Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Úton

A kijelentkezős mizéria után már készen is álltam az indulásra, ki is vittük a csomagot a check in nyitásra a reptérre, hogy később ne kelljen sorbaállni meg szenvedni ezzel. Utána még hazaugrottunk egy gyors ebédre, íme egy előnye a 18. kerületi címnek. Szóval, hogy ez megvolt, na meg az utolsó simítások a kézi poggyászt illetően, pont időben elindultunk a Ferihegyre (nekem mindig az marad), hogy kényelmes tempóban be tudjak szállni a gépbe.

Persze azért erre senki nem számított:

IMG_0788És a senki alatt azt értem, hogy valószínűleg a reptéri dolgozók sem. A képen nem látszik, de kialakult egy sor, ami a beléptető kapuktól kb. a középső bejáratig húzódott, vagyis hosszú volt. Persze kontrollálatlanul, minden féle kordon nélkül, tehát ha át akartál jutni a sor túloldalára, akkor sok szerencsét hozzá.

Mindegy, szerencsére a Qatar  Airlines ügyintézője adott egy tippet, hogy próbáljam meg a másik terminálon keresztül. Ez be is jött, de sajnos még így is olyan sor volt, hogy egy rendes búcsúzkodás se fért bele az időbe. Visszatérve a Qatarra, nagyon rendesek és korrektek voltak, nem hiába az egyik kedvenc légitársaságom. A kaja remek, mint mindig, a légi kísérők kedvesek és lelkiismeretesek (nem csak olyan mű módon), és többnyire a gépek is jók. Persze, jobb lett volna, ha nem lett volna tele az összes gép, amin jöttem, de ez van, legközelebb nem utazom újév környékén.

A dohai repteret nagyon vártam, kíváncsi voltam, mi történt ott az elmúlt években utolsó látogatásom óta. Egyrészt kibővítették a terminált, talán majdnem a duplája lett, és sokkal szervezettebb, összefogottabb is lett. A boarding passok színkódosak, és az alapján irányítják az utasokat a reptéri okosok. A kiszállás és a következő kapu között 3-4 emberrel kerültem kapcsolatba, az első rám mutatott, és egy másik útlevél ellenőrzős sorba küldött. A másik oldalon a következő ember ránézett a jegyemre, és irányba állított a kapuhoz. Amikor már a kapunál álltam, és épp csak az időt néztem, egy harmadik jött oda hozzám, hogy mit keresek, majd választ nem várva ránézett a boarding passomra, és közölte, hogy jó helyen vagyok, de még van időm bőven. Haha, köszi, tudom. És persze a kapunál is megerősítettek benne, hogy jó helyen vagyok. Ja, és mosdónál is van egy leányka, aki (talán) boarding pass szerint irányítgatja az embereket, én legalábbis erre tippeltem, mert nem kellett egyáltalán sorba állnom, a másik mosdóból pedig egyszerre sokkal többen jöttek ki.

Szóval a qatariak nagyon belehúztak, lesznek itt még meglepetések, az biztos.

IMG_0807Aztán Perthben volt szerencsém egy kedves fórumos ismerősnek köszönhetően kicsit megismerni a várost, tényleg szép hely, és nyugis, és tágas. Szívesen visszamennék majd egy hosszú hétvégére, bár még nem tudom, mikor és hogy, de előbb utóbb az is eljön. Az biztos, hogy nagyon más, mint Sydney, csütörtök este olyan kihalt volt a belváros, mint nem is tudom, nálunk Anzac Dayen amikor le van zárva minden. De szép látványt nyújtott azért a Kings Parkról.

A Perth-Sydney járatot már a Virgin követte el, és részben azért, mert a Qatar után már minden más kevésbé jó, na meg azért is, mert 24 óra után már kezd az ember nyűgös lenni, de nem éreztem jól magam rajta. És mellesleg nagyon fáztam is, és egy előttem ülő utas is panaszkodott erre többször is. Válaszként meg mindig csak azt kaptuk, hogy á, már mindjárt leszállunk. Ja, és persze takarójuk se volt. Úgyhogy én ültem a síkabátomban, de azért ez nem a legoptimálisabb megoldás volt szerintem.

Péntek reggel pedig végre megérkeztem Sydneybe, majd rögtön ha már lúd, legyen kövér alapon ki is mentem a tengerpartra Rose Bayre egy barátnőmmel. Persze hazafelé a vonaton már el-elaludtam, úgyhogy a jetlag azért beütött. Szombaton meg a napszúráshoz hasonló tünetek jöttek elő, mozdulni se tudtam. Ma, vasárnap pedig a megfázás vesz elő. Holnap meló, úgyhogy nagyon remélem, hogy a szervezetem most már mindent letudott, amit kellett, mert több időm már nincs pihenni.

 

 

 

Reklámok
6 hozzászólás »

Londonból Sydneybe

Ugye ott hagytam abba, hogy minden békés és kellemes volt, bár a wifi nehézkes. Sőt, igazából lehetetlen. Este időben becsekkoltam illetve átmentem a biztonsági ellenőrzésen, hogy a gépemhez érjek. Már nagyon éhes voltam, így a gazdaságosságra való tekintettel egy tésztát ettem 7,50 fontért (London… drága.). Egy 7,5 decis víz csak 1,20 volt, azzal kihúztam délután. Látva az árakat, tudtam, hogy a duty free most kimarad, cserébe gondoltam feltankolok enni-innivalóval az útra, jó lesz az még. Nem siettem el, az utolsó kioszknál vettem beszállás előtt, minek cipeljem? Ekkor jött a villámcsapás, hogy a 20 fontosom már nem jó. Na, remek. Mindegy. Bővebben  majd egy másik posztban.

A 747-esen relatíve jó helyem volt, mellettem nem is ült senki, a középső sor végén egy nyugdíjas pár foglalt helyet. Gondoltam, ezek tuti horkolni fognak, de majd megoldom vagy kibírom valahogy. Felszáll a gép, na az egyikük elkezd szipogni. Ááá, kizárt hogy ezt kibírom épp ésszel. Fülhallgató fel, aktív filmnézés beindul, (My week with Marylin, Real Steel) jön a kaja, megint tészta, nem baj. Aztán igazából utána elaludtak a mellettem ülők, és így abbamaradt a szipogás, és csodák csodája, nem is horkoltak. Szingapúrig 12 óra volt az út, kicsit tudtam aludni, de hát ugye nem a legkényelmesebb pozícióban, ez van.

A szingapúri reptérre megérkezve már a reptéren szóltak, hogy a továbbmenők ne kalandozzanak nagyon el, mert nagyon nagy a tranzit. Ahogy kiléptünk a gépről, szólt egy hölgy, hogy egy óra múlva jöhetünk is vissza. Na köszi, elvileg 3 óránk van, nem mintha nagyon el akarnék császkálni, csak úgy. Na akkor felderítés indul.

Boltokba be, mi mennyi, milyen egység. Szingapúri dollár. Remek. Pénzváltó, 20 fontossal bepróbálkozás, sikertelenül. Amerikai dollárt váltottam szingapúrira, 61 lett az 50ből. Szintén az az összeg, amiből nem dőzsölünk, de legalább kaját tudok venni. Pékségben vettem egy quiche loraint meg egy pot chocolat-t, meg egy fél literes vizet. Még be a boltba, mit lehet ezzel a pénzzel kezdeni, pirosító nem, de egy szempillaspirál kijön belőle. Közben kicsit azért körülnéztem, dobtam egy hátast a helytől, mert nem aprózzák el a helyiek a kényelmet. Dohányzó szakaszok nagyon durván vannak kialakítva, szabadtéri, kint ugye 31 fok, magas páratartalom, de vagy vízpermettel vagy egyéb módon biztosítják a kényelmet. Hozzá se kell tennem, hogy a szabadtéri dohányzóhoz kerti söröző csatlakozik, ahol nyugiban pihenhetnek az utazók. Ráadásul nem egy vagy két helyről beszélünk, hanem csomóról, és ráadásul tematikusak. Van orchideakert, meg kaktuszterasz… állati. Íme a képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Majd, miután ez is megvolt, csak visszamentem a kapuhoz, nehogy itthagyjanak. Megint security check, persze a vizet nem lehet bevinni, megittam. Bent látok olyat, hogy internet for laptops. Huhú, felderültem. Ethernet kábeles csatlakozás, végre jó is a csatlakozóm, igenám, csak a benti csatlakozók mind el voltak törve, így nem ment az érintkezés. Mentségükre legyen mondva, hogy több helyen is voltak kirakva számítógépek, ezeken 15 percig ingyen lehetett használni a netet, facebookra is így írtam. Arra pont elég, hogy az ember megnézze az emailjeit, meg életjelet adjon magáról.

Szóval, persze tök felesleges volt ilyen korán bemenni, mert ugye nagy gép, sok ember, satöbbi, ültem csak ott bénán. Aztán szép lassan csak felszálltunk a gépre, én vissza az eddigi helyemre, nyugdíjasok eltűntek, remek. De kettővel előttem két család két csecsemővel egy indiai és egy vagy európai vagy ausztrál nem tudom. Az indiai kiskölök ordít torkaszakadtából. A másik kiskölök csak nézi egy darabig, pislog, de hát tudjuk, milyenek a gyerekek, ha az egyik rákezd, csak idő kérdése, míg a másik is. Na az is elkezdte. Itt még egy kis bekattanás, aztán a stewik is látták, hogy nem lesz ez így jó, szétültették őket, az indiai család ment a gép végébe. Mondom remek, a másik kisfiú békésnek tűnt, meg a szülők is normálisak, láttam, hogy belediktáltak valami kanalas orvosságszerűt, lehet, hogy egy kis nyugtató 🙂 Nem is volt gond a gyerekkel, ahogy felszálltunk bealudt, és észre se lehetett venni. Csak amikor leszálltam vettem észre, hogy nem is egy gyerek volt, hanem kettő, ugyanis ikrek voltak!

Mindent összevetve reggel 6-ra érkeztem meg Sydneybe, nem mondom, hogy hú de jó volt, csináljuk még egyszer, de ki lehetett bírni. Meg lehetett volna sokkal rosszabb is. Végül is, senki nem öntött le sörrel, nem volt hányó utas a fedélzeten, és a gyerekordítás is a minimálisra lett csökkentve. Egyelőre ennyit, a mai napomról majd kicsit később, talán délután.

Hozzászólás »

Indul a mandula Sydneybe

Végre úton!

Pesten a 2B-ről indultam, ahol már a becsekkolásnál szembesültem a ténnyel, hogy 35 percet késik az indulásom. Ez persze annyira nem volt érdekes, mert csak este indul tovább a gépem Sydney felé, így jó pár órát töltök Londonban a Heathrown. Ahogy beértem a tranzitba, egészen meglepett a frissen épült Skycourt, tényleg tiszta nyugat, csináltam is pár képet.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az út Londonba nagyon kellemesen telt, a pilóta igazi élményrepülést hajtott végre, felszállás után meredek megdöntötte a gépet és nagyívben fordult, így kellemes látvány kínálkozott Budapestre. Majd a komoly ebéd után – sonkás-mustáros szendvics – szunyókáltam egy órát, aztán lassan már le is szálltunk. Az ereszkedés közben is fontos szerepet kapott a látvány, úgy ereszkedtünk a felhőkön keresztül, hogy a legszebb szögből láthattuk őket. Természetesen a landolás is hasonló minőségű volt, sima és zökkenőmentes.

Mivel elég sok időm van az átszállásig, kijöttem a friss levegőre. Ehhez át kellett jönnöm az útlevél ellenőrzésen, ami elég vicces volt. Szerintem elég újdonság lehet, hogy most már van úgynevezett e-kapu, amin keresztül bizonyos útlevéllel rendelkezők automatikusan engedhetik be magukat az országba. Az útlevélnek Eu-snak vagy svájcinak kell lennie, és rendelkeznie kell a chippel, ami az új magyar útlevelekben is benne van. A beléptetést úgy kell elképzelni, mint a tőlünk nyugatabbra lévő országok metró beléptetőit, van egy hely, ahova az ember bedugja az útlevelét, azt az automata bescanneli, és ha oké, átenged. Emellett még van egy kamera része is a kapunak, az ellenőrzi a személyazonosságot, gondolom, összehasonlítja a fényképpel. Nagyon jópofa. Persze gondolhattam volna, hogy a magyar útlevél lesz az, amit nem fogad el a rendszer. De legalább az automata ékes magyar nyelven szólított fel, hogy vegyem el az útlevelem és kövessem a tisztet az ellenőrző ponthoz.

Szóval most épp a szabadtéri váró részen ülök, a Public Wifit vadászom, egyelőre nem túl sok sikerrel. Az időjárás olyan angolos, nem túl hideg, nem túl meleg, borús kicsit, de épp jó. A szél nem fúj, úgyhogy már most kellemesebb, mint Pesten.

Hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: