Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kulturális különbségek 4.

Tudom, kicsit elmaradtam, de egy gondolatmenetet szeretnék ezzel lezárni, ezért meg kell adni a módját. Ahogy már korábban is említettem, most megpróbálom összeszedni, hogy milyen olyan nyelvi és értelmezési különbségek vannak a magyarok és az ausztrálok között, amit talán sikerült kibogozni. Aztán lehet, hogy még mindig nem. Ki tudja.

Amikor Attila korábban egy kommentben megkérdezte a véleményem az alábbi táblázatról, nagyokat mosolyogtam, és vidáman konstatáltam, hogy többségében az ausztrálokra is igaz. Néha persze egy kicsit máshogy fogalmaznak, na meg ott a jellegzetes kiejtésük is, ami kicsit változtat a képleten.

De kezdjük az elején! Mi az a szókapcsolat, ami elsőként az ember eszébe jut, ha az ausztrálokra gondol? Nekem ez a no worries lenne. Persze ez sem mindig azt jelenti, amit gondoltam először, elég sok árnyalata létezik.

Például ha az ember bemegy a boltba, nem talál valamit, és megkéri az eladót, hogy segítsen, a köszönömre no worries-el válaszol. Nyilván, ez a dolga, de így már világosabb, hogy a no worriest itt a szívesen helyett (is) használják.

A szó szerinti fordítást, vagyis, hogy nincs miért aggódni, igazából nem is nagyon alkalmazzák, én legalábbis nem vettem észre. Vagy ha igen, csak elég ritkán.

És aztán van a másik véglete a történetnek, amikor a no worries annyit tesz, igenis aggódj, mert eléggé kiborítottad a másikat a viselkedéseddel. Szerencsére velem ez csak egyszer esett meg, de rögtön tudtam, hogy valami nem stimmel, amikor egy hibámat ismertem be az ismerősnek, és ugyan azt mondta, no worries, de rögtön lehetett látni rajta, hogy ejnye, nem szégyelled magad? (Persze csak finoman, de akkor is.)

Egy másik ilyen jellegzetes szófordulat, a “that’s fair enough”, ami azt jelenti, hogy elég korrekt valami. Ugyanakkor ennél talán egy kicsit többet jelent, korábban kicsit furcsállottam, miért mondják az általam nagyszerűnek ítélt dologra, hogy korrekt. Sokan a kifejezést úgy használják, hogy igazából nagyon elismerik az adott dolgot, és ez az egyszerű mondat felér egy hatalmas dicsérettel illetve lelkes helyesléssel.

Visszatérve a fenti táblázatra, az angol that’s not bad ausztrál megfelelője lenne ez a fair enough, legalábbis itt a saját bőrömön ezt tapasztalom.

A very interesting (magyarul érdekes) kifejezés még magyarul is két értelmű, szoktuk mondani olyanra, hogy érdekes, amit vagy akit igazából nem akarunk negatív jelzővel illetni. Itt ehelyett a different, vagyis “más” jelzőt használják. Először elismerésnek vettem, úgy értem, tudom én például, hogy az eperrel töltött túró gombócom “más” mint az itteni ételek többsége, de valahogy eszembe se jutott, hogy valakinek ne lenne szimpatikus. Aztán ki tudja, lehet, hogy csak érdekesnek tartotta az illető.

Az ételekkel és az étkezéssel kapcsolatban azonban eléggé megdől a táblázat ausztrál vonatkozása, nekem ugyanis még nem volt olyan invitálásom, ami nem fordult volna valóban közös programmá. Ha itt azt mondják, gyere nyugodtan, azt általában úgy is értik, hogy szívesen látnak, és ha csak nincs más programod, rögtön fixnek is tekintik a részvételedet. A közös programok egyébként is még több lehetőséget biztosítanak arra, hogy az ember ne csak a szavakból, hanem a gesztusokból is többet megértsen.

Az egyik nagyon jellemző vonásuk, hogy egy beszélgetés közben a hallgató fél hümmög, míg a másik mesél. Ezzel jelzik, hogy figyelnek és követik a történetet, így a magyar mély hallgatás téves információt adhat a helyieknek. Az egyes részletekre való visszakérdezés pedig nem azt jelenti, hogy nem értettük a dolgot, vagy nem figyeltünk, hanem pont az ellenkezőjét, vagyis, hogy csak rácsodálkozunk, és kommentáljuk az amúgy érdekfeszítő beszélgetést.

Kettő vagy több fél beszélgetése esetén az állandó szemkontaktus jellemző, ha ezt nem tartjuk, akkor azzal azt jelezzük, hogy nem áll szándékunkban folytatni a témát vagy nem figyelünk már a másikra. A grimaszokat illetve mimikát tekintve pedig abszolút elveszettnek érzem magam, ez egy olyan terület, ahol még van mit fejlődnöm.

A kisebb formalitások ellenére eléggé úgy vettem észre, hogy az ausztrálokra általában igaz, hogy ami a szívükön az a szájukon. Ha valakivel megtalálták a közös hangot, és tudják, hogy a másik is körülbelül ugyanazon a nevezőn van, mint ők, eléggé egyenesek és igyekeznek nyíltan kifejezni a véleményüket. De ehhez azt hiszem el kell nyerni a bizalmukat, és ezt csakis sok beszélgetéssel és őszinteséggel lehet. Ha egy idő után áttörjük ezt a kulturális gátat, akkor befogadnak, és ők is nyitottak állnak a saját kultúránkhoz.

Reklámok
11 hozzászólás »

Kulturális különbségek 3.

Bár beindult a hét rendesen, rászántam magam a következő részre, és hogy tartsam az ígéretem, az üzleti élet különbségeiről írok most. Kicsit nehezen álltam ennek neki, mert pár hónap munkatapasztalattal ugyan nem sok még a konkrétum, de ez is több a semminél.

Az álláskeresésem során alkalmazott módszerekkel (canvasing) kicsit tartottam azért tőle, hogy hogyan fogadják majd a cégek, hogy ismeretlenül odaállítok hozzájuk. Ennek ellenére mindenhol kedvesen és támogatóan kezeltek, és ami érdekes volt, hogy sokan – általam konkurenciának vélt – cégeket ajánlottak további kérdezősködésre, vagy, ami még jobb, volt, ahol kontaktot és telefonszámot is kaptam. Ez alapján talán elmondható, hogy az ausztrálok hisznek abban, hogy ha segítenek a potenciális üzleti kapcsolatuknak, akkor nekik is jobb lesz, mert az üzleti élet is boldogabb és sikeresebb lesz.

Ugyanezt a mentalitást tapasztalom a munkahelyemen is, ahol az ügyfél az első, és mindent megteszünk, hogy elégedetté tegyük. Ez sok mindenben megnyilvánul, nem csak abban, hogy folyamatosan tájékoztatjuk róla, hogy éppen hogy áll a munkája, hanem hogy ha további kérései vagy problémái vannak, azon megpróbálunk segíteni. Ha közvetlenül nem tudjuk megoldani, akkor általában ismerős, megbízható céget ajánlunk, akiről tudjuk, hogy profin végzi a munkáját. Tehát az ausztrál cégek egymás között igyekszik nyomni az ismerős és megbízható partnereiket az ügyfelek felé, ezzel is védve az ausztrál piacot és ezáltal a gazdaságot. Kína közelsége és jelentős befolyása miatt ugyebár erre eléggé szükség is van.

Ha a munkahelyi hozzáállást nézzük, bár csak egy helyről van személyes tapasztalatom, azért kicsit beleláttam már más cégekbe is. Az alapvető hozzáállás az, hogy a maximumot kell hozni, ezerrel dolgozni, ha meló van, de azért nem a magánélet illetve a személyes igények rovására. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy többnyire flexibilis a munkaidő illetve a hozzáállás, vagyis vannak olyan időszakok, amikor az ember éjt nappallá téve dolgozik, azért, hogy tartson valamilyen határidőt vagy teljesítsen egy kitűzött feladatot, máskor, amikor nincs semmi komoly dolog, elfogadott a kicsit lazább légkör és a pár nap pihi. Oké, a pihi azt jelenti, hogy azért a 8 órát így is úgy is le kell dolgozni, de elő lehet venni a kevésbé fontos feladatokat, és nem hajt senki, hogy mit csinálsz épp vagy mikor végzel ezzel vagy azzal.

Nagyon nagy figyelmet szentelnek a produktivitásnak, (bár lehet, hogy csak az én szakmámban), mivel a munka legnagyobb értékét az ember illetve a munkaerő jelenti. Ez alapján fontos, hogy az ember ideje jól be legyen osztva és mérhető legyen, mivel mennyi időt foglalkozik. Ez az én szakmámban illetve alapvetően a mérnöki tevékenységeknél azért fontos, mert a munka jelentős része nem anyagköltség vagy mechanikus munka, hanem szellemi erőfeszítés.

A munkahelyi hozzáállás a mi cégünknél nagyon emberközpontú, vagyis az egyénre fókuszál a munkakör helyett. Ez több dologban is megjelenik, egyrészt a feladatok kiosztásában, másrészt a kollégák közötti kapcsolatban. A reggel vagy a hétfő nálunk egy kisebb beszélgetéssel kezdődik, először a magánéletről, (mit csináltál tegnap, mi volt hétvégén), aztán átbeszéljük a projekteket és kezdődhet a munka. A reggeli “bájcsevejnek” azért van értelme és azért fontos, mert ez határozza meg, hogy aznap éppen milyen formában vagy, és ez jó kapaszkodót ad a többieknek is. Tehát ha pozitív élmények érnek a magánéletedben, ha jó lábbal keltél fel, akkor a munkahelyeden is tudod hozni a maximumot. Ezért figyelnek nagyon oda a magánélet és a munka egyensúlyára, mert tudják, hogy egy boldog és kipihent dolgozó sokkal jobban és hatékonyabban dolgozik, mint egy morcos és fáradt. Nagy hangsúlyt fektetnek még a munkahelyi légkörre, amit apróságokkal tesznek még élvezhetőbbé, ezek cégenként változnak, nálunk például a 10:30-as kávé, az ingyen süti és a pénteki lazulás a bevált módszerek. A süti részlegen néha én is besegítek, néha én sütök vagy dobok össze valamit otthon, és beviszem a többieknek.

Ha a céghez ügyfél jön, illetve ha telefonon lép kapcsolatba velünk, igyekszünk a legnagyobb jókedvvel és odafigyeléssel bánni vele. Általában egy személyes találkozás esetén kávéval kínáljuk, ha épp sütis nap van, akkor azt is ajánlunk hozzá, egyébként néha az ügyfelek is hoznak ezt-azt. Ez mindig kedves gesztus, és én például nagyon értékelem, ha tízóraira (vagyis morning teare) valamivel beállít egy ügyfél. De hát ki ne örülne a sütinek!

Az új üzleti partner illetve az új belépő személy esetén általában az a helyzet, hogy meg kell várni, amíg valaki bemutat a másiknak. Ha tehát adott Ádám és Béla, akik ezer éve ismerik már egymást, és már 10 éve dolgoznak együtt bizonyos projekteken, és jön Cili, akit Béla nem ismer, de Ádám igen, akkor majd Ádám bemutatja Bélának Cilit, hogy ez itt Cili, mostantól ő is segít. És akkor Béla nagyon kedvesen üdvözli Cilit, és elfogadja, mint új csapattagot. Ugyanakkor Cili jogosan várhatja el, hogy Ádám bármilyen ismeretségét, ami releváns, szép lassan bemutassa Cilinek, mert így Cili munkája is könnyebb lesz, ha nem kell Ádámon és még ki tudja hány emberen keresztül elérnie azt az egyet, akivel beszélnie kell a projekt kapcsán.

A cégek és emberek közötti kommunikációról elmondható, hogy miután az üzleti részt letudták, szívesen beszélgetnek általános vagy személyes dolgokról, persze csak ha olyan a viszony. Ez szintén kapaszkodóként szolgál azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt sikeres a találkozó üzleti része. Ha a másik fél megoszt személyes dolgokat, akkor az egy pozitív visszajelzés, ha pedig nem, akkor az intő jel. Ez a rész persze csak a személyes találkozókra vonatkozik, skype beszélgetésre nem.

A skype-os hívások és különböző webinarok elég elterjedtek – a szakmámban legalábbis -, ilyenkor vagy az ország másik felével beszélünk, vagy külföldi partnerekkel. Mivel ezek általában valamennyire napközben vannak, mindenki igyekszik normális időkeretek között letudni, mert az idő pénz, és a fecsegést nem fizeti ki senki. llyenkor érdemes nagyon határozottan és a keretek között maradva a tárgyra térni, tisztázni pontosan, hogy mit vár a másik fél, és mi mit várunk a másiktól. Nem szeretik a kertelést, inkább meg kell mondani, ha nem tudjuk valamire a választ, nem illik a másik idejét húzni különféle mellébeszéléssel.

A pontossággal kapcsolatban elmondható, hogy szeretik tartani magukat a határidőkhöz és a megbeszélt időpontokhoz, de 5-10 perces késés belefér, ha időben szólunk, hogy késni fogunk. Az ennél több az udvariatlanságnak számít itt is, mert a másik ideje bizony pénz. Az illetőt pedig elég sokféleképp értesíthetjük, mobilon, vonalas telefonon vagy emailben, mindenhogy elfogadott.

Ha már idő, akkor bizony nekem is mennem kell dolgozni, úgyhogy legközelebb folytatom azzal, hogy ki mit mond és az mit jelent, illetve, hogy milyen nonverbális jelekből olvashatunk akár magánéleti akár üzleti kapcsolat esetén.

18 hozzászólás »

Kulturális különbségek 1.

Sok időbe telik, míg az ember hozzászokik az itteni illemszabályokhoz, vagy egyáltalán elkezdenek feltűnni azok a különbségek, amik mások, mint az eddig megszokott. Igyekeztem összeszedni egy csokorra valót, bár biztos kimarad valami, órákon át tudnék mesélni róla.

Kezdjük a társas kapcsolatokkal. Az ausztrálok szerintem rendkívül nyitott és szociális lények, aminek én csak az előnyét élveztem. Elég befogadóak, de ehhez tartanunk kell magunkat egy-két alap dologhoz. Ha új embert ismerünk meg, az a bizonyos small talk kicsit részletesebb, mint amit a magyar környezetben megszokhattam. Alapvetően kíváncsiak is a másik életére, illetve minden egyes részlettel, amit megtudnak a másikról, könnyebben helyezik el az illetőt az ismert társadalmi rendszerükben. Mivel az itteni kereseti viszonyok mások, az Európában megszokott státuszszimbólum rendszer is máshogy alakul. Itt a társadalomban elfoglalt helyet – eddigi tapasztalataim alapján – az befolyásolja, hogy mi a munkád és hol laksz. Ez a kettő persze egyenes összefüggésbe hozható a keresettel, ami egy beszélgetés során szinte soha nem merül fel konkrétan, de azért mindenki tudja, hogy mi merre hány méter.

Ha egy ausztrál társasággal szeretnénk barátkozni bevándorlóként, az esetek nagy részében kell egy kapu, egy közös ismerős, aki bevezet a társaságba. Ha egy ilyen emberen keresztül csatlakozunk a társasághoz, akkor nyitottak és érdeklődőek, más módon elég nehézkes az érintkezés. Érdemes hasonlóan nyitottnak és érdeklődőnek mutatkozni, nagyon odafigyelni a problémáikra és gyakran hozzászólni a beszélgetésekhez. Szerintem sokkal jobban igénylik a visszaigazolást egy társalgás során, mint mondjuk a magyarok, akik akár 20-30 percen keresztül is szívesen beszélnek magukról, anélkül, hogy bármilyen visszacsatolást várnának. És ezt nem negatívumként mondom, én is szeretem, ha elmesélhetek egy jó kis sztorit egy barátomnak, anélkül, hogy félbeszakítana.

Nekem kicsit nehéz még megítélni, hogy egy társaságon belül mely tagok állnak közelebb egymáshoz, és kik azok, akik csak haverok. A barátok egymás között nagyon fesztelenül viselkednek, kicsit lazábbak szerintem a non-verbális kommunikációban a magyaroknál. A testbeszédük nyíltabb, és emiatt könnyebben értelmezhető, mint mondjuk a zártabb kultúrák esetén. A szerelmes párok relatíve nem gyakran érintkeznek társaságban, maximum kézfogás jellemző, vagy egy ölelés, aki esetleg ennél többet tesz, az vagy a párját, vagy a társaságot hozza zavarba. Kicsit máshol húzódik náluk az ízlésesség határa, nem mondanám, hogy prűdek, de az biztos, hogy eléggé zavarba jönnének egy pesti szórakozóhelyen az éjszakában. A lányok legalábbis.

Ha már érintkezés, a legtöbb első találkozásnál megszokott a kézfogás, mind baráti, mind üzleti esetben. Baráti találkozás során a lányok egy puszival köszönnek a bal oldalon, elköszönésnél szintén jár a puszi, ha olyan a kapcsolat az illetővel. Kicsit közelibb kapcsolat esetén mellé még dukál egy ölelés is, ami aztán nekem nagyon furcsa, lévén szerintem nem vagyunk ölelkezős nép, kb. egy kezemen meg tudom számolni, hányszor öleltem meg valakit, aki nem a párom volt.

A baráti társaságok esetén nem szabad meglepődni, ha a banda kicsit lassabban mozdul mint a magyar társaságunk. Mivel mindenki nagyon toleráns, mindenkinek minden megfelel, ezért ritka, hogy valaki megmondja a csapatnak, hogy oké, akkor most ide megyünk és hajrá. Ez egy kicsit fejetlenségnek tűnhet, és különösen vicces tud lenni, amikor egy magyar bevándorló mondja meg az őslakos ozzi csapatnak, hogy akkor hova is kéne menni vacsizni Sydneyben, de hát az élet már csak ilyen.

Ami az étkezést illeti, ne számítsunk rá, hogy ugyanolyan európai normák szerint nevelték őket, mint minket. Tisztelik és értékelik a jól neveltséget, de az ő életükben az ilyen formaságok hátrébb szerepelnek a prioritási listán. Szívesen megosztják viszont az ételüket egy kóstoló erejéig, élvezik a finom életeket és nem sajnálják rá az időt és pénzt, hogy néha napján különlegesebb ételeket fogyasszanak. Ami érdekes, hogy például míg nálunk egy egyszerű tószt a koccintás előtt nem nagy csoda (egy mondat arról, hogy mire is iszunk), ebben ők elég ügyetlenek, nincs benne gyakorlatuk.

Vannak olyan apróságok is, amiket mi máshogy használunk, és itt egyszerűen nem az van, ami Magyarországon. Például a telefonhívásoknál rögtön a tárgyra térnek, ahelyett, hogy köszönnének, bemutatkoznának, és aztán mondanák, ahogy legalábbis anyukám tanította nekem. Itt egyszerűen nem így van, és ezt el kell fogadni. Vagy ilyen a tüsszentés is, amire magyarként azt mondom, egészségedre. Itt a tüsszentő elnézést kér, és a többiek hallgatnak. Jó pár hónap volt, míg leszoktam róla, hogy az ausztrálok egészségét emlegessem ha tüsszentenek.

Még temérdek dologról szeretnék írni, de témájában azok már máshova köthetőek, úgyhogy talán inkább egy következő posztban folytatom. Persze csak ha van rá igény 🙂 Lesz még szó a kommunikációról, a közlekedésről, az üzleti kapcsolatokról,  a hobbikról és értékrendről… Hú, azt hiszem szorgos napok várnak rám.

13 hozzászólás »

Cheers

Semmi sem az, aminek gondolnád. Pláne, ha az ausztrál szlengről van szó. Csak pislogtam az elején, amikor egy-egy beszélgetésbe olyan szavakat fűztek az itteniek, amit egyáltalán nem értettem. Szerencsére az itteni dialektus nem jelent problémát, mert nagyon kevesen beszélnek igazi “tájszólással”, de a mindennapjaikban rengeteg szlenget használnak, ami a frissen érkezettnek újdonságként hat.

Összegyűjtöttem pár olyan szót, amit a leggyakrabban hallottam, és pár hónapja még nem tudtam mit jelent. Bár a neten külön irodalma van az ozzi szlengnek, a való életben nem ellenőrizheted minden szó jelentését, mert erre se lehetőséged nincs, meg értelmetlen is lenne. Szerencsére a szavak nagy részét a szövegkörnyezet alapján gyorsan meg lehet fejteni, írásban és szóban egyaránt.

A legjellemzőbb a rövidítések és O-zások használata, lásd alább:

Arvo – rövidítés az afternoon vagyis délután szóból. Először egy megbeszélés pontosításakor találkoztam vele, de mivel kiderült, hogy az általam javasolt délelőtti időpont nem jó az illetőnek, kizárásos alapon meglett a jelentése.

Avo – rövidítés az avokádóra. Könnyíti a helyzetet, hogy a kedvenc sushim egyik hozzávalója, és lépten-nyomon szembeötlik a megnevezést jelző táblácska a pultokban.

Compo – rövidítés a (workers) compensation-re, vagyis munkahelyi balesetbiztosításra. Kb.

Vannak aztán azok a szavak, amiket ismersz ugyan, de teljesen másra gondolnál, ilyenek például:

Garbo – szemét, szemetes vagy kukás autó, esetleg a szemétszállító szolgáltatást végző szakmunkás.

Servo – benzinkút vagy autószerelő műhely. Esetleg az ott végzett munka ill. a szolgáltatás maga.

Barbie – kerti sütögetés. Nem, nem az, amikor tűzre vetik a már megunt műanyag babákat. A barbeque szó úgy látszik, sokaknak túl hosszú és bonyolult.

Végezetül pedig a világ többi részén kevésbé használt szavak, lévén, hogy helyi jellegzetességek:

BYO – mozaikszó a Bring/Buy Your Own kifejezésre, ami általában azt takarja, hogy egy összejövetelre hozz magaddal kaját vagy piát. Éttermek cégérén azt jelenti, hogy nem árulnak alkoholt, de te beviheted és megihatod a sajátod. Szóban még nem hallottam, de én bájjó-nak mondanám 🙂

Cockie – nem árt tisztázni, hogy a beszélgető partner cockatoora gondol vagy cockroachra, mivel az első egy madárfaj a második pedig a csótány. Esetleg egy New South Wales-i emberre, lévén őket szokták még csótányoknak becézni viccesen.

Salvo – a Salvation Armyhoz vagyis üdvhadsereghez köthető témák és szolgáltatások, például van használt ruha boltjuk illetve lehet nekik adományozni.

A legviccesebb az egészben egyébként az, ahogy ezek a szavak lassan beépülnek a szókincsembe. Az egész egy nagyon érdekes és muris folyamat, mert egyre többet használom szóban és írásban az olyan szófordulatokat, amik jellemzőek Ausztráliára. Úgyhogy most az angolom egy európai angolja, amerikai akcentussal és ausztrál szlenggel. Az biztos, hogy gyakran okozok fejtörést annak, aki először hall beszélni.

9 hozzászólás »

Állásinterjú

Szerdán ismét túlestem egy állásinterjún, ami azt hiszem, elég jól sikerült mindent összevetve. Természetesen igyekeztem minél jobban felkészülni rá, ezért kedden csak ezzel töltöttem a napomat.

Részletesen átböngésztem a cég honlapját, megnéztem az eddigi munkáikat, leellenőriztem, hogy milyen gépekkel dolgoznak. Biztos, ami biztos alapon átböngésztem az általuk használt berendezések technikai adatait a gyártó honlapján, hogy egyrészt felismerjem őket, másrészt nagyjából képben legyek, hogy mihez mit használnak. Ezek után megpróbáltam az egyes eszközöket a korábbi munkákhoz társítani, meg a fejben lezongorázni a projektek egyes lépéseit. Közben fejben lejegyzeteltem, minél milyen problémák adódhattak, vagy milyen technikai paramétert rendelnék hozzá.

A cég múltjának és jelenlegi összetételének is igyekeztem minél jobban utánanézni. Sajnos, itt Ausztráliában a cégjegyzékhez és évi adóbevalláshoz köthető adatok csak fizetős formában érhetők el, és nem akartam ezért komolyabb összeget kiadni. De a fő tényezőket sikerült összeszednem: mikor alakult a cég, kik a tulajdonosok, hányszor költöztek az elmúlt években, kb. hányan dolgoznak a cégben jelenleg. Emellett sikerült rábukkanom két korábbi nyertes pályázatukra, így kiderült, hogy az utóbbi időben milyen nagyobb tendereken vettek részt.

A cégből való felkészülés nem az egyetlen dolog volt, amivel foglalkoznom kellett. Sajnos én is néha túl lazán veszem az interjút, és azt hiszem, csak a szaktudásom bőven elég egy állás elnyeréséhez. Nos, szerintem a másik cégnél lévő négy interjú bizonyítja, hogy jobban rá kell feküdnöm a témára, ha gyors eredményt szeretnék. Ezért a Youtube-on interjú felkészítő videókat néztem, ahol többek között azt is bemutatták, hogyan válaszoljon az ember arra a bizonyos “Mesélj magadról!” kérdésre. A netes tanácsok alapján összeraktam egy 2-3 perces bemutatkozó szöveget, ami a lényeges és előnyös tulajdonságaimat illetve képességeimet emeli ki, és ezt gyakorolgattam egész nap. (Kb. 10-15 -ször mondhattam el, mire úgy-ahogy tökéletesen ment.)

Emellett természetesen előre lejegyzeteltem, hogy mik azok a fő pontok, amiket meg tudok említeni, ha megkérdezik, hogy mit tudok róluk. Kérdéseket is összeírtam, amiben egy szakmai és négy általános volt, lévén, hogy nem voltam biztos benne, hogy ki fog interjúztatni. Emellett persze bevágtam az összes tényszerű infót ától cettig, a Linkedinen elérhető, ott dolgozó emberek nevét és arcát, a fontosabb gépek típusait, és a jelentősebb tartalmi elemeket a honlapról.

A helyszínre fél órával előbb érkeztem (de 40-50 perc volt kocsival, és kiszámíthatatlan a közlekedés), úgyhogy előtte még egy kávé épp belefért. A megbeszélt időpont előtt 3-4 perccel léptem be, ahol az egyik tulajdonos fogadott. A cég egyébként egy házaspáré, a férj a vezető mérnök, ő felel a kivitelezésért, a feleség pedig az üzleti részét viszi. A pasi nagyon kedves volt, mondta, hogy a felesége még nem ért vissza, de pár perc és itt van, úgyhogy addig megmutatja a műhelyt. Megnéztük a berendezéseket, megmutatott pár munkadarabot. Elbeszélgettünk egy-két munkadarabról, hozzátettem a véleményemet, ahol kellett, ott beszúrtam egy anekdotát egy hasonló projektről. Volt egy munkadarab, amit mutatott, és meg kellett mondanom a technikai paramétereket a kivitelezéshez, szerencsére ezt is jól eltaláltam.

Közben megérkezett a feleség, és hárman felmentünk az irodába folytatni az interjút. Azzal kezdődött, hogy az orrom alá dugott egy listát, amin négy csoportban tulajdonságok és képességek szerepeltek. Be kellett karikáznom azokat, amiket igaznak tartottam magamra, és ráadásul úgy, hogy minél kevesebbet gondolkozom rajta. Igyekeztem lazán venni a feladatot, fél perc alatt átfutottam és bekarikázgattam a dolgokat, majd visszaadtam a papírt. A hölgy elégedetten csettintett, és a négy részre 3-3-3-3 pontot írt, ami nem tudom, hogy jó-e, de ő örült neki, úgy tűnt.

Ezután kicsit elemeztük a személyes tulajdonságaimat, majd meséltek ők a cégükről. Aztán rátértünk a szakmai múltamra, az átküldött portfóliót a férj elég alaposan átnézte, és előre becsillagozta azokat, amik érdekelték, ezekről kellett mesélnem részletesebben. Rákérdezett két cikkemre is, ezeket – mivel természetesen előre kinyomtatva ott volt nálam – odaadtam neki megőrzésre. Oké, igazából csak mutiba szántam, de eltette, és nem volt arcom visszakérni. Egyébként is, tudok még nyomtatni.

Egy kicsit szakmáztunk még a különböző szoftverekről, melyik jó, melyik nem, melyiket ismerem, mi a véleményem stb. Szerencsére kb. mindenben egyezett a véleményünk, és sikerült megtalálni a közös hangot. Meséltek még az egyes munkáikról is részletesebben, illetve arról, hogy itt milyen fontos a titoktartás. Igen, sajnos ez egy ilyen dolog, vannak olyan munkáik, amikről sosem beszélhetnek, pedig nagyon izgalmas!!

Beszéltünk még a terveikről és a munkáról, ami rám várna. A munkakörülmények nagyon szimpatikusak voltak, elég rugalmas a munkaidő, nagyon-nagyon változatos a munka, és hatalmas szakmai kihívás. Rengeteget tanulhatok itt, ezért nagyon tetszik az egész. A fizetés is szóba került, és bár még nem lett lefixálva a vége, nagyjából belőttük, hogy körülbelül ugyanabban gondolkodunk.

Összesen 2-2,5 órát töltöttem náluk, bár az utolsó fél órában már csak az épp aktuálisan futó projekteket mutatta meg a vezető mérnök. Ez is nagyon érdekes volt, meg hasznos is, mert azért még be tudtam szúrni egy-két kérdést, amire csak mosolygott a pasi. “Jókat kérdezel” – mondta. Persze, ha az embernek van partnere az ilyen eszmefuttatásokhoz, nem nehéz. Egyszóval nagyon pozitív volt minden, és remélem, hogy nemsokára egy következő alkalommal véglegesíthetjük a megbeszélteket.

18 hozzászólás »

If it’s meant to be, it’s up to me

Telnek a napok, és lassan döntést kell hoznom. Nemsokára lejár a 90 nap tartózkodási idő, a pénztárcám pedig egyre vékonyabb. Megyek haza vagy maradok még?

Aki kicsit is követi az eseményeket, tudja, hogy a konkrét állásajánlat még várat magára. Az elmúlt hetekben nem sok változás történt az itteni életemet tekintve, bár az elmúlt napokban picit változott a dolog. A további időhúzást mellőzve most leírom, mi a helyzet munkafronton.

Mint tudjátok, elég specifikus állást keresek, nem hiszem, hogy válogatós lennék, csak hát eleve azért jöttem ebbe az országba, hogy a szakmámban dolgozhassak. Itt Ausztráliában lényegesen több cég van, aki ezen a kis területen tevékenykedik, és a Manufacturing Weeken tett látogatásom alapján is jónak ítéltettek az esélyeim. Ott mindenki bíztatott, csak épp senki nem ajánlott állást.

Van azonban egy cég, akik nagyon közel állnak ahhoz, amit végülis csinálni szeretnék, és bár itt sem történt még ajánlat tétel, bizakodó vagyok velük szemben. A cégnél először április végén jártam, azóta másfél hónap alatt összesen 4 interjún estem át. Egyik alkalommal 3 órán keresztül beszélgettem a lehetséges közvetlen munkatársammal, nagyon élveztem. A cég abszolút ideális lenne, tetszik a munkamorál, a környezet, az emberek, a munka, egyszerűen minden. Igyekeztem őket meggyőzni, hogy milyen jó vásár is lennék, mivel úgy-ahogy canvasing volt, ezért estem át ennyi interjún. A négy alkalom itt is soknak számít, így abban bízom, hogy ahogy letudják a félévi zárást (ami júni vége), újra felvehetjük a kapcsolatot és esetleg megállapodhatunk a folytatással kapcsolatban.

Ezen kívül hétvégén valahogy mintha beindult volna valami. Feltettek szombaton Linkedinre egy nekem tetsző állást, ami ugyan Brisbane-ben lenne, de a pozíció szimpatikus. Jelentkeztem rá nyilvánosan, az illető vissza is jelzett és bekérte az önéletrajzom. Tőlük még nem érkezett visszajelzés, de még csak hét eleje van.

A jelentkezésemet meglátta egy harmadik cég is, akik itt vannak Sydneyben. Róluk azt kell tudni, hogy rajta voltak az eredeti top10 céges listámon, de bizonyos logisztikai problémák miatt személyesen nem kerestem fel őket. Magyarán szólva 25 km-re vannak tőlem, és 4 busszal lehet hozzájuk eljutni. 3-4 óra buszozást persze néha be kell vállalni, de az első hónapban inkább kihagytam. Szóval ettől a cégtől érkezett egy üzenet, hogy legyek szíves küldeni egy önéletrajzot, mert szeretnének beszélni velem egy állással kapcsolatban. Mindez vasárnap hajnali kettőkor.

Hétfőn szépen összeraktam a motivációs levelet, önéletrajzot a cégre pofoztam, kicsike portfóliómat csatoltam, és elküldtem a megadott email címre a jelentkezésem. Természetesen vázoltam a helyzetemet is, hogy szponzorációra lenne szükségem. Pár órával később meg is jött a válasz, szerdára várnak interjúra.

A munkával kapcsolatban azért mellőztem az írást eddig, mert semmi konkrét nem történt. Nem akarok elkiabálni semmit, de egyáltalán nincs kétségem, hogy rövidesen megtalálom azt a pozíciót, amiért kijöttem. Ez egyben azt is jelenti, hogy még egy darabig – legalább pár hónapig – maradok Ausztráliában.

Az elmúlt időszakban tudatosan kicsit lazábