Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Életjelek

A várakozás felőrölhetné az idegeimet, de nem teszi. Nyugodt vagyok, még kiélvezem a hátralévő napokat, amik előttem állnak a munka kezdetéig. Persze igyekszem hasznos és haszontalan dolgokkal is telezsúfolni a napjaim, van, amikor ez sikerül, van, amikor kevésbé.

Hétfőn elmentem a tüdőszűrésre, mit ne mondjak, kicsit más, mint amire a ködös emlékeim alapján emlékeztem Magyarországról. Lehet, hogy most felhördültök, de otthon csak egyszer voltam, még azt hiszem általános iskolás koromban. Az az egy élmény valahogy elvette a kedvem a folytatástól, azt hiszem, nem a legjobb ötlet egy tinit félmeztelenül egy hideg fém laphoz állítani, mert valahogy elég mély nyomot hagyott bennem, és ezek után inkább elkerültem a kötelező szűrést.

Na itt azért több minden más, a környezet modern és kényelmes volt, persze ezért az árért elvárható. Az ügyintézés – egy kis mizériát leszámítva – pörgős és hatékony volt, igazából onnantól kezdve, hogy megszereztem a hiányzó infót telefonon, 15 percen belül már végeztem is mindennel, mehettem haza. A tüdőszűréshez nekem egyébként a 160-as űrlapot kellett előre kitölteni, de nem aláírni, ezt küldik majd tovább a hivatalnak a röntgen felvétellel együtt.

A vizsgálathoz először bevezettek az öltözőfülkékhez – külön részlegek a nőknek és a férfiaknak – és kaptam egy papír eldobható rucit, amit át tudtam venni a vizsgálathoz. Akasztó illetve válfa is volt a ruháknak, de ki volt írva, hogy minden értéket tessék bevinni magunkkal, mert ők felelősséget nem vállalnak. A vizsgálónénik (lányok) kedvesek voltak, még mosolyogni is tudtak, megmutatták hogy álljak a készülékhez és mit fogjak meg, és már kész is voltam. Megköszönték, és közölték, hogy mehetek haza. Köszi 🙂

A héten ezen kívül nem sok minden történt, a szokásos hétköznapi dolgokkal foglalom el magam – mosás, főzés, takarítás a hasznosakból, és olvasás, netezés, filmezés a haszontalanokból. Van, hogy erőt érzek magamban egy kis testmozgáshoz, aztán máskor meg épp, csak teszek-veszek, és el is megy a nap. Ez már nem sokáig lesz így, tudom, úgyhogy most nem bosszantom magam emiatt egyáltalán.

A napokban egyébként több bevándorlással foglalkozó oldalt is nézegettem időtöltés és tájékozódás gyanánt. A bevándorlási hivatal hivatalos blogján például ezt olvastam:

“Employer sponsored visa categories, including the 457 visa program, have the highest processing priority, which means skilled workers can be deployed more quickly into the Australian workforce where they are most needed.”

Tehát a 457-es vízum a feldolgozási folyamat során a legmagasabb prioritást élvezi, vagyis a munkavállalók így gyorsabban munkába állhatnak, mint más vízumok esetében. Én legalábbis ezt vettem le belőle. Remélem ez a valóságban is így van, eddig a jelek is ezt mutatják.

A héten a leendő munkáltatóm például kapott egy furcsa telefont, a vonal végén ugyanis valaki engem keresett. Az egyik főnök szerint az Immi lehetett, hogy letesztelje, nem dolgozom-e már ott véletlenül. Hehh, erre ráfaragtak. Ha eddig kihúztam, most már bizony nem hagyom, hogy holmi fekete munkán megbukjon a történet! Nem dolgozom addig náluk, amíg nem lesz meg a szükséges papírmunka, és nem is tervezek semmilyen szabálysértést elkövetni. Jó persze, ez triviális, meg hát az eddigi beszámolóim alapján is lejöhetett, hogy erre nem került sor, csak gondoltam megosztom veletek ezt az apró információt.

A másik, hogy közben bekértek elvileg tőlük még valami plusz papírt, úgyhogy nem tudom pontosan, mi zajlik a háttérben, de a lényeg, hogy foglalkoznak az üggyel. Szóval semmi okom az aggodalomra, amíg plusz információkat kérnek, az csak jó jel, mert mutatja, hogy pörögnek a dolgok. Ha nagy csend van, na az a nem túl jó. Így is, hogy pár nappal a beadás után már történik valami, ez számomra nagy pozitívum.

Kíváncsi vagyok, tőlem kérnek-e még plusz iratokat illetve űrlapokat, de igyekszem előre felkészülni minden eshetőségre. Olvasok és kutatgatok a témában, ha majd kérik azt, amit lehet, hogy kérnek, akkor majd megírom azt is. Addig, amíg releváns dolog nem történik az ügyben, nincs nagyon miről beszámolnom. De azért tudjátok, hogy élek.

Reklámok
1 Hozzászólás »

457

kép az irishecho.com.au-ról

Kicsit körbejárom az épp ügyintézés alatt álló vízumomat, mely így most a második szintet jelenti a bevándorlásom folyamatában. Itt azért jelezném, hogy ez semmiképp sem jelent pontos útmutatást illetve bevándorlási tanácsadást az idekészülőknek, egyrészt azért, mert minden eset más, másrészt azért, mert hivatalos információt csakis a bevándorlási hivatal adhat a témában. Plusz fogódzónak azért jól jöhet, meg egy kis személyes betekintést is nyújt a vízumügyintézés témakörébe.

A 457-es, teljes nevén Sublcass 457 – Business (Long Stay) Visa egy ideiglenes, munkáltató által szponzorált vízumtípus. Ez a vízum lehetővé teszi, hogy egy külföldi állampolgár ideiglenesen éljen és dolgozzon Ausztrália területén 1 nap és 4 év közötti időintervallumban. A vízumhoz kell egy olyan cég, ami alkalmas arra, hogy szponzorálja a külföldi állampolgár munkavállalását, tehát vagy alkalmas a szponzorációra, vagy rendelkezik érvényes szponzori státusszal.

A vízum folyamata a következő: az adott cég rengeteg papírmunka árán szponzori státuszt szerez a bevándorlási hivataltól, majd jelöli a külföldi munkavállalót a rendszerben, hogy Gipsz Jakabot szeretné alkalmazni valamilyen pozícióra. Ez a második lépcsőfok a nomination. A nomination során is több feltételnek kell megfelelni, csak olyan állásra lehet jelölni a munkavállalót, ami rajta van a bevándorlási hivatal által közzétett hiányszakmák listáján (abból is csak az egyik, szűkített listán). Ezekkel párhuzamosan, vagy ezek után a munkavállaló pedig beadhatja a kérelmét a 457-es vízumra. Ha minden gromek, akkor pár hét alatt (a hivatalos tájékoztatás szerint 6-8 hét az átfutási idő) a munkavállaló szépen el is kezdhet dolgozni az adott cégnél.

A 457-es szép és jó vízum, de sokan óva intenek/intettek tőle. Több kikötés is van ugyanis, ami miatt erősen megfontolandó a vízum. Az egyik ilyen, hogy az ember csak annál a cégnél dolgozhat, ami őt szponzorálta. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg a munkaszerződés szól, az ember tulajdonképpen (kicsit) ki van szolgáltatva a munkaadónak, mert odaköti a szerződése. Ha a munkaadó időközben valamiért felmond, akkor a bevándorló vagy szépen elhagyja az országot 28 napon belül, vagy keres gyorsan egy másik céget, aki hajlandó ugyanezt végigcsinálni.

A másik oldalról viszont a munkaadó kötelezve van többek között arra is, hogy ha felmond a munkavállalónak, vagy valamiért felbontják a szerződést, akkor köteles gondoskodnia róla, hogy a munkavállaló elhagyja az országot. Tehát repjegyet kell vennie. Emellett a szerződés időtartama alatt folyamatosan ellenőrizhetik a céget, hogy tartja-e magát a vállalt egyéb feltételekhez, tehát például folyamatosan biztosítja-e az azonos feltételeket a külföldi és az ausztrál munkavállalóinak, vagy fordít-e elegendő pénzt a képzési hozzájárulásra stb.

Látható, hogy bizony nem a legsimább utat választottam – ismét. Ugyanakkor nekem számos szempontot kellett figyelembe vennem. Az egyik ilyen a vízum átfutási ideje. Sokan nálam jóval régebben elkezdtek készülni az ausztrál életre, ami több éves folyamatot jelent. Való igaz, hogy ha az embernek van annyi tartaléka és ideje, hogy rögtön önállóan pályázzon meg egy PR (állandó lakosi) vízumot, akkor bizony sokkal jobb dolga van, mert ugyan hosszú idő alatt van meg, de több lehetőséget és szabadabb életet biztosít.

A gyakorlatban nekem erre se energiám, se pénzem nem volt. A szakmaelismertetés egy vagyon, a tapasztalatom nem volt elég, és mindent összevéve nem is akartam a PR vízumra 1-2 évet várni, amíg otthon szenvedek. Ezért vágtam bele a turista vízummal, lesz, ami lesz alapon. Így utólag, hát, lehet, hogy csinálhattam volna okosabban is, mondjuk egy diákvízummal, de az is elég drágának tűnt otthonról, meg aztán így legalább az első pár hónapban nem volt rajtam az a nyomás, hogy belefeccöltem egy csomó pénzt, muszáj itt maradnom. Ebből a szempontból jó volt a turista vízum.

A másik dolog az elköteleződés kérdése. Lehet, hogy sokaknak furcsa lehet, hogy én itt 4 évre aláírtam egy szerződést, amihez tartanom kell magam. Nos, én abszolút nem érzem rosszul magam emiatt. Élek-halok a munkáért, amit csinálok, és részben azért utaztam többezer kilométert, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Persze a munkavállalásnál nagyon tudatosan “válogattam” a lehetőségek között, olyan állást céloztam meg, amit tudtam, hogy szívesen csinálnék 4-5 évig. Ez szerintem egy sarkalatos pont ennél a vízumtípusnál, mert így a kötöttségek nem hogy hátrányt, hanem előnyt jelentenek.

A cég, aki szponzorál, teljes mértékben kielégíti a szakmai igényeimet. Szakmailag hatalmasat lehet fejlődni náluk, egyszerűen kiválóak abban, amit csinálnak, a technikai paraméterek és az eszközök egyedülállóak – szerintem a világon sincs túl sok olyan cég, mint ők. Az emberi oldaláról tekintve pedig keresve se találhattam volna kedvesebb és rendesebb embereket, mint a leendő főnökeim, ezzel is nagyon szerencsés vagyok.

Ha így nézem tehát, akkor a 4 éves szerződés, nem hogy nyűg, hanem egy hatalmas lehetőség. Egy biztos pont, hogy négy évig itt lehetek és csinálhatom, amit szeretek, ráadásul fejlődhetek. Mivel az MSc-met csak elkezdtem, nem fejeztem be, egy kicsit úgyis tekintek erre a 4 évre, mint egy továbbképzésre, mely még jobban elmélyíti a tudásom ezen a szakterületen. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így összehozta a dolgokat, persze a szerencse mellett kitartás és sok munka is kellett hozzá.

A vízum adminisztratív részét tekintve munkavállalói oldalról sok papír kell illetve kellhet az ügyintézéshez. A bevándorlási törvények minden évben változnak, jelenleg a következőket kellett igazolnom:

  • személyazonosságom – útlevél, születési anyakönyvi kivonat, bármely egyéb ilyesmi dokumentum
  • megfelelek a hiánylistán szereplő, és a jelölt munkapozíció betöltésére – szakmai tapasztalatom, önéletrajz, tanulmányok, diploma, munkáltatói igazolás vagy referencialevél formájában stb.
  • megfelelek a nyelvi követelményeknek – érvényes IELTS vizsga, minimum 5-ös pontszámmal minden kategóriában
  • egészségügyi követelmények – orvosi igazolás, hogy nincs TBC-m (tüdőröntgen a Medicare által megszabott intézményben), illetve privát egészségügyi biztosításról igazolás

Kérhetnek még, de remélhetőleg nem fognak:

  • szakmaelismertetés, nekem ezt az Engineers Australia csinálná, de elég hosszú az átfutási ideje, meg hát nem két forint
  • “proof of good character” – vagyis hogy nem vagyok sorozatgyilkos, – erre a magyar hatósági erkölcsi bizonyítvány a válasz, ez már megvan, és le is van fordíttatva az Offi által, jelenleg postán várom. Egyébként ez is kell a munkámhoz is, szóval… hasznos, na.
  • extra orvosi vizsgálatok – nem valószínű.
  • akármi, ami eszükbe jut. Én készültem pluszba még ilyesmikkel: szakmai tapasztalat igazolása portfólióval, szakcikkekkel, szakmai honlap, bankkivonat, photo ID, lakcímigazolás, stb.

A pontos lista egyébként a kötelező dokumentumokról elérhető az Immi honlapján, egész pontosan itt.

Tehát miután összeraktam a szükséges dokumentumokat, kitöltöttem az 1066-os és a 956-os űrlapokat, az összes anyagot az ügynök interneten keresztül benyújtotta. Hétfőn megyek az orvosi vizsgálatra, ahová viszem kitöltve a 160-as orvosi űrlapot, ahol majd jól bejegyzik, hogy nincs semmi komolyabb bajom. Ezt csatoljuk a jelentkezéshez hétfőn, és várhatóan gyorsan lesz valami eredmény.

Természetesen a fejleményekről majd igyekszem folyamatosan beszámolni, remélem lesz valami történés jövő héten. Nem tudom, milyen gyorsan reagálnak az ügyemre, az ember hall mindenfélét, meg ígérgetnek is dolgokat az ügynökök, de a valóság néha más. Majd kiderül, mindenesetre most úgy érzem, mindent megtettem, amit lehetett, szóval innentől kezdve nem tőlem függnek a dolgok.

A nyugodtságom egyébként annak is betudható, hogy időközben ügynökváltás történt, és a mostani kicsit pörgősebb és gyorsabban intézi a dolgokat. Ez az új ügynök ugyanaz, akivel előtte már együtt dolgozott a munkáltatóm, és ezért az ő oldalukról minden papír megvolt nála. Plusz, szerencsére a további költségeket végülis nagyvonalúan átvállalta a cég, úgyhogy a következő hetekben a nagy kiadásoktól megkíméltek. Ez azért jól esik, mert a várakozásban a pénzügyek azért nyugtalanítottak egy kicsit, annak ellenére, hogy itt a blogon nem adtam neki hangot az utóbbi időben.

De ezzel kapcsolatban az az igazság, hogy az elmúlt pár hónapban eléggé megváltozott a hozzáállásom a pénzügyekkel kapcsolatban. Voltak nagyon gázos szituációk az elmúlt hetekben, de egyrészt a munka miatt kicsit megnyugodtam, hogy nemsokára újra keresni fogok, másrészt meg úgy vagyok vele, hogy valahogy úgyis lesz, felesleges idegeskedni olyanon, amin nem tudok változtatni.

Szóval most kihasználom a hátralévő időt, lélekben készülök a munkára, igyekszem visszaszokni a napi kerékvágásba. Gyakorolok, teszek-veszek, igyekszem a szervezetemet felkészíteni a 8 órás melóra, meg ilyesmik. Ugyan otthonról nem gondoltam volna, hogy fél év is kell, mire Ausztráliában munkába tudok állni, de úgy néz ki, lassan a végére érek ennek a hosszú menetnek. Vajon akkor most ezt már hívhatjuk bevándorlásnak?

6 hozzászólás »

Szorgos hétköznapok

A héten sok minden történt, elég mozgalmas volt az elmúlt pár nap. Lassan kezdenek felgyorsulni az események, kíváncsi vagyok, a jövő hét mit tartogat majd számomra.

A héten sok ügyintézés lezajlott, sok előkészítő mozzanaton vagyok túl, ami a bevándorlásomat illeti. Kedden ugye leraktam a munkavédelmi vizsgát, megvan a White Cardom, ami a munkához kell majd. Ezen kívül voltam benn a cégnél a papírokat átnézni, aláírni, megbeszélni. Hétfőn és szerdán minden papírmunkát letudtunk, ami kellhet.

Intéztem magamnak egészségügyi biztosítást is, ami alapkövetelmény a 457-es vízumhoz. Erről bővebben hamarosan írok, lényeg, hogy az első 2 heti díj befizetve, visszaigazoló papír átküldve az ügyvédnek, még egy dolog kihúzva a listáról.

Csütörtökön kirándultam Attilával egyet Watson bayen, a muffinok még mindig nem sikerültek úgy, ahogy szerettem volna, de azért megettük. Nem tudom, hogy a glutén mentes liszt volt-e az oka, vagy hogy túl sok sütőport raktam volna a lisztbe (jó magas muffinokat szerettem volna), de elég bénán sültek meg, a külseje jó volt, de a belseje nem sült át eléggé.

Oké, ígérem, ennyi volt a gasztrotúrából, csak hát a sütés-főzés elég szerves része az életemnek, amolyan hobbim is, meg hát úgy a  kaja általában. Csütörtökön a kirándulás után beugrottam a Colesba venni egy-két apróságot, többek között 1.5 dollárért vettem jó kis 6 darabos Coles-os sütit. Tudom, hogy nagyon nem egészséges, de annyira eteti magát!

Este még egy kis skype, skype alatt csokis keksz, vacsorának camambertes szendvics, utána a maradék muffin elpusztítása, utána még egy két-szem coles-os süti. Najó, még egy. Na még egy utolsó. Hopsz, el is fogyott. Estére úgy el csaptam a hasamat, hogy bizony már átkoztam magam a korábbi nasik miatt.

Ma délelőtt érkezett az email, hogy az ügynök sikeresen beadta a papírokat a 457-eshez. Ennek aztán nagyon örültem, de ezzel még nem volt vége az intézni valóknak. Küldött egy emailt, hogy jelentkezzek be a kötelező tüdőröntgenre – bizonyítani kell, hogy nincs TBC-m -, ez is megtörtént, hétfőn megyek a központi Medicare rendelőbe. A szükséges nyomtatványt kitöltöttem, majd nyomtatom és viszem a vizsgálatra.

Hosszú hét volt, lassan vége, most azt hiszem, egy kis pihenő következik pár napig. Eléggé elfáradtam, sok minden volt, és még mennyi minden lesz jövő héten! Valószínűleg megyek majd be megint a cégbe, hogy elintézzük a névjegykártyákat, céges telefont meg az egyenruhát a munkához. A munkában céges pólót meg fekete nadrágot kell majd hordani, plusz acélbetétes bakancsot. Meglátom, milyen opciók lesznek, én nagyon hajlanék a kompozit betétes bakancsra, mert az könnyebbnek tűnik, de majd a főnök megmondja, mit enged a büdzsé. Ha lehet, inkább kiegészítem az összeget, mert a következő 1-2 évre inkább választanék valami könnyebb, jobb cipőt, ha már minden nap abban kell legyek. De majd meglátjuk.

Igyekszem a hétvégén azt a rengeteg infót, ami a héten felgyülemlett, átadni a blogon keresztül. Sok érdekességet tanultam a héten, amik mind fontosak a bevándorlással kapcsolatban. Sok minden máshogy van azért Ausztráliában, mint otthon, de lassan kezdenek kitisztulni a dolgok. Szóval nézzetek vissza a hétvégén, új posztok várhatóak!

Addig is, szép hétvégét kívánok ezzel a pár képpel Watson bayről!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

21 hozzászólás »

Lakcímkártya és vízum

A tegnapi egy nagyon mozgalmas nap volt, mindent sikerült végrehajtani, amit kitűztem, de csak késő estére, amikor is bezuhantam az ágyba a fáradtságtól. Úgyhogy a tegnapi elmaradt hírek helyett itt az utánpótlás.

A költözés abszolút pikk-pakk megvolt, fél 9-re már az új helyemen voltak a cuccaim, de azért a kicsomagolás még most is várat magára. Ma elvileg megcsinálhattam volna, de mással voltam elfoglalva. Talán majd vacsora után.

Ezután az RTA-ba mentünk bejelenteni engem az új címemre. Azért a többes szám, mert nem lehet csak úgy bejelentkezni itt egy címre, kell hozzá legalább egy főbérlő, de mindenképp egy olyan személy, akinek van helyi jogosítványa, egy olyan ember, aki úgymond kezeskedik értem. Én vittem – azt hittem -, minden iratomat, ami kellhet, és nekivágtunk.

Mint korábban mondtam, az RTA itt a közlekedési hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Nem tudom, kinek milyen tapasztalatai vannak a hivatalokkal kapcsolatban, de én automatikusan arra számítottam, hogy egy lepusztult helyen ülök majd órákat, mire sorra kerülök. Valahogy ez a berögződés megmaradt.

Ehhez képest az itteni RTA egy hiper-szuper csilli-villi hely, apple gépekkel és digitális kijelzőkkel. A sorszám húzás érintőképernyőről történik – oké, eddig semmi extra, – és 18 jól felszerelt munkahely várja az ügyintéző népet. Persze nem dolgoztak mindben, hiszen még korán volt, de elég jól festettek üresen is a pultok.

Gyorsan sorra kerültünk, aztán gyorsan el is küldtek minket, mert hogy nem volt nálam a banki kivonatom. Az a kivonat, amit csak félévenként állítanak ki, tehát igazából nincs is. De nem akadtunk fenn ilyen apróságok, elmentünk az egyik fiókba, és kértünk. Persze nem adtak. Mert azt nem lehet.

Akkor átmentünk a másik fiókba, ahol ímmel-ámmal valahogy adtak egy papírt, amin rajta vannak az adataim, az új lakcímem meg a számlám adatai. Ez igazából nem bankszámla kivonat, de azt mondták, hogy az RTA-nak ezt el kell fogadnia. És láss csodát, tényleg elfogadta. Úgyhogy nem sokkal később már a kezemben is volt az új, világoskék színű Photo ID-m, fényképpel, lakcímmel, mindennel. Örültem nagyon.

Aztán délután az ügyvéd volt soron, akinél kb. 2-2,5 órát töltöttem, amikor is átbeszéltük nagy vonalakban az ügyemet. Előzetesen már átküldtem neki a tudnivalókat és a kérdéseimet 2-3 oldalban, ezen mentünk csak át. Eredetileg úgy voltam ezzel kapcsolatban, hogy ennyit megér, hogy mielőtt beadom a kérvényt, egy konzultáció keretében tájékozódom az esetleges buktatókról. Elég elszánt voltam, hogy a jelentkezési folyamatot egyedül csinálom végig, főként spórolási szempontok miatt.

Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. A jó hír az, hogy minden lehetőségem és esélyem megvan rá, hogy megkapjam a 457-es vízumot, ami lehetővé teszi, hogy annál az egy cégnél dolgozzak, aki felajánlotta az állást. A rossz hír az, hogy vannak bizonyos íratlan szabályok a bevándorlási ügyekkel kapcsolatban, amit nyilván csak az tud, aki ezzel foglalkozik napi szinten. Ilyen például, hogy az én ügyem egy elég kényes ügy bizonyos paraméterek miatt, és ezért egyedüli beadással körülbelül aláírom a halálos ítéletemet, már ami a bevándorlásomat illeti. Nagyon nem egyszerű 😦

A pozitívumok közé tartozik, hogy ha az ember ügyvéddel dolgozik, akkor hamarabb születhet eredmény az ügyben – természetesen az ő véleménye szerint. Ez azt is jelenti, hogy hamarabb tudnék munkába állni, hamarabb tudnék pénzt keresni, és végre egy kicsit elkezdhetnék a saját lábamra állni. A negatívum persze egyértelmű: hatalmas összegről van szó, amit a szolgáltatásaiért kér. Hiába, az ügyvédeket itt is meg kell fizetni.

Szóval bizonyos szempontokból előrelépés volt a tegnapi nap, másban viszont komoly nehézségekbe ütköztem. Nem tudom, mi lesz. Őszintén, nem tudom csak úgy előkapni azt az összeget, amit az ügyvéd kér, de a tegnapi megbeszélés után esélytelennek látom az önálló vízumügyintézést. Mindent megtennék, hogy folytassuk az ügymenetet, de egyelőre nem tudom, honnan fogom előkeríteni a hiányzó pénzt.

24 hozzászólás »

Védett: Távlati tervek

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Diákvízum

A hétvégén komoly elhatározásra jutottam. Visszaülök az iskolapadba 🙂

Viccet félretéve, komolyan. Nyilván a diákvízumnak megvannak a maga előnyei illetve hátrányai, de tény, hogy most ezt a megoldást látom a legjobbnak itt Ausztráliában. Persze itt is különböző lehetőségek vannak, én úgy gondolom, ha már egy kisebb vagyont áldozok erre a célra, talán érdemes lenne hasznosan elköltenem ezt a pénzt.

Szóval az elmúlt két napban, meg még holnap is, azzal töltöttem/töltöm az időmet, hogy megfelelő kurzust találjak, ami nem csak megfizethető, de hasznos vagy érdekes is. Több opció is felvetődött bennem, az egyik ilyen egy business certificate megszerzése volt. Különböző témákban kínálnak üzleti képzéseket, és fél év alatt az ember szerezhet egy papírt arról, hogy ért a marketinghez vagy a kis és középvállalkozások vezetéséhez. Bár az ilyesmi sosem volt a szívügyem, az elmúlt másfél évben többször is éreztem, hogy hasznos lenne, ezért végülis szívesen tanulnék valami ilyesmit.

Egy ilyen kurzus egyetemek, főiskolák és TAFE intézmények szerveznek. A TAFE (Technical and Further Education – szakmai továbbképzés, amolyan OKJ szerű) nagyon sok fajta szakmát és területet lefed, az üzleti kurzusokat, mérnöki kiegészítő képzéseket, vendéglátós tanfolyamokat stb. Igazából jó nagyon, csak egy baj van vele. Magyarországnak Assessment Level 2-es. Najó, bocs, hogy így belementem rögtön a részletekbe, anélkül, hogy megmagyaráztam volna az elejét.

Szóval. Ha az ember ausztrál vízumért folyamodik, legyen az akármilyen, elsőként egy fontos dolgot kell megválaszolni, hogy honnan kéri azt a vízumot. Nagyon fontos. Így például eVisitor vízumot, magyarul egyszerű turista vízumot interneten csak Ausztrálián kívülről lehet kérni. Ez az, ami nekem is van.

Aztán, vannak olyan vízumok, amiket attól függően kérhetsz kívülről vagy belülről, hogy milyen állampolgár vagy. Ez az úgynevezett Assessment Level. Ha a vízum, amiért folyamodsz a te országodra nézve Level 1, azt kérheted Ausztrálián belül – nem vagyok biztos benne, hogy csak onnan, lehet hogy Ausztrálián kívülről is – , ha viszont Level 2, akkor csak és kizárólag Ausztrálián kívülről folyamodhatsz érte. Persze tipikusan létező jelenség, hogy valaki átrepül Új-Zélandra, beadja a kérvényt, majd visszajön. Ez azért egy kicsit necces abból a szempontból, hogy nem teljesen tudom, mi történik a beadás és a megítélés között. Mert hogy elvileg az ember ugyan jogosult visszajönni a turista vízumával, de azt hiszem (nem 100%) az embernek az új vízumával kell belépnie újra Ausztráliába. Meg hát azért a repülőjegy se olcsó mulatság, bár 200 dollárból meg lehet úszni. De jól jön az a $200 máshol is, úgyhogy nem erre játszok.

Az ideiglenes diákvízumnak jelenleg 7 alcsoportja van. Ezt visa subclassoknak hívják, az egyes alcsoportokat számokkal jelölik 570-től 576-ig. Itt most végigveszem az alcsoportokat, szóval akinek uncsi, pörgessen tovább a következő képig.

570 – Independent ELICOS – gyakorlatilag angol nyelvtanulás. Az ELICOS – az English Language Intensive Courses for Overseas Students rövidítése, magyarul intenzív angol nyelvtanfolyamok. Nincs benne semmi izgi, akit bővebben érdekel az használja a googlet. Nekünk magyaroknak jelenleg ez Assesment Level 2, vagyis otthonról pályázható.

