Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Osztozkodós

Tegnap eljutottam az RTA-ba, hogy rendbe tegyem a jogosítványom helyzetét, mert a honlapon talált információk igazából nem hittem el. Hiába, nehezebb kiölni az emberből azt a bizonyos kételkedést, amit Kelet-Európában megszokott, mint gondolnám. Minden esetre miközben a soromra vártam – ami legalább 10 percig tartott, tudom, borzalmas – összegyűjtöttem egy lapon 8-10 kérdést, amit fel szerettem volna tenni az ügyintézőnek.

Azt mondanom se kell, hogy a lány kedves és segítőkész volt, leellenőrizte az adataimat, majd szépen megválaszolta az alábbi kérdéseket:

K: Ideiglenes lakosként valószínűleg nem fogok 6 hónapot egy huzamban Ausztráliában tölteni, de 4 évig biztos itt leszek. PR státuszért pedig idén vagy jövőre szeretnék folyamodni. Ilyenkor mi a helyzet a jogosítványommal? Használhatom a magyart?

V: Igen, természetesen. A Photo ID-val, a megfelelő fordítással és a magyar jogosítvánnyal vezethetsz a NSW-i szabályok betartása mellett természetesen, egészen addig, amíg a jogosítványod érvényes, vagy nem változik a státuszod ideiglenesről állandóra.

K: Használhatom ugyanezt a magyar jogosítványt a fent említett módon bármelyik másik államban is?

V: Természetesen.

K: Mégis, ha váltani szeretnék, és elérem a 6 hónapnyi itt tartózkodást, akkor az elméleti tesztet hozzá előre le kell foglalni?

V: Igen, de ezt megteheted online is.

K: Más módon lehet egyébként jogosítványom, tehát nem konvertálással?

V: Igen, majdnem ugyanaz a procedúra, mivel 25 év feletti vagy, ezért egy elméleti és egy gyakorlati teszt, de csak P-s jogsit kapnál.

K: Vásárolhatok úgyis autót, hogy nincs NSW-i jogosítványom?

V: Igen, természetesen, ehhez egy valamit fognak csak kérni tőled, az RTA-s “costumer numbert”, ami ha lenne jogosítványod,a jogosítványod száma lenne. Ez egy nyolc számból álló számsor, a tied: 12345678.

Magyarul a sok elmélkedés a helyes útról felesleges volt, végülis nem változik semmi, amíg PR nem leszek. Ha esetleg más kategóriára akarnék jogosítványt, elvégezném az itteni szükséges oktatást illetve vizsgáznék belőle, és utána a Photo ID helyett megkapnám azt a bizonyos jogsit. És akkor igazából az autót a magyar jogsival, a fordítással és a NSW-i jogosítvánnyal vezetném, a másik kategóriát pedig csak a NSW-i jogsival.

Ezek után pedig osztottam-szoroztam autó ügyben is, és átnéztem az aktuális kínálatot. Körülbelül már tudom mit szeretnék és milyen árkategóriában, de amíg gyűjtögetek, úgy döntöttem, élek egy másik lehetőséggel, hogy ne legyen akkora probléma nagyobb tárgyakat mozgatni a városban. Ez az alternatíva a car share, vagyis közösségi autózás, még pedig az egyik legnagyobb szolgáltatótól, a Go Get-től.

forrás: goget.com.au

forrás: goget.com.au

A Go Get a következő módon működik. Az ember regisztrál tagként az interneten keresztül. 3 különböző tagsági szintre lehet regisztrálni, én a kezdőt választottam. A regisztráció után megadja a bankkártya adatait, ekkor leveszik az egyszeri csatlakozási díjat, plusz ráterhelnek egy $500-os depozitot, hogy lássák, hogy van a számlán fedezet. Ezt elvileg nem veszik le, csak amolyan tesztként működik a dolog. (Frissítés: az $500-os depozit két hétig terheli le a kártyát, és ha két hétig nem használja az ember a szolgáltatást, akkor felszabadul. Minden egyes foglalásnál rendelkezésre kell állnia a kártyán ennek az $500-nak, tehát ha felszabadult idő közben, a goget újra ráterheli. Tehát a tagság jelentős ideje alatt ennyivel kevesebb pénzünket használhatjuk.)

2-3 munkanap múlva kiküldik postán a szerződést és a tagsági kártyát. A tagsági kártyák RFID alapúak (azt hiszem legalábbis), és ez egyben az ajtó nyitó kulcs is az autókhoz. Ezek után az embernek nincs más dolga, mint neten vagy okostelefonon kinézni egy goget autót a közelben, lefoglalni X órára, odamenni, kinyitni és használni. Ha végzett a dolgával, visszavinni ugyanarra a helyre. A belvárosban vannak direkt erre a célra kialakított parkolók is.

Az óradíj tagsági szintenként változó, tartalmaz valamiféle biztosítást és a benzin árát is. Ha fogyóban a benzin, akkor a kocsiban van kártya, amivel lehet tankolni. A legtöbb autó a belvárosban van, és ahogy halad kifelé az ember, úgy lesz egyre ritkább a lefedettség, de ami a jó hír, hogy például a két IKEA-ban is vannak már autók. Szerintem remek opció azoknak, akik vagy még csak gyűjtögetnek a saját kocsira, vagy nem minden nap használják egyébként sem.

Ahhoz, hogy az ember csatlakozhasson, körülbelül három dolog kell: legalább ideiglenesen itt tartózkodni (tehát bankkártyával és fedezettel rendelkezni), 21 évnél idősebbnek lenni, és megfelelni a regisztrációnál feltett kérdéseknek. Na meg persze egy jogosítvány sem árt.

Úgyhogy végülis regisztráltam, és most várom, hogy megkapjam a tagsági kártyámat, hogy néha hétvégenként tudjak ide-oda menni, illetve például bútorokat beszerezni, esetleg kirándulni a környéken a barátokkal, akiknek szintén nincs kocsijuk. Izgalmas kalandnak ígérkezik, a jövő héten már lehet, hogy igénybe is veszem a Go Get-et. Ha érdekelnek a részletek, itt olvashattok a szolgáltatásról bővebben.

Reklámok
6 hozzászólás »

Repjegy módosítás

BritishAirwaysMikor már azt hinném, hogy velem semmi izgalmas nem történik, azért mégiscsak kiderül egy-két turpisság. Ma reggel például szembesültem vele, hogy a lefolgalt repülőjegyemmel Londonba ugyan eljutok, de Budapestre bizony nem. Pánikolni azért nem pánikoltam, de túlságosan azért nem örültem az újabb módosításnak, egyszer jó lenne már valamit elsőre véghezvinni. De ez van, ilyen az élet.

A történet ott kezdődik, hogy amikor nekiindultam, ugyebár oda-vissza jegyet vettem, azzal az apró kurflival, hogy a visszaút csak Londonig szólt. Már akkor is úgy voltam vele, hogy bármi is lesz, Londonból már akárhogy hazajutok, inkább a nagyobb utat fizetem csak ki. Szóval, amikor június-július felé már azért körvonalazódott, hogy itt bizony nem lesz júliusi hazautazás, akkor átrakattam a jegyemet decemberre. Igen ám, de a módosítás visszaigazolásában az szerepelt, hogy december 19-én elindulok Sydneyből, és december 19-én meg is érkezek Londonba. Ez még nem is lenne furcsa, mert össze lehetne hozni bizonyos esetekben, ezért nem tűnt fel.

Szóval ma reggel éppen összeírtam a járatinformációkat egy emailben, hogy meglegyen a családnak, az itteni ismerősöknek és a cégnek, amikor is újra ellenőriztem a British Airways oldalán a járatokat. És akkor bukott ki a hiba, miszerint az időpontok stimmelnek, csak a napok nem. Egy nappal később érkezek csak Londonba, vagyis a novemberben lefoglalt London-Budapest gépen nem nagyon tudok rajta lenni, ha még valahol Ázsia felett repülök épp.

Oké, internetre fel, bejelentkezem, átrakatom, nem működik a rendszer. Még egyszer próba, semmi. Közben persze a tranzakcióhoz kell az SMS, amit a bank küld ilyen tranzakciók előtt, de az még a régi számomra érkezik. Oké, bankot felhívom, számot módosítom, smst megkapom, foglalást újra megpróbálom. Semmi. Egy óra próbálkozás után leteszek róla, és elhatározom, hogy este megpróbálom.

Este először is hívom a BA telefonos ügyfélszolgálatát, 8-9 perc mire válaszolnak, de legalább válaszolnak. A hölggyel megbeszélem a részleteket, és az ő tanácsára megint megpróbálom online a foglalást, mert telefonon plusz díja van. Nekilátok megint, eljutok a fizetésig, majd közli a rendszer, hogy a kérést a bankom megtagadta. Hívom a bankot, és kiderül, hogy ez egyszer tényleg én vagyok a béna, mert elütöttem a bankkártya lejáratának dátumát, és ezért nem ment keresztül a kérés.

Még egyszer nekifutok az egésznek. Ezúttal úgy-ahogy túljutok a nehézségeken, de a visszaigazoló képernyő csak nem jön. Vissza tehát az internetbankba, megnézni, mi a helyzet. Ott megjelenik az összeg, mint függő tranzakció. Akkor megint hívom a BA ügyfélszolgálatot, hogy most mi a helyzet. (Ja, előtte azért ezt emailben is leírtam nekik, biztos, ami biztos.) Az ügyfélszolgálatos megint kedves, és mivel most az ő oldalukon van a hiba, és meg is jelenik nálam a tranzakció, a telefonos módosítás már nem kerül annál többe, mint amit egyébként is fizetnem kell érte.

Úgy tűnik, telefonon keresztül végre sikerül módosítani a járatot, és végre talán el is jutok Sydneyből Budapestre. Remélem, addig már nem lesznek hasonló izgalmak, és nem kell megint improvizálnom. Elvégre mégiscsak év vége van, és elég mozgalmas időszakon vagyok túl.

Azért a British Airwaysnek problémakezelésből 5-ös. De egy kicsit örülök, hogy nem velük jövök vissza.

4 hozzászólás »

Egy igazi blogger két keréken csapatja

Nem titok, hogy odavagyok a motorokért. Az sem meglepő, hogy rajtam kívül vannak ezzel még így páran. De mindig különös jóérzéssel tölt el, ha más bloggerek is megosztják ezt a szenvedélyüket a neten. Ráadásul a kedvenceim közül többen is hódolnak e szerelemnek, például Pappito Új-Zélandon vagy Bandirepublic Svédországban. Újabb téma, ami összeköt minket, bár a világ különböző pontjain élünk.

Ami miatt a téma aktuális, az a féléves évfordulóm itt Ausztráliában. Az elmúlt hónapokban amennyit láttam a környékből, rögtön triviálissá tette számomra, hogy az utakat motorozáshoz találták ki, főleg, ha kicsit eltávolodunk Sydneytől. A fejembe vettem, hogy itt végre megvalósítom azt, ami otthon nem sikerült: elkezdek motorozni. Aki most kicsit felhördül, annak elárulom, azért még messzebb van az, hogy én motorra üljek.

A féléves forduló azért kardinális ebben a kérdésben, mert a helyi jogosítványt 6 hónapnyi itt tartózkodás után lehet állandóra váltani, illetve kiváltani az otthoni jogsival. A new south walesi jogosítványszerzés lényegében eltér a magyar rendszertől, az elején elég nehéz volt megérteni, de annyit foglalkoztam vele, hogy most már nagyjából minden világos.

Ausztráliában a jogosítvány megszerzése nem csak azért fontos, mert a közlekedés lényegesen egyszerűbb kocsival, hanem azért is, mert itt a jogsi egyben a személyi és a lakcímkártya is. Ha az embernek van egy autója, a jogsijához vannak kötve az autó adatai, így a forgalmi és a zöldkártya – amik tulajdonképpen csak egy papírfecnin szereplő adatok – állandó hordozása nem feltétlenül szükséges, és elvesztésük esetén is könnyen pótolhatók az RTA-ban. Tehát a jogosítvány egy olyan igazolvány, ami fontos a mindennapi élethez, furcsán is néznek az emberre, ha nincs neki ilyesmije.

Itt a jogosítvány szintekből áll, amik egymásra épülnek. Az első szintet autós jogsinál 16 évesen lehet elkezdeni, ez a learner licence vagyis tanuló jogsi. Az ember letesz egy Driver’s Knowledge Testet (DKT) vagyis kresz vizsgát, és ha átmegy, akkor kap egy kis füzetet, amibe lejegyezheti a tanulási folyamatot. A tanuló jogsival legalább 120 órát kell vezetnie egy gyakorlott vezető mellett, akinek teljes jogsija van. Ha ez megvan, és a tanuló elmúlt 17 éves, akkor jelentkezhet a következő szintre. Ha az ember elmúlt 25 éves, akkor a tanuló szint kihagyható. L-es jogosítvánnyal csakis fulljogsis vezető mellett lehet vezetni, és maximum 80km/h-val lehet vezetni.

A következő szint a P1, vagyis gyakorló szint. A gyakorló szint kiváltásához rendelkezni kell az L szinttel legalább egy éve (ha az ember 25 év alatti), és meg kell lennie a 120 óra vezetésnek, plusz át kell menni egy Driver Testen, ami a forgalmi vizsgának feleltethető meg. A P1-es szinttel emelkedik a maximális sebesség 90km/h-ra, de a 25 év alattiak csak egy utast szállíthatnak este 11 és hajnali 5 között – ez jó módja a diszkóbalesetek elkerülésének szerintem. Nem mintha annyi diszkó lenne, de mindegy.

Ha legalább egy éve megvan a P1-es gyakorló jogsi, akkor jöhet a P2-es gyakorlott vezető szint, aminek a belépő feltétele a Hazard Protection Test, ami egy számítógépes teszt az egyes veszélyhelyzetek kiszűrésére. Ha ez a teszt is megvan, akkor már szállíthatunk akárkit akármikor, akár 100 km/h-s sebességgel is. Ezt a szintet legalább két évig kell megtartani mielőtt jelentkezhetnénk a full licence-re, ami a korlátozás nélküli jogosítvány.

A full licence-hez ismét le kell rakni egy tesztet, ami a Drivers Qualification Test (DQT). Ez a korábbi teszteknek a kombinált és továbbfejlesztett változata. Nem mondom, hogy csak azért, hogy még egy díjat ki lehessen fizetni, de aki eddig eljutott 4 év alatt, nem tudom, még mire lehet felkészíteni, amit még nem tapasztalt. Szóval ha ez is sikeresen megvan, akkor az ember végre minden korlátozás nélkül vezethet, a maximális sebesség az államban 110 km/h, autós jogsi esetén a megengedett véralkohol szint 0,05%. Magyarul a vacsihoz meg lehet inni egy pohár bort vagy egy sört, nem jelent gondot, ha az embernek full jogsija van. Ez persze nem vonatkozik a tanuló, gyakorló és nemzetközi jogsikra.

És itt jövök a képbe én. Mármint nem az alkohol fogyasztással, hanem a nemzetközi jogsival. Én korábban azt hittem – hahh, de rég is volt, – hogy majd a magyar jogsimmal milyen problémáim lesznek itt, mert azt csak a beutazásom utáni 3 hónapban használhatom. Nos, nem egészen így áll a történet. A helyzet ugyanis az, hogy mivel Sydney ugye elég multikulti, az RTA-nak semmi kedve a sok bevándorló jogsijával szórakozni, így azt mondták, hogy amíg valaki ideiglenesen tartózkodik az országban, és van egy jogsija az eredeti országából, akkor addig, amíg az le nem jár, illetve nem változik meg az ideiglenes tartózkodási státusza, addig használja csak a sajátját. Persze, ha valaki legalább 6 hónapot itt tölt az országban folyamatosan, akkor kiválthatja a new south walesi jogsit az eredetije alapján, de majd kap bele egy helyes kis Q betűt, hogy ő külföldi.

Egy a bökkenő csak ezzel, hogy 6 hónapnyi állandó tartózkodást itt Ausztráliában sokaknak nehéz kivitelezni, de pont ezért jó is a könnyítés. Mert a tanulóvízumok és az ideiglenes tartózkodási vízumok esetén az RTA “felhatalmazza” a vezetőket, hogy itt is nyugodtan használják a jogosítványukat. Ha pedig itteni jogsit szeretnének, akkor tegyenek le egy különbözeti tesztet, ami már az említett DKT, illetve fordíttassák le az aktuális jogsijukat, plusz igazolják a tartózkodásukat. Ez így tiszta.

Az egy másik kérdés, hogy vajon a féléves bankkivonatom elég lesz-e nekik, hogy itt élek már egy ideje, de nagyon remélem, hogy igen. Elvégre a bankkivonat itt a másik olyan dokumentum a jogsin kívül, ami az ügyintézés atyaúristene, ergo nélküli szinte senki vagy.

Visszakanyarodva a motoros jogsihoz, ami ugyanazokból a szintekből épül fel, mint az autós, most már lassan összerakható a kép, miért várom én azt a bizonyos időpontot. Nem csak azért, mert már fél éve itt leszek, ezzel jogosulttá válok a helyi jogsira, hanem azért is, mert már pont betöltöm a 25-öt, így az RTA megítélésében már nem esek bele a különösen veszélyes fiatal vezetők körébe. Bár a motoros jogsinál a tanuló szint nem kihagyható, de a P2-es szint igen, így ha októberben elkezdem, szerény 15 hónap alatt meg is lehet a teljes jogsim. Motort meg ráérek akkor venni, ha úgy érzem, hogy van elég időm és pénzem foglalkozni a témával. Addig is, ketyeg a tanuló jogsi, kis könyvet meg nem nagyon tudnék vezetni.

Hunter Valleyben, az egyik motoros paradicsomban a környéken

11 hozzászólás »

Nem csak a húszéveseké a világ

A héten a leendő főnököm nekem szegezte a kérdést, hogy akkor melyik nyugdíjbiztosítót is fogom választani, hova fizessék majd a kötelező hozzájárulást. Nyilván csak pislogtam, mert titkon reméltem, hogy majd valaki kiválasztja nekem, majdnem mindegy is, hova megy az a 9%-a a béremnek, lévén messze még a nyugdíj, és ki tudja, látok-e valaha belőle egy centet is.

Persze ez nem túl felelősségteljes hozzáállás, és nem is vagyok ám ilyen nagyvonalú a pénzügyekben, ezért a hétvégén részletesen áttekintem a lehetőségeimet, hogy a legjobb döntést hozzam. Több opcióm is van, ezeket kell elemeznem, aztán az összeszedett információk alapján kitalálnom, mi legyen.

Az egésznek az az alapja, hogy a munkáltató köteles munkabér 9%-ának megfelelő összegben nyugdíjbiztosítást fizetnie az alkalmazottja után. A képlet tehát úgy áll össze, hogy van egyszer a bruttó bér, ami legyen mondjuk 55,000 dollár, ez után fizet mondjuk durván 5,000 dollárt az államnak superre (nyugdíjbiztosítás), és az $55,000-et fizeti az alkalmazottnak. Az alkalmazott kézbe nem ennyit kap, mert automatikusan leveszi róla a munkáltató a személyi jövedelem adót, ami sávosan változik. Így ha valaki évente $55,000-et keres, az kézbe kap kb. $45,500-at, ez a nettó jövedelme éves szinten. Ez heti bontásban nagyjából 875 dollár.

Az alkalmazott kiválaszthatja, hogy hova szeretné fizettetni a nyugdíjjárulékát a munkáltatóval, melyik társasághoz. Természetesen nagyon sok szolgáltató van, nem is kis feladat kiválasztani, hogy melyik a legjobb. Persze érdemes a személyes célokat és lehetőségeket áttekinteni, hogy milyen kockázattal és milyen célokkal számolunk. A neten találtam egy nagyon jó kis összehasonlító alkalmazást, ami az elérhető szolgáltatásokból a megfelelő adatok megadásával összehasonlítja az opciókat.

Mivel én még fiatal vagyok, és lehet, hogy változtatni szeretnék a pénzügyi terveimen a következő pár évben, valami rugalmasra van szükségem. Ugyanakkor abszolút nem számolok a befektetett pénzzel a következő 5-10 évben, így nem zavar, ha néha az összeg ingadozik a piaci változások miatt. Azt is látom, hogy bár az ausztrál gazdaság most nagyon erős, 5-10 év múlva valószínűleg azért nem lesz ennyire kimagasló helyzetben a nemzetközi piacokhoz képest, így nem szeretném, ha a pénzem főként az ausztrál piactól függne.

A fenti programmal a saját igényeim szerint végülis két opció közül kell csak választanom, mindkettő hosszútávra szól és kicsit a kockázatvállalóbb befektetőre hajaz. Az egyik az Australian Super, a másik a Commonwealth Group superje. Itt azért kicsit bejön a képbe a személyes faktor is. Eddig a pénzügyeimet a Commonwealthnél vittem, és meg voltam velük elégedve, jó az ügyfélszolgálatuk, kedvesek voltak mindig velem, és biztonságban érzem magam velük. Persze, most néhányan felszisszenhetnek, akik kizárólag csak a számokat nézik egy befektetés során, de azt hiszem, a női intuíció az üzleti életben is sokszor szerepet játszik. Ahogy korábban olvastam egy cikkben, a nők hajlamosak hosszútávon jobb befektetéseket választani, mert sok szempontot figyelembe vesznek, az anyagi biztonság helyett a kényelmes életmódra helyezik a hangsúlyt és összességében kevesebb kockázatot vállalnak.

Fejben már meg is van, hogy ezek alapján melyik lesz a nyerő, de azért alszom még rá egyet. Még egy lépéssel közelebb a célhoz…

11 hozzászólás »

457

kép az irishecho.com.au-ról

Kicsit körbejárom az épp ügyintézés alatt álló vízumomat, mely így most a második szintet jelenti a bevándorlásom folyamatában. Itt azért jelezném, hogy ez semmiképp sem jelent pontos útmutatást illetve bevándorlási tanácsadást az idekészülőknek, egyrészt azért, mert minden eset más, másrészt azért, mert hivatalos információt csakis a bevándorlási hivatal adhat a témában. Plusz fogódzónak azért jól jöhet, meg egy kis személyes betekintést is nyújt a vízumügyintézés témakörébe.

A 457-es, teljes nevén Sublcass 457 – Business (Long Stay) Visa egy ideiglenes, munkáltató által szponzorált vízumtípus. Ez a vízum lehetővé teszi, hogy egy külföldi állampolgár ideiglenesen éljen és dolgozzon Ausztrália területén 1 nap és 4 év közötti időintervallumban. A vízumhoz kell egy olyan cég, ami alkalmas arra, hogy szponzorálja a külföldi állampolgár munkavállalását, tehát vagy alkalmas a szponzorációra, vagy rendelkezik érvényes szponzori státusszal.

A vízum folyamata a következő: az adott cég rengeteg papírmunka árán szponzori státuszt szerez a bevándorlási hivataltól, majd jelöli a külföldi munkavállalót a rendszerben, hogy Gipsz Jakabot szeretné alkalmazni valamilyen pozícióra. Ez a második lépcsőfok a nomination. A nomination során is több feltételnek kell megfelelni, csak olyan állásra lehet jelölni a munkavállalót, ami rajta van a bevándorlási hivatal által közzétett hiányszakmák listáján (abból is csak az egyik, szűkített listán). Ezekkel párhuzamosan, vagy ezek után a munkavállaló pedig beadhatja a kérelmét a 457-es vízumra. Ha minden gromek, akkor pár hét alatt (a hivatalos tájékoztatás szerint 6-8 hét az átfutási idő) a munkavállaló szépen el is kezdhet dolgozni az adott cégnél.

A 457-es szép és jó vízum, de sokan óva intenek/intettek tőle. Több kikötés is van ugyanis, ami miatt erősen megfontolandó a vízum. Az egyik ilyen, hogy az ember csak annál a cégnél dolgozhat, ami őt szponzorálta. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg a munkaszerződés szól, az ember tulajdonképpen (kicsit) ki van szolgáltatva a munkaadónak, mert odaköti a szerződése. Ha a munkaadó időközben valamiért felmond, akkor a bevándorló vagy szépen elhagyja az országot 28 napon belül, vagy keres gyorsan egy másik céget, aki hajlandó ugyanezt végigcsinálni.

A másik oldalról viszont a munkaadó kötelezve van többek között arra is, hogy ha felmond a munkavállalónak, vagy valamiért felbontják a szerződést, akkor köteles gondoskodnia róla, hogy a munkavállaló elhagyja az országot. Tehát repjegyet kell vennie. Emellett a szerződés időtartama alatt folyamatosan ellenőrizhetik a céget, hogy tartja-e magát a vállalt egyéb feltételekhez, tehát például folyamatosan biztosítja-e az azonos feltételeket a külföldi és az ausztrál munkavállalóinak, vagy fordít-e elegendő pénzt a képzési hozzájárulásra stb.

Látható, hogy bizony nem a legsimább utat választottam – ismét. Ugyanakkor nekem számos szempontot kellett figyelembe vennem. Az egyik ilyen a vízum átfutási ideje. Sokan nálam jóval régebben elkezdtek készülni az ausztrál életre, ami több éves folyamatot jelent. Való igaz, hogy ha az embernek van annyi tartaléka és ideje, hogy rögtön önállóan pályázzon meg egy PR (állandó lakosi) vízumot, akkor bizony sokkal jobb dolga van, mert ugyan hosszú idő alatt van meg, de több lehetőséget és szabadabb életet biztosít.

A gyakorlatban nekem erre se energiám, se pénzem nem volt. A szakmaelismertetés egy vagyon, a tapasztalatom nem volt elég, és mindent összevéve nem is akartam a PR vízumra 1-2 évet várni, amíg otthon szenvedek. Ezért vágtam bele a turista vízummal, lesz, ami lesz alapon. Így utólag, hát, lehet, hogy csinálhattam volna okosabban is, mondjuk egy diákvízummal, de az is elég drágának tűnt otthonról, meg aztán így legalább az első pár hónapban nem volt rajtam az a nyomás, hogy belefeccöltem egy csomó pénzt, muszáj itt maradnom. Ebből a szempontból jó volt a turista vízum.

A másik dolog az elköteleződés kérdése. Lehet, hogy sokaknak furcsa lehet, hogy én itt 4 évre aláírtam egy szerződést, amihez tartanom kell magam. Nos, én abszolút nem érzem rosszul magam emiatt. Élek-halok a munkáért, amit csinálok, és részben azért utaztam többezer kilométert, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Persze a munkavállalásnál nagyon tudatosan “válogattam” a lehetőségek között, olyan állást céloztam meg, amit tudtam, hogy szívesen csinálnék 4-5 évig. Ez szerintem egy sarkalatos pont ennél a vízumtípusnál, mert így a kötöttségek nem hogy hátrányt, hanem előnyt jelentenek.

A cég, aki szponzorál, teljes mértékben kielégíti a szakmai igényeimet. Szakmailag hatalmasat lehet fejlődni náluk, egyszerűen kiválóak abban, amit csinálnak, a technikai paraméterek és az eszközök egyedülállóak – szerintem a világon sincs túl sok olyan cég, mint ők. Az emberi oldaláról tekintve pedig keresve se találhattam volna kedvesebb és rendesebb embereket, mint a leendő főnökeim, ezzel is nagyon szerencsés vagyok.

Ha így nézem tehát, akkor a 4 éves szerződés, nem hogy nyűg, hanem egy hatalmas lehetőség. Egy biztos pont, hogy négy évig itt lehetek és csinálhatom, amit szeretek, ráadásul fejlődhetek. Mivel az MSc-met csak elkezdtem, nem fejeztem be, egy kicsit úgyis tekintek erre a 4 évre, mint egy továbbképzésre, mely még jobban elmélyíti a tudásom ezen a szakterületen. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így összehozta a dolgokat, persze a szerencse mellett kitartás és sok munka is kellett hozzá.

A vízum adminisztratív részét tekintve munkavállalói oldalról sok papír kell illetve kellhet az ügyintézéshez. A bevándorlási törvények minden évben változnak, jelenleg a következőket kellett igazolnom:

  • személyazonosságom – útlevél, születési anyakönyvi kivonat, bármely egyéb ilyesmi dokumentum
  • megfelelek a hiánylistán szereplő, és a jelölt munkapozíció betöltésére – szakmai tapasztalatom, önéletrajz, tanulmányok, diploma, munkáltatói igazolás vagy referencialevél formájában stb.
  • megfelelek a nyelvi követelményeknek – érvényes IELTS vizsga, minimum 5-ös pontszámmal minden kategóriában
  • egészségügyi követelmények – orvosi igazolás, hogy nincs TBC-m (tüdőröntgen a Medicare által megszabott intézményben), illetve privát egészségügyi biztosításról igazolás

Kérhetnek még, de remélhetőleg nem fognak:

  • szakmaelismertetés, nekem ezt az Engineers Australia csinálná, de elég hosszú az átfutási ideje, meg hát nem két forint
  • “proof of good character” – vagyis hogy nem vagyok sorozatgyilkos, – erre a magyar hatósági erkölcsi bizonyítvány a válasz, ez már megvan, és le is van fordíttatva az Offi által, jelenleg postán várom. Egyébként ez is kell a munkámhoz is, szóval… hasznos, na.
  • extra orvosi vizsgálatok – nem valószínű.
  • akármi, ami eszükbe jut. Én készültem pluszba még ilyesmikkel: szakmai tapasztalat igazolása portfólióval, szakcikkekkel, szakmai honlap, bankkivonat, photo ID, lakcímigazolás, stb.

A pontos lista egyébként a kötelező dokumentumokról elérhető az Immi honlapján, egész pontosan itt.

Tehát miután összeraktam a szükséges dokumentumokat, kitöltöttem az 1066-os és a 956-os űrlapokat, az összes anyagot az ügynök interneten keresztül benyújtotta. Hétfőn megyek az orvosi vizsgálatra, ahová viszem kitöltve a 160-as orvosi űrlapot, ahol majd jól bejegyzik, hogy nincs semmi komolyabb bajom. Ezt csatoljuk a jelentkezéshez hétfőn, és várhatóan gyorsan lesz valami eredmény.

Természetesen a fejleményekről majd igyekszem folyamatosan beszámolni, remélem lesz valami történés jövő héten. Nem tudom, milyen gyorsan reagálnak az ügyemre, az ember hall mindenfélét, meg ígérgetnek is dolgokat az ügynökök, de a valóság néha más. Majd kiderül, mindenesetre most úgy érzem, mindent megtettem, amit lehetett, szóval innentől kezdve nem tőlem függnek a dolgok.

A nyugodtságom egyébként annak is betudható, hogy időközben ügynökváltás történt, és a mostani kicsit pörgősebb és gyorsabban intézi a dolgokat. Ez az új ügynök ugyanaz, akivel előtte már együtt dolgozott a munkáltatóm, és ezért az ő oldalukról minden papír megvolt nála. Plusz, szerencsére a további költségeket végülis nagyvonalúan átvállalta a cég, úgyhogy a következő hetekben a nagy kiadásoktól megkíméltek. Ez azért jól esik, mert a várakozásban a pénzügyek azért nyugtalanítottak egy kicsit, annak ellenére, hogy itt a blogon nem adtam neki hangot az utóbbi időben.

De ezzel kapcsolatban az az igazság, hogy az elmúlt pár hónapban eléggé megváltozott a hozzáállásom a pénzügyekkel kapcsolatban. Voltak nagyon gázos szituációk az elmúlt hetekben, de egyrészt a munka miatt kicsit megnyugodtam, hogy nemsokára újra keresni fogok, másrészt meg úgy vagyok vele, hogy valahogy úgyis lesz, felesleges idegeskedni olyanon, amin nem tudok változtatni.

Szóval most kihasználom a hátralévő időt, lélekben készülök a munkára, igyekszem visszaszokni a napi kerékvágásba. Gyakorolok, teszek-veszek, igyekszem a szervezetemet felkészíteni a 8 órás melóra, meg ilyesmik. Ugyan otthonról nem gondoltam volna, hogy fél év is kell, mire Ausztráliában munkába tudok állni, de úgy néz ki, lassan a végére érek ennek a hosszú menetnek. Vajon akkor most ezt már hívhatjuk bevándorlásnak?

6 hozzászólás »

Eü. biztosítás

A bevándorlásom következő lépcsőjeként a héten befizettem az egészségügyi biztosításomat is. A 457-es vízumhoz igazolni kell, hogy az ember tagja valamilyen privát egészségügyi ellátást biztosító társaságnak. Én a Medibankot választottam, ennek több oka is van. A Medibank az egyik legnagyobb társaság itt Ausztráliában, ezért sok szolgáltatást illetve szolgáltatót lefed a biztosításuk. Az ügynök ajánlása is a Medibankra illetve egy másik biztosítóra vonatkozott, persze rengetegen vannak a piacon, én még ezen kívül a Bupát néztem, az is jónak tűnik. Egyelőre maradok ennél a társaságnál, aztán pár hét vagy hónap múlva meglátom, hogy a pénztárcám és a helyzetem milyen optimálisabb szolgáltatást tesz lehetővé.

A Medibanknál – mint a legtöbb szolgáltatónál – van külön biztosítás munkavízumra kihegyezve, ami az ideiglenes lakosoknak kínál szolgáltatást. Ez a biztosítás teljesíti a bevándorlási hivatal követelményeit is, és igény szerint elérhető különböző árfekvésben. Jelenleg itt 4 árban kínáltak szolgáltatást, én a Top 85-os csomagot választottam, 300 dolláros kórházi önrésszel. Ennek a csomagnak gyakorlatilag a lényege, hogy az alapszolgáltatásokon felül – mint sürgősségi ellátás, mentő, műtétek stb. – tartalmaz bizonyos extra szolgáltatásokat is, mint például fogorvos és nőgyógyász. Az extrákra különböző várakozási idők után válik jogosulttá az ember, ez szolgáltatásonként eltérő, 2-6 hónap általában.

Az én csomagomban 85%-ban visszatérítik a legtöbb szolgáltatás árát, és elég tág az igénybe vehető szolgáltatások listája. Mint említettem, tartalmazza a szakorvosi rendelést is, de például a vény nélkül és a felírt gyógyszerekre is ad támogatást. Ez ugyancsak hasznos, ha később megfázok, vagy valami kisebb bajom van. A legfőbb ok, amiért ezt a csomagot választottam, az pont a szakorvosi rendelés, mert ha ne adj isten letörik a fogam, vagy valami olyan balesetet szenvedek, ami nem igényel sürgősségi ellátást, azt az olcsóbb csomagok esetén fizethetném magam. Tekintve, hogy saját tapasztalat híján is tudom (le is kopogom), hogy itt bizony nagyon drága betegnek lenni, ez szerintem kardinális kérdés.

Ha már kardinális, a szívműtétek és egyéb komolyabb belgyógyászati beavatkozások is fedezve lesznek 2 hónap múlva, amire persze fiatal korom és jó egészségi állapotomra való tekintettel nem nagyon kell számítanom, de jobb félni, mint megijedni. Ha ne adj isten valami ilyen bajom lenne, nem tudom, honnan keríteném elő a többezer dolláros számlára valót. A biztosítás pedig haláleset esetén is fedezi és elintézi a maradványok hazaszállítását. Tudom, morbid, hogy ilyenről írok, de fontosnak ítélem, hogy megosszam.

A csomag egyébként kb. heti 50 dolláromba kerül, ami bizony nem olcsó, de majd meglátom, hogy tudok vele gazdálkodni, illetve milyen egyéb lehetőségeim lesznek X idő múlva. A biztosítás egyébként az első 30 napban módosítható büntetlenül. Az egyedüli plusz költségem akkor jelentkezne, ha ottalvós kórházi ellátásban kéne részesülnöm. Ekkor 300 dollárig kell állnom a kórházi ellátás költségeit, de ezt is csak egyszer egy évben. Ez még az a határ, amit az itteni fizetésből “könnyedén” lehet abszolválni, ha ne adj’ isten ilyenre kerül sor. Ez a költség az ún. excess, ami a legdrágább csomagban automatikusan benne van, tehát a heti/havi díjjal kifizeti az ember, és akkor ez a költség nem keletkezik, ha kórházba kell mennie. Mivel esetemben elég kicsi a valószínűsége, hogy ez bekövetkezik, ezért nekem jó volt az olcsóbb változat is.

Tehát egyik este neten regisztráltam a biztosítóhoz, bankkártyámról lehúzták a pénzt, és küldték rögtön a visszaigazolást a vízumügyintézéshez. Két napra rá meg kaptam postán egy vastag pakkot tőlük, amiben benne volt a plasztikkártya, amit ezentúl magamnál kell hordanom, a szerződés, az igazolás, meg egy csomó prosi, ami részletesen elkalauzol a biztosításom rejtelmeiben.

Ez a biztosítás persze csak a mindennapi életre vonatkozik, a munka során bekövetkező balesetek esetén más a helyzet. A munkáltatóm köteles utánam különböző dolgokat fizetni, az egyik az ún. Super vagyis nyugdíjjárulék, a másik pedig a “Medicare” vagy “Workcover” (nem vagyok benne biztos, hogy mindkettőt kell-e, vagy hogy melyik milyen arányú, esetleg ugyanaz-e a kettő). A Super az a bruttó fizetésem 9%-a. A workcover vagy medicare értéke az nem tudom pontosan mennyi, illetve még az egész járulékrendszer meg adórendszer elég homályos számomra, de majd mire adóznom kell – ami csak jövőre lesz – úgyis képbe kerülök.

Szóval a munkahelyi baleset esetén a munkáltató által van biztosítva az ellátásom, az biztos, hogy a WorkCover nevű dolog is biztosít engem, legalábbis kedden ezt mondták a fejtágításon. Tehát ha munka közben baleset ér, akkor a pénzügyek miatt nem kell aggódnom, csak az állapotom miatt. Emiatt azért aggódnék is, ugyanis itt kicsit máshogy működik a segítségnyújtás, mint otthon.

A keddi white card oktatáson elmondták, hogy itt elsősegélyt csak az adhat, aki erre ki van képezve. Na, mondom. Ha nincs az embernek ilyen papírja, akkor hozzá se nyúlhat a szerencsétlen kollégához, mert különben súlyos vádakkal kell szembenéznie. Ja, de ha van elsősegélyes papírod, akkor is beperelhetnek ám. Ha ott vagy, de nem mersz vagy nem tudsz segíteni, akkor azért, ha meg segítesz, de esetleg valamit elrontasz, akkor azért. Nem tudom, hogy sikerült ezek mellett ilyen alacsonyan tartani a munkavédelmi statisztikákat, mindenesetre elég aggasztó szerintem a helyzet. Én különösen az a típus vagyok, hogy nehezen állom meg, hogy ne segítsek, ha tudok, de itt azt hiszem kénytelen leszek. Vagy, kiképezem magam elsősegélyre, de azzal is csak egy nyűgöt veszek a nyakamba. Passz. A főnökkel beszéltem erről, és ő azt mondta, hogy ha ő haldoklik, inkább segítsek, ne foglalkozzak a következményekkel. Mondom oké 🙂 Remélem, ez kölcsönös lesz.

6 hozzászólás »

Szorgos hétköznapok

A héten sok minden történt, elég mozgalmas volt az elmúlt pár nap. Lassan kezdenek felgyorsulni az események, kíváncsi vagyok, a jövő hét mit tartogat majd számomra.

A héten sok ügyintézés lezajlott, sok előkészítő mozzanaton vagyok túl, ami a bevándorlásomat illeti. Kedden ugye leraktam a munkavédelmi vizsgát, megvan a White Cardom, ami a munkához kell majd. Ezen kívül voltam benn a cégnél a papírokat átnézni, aláírni, megbeszélni. Hétfőn és szerdán minden papírmunkát letudtunk, ami kellhet.

Intéztem magamnak egészségügyi biztosítást is, ami alapkövetelmény a 457-es vízumhoz. Erről bővebben hamarosan írok, lényeg, hogy az első 2 heti díj befizetve, visszaigazoló papír átküldve az ügyvédnek, még egy dolog kihúzva a listáról.

Csütörtökön kirándultam Attilával egyet Watson bayen, a muffinok még mindig nem sikerültek úgy, ahogy szerettem volna, de azért megettük. Nem tudom, hogy a glutén mentes liszt volt-e az oka, vagy hogy túl sok sütőport raktam volna a lisztbe (jó magas muffinokat szerettem volna), de elég bénán sültek meg, a külseje jó volt, de a belseje nem sült át eléggé.

Oké, ígérem, ennyi volt a gasztrotúrából, csak hát a sütés-főzés elég szerves része az életemnek, amolyan hobbim is, meg hát úgy a  kaja általában. Csütörtökön a kirándulás után beugrottam a Colesba venni egy-két apróságot, többek között 1.5 dollárért vettem jó kis 6 darabos Coles-os sütit. Tudom, hogy nagyon nem egészséges, de annyira eteti magát!

Este még egy kis skype, skype alatt csokis keksz, vacsorának camambertes szendvics, utána a maradék muffin elpusztítása, utána még egy két-szem coles-os süti. Najó, még egy. Na még egy utolsó. Hopsz, el is fogyott. Estére úgy el csaptam a hasamat, hogy bizony már átkoztam magam a korábbi nasik miatt.

Ma délelőtt érkezett az email, hogy az ügynök sikeresen beadta a papírokat a 457-eshez. Ennek aztán nagyon örültem, de ezzel még nem volt vége az intézni valóknak. Küldött egy emailt, hogy jelentkezzek be a kötelező tüdőröntgenre – bizonyítani kell, hogy nincs TBC-m -, ez is megtörtént, hétfőn megyek a központi Medicare rendelőbe. A szükséges nyomtatványt kitöltöttem, majd nyomtatom és viszem a vizsgálatra.

Hosszú hét volt, lassan vége, most azt hiszem, egy kis pihenő következik pár napig. Eléggé elfáradtam, sok minden volt, és még mennyi minden lesz jövő héten! Valószínűleg megyek majd be megint a cégbe, hogy elintézzük a névjegykártyákat, céges telefont meg az egyenruhát a munkához. A munkában céges pólót meg fekete nadrágot kell majd hordani, plusz acélbetétes bakancsot. Meglátom, milyen opciók lesznek, én nagyon hajlanék a kompozit betétes bakancsra, mert az könnyebbnek tűnik, de majd a főnök megmondja, mit enged a büdzsé. Ha lehet, inkább kiegészítem az összeget, mert a következő 1-2 évre inkább választanék valami könnyebb, jobb cipőt, ha már minden nap abban kell legyek. De majd meglátjuk.

Igyekszem a hétvégén azt a rengeteg infót, ami a héten felgyülemlett, átadni a blogon keresztül. Sok érdekességet tanultam a héten, amik mind fontosak a bevándorlással kapcsolatban. Sok minden máshogy van azért Ausztráliában, mint otthon, de lassan kezdenek kitisztulni a dolgok. Szóval nézzetek vissza a hétvégén, új posztok várhatóak!

Addig is, szép hétvégét kívánok ezzel a pár képpel Watson bayről!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

21 hozzászólás »

White Card

Tegnap sikeresen átestem az első szakmai megmérettetésemen, nevezetesen megszereztem a White Cardom. A White Card tulajdonképpen egy munkavédelmi igazolvány, ami lehetővé teszi, hogy az ember építési területen dolgozzon illetve tartózkodjon. Enélkül elvileg be sem lehet lépni ilyen területre, nekem meg majd a munkám miatt kell néha.

Most egy kicsit a szubjektív részéről illetve a tanfolyamról fogok írni, a napokban meg majd közzéteszek egy kis szakmai összefoglalót az ott tanultakról, ami bár nem szolgál tananyagként illetve felkészítő anyagként semmihez, de érdekességként jól jöhet azoknak, akik erre a területre készülnek.

A tanfolyam maga egy napos, elvileg 7 órás. Gyakorlatban 9:30-at lőtték fel kezdésnek – persze korábban mentem én is, mint mások, és háromnegyed 5-kor végeztem. A 9 órás érkezés után rövid adminisztrációs feladatokkal látták el a résztvevőket, ki kellett tölteni a jelenléti ívet és egy regisztrációs lapot, valamint fel kellett mutatni a személyazonosságot igazoló dokumentumokat. Különböző szabályok vonatkoznak a frissen érkezettekre és a 6 hétnél régebb óta itt tartózkodókra, bővebben a szervezet honlapján.

A bevezető információk után megkezdődött az oktatás. A közönség elég vegyes volt, főként fiatalok, a világ minden részéről, de volt például egy 26 éve Ausztráliában élő lengyel úr is. Voltak diákok és mérnökök, szakik és nem szakik, szóval tényleg vegyes felvágott volt.

Az oktatás során egyrészt kaptunk egy összefűzött mappát, amiben mindenféle infó volt, másrészt kivetített az előadó diákat, és azokat vettük át. Az oktatás során sokszor visszakérdezett, és megbeszéltünk bizonyos helyzeteket, sokat mesélt valós esetekről, és voltak csoport feladatok is. Eléggé ösztönözött minket a kommunikációra, szóval végülis amúgy nem lett volna unalmas, csak emígy. Volt egyébként egy 15-20 perces videó is, ami – bár nem szánták viccesnek, de eléggé az volt – valós esetek alapján igyekezett minket fontos tudnivalókkal ellátni a munkavédelmet illetően.

Itt egyébként szó esett arról is, hogy a súlyosabb balesetek nagy része létráról való leesés során következik be. Érdekes, hogy az esetek 88%-ában nem a munkások esnek le a létráról, hanem teljesen átlagos, hétvégén létrára mászó emberek. Tehát a otthoni barkácsolás (DIY) az oktató szerint veszélyes dolog. Megjegyezte azt is, hogy idén NSW-ben tudomása szerint még egy munkás sem esett le létráról, ezzel szemben az ismerősi körben az elmúlt 4 hétben 8 esetről tud. Biztató.

A sok-sok “észosztás” után pedig a nap végén volt egy 41 kérdésből álló feleletválasztós teszt, amit kitöltöttünk, és ezzel szerencsésen levizsgáztunk az aznap leadott anyagból. Kaptunk egy oklevelet is, hogy sikeresen elvégeztük a kurzust, ez két hónapig érvényes, de elvileg két hét után megérkezik postán a műanyag kártya, ami kb. így fog kinézni:

Két dolgot emelnék ki még ezzel kapcsolatban, ami annyira nem is szakmai, inkább statisztikai jellegű illetve korábbi eseményeken alapszik.

Az egyik, hogy én például abszolút hasznosnak találtam, hogy szóba kerültek a statisztikák. New South Walesben körülbelül 300,000 ember dolgozik építkezéseken. Érdekes adat volt, hogy 20 évvel ezelőtt egy évben 60 halálos baleset történt építkezéseken, 2008-ban 22, míg 2011-ben csak kettő. Ez valószínűleg annak is betudható, hogy elég komoly figyelmet fordítanak a munkavédelemnek (ebbe igazából majd a következő posztban megyek bele), másrészt nyilván a technikai fejlődés is közrejátszik.

Az egyik eset, amit az előadó említett, és roppantul felkeltette az érdeklődésemet, az egy nem túl régi építkezés története volt a George Streeten. Ez a belvárosban van, és egyébként arról a komplexumról van szó, aminek az aljában a központi (aka legnagyobb) Apple bolt is van. Az építkezésen 450 ember dolgozott, napi 24 órában, és az építkezést a vállalt határidő előtt 5 hónappal fejezték be – személyi sérülés illetve haláleset nélkül. Az építkezés során nagyon nagy marketinget raktak a munkavédelem mögé, külön szlogent is alkottak erre az építkezésre, ami az volt: “Cool to Care”. Vagyis ha látod, hogy gond van, vagy valami nem stimmel, akkor mindenképp szólj, csinálj valamit, stb.

Ez volt egyébként az egyik fő mondanivalója az oktatásnak, ez a munkavédelem egyik legsarkalatosabb pontja itt, hogy ha bármilyen kétséged van a munkavégzés biztonságosságát illetően, akkor azt inkább jelezd, ne is folytasd addig, amíg nem ítéled biztonságosnak a helyzetet. Nem is tudom, hogy haladnak így itt a dolgok, mert első ránézésre elég szőrszálhasogató a hozzáállásuk, bizonyos kérdésekben pedig kicsit más a hozzáállás, mint Magyarországon.

A másik dolog, ami megragadta a figyelmem, az a bullying kérdése volt. A bullying itt tulajdonképpen szekálást jelent. Itt a munkahelyi szekálást nagyon komolyan veszik, és ezt a munkavédelmi szabályzat alatt tárgyalják. Külön rész van erre a szabályzatban “Bullying and Harassment” néven, ami lefordítva körülbelül bántalmazást és zaklatást jelent. Más blogban is olvastam, hogy ezt milyen komolyan veszik, és a rádióban is többször foglalkoztak vele, de nem teljesen értettem eddig, hogy miért. (Azon kívül persze, hogy az ozzik nem túl önállóak, így egy emberi konfliktust elintézni már komoly kihívás egyeseknek.)

Az oka valószínűleg főként egy bizonyos esetre vezethető vissza, ugyanis 2006-ban a 19 éves Brodie Panlock öngyilkosságot követett el, miután végleg kiakadt a munkahelyén elszenvedett különböző “csínytevésektől”. Szekálták az öltözködése miatt, meg szószt öntöttek a hajára. Bennem két kérdés merült fel: 1. Miért nem hagyta ott a munkahelyét? 2. Felnőtt emberek ilyet csinálnak ebben az országban? De lényeg a lényeg, az ügy nagy nyilvánosságot kapott, és ugyan megbüntették a főnököket meg az alkalmazottakat több, mint 300,000 dollárra, de nyilvánvaló volt, hogy a szülők nem hagyják annyiban, és így a nép nyomására szigorítottak a törvényeken. Gyakorlatilag ma, ha valaki öngyilkosságot követ el a munkahelyi zaklatás következtében, a főnöke illetve az érintettek felelősségre vonhatóak, és ugyanúgy 10 év börtönnel sújthatók, mintha emberölést követtek volna el.

A nap tanulsága az volt, hogy igazából elég sok minden máshogy van, de nem elsősorban a munkavédelemben. Bár maga az anyag illetve az oktatás különösebb agymunkát nem jelentett, azért nagyon sok újdonságot tanultam ma is Ausztráliáról. És legalább elmondhatom, hogy egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, hogy végre munkába állhassak.

1 Hozzászólás »

Na, majd ha nálam nem lesz…

… akkor nálam is ennyibe fog kerülni. Tömören ezzel összegezhetem az   utolsó napi pénzváltás tapasztalatait.

Ismeritek a viccet a két üzletemberről meg a vásárlóról, aki bemegy az   egyikhez és kap egy remek árat, míg a másiknál ennél magasabbat. “De hát a szomszédban olcsóbb!” – mondja. “Akkor vegye meg ott”- feleli rá az üzletember. “De hát ott épp nincsen.” Ja.

Ma a vízumos ügyintézés után még beiktattam, hogy gyorsan váltok egy kis kiwi dollárt költőpénznek. Vettem ki készpénzt a kártyámról, majd bementem az első utamba kerülő bankba, hogy átváltsam. Az árfolyam jó volt, de a pultos kislány azt mondta, hogy inkább menjek be a szemközti pénzváltóba, mert ők itt a bankban komoly díjat számítanak fel a váltásért. (10 dollárt, ami a váltás összegéhez képest 12-15%, tényleg sok, ahhoz képest, hogy szemben ennyit sem.)

Átmentem szembe a kis ázsiai pénzváltóhoz, aki bár mufurc volt, de azért mondott egy még jobb árfolyamot, és előadta, hogy ők itt mennyivel jobban váltanak a banknál. Mondom remek, kérek 90 dollárt. Csak ennyit? Mondom, igen, ennyit. Pakol, nézelődik jobbra-balra, és végre kinyögi, hogy ja, hát nekik nincsenek kis címleteik. Na köszi.

Na, akkor séta át a saját bankomba, hátha ott majd nem vonnak le tőlem plusz 10 dollárt a váltásért. Sorba állok, sorra kerülök, előadom, mit szeretnék. Kollegina egy kis türelmet kér, hogy ellenőrizze, hogy van-e új-zélandi dollárjuk. (Mellesleg Ausztrália legnagyobb bankjáról van szó.) Sűrű elnézések közepette közli, hogy sajnos nincs, és talán fáradjak be a belvárosi központi bankfiókba, ha váltani szeretnék, mert ott tartják az összes valutájuk. Mondom, köszi.

Szóval így állok, pár óra múlva már Új-Zélandon leszek, és még nincs új-zélandi pénzem. Két dolog jutott erről eszembe. Az egyik az, hogy valószínűleg így sugallják az embereknek, hogy ne akarják külföldön elkölteni az itt keresett pénzüket, maradjanak csak a jó kis ausztrál dollárnál.

A másik, és ez a valószínűbb, hogy jelenleg olyan környéken lakom, ahol az embereknek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy utazgassanak. És akkor tulajdonképpen érthető, hogy a szolgáltatók alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz. Mégis, nem furcsa, hogy a bankok és a pénzváltó nem tart valutát? Ez kb. olyan, mintha otthon nem tudnék eurót váltani. Vicces.

4 hozzászólás »

Diákvízum

A hétvégén komoly elhatározásra jutottam. Visszaülök az iskolapadba 🙂

Viccet félretéve, komolyan. Nyilván a diákvízumnak megvannak a maga előnyei illetve hátrányai, de tény, hogy most ezt a megoldást látom a legjobbnak itt Ausztráliában. Persze itt is különböző lehetőségek vannak, én úgy gondolom, ha már egy kisebb vagyont áldozok erre a célra, talán érdemes lenne hasznosan elköltenem ezt a pénzt.

Szóval az elmúlt két napban, meg még holnap is, azzal töltöttem/töltöm az időmet, hogy megfelelő kurzust találjak, ami nem csak megfizethető, de hasznos vagy érdekes is. Több opció is felvetődött bennem, az egyik ilyen egy business certificate megszerzése volt. Különböző témákban kínálnak üzleti képzéseket, és fél év alatt az ember szerezhet egy papírt arról, hogy ért a marketinghez vagy a kis és középvállalkozások vezetéséhez. Bár az ilyesmi sosem volt a szívügyem, az elmúlt másfél évben többször is éreztem, hogy hasznos lenne, ezért végülis szívesen tanulnék valami ilyesmit.

Egy ilyen kurzus egyetemek, főiskolák és TAFE intézmények szerveznek. A TAFE (Technical and Further Education – szakmai továbbképzés, amolyan OKJ szerű) nagyon sok fajta szakmát és területet lefed, az üzleti kurzusokat, mérnöki kiegészítő képzéseket, vendéglátós tanfolyamokat stb. Igazából jó nagyon, csak egy baj van vele. Magyarországnak Assessment Level 2-es. Najó, bocs, hogy így belementem rögtön a részletekbe, anélkül, hogy megmagyaráztam volna az elejét.

Szóval. Ha az ember ausztrál vízumért folyamodik, legyen az akármilyen, elsőként egy fontos dolgot kell megválaszolni, hogy honnan kéri azt a vízumot. Nagyon fontos. Így például eVisitor vízumot, magyarul egyszerű turista vízumot interneten csak Ausztrálián kívülről lehet kérni. Ez az, ami nekem is van.

Aztán, vannak olyan vízumok, amiket attól függően kérhetsz kívülről vagy belülről, hogy milyen állampolgár vagy. Ez az úgynevezett Assessment Level. Ha a vízum, amiért folyamodsz a te országodra nézve Level 1, azt kérheted Ausztrálián belül – nem vagyok biztos benne, hogy csak onnan, lehet hogy Ausztrálián kívülről is – , ha viszont Level 2, akkor csak és kizárólag Ausztrálián kívülről folyamodhatsz érte. Persze tipikusan létező jelenség, hogy valaki átrepül Új-Zélandra, beadja a kérvényt, majd visszajön. Ez azért egy kicsit necces abból a szempontból, hogy nem teljesen tudom, mi történik a beadás és a megítélés között. Mert hogy elvileg az ember ugyan jogosult visszajönni a turista vízumával, de azt hiszem (nem 100%) az embernek az új vízumával kell belépnie újra Ausztráliába. Meg hát azért a repülőjegy se olcsó mulatság, bár 200 dollárból meg lehet úszni. De jól jön az a $200 máshol is, úgyhogy nem erre játszok.

Az ideiglenes diákvízumnak jelenleg 7 alcsoportja van. Ezt visa subclassoknak hívják, az egyes alcsoportokat számokkal jelölik 570-től 576-ig. Itt most végigveszem az alcsoportokat, szóval akinek uncsi, pörgessen tovább a következő képig.

570 – Independent ELICOS – gyakorlatilag angol nyelvtanulás. Az ELICOS – az English Language Intensive Courses for Overseas Students rövidítése, magyarul intenzív angol nyelvtanfolyamok. Nincs benne semmi izgi, akit bővebben érdekel az használja a googlet. Nekünk magyaroknak jelenleg ez Assesment Level 2, vagyis otthonról pályázható.

571 – Schools – külföldi általános és/vagy középiskolai tanulmányok, ahogy néztem eléggé szabad a vásár, az ember gyerekét fel kell vetetni valamelyik suliba és akkor járhat ide. Persze ha és mivel 18 év alatti, azért rendesen megnézik, hogy hogyan és mint fogják a gyerkőcöt itt ellátni, de hát ugye ezt muszáj. Level 1.

572 – VET, azaz Vocational Education and Training, magyarul szakmai oktatás és fejlesztés. Na ez lenne a tuti egyébként szerintem otthonról, kicsit több értelmét látom, mint a nyelvtanfolyamnak, bár azért ehhez jól kell beszélni angolul. Meg a másik, hogy ugye otthonról kicsit nehéz megítélni, hogy melyik a jó tanfolyam, és melyik éri meg az árát. Lényegében ide sorolható a TAFE tanfolyamok, a különböző certificate-ek és degreek. Tök jó igazából, mert 6 vagy 12 hónap alatt tanul az ember valamit, a végén kap egy papírt, mellette meg dolgozhat. Kár, hogy Level 2.

573 – Higher Education – felsőoktatás. Nem hiszem, hogy kell rajta mit magyarázni, fizess be előre egy év tandíjat,  és potom $25,000 – $30,000-ért jöhetsz is, várunk szeretettel. Köszi. Level 1.

574 – Postgrad Research – PhD kutatás. Ez jó lehet, mert sokan ösztöndíjat kapnak rá, vagyis legalább nullszaldós az ember, de valószínűbb, hogy még gyűjtögetni is tud. Ami egyedül hiányzik hozzá, az a tanulmányi és szakmai háttér ;D hiába Level 1, nekem nem segít.

575 – Non-Award – nos, igen, lassan közelítünk. Ugyanis Ausztráliában elég sok egyetem önfenntartó, amit többek között azzal  ér el, hogy nem csak azok járnak egyetemre, akiknek kell. Vannak ugyanis nem kevesen, akik csak úgy heccből, najó, félig szükségből tanulnak valamit. Például bizonyos üzleti szakokon már dolgozó üzletemberek végigülnek egy-egy kurzust, mert hátha tanulnak valami újat, vagy például IT-sek meghallgatnak egy innováció kurzust, mert hasznos nekik. Én pedig mindig szerettem volna biomedical engineering tárgyakat hallgatni… Level 1.

576 – AusAID or Defence – ez a vízum azoknak a külföldieknek szól, akiket az AusAID vagy a Defence támogat a tanulmányaiban. Többet nem tudok róla.

Szóval, most hogy áttekintettük a vízum típusokat, ajánlom azoknak, akik még többet szeretnének tudni róla, olvassák el az Immi honlap ide vonatkozó részét, ami itt van, a különböző típusok Assessment Leveljeiről pedig itt találtok infókat. Még annyit az assessment levelekről, hogy többnyire minél fejlettebb egy ország, és minél kevésbé tartja őket Ausztrália veszélyes és nem kívánatos bevándorlóknak, annál jobb Level-öket kapnak. Mi egy szinten vagyunk pl. Szlovákiával vagy Maldív szigetekkel, míg mondjuk az olaszok, litvánok, lengyelek csupa egyessel rendelkeznek. Mondjuk az olaszoknak és még jó pár nyugat-európai népnek jár Working Holiday visa is, de ez most annyira nem tartozik ide. Maradjuk annyiban, hogy az ausztráloknak mi azért vad kelet vagyunk.

Aki esetleg lemaradt volna, annak elmondom, azért ilyen fontos a diákvízum, mert minden diákvízumhoz jár heti 20 óra munkavállalási engedély, vagyis, hogy pontos legyek, 2012. március 23-ikától 2 hetente 40 óra, de ez nem haladhatja meg a heti 20 órát. A kikötés csak annyi, hogy bármelyik egymást követő két hétben nem lehet többet dolgozni 40 óránál. Mindez suli időben, oktatási szünet idején pedig unlimited, vagyis korlátlan munkavállalás. Jó, mi? Az egy baj vele, hogy ha vége a kurzusnak, lejár a vízum is, és az ember szépen elhagyhatja az országot, ha csak nem talál ki valamit.

Az elmúlt napokban a megfelelő kurzust kerestem, amit 4-6 hónapig tervezek tanulni, hogy teljesítsem a diákvízum követelményeit. Amikor anno elmentem ahhoz a bevándorlási tanácsadóhoz a kínai negyedbe, ő nagyon a felsőoktatást nyomta, de hát azért az horror összeg, ha akarnám se nagyon tudnám most megengedni magamnak. Egy bachelor képzés 10-11 000 dollártól kezdődik, és mondjuk egy mérnöki bachelor olyan 30-35 000 dollár körül van. Egy évre. És egy szemesztert legalább ki kell fizetni előre. Nem igazán az én szintem…

Vannak ugye a TAFE tanfolyamok, amik árban 4000-4500 dollár körül indulnak egy fél évre és 6-8000 dollárig mennek fel, vagy még feljebb, de ezek azért egy olcsóbb alternatívát jelentenek. Tetszene is egy-kettő, jó is lenne, de sajnos az 572-es vízum nem nekem való.

Végülis csak rászántam magam, hogy valami felsőoktatás után nézzek, ha már nem akarom elhagyni az országot. Ekkor bukkantam rá a Non-degree vagy non-award oktatásra valamelyik egyetem honlapján. Lényegében, mint korábban is említettem, az ember felvehet 1-2 tárgyat az egyetemen, just for fun. Ez azért is jó, mert tényleg olyan órára ülhetek be, ami érdekel is, magyarul nem lesz kínszenvedés, másrészt meg eléggé sok szabadidőt hagy, többet, mint egy tanfolyam.

Megkezdődött tehát a vadászat a megfelelő tantárgy után. Mivel ettől függetlenül baromi drága az oktatás, ezért egy 6 kredites tárgyat tudok csak felvenni, az is $3800-4500 körül mozog egyetemtől és kartól függően. Egyelőre három egyetemet néztem ki, amin utánajárok a dolgoknak. Jó, igazából négyet, de a Macquarie Egyetem elég gyorsan kiesett, hogy megláttam az árait meg hogy mennyire a világ legjobb X egyeteme között van. A maradék három a UTS, a USYD és a UNSW.

A UTS, közismertebb nevén a University of Technology Sydney vagyis az itteni műegyetem, a belvárosban, mindenhez közel, a Central station mellett van. Ez nagyon kényelmes, ráadásul a campus elég modern, és nagy, és csilli-villi, hadd ne mondjam tovább. Itt összefutottam egy magyar villamosmérnök tanonccal, élmény volt! Beszélgettünk egy kicsit, elmesélt pár dolgot, úgyhogy hasznos volt. Remélem tartjuk a kapcsolatot, bár ő is óva intett az itteni magyaroktól 😉 A UTS nemzetközi részlegén nem tudtak nekem rögtön választ adni, hogy milyen opcióim vannak non-award diákként – ezek a kurzusok ugyanis főként helyieknek elérhetőek. Még visszaszólnak.

A következő hely a University of Sydney volt. Igazából lehet, hogy kicsit túlzsúfolt, lehet, hogy kicsit lepukkant, de annyira imádnivaló. Hatalmas egyébként, sok parkkal és épülettel, kicsit nekem hasonlít a BME-re. Emberek ülnek a fűben, néha kicsit szocreálnak tűnnek az épületek, de egyszerűen élet van benne. Olyan jópofa. Az összes kép onnan van 🙂

Itt egyik irodából küldözgettek a másikba, először voltam a nemzetköziben, majd a mérnöki kar irodájában, majd továbbküldtek a gépész-, aero- és mechatronikai mérnöki tudományok iskolájába. Na remek. Ja, mert itt egyébként kinéztem előre, hogy milyen remek kis biomedical részlegük van, és azon céloztam meg egy-két tárgyat. Szóval, itt persze az admin csaj ugyanolyan tanácstalan volt mint az előző két helyen voltak, de legalább bevitt az egyik oktatási felelőshöz, egy tanárhoz, aki az első és másodévesek tárgyfelvételeiért felel. Megbeszéltük eddig miket tanultam, meg miből írtam a diplomamunkám, meg megmutattam egy-két publikációmat, ő meg elmondta milyen tárgyakból választhatok, meg most épp milyen órát tart, meg milyen lehetőségeim vannak. A beszélgetés végére mindketten ugyanolyan izgatottak lettünk, neki tetszettek a publikációim, nekem meg a tantárgyak és a témák. Szóval izgis.

Közben az admin csaj igyekezett mindent megtenni, megtaláltuk a karon kb. az egyetlen embert, aki tudja, hogy kell jelentkeznem a kurzusra – az egyik aero tanár. Pff. Ja, mellesleg persze csajok nuku, tényleg zéró, diákok 90%-a ázsiai. Minden másban tiszta gépész, mutatok pár képet:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szóval a jelentkezésem bár központilag érkezik be online formában, az elbírálás elvileg a szakon történik, ezért az utána járás.

De tetszett, remélem a tisztázódnak a részletek is, meg minden apróság, és akkor minél előbb tudok jelentkezni.

Azért még holnap megnézem a University of New South Walest, ami kicsit arrébb van, de közvetlen busz visz oda. Ott is jó a biomedical részleg, majd meglátjuk, ott mennyire fogadnak lelkesen. Ezeket intézem a héten, közben próbálok egészségesen táplálkozni és spórolni 🙂 Nem egyszerű 🙂

1 Hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: