Rólam

Annak, aki nem ismerne:

Fiatal, pesti lány vagyok, gépészmérnökként végeztem a BME-n, 3-4 nyelven beszélek. Hosszú évek fontolgatása után 2012-ben végleg elhatároztam magam, hogy külföldre költözöm. Nem tudom, sikeres leszek-e, de bízom benne.

Ha ide tévedtél, valószínűleg téged is vonz a messzi távol, ezért megosztok veled pár dolgot, én miért Ausztráliát választottam:

• angol nyelv – nekem triviális volt, hogy csak ezen a nyelven vagyok olyan szinten, hogy gond nélkül munkába álljak (hozzáteszem, a  szakdogámon kívül számos angol nyelvű publikációm van, így ezért tényleg magas szintűnek és használhatónak érzem a nyelvtudásom)
• szakmai okok – jelenleg abban a rétegszolgáltatásban, amiben el szeretnék helyezkedni, és amiben a tudásom piacképes, Európában (a gazdasági helyzet miatt is) haldoklás van. Ausztráliában kutatásaim szerint legalább 20-szor annyi cég foglalkozik ezzel, mint Magyarországon
• időjárás – akik ismernek, tudják. Utálom a telet. De tényleg. Hazudnék, ha azt mondanám, nem játszott szerepet a választásban, hisz ott van Kanada és az USA is, ami szintén vonzó lehetett volna
• vízumügyintézés – könnyebb, mint az USA, nehezebb, mint Új-Zéland. Egyébként Új-Zéland sokáig vezetett a versenyben, de végülis a piaci lehetőségek Ausztráliának kedveztek

Arról, hogy mi is vezetett odáig, hogy én úgy döntöttem, hogy elmegyek, az elég komplex. Mégis úgy gondolom, hogy megosztom, mert hátha idetéved valaki ismerős is, és mondjuk érdekli. Szóval:

Gyerekként illetve tanulmányaim alatt is elég sokat volt szerencsém utazni szerte a világban, hosszabb időszakokat töltöttem különböző nyelvterületeken, aki ismer, tudja rólam. Főként Kaliforniában és Kubában éreztem kifejezetten jól magam, már abból a szempontból,  hogy az emberek hozzáállása az élethez teljesen más, és ez rám is átragadt, ha csak egy kis ideig is. Nagyban hatott rám, hogy más életstílusokat is megismerhettem.

Hozzátenném, volt azért nehézségekben is részem utaim során, sokszor volt olyan szituáció, hogy valahova csak le voltam téve, aztán meg kellett oldani valamit, vagy elintézni, minden segítség nélkül. Azt hiszem az önállóságomat az utóbbi időben leginkább a japán utam fejlesztette, mindent előre leszervezni, majd elutazni egy teljesen más kultúrába, ott egyedül bejárni a fél(negyed) országot… Szóval azért sosem voltam egy elveszett ember. Naiv és álmodozó, fellángolásokban élő talán, de elveszett soha.

Igazság szerint kb. középiskola óta tudtam, hogy ki szeretnék menni valahova. Az igazán régi barátaim ill. család még emlékszik, amikor gimi alatt jelentkeztem a CalTechre, Kaliforniába, vagy amikor holland MSc-t céloztam meg Eindhovenben. Egyik sem jött össze. Aztán ugye jött egy szerelem, ami röghöz kötött, így amikor ez a kapcsolat elmúlt, arra ocsúdtam, hogy végre itt a lehetőség, szabad vagyok, mint a madár. Szerencsére a szüleim sem tartottak vissza, sőt, támogattak döntésemben.

Az én példám valószínűleg nem mindenben, vagy szinte semmiben nem követendő. Csak a szerencsében bízva kimenni egy ilyen messzi országba egyesek szerint botorság. Egyik legjobb barátnőm szerint bátorság. És ismeritek a viccet a vak lóról…

Szóval mindenki olvassa a blogomat kellő távolságtartással. Ezek személyes vélemények, néhol talán hibás tartalommal, de a legjobb szándékkal. Igyekszem a tartalmat kívülállók szemszögéből is használhatónak szerkeszteni, ajánlom, használjátok a keresőt illetve a címkéket, hogy könnyebben megtalálhassátok a rátok vonatkozó tartalmat. Ajánlom, kezdjétek itt, ahol összegyűjtöttem a leghasznosabbakat az elmúlt hónapokból.

Sok sikert!