571 – Schools – külföldi általános és/vagy középiskolai tanulmányok, ahogy néztem eléggé szabad a vásár, az ember gyerekét fel kell vetetni valamelyik suliba és akkor járhat ide. Persze ha és mivel 18 év alatti, azért rendesen megnézik, hogy hogyan és mint fogják a gyerkőcöt itt ellátni, de hát ugye ezt muszáj. Level 1.

572 – VET, azaz Vocational Education and Training, magyarul szakmai oktatás és fejlesztés. Na ez lenne a tuti egyébként szerintem otthonról, kicsit több értelmét látom, mint a nyelvtanfolyamnak, bár azért ehhez jól kell beszélni angolul. Meg a másik, hogy ugye otthonról kicsit nehéz megítélni, hogy melyik a jó tanfolyam, és melyik éri meg az árát. Lényegében ide sorolható a TAFE tanfolyamok, a különböző certificate-ek és degreek. Tök jó igazából, mert 6 vagy 12 hónap alatt tanul az ember valamit, a végén kap egy papírt, mellette meg dolgozhat. Kár, hogy Level 2.

573 – Higher Education – felsőoktatás. Nem hiszem, hogy kell rajta mit magyarázni, fizess be előre egy év tandíjat,  és potom $25,000 – $30,000-ért jöhetsz is, várunk szeretettel. Köszi. Level 1.

574 – Postgrad Research – PhD kutatás. Ez jó lehet, mert sokan ösztöndíjat kapnak rá, vagyis legalább nullszaldós az ember, de valószínűbb, hogy még gyűjtögetni is tud. Ami egyedül hiányzik hozzá, az a tanulmányi és szakmai háttér ;D hiába Level 1, nekem nem segít.

575 – Non-Award – nos, igen, lassan közelítünk. Ugyanis Ausztráliában elég sok egyetem önfenntartó, amit többek között azzal  ér el, hogy nem csak azok járnak egyetemre, akiknek kell. Vannak ugyanis nem kevesen, akik csak úgy heccből, najó, félig szükségből tanulnak valamit. Például bizonyos üzleti szakokon már dolgozó üzletemberek végigülnek egy-egy kurzust, mert hátha tanulnak valami újat, vagy például IT-sek meghallgatnak egy innováció kurzust, mert hasznos nekik. Én pedig mindig szerettem volna biomedical engineering tárgyakat hallgatni… Level 1.

576 – AusAID or Defence – ez a vízum azoknak a külföldieknek szól, akiket az AusAID vagy a Defence támogat a tanulmányaiban. Többet nem tudok róla.

Szóval, most hogy áttekintettük a vízum típusokat, ajánlom azoknak, akik még többet szeretnének tudni róla, olvassák el az Immi honlap ide vonatkozó részét, ami itt van, a különböző típusok Assessment Leveljeiről pedig itt találtok infókat. Még annyit az assessment levelekről, hogy többnyire minél fejlettebb egy ország, és minél kevésbé tartja őket Ausztrália veszélyes és nem kívánatos bevándorlóknak, annál jobb Level-öket kapnak. Mi egy szinten vagyunk pl. Szlovákiával vagy Maldív szigetekkel, míg mondjuk az olaszok, litvánok, lengyelek csupa egyessel rendelkeznek. Mondjuk az olaszoknak és még jó pár nyugat-európai népnek jár Working Holiday visa is, de ez most annyira nem tartozik ide. Maradjuk annyiban, hogy az ausztráloknak mi azért vad kelet vagyunk.

Aki esetleg lemaradt volna, annak elmondom, azért ilyen fontos a diákvízum, mert minden diákvízumhoz jár heti 20 óra munkavállalási engedély, vagyis, hogy pontos legyek, 2012. március 23-ikától 2 hetente 40 óra, de ez nem haladhatja meg a heti 20 órát. A kikötés csak annyi, hogy bármelyik egymást követő két hétben nem lehet többet dolgozni 40 óránál. Mindez suli időben, oktatási szünet idején pedig unlimited, vagyis korlátlan munkavállalás. Jó, mi? Az egy baj vele, hogy ha vége a kurzusnak, lejár a vízum is, és az ember szépen elhagyhatja az országot, ha csak nem talál ki valamit.

Az elmúlt napokban a megfelelő kurzust kerestem, amit 4-6 hónapig tervezek tanulni, hogy teljesítsem a diákvízum követelményeit. Amikor anno elmentem ahhoz a bevándorlási tanácsadóhoz a kínai negyedbe, ő nagyon a felsőoktatást nyomta, de hát azért az horror összeg, ha akarnám se nagyon tudnám most megengedni magamnak. Egy bachelor képzés 10-11 000 dollártól kezdődik, és mondjuk egy mérnöki bachelor olyan 30-35 000 dollár körül van. Egy évre. És egy szemesztert legalább ki kell fizetni előre. Nem igazán az én szintem…

Vannak ugye a TAFE tanfolyamok, amik árban 4000-4500 dollár körül indulnak egy fél évre és 6-8000 dollárig mennek fel, vagy még feljebb, de ezek azért egy olcsóbb alternatívát jelentenek. Tetszene is egy-kettő, jó is lenne, de sajnos az 572-es vízum nem nekem való.

Végülis csak rászántam magam, hogy valami felsőoktatás után nézzek, ha már nem akarom elhagyni az országot. Ekkor bukkantam rá a Non-degree vagy non-award oktatásra valamelyik egyetem honlapján. Lényegében, mint korábban is említettem, az ember felvehet 1-2 tárgyat az egyetemen, just for fun. Ez azért is jó, mert tényleg olyan órára ülhetek be, ami érdekel is, magyarul nem lesz kínszenvedés, másrészt meg eléggé sok szabadidőt hagy, többet, mint egy tanfolyam.

Megkezdődött tehát a vadászat a megfelelő tantárgy után. Mivel ettől függetlenül baromi drága az oktatás, ezért egy 6 kredites tárgyat tudok csak felvenni, az is $3800-4500 körül mozog egyetemtől és kartól függően. Egyelőre három egyetemet néztem ki, amin utánajárok a dolgoknak. Jó, igazából négyet, de a Macquarie Egyetem elég gyorsan kiesett, hogy megláttam az árait meg hogy mennyire a világ legjobb X egyeteme között van. A maradék három a UTS, a USYD és a UNSW.

A UTS, közismertebb nevén a University of Technology Sydney vagyis az itteni műegyetem, a belvárosban, mindenhez közel, a Central station mellett van. Ez nagyon kényelmes, ráadásul a campus elég modern, és nagy, és csilli-villi, hadd ne mondjam tovább. Itt összefutottam egy magyar villamosmérnök tanonccal, élmény volt! Beszélgettünk egy kicsit, elmesélt pár dolgot, úgyhogy hasznos volt. Remélem tartjuk a kapcsolatot, bár ő is óva intett az itteni magyaroktól 😉 A UTS nemzetközi részlegén nem tudtak nekem rögtön választ adni, hogy milyen opcióim vannak non-award diákként – ezek a kurzusok ugyanis főként helyieknek elérhetőek. Még visszaszólnak.

A következő hely a University of Sydney volt. Igazából lehet, hogy kicsit túlzsúfolt, lehet, hogy kicsit lepukkant, de annyira imádnivaló. Hatalmas egyébként, sok parkkal és épülettel, kicsit nekem hasonlít a BME-re. Emberek ülnek a fűben, néha kicsit szocreálnak tűnnek az épületek, de egyszerűen élet van benne. Olyan jópofa. Az összes kép onnan van 🙂

Itt egyik irodából küldözgettek a másikba, először voltam a nemzetköziben, majd a mérnöki kar irodájában, majd továbbküldtek a gépész-, aero- és mechatronikai mérnöki tudományok iskolájába. Na remek. Ja, mert itt egyébként kinéztem előre, hogy milyen remek kis biomedical részlegük van, és azon céloztam meg egy-két tárgyat. Szóval, itt persze az admin csaj ugyanolyan tanácstalan volt mint az előző két helyen voltak, de legalább bevitt az egyik oktatási felelőshöz, egy tanárhoz, aki az első és másodévesek tárgyfelvételeiért felel. Megbeszéltük eddig miket tanultam, meg miből írtam a diplomamunkám, meg megmutattam egy-két publikációmat, ő meg elmondta milyen tárgyakból választhatok, meg most épp milyen órát tart, meg milyen lehetőségeim vannak. A beszélgetés végére mindketten ugyanolyan izgatottak lettünk, neki tetszettek a publikációim, nekem meg a tantárgyak és a témák. Szóval izgis.

Közben az admin csaj igyekezett mindent megtenni, megtaláltuk a karon kb. az egyetlen embert, aki tudja, hogy kell jelentkeznem a kurzusra – az egyik aero tanár. Pff. Ja, mellesleg persze csajok nuku, tényleg zéró, diákok 90%-a ázsiai. Minden másban tiszta gépész, mutatok pár képet:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szóval a jelentkezésem bár központilag érkezik be online formában, az elbírálás elvileg a szakon történik, ezért az utána járás.

De tetszett, remélem a tisztázódnak a részletek is, meg minden apróság, és akkor minél előbb tudok jelentkezni.

Azért még holnap megnézem a University of New South Walest, ami kicsit arrébb van, de közvetlen busz visz oda. Ott is jó a biomedical részleg, majd meglátjuk, ott mennyire fogadnak lelkesen. Ezeket intézem a héten, közben próbálok egészségesen táplálkozni és spórolni 🙂 Nem egyszerű 🙂

1 Hozzászólás »

Rabszolgatartók és eltartottak 4/4

Mégis, mi az ami elválasztja ezeket az embereket a legnyilvánvalóbb okon, a származáson kívül? Részben persze ez a fő ok, de van itt más is. Az elmúlt napokban rengeteg behatás ért, voltak persze pozitívak is, de volt jó néhány negatív.

Már korábban is említettem, hogy felraktam egy hirdetést, hogy szobát keresek. Ne tudjátok meg hányan írtak, hogy ledorongoljanak miatta. A kedves hangnemű „Kicsi szívem, álomvilágban élsz, ha azt hiszed, hogy találsz ilyen feltételekkel szobát” üzenettől kezdve a pikírt „Te totál hülye vagy! Ennyiért az emberek shared roomokban élnek! Ne legyenek illúzióid” jellegű emaileken át, kaptam hideget-meleget.

Kaptam szállásajánlatot ingyen, például kultúrkörnyéken élő házaspártól, csak épp egy édes hármast kellett volna bevállalnom néha napján. Vagy egy indiai ürgétől, aki ugyan nem említett ilyesmit, de azért gyanús volt.

De a fő üzenet ez volt: úgysem sikerül. Egyedül, a te igényeidnek megfelelően, úgysem találsz semmit. A bevándorlási ügynök is ezt mondta, mikor a munkáltatói szponzorációt említettem. Nagyon nehéz lesz találni egy ilyen céget. Mint megannyi más ember is, amikor erről beszéltem, ha valakinek beszéltem. Nem fog sikerülni. Egyszerűen nem és kész. Bele se kezdj.

Anno az első telefonos interjúm lényege is ez volt, oké, megfelelsz, de nem számít. Mert nem fog téged senki szponzorálni. Feleslegesen tepersz. Lehetsz akármennyire szakképzett, vagy rátermett, vagy okos, vagy szép, vagy lehet akármennyi pénzed, de ez így nem fog menni. Nincs az az isten.

Kicsit nehéz feldolgozni. És amiért főként hálás vagyok Steve-nek, az az, hogy ő nem ezt mondta. Nem kecsegtetett hamis ígéretekkel, nem ringatott illúziókba. „Találd ki, mit akarsz csinálni, és csináld.” – mondta. „Ne higgy senkinek, ne bízz senkiben, találd meg a saját utadat, hogy véghez vidd, amit elterveztél, és csináld meg.”

Nem egyszerű. Erről ritkán szól a fáma, hogy milyen nehézségek vannak. Hogy néha, mintha az egész világ ellened lenne. De le kell győzni. Mert itt vagyok, és tudom, mit akarok. És nem adom fel. Most már nem. Ha a fene fenét eszik is, azon leszek, hogy az élhető oldalra kerüljek. Azon fogok dolgozni, hogy legyen egy normális hely, ahol élhetek, és egy munka, amit szeretek. Minden erőmet és energiámat abba fektetem, hogy megteremtsem magamnak azt az életszínvonalat, amire büszke lehetek.

Mert itt vagyok. És nem megyek sehova.

4 hozzászólás »

Rabszolgatartók és eltartottak 2/4

A létrán egy picit feljebb lépve megláthatjuk azokat az embereket, akik valahogy kiküzdötték magukat a diák státuszból, vagy azért, mert elvégezték a sulit, vagy, mert találtak valami alternatív opciót a permanent resident (állandó lakos) státusz felé. Egy jelentős részük shared house-okban lakik.

Itt már azt hittem, egy fokkal jobban járok. Tudni kell, hogy bizonyos környékek erősen meghatározzák, hogy milyen embereket vonzanak. Anélkül, hogy degradálnám őket, vagy bármi rosszat mondanék, tényleg így van. Például Strathfield egy része. „Nézz körül” – mondta nekem S. – „látsz itt rajtunk kívül fehér embert?”, és valóban, csak ázsiaiakkal volt tele. Tényleg, egyetlen egy európait vagy ausztrált nem láttam. Burwood például már keverék, de nagyon nagy részben ázsiai, részben arab illetve indiai, de európai ember kevés volt, az biztos. Félreértés ne essék, mindezeket nem tekintem „faji kérdésnek”, egyszerűen így van. Sőt, nem egy hirdetés meghatározza, hogy csak panjabi, vagy csak kínai jelentkezését várják, vagy, hogy szoba kiadó jó muszlimnak. Olyat egyet se láttam, hogy csak európaiak jelentkezzenek. Nesze neked diszkrimináció.

Vissza a shared housera. Vannak ezek az 1800-as évek végén épült, talán kicsit viktoriánus házak. Na milyennek képzelitek? Szép, mi? Sajnos nem. Felújítva nem nagyon voltak, a csempe több, mint száz éves, a nyílászárók rohadnak, a vakolat mállik kívül belül, a vízvezetékek talán, ha egyszer voltak cserélve az elmúlt 120 évben, de lehet, hogy nem. Itt ugye nem fagy, tehát sanszos, hogy eredetiek. Ezekben a házakban a kor szokásaihoz híven sok szoba van, 6-8-10, fürdőszoba viszont csak egy. Régen gondolom nem csináltak akkora ügyet a fürdésből. Ezeket a helyeket felvásárolták általában második vagy harmadik generációs bevándorlók, vagy olyanok, akik elég ideje vannak itt ahhoz, hogy megtehessék. Tehát ázsiaiak, indiaiak, pakisztániak. Ugyanez igaz a shared room esetében a lakásokra is. És ezek az emberek részben vagy egészében abból élnek, hogy az ingatlanjaikat feltöltik a beáramló „diákokkkal”. Olcsó lakhatást kínálnak, kevés bonyodalommal, ugyan a körülmények nem rózsásak.

Az egyik ilyen shared house-ban épp a konyhában vártam a tulajt, és szóba elegyedtem az ott főző, nálam valamivel fiatalabb ázsiai lánnyal. „Szeretsz itt lakni?” – kérdeztem. „Ó, én már nem lakom itt. – mondja vidáman – de régen itt laktam, az első szobában. Két hónapig.” „És milyen volt?” „Nem rossz.” – mondja, megrántja a vállát és vág egy grimaszt. Rögtön az jutott az eszembe, hogy valószínűleg a szülei nem pont egy ilyen helyre képzelték el, amikor elengedték tanulni Ausztráliába.

„Bogarak vannak?” – kérdeztem. „Csótányok néha. Azokat nagyon nem szerettem. Néha már kedvem se volt leütni őket, mert annyira undorítóak. Csak tartsd a szobádban a kajádat, és akkor nem lesz gond.” Persze erre sosem került sor, mert ezt leszámítva se volt valami Szívek Szállodája a hely.
Akadt még bőven shared house élményem, például a nagyon-tetovált, fura szagú emberek. Ott egész vicces volt, mert a szobámba rögtön kaptam egy zuhanyzót is. A sarokban frankón ált egy zuhanykabin, de se kézmosó, se vécé nem volt, hogy megerősítse a fürdőszoba jelleget. Sőt, parketta és ablak volt a szobában, tehát szobának szoba volt. Mégis, fura.

Az utolsó shared house élményem Ashfieldhez köthető, szintén ázsai negyed, ha tippelnem kéne, 95%-ban kínai. Szóval elmegyek, kertes ház, 10 szoba, két fürdőszoba, ebből egy kint. Parketta, bűz nem nagyon, úgy, ahogy rendes. Nem túl luxy (vannak, akik értik 🙂 ), de elviselhető, amíg nem találok állást. Hívom a tulajt, kérdezi, mi vagyok, ki vagyok, mondom, még turista vízumon, de mérnök vagyok, munkát keresek, már intézem a diákvízumom. Mindent mondok, csak adja már ki nekem valaki a szobáját. Kicsit problémás a kommunikáció, mondja, menjek be holnap hozzá az irodába, és megbeszéljük a feltételeket. Elküldi a címet SMS-ben. „Y. C. – 244 .. St, floor 4, room 403 – Education and Migration Center”… Lefagyok. Ott állok a sötétben, Ashfield közepén, és bámulom a telefonom. Most mi lesz?

Hozzászólás »

IELTS

Ma letettem az IELTS nyelvvizsgát. Ez a nyelvvizsga igazából hosszabb távon lesz nekem érdekes, mert lehet, hogy szükségem lesz rá a következőekben, és két évig érvényes. Meg mellesleg pár vízumhoz is kérik. Pár szót szólnék róla, túl sok karaktert felesleges rá fecsérelni.

Az IELTS vizsga négy részből áll, hallgatás, szövegértés, írás, beszéd, ebben a sorrendben. A hallgatás során különböző felvételeket hallgattunk megy egyszer, ez alapján kellett kitölteni a feladat részeit, illetve kiválasztani a válaszokat. Ez kb. 30 perc volt, plusz 10 percet kaptunk átvezetni a válaszokat a beadandó lapra. A következő a szövegértés, itt egészen az egyszerű hirdetésektől a cikkeken át különböző szövegekkel kapcsolatban kell megoldani feladatokat, négy szöveg volt. A harmadik az írás, itt egy rövidebb és egy hosszabb szövegalkotási feladat van, az első egy levél, a második egy érvelő esszé. Mindig ezzel az utolsó résszel voltak problémáim, mert 20 ill. 40 perc van a két feladatra, és az idővel mindig bajba voltam mert kisregényeket írtam. Főleg a levéllel voltak gondjaim. Az utolsó rész a szóbeli, ami egy anyanyelvi tanár társaságában történik, és felveszik a beszélgetést diktafonra.

Hmhm, minden jól ment, írásbelire időben megérkeztem, örömmel konstatáltam, hogy tök jó időpontot kaptam a szóbelire. Majd elkezdődött a vizsga, minden úgy ment, ahogy gondoltam, hogy menni fog, tehát lesznek hibátlan részek meg kevés hibásak. A hallgatásra elég jól felkészített a British Council online felkészítője, hál’ istennek most nem kellett bankkártyaszámot leírni hallás alapján, az a halálom. Szövegalkotás során a 40 percessel kezdtem, mert mindig azzal volt a kevesebb bajom, aztán áttértem a 20 percesre, szerencsére belefértem az időbe, bár teljesen átolvasni nem volt időm a hosszabbat. Majd meglátjuk.

Aztán szépen átmentem a szóbeli helyszínére, ami a British Council irodájában volt, egy aranyos, télapóformájú bácsi szóbeliztetett, kedves volt. A szóbeli témák közepesek voltak, leisure and culture, parks and gardens, sports stb. Hát, némelyik kérdés persze olyan volt, amiről magyarul sincs véleményem, mert kb kit érdekel. Pl. fontos-e, hogy egy város rendelkezzen szabadidős és kulturális befogadó térrel? Vonzó lakóhellyé tesz-e egy várost, hogy vannak ilyen helyei? NEM. 🙂 NEM ÉRDEKEL. De persze az ember igyekszik kifejteni valami nagyon igényes választ, de hát… na mindegy.

Elvileg eredmény 13 naptári nap múlva. Ja, amit elfelejtettem, hogy ez nem alap vagy közép vagy felső fok, hanem pontrendszeres, és különböző helyekre illetve eltérő jelentkezésekhez más-más szintet kell megütni. Pl. egy sima bevándorláshoz azt hiszem 6-ot a 9-ből mindegyik modulon, egyik lány, aki Németországba jelentkezett egyetemre, neki 6.5-öt kell elérnie. Nekem igazából nincs tétje, szóval mindegy, de örülnék, ha legalább 7-es lenne.

Szóval, hogy az utolsó kötelességemet is letudtam, mostmár következik a lazítás, illetve holnap a pakolás. Pakolásról bővebben kicsit később 🙂

5 hozzászólás »

Egy a millióból

Nem mondom, hogy izgalmak nélkül zajlik az utolsó pár nap. De ez egy intő jel, hogy bármennyire is felkészültnek hiszi magát az ember, érhetik meglepetések. Hogy mit is értek ez alatt? Íme a kalandom az ausztrál bevándorlási hivatallal:

Ausztrália vízumköteles ország. Több hónapos kutatómunkám eredményeként – de komolyan hangzik, nem? – kitaláltam, hogy nekem igazából egy fajta vízummal van lehetőségem Ausztráliába belépni és ott hosszabb ideig tartózkodni, ez pedig az eVisitor interneten is kiváltható turistavízum. Előnye, hogy ingyenes, pikk-pakk megvan, és max. 3 hónapig lehet vele egyszerre az országban tartózkodni, de egy évig érvényes. Ez a lehetőség tűnt a legkedvezőbbnek, szemben a diák vízummal, ami egy vagyon és jó pár hét az elbírálás, illetve az önálló munkaerő vízummal, amelyre igazából esélyem se nagyon lett volna. Ja, és van, hogy 1-1,5 évet vár rá az ember. Komolyan, ha 30-35 éves vagyok, felhalmoztam a szükséges szakmai tapasztalatot, hiányszakmás diplomám van satöbbi satöbbi, biztos elköltök szintén egy vagyont a honosításra illetve beadásra, hogy aztán másfél év múlva szóljanak, hogy lehet menni, és még akkor megint csak a nullán vagyok, mert se munkám, se lakásom. Na de mindegy, ha az immi úgy gondolja, hogy ez oké…

Szóval mint mondtam volt, az eVisitor (jelen állapotában) egy évig érvényes, na de mettől meddig? Nem a belépéstől az országba, nem ám, hanem a kiállítás dátumától. Mondom magamnak, hát, ha már kapok ilyen vízumot, meg csak kimegyek, jó lenne, ha minél tovább tartana az érvényesség. Tehát mit teszek? Kitolom a jelentkezést. Persze előtte ellenőriztem az immi honlapját, beszéltem már kint élőkkel illetve az ügynökségen is ezt mondták, hogy az esetek kb 99,9%-ában az elbírálás azonnal megtörténik és az ember pikk-pakk megkapja a vízumát. Kérdeztem, hogy milyen gyorsan, hát, 2 óra, 10 perc, éjszaka megérkezett? Én a tudatlanok teljes nyugalmával meg is állapodtam magammal, hogy akkor március 28-ika körül szépen beadom, estére megvan, és minden gromek. De azért motoszkált bennem valami, hogy oké, de végülis akkor most azon a pár napon tényleg nem  múlik, így péntek délután-estefelé, kitöltöttem a vízumhoz szükséges online jelentkezést.

Olyasmiket kérdeztek, hogy pl. családtagjaim listája. Ki kicsoda névszerint és mi a reláció. Van-e élettársi kapcsolatom illetve egyéb szerelmi kapcsolatom. Itt azért egy picit meginogtam 🙂 Van-e kint bármilyen ismerőm. Van-e folyamatban lévő bűnügyem asszem. Utazásom célja, választó lista. Utazásom célja pár mondatban kifejtve. Bla bla bla. Kicsit azért megrökönyödtem. Kb. egy oldalas checklistre számítottam, add meg az adataidat, pipáld ki, hogy visitor visát kérsz, és írd alá, hogy ismered és elfogadtad a feltételeket. Na mindegy.

Kitöltöttem, várok. Este, semmi. Másnap, semmi. Jó,  szombat van, ilyenkor lehet, hogy nem működik a rendszer. Hétfő reggel, email. Hosszú-hosszú email, három csatolmánnyal. Kedves Alexandra, megkaptuk jelentkezését, a csatolmányokban találja a következő teendőket. Hm. Első csatolmány. Hello hello, I’m Kathy akárki, please muti nekem a szükséges dokumentumokat, amiknek a listáját a következő dokumentumban találod. Következő dokumentum, hello hello, please bizonyítsd nekem, hogy a céljaid kizárólag turistások, illetve, hogy van neked elég pénzed, hogy turistáskodj. Ezt légyszi három hónapra visszamenőleg érvényes bankszámla kivonatokkal, jelenlegi egyenleggel illetőleg banki nyilatkozattal. Természetesen angol nyelven. Amennyiben nincsen neked pénzed, hanem más pénzéből utazgatsz, nem gond,  akkor az ő anyagi helyzetét igazoló papírt kérjük, meg persze tőle azt, hogy miért is támogat téged.

Öööö….. Hétfő reggel 7 óra. Szóval én vagyok a kivétel. Jó oké. Bankszámlakivonat. CIB 24. Bakszámlakivonat erről a hónapról nincs jövő hétig. Akkor nem az. Egyenlegkimutatás vagy tranzakciós lista. Lehet. Talán. Anyukám azt mondja, lehet konkrét dátumtól kérni, ehhez be kell fáradni. Közben mellék szálon már fut a fordítás intézése. Kedves barát, akit felébresztek, azt mondja lehet, hogy tud segíteni, de kérdezzem meg a bankot, nem adnak-e angolul. Húúúú. Köszi Heni. Sipirc öltözni, bankba befáradni. Tök közeli bank, de félórát bénázok, mire megtalálom az Üllői út 431-et. Bent, hiperszuper kedves ügyintéző hölgy, elmondom mit szeretnék. Semmi gond, de hogy angolul? Hát… nem tudja, hogy engedi-e a rendszer. Igyekszik, igyekszik, sikerül! Nem győzök hálálkodni, meg örülni, hogy nem kell a fordítással bajlódni. Éljen. Kicsit megnyugszom.

Uzsgyi be a cégbe, többi kritériummal foglalkozni. Turistáskodás. Én olyan turista vagyok, hogy csak na. Két oldalas, körülbelül 900-1000 szavas levelet írok arról, hogy mit szeretnék csinálni, hogy szeretnék lenni, kivel szeretnék találkozni Ausztráliában. Anyagi helyzet tisztázása csak egy oldal, megmagyarázom, hogy eddig dolgoztam, most utazni szeretnék, és félretettem és tessék, itt vannak a bankszámlakivonataim. Nem az. Tranzakciós lista. Mindegy. Emellett viszek casht. Csatolmányok, levelek, aláírások, scannelés, feltöltés, várakozás. Közben email figyelés és határidő ellenőrzés. Maximum 3 munkanap.

Még maximum két nap.

Már csak maximum egy nap.

Este azt fontolgatom, ha arra kerülne sor, hogy hívnám fel az ügyintézőt, hogy mi a helyzet.

Reggel emailek semmi. De. Hohó. Internetes ellenőrzés. CONGRATULATIONS. You have been granted 🙂

Kis adalék. Míg ezt a posztot írom, apukám beleolvas a levélbe, amit az immiseknek írtam. Hangosan felnevet. “I would like to do hitchhiking? Nagyon fogjuk várni a képeket róla!” 🙂

Vigyázz, Ausztrália, JÖVÖK!!

2 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: