Menjek vagy maradjak?

Van, hogy a dolgok csakúgy megtörténnek maguktól. Valahogy ez a hét is így zajlott, szép lassan jött el, de már benne volt a levegőben egy ideje, hogy lépni kell valamerre. Na de kezdem kicsit korábban.

Amikor május végén beadtuk a páros vízumot, már akkor is készültünk B, C és D tervvel, arra az esetre, ha nem kapnám meg időben. Vagy ha előtte a Peti nem kapta meg volna időben. Szóval a lényeg, hogy pár hónapja egy ilyen “mi lenne ha” hangulatban telnek a napjaink, vagyis teltek. Persze ezek egy ideig megmaradtak az ötletelés szintjén, aztán… valahogy valóság lett belőle.

A héten többször is forgattam magamban a kérdést, hogy  miért is megyünk tovább. A barátok egy része szintén meglepődött, hogy ilyen hirtelen, megint csak komolyabb előkészületek nélkül megyek/megyünk el. Az első mondat persze mindig az, hogy nem találtam munkát. És részben ez igaz is. Peti ilyenkor még rásegít, hogy ő győzött meg, hogy menjünk tovább. Valóban, az állandó duruzsolása az utazásokról kicsit segített abban, hogy én is menni akarjak. De ez nem minden.

Őszintén, igazából elég jól elvoltam a szórólapozással, bár néha kicsit nehéz volt. Keresni ugyan alig lehetett vele, de igazából ideiglenesen tökéletes volt, arra, hogy kimozduljak. Valószínűleg ha maradnánk, most keresnék egy internshipet, hogy az újonnan szerzett sulis tapasztalatokat a való életben próbáljam ki. És az jó is lenne, és meg is lennénk itt.

Miért megyek mégis tovább? Mert már nem akarok Ausztráliában élni. Legalábbis most nem. Talán egyszer majd begyógyulnak azok a sebek, amiket itt szereztem, és újra tudok itt is boldog lenni. Az országot szeretem, szerintem sokáig szeretni is fogom, ez az én elsőm, ahol azt hittem, végleg maradok. De a helyzet változott. A történet mindig máshogy alakul, mint ahogy az ember az elején tervezi, azt hiszem. Az, hogy kettőnk közül most egyikünk se ragaszkodik annyira Ausztráliához, az elég nyomós érv, hogy menjünk tovább. Bár szeretem, de a triviális hátrányai most kicsit erősebbek egy általános hullámvölgynél.

Ideiglenes voltam itt, és ha maradnék is, még jó ideig ideiglenes is maradnék. Az ideiglenesnek viszont megvan az az előnye, hogy amilyen könnyen jön, olyan könnyen is megy. (Oké, nem egészen. Elég lehangoló tud néha lenni, hogy elmegyünk.) Másfelől viszont, találtam egy olyan embert, akivel ideiglenesen mehetünk tovább máshova. Akivel az a közös téma, hogy éljünk kicsit New Yorkban vagy Párizsban, esetleg Londonban. Majd ha kerestünk egy kis pénzt, utazzuk be Délkelet-Ázsiát. A lényeg, hogy bár azt hittem, hogy Ausztrália a végállomás, kiderült, hogy csak a kezdet.

Lehet, hogy még legalább ennyi, ha nem több kalamajkában lesz részem ennek köszönhetően, de nem bánom. Jó lesz újra új környezetben megfelelni, új várost megismerni, új kihívásokat keresni. Nem érzem ezt az utat feladásnak, egyszerűen felmértem, hogy mik a lehetőségeim itt, és máshol. (kb. ugyanazok egyébként) De a másholt még nem ismerem, és ez visz tovább. Lehet, csak nem tudok megmaradni a fenekem. Majd kiderül. De remélem a környezetváltozás jót tesz. Még akkor is, ha idén még egy telem lesz. 😉

Konklúzió

Tehát a cím csak költői kérdés. Holnap reggel indulunk tovább, még nem tudjuk, idén melyik országban karácsonyozunk, de valószínűleg valahol az északi féltekén. Nem tudom, mikor jövök megint Ausztráliába, még ki tudja mi lesz a következő években. De a blogot ezennel ünnepélyesen befejezem. Köszönöm mindenkinek, aki olvasott, és bárki, aki ide vágyik, csak bátorítani tudom. Ausztrália szép, különleges, minden hátránya ellenére nagyon szerettem és tiszta szívvel ajánlanám mindenkinek.