Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Szép új világ

Nem vagyok az új évi fogadalmak híve, mégis, valahogy ez az újév valahogy máshogy köszöntött rám. Amikor visszaérkeztem a nyárba, a napsütéstől és a jó időtől szebben láttam a világot és a mostani évet. Tagadhatatlan, hogy egész más úgy belevágni egy új évbe, hogy az ember körül csiripelnek a madarak, meleg van, és többnyire az emberek is pozitívak.

Így beleestem a saját csapdámba, és megfogadtam azért pár dolgot. Mentségemre szóljon, hogy azért ezeket már november-december tájékán eldöntöttem, vagy még korábban, így igazából ezek csak amolyan tavalyról áthozott ígéretek magamnak. Nem mintha tavaly bármit is máshogy csinálhattam volna, illetve nyilván csinálhattam volna, de akkor nem ott lennék, ahol most vagyok.

Az egyik ilyen fogadalom-szerűség az a szervezettségemet érinti. Eléggé precíznek tartom magam, csak néha ugye átesek a ló túloldalára, és mindent túlszervezek. Emiatt ha csalódást okozok magamnak, azt elég rosszul viselem, mert az utólag sose jut eszembe, hogy talán nehezen kivitelezhető dolgot találtam ki magamnak. Remélem a kevésbé szervezett énem azért még mindig eléggé megbízható és rendszer-szerető marad, de az egyensúlyt biztos kihívás lesz megtalálni.

A másik fontos dolog, a munka-magánélet egyensúly megtalálása lesz idén. Tavaly letudtam az összes nagy kötelezettségemet, így idén egy kicsit koncentrálhatok arra, hogy kényelmesen elkezdjem itt újra felépíteni az életem. Barátaim már most is vannak, és az utóbbi hónapokban majdnem minden hétvégén mentem valahova, de jó lenne a hétköznapokat is kihasználni, főleg, hogy nyár van. A programok persze mobilitást igényelnek, de az is folyamatban.

Főként emiatt autóvásárlást tervezek, ami szerintem 2-3 hónapon belül esedékes. Most ezért dolgozom, addig szerintem mellőzök minden nagyobb kiadást illetve utazást, amíg az nincs meg. Kicsit ezen még morfondírozok azért, mert január végén lesz egy hosszú hétvégén, ha jól tudom, az egyetlen húsvét előtt. Szóval azért az kecsegtető, három nap alatt sok mindent lehetne látni, de lehet, hogy majd a környéken megyek el valahova. Szívem szerint leginkább Új-Zélandra mennék, de majd még meglátjuk.

Az autóhoz nem ártana végre átváltanom a jogsimat, ez is folyamatban van már. A fordítás tavaly decemberben megérkezett, pont mielőtt Magyarországra látogattam volna. Esetleg most szombaton elmegyek vizsgázni, ha sikerül addig rendesen felkészülnöm az itteni KRESZ-ből. A múlt héten csináltam neten egy vizsgát és persze, hogy megbuktam. Mert ki tudja, hogy a szombat esti balesetek hány százalékát okozza az alkohol fogyasztás? Én bizony nem.

Az is lehet, hogy a gazdasági év vége felé elköltözöm egy másik helyre, bár a kényelem nagy úr, szóval ez is majd valahogy alakul. Szívesen laknék Cronullán, annyira nincs is messze, egy egyszobás lakást pedig valahogy azért ki tudnék gazdálkodni azt hiszem. Ha közelebb lennék a tengerparthoz, gyakrabban járhatnék a strandra, esetleg szörfözni is elkezdhetnék, és mivel mindig álmom volt víz közelben élni, ezért szerintem jobban érezném magam ott.

Nem tudom, hogy változnak-e az emberek, én minden esetre igyekszem. Idén nem kötelezem el magam olyan terveknek, amiket szinte lehetetlen kivitelezni. Nem azért, mert nem lenne szép és jó elérni őket, de tavaly kicsit azt hiszem túlhajtottam magam, és idén inkább pihenni szeretnék. Barátokkal, egyedül, mindegy, csak kicsit hasznosabban eltölteni a szabadidőmet, amit idén sokkal egészségesebb arányban tervezek kialakítani.

Ha még egy dolgot kívánhatnék erre az évre, az az lenne, hogy az az 1-2 ember, aki régóta készül ide, 2013-ban végre eljusson Sydneybe. Persze ez nem rajtam múlik, és sokszor nem is az idekészülőkön, mert az immi útjai kifürkészhetetlenek. Mégis, kívánok sok szerencsét azoknak, akik még csak idén jönnek, remélem, hamarosan találkozunk.

4 hozzászólás »

Technikai szünet

Holnap Új-Zélandra utazom pár napra, ezért egy kis kimaradás várható a blogomon. Amíg én telelek a keleti szomszédnál, meg turistáskodok, remélhetőleg itt, Ausztráliában minden megy a maga útján tovább a jelentkezésemmel kapcsolatban.

Már minden lehetséges adatot és papírt leadtam a megbízott szakembernek, holnap még áttekintjük a legszükségesebb tudnivalókat. Közben annyi változás történt, hogy szóban meghosszabbítottuk a szerződésemet 4 évre, lévén, hogy ez jobb azért nekem is, meg a cégnek is.

Szerda estétől vasárnap reggelig pedig Aucklandet járom majd be. Nagyon várom már! 🙂 Elő is készültem egy-két dologgal, hogy mit szeretnék látni és csinálni ott, ilyen például az Auckland Art Gallery meglátogatása és talán egy kis kirándulás a Rangitoto szigetre is belefér majd. Persze ezen kívül sokat sétálok majd a belvárosban és a Ferry Terminal környékén, ami innen nézve gondolom eléggé hasonlít majd a Sydneyben lévő Circular Quay és a Rocks környékére.

Az idő sajnos nem lesz a legkegyesebb hozzám, csütörtökön esik majd, és pénteken-szombaton is borús idő várható. A hőmérséklet 10-15 fok között lesz, a szél 10-12 km/h-s sebességével igazából nem sikerült tisztába kerülnöm, nem tudom, hogy az most nagyon fúj, vagy csak épp, hogy. De meleg ruhákkal és sálakkal, dzsekivel felkészültem rendesen, és a csizmámban utazom. Biztos, ami biztos.

A hátizsákom már becsomagolva várja a holnapi indulást, és a jegyzetfüzetemben összeszedtem a legfontosabb látnivalók nevét, és egy-két szükséges buszjárat számát és várható indulásának menetrendjét. A szükséges visszaigazolások és a repjegy pedig kinyomtatva lapul a táskámban.

A járatom kicsit kautikusan közlekedik, ugyanis éjfélkor érek majd Aucklandbe, és reggel 7-kor jövök vissza. Mivel itt a reptéren kinn kell lenni legalább 90 perccel az indulás előtt (Virgin légitársaságnál legalábbis), ezért ez korai indulást és késői érkezést jelent. Az érkezésem és a távozásom estéjére egy, a reptérhez közeli családias jellegű szállást lőttem, akik plusz 5 helyi egységért ki is ugranak értem a reptérre, meg el is visznek, ha visszaindulok. Ez azért szerencsés, mert ugye éjfélkor meg hajnali fél5-5-kor vagy van busz, vagy nincs, vagy megtalálom vagy nem, és vagy elkések/szobrozok a sötétben hajnalig vagy nem. Szerintem megéri, hogy kicsit kevesebbet aggódjak.

Az elkövetkező napokban nem hiszem, hogy fogok tudni írni, mert laptopot nem viszek, csak telefont. Nem tudom, hogy leszek netközelben, de majd igyekszem fényképeket feltölteni ide-oda.

Addig is, akinek témába vágó olvashatnékja van, ajánlom böngészgesse Bertók Zoltán honlapját. Az elmúlt hetekben/napokban többször is beszéltem vele, és bár nem ő intézi az ügyemet, nagyon kedves és segítőkész volt mindenben. Arról nem is beszélve, hogy a honlapja nagyon hasznos és érdekes, mert nem csak a bevándorlásról ír, hanem általános dolgokról is az ausztrál életet illetően.

Hozzászólás »

Felgyorsulnak az események

Tegnap jártam a korábban említett cégnél, hogy tisztázzuk a munkavállalásom feltételeit. Sikerült megállapodnunk többé-kevésbé, bár azért még vannak kidolgozásra váró részletek.

Az általuk kínált lehetőségek abszolút korrektek és vállalhatóak, remek kezdést jelentene itt, Ausztráliában. Az is pozitívum, hogy szeretnék minél előbb nyélbe ütni a dolgot, és ha lehet, még a héten beadni a szükséges papírokat. A sietségük egy részről abszolút érthető, mert az ügyintézés – illetve pontosabban a vízumelbírálás – akár 8-12 hetet is igénybe vehet. Ez azért a worst case scenario, amire ugyan számítok, de azért remélem ennyire nem vészes a helyzet, lévén, hogy már ők is szponzoráltak korábban, másrészt meg nekem is minden papírom és képesítésem adott, hogy gyorsabban menjen a dolog.

Ezzel kapcsolatban egyébként a technikai bakik elkerülése végett csütörtökön ellátogatok egy ügyvédhez, aki majd megválaszolja az előre átküldött kérdéseimet. A válaszok tekintetében lépünk majd tovább az úton.

Ha ez még nem lenne elég, csütörtökön ugye költözöm is, egyelőre Strathfieldbe. Ma már elkezdtem összepakolni, holnapra pedig takarítást tervezek. Emellett a meglévő készleteimet is áttekintem, az éléskamrából minden maradékot igyekszem felhasználni, hogy a költözésnél ne kelljen ezekkel foglalkozom. Így lett ma az ebéd egy mindent bele rakott krumpli. 🙂

Az utolsó mosásomat már hétvégén letudtam, a mostani időviszonyokban ugyanis 2-3 nap, mire megszárad a ruha. Ruhaszárító ugyan van, de igazából elég ritkán használom, mert elég lassan szárítja meg a ruhát.

Ma beüzemeltem a nyomtatómat is, amit pár hete a Gumtree-n lőttem ingyen. Épp csak nyomtatópatront kellett bele venni, és máris készen állt a berendezés a nyomtatásra, scannelésre és a faxolásra. Jó pár éves modell, ezért kicsit vicces hangot ad ki működés közben, na meg a sebessége sem mindennapi, de annó csúcsmodell volt a korában, így tökéletesen üzemel. Hosszú távú befektetésnek érzem, mert mindent úgy csinál, ahogy kell, és a patronok ára 30 oldalas színes nyomtatás után visszajön. Már amikor a NMW-re nyomtattam az önéletrajzaimat, tudtam, hogy be kell ruháznom egy nyomtatóba, mert nem szívbajosak a print shopok.

A héten az RTA-ba is be kell menni, ami kb. az otthoni önkormányzatnak felel meg kis különbségekkel. Itt ez a közlekedésügyi hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Itt csináltatok majd egy Photo ID-t, ami egy fényképes igazolvány az új lakcímemmel. Ez igazából semmi különösre nem jó, de hasznos, ha van az embernek valami helyi irata, hogy mégis kicsoda. Az  útlevelet annyira nem szeretik, ez meg legalább helyi.

Holnap még befejezem a pakolást, aztán takarítok egy kicsit, hogy szép rendesen át tudjam adni a szobát. Remélem addigra kész lesz az ajánló levelem is a főbérlőtől, akinek hétvégén segítettem egy kicsit a saját költözésében, úgyhogy abszolút hálás passzban volt, mikor megkértem, hogy írjon pár sort. Örömmel vállalta, úgyhogy szerintem holnap este szépen kinyomtatjuk a fantasztikus nyomtatómon, és majd aláírja. Közben az az üres A/4-es papírjaimnak nyoma veszett, de remélem addig megkerülnek.

Szóval mozgalmas időszak következik, sűrű lesz a hét, de a jövő hét is legalább ilyen lesz, egy kis új-zélandi utazással fűszerezve. A fejleményekről majd folyamatosan beszámolok, egyelőre ennyi előrelépés van az itteni életemet illetően.

7 hozzászólás »

Védett: Távlati tervek

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Szakmai felkészülésem

Megosztom veletek, hogy tervezem eltölteni a márciust, mit és hogyan tervezek csinálni, aztán majd kiderül mi valósul meg belőle 🙂

Mérnökként szeretnék elhelyezkedni, így úgy döntöttem, hogy felfrissítem a tudásom különböző tervező programokban, mint pl. Solidworks vagy AutoCAD és persze Rhino. Ehhez újra kell rakni a nagy gépem, mert most jelenleg semmi nem fut rajta… Tehát az a terv, hogy az előbb említett programokkal, plusz esetleg a Rapidformmal, Inventorral foglalkozom majd napi kb. 6-8 órában, két órás blokkokban a Kisfaludyban. Tényleg nagyon fontos, hogy ezeket készség szintre felfejlesszem, mert sokat felejt az ember pár hónap alatt is. Pl. a múlt héten használtam a Rhinot, összeraktam benne egy kulcsot, és fél óra- 40 perc volt, pedig szerintem másodszorra jó 10 perc alatt is meglenne.

A fentieken kívül az estéket is hasznosan töltöm, hétfőként egy NC programozási tanfolyamra járok, ahol MAZAK vezérlés tanulok, a hét második felében ha jól jönnek össze a dolgok, angolul debatelek, hogy egy kicsit felfrissítsem azt is. Ezek mellett intézem az intéznivalókat a listám alapján, plusz szép lassan áttekintem a ruhatáramat, hogy milyen darabokat viszek ki.

Lehet, hogy még részt veszek továbbá egy március 9-ikei workshopon, aminek a témája a colormanagemet illetve a profilkészítés. Ez ugyan szakmailag nem túl témába vágó, de hátha hasznos lesz, és ilyen workshop még sose volt, és egy jó darabig nem is lesz, szóval…

De mindenekelőtt össze kell állítanom most már tényleg a szakmai portfóliót, hogy újra lehessen rakni a nagy gépem.

Hozzászólás »

Ahogy a csillag megy az égen…

,,Dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.”

Egy pár szót a készülődésről, azoknak, akiket inkább a tények érdekelnek.

Van egy Excel táblám. Nem semmi Excel tábla, ennyit mondhatok. Be is linkelek egy képet:

Szervezettség felsőfokon

Ebbe a fileba szedek össze minden fontosat, ami az utamhoz kapcsolódik. Amit látni kell, illetve látni lehet, hogy van egy csomó fülem. A legelső fül neve Ausztrália, ez tartalmazza az országra jellemző megélhetési illetve ügyintézési költségeket. Kezdve attól, hogy mennyibe kerül az albérlet, addig, hogy mennyibe kerül a Permanent Residency (állandó tartózkodási engedély, ami után lehet állampolgárságért folyamodni, illetve majdnem olyan szintű, mint az állampolgárság) kérvényezése és különböző térítési díjai.

A Költségek fülön vezetem az aktuális pénzügyi helyzetemet, mennyi pénzem van, mennyit kell még költenem kiutazásig és miket kell vennem pontosan, mennyit költök az első három hónapban és mire, ilyenek.

Az Intézendők fül alatt egy lista van arról, hogy tételesen milyen feladatokat kell még elvégeznem kiutazás előtt. A repülőjegy vásárlástól a bőröndbepakolásig egyéb előkészítő műveletek is szerepelnek rajta, mint szállás keresés, ausztrál rádió hallgatása, satöbbi satöbbi. Igazából ezt a listát érzésem szerint kicsit bővíteni kéne, meg ütemezni, de most egyéb teendők miatt kicsit punnyadok, úgyhogy majd jól összekapom magam március 1-re és akkor belevágok ebbe is.

A Portfólió fülön összegyűjtöttem, milyen munkákat illetve projekteket akarok megjeleníteni abban a portfólió mappában, amivel házalni fogok a cégek között. Ezek tulajdonképpen különböző szakmai jellegű dokumentációk illetve cikkek, amik rendszerezve szerepelnek egy lefűzhető mappában, így ügyesen variálható az adott cégre ill. állásra vonatkozóan. A portfóliós anyag mellett szerepel még itt a kipostázandó iratok listája, mint diploma, születési anyakönyvi kivonat és nyelvvizsga. Ugye ezeket az iratokat az ember egy turistáskodásra nem viszi magával, így inkább kiküldetem magam után, biztos, ami biztos.

A Couchsurfing fülön vezetem az opcionális szálláslehetőségeimet illetve a kapcsolattartást a szállásadóimmal. Az első pár hétben szörfözni szeretnék. (Akik hasonlón törnék a fejüket, itt jegyezném meg, hogy évek óta tagja vagyok a közösségnek, sok embert fogadtam és egyet látogattam, szóval a profilom kicsit kedvezőbb képet mutat egy fogadónak, mint egy zöldfülűé.) Szóval. Itt vezetem, hogy ki, hol, mikor, hogyan stb.

A Bőröndöm fülön egyszer összeírtam, hogy mit akarok kivinni. Magyarul: hogyan pakolsz össze egy új életet 23 kilóba? Durva, az biztos. Ha van rá érdeklődés (vagy akkor is ha nincs), majd egyszer megosztom, mi került végül a bőröndömbe. Az biztos, hogy apukám lesz a pakolás felelős, ő a nagy helyvadász a családban. Azon is gondolkoztam, hogy majd igénybe veszek 1-2 space baget (vákuumozható helykicsinyító műanyag táska), ami bár a  kilókat nem fogyasztja, de legalább helyet spórolok.

A Cégek fülön vezetem, hogy hova szándékozom jelentkezni munkáért, az Események fülön pedig az olyan szakmai illetve karrier expokat listáztam ki, ahol van lehetőségem új állást találni.

ÚÚÚÚ, és az utolsó oldalon gyűjtöm azokat a könnyen elkészíthető, tipikus mindennapi kajákat, amiket össze fogok szedni, és egy receptkönyvben kivinni magammal. Ezt már el is kezdtem. Remélem nem sinkófálom el, és sikerül mindet összegyűjteni és leírni, hogy aztán nyomtatva és kötve könyvként kivihessem tényleg magammal. A könyvre előrendelést felveszünk 🙂

2 hozzászólás »

Ausztráliába megyek!

Üdv Mindenki!

Mivel ezt olvassátok, úgy tűnik, tényleg megyek Ausztráliába. Hagyjuk az okokat, úgy is tudjátok, vagy aki nem, olvassa el a Rólam részt, és megtudja.

Azt mondom, csapjunk is bele a közepébe, lássuk mi történt eddig:
Amikor ezt a posztot jegyzem, itthon ülök az ágyamban, csütörtök délelőtt van. Ezen a héten nem sok minden történt, azon kívül, hogy az előző hétvégén jelentkeztem az IELTS vizsgára, melyet a British Council tart majd március 31-én. Ezenkívül jelentkeztem egy bevándorlási előadásra, amit komoly 5,000,- Ftért vesztegetnek, de remélem hasznos lesz és megéri a pénzt. Ennyi volt eddig a konkrét ügyintézés.

Tervezéssel kapcsolatban annyi történt eddig, hogy nagy morfondírozások közepette sikerült kiválasztani Ausztráliát (melynek okait szintén a Rólam cikk alatt olvashatjátok), és összerakni egy egyszerűsített költségvetést valamint egy teendők listáját. A költségvetést jobban ki kell bontanom, valamint a teendők listáját elkezdeni megvalósítani, mert hamar itt az április. Egyelőre a nyelvvizsga számlára várok, mert ezzel válik véglegessé a jelentkezés, és hát pl. a repjegy eléggé függ a nyelvvizsgától.

Folyt. köv.

Hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: