Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kulturális különbségek 4.

Tudom, kicsit elmaradtam, de egy gondolatmenetet szeretnék ezzel lezárni, ezért meg kell adni a módját. Ahogy már korábban is említettem, most megpróbálom összeszedni, hogy milyen olyan nyelvi és értelmezési különbségek vannak a magyarok és az ausztrálok között, amit talán sikerült kibogozni. Aztán lehet, hogy még mindig nem. Ki tudja.

Amikor Attila korábban egy kommentben megkérdezte a véleményem az alábbi táblázatról, nagyokat mosolyogtam, és vidáman konstatáltam, hogy többségében az ausztrálokra is igaz. Néha persze egy kicsit máshogy fogalmaznak, na meg ott a jellegzetes kiejtésük is, ami kicsit változtat a képleten.

De kezdjük az elején! Mi az a szókapcsolat, ami elsőként az ember eszébe jut, ha az ausztrálokra gondol? Nekem ez a no worries lenne. Persze ez sem mindig azt jelenti, amit gondoltam először, elég sok árnyalata létezik.

Például ha az ember bemegy a boltba, nem talál valamit, és megkéri az eladót, hogy segítsen, a köszönömre no worries-el válaszol. Nyilván, ez a dolga, de így már világosabb, hogy a no worriest itt a szívesen helyett (is) használják.

A szó szerinti fordítást, vagyis, hogy nincs miért aggódni, igazából nem is nagyon alkalmazzák, én legalábbis nem vettem észre. Vagy ha igen, csak elég ritkán.

És aztán van a másik véglete a történetnek, amikor a no worries annyit tesz, igenis aggódj, mert eléggé kiborítottad a másikat a viselkedéseddel. Szerencsére velem ez csak egyszer esett meg, de rögtön tudtam, hogy valami nem stimmel, amikor egy hibámat ismertem be az ismerősnek, és ugyan azt mondta, no worries, de rögtön lehetett látni rajta, hogy ejnye, nem szégyelled magad? (Persze csak finoman, de akkor is.)

Egy másik ilyen jellegzetes szófordulat, a “that’s fair enough”, ami azt jelenti, hogy elég korrekt valami. Ugyanakkor ennél talán egy kicsit többet jelent, korábban kicsit furcsállottam, miért mondják az általam nagyszerűnek ítélt dologra, hogy korrekt. Sokan a kifejezést úgy használják, hogy igazából nagyon elismerik az adott dolgot, és ez az egyszerű mondat felér egy hatalmas dicsérettel illetve lelkes helyesléssel.

Visszatérve a fenti táblázatra, az angol that’s not bad ausztrál megfelelője lenne ez a fair enough, legalábbis itt a saját bőrömön ezt tapasztalom.

A very interesting (magyarul érdekes) kifejezés még magyarul is két értelmű, szoktuk mondani olyanra, hogy érdekes, amit vagy akit igazából nem akarunk negatív jelzővel illetni. Itt ehelyett a different, vagyis “más” jelzőt használják. Először elismerésnek vettem, úgy értem, tudom én például, hogy az eperrel töltött túró gombócom “más” mint az itteni ételek többsége, de valahogy eszembe se jutott, hogy valakinek ne lenne szimpatikus. Aztán ki tudja, lehet, hogy csak érdekesnek tartotta az illető.

Az ételekkel és az étkezéssel kapcsolatban azonban eléggé megdől a táblázat ausztrál vonatkozása, nekem ugyanis még nem volt olyan invitálásom, ami nem fordult volna valóban közös programmá. Ha itt azt mondják, gyere nyugodtan, azt általában úgy is értik, hogy szívesen látnak, és ha csak nincs más programod, rögtön fixnek is tekintik a részvételedet. A közös programok egyébként is még több lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ember ne csak a szavakból, hanem a gesztusokból is többet megértsen.

Az egyik nagyon jellemző vonásuk, hogy egy beszélgetés közben a hallgató fél hümmög, míg a másik mesél. Ezzel jelzik, hogy figyelnek és követik a történetet, így a magyar mély hallgatás téves információt adhat a helyieknek. Az egyes részletekre való visszakérdezés pedig nem azt jelenti, hogy nem értettük a dolgot, vagy nem figyeltünk, hanem pont az ellenkezőjét, vagyis, hogy csak rácsodálkozunk, és kommentáljuk az amúgy érdekfeszítő beszélgetést.

Kettő vagy több fél beszélgetése esetén az állandó szemkontaktus jellemző, ha ezt nem tartjuk, akkor azzal azt jelezzük, hogy nem áll szándékunkban folytatni a témát vagy nem figyelünk már a másikra. A grimaszokat illetve mimikát tekintve pedig abszolút elveszettnek érzem magam, ez egy olyan terület, ahol még van mit fejlődnöm.

A kisebb formalitások ellenére eléggé úgy vettem észre, hogy az ausztrálokra általában igaz, hogy ami a szívükön az a szájukon. Ha valakivel megtalálták a közös hangot, és tudják, hogy a másik is körülbelül ugyanazon a nevezőn van, mint ők, eléggé egyenesek és igyekeznek nyíltan kifejezni a véleményüket. De ehhez azt hiszem el kell nyerni a bizalmukat, és ezt csakis sok beszélgetéssel és őszinteséggel lehet. Ha egy idő után áttörjük ezt a kulturális gátat, akkor befogadnak, és ők is nyitottak állnak a saját kultúránkhoz.

Reklámok
11 hozzászólás »

Kulturális különbségek 3.

Bár beindult a hét rendesen, rászántam magam a következő részre, és hogy tartsam az ígéretem, az üzleti élet különbségeiről írok most. Kicsit nehezen álltam ennek neki, mert pár hónap munkatapasztalattal ugyan nem sok még a konkrétum, de ez is több a semminél.

Az álláskeresésem során alkalmazott módszerekkel (canvasing) kicsit tartottam azért tőle, hogy hogyan fogadják majd a cégek, hogy ismeretlenül odaállítok hozzájuk. Ennek ellenére mindenhol kedvesen és támogatóan kezeltek, és ami érdekes volt, hogy sokan – általam konkurenciának vélt – cégeket ajánlottak további kérdezősködésre, vagy, ami még jobb, volt, ahol kontaktot és telefonszámot is kaptam. Ez alapján talán elmondható, hogy az ausztrálok hisznek abban, hogy ha segítenek a potenciális üzleti kapcsolatuknak, akkor nekik is jobb lesz, mert az üzleti élet is boldogabb és sikeresebb lesz.

Ugyanezt a mentalitást tapasztalom a munkahelyemen is, ahol az ügyfél az első, és mindent megteszünk, hogy elégedetté tegyük. Ez sok mindenben megnyilvánul, nem csak abban, hogy folyamatosan tájékoztatjuk róla, hogy éppen hogy áll a munkája, hanem hogy ha további kérései vagy problémái vannak, azon megpróbálunk segíteni. Ha közvetlenül nem tudjuk megoldani, akkor általában ismerős, megbízható céget ajánlunk, akiről tudjuk, hogy profin végzi a munkáját. Tehát az ausztrál cégek egymás között igyekszik nyomni az ismerős és megbízható partnereiket az ügyfelek felé, ezzel is védve az ausztrál piacot és ezáltal a gazdaságot. Kína közelsége és jelentős befolyása miatt ugyebár erre eléggé szükség is van.

Ha a munkahelyi hozzáállást nézzük, bár csak egy helyről van személyes tapasztalatom, azért kicsit beleláttam már más cégekbe is. Az alapvető hozzáállás az, hogy a maximumot kell hozni, ezerrel dolgozni, ha meló van, de azért nem a magánélet illetve a személyes igények rovására. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy többnyire flexibilis a munkaidő illetve a hozzáállás, vagyis vannak olyan időszakok, amikor az ember éjt nappallá téve dolgozik, azért, hogy tartson valamilyen határidőt vagy teljesítsen egy kitűzött feladatot, máskor, amikor nincs semmi komoly dolog, elfogadott a kicsit lazább légkör és a pár nap pihi. Oké, a pihi azt jelenti, hogy azért a 8 órát így is úgy is le kell dolgozni, de elő lehet venni a kevésbé fontos feladatokat, és nem hajt senki, hogy mit csinálsz épp vagy mikor végzel ezzel vagy azzal.

Nagyon nagy figyelmet szentelnek a produktivitásnak, (bár lehet, hogy csak az én szakmámban), mivel a munka legnagyobb értékét az ember illetve a munkaerő jelenti. Ez alapján fontos, hogy az ember ideje jól be legyen osztva és mérhető legyen, mivel mennyi időt foglalkozik. Ez az én szakmámban illetve alapvetően a mérnöki tevékenységeknél azért fontos, mert a munka jelentős része nem anyagköltség vagy mechanikus munka, hanem szellemi erőfeszítés.

A munkahelyi hozzáállás a mi cégünknél nagyon emberközpontú, vagyis az egyénre fókuszál a munkakör helyett. Ez több dologban is megjelenik, egyrészt a feladatok kiosztásában, másrészt a kollégák közötti kapcsolatban. A reggel vagy a hétfő nálunk egy kisebb beszélgetéssel kezdődik, először a magánéletről, (mit csináltál tegnap, mi volt hétvégén), aztán átbeszéljük a projekteket és kezdődhet a munka. A reggeli “bájcsevejnek” azért van értelme és azért fontos, mert ez határozza meg, hogy aznap éppen milyen formában vagy, és ez jó kapaszkodót ad a többieknek is. Tehát ha pozitív élmények érnek a magánéletedben, ha jó lábbal keltél fel, akkor a munkahelyeden is tudod hozni a maximumot. Ezért figyelnek nagyon oda a magánélet és a munka egyensúlyára, mert tudják, hogy egy boldog és kipihent dolgozó sokkal jobban és hatékonyabban dolgozik, mint egy morcos és fáradt. Nagy hangsúlyt fektetnek még a munkahelyi légkörre, amit apróságokkal tesznek még élvezhetőbbé, ezek cégenként változnak, nálunk például a 10:30-as kávé, az ingyen süti és a pénteki lazulás a bevált módszerek. A süti részlegen néha én is besegítek, néha én sütök vagy dobok össze valamit otthon, és beviszem a többieknek.

Ha a céghez ügyfél jön, illetve ha telefonon lép kapcsolatba velünk, igyekszünk a legnagyobb jókedvvel és odafigyeléssel bánni vele. Általában egy személyes találkozás esetén kávéval kínáljuk, ha épp sütis nap van, akkor azt is ajánlunk hozzá, egyébként néha az ügyfelek is hoznak ezt-azt. Ez mindig kedves gesztus, és én például nagyon értékelem, ha tízóraira (vagyis morning teare) valamivel beállít egy ügyfél. De hát ki ne örülne a sütinek!

Az új üzleti partner illetve az új belépő személy esetén általában az a helyzet, hogy meg kell várni, amíg valaki bemutat a másiknak. Ha tehát adott Ádám és Béla, akik ezer éve ismerik már egymást, és már 10 éve dolgoznak együtt bizonyos projekteken, és jön Cili, akit Béla nem ismer, de Ádám igen, akkor majd Ádám bemutatja Bélának Cilit, hogy ez itt Cili, mostantól ő is segít. És akkor Béla nagyon kedvesen üdvözli Cilit, és elfogadja, mint új csapattagot. Ugyanakkor Cili jogosan várhatja el, hogy Ádám bármilyen ismeretségét, ami releváns, szép lassan bemutassa Cilinek, mert így Cili munkája is könnyebb lesz, ha nem kell Ádámon és még ki tudja hány emberen keresztül elérnie azt az egyet, akivel beszélnie kell a projekt kapcsán.

A cégek és emberek közötti kommunikációról elmondható, hogy miután az üzleti részt letudták, szívesen beszélgetnek általános vagy személyes dolgokról, persze csak ha olyan a viszony. Ez szintén kapaszkodóként szolgál azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt sikeres a találkozó üzleti része. Ha a másik fél megoszt személyes dolgokat, akkor az egy pozitív visszajelzés, ha pedig nem, akkor az intő jel. Ez a rész persze csak a személyes találkozókra vonatkozik, skype beszélgetésre nem.

A skype-os hívások és különböző webinarok elég elterjedtek – a szakmámban legalábbis -, ilyenkor vagy az ország másik felével beszélünk, vagy külföldi partnerekkel. Mivel ezek általában valamennyire napközben vannak, mindenki igyekszik normális időkeretek között letudni, mert az idő pénz, és a fecsegést nem fizeti ki senki. llyenkor érdemes nagyon határozottan és a keretek között maradva a tárgyra térni, tisztázni pontosan, hogy mit vár a másik fél, és mi mit várunk a másiktól. Nem szeretik a kertelést, inkább meg kell mondani, ha nem tudjuk valamire a választ, nem illik a másik idejét húzni különféle mellébeszéléssel.

A pontossággal kapcsolatban elmondható, hogy szeretik tartani magukat a határidőkhöz és a megbeszélt időpontokhoz, de 5-10 perces késés belefér, ha időben szólunk, hogy késni fogunk. Az ennél több az udvariatlanságnak számít itt is, mert a másik ideje bizony pénz. Az illetőt pedig elég sokféleképp értesíthetjük, mobilon, vonalas telefonon vagy emailben, mindenhogy elfogadott.

Ha már idő, akkor bizony nekem is mennem kell dolgozni, úgyhogy legközelebb folytatom azzal, hogy ki mit mond és az mit jelent, illetve, hogy milyen nonverbális jelekből olvashatunk akár magánéleti akár üzleti kapcsolat esetén.

18 hozzászólás »

Kulturális különbségek 1.

Sok időbe telik, míg az ember hozzászokik az itteni illemszabályokhoz, vagy egyáltalán elkezdenek feltűnni azok a különbségek, amik mások, mint az eddig megszokott. Igyekeztem összeszedni egy csokorra valót, bár biztos kimarad valami, órákon át tudnék mesélni róla.

Kezdjük a társas kapcsolatokkal. Az ausztrálok szerintem rendkívül nyitott és szociális lények, aminek én csak az előnyét élveztem. Elég befogadóak, de ehhez tartanunk kell magunkat egy-két alap dologhoz. Ha új embert ismerünk meg, az a bizonyos small talk kicsit részletesebb, mint amit a magyar környezetben megszokhattam. Alapvetően kíváncsiak is a másik életére, illetve minden egyes részlettel, amit megtudnak a másikról, könnyebben helyezik el az illetőt az ismert társadalmi rendszerükben. Mivel az itteni kereseti viszonyok mások, az Európában megszokott státuszszimbólum rendszer is máshogy alakul. Itt a társadalomban elfoglalt helyet – eddigi tapasztalataim alapján – az befolyásolja, hogy mi a munkád és hol laksz. Ez a kettő persze egyenes összefüggésbe hozható a keresettel, ami egy beszélgetés során szinte soha nem merül fel konkrétan, de azért mindenki tudja, hogy mi merre hány méter.

Ha egy ausztrál társasággal szeretnénk barátkozni bevándorlóként, az esetek nagy részében kell egy kapu, egy közös ismerős, aki bevezet a társaságba. Ha egy ilyen emberen keresztül csatlakozunk a társasághoz, akkor nyitottak és érdeklődőek, más módon elég nehézkes az érintkezés. Érdemes hasonlóan nyitottnak és érdeklődőnek mutatkozni, nagyon odafigyelni a problémáikra és gyakran hozzászólni a beszélgetésekhez. Szerintem sokkal jobban igénylik a visszaigazolást egy társalgás során, mint mondjuk a magyarok, akik akár 20-30 percen keresztül is szívesen beszélnek magukról, anélkül, hogy bármilyen visszacsatolást várnának. És ezt nem negatívumként mondom, én is szeretem, ha elmesélhetek egy jó kis sztorit egy barátomnak, anélkül, hogy félbeszakítana.

Nekem kicsit nehéz még megítélni, hogy egy társaságon belül mely tagok állnak közelebb egymáshoz, és kik azok, akik csak haverok. A barátok egymás között nagyon fesztelenül viselkednek, kicsit lazábbak szerintem a non-verbális kommunikációban a magyaroknál. A testbeszédük nyíltabb, és emiatt könnyebben értelmezhető, mint mondjuk a zártabb kultúrák esetén. A szerelmes párok relatíve nem gyakran érintkeznek társaságban, maximum kézfogás jellemző, vagy egy ölelés, aki esetleg ennél többet tesz, az vagy a párját, vagy a társaságot hozza zavarba. Kicsit máshol húzódik náluk az ízlésesség határa, nem mondanám, hogy prűdek, de az biztos, hogy eléggé zavarba jönnének egy pesti szórakozóhelyen az éjszakában. A lányok legalábbis.

Ha már érintkezés, a legtöbb első találkozásnál megszokott a kézfogás, mind baráti, mind üzleti esetben. Baráti találkozás során a lányok egy puszival köszönnek a bal oldalon, elköszönésnél szintén jár a puszi, ha olyan a kapcsolat az illetővel. Kicsit közelibb kapcsolat esetén mellé még dukál egy ölelés is, ami aztán nekem nagyon furcsa, lévén szerintem nem vagyunk ölelkezős nép, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hányszor öleltem meg valakit, aki nem a párom volt.

A baráti társaságok esetén nem szabad meglepődni, ha a banda kicsit lassabban mozdul mint a magyar társaságunk. Mivel mindenki nagyon toleráns, mindenkinek minden megfelel, ezért ritka, hogy valaki megmondja a csapatnak, hogy oké, akkor most ide megyünk és hajrá. Ez egy kicsit fejetlenségnek tűnhet, és különösen vicces tud lenni, amikor egy magyar bevándorló mondja meg az őslakos ozzi csapatnak, hogy akkor hova is kéne menni vacsizni Sydneyben, de hát az élet már csak ilyen.

Ami az étkezést illeti, ne számítsunk rá, hogy ugyanolyan európai normák szerint nevelték őket, mint minket. Tisztelik és értékelik a jól neveltséget, de az ő életükben az ilyen formaságok hátrébb szerepelnek a prioritási listán. Szívesen megosztják viszont az ételüket egy kóstoló erejéig, élvezik a finom életeket és nem sajnálják rá az időt és pénzt, hogy néha napján különlegesebb ételeket fogyasszanak. Ami érdekes, hogy például míg nálunk egy egyszerű tószt a koccintás előtt nem nagy csoda (egy mondat arról, hogy mire is iszunk), ebben ők elég ügyetlenek, nincs benne gyakorlatuk.

Vannak olyan apróságok is, amiket mi máshogy használunk, és itt egyszerűen nem az van, ami Magyarországon. Például a telefonhívásoknál rögtön a tárgyra térnek, ahelyett, hogy köszönnének, bemutatkoznának, és aztán mondanák, ahogy legalábbis anyukám tanította nekem. Itt egyszerűen nem így van, és ezt el kell fogadni. Vagy ilyen a tüsszentés is, amire magyarként azt mondom, egészségedre. Itt a tüsszentő elnézést kér, és a többiek hallgatnak. Jó pár hónap volt, míg leszoktam róla, hogy az ausztrálok egészségét emlegessem ha tüsszentenek.

Még temérdek dologról szeretnék írni, de témájában azok már máshova köthetőek, úgyhogy talán inkább egy következő posztban folytatom. Persze csak ha van rá igény 🙂 Lesz még szó a kommunikációról, a közlekedésről, az üzleti kapcsolatokról,  a hobbikról és értékrendről… Hú, azt hiszem szorgos napok várnak rám.

13 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: