Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

8 óra munka

Most már több mint két hete dolgozom teljes munkaidőben az álomcégnél, és a mézes hetek még mindig tartanak. Remélem, hogy még sokáig tartani is fognak, nem hiszem, hogy ez csak a kezdeti lelkesedés lenne, hiszen alapvetően imádom a munkám és a területem minden részletét.

Annyi mindent írhatnék, hogy miért szeretek itt dolgozni, sok apróság van, amik nem is összeadódnak, hanem megsokszorozzák egymást, és ezek miatt egyszerűen öröm felkelni minden reggel, és öröm munkába menni. Talán illene mégiscsak összeszednem párat a kedvenceim közül, a konkrétumok óvatos elkerülése mellett.

Az egyik legfontosabb dolog a légkör. Baráti, családias, laza, vagy ahogy itt mondják: “easy going”. A cég méretéből adódóan ismerek mindenkit, és nem csak szakmailag, emberileg is becsülöm őket. Jól el lehet beszélgetni a munkatársakkal, kellemes arányban keveredik a munka és a magánélet. Jól megértjük egymást, és emiatt a közös munka is nagyon jól megy, én legalábbis így érzem. Ügyesen segítünk be a másiknak, ha épp úgy kell, és semmi nem egyoldalú, kölcsönösen számíthatunk a másikra. Persze azért néha előfordul, hogy egy homlokráncolás előfordul valakinek az ügyetlensége miatt, de nem nagyon kapjuk fel rajta vizet, mert tudjuk, hogy mindenki a tudása legjavát teszi bele a projektekbe, és ezért inkább a problémamegoldásra összpontosítunk a bűnbak keresés helyett. Szerintem a légkör az egyik legfontosabb oka, hogy olyan sikeresek lehetünk a munkánkban, amilyenek vagyunk.

A másik legfontosabb dolog, a szakmai háttér. A szakmai vezetőm hihetetlen tudással rendelkezik, nagyon jó tanulni tőle, és elég jól is adja át a tudását, bár néha úgy érzem, csak morzsákat csipegetek, mert hát a több, mint tíz éves tapasztalatot azért nem lehet két hét alatt átadni. De nagyon lelkesen jegyzetelem, akár írásban, akár fejben, ha új dolgot hallok, és igyekszem minden apróságot megjegyezni illetve hasznosítani a munkám során. A tudás mellé persze társul a technika is, rengeteg olyan eszközzel és szoftverrel dolgozhatok, amiről régebben álmodni se mertem volna. Szakmailag olyan fejlődési lehetőséget kaptam, amiért nem lehetek elég hálás a sorsnak, ezért igyekszem minden pillanatot kihasználni.

Az emberi tényezők és a rugalmasság azok a dolgok, amik különösen megérintettek az elmúlt két hétben. Kezdőként nyilván követek el hibákat, nyilván még máshogy csinálok dolgokat, illetve több időre van szükségem a feladatok elvégzéséhez, esetleg többet kell gyakorolnom. Nagyon támogatnak ezekkel kapcsolatban, eddig egy rossz szót nem kaptam semmiért, pedig biztos csináltam butaságokat, sőt, tudom, hogy volt, amit elrontottam. Amikor ilyen volt, azt mondtam, nem baj, nekiállok újra és megcsinálom rendesen, és másodjára jobban és gyorsabban sikerült véghez vinni a feladatot. A pozitív hozzáállás nélkül biztos sokkal nehezebben venném ezt az időszakot, főleg, hogy néha kicsit túl maximalista vagyok.

Épp tegnap beszélgettünk egyébként a főnökkel arról, hogy bizonyos apróságok hogy megkönnyítik a munkát. Ha az ember megteszi azt a bizonyos “extra milet”, vagyis nem csak a kötelezőt, hanem az ajánlottat is elvégzi, akkor nagyon megkönnyíti nem csak a környezete, de a saját dolgát is. Vannak azok az apróságok, amik nem kerülnek pénzbe, de sikeresebbé teheti az ember életét. Ilyen, ha az ember elpakolja az eszközt, amit a másik elöl felejtetett, vagy nem csak a saját bögréjét mosogatja el, hanema másikét is. Ezek fontos és jó dolgok, mert tudod, hogy legközelebb, ha te hagysz elöl valamit, vagy a sok meló miatt nem jut időd a mosogatásra, más majd megteszi helyetted. Sok apróság szövi át a napjaimat, amik miatt boldoggá tesz a munka, és hiába fagy le a gép vagy omlik össze a rendszer és emiatt 6-szor kell valamit újra csinálnom, nem stresszelem magam miatta. Csak megyek tovább az úton, tanulok és gyakorolok, fejben illetve a billentyűzeten pedig igyekszem gyakran használni a  Ctrl+S-t.

5 hozzászólás »

Hétvégi lapszemle

smh.com.au

Vasárnap a kávém mellé elfogyasztottam a Sydney Morning Herald hétvégi számát is, gondoltam megosztom, mik foglalkoztatják mostanában az ozzikat. Mindjárt meglátjátok, hogy lehet aggódni a dübörgő gazdaság és az erős ausztrál dollár miatt.

Az üzleti rovat egyik címlap sztorija az, hogy a Reserve Bank (RBA), ami körülbelül az otthoni jegybanknak felelhetne meg, mennyire aggódik az ausztrál dollár rendkívüli erősödése miatt az elmúlt időszakban. Az ausztrál dollár 1983-as bevezetése óta 40%-ot erősödött az amerikai dollárhoz képest, 2009 januárjához viszonyítva pedig a héten elérte a 64%-os emelkedést. Még azoknál is, akik nem foglalkoznak napi szinten a világgazdasággal, ez azért biztos kiveri a biztosítékot. Nálam legalábbis így történt.

De az erős dollár sok félelmet kelt a helyiekben, melynek okai a gazdaság és a foglalkoztatás körében keresendők. Egyrészt az RBA és egyéb piaci elemzők szerint a dollár erősödése a külföldi igényeknek megfelelően alakult így, ami akár jó is lehetne. Ugyanakkor az ipar és a szakszervezetek félelmeiknek hangot adva arra kérték a kormányt és az RBA-t, hogy avatkozzanak be a folyamatba, mert a dollár erősödése negatívan hat az exportra illetve – szerintük – a gazdaságra.

Több helyen arról cikkeznek, hogy a piaci növekedés 1991 óta nem volt ennyire lassú, annak ellenére, hogy 2009-től számítva az utóbbi két negyedévben a kiskereskedelmi értékesítés növekedése a maximális 1,4%-os értéket érte el. A 2012/13-as gazdasági évre körülbelül 3,5%-os belföldi növekedést prognosztizálnak, míg az infláció valószínűleg 2-3% között lesz. Ez jelentősen magasabb, mint a 2011-es 1,9%-os infláció, melynek oka a frissen bevezetett carbon taxben keresendő. A carbon tax a nagyrészt gyártókra és szállítmányozókra kivetett új környezetvédelmi adó, mely a cégek üzemanyag fogyasztását és egyéb, nem megújuló energiaforrás felhasználását sújtja. Bővebben a carbon taxról ezen a honlapon. Az erős dollár problémája ezzel úgy függhet össze, hogy a gyártási és export folyamatokra még több rakódik rá, ezzel csökkentve az ország versenyképességét nemzetközi viszonylatban.

Ausztrália egyébként egyike azon kevés országoknak, melyek megtartották a legmagasabb, AAA minősítésüket mindhárom nagy hitelbíráló intézet szerint. Az ország jó minősítése egyébként elég viccesen hat, ha az ember figyelembe veszi, hogy a kormányzati adóssága körülbelül 209 milliárd dollár körül volt 2011 végén, és az előrejelzések szerint a költségvetés hiánya is csak nőni fog 2013-ig. (Megjegyzés: még jó, hogy jövőre választások lesznek. Az ozziknak eléggé tele van a … hócipőjük a mostani kormánnyal.)

Csak úgy, mint a kormány, az átlagember se nagyon tud mit kezdeni az adóságával. Általános vélemény itt – tehát már többektől hallottam –, hogy az ausztrálok képtelenek tartalékolni. Mindegy, hogy valaki 600 dollárt vagy 1600-at keres egy héten, az utolsó garasig elkölti, aztán megy a bankba hitelért. Az újságban több cikkben is foglalkoznak a háztartási és jelzálog hitelekkel, illetve azok leküzdésének módjával. A héten például kb. 240 ingatlant árvereztek el az államban több mint 110 millió dollár értékben. A probléma ugyanis az, hogy az emberek a nagyon drága ingatlanokra hosszú lejáratú hiteleket vesznek fel, de a mindennapokban elmegy erre-arra a pénz, és a törlesztőre meg a számlákra már nem futja.

A cikkek televannak jó tanácsokkal, hogy mit tegyen és mit ne tegyen az átlag ozzi, ha boldogulni szeretne. Egy-két tipp szerintem is hasznos, ilyen például, hogy érdemes megnézni a mindennapi, kis költségű kiadások kamatlábait, mert azok magasak lehetnek. Például ha az ember autót vesz, vagy áruhitelt vesz igénybe, ezek nagyban befolyásolhatják a vásárlói erőt és a pénztárcánkat. Többek között azért is, mert a kamat kis összegű hitelek és folyósítások során jóval magasabb, mint az egy nagyobb összegben felvett, hosszú lejáratú hitelek esetén.

Vannak általánosan értelmezhető tanácsok is, amik elég triviálisak, pl. ne költs, tartalékolj, és lassan próbálj meggazdagodni. Nos, igen, könnyű ezt mondani, másrészt meg egy ozzinak aztán kicsit felesleges is. Bár az elmúlt években kicsit javult a megtakarítási kedv, 2011-ben már 10% volt, aminél magasabb korábban csak a pénzügyi válság során volt, akkor 13%. Ez egyébként fura nekem, de érdekes adat, az biztos. Mindenesetre az egyik legfontosabb tanács szerintem, hogy nem a legnagyobb adósság miatt kell aggódni – vagyis az ingatlan törlesztőjével –, hanem épp ellenkezőleg, az összes többi miatt, mert bár az ingatlan hitele a legnagyobb, de szerencsés esetben annak értéke évről-évre nő, ezért ezt a legfontosabb törleszteni.

A gazdasági stagnálás illetve lassú növekedés – ami ugye nézőpont kérdése, és a mindennapi életet állandóan befolyásoló hitelek törlesztése csak egy dolog lenne, de ott van még a munkanélküliség is, ami aggasztja az embereket. Mint korábban írtam, az ausztrál munkanélküliség relatíve kicsi a világ többi országához, illetve Európához és Amerikához képest. A statisztikai hivatal elmúlt 7 hónap adatai alapján átlagban 5,2%-os munkanélküliséget jelentett 2012-ben. Ez aztán a remek hír, nem igaz? Nos, nem teljesen.

A valóság ugyanis néha kicsit mást mutat, mint a statisztikák. Ross Gittins remek cikke alapján a helyzet az, hogy a valós érték ennek körülbelül a duplája, tehát 10,4% körül van. Ez azért lehetséges, mert a hivatal azokat is munkavállalónak tekinti, akik csak egy vagy pár órát dolgoznak egy héten, de ugye sokan vannak, akik többet dolgoznának, ha tehetnék. A részmunkaidőben dolgozók nagy része ugyanis szívesebben dolgozna teljes munkaidőben, de erre nem mindenkinek van lehetősége. Ha összegezzük tehát a teljes munkanélküliségi rátát azokkal, akik pár órával többet dolgoznának, illetve teljes munkaidőben dolgoznának szívesebben, akkor máris 12,6%-ot kapunk. Ha azonban levonjuk a pár túlórára vágyók számát, akiknek az életkörülményein nem sokat változtat az az extra pár dolcsi, akkor megkapjuk a reálisan teljes munkaidőben kívánó dolgozók számát, ami így kb. 10,4%.

Az új munkahelyek illetve az állásajánlatokat tekintve se valami fényes a helyzet, az egyik cikk szerint ugyanis az új pozíciók főként a nőket célozzák meg 6:1 arányban a teljes munkaidő, 11:1 arányban pedig a részmunkaidő esetén. Ez nem azt jelenti, hogy mennyivel több nő dolgozna, pont ellenkezőleg, egy olyan országban, ahol a nők főként csak kereset kiegészítésként dolgoznak (ha már családjuk van, mert általában az apa a főkereső), ez inkább azt jelenti, hogy kevés a munka. Ennek ellenére azért sikerült 12 oldalnyi álláshirdetéssel teletömni a számot, szóval azért akkora gáz nincs.

A helyzet tehát a következő: az átlag ausztrálnak azért jelent gondot, hogy erős a dollár, mert hatására a munkahelye rosszabb helyzetbe kerülhet, a fizetése nemzetközi viszonylatban sokba kerül, ezért féltenie kell a munkáját, és pontosan tudja, hogy nem olyan fényesek ám az álláskeresési kilátásai, mint azt első blikkre a statisztikák sugallják. Ráadásul tele van adósággal, (a többség legalábbis), amit szép lassan vagy kifizet, vagy a bank elveszi tőle a házát, hogy aztán eladja – sokszor épp külföldi bevándorlóknak befektetőknek. Az egyetlen megoldás persze az lenne, ha vagy ő, vagy a felesége többet dolgozna, de ugye ez nem egyszerű. Azért nem olyan vészes a helyzet, a GDP jó, az életszínvonal bőven a kielégítő fölött van, úgyhogy mindent összevetve szerintem megéri Ausztráliában élni. Az erős dollár ellenére is. 🙂

9 hozzászólás »

457

kép az irishecho.com.au-ról

Kicsit körbejárom az épp ügyintézés alatt álló vízumomat, mely így most a második szintet jelenti a bevándorlásom folyamatában. Itt azért jelezném, hogy ez semmiképp sem jelent pontos útmutatást illetve bevándorlási tanácsadást az idekészülőknek, egyrészt azért, mert minden eset más, másrészt azért, mert hivatalos információt csakis a bevándorlási hivatal adhat a témában. Plusz fogódzónak azért jól jöhet, meg egy kis személyes betekintést is nyújt a vízumügyintézés témakörébe.

A 457-es, teljes nevén Sublcass 457 – Business (Long Stay) Visa egy ideiglenes, munkáltató által szponzorált vízumtípus. Ez a vízum lehetővé teszi, hogy egy külföldi állampolgár ideiglenesen éljen és dolgozzon Ausztrália területén 1 nap és 4 év közötti időintervallumban. A vízumhoz kell egy olyan cég, ami alkalmas arra, hogy szponzorálja a külföldi állampolgár munkavállalását, tehát vagy alkalmas a szponzorációra, vagy rendelkezik érvényes szponzori státusszal.

A vízum folyamata a következő: az adott cég rengeteg papírmunka árán szponzori státuszt szerez a bevándorlási hivataltól, majd jelöli a külföldi munkavállalót a rendszerben, hogy Gipsz Jakabot szeretné alkalmazni valamilyen pozícióra. Ez a második lépcsőfok a nomination. A nomination során is több feltételnek kell megfelelni, csak olyan állásra lehet jelölni a munkavállalót, ami rajta van a bevándorlási hivatal által közzétett hiányszakmák listáján (abból is csak az egyik, szűkített listán). Ezekkel párhuzamosan, vagy ezek után a munkavállaló pedig beadhatja a kérelmét a 457-es vízumra. Ha minden gromek, akkor pár hét alatt (a hivatalos tájékoztatás szerint 6-8 hét az átfutási idő) a munkavállaló szépen el is kezdhet dolgozni az adott cégnél.

A 457-es szép és jó vízum, de sokan óva intenek/intettek tőle. Több kikötés is van ugyanis, ami miatt erősen megfontolandó a vízum. Az egyik ilyen, hogy az ember csak annál a cégnél dolgozhat, ami őt szponzorálta. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg a munkaszerződés szól, az ember tulajdonképpen (kicsit) ki van szolgáltatva a munkaadónak, mert odaköti a szerződése. Ha a munkaadó időközben valamiért felmond, akkor a bevándorló vagy szépen elhagyja az országot 28 napon belül, vagy keres gyorsan egy másik céget, aki hajlandó ugyanezt végigcsinálni.

A másik oldalról viszont a munkaadó kötelezve van többek között arra is, hogy ha felmond a munkavállalónak, vagy valamiért felbontják a szerződést, akkor köteles gondoskodnia róla, hogy a munkavállaló elhagyja az országot. Tehát repjegyet kell vennie. Emellett a szerződés időtartama alatt folyamatosan ellenőrizhetik a céget, hogy tartja-e magát a vállalt egyéb feltételekhez, tehát például folyamatosan biztosítja-e az azonos feltételeket a külföldi és az ausztrál munkavállalóinak, vagy fordít-e elegendő pénzt a képzési hozzájárulásra stb.

Látható, hogy bizony nem a legsimább utat választottam – ismét. Ugyanakkor nekem számos szempontot kellett figyelembe vennem. Az egyik ilyen a vízum átfutási ideje. Sokan nálam jóval régebben elkezdtek készülni az ausztrál életre, ami több éves folyamatot jelent. Való igaz, hogy ha az embernek van annyi tartaléka és ideje, hogy rögtön önállóan pályázzon meg egy PR (állandó lakosi) vízumot, akkor bizony sokkal jobb dolga van, mert ugyan hosszú idő alatt van meg, de több lehetőséget és szabadabb életet biztosít.

A gyakorlatban nekem erre se energiám, se pénzem nem volt. A szakmaelismertetés egy vagyon, a tapasztalatom nem volt elég, és mindent összevéve nem is akartam a PR vízumra 1-2 évet várni, amíg otthon szenvedek. Ezért vágtam bele a turista vízummal, lesz, ami lesz alapon. Így utólag, hát, lehet, hogy csinálhattam volna okosabban is, mondjuk egy diákvízummal, de az is elég drágának tűnt otthonról, meg aztán így legalább az első pár hónapban nem volt rajtam az a nyomás, hogy belefeccöltem egy csomó pénzt, muszáj itt maradnom. Ebből a szempontból jó volt a turista vízum.

A másik dolog az elköteleződés kérdése. Lehet, hogy sokaknak furcsa lehet, hogy én itt 4 évre aláírtam egy szerződést, amihez tartanom kell magam. Nos, én abszolút nem érzem rosszul magam emiatt. Élek-halok a munkáért, amit csinálok, és részben azért utaztam többezer kilométert, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Persze a munkavállalásnál nagyon tudatosan “válogattam” a lehetőségek között, olyan állást céloztam meg, amit tudtam, hogy szívesen csinálnék 4-5 évig. Ez szerintem egy sarkalatos pont ennél a vízumtípusnál, mert így a kötöttségek nem hogy hátrányt, hanem előnyt jelentenek.

A cég, aki szponzorál, teljes mértékben kielégíti a szakmai igényeimet. Szakmailag hatalmasat lehet fejlődni náluk, egyszerűen kiválóak abban, amit csinálnak, a technikai paraméterek és az eszközök egyedülállóak – szerintem a világon sincs túl sok olyan cég, mint ők. Az emberi oldaláról tekintve pedig keresve se találhattam volna kedvesebb és rendesebb embereket, mint a leendő főnökeim, ezzel is nagyon szerencsés vagyok.

Ha így nézem tehát, akkor a 4 éves szerződés, nem hogy nyűg, hanem egy hatalmas lehetőség. Egy biztos pont, hogy négy évig itt lehetek és csinálhatom, amit szeretek, ráadásul fejlődhetek. Mivel az MSc-met csak elkezdtem, nem fejeztem be, egy kicsit úgyis tekintek erre a 4 évre, mint egy továbbképzésre, mely még jobban elmélyíti a tudásom ezen a szakterületen. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így összehozta a dolgokat, persze a szerencse mellett kitartás és sok munka is kellett hozzá.

A vízum adminisztratív részét tekintve munkavállalói oldalról sok papír kell illetve kellhet az ügyintézéshez. A bevándorlási törvények minden évben változnak, jelenleg a következőket kellett igazolnom:

  • személyazonosságom – útlevél, születési anyakönyvi kivonat, bármely egyéb ilyesmi dokumentum
  • megfelelek a hiánylistán szereplő, és a jelölt munkapozíció betöltésére – szakmai tapasztalatom, önéletrajz, tanulmányok, diploma, munkáltatói igazolás vagy referencialevél formájában stb.
  • megfelelek a nyelvi követelményeknek – érvényes IELTS vizsga, minimum 5-ös pontszámmal minden kategóriában
  • egészségügyi követelmények – orvosi igazolás, hogy nincs TBC-m (tüdőröntgen a Medicare által megszabott intézményben), illetve privát egészségügyi biztosításról igazolás

Kérhetnek még, de remélhetőleg nem fognak:

  • szakmaelismertetés, nekem ezt az Engineers Australia csinálná, de elég hosszú az átfutási ideje, meg hát nem két forint
  • “proof of good character” – vagyis hogy nem vagyok sorozatgyilkos, – erre a magyar hatósági erkölcsi bizonyítvány a válasz, ez már megvan, és le is van fordíttatva az Offi által, jelenleg postán várom. Egyébként ez is kell a munkámhoz is, szóval… hasznos, na.
  • extra orvosi vizsgálatok – nem valószínű.
  • akármi, ami eszükbe jut. Én készültem pluszba még ilyesmikkel: szakmai tapasztalat igazolása portfólióval, szakcikkekkel, szakmai honlap, bankkivonat, photo ID, lakcímigazolás, stb.

A pontos lista egyébként a kötelező dokumentumokról elérhető az Immi honlapján, egész pontosan itt.

Tehát miután összeraktam a szükséges dokumentumokat, kitöltöttem az 1066-os és a 956-os űrlapokat, az összes anyagot az ügynök interneten keresztül benyújtotta. Hétfőn megyek az orvosi vizsgálatra, ahová viszem kitöltve a 160-as orvosi űrlapot, ahol majd jól bejegyzik, hogy nincs semmi komolyabb bajom. Ezt csatoljuk a jelentkezéshez hétfőn, és várhatóan gyorsan lesz valami eredmény.

Természetesen a fejleményekről majd igyekszem folyamatosan beszámolni, remélem lesz valami történés jövő héten. Nem tudom, milyen gyorsan reagálnak az ügyemre, az ember hall mindenfélét, meg ígérgetnek is dolgokat az ügynökök, de a valóság néha más. Majd kiderül, mindenesetre most úgy érzem, mindent megtettem, amit lehetett, szóval innentől kezdve nem tőlem függnek a dolgok.

A nyugodtságom egyébként annak is betudható, hogy időközben ügynökváltás történt, és a mostani kicsit pörgősebb és gyorsabban intézi a dolgokat. Ez az új ügynök ugyanaz, akivel előtte már együtt dolgozott a munkáltatóm, és ezért az ő oldalukról minden papír megvolt nála. Plusz, szerencsére a további költségeket végülis nagyvonalúan átvállalta a cég, úgyhogy a következő hetekben a nagy kiadásoktól megkíméltek. Ez azért jól esik, mert a várakozásban a pénzügyek azért nyugtalanítottak egy kicsit, annak ellenére, hogy itt a blogon nem adtam neki hangot az utóbbi időben.

De ezzel kapcsolatban az az igazság, hogy az elmúlt pár hónapban eléggé megváltozott a hozzáállásom a pénzügyekkel kapcsolatban. Voltak nagyon gázos szituációk az elmúlt hetekben, de egyrészt a munka miatt kicsit megnyugodtam, hogy nemsokára újra keresni fogok, másrészt meg úgy vagyok vele, hogy valahogy úgyis lesz, felesleges idegeskedni olyanon, amin nem tudok változtatni.

Szóval most kihasználom a hátralévő időt, lélekben készülök a munkára, igyekszem visszaszokni a napi kerékvágásba. Gyakorolok, teszek-veszek, igyekszem a szervezetemet felkészíteni a 8 órás melóra, meg ilyesmik. Ugyan otthonról nem gondoltam volna, hogy fél év is kell, mire Ausztráliában munkába tudok állni, de úgy néz ki, lassan a végére érek ennek a hosszú menetnek. Vajon akkor most ezt már hívhatjuk bevándorlásnak?

6 hozzászólás »

Szorgos hétköznapok

A héten sok minden történt, elég mozgalmas volt az elmúlt pár nap. Lassan kezdenek felgyorsulni az események, kíváncsi vagyok, a jövő hét mit tartogat majd számomra.

A héten sok ügyintézés lezajlott, sok előkészítő mozzanaton vagyok túl, ami a bevándorlásomat illeti. Kedden ugye leraktam a munkavédelmi vizsgát, megvan a White Cardom, ami a munkához kell majd. Ezen kívül voltam benn a cégnél a papírokat átnézni, aláírni, megbeszélni. Hétfőn és szerdán minden papírmunkát letudtunk, ami kellhet.

Intéztem magamnak egészségügyi biztosítást is, ami alapkövetelmény a 457-es vízumhoz. Erről bővebben hamarosan írok, lényeg, hogy az első 2 heti díj befizetve, visszaigazoló papír átküldve az ügyvédnek, még egy dolog kihúzva a listáról.

Csütörtökön kirándultam Attilával egyet Watson bayen, a muffinok még mindig nem sikerültek úgy, ahogy szerettem volna, de azért megettük. Nem tudom, hogy a glutén mentes liszt volt-e az oka, vagy hogy túl sok sütőport raktam volna a lisztbe (jó magas muffinokat szerettem volna), de elég bénán sültek meg, a külseje jó volt, de a belseje nem sült át eléggé.

Oké, ígérem, ennyi volt a gasztrotúrából, csak hát a sütés-főzés elég szerves része az életemnek, amolyan hobbim is, meg hát úgy a  kaja általában. Csütörtökön a kirándulás után beugrottam a Colesba venni egy-két apróságot, többek között 1.5 dollárért vettem jó kis 6 darabos Coles-os sütit. Tudom, hogy nagyon nem egészséges, de annyira eteti magát!

Este még egy kis skype, skype alatt csokis keksz, vacsorának camambertes szendvics, utána a maradék muffin elpusztítása, utána még egy két-szem coles-os süti. Najó, még egy. Na még egy utolsó. Hopsz, el is fogyott. Estére úgy el csaptam a hasamat, hogy bizony már átkoztam magam a korábbi nasik miatt.

Ma délelőtt érkezett az email, hogy az ügynök sikeresen beadta a papírokat a 457-eshez. Ennek aztán nagyon örültem, de ezzel még nem volt vége az intézni valóknak. Küldött egy emailt, hogy jelentkezzek be a kötelező tüdőröntgenre – bizonyítani kell, hogy nincs TBC-m -, ez is megtörtént, hétfőn megyek a központi Medicare rendelőbe. A szükséges nyomtatványt kitöltöttem, majd nyomtatom és viszem a vizsgálatra.

Hosszú hét volt, lassan vége, most azt hiszem, egy kis pihenő következik pár napig. Eléggé elfáradtam, sok minden volt, és még mennyi minden lesz jövő héten! Valószínűleg megyek majd be megint a cégbe, hogy elintézzük a névjegykártyákat, céges telefont meg az egyenruhát a munkához. A munkában céges pólót meg fekete nadrágot kell majd hordani, plusz acélbetétes bakancsot. Meglátom, milyen opciók lesznek, én nagyon hajlanék a kompozit betétes bakancsra, mert az könnyebbnek tűnik, de majd a főnök megmondja, mit enged a büdzsé. Ha lehet, inkább kiegészítem az összeget, mert a következő 1-2 évre inkább választanék valami könnyebb, jobb cipőt, ha már minden nap abban kell legyek. De majd meglátjuk.

Igyekszem a hétvégén azt a rengeteg infót, ami a héten felgyülemlett, átadni a blogon keresztül. Sok érdekességet tanultam a héten, amik mind fontosak a bevándorlással kapcsolatban. Sok minden máshogy van azért Ausztráliában, mint otthon, de lassan kezdenek kitisztulni a dolgok. Szóval nézzetek vissza a hétvégén, új posztok várhatóak!

Addig is, szép hétvégét kívánok ezzel a pár képpel Watson bayről!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

21 hozzászólás »

Felgyorsulnak az események

Tegnap jártam a korábban említett cégnél, hogy tisztázzuk a munkavállalásom feltételeit. Sikerült megállapodnunk többé-kevésbé, bár azért még vannak kidolgozásra váró részletek.

Az általuk kínált lehetőségek abszolút korrektek és vállalhatóak, remek kezdést jelentene itt, Ausztráliában. Az is pozitívum, hogy szeretnék minél előbb nyélbe ütni a dolgot, és ha lehet, még a héten beadni a szükséges papírokat. A sietségük egy részről abszolút érthető, mert az ügyintézés – illetve pontosabban a vízumelbírálás – akár 8-12 hetet is igénybe vehet. Ez azért a worst case scenario, amire ugyan számítok, de azért remélem ennyire nem vészes a helyzet, lévén, hogy már ők is szponzoráltak korábban, másrészt meg nekem is minden papírom és képesítésem adott, hogy gyorsabban menjen a dolog.

Ezzel kapcsolatban egyébként a technikai bakik elkerülése végett csütörtökön ellátogatok egy ügyvédhez, aki majd megválaszolja az előre átküldött kérdéseimet. A válaszok tekintetében lépünk majd tovább az úton.

Ha ez még nem lenne elég, csütörtökön ugye költözöm is, egyelőre Strathfieldbe. Ma már elkezdtem összepakolni, holnapra pedig takarítást tervezek. Emellett a meglévő készleteimet is áttekintem, az éléskamrából minden maradékot igyekszem felhasználni, hogy a költözésnél ne kelljen ezekkel foglalkozom. Így lett ma az ebéd egy mindent bele rakott krumpli. 🙂

Az utolsó mosásomat már hétvégén letudtam, a mostani időviszonyokban ugyanis 2-3 nap, mire megszárad a ruha. Ruhaszárító ugyan van, de igazából elég ritkán használom, mert elég lassan szárítja meg a ruhát.

Ma beüzemeltem a nyomtatómat is, amit pár hete a Gumtree-n lőttem ingyen. Épp csak nyomtatópatront kellett bele venni, és máris készen állt a berendezés a nyomtatásra, scannelésre és a faxolásra. Jó pár éves modell, ezért kicsit vicces hangot ad ki működés közben, na meg a sebessége sem mindennapi, de annó csúcsmodell volt a korában, így tökéletesen üzemel. Hosszú távú befektetésnek érzem, mert mindent úgy csinál, ahogy kell, és a patronok ára 30 oldalas színes nyomtatás után visszajön. Már amikor a NMW-re nyomtattam az önéletrajzaimat, tudtam, hogy be kell ruháznom egy nyomtatóba, mert nem szívbajosak a print shopok.

A héten az RTA-ba is be kell menni, ami kb. az otthoni önkormányzatnak felel meg kis különbségekkel. Itt ez a közlekedésügyi hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Itt csináltatok majd egy Photo ID-t, ami egy fényképes igazolvány az új lakcímemmel. Ez igazából semmi különösre nem jó, de hasznos, ha van az embernek valami helyi irata, hogy mégis kicsoda. Az  útlevelet annyira nem szeretik, ez meg legalább helyi.

Holnap még befejezem a pakolást, aztán takarítok egy kicsit, hogy szép rendesen át tudjam adni a szobát. Remélem addigra kész lesz az ajánló levelem is a főbérlőtől, akinek hétvégén segítettem egy kicsit a saját költözésében, úgyhogy abszolút hálás passzban volt, mikor megkértem, hogy írjon pár sort. Örömmel vállalta, úgyhogy szerintem holnap este szépen kinyomtatjuk a fantasztikus nyomtatómon, és majd aláírja. Közben az az üres A/4-es papírjaimnak nyoma veszett, de remélem addig megkerülnek.

Szóval mozgalmas időszak következik, sűrű lesz a hét, de a jövő hét is legalább ilyen lesz, egy kis új-zélandi utazással fűszerezve. A fejleményekről majd folyamatosan beszámolok, egyelőre ennyi előrelépés van az itteni életemet illetően.

7 hozzászólás »

Állásinterjú

Szerdán ismét túlestem egy állásinterjún, ami azt hiszem, elég jól sikerült mindent összevetve. Természetesen igyekeztem minél jobban felkészülni rá, ezért kedden csak ezzel töltöttem a napomat.

Részletesen átböngésztem a cég honlapját, megnéztem az eddigi munkáikat, leellenőriztem, hogy milyen gépekkel dolgoznak. Biztos, ami biztos alapon átböngésztem az általuk használt berendezések technikai adatait a gyártó honlapján, hogy egyrészt felismerjem őket, másrészt nagyjából képben legyek, hogy mihez mit használnak. Ezek után megpróbáltam az egyes eszközöket a korábbi munkákhoz társítani, meg a fejben lezongorázni a projektek egyes lépéseit. Közben fejben lejegyzeteltem, minél milyen problémák adódhattak, vagy milyen technikai paramétert rendelnék hozzá.

A cég múltjának és jelenlegi összetételének is igyekeztem minél jobban utánanézni. Sajnos, itt Ausztráliában a cégjegyzékhez és évi adóbevalláshoz köthető adatok csak fizetős formában érhetők el, és nem akartam ezért komolyabb összeget kiadni. De a fő tényezőket sikerült összeszednem: mikor alakult a cég, kik a tulajdonosok, hányszor költöztek az elmúlt években, kb. hányan dolgoznak a cégben jelenleg. Emellett sikerült rábukkanom két korábbi nyertes pályázatukra, így kiderült, hogy az utóbbi időben milyen nagyobb tendereken vettek részt.

A cégből való felkészülés nem az egyetlen dolog volt, amivel foglalkoznom kellett. Sajnos én is néha túl lazán veszem az interjút, és azt hiszem, csak a szaktudásom bőven elég egy állás elnyeréséhez. Nos, szerintem a másik cégnél lévő négy interjú bizonyítja, hogy jobban rá kell feküdnöm a témára, ha gyors eredményt szeretnék. Ezért a Youtube-on interjú felkészítő videókat néztem, ahol többek között azt is bemutatták, hogyan válaszoljon az ember arra a bizonyos “Mesélj magadról!” kérdésre. A netes tanácsok alapján összeraktam egy 2-3 perces bemutatkozó szöveget, ami a lényeges és előnyös tulajdonságaimat illetve képességeimet emeli ki, és ezt gyakorolgattam egész nap. (Kb. 10-15 -ször mondhattam el, mire úgy-ahogy tökéletesen ment.)

Emellett természetesen előre lejegyzeteltem, hogy mik azok a fő pontok, amiket meg tudok említeni, ha megkérdezik, hogy mit tudok róluk. Kérdéseket is összeírtam, amiben egy szakmai és négy általános volt, lévén, hogy nem voltam biztos benne, hogy ki fog interjúztatni. Emellett persze bevágtam az összes tényszerű infót ától cettig, a Linkedinen elérhető, ott dolgozó emberek nevét és arcát, a fontosabb gépek típusait, és a jelentősebb tartalmi elemeket a honlapról.

A helyszínre fél órával előbb érkeztem (de 40-50 perc volt kocsival, és kiszámíthatatlan a közlekedés), úgyhogy előtte még egy kávé épp belefért. A megbeszélt időpont előtt 3-4 perccel léptem be, ahol az egyik tulajdonos fogadott. A cég egyébként egy házaspáré, a férj a vezető mérnök, ő felel a kivitelezésért, a feleség pedig az üzleti részét viszi. A pasi nagyon kedves volt, mondta, hogy a felesége még nem ért vissza, de pár perc és itt van, úgyhogy addig megmutatja a műhelyt. Megnéztük a berendezéseket, megmutatott pár munkadarabot. Elbeszélgettünk egy-két munkadarabról, hozzátettem a véleményemet, ahol kellett, ott beszúrtam egy anekdotát egy hasonló projektről. Volt egy munkadarab, amit mutatott, és meg kellett mondanom a technikai paramétereket a kivitelezéshez, szerencsére ezt is jól eltaláltam.

Közben megérkezett a feleség, és hárman felmentünk az irodába folytatni az interjút. Azzal kezdődött, hogy az orrom alá dugott egy listát, amin négy csoportban tulajdonságok és képességek szerepeltek. Be kellett karikáznom azokat, amiket igaznak tartottam magamra, és ráadásul úgy, hogy minél kevesebbet gondolkozom rajta. Igyekeztem lazán venni a feladatot, fél perc alatt átfutottam és bekarikázgattam a dolgokat, majd visszaadtam a papírt. A hölgy elégedetten csettintett, és a négy részre 3-3-3-3 pontot írt, ami nem tudom, hogy jó-e, de ő örült neki, úgy tűnt.

Ezután kicsit elemeztük a személyes tulajdonságaimat, majd meséltek ők a cégükről. Aztán rátértünk a szakmai múltamra, az átküldött portfóliót a férj elég alaposan átnézte, és előre becsillagozta azokat, amik érdekelték, ezekről kellett mesélnem részletesebben. Rákérdezett két cikkemre is, ezeket – mivel természetesen előre kinyomtatva ott volt nálam – odaadtam neki megőrzésre. Oké, igazából csak mutiba szántam, de eltette, és nem volt arcom visszakérni. Egyébként is, tudok még nyomtatni.

Egy kicsit szakmáztunk még a különböző szoftverekről, melyik jó, melyik nem, melyiket ismerem, mi a véleményem stb. Szerencsére kb. mindenben egyezett a véleményünk, és sikerült megtalálni a közös hangot. Meséltek még az egyes munkáikról is részletesebben, illetve arról, hogy itt milyen fontos a titoktartás. Igen, sajnos ez egy ilyen dolog, vannak olyan munkáik, amikről sosem beszélhetnek, pedig nagyon izgalmas!!

Beszéltünk még a terveikről és a munkáról, ami rám várna. A munkakörülmények nagyon szimpatikusak voltak, elég rugalmas a munkaidő, nagyon-nagyon változatos a munka, és hatalmas szakmai kihívás. Rengeteget tanulhatok itt, ezért nagyon tetszik az egész. A fizetés is szóba került, és bár még nem lett lefixálva a vége, nagyjából belőttük, hogy körülbelül ugyanabban gondolkodunk.

Összesen 2-2,5 órát töltöttem náluk, bár az utolsó fél órában már csak az épp aktuálisan futó projekteket mutatta meg a vezető mérnök. Ez is nagyon érdekes volt, meg hasznos is, mert azért még be tudtam szúrni egy-két kérdést, amire csak mosolygott a pasi. “Jókat kérdezel” – mondta. Persze, ha az embernek van partnere az ilyen eszmefuttatásokhoz, nem nehéz. Egyszóval nagyon pozitív volt minden, és remélem, hogy nemsokára egy következő alkalommal véglegesíthetjük a megbeszélteket.

18 hozzászólás »

If it’s meant to be, it’s up to me

Telnek a napok, és lassan döntést kell hoznom. Nemsokára lejár a 90 nap tartózkodási idő, a pénztárcám pedig egyre vékonyabb. Megyek haza vagy maradok még?

Aki kicsit is követi az eseményeket, tudja, hogy a konkrét állásajánlat még várat magára. Az elmúlt hetekben nem sok változás történt az itteni életemet tekintve, bár az elmúlt napokban picit változott a dolog. A további időhúzást mellőzve most leírom, mi a helyzet munkafronton.

Mint tudjátok, elég specifikus állást keresek, nem hiszem, hogy válogatós lennék, csak hát eleve azért jöttem ebbe az országba, hogy a szakmámban dolgozhassak. Itt Ausztráliában lényegesen több cég van, aki ezen a kis területen tevékenykedik, és a Manufacturing Weeken tett látogatásom alapján is jónak ítéltettek az esélyeim. Ott mindenki bíztatott, csak épp senki nem ajánlott állást.

Van azonban egy cég, akik nagyon közel állnak ahhoz, amit végülis csinálni szeretnék, és bár itt sem történt még ajánlat tétel, bizakodó vagyok velük szemben. A cégnél először április végén jártam, azóta másfél hónap alatt összesen 4 interjún estem át. Egyik alkalommal 3 órán keresztül beszélgettem a lehetséges közvetlen munkatársammal, nagyon élveztem. A cég abszolút ideális lenne, tetszik a munkamorál, a környezet, az emberek, a munka, egyszerűen minden. Igyekeztem őket meggyőzni, hogy milyen jó vásár is lennék, mivel úgy-ahogy canvasing volt, ezért estem át ennyi interjún. A négy alkalom itt is soknak számít, így abban bízom, hogy ahogy letudják a félévi zárást (ami júni vége), újra felvehetjük a kapcsolatot és esetleg megállapodhatunk a folytatással kapcsolatban.

Ezen kívül hétvégén valahogy mintha beindult volna valami. Feltettek szombaton Linkedinre egy nekem tetsző állást, ami ugyan Brisbane-ben lenne, de a pozíció szimpatikus. Jelentkeztem rá nyilvánosan, az illető vissza is jelzett és bekérte az önéletrajzom. Tőlük még nem érkezett visszajelzés, de még csak hét eleje van.

A jelentkezésemet meglátta egy harmadik cég is, akik itt vannak Sydneyben. Róluk azt kell tudni, hogy rajta voltak az eredeti top10 céges listámon, de bizonyos logisztikai problémák miatt személyesen nem kerestem fel őket. Magyarán szólva 25 km-re vannak tőlem, és 4 busszal lehet hozzájuk eljutni. 3-4 óra buszozást persze néha be kell vállalni, de az első hónapban inkább kihagytam. Szóval ettől a cégtől érkezett egy üzenet, hogy legyek szíves küldeni egy önéletrajzot, mert szeretnének beszélni velem egy állással kapcsolatban. Mindez vasárnap hajnali kettőkor.

Hétfőn szépen összeraktam a motivációs levelet, önéletrajzot a cégre pofoztam, kicsike portfóliómat csatoltam, és elküldtem a megadott email címre a jelentkezésem. Természetesen vázoltam a helyzetemet is, hogy szponzorációra lenne szükségem. Pár órával később meg is jött a válasz, szerdára várnak interjúra.

A munkával kapcsolatban azért mellőztem az írást eddig, mert semmi konkrét nem történt. Nem akarok elkiabálni semmit, de egyáltalán nincs kétségem, hogy rövidesen megtalálom azt a pozíciót, amiért kijöttem. Ez egyben azt is jelenti, hogy még egy darabig – legalább pár hónapig – maradok Ausztráliában.

Az elmúlt időszakban tudatosan kicsit lazábbra vettem a munkakeresést. Többen kérdezgettétek, hogy mi a helyzet? Van már munka? És én mindig csak azt mondtam, hogy még nincs. Itt tanultam meg azt, hogy nem szabad rágörcsölni a dolgokra, néha el kell engedni, azt, amit akarsz, hogy aztán végül megkapd. Ezért írtam annyi kirándulós bejegyzést, ezért töltöttem pihenéssel és nézelődéssel az elmúlt heteket, mert ha egyszer megkapom az állást, akkor aztán teljesen lefáraszt majd a meló, és már nem sok mindenre lesz időm.

Az elmúlt egy hónap arra volt jó, hogy belássam: itt a helyem. Az itteni körülményeket látva nem szeretnék máshol élni, mint Ausztrália. Ez a pont az, ahonnan már nincs visszaút. Tetszik az ország, és mindent meg fogok tenni, hogy megteremthessem magamnak az az életet, amit eddig csak elképzeltem. Eddig se volt könnyű, a következő időszak se lesz egyszerű, de hiszem, hogy megéri a fáradság, ha pár éven belül azon a szinten élhetek, mint Magyarországon. Persze anyagilag ez mást jelent, nem konvertálható forintra, de nem is ez a lényeg. Egy olyan szakmában dolgozni, amit szeretek, egy olyan munkakörnyezetben, ahol megbecsülik a munkámat, mindent megér. Az, hogy az életkörülményeim pedig jelentősen javulni fognak, csak egy plusz.

A legfontosabb: az elhatározottság. Van a környékemen egy kávézó, egy olasz srác csinálja. Hétvégenként vele, meg az állandóan ott lebzselő szerb taxissal szoktam dumálni. Azt mondták, van itt egy mondás: if it’s meant to be, it’s up to me. Vagyis mindenki a maga sorsának kovácsa. Ha az ember elég eltökélt, hogy véghez vigye, amit eltervezett, sikerülni fog. Nyilván kell hozzá egy kis szerencse is, de főként kitartás. Én még mindig kitartok, és hiszem, hogy ennek meg lesz a gyümölcse. Lehet, hogy nem holnap, vagy nem jövő héten, de rövid időn belül megtalálom azt, amit keresek. Szurkoljatok. 🙂

Kép a Gadgether.comról

11 hozzászólás »

Hiányszakmák és fizetések

A tegnapi poszt folytatásaként ma az ausztrál munkalehetőségek szakma specifikus részéről írok, főként a diplomás munkavállalók szemszögéből. Ha érdekel a 6 számjegyű fizetés, és hogy milyen topszakmákkal lehet ezt megkeresni, olvass tovább!

Ha valaki részletesen kíván tájékozódni a szakképesítéses és diplomás foglalkoztatással kapcsolatban, ajánlom neki a Fair Work Australia kutatásait, ami itt lehet letölteni. Ebben az anyagban az ’Award reliance and differences in earnings by gender’ című műből szemezgetek – többek között.

Ausztráliában a tanulmány szerint jelenleg kb. 737 610 szakember dolgozik, – állandó jelleggel, nem vezetői/menedzseri pozícióban. 56%-ban nők, ami meglepő, ugyanakkor, ha megnézzük a részmunkaidősök arányát már, valamivel tisztább lesz a kép, ugyanis az összes szakember 38%-a részmunkaidőben dolgozik csak, és ezeknek a 76%-a nő. Tehát aki szakképesített vagy diplomás nő, nagy valószínűséggel csak részmunkaidőben dolgozik. Az teljes munkaidőben dolgozók, akik kb. 460 ezren vannak, 57/43%-os arányban férfiak és nők, ami már közelebb áll az általam megszokott és elképzelt képhez.

Az, hogy egy 22 milliós országban csupán 460 ezer ember dolgozik teljes munkaidőben valamilyen szakmát – és ebben sokszor a fodrászok, pincérek és asztalosok is benne vannak – eléggé tömören összefoglalja, hogy miért van Ausztráliában hiány szakemberekből. Ennek ellenére nem buzdítanék mindenkit, hogy ha van akármilyen szakmája, akkor vágjon neki, mert sok buktató lehet. Vannak azonban olyan szakmák, amik kiemelt kereseti lehetőséget biztosítanak, nagy eséllyel szerepelnek a bevándorlási hivatal hiányszakmás listáján, és az iparágak cégei tárt karokkal fogadják a jelentkezőket. Lássuk, mik ezek:

a kép illusztráció az ahecon.com oldalról

1. Mérnökök

A gazdasági fejlődés hozadéka/velejárója, hogy nagyon nagyon sok mérnökre van szükségük az ausztráloknak. A bányászat virágzik, az ipar erős, és a népesség növekedésével illetve a városfejlesztéseknek köszönhetően az építőipar szénája is jól áll. Igazából ahogy tapasztaltam, minden mérnökre elég nagy a kereslet, legyen az gépész, villamos, mechatronikai vagy egyéb. Persze a nagyon specifikus, szakterületbe vágó tudás néha alapfelvétel egy-egy állásnál, ugyanakkor főleg a bányaiparban akkora a kereslet, hogy ettől eltekinthetnek. Ha van egy mérnök diplománk (lehetőleg 5 éves), akkor érdemes nézegetni az állásportálokat – mert bár helyi tapasztalat nélkül szinte biztos, hogy visszautasítanak – mégis, jó, ha látja az ember, hogy mire van kereslet.

2. IT-sok

Nem feltétlenül kell ahhoz mérnöknek lenni – bár előny – , hogy az ember IT illetve telekommunikáció területen helyezkedjen el. Itt inkább kérnek valódi, használható tapasztalatot, egy-egy nyelvben való jártasságot, mint papírokat. Bár ez inkább csak tipp a hirdetések alapján, nem vagyok túl jártas ezen a területen.

3. Magas beosztású vezetők

Természetesen, aki nagyon profi otthon, olyannyira, hogy mondjuk egy nagyvállalat vezetőségében dolgozik, annak itt is van esélye ilyen pozíciót betölteni. Azt hiszem, ez a kivándorlók kisebbik részére jellemző. De tény, hogy közép, felsőközép vezetői szinttől nagy az igény a jó munkaerőre, főleg, ha a delikvens megfelelő tapasztalattal és ajánlásokkal rendelkezik.

4. Kutatók és tudósok

Az erős ipari fejlődés húzza magával a K+F tevékenységeket is, ezért nagy az igény tudományos fokozattal rendelkező munkaerőre is. Persze a másik ok, amiért erős ez a terület, az az oktatás. Rengetegen jönnek ide tanulni, nagy részük doktori fokozatot szerez, és aztán itt is marad. Ők vagy oktatnak, vagy kutatnak, vagy az iparban helyezkednek el. Mindenestre ez is egy lehetőség.

És most azokhoz a hölgy olvasóimhoz szólnék, akik eddig kitartottak. Mind tudjuk, hogy a nők ugyanabban a pozícióban, ugyanannyi munkával kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ha az ausztrál munkaviszonyokat nézzük, ez sajnos itt is igaz, az összes munkavállalót tekintve 2011-ben a nők 18-36%-al kerestek kevesebbet a férfiaknál. De ha az ember lánya diplomás, a helyzet megváltozik. A tanulmány szerint ugyanis azok a nők, akiknek legalább egy Bachelor diplomájuk van, legalább annyit, vagy többet keresnek, mint a férfiak. Úgyhogy csajok, még egy ok, amiért érdemes Ausztráliába kivándorolni.

26 hozzászólás »

Kereseti viszonyok és a gazdaság

Hétvégén bukkantam rá a Fair Work Australia egyik legújabb jelentésére, az Annual Wage Review-ra. A továbbiakban ebből szemezgetek, vagyis kiderül, mennyi az annyi Ausztráliában, és mire elég ez.

A Statistical Report – Annual Wage Review letölthető az FWA honlapjáról innen. Igyekeztem legjobb angoltudásomat elővenni, és kihámozni a számok és szövegek mögül a lényeget, de az esetleges félreértésekért illetve a szövegből kiragadott egyes részletek pontatlansága miatt nem vállalok felelősséget.

Ahogy a tanulmány elején is megjelenik, Ausztrália gazdaságára egy ciklikus hullámzás jellemző. A grafikonból (1.1) az látszik, hogy általában a naptári év elején megfigyelhető egy jelentősebb visszaesés, aztán körülbelül szeptembertől újra erősödik a GDP, és év végére, december-január környékére várható a csúcs. Persze ez borult 2007-2010 között, nagy összevisszaság van itt az adatokban, főként a 2008-as év végén látszik a visszaesés. A 2011-es év a jelentései alapján azt a szintet hozta körülbelül mint a válság előtti mutatók, de majd meglátjuk a 2012-es évet.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Új állást érdemesebb szeptember-december között keresni, mert akkor van annyi munka, hogy a cégek alkalmaznak. Mit jelent még? Itt is volt válság, talán még tart is, nem lehet tudni, de bizakodhatunk az eredmények alapján.

Grafikon a Fair Work Australia – Annual Wage Review jelentéséből

Az elmúlt időszak negyedéves GDP értékei nemzetközi viszonylatban is jól festenek (1.2 grafikon), egyértelműen az látszik belőle, hogy Ausztrália elég erősen produkál az Egyesült Államokhoz, Japánhoz, Kanadához, és a nagy nyugati államokhoz képest. Sőt, erősebb is, mondjuk az USÁhoz képest, ha a 2011-es eredményeket nézzük, ugyanakkor nem tagadhatjuk le az ország Ázsia-függőségét, hiszen a 2011-es márciusi japán földrengés elég erősen kihatott az ausztrál GDP-re is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Míg Európában még mindig ingadozik a GDP növekedés, ami elég jól jellemzi a gazdasági bizonytalanságot a régióban, USA és Ausztrália fejlődik, Kanada pedig többnyire tartja erős pozícióját. Ha valaki olyan helyre akar kivándorolni, ahol gazdasági növekedés van, ezek az országok jöhetnek szóba. Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni a munkanélküliség arányáról sem, ami most esett 5% alá Ausztráliában, míg az Államokban ez 8% felett van, Kanadában pedig 7,3%. Tehát nyilván a legkirályabb hely Ausztrália, ebből a szempontból is. 🙂

Ahogy kicsit előrébb haladunk a tanulmányban, a 4.1-es grafikonban megfigyelhetjük, hogy az infláció mértéke követi a GDP növekedésre jellemző hullámzó jelleget. Ugyanolyan ciklus szerint változik, az elmúlt 10 évben az éves adatokat tekintve 1,2-5% között. 2011-ben 2,7-3,6% között mozgott, és 2012-ben eddig folyamatosan esett 3%-ról. Emellett a bérek növekedése ugyan 2008-09 környékén 1%-os visszaesést mutat, de azóta megint növekszik, és szép lassan ismét beáll a megszokott évi 4%-os növekedésre (5.1-es grafikon).

A minimálbér jelenleg $15,5 óránként, ami $589,3 egy hétre. Ebből a nettó, készhez kapott érték heti $537 körül van. Az átlagfizetés az utóbbi három évben heti $1000-1100 körül mozgott a 8.1-es táblázat szerint. Ha az embernek gyerek is van, ehhez még hozzájön a családi pótlék illetve egyéb családtámogatási segély. Például a múlt héten jelentette be a miniszterelnök, hogy idén egy általános iskolás után $410, középiskolás után $810 beiskolázási segély jár, plusz ha a családban legalább két gyerek van, akkor még 600$. Tehát egy háromgyerekes családban, ahol két középiskolás és egy általános iskolás van, ez plusz 2600 dollárt jelent. Persze itt az iskolák fizetősek, de a kormány elég sok segítséget megad ahhoz, hogy ez ne legyen gond mondjuk a gyerekét egyedül nevelő szülőnek. Szóval ha olvastátok mondjuk a Havi számvetés című bejegyzést, tudjátok, ez mire elég, és hogy szépen lehet belőle élni. Nem is problémáznak a megélhetés miatt. A 2008-as felmérés során – a válság kellős közepén – a teljes válaszadók 69%-a egyáltalán nem vagy csak alig aggódott pénzügyi helyzete miatt, míg azok, akik kicsit vagy közepesen aggódtak, 28%-ot tettek ki. Nagyon csak 2,4% stresszelt ilyenek miatt, valószínűleg ők voltak a kelet-európai közösség.

Persze itt a fontossági sorrend is más, mert ha esetleg mégse lenne elég pénzük, csak 3-5%-uk spórol a kaján vagy a fűtésen. Inkább a számlákat fizetik be később, ezt 15,7%-uk teszi, vagy később fizetnek albérletet / lakáshitelt, a válaszadók 8-9%-a.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha szeretnél egy olyan helyen élni, ahol a fizetésed követi az inflációt, ahol a minimál bér is biztos megélhetést jelent, akkor Ausztrália a te országod. Mindemellett egy olyan közeg ez, ahol senki nem aggódik a megélhetés miatt, mert valahogy csak lesz. A rendes munka rendes életet jelent, ahol nem azért dolgozol, hogy megélj, hanem azért, hogy még jobban élj. Nagy különbség. Talán ez az a különbség, ami élhetővé teszi az országot.

A holnapi posztban a szakképzett és diplomás munkavállalók, valamint a férfi/női kereseti viszonyokat tárgyalom, úgyhogy ha érdekel, holnap nézz vissza a folytatásért.

5 hozzászólás »

Hogyan írjunk jó önéletrajzot?

Hadd osszam meg veletek ezt a rendkívül hasznos bejegyzést az Ausztrál önéletrajzról, amit egy adelaide-i sorstárs, Marietta írt:

Az Üveghegyen is túl

Arról megint írhatnék egy kisregénnyit,  hogy párom fogott vagy 4 kilónyi halat (az aktuális “sztár” a tommy ruff névre hallgató típus), tele a fagyasztó, és kéne valami jó receptet is vadászni ebből, de most nem erről lesz szó.

Ma részt vettem egy ingyenes, a Skills Recognition Services (55 Currie Strt, Adelaide) által szervezett önéletrajz-írási tanácsadáson. Életemben írtam már párat (nem csak magamnak), meg okos kislány lévén a neten is meg tudom találni az elvárásokat és a tippeket, de szerintem elég hasznos volt ez a 2 óra. Először is megtudtam, hogy Dél-Ausztrália még ilyen szempontból is különbözik, nem csak, hogy a tengerentúltól, de még Ausztrália többi részétől is. Mivel Adelaide viszonylag kisváros (kb. 1.5 milliós lakosával), nagyjából mindenki ismer mindenkit, így nem akarnak feleslegesen túlfényezett okosságokat olvasgatni egymásról.

Éppen ezért a következőkre kell figyelni: a) a teljes nevedet írd le, pontos ausztrál címet adj meg (házszám, utca, kerület, állam, irányítószám), ausztrál…

View original post 1,001 további szó

Hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: