Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

A változás szele

Valami talán megváltozott az elmúlt pár hónapban. Úton hazafelé, a Sydney-London járaton feltűnt pár apróság. Az, hogy ebben az évben nagyrészt egy angolszász országban éltem, kicsit megváltoztatott, és valahogy már a körülöttem lévőket is máshogy látom. Na de nem szaladnék ennyire előre, inkább kezdem az elején.

Az utolsó napom a munkahelyemen még az aktuális munkák lezárásával illetve jövő évre való kitolásával telt. Bár három hétre bezárunk, az előkészítő folyamatokat már korábban meg kell kezdeni, ezért nagyon hasznos volt a mai megbeszélés, hogy mindannyian tudjuk, hogy kezdjük a következő évet. Utána pedig egy korai ebéddel zártuk az évet, ahol a főnök kicsit évértékelt, utána pedig a másik főnök kivitt a reptérre. Azért ez nem mindennapi dolog itt sem, de ezért is szeretek ott dolgozni, ahol, mert olyan gesztusokat teszünk, amitől sokkal kellemesebb a légkör.

Az autóban persze szóba került, hogy már itthon és otthon is vagyok a két országban, és jó lesz hazamenni, de jó lesz bizony két hét múlva visszajönni is, mert már ez is kicsit itthon. Beszélgettünk a terveinkről a következő hetekben, megtudtam, hogy ha minden jól alakul ezen a nyáron, a nagy meleget nem hagyom ki, mert az csak később várható. Tehát jó hangulatban és időben érkeztem a Sydney International Airportra, hála a főnökségnek.

A check-int már igazából online elintéztem az előző nap, így csak a csomag leadása volt hátra, és az utolsó percekben attól a bizonyos felesleges 6 kilótól is sikerült megszabadulni, vagy legalábbis felengedték a csomagomat fizetés nélkül. A határátlépés, útlevél ellenőrzés, biztonsági átvilágítás a gördülékenyen ment, rendesen felkészültek a karácsonyi dömpingre a repteresek. Amikor kisebb tömeg alakult ki, új ablakok nyíltak, egy kolléga pedig újabb sorokat fűzött be a várakozó részre. Így is azért, nyugodt tempóban ugyan, de kellett egy óra, hogy átjussak mindenen, bár a valós várakozás maximum 15 perc lehetett mindennel együtt. A többi séta, pakolás,ilyesmik.

A repülőn a tegnapi becsekkolásnak köszönhetően elég jó helyet sikerült kapnom, nagy hely az ülés előtt, és bár a gép abszolút tele volt, a társaság remek, így nem bánom, hogy nem az enyém az egész sor. A közvetlen szomszédom egy mérnök kolléga volt Brisbane-ből, mellette pedig egy francia család Új-Kaledóniából. Nagyon kedves emberek mind, és bár a szinkrontolmácsolás a két nyelv között az első 8 óra után bizony nehézzé válik, de jól szórakozunk.

És itt jön az első dolog, ami feltűnt. Régebben az angolokat kicsit távolságtartónak és merevnek tartottam, talán még jobban is, mint a németeket. Ma viszont észrevettem magamon, hogy mennyire szimpatizálok velük, és milyen kedvesnek, viccesnek és nyitottnak találom őket. Nem csak az utastársamra gondolok, hanem a stewiekra, és minden többi angol utasra, akivel a várakozás során elegyedtem szóba.

Szingapúrban ismét kiengedtek minket kemény 40 percre, amiből persze megint az lett, hogy mindenki visszaérkezett időben, hogy aztán 25 percet sorba álljon egy újabb ellenőrzéshez majd a váróban további 20 percet várjon a beszállásra. Nem is ez a lényeg, hanem inkább az, amit a szingapúri reptér dolgozóin vettem észre. Mivel csak pár óra telt el a két reptér között, nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire más a két ország ügyintézése. A biztonsági ellenőrzésen Szingapúrban háromszor, három különböző ember nézte meg az útlevelemet, míg Ausztráliában csak a határőr. Az útlevelemet Ausztráliában sosem vették ki a kezemből, sőt, kihangsúlyozták, hogy mindig nálam legyen. Szingapúrban érdekes módon azt vettem észre, hogy ugyanazokat a feladatokat több dolgozó végzi el, kicsit feszültebben, de lassabban, mint Sydneyben. Érdekes, hogy pont a no worries országban ugyan nyugodtabb tempóban, de valahogy mégis gyorsabban mentek a kötelező körök. Másik dolog, hogy valószínűleg Európában nem fogok sziával (see ya) elköszönni a határőrtől, mert kitér a hitéből.

Az angol humor is egy olyan dolog, amit ugyan értettem Monty Python meg Hollószínház szinten, de élő szóban nehezen vettem le, hogy most akkor valami vicceset mondott valaki. És nem a kiejtés vagy a szókincs miatt, egyszerűen nem vettem a lapot. Most, amikor a stewiekkal vagy utastársakkal beszélgetek a gépen, minden tiszta, érzem az iróniát, megfelelő választ illetve gesztust tudok produkálni, és kicsit azt érzem, hogy végre egy nyelvet beszélünk. Természetesen a gépen utazó ausztrálokkal is ez a helyzet.

Kíváncsi vagyok, Londonban mit tapasztalok majd, lesz egy pár órám a budapesti gépem előtt. Persze tudom, hogy az igazán nagy fordított kultúrsokk majd  Budapesten ér, valószínűleg már eleve az érkezés se lesz teljesen zökkenőmentes. Azt már tudom, hogy a parkolási lehetőségek drasztikusan megváltoztak Ferihegyen ebben az évben, a többi meglepetés pedig egyelőre a jövő zenéje.

Reklámok
6 hozzászólás »

Advent

Nem, nem néztem el a naptárat, és nem, itt nem kezdődik korábban a karácsony. Sőt, később van, de ezt majd később fejtem ki. De az ünnepi készülődés már javában zajlik, a bevásárlóközpontokban már felrakták a műfenyő dekorációt és a karácsonyi díszeket, és az elmúlt két hétvégén tele voltak az üzletek.

Elismerem, elég furcsa a tavaszban karácsonyra készülni. Süt a nap, 20 fok van, és a kirakatokban lóg a műfenyő ág. Abszurd az egész. Ma épp a buszsofőr mondta, hogy 29 éve él itt, de még mindig nem szokta meg, hogy meleg van karácsonykor. Ezek szerint van, ami sosem változik.

A sok kultúra miatt ráadásul a karácsony itt még furcsább lehet, például nem tudom, hogy az ázsiai és muszlim bevándorlók vajon hogy állnak ehhez a kérdéshez, lehet, hogy nekik ez csak egy munkaszüneti nap. Apropó, itt a 25-ike a karácsony napja, nem pedig 24-ike, ami a magyar otthonokban hagyományosan a szenteste. A karácsonyi közös családi ebéd vagy vacsora itt tehát egy nappal később van, 26-ika pedig a boxing day, ami a nagy leértékelések napja. Ilyenkor az emberek visszaválthatják a szerencsétlenül sikerült ajándékokat, vagy kedvező áron újabbakat vehetnek.

Persze itt az ajándékot nem Jézuska, hanem a Mikulás hozza, úgyhogy már két hete sorban is állnak a gyerekek, hogy megsúgják neki, mire vágynak. Itt meg is a különböző kultúrákról szóló kétségem, ugyanis a sorban 90%-ban ázsiai gyerekek és szüleik álltak, a Mikulás persze mindenkit nagy mosollyal és jó kedvvel fogadott, már amennyire láttam. Még nekem is integetett, amikor látta, hogy fényképezem, bár ez bennem inkább kicsit fura érzést keltett.

Nem tudom még, hogy az adventhez hogyan állnak majd, mivel itt kevésbé találom vallásosnak az átlag ausztrálokat, gyanítom, hogy nem tartanak semmi különösebb adventi hagyományt. Még nem tudom, hogy jövő héten beszerzek-e egy adventi koszorút, azt sem tudom, árulnak-e itt ilyesmi. Bár ki tudja, a hétvégén az is meglepetésként ért, hogy gyulai kolbászt két helyen is árultak a hurstville-i (értsd, itteni központi) bevásárlóközpont két hentesénél. Szóval bármi lehet. De nem tudom, a lakótársaim mennyire furcsállanák, a múltkor említették, hogy a tavalyi karácsonyi terítő nem nyerte el a tetszésüket.

Visszatérve a karácsonyra, itt általában családi ebéddel, utána sziesztával és előtte krikett nézéssel telik egyeseknél, mások ápolják az európai hagyományokat, és karácsonyfát állítanak illetve a nemzetükre jellemző ételeket készítik. Ami az én karácsonyomat illeti, bár nagyon várom az első ausztrál meleg karácsonyt, idén úgy néz ki egyelőre kimarad, mert rövid időre hazalátogatok, hogy a szeretteimmel tölthessem az ünnepeket. A következő hetek tehát nekem duplán is a várakozásról szól majd, egyrészt a hazautam, másrészt a karácsony, és még sok egyéb apróság körül járnak majd a gondolataim.

3 hozzászólás »

Kulturális különbségek 4.

Tudom, kicsit elmaradtam, de egy gondolatmenetet szeretnék ezzel lezárni, ezért meg kell adni a módját. Ahogy már korábban is említettem, most megpróbálom összeszedni, hogy milyen olyan nyelvi és értelmezési különbségek vannak a magyarok és az ausztrálok között, amit talán sikerült kibogozni. Aztán lehet, hogy még mindig nem. Ki tudja.

Amikor Attila korábban egy kommentben megkérdezte a véleményem az alábbi táblázatról, nagyokat mosolyogtam, és vidáman konstatáltam, hogy többségében az ausztrálokra is igaz. Néha persze egy kicsit máshogy fogalmaznak, na meg ott a jellegzetes kiejtésük is, ami kicsit változtat a képleten.

De kezdjük az elején! Mi az a szókapcsolat, ami elsőként az ember eszébe jut, ha az ausztrálokra gondol? Nekem ez a no worries lenne. Persze ez sem mindig azt jelenti, amit gondoltam először, elég sok árnyalata létezik.

Például ha az ember bemegy a boltba, nem talál valamit, és megkéri az eladót, hogy segítsen, a köszönömre no worries-el válaszol. Nyilván, ez a dolga, de így már világosabb, hogy a no worriest itt a szívesen helyett (is) használják.

A szó szerinti fordítást, vagyis, hogy nincs miért aggódni, igazából nem is nagyon alkalmazzák, én legalábbis nem vettem észre. Vagy ha igen, csak elég ritkán.

És aztán van a másik véglete a történetnek, amikor a no worries annyit tesz, igenis aggódj, mert eléggé kiborítottad a másikat a viselkedéseddel. Szerencsére velem ez csak egyszer esett meg, de rögtön tudtam, hogy valami nem stimmel, amikor egy hibámat ismertem be az ismerősnek, és ugyan azt mondta, no worries, de rögtön lehetett látni rajta, hogy ejnye, nem szégyelled magad? (Persze csak finoman, de akkor is.)

Egy másik ilyen jellegzetes szófordulat, a “that’s fair enough”, ami azt jelenti, hogy elég korrekt valami. Ugyanakkor ennél talán egy kicsit többet jelent, korábban kicsit furcsállottam, miért mondják az általam nagyszerűnek ítélt dologra, hogy korrekt. Sokan a kifejezést úgy használják, hogy igazából nagyon elismerik az adott dolgot, és ez az egyszerű mondat felér egy hatalmas dicsérettel illetve lelkes helyesléssel.

Visszatérve a fenti táblázatra, az angol that’s not bad ausztrál megfelelője lenne ez a fair enough, legalábbis itt a saját bőrömön ezt tapasztalom.

A very interesting (magyarul érdekes) kifejezés még magyarul is két értelmű, szoktuk mondani olyanra, hogy érdekes, amit vagy akit igazából nem akarunk negatív jelzővel illetni. Itt ehelyett a different, vagyis “más” jelzőt használják. Először elismerésnek vettem, úgy értem, tudom én például, hogy az eperrel töltött túró gombócom “más” mint az itteni ételek többsége, de valahogy eszembe se jutott, hogy valakinek ne lenne szimpatikus. Aztán ki tudja, lehet, hogy csak érdekesnek tartotta az illető.

Az ételekkel és az étkezéssel kapcsolatban azonban eléggé megdől a táblázat ausztrál vonatkozása, nekem ugyanis még nem volt olyan invitálásom, ami nem fordult volna valóban közös programmá. Ha itt azt mondják, gyere nyugodtan, azt általában úgy is értik, hogy szívesen látnak, és ha csak nincs más programod, rögtön fixnek is tekintik a részvételedet. A közös programok egyébként is még több lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ember ne csak a szavakból, hanem a gesztusokból is többet megértsen.

Az egyik nagyon jellemző vonásuk, hogy egy beszélgetés közben a hallgató fél hümmög, míg a másik mesél. Ezzel jelzik, hogy figyelnek és követik a történetet, így a magyar mély hallgatás téves információt adhat a helyieknek. Az egyes részletekre való visszakérdezés pedig nem azt jelenti, hogy nem értettük a dolgot, vagy nem figyeltünk, hanem pont az ellenkezőjét, vagyis, hogy csak rácsodálkozunk, és kommentáljuk az amúgy érdekfeszítő beszélgetést.

Kettő vagy több fél beszélgetése esetén az állandó szemkontaktus jellemző, ha ezt nem tartjuk, akkor azzal azt jelezzük, hogy nem áll szándékunkban folytatni a témát vagy nem figyelünk már a másikra. A grimaszokat illetve mimikát tekintve pedig abszolút elveszettnek érzem magam, ez egy olyan terület, ahol még van mit fejlődnöm.

A kisebb formalitások ellenére eléggé úgy vettem észre, hogy az ausztrálokra általában igaz, hogy ami a szívükön az a szájukon. Ha valakivel megtalálták a közös hangot, és tudják, hogy a másik is körülbelül ugyanazon a nevezőn van, mint ők, eléggé egyenesek és igyekeznek nyíltan kifejezni a véleményüket. De ehhez azt hiszem el kell nyerni a bizalmukat, és ezt csakis sok beszélgetéssel és őszinteséggel lehet. Ha egy idő után áttörjük ezt a kulturális gátat, akkor befogadnak, és ők is nyitottak állnak a saját kultúránkhoz.

11 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: