Szegény gazdagok

Az elmúlt egy hétben egy jófej magyarnak köszönhetően lehetőségem volt Ausztrália egy másik arcát is megismerni, vagyis hogy mit is jelent az élhető környezet a helyieknek.

Szombaton északra, a Central Coastra autóztunk, ami olyan 80-100 km-re van Sydneytől. Ez azt jelenti, hogy az itteni viszonylatban még abszolút nincs messze. Newcastle, ami a körülbelül az északi csücske a coastnak, 160 km-re van, és ettől délre öblökkel és félszigetekkel teli szakasz helyezkedik el, sok kis településsel. Mi Newcastle-ig mentünk fel, majd onnan lefelé haladva a 111-esen és a 3-ason haladtunk The Entrance-en át egészen Avocaig. Bár az idő nem volt a legszebb, így is remek képek készültek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Avocaban aztán megálltunk egy kilátónál, és a környéken is sétáltunk. A parti sétánytól nem messze volt focipálya, éttermek, és gyönyörű társasházak. Mint megtudtam, a felső középosztály már rég nem Sydneyben koptatja az aszfaltot, mind kiköltöztek “vidékre”, a valódi külvárosba. Bár 90 km a napi ingázáshoz nekem kicsit soknak tűnik, megtudtam, itt vagy csak heti egyszer jár be a családfő dolgozni, vagy csak pár napot. A család meg nyugodtan, gyönyörű környezetben várja aput, hogy hazajöjjön. Itt általában egy családi ház 2-3 hálószobás, 2 fürdőszobás, 2 garázsos, és a két autó mellé még egy kisebb csónak is áll a felhajtón. A lenti kép már Kiamában készült, ahol tegnap jártam. Egy ilyen házat, óceáni kilátással, olyan 7-800.000 dollár körül vesztegetnek (legalább), de nem ritka az egymilliós ingatlan sem. Csak egy 600nm-es telek 3-400.000 dollár körül van, és akkor még jó áron vette a tulaj.

Kiama Heights – óceán a ház mögött

Tegnap pedig délre mentünk, Wollongong és Kiama volt a program. Mindkettő ugyanúgy a parton van, Kiama messzebb, 120 km-re van, míg Wollongong 85 km a belvárostól. Wollongong szerintem nagyobb, a belvárosban több emeletes házzal. Ennek ellenére azért nem hasonlítható össze mondjuk Newcastle-el, mert kicsit el van maradva, amolyan ’80-as évek beli vidéki kisváros magyar útitársam szerint. Ezt ugyan nem tudom megerősíteni, de a vidéki jelleget abszolút. Kiama ezzel szemben elsőre csak amolyan üdölővárosnak tűnt, kicsi, aranyos, de egyszerű. Egészen addig, amíg körbe nem autóztunk kicsit a peremvidéken. Mindenhol vadonatúj házak, lakóparkok, építkezések. Mondanám, hogy kacsalábon forgó paloták, de igazából az itt annyira nem divat. Helyette inkább az örökpanorámás óceáni kilátás dívik, de az aztán nagyon. Egyszerűen fantasztikus helyeket láttunk, és ráadásul a környék iszonyat nyugodt volt, nagyon minimális volt a forgalom.

Avoca Beach

Nem tudtuk teljesen hova tenni, hogy mire ez a nagy betelepülés Kiamában, ezért kicsit utánanéztem. Kiama az Illawara / South Coast régióban fekszik, ami az utóbbi időben nagy fellendülésnek indult. Van itt az óceáni hullámgenerátor, a szárazföldön beljebb elhelyezkedő szélerőmű park, és további zöldenergiás befektetések váratnak magukra. Idén elfogadták a legnagyobb ausztrál biodízel előállító erőmű, mely szintén a környéken fog nyílni. Emellett a környék konkrét céljai közé tartozik, hogy ők legyenek az új IT központ Ausztráliában, és mindent megtesznek, hogy új beruházásokat vonzzanak a térségbe.

Amennyire láttam, pénz van dögivel, és az itt lakók élnek is a lehetőséggel, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg mindennapi életükhöz. Elég kellemes lehet itt élni, hosszútávú terveimbe lehet, hogy fel is veszem.

Kereseti viszonyok és a gazdaság

Hétvégén bukkantam rá a Fair Work Australia egyik legújabb jelentésére, az Annual Wage Review-ra. A továbbiakban ebből szemezgetek, vagyis kiderül, mennyi az annyi Ausztráliában, és mire elég ez.

A Statistical Report – Annual Wage Review letölthető az FWA honlapjáról innen. Igyekeztem legjobb angoltudásomat elővenni, és kihámozni a számok és szövegek mögül a lényeget, de az esetleges félreértésekért illetve a szövegből kiragadott egyes részletek pontatlansága miatt nem vállalok felelősséget.

Ahogy a tanulmány elején is megjelenik, Ausztrália gazdaságára egy ciklikus hullámzás jellemző. A grafikonból (1.1) az látszik, hogy általában a naptári év elején megfigyelhető egy jelentősebb visszaesés, aztán körülbelül szeptembertől újra erősödik a GDP, és év végére, december-január környékére várható a csúcs. Persze ez borult 2007-2010 között, nagy összevisszaság van itt az adatokban, főként a 2008-as év végén látszik a visszaesés. A 2011-es év a jelentései alapján azt a szintet hozta körülbelül mint a válság előtti mutatók, de majd meglátjuk a 2012-es évet.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Új állást érdemesebb szeptember-december között keresni, mert akkor van annyi munka, hogy a cégek alkalmaznak. Mit jelent még? Itt is volt válság, talán még tart is, nem lehet tudni, de bizakodhatunk az eredmények alapján.

Grafikon a Fair Work Australia – Annual Wage Review jelentéséből

Az elmúlt időszak negyedéves GDP értékei nemzetközi viszonylatban is jól festenek (1.2 grafikon), egyértelműen az látszik belőle, hogy Ausztrália elég erősen produkál az Egyesült Államokhoz, Japánhoz, Kanadához, és a nagy nyugati államokhoz képest. Sőt, erősebb is, mondjuk az USÁhoz képest, ha a 2011-es eredményeket nézzük, ugyanakkor nem tagadhatjuk le az ország Ázsia-függőségét, hiszen a 2011-es márciusi japán földrengés elég erősen kihatott az ausztrál GDP-re is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Míg Európában még mindig ingadozik a GDP növekedés, ami elég jól jellemzi a gazdasági bizonytalanságot a régióban, USA és Ausztrália fejlődik, Kanada pedig többnyire tartja erős pozícióját. Ha valaki olyan helyre akar kivándorolni, ahol gazdasági növekedés van, ezek az országok jöhetnek szóba. Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni a munkanélküliség arányáról sem, ami most esett 5% alá Ausztráliában, míg az Államokban ez 8% felett van, Kanadában pedig 7,3%. Tehát nyilván a legkirályabb hely Ausztrália, ebből a szempontból is. 🙂

Ahogy kicsit előrébb haladunk a tanulmányban, a 4.1-es grafikonban megfigyelhetjük, hogy az infláció mértéke követi a GDP növekedésre jellemző hullámzó jelleget. Ugyanolyan ciklus szerint változik, az elmúlt 10 évben az éves adatokat tekintve 1,2-5% között. 2011-ben 2,7-3,6% között mozgott, és 2012-ben eddig folyamatosan esett 3%-ról. Emellett a bérek növekedése ugyan 2008-09 környékén 1%-os visszaesést mutat, de azóta megint növekszik, és szép lassan ismét beáll a megszokott évi 4%-os növekedésre (5.1-es grafikon).

A minimálbér jelenleg $15,5 óránként, ami $589,3 egy hétre. Ebből a nettó, készhez kapott érték heti $537 körül van. Az átlagfizetés az utóbbi három évben heti $1000-1100 körül mozgott a 8.1-es táblázat szerint. Ha az embernek gyerek is van, ehhez még hozzájön a családi pótlék illetve egyéb családtámogatási segély. Például a múlt héten jelentette be a miniszterelnök, hogy idén egy általános iskolás után $410, középiskolás után $810 beiskolázási segély jár, plusz ha a családban legalább két gyerek van, akkor még 600$. Tehát egy háromgyerekes családban, ahol két középiskolás és egy általános iskolás van, ez plusz 2600 dollárt jelent. Persze itt az iskolák fizetősek, de a kormány elég sok segítséget megad ahhoz, hogy ez ne legyen gond mondjuk a gyerekét egyedül nevelő szülőnek. Szóval ha olvastátok mondjuk a Havi számvetés című bejegyzést, tudjátok, ez mire elég, és hogy szépen lehet belőle élni. Nem is problémáznak a megélhetés miatt. A 2008-as felmérés során – a válság kellős közepén – a teljes válaszadók 69%-a egyáltalán nem vagy csak alig aggódott pénzügyi helyzete miatt, míg azok, akik kicsit vagy közepesen aggódtak, 28%-ot tettek ki. Nagyon csak 2,4% stresszelt ilyenek miatt, valószínűleg ők voltak a kelet-európai közösség.

Persze itt a fontossági sorrend is más, mert ha esetleg mégse lenne elég pénzük, csak 3-5%-uk spórol a kaján vagy a fűtésen. Inkább a számlákat fizetik be később, ezt 15,7%-uk teszi, vagy később fizetnek albérletet / lakáshitelt, a válaszadók 8-9%-a.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha szeretnél egy olyan helyen élni, ahol a fizetésed követi az inflációt, ahol a minimál bér is biztos megélhetést jelent, akkor Ausztrália a te országod. Mindemellett egy olyan közeg ez, ahol senki nem aggódik a megélhetés miatt, mert valahogy csak lesz. A rendes munka rendes életet jelent, ahol nem azért dolgozol, hogy megélj, hanem azért, hogy még jobban élj. Nagy különbség. Talán ez az a különbség, ami élhetővé teszi az országot.

A holnapi posztban a szakképzett és diplomás munkavállalók, valamint a férfi/női kereseti viszonyokat tárgyalom, úgyhogy ha érdekel, holnap nézz vissza a folytatásért.

Rabszolgatartók és eltartottak 2/4

A létrán egy picit feljebb lépve megláthatjuk azokat az embereket, akik valahogy kiküzdötték magukat a diák státuszból, vagy azért, mert elvégezték a sulit, vagy, mert találtak valami alternatív opciót a permanent resident (állandó lakos) státusz felé. Egy jelentős részük shared house-okban lakik.

Itt már azt hittem, egy fokkal jobban járok. Tudni kell, hogy bizonyos környékek erősen meghatározzák, hogy milyen embereket vonzanak. Anélkül, hogy degradálnám őket, vagy bármi rosszat mondanék, tényleg így van. Például Strathfield egy része. „Nézz körül” – mondta nekem S. – „látsz itt rajtunk kívül fehér embert?”, és valóban, csak ázsiaiakkal volt tele. Tényleg, egyetlen egy európait vagy ausztrált nem láttam. Burwood például már keverék, de nagyon nagy részben ázsiai, részben arab illetve indiai, de európai ember kevés volt, az biztos. Félreértés ne essék, mindezeket nem tekintem „faji kérdésnek”, egyszerűen így van. Sőt, nem egy hirdetés meghatározza, hogy csak panjabi, vagy csak kínai jelentkezését várják, vagy, hogy szoba kiadó jó muszlimnak. Olyat egyet se láttam, hogy csak európaiak jelentkezzenek. Nesze neked diszkrimináció.

Vissza a shared housera. Vannak ezek az 1800-as évek végén épült, talán kicsit viktoriánus házak. Na milyennek képzelitek? Szép, mi? Sajnos nem. Felújítva nem nagyon voltak, a csempe több, mint száz éves, a nyílászárók rohadnak, a vakolat mállik kívül belül, a vízvezetékek talán, ha egyszer voltak cserélve az elmúlt 120 évben, de lehet, hogy nem. Itt ugye nem fagy, tehát sanszos, hogy eredetiek. Ezekben a házakban a kor szokásaihoz híven sok szoba van, 6-8-10, fürdőszoba viszont csak egy. Régen gondolom nem csináltak akkora ügyet a fürdésből. Ezeket a helyeket felvásárolták általában második vagy harmadik generációs bevándorlók, vagy olyanok, akik elég ideje vannak itt ahhoz, hogy megtehessék. Tehát ázsiaiak, indiaiak, pakisztániak. Ugyanez igaz a shared room esetében a lakásokra is. És ezek az emberek részben vagy egészében abból élnek, hogy az ingatlanjaikat feltöltik a beáramló „diákokkkal”. Olcsó lakhatást kínálnak, kevés bonyodalommal, ugyan a körülmények nem rózsásak.

Az egyik ilyen shared house-ban épp a konyhában vártam a tulajt, és szóba elegyedtem az ott főző, nálam valamivel fiatalabb ázsiai lánnyal. „Szeretsz itt lakni?” – kérdeztem. „Ó, én már nem lakom itt. – mondja vidáman – de régen itt laktam, az első szobában. Két hónapig.” „És milyen volt?” „Nem rossz.” – mondja, megrántja a vállát és vág egy grimaszt. Rögtön az jutott az eszembe, hogy valószínűleg a szülei nem pont egy ilyen helyre képzelték el, amikor elengedték tanulni Ausztráliába.

„Bogarak vannak?” – kérdeztem. „Csótányok néha. Azokat nagyon nem szerettem. Néha már kedvem se volt leütni őket, mert annyira undorítóak. Csak tartsd a szobádban a kajádat, és akkor nem lesz gond.” Persze erre sosem került sor, mert ezt leszámítva se volt valami Szívek Szállodája a hely.
Akadt még bőven shared house élményem, például a nagyon-tetovált, fura szagú emberek. Ott egész vicces volt, mert a szobámba rögtön kaptam egy zuhanyzót is. A sarokban frankón ált egy zuhanykabin, de se kézmosó, se vécé nem volt, hogy megerősítse a fürdőszoba jelleget. Sőt, parketta és ablak volt a szobában, tehát szobának szoba volt. Mégis, fura.

Az utolsó shared house élményem Ashfieldhez köthető, szintén ázsai negyed, ha tippelnem kéne, 95%-ban kínai. Szóval elmegyek, kertes ház, 10 szoba, két fürdőszoba, ebből egy kint. Parketta, bűz nem nagyon, úgy, ahogy rendes. Nem túl luxy (vannak, akik értik 🙂 ), de elviselhető, amíg nem találok állást. Hívom a tulajt, kérdezi, mi vagyok, ki vagyok, mondom, még turista vízumon, de mérnök vagyok, munkát keresek, már intézem a diákvízumom. Mindent mondok, csak adja már ki nekem valaki a szobáját. Kicsit problémás a kommunikáció, mondja, menjek be holnap hozzá az irodába, és megbeszéljük a feltételeket. Elküldi a címet SMS-ben. „Y. C. – 244 .. St, floor 4, room 403 – Education and Migration Center”… Lefagyok. Ott állok a sötétben, Ashfield közepén, és bámulom a telefonom. Most mi lesz?

Rabszolgatartók és eltartottak 1/4

Nagyon sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a posztot. A legtöbb blog csak pozitív élményekkel van tele. Valószínű, hogy azoknak, akik panaszkodni tudnának, nincs internetük. Vicces, de részben komolyan gondolom. Lehet, hogy a poszt néha kicsit erős, de a címen kívül semmi nincs eltúlozva benne, amit leírok, azt a két szememmel láttam. Mindezek persze személyes élmények és vélemények.

Amikor megérkeztem Sydneybe, minden rózsaszín volt. Multi kulti, odafigyelés a másikra, zöld kívül-belül, sok mindenben jó és élhető város. Ezalatt a pár hét alatt kicsit többet is láttam belőle, és ezért átértékelődött bennem az első élmény. Részben egy itteni magyarnak köszönhetően, aki sokat segített, hogy tisztábban lássam a dolgokat. 1. általánosítás tehát kilőve, vannak jófej, segítőkész magyarok, akik szimplán jófejségből segítenek. Hozzáteszem, bár nagyon kedves és segítőkész volt, és ezer hála neki, de nem szorultam rá. Tehát nem pénzzel, munkaajánlattal, szállással segített, hanem beszélgettünk, meg jófejségből elfuvarozott 1-2 címre, amit kinéztem neten lakás ügyben, illetve megmutatta 1-2 kedvenc helyét a városban. Magyarul együtt töltöttünk egy délutánt, és közben mesélt az itteni dolgokról. Egy részét már eddig is láttam, csak nem tűnt fel annyira, mint ezután.

Szóval, részben az ő elmondása alapján, részben mert az én tapasztalataim is alátámasztják ezt, Sydneyben két fajta csoport él. A rabszolgatartók és eltartottak. A rabszolgatartók, ahogy S. nevezte őket, remek körülmények között élnek. Nyilván a luxus elég relatív fogalom, ami egyeseknek az, másnak átlag, ezért ezzel nem dobálóznék. De tény, hogy ezeknek az embereknek meg van mindenük, ami egy normál élethez kell. Tágas ház vagy lakás, igényesen berendezve, egy kellemes környéken, zöld övezetben. A lakóhelyükön családban élnek, apa, anya, X db gyerek. Apának van munkahelye, azért nem hajtja annyira magát, hogy szívinfarktusa legyen, anya vagy dolgozik, vagy nem. Apa kocsival jár dolgozni, általában anyának is van egy kisebb, városi autója. Az autó típusa nyilván eltérő, itt is vannak szintek, meg egyébként is, van, akinek a BMW tetszik, másnak meg a Volvo. De már egy Mazda 6-os, vagy valami hasonló is játszik, meg még ki tudja mi, nem vagyok otthon kocsikban. Anyának ehhez mérten egy kategóriával lejjebb, valami európai formájú kis kocsi.

Nyilván itt is vannak különböző környékek, egyik helyen több BMW, mint a másikon, egyik helyen tartanak még egy csónakot is, másik helyen nem. Nyilván az ingatlan árak se mindenhol ugyanolyanok. De az biztos, hogy általánosságban kellemes körülmények között élnek, gyakorlatilag minden kényelmi funkció a rendelkezésükre áll. Ez egy vállalható élet.

Van azonban a másik véglet is, a bevándorlók. Ha jól tudom – legfeljebb majd valaki kijavít – évente több millió látogató érkezik Ausztráliába, ebből több, mint 400 000 diákvízummal. Ne legyenek senkinek kételyei, ezeknek az embereknek a nagy része, tisztelet a kivételnek, élni jön ide, nem azért, mert annyira szeret tanulni. Ha hiszitek, ha nem, nem csak hozzánk jutott el a hír, hogy milyen király hely ez a Sydney. És hát, Ázsiához jóval közelebb van, ergo gyorsabban ideérnek. Most inkább nem megyek bele, hogy milyen körülmények között élhetnek otthon azok a kínaiak, thaiok, indiaiak, akik mindent feladva egy jobb élet reményében érkeznek Sydneybe, bár szép dolog a humanizmus, ez itt nem az emberjogi szemelvények helye.

Inkább azt mondom el, hogyan és miért élnek Sydneyben úgy, ahogy élnek. Mivel az elmúlt napokban nagyon sok szobát láttam a szálláskeresés folytán, több helyen is voltam, ahol kisebbségek laknak. Nagyon nagy része ezeknek az embereknek shared roomokban él, tehát egy pici szobában 2 vagy több emeletes ággyal. Egy kb. 70 négyzetméteres lakásban két hálószobával 10-en, 12-en élnek együtt, fürdőszoba vagy egy vagy kettő. Nyilván itt is vannak szintek, ezt általában főként a belvárosban figyeltem meg. Ezek a lakások panelszerű házakban vannak, ahol baromi meleg tud lenni. Légkondi persze nuku. A lakások koszosak, büdösek, zsúfoltak. Valószínűleg a bogarak sem kímélik a helyet. Tele van fiatal ázsiaiakkal, meg egy-két nem ázsiaival. Vannak csak kínai lakások, az indiaiak is szeretnek a saját kultúrájukkal egy blokkot alkotni, és van a kevert lakás. Egy-két helyen egy-egy európai is feltűnt, francia, esetleg dél-amerikai, vagy olyanok, akik kelet-európainak látszottak. Hogy mi tartja ott őket? Talán az olcsó bérleti díj. Vagy, hogy nem kell hosszútávra elköteleződni. Vagy épp ellenkezőleg, esetleg aláírtak egy szerződést, és bukják a depozitot, ha lelépnek. Nem tudom.

De az biztos, hogy az itt élők nagy része diákvízummal van itt, heti 3-szor iskolába jár, a maradék időbe dolgozik. Hiszen a diákvízumhoz jár heti 20 óra, amit ledolgozhat. Hogy ebből mennyit dolgozik? Kétlem, hogy 20 órát, és nem a lustaságra gondolok. Miket dolgoznak? Származási helytől és nemtől függően sok mindent, a pakoló fiútól a takarítón át a bolti eladóig. Nyilván egy bolti eladói munkakör vagy egy felszolgálás már olyan szint, ahová csak az elit fér be. A boltokba például angolul kiválóan beszélő, kulturált és szép ázsiai fiatal lányokat szeretnek alkalmazni. Bár kétlem, hogy ezek a lányok shared roomokban laknak, de ki tudja. De például ott vannak a hostelekben takarító ázsiaiak, akik több emeletet porszívóznak végig minden egyes nap, hátukon a porszívóval. Ott vannak még a kertészek, az építkezési munkások, a szemetesek, a gyári munkások, meg a többiek.

Mennyit keresnek? Nem tudnám megmondani. Talán a 12-16 dolláros óradíjjal nem lövök annyira mellé. Ki lehet belőle fizetni a bérletet, futja ennivalóra, és a kötelező tandíjra. Előrelépési lehetőséget nem nagyon jelent, ha csak nem lesz valakiből a Subwayben takarítóból mosogató, bár nem tudnám megmondani, melyik áll feljebb a ranglétrán. Szép kilátások, mi? Sok diákvízumosra ez a sors vár.