Ilyen szép napos délután, és én mégis iskolába mentem, ahelyett, hogy a parton lustálkodtam volna.
Persze azért a Sydney Egyetemen is remekül éreztem magam, a mai volt az első alkalom, hogy részt vehettem egy nem magyarországi, hanem külföldi egyetemi órán. Nagy dolog, elég régóta vártam erre a lehetőségre, konkrétan évek óta. De most ez is megvolt a bakancslistáról, hip hip hurrá!
Az óráról ugye azt kell tudni, hogy a tanár, akivel kedden találkoztam, szeretettel meghívott rá, és persze erre nem mondhattam nemet. A tantárgy negyedéves biomérnököknek szól, és a számítógépes alkalmazási területekről szól. Hogy lerövidítsem, és mégis mondjak valamit, arról, hogy hogyan lesz a CT felvételből 3D-s modell, illetve azt hogyan ellenőrizzük a számítógépen, hogy majd később megfeleljen a célnak. (Kicsit érdeklődőbekknek: reverse engineering CT/MRI felvételekből, 3D modellezés SolidWorkön és végeselem analízis Ansyssel)
A kurzus felépítése olyan, hogy a diákoknak több feladatot is végre kell hajtani a 13 oktatási hét alatt, pontosan 3-at. Ezen kívül van a 12. héten egy ZH. A feladatok, ami nálunk beadandó lenne, egyenként 10%-át adják a jegynek, ezek önálló számításos példák, nem teljesen egyszerű, de azért meg lehet csinálni. Ezen kívül van egy csoportos projekt is, amiben 6-7 diák vesz részt, ez egy viszonylag nagyobb lélegzetvételű dolog. Erről azt kell tudni, hogy 8. és 13. héten tartanak egy-egy előadást a projektről, és a 13-ik héten meg leadnak egy dokumentációt.
Mivel épp a 8. hét van, szerencsémre pont az egyik prezentációs alkalomra ülhettem be. Örültem nagyon :))
Kettőkor kezdődött az óra, én már háromnegyedkor ott toporogtam az ajtóban, majd egy életem, egy halálom, bementem. Bent már voltak páran, néhányan beszélgettek, mások a számítógépre töltötték fel épp a prezentációjukat, és a kivetítőn ellenőrizték a színeket. Telt-múlt az idő, két óra körül jön a tanár, de még másokra is várunk. 2:05-10 körül beesik a maradék csapat, 4-5 lány, majd elkezdődik az óra. Ja, hogy itt megvárják a későket, és csak utána kezdenek. Lehet, hogy azért, mert itt komoly pénzeket fizet az ember az óráért?
Szóval, az óra első felében még a tanár adja le a napi anyagot, ami hagyjuk is, hogy miről szól, de nekem érdekes. Persze egy részével foglalkoztam a diplomamunkámban, úgyhogy nem teljesen újdonság, de azért a részleteket nem ismerem, szóval nagyon hasznos. Ami furcsa az órán, hogy kb. 5-10 percenként megszakítják a tanárt a diákok, hogy kérdezzenek, tisztázzanak valamit, amit nem teljesen értenek. Jó, akad egy két fura kérdés is, de a többség teljesen logikus és érthető és hasznos kérdés, amiből mások is tanulnak. Mégis, furcsa, hogy ez itt így megy, otthon hozzászokik az ember – az egyetemen legalábbis -, hogyha valami nem tiszta, akkor majd később utánanéz. Kicsit disszonáns, hiszen középiskolában pont nem ez volt a jellemző, ott is inkább a rögtön kérdezz, ha nem érted vonalat erőltették. Ami persze hasznos, csak fura, hogy 4 év alatt elszokik tőle az ember.
Egyébként minden másban eléggé hasonlít az otthoni előadásokhoz, az anyag fenn van a neten, a kinyomtatott diákat kiosztja óra elején a tanár, és arra lehet jegyzetelni (amit fura mód csak én csinálok), és hát van benne kis szöveg, kis egyenlet, kis Young modulus és kis Poisson tényező. Hogy az alakváltozási mátrixról már ne is beszéljek… 🙂
Az előadás után 5 perc szünet, majd jönnek a prezentációk. Ami újdonság itt, hogy az értékelés egész másképp történik, mint otthon. Minden egyes tanuló kap annyi A4-es papírt, ahány prezentáció van. A papírt az ember a következő adatokkal tölti ki: saját név, a meghallgatott prezentáció címe és résztvevői (ha tudja), a prezentációval kapcsolatos kérdései, és hogy ki tudta a csoportból helyesen megválaszolni a kérdéseket. Még van hely további megjegyzéseknek és javaslatoknak is, illetve öt szempont alapján is kell pontozni, mint például előadás minősége, kérdésekre adott válaszok, irodalom kutatás minősége, a téma ismerete stb.
Persze ezek után érdeklődve vártam, mi lesz az előadás végén, mennyire aktívak az emberek, persze eléggé. Ami tetszett, hogy nem direkt belekérdezős, gonosz kérdéseket tettek fel, hanem olyan részletekre voltak kíváncsiak, amik vagy nem derültek ki, vagy hasznosak voltak a saját munkájukra nézve. Én is összeszedtem minden bátorságomat, és kérdeztem egyet. “Ahogy az előadásotok első részében említettétek, a személyre szabott szövetépítés rendkívüli mértékben takaríthat meg pénzt és időt a páciensnek. Arra lennék kíváncsi, hogy esetleg van-e valami információtok arra vonatkozóan, hogy az általatok választott alapanyagok milyen megmunkálási módszerekkel és költségekkel teszik ezt?” Na jó, okosat akartam kérdezni, és minden mást ellőttek előttem. A válasz: “Hát, nagyon olcsó.” Pff. Komolyan? Negyedéves mérnökként ez egy válasz? Meg hogy nem nagyon találni erre információt?
Ettől függetlenül azért nagyon tetszett minden előadás, még ha hiányosságok voltak is itt-ott. Egyébként külcsínre és előadásmódra nézve nagyon profik voltak, jobb, mint bármelyik otthoni diák prezentáció, amit láttam.
Az órán egyébként 17 diák volt, 1 tanár, 1 tanársegéd meg én. A 17 diákból 9 lány volt! Elég sok, nem? De olyan, aki kaukázusi jellegű volt, csak négy. A többiek ázsiaiak vagy közel-keletiek, vagy nem tudok, honnan valók voltak. A nevek alapján egy srác európai származású lehetett, a többi 3 fiú angolszász nevű volt, talán ausztrálok. Ha minden jól sikerül, következő félévben ezzel a csoporttal tanulom a kinézett tárgyat.
Addig is, marad a csütörtök délutáni ingyen egyetemi kurzus 0 kreditért. Ez is valami.