik kiemelt kereseti lehetőséget biztosítanak, nagy eséllyel szerepelnek a bevándorlási hivatal hiányszakmás listáján, és az iparágak cégei tárt karokkal fogadják a jelentkezőket. Lássuk, mik ezek:

a kép illusztráció az ahecon.com oldalról

1. Mérnökök

A gazdasági fejlődés hozadéka/velejárója, hogy nagyon nagyon sok mérnökre van szükségük az ausztráloknak. A bányászat virágzik, az ipar erős, és a népesség növekedésével illetve a városfejlesztéseknek köszönhetően az építőipar szénája is jól áll. Igazából ahogy tapasztaltam, minden mérnökre elég nagy a kereslet, legyen az gépész, villamos, mechatronikai vagy egyéb. Persze a nagyon specifikus, szakterületbe vágó tudás néha alapfelvétel egy-egy állásnál, ugyanakkor főleg a bányaiparban akkora a kereslet, hogy ettől eltekinthetnek. Ha van egy mérnök diplománk (lehetőleg 5 éves), akkor érdemes nézegetni az állásportálokat – mert bár helyi tapasztalat nélkül szinte biztos, hogy visszautasítanak – mégis, jó, ha látja az ember, hogy mire van kereslet.

2. IT-sok

Nem feltétlenül kell ahhoz mérnöknek lenni – bár előny – , hogy az ember IT illetve telekommunikáció területen helyezkedjen el. Itt inkább kérnek valódi, használható tapasztalatot, egy-egy nyelvben való jártasságot, mint papírokat. Bár ez inkább csak tipp a hirdetések alapján, nem vagyok túl jártas ezen a területen.

3. Magas beosztású vezetők

Természetesen, aki nagyon profi otthon, olyannyira, hogy mondjuk egy nagyvállalat vezetőségében dolgozik, annak itt is van esélye ilyen pozíciót betölteni. Azt hiszem, ez a kivándorlók kisebbik részére jellemző. De tény, hogy közép, felsőközép vezetői szinttől nagy az igény a jó munkaerőre, főleg, ha a delikvens megfelelő tapasztalattal és ajánlásokkal rendelkezik.

4. Kutatók és tudósok

Az erős ipari fejlődés húzza magával a K+F tevékenységeket is, ezért nagy az igény tudományos fokozattal rendelkező munkaerőre is. Persze a másik ok, amiért erős ez a terület, az az oktatás. Rengetegen jönnek ide tanulni, nagy részük doktori fokozatot szerez, és aztán itt is marad. Ők vagy oktatnak, vagy kutatnak, vagy az iparban helyezkednek el. Mindenestre ez is egy lehetőség.

És most azokhoz a hölgy olvasóimhoz szólnék, akik eddig kitartottak. Mind tudjuk, hogy a nők ugyanabban a pozícióban, ugyanannyi munkával kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ha az ausztrál munkaviszonyokat nézzük, ez sajnos itt is igaz, az összes munkavállalót tekintve 2011-ben a nők 18-36%-al kerestek kevesebbet a férfiaknál. De ha az ember lánya diplomás, a helyzet megváltozik. A tanulmány szerint ugyanis azok a nők, akiknek legalább egy Bachelor diplomájuk van, legalább annyit, vagy többet keresnek, mint a férfiak. Úgyhogy csajok, még egy ok, amiért érdemes Ausztráliába kivándorolni.

26 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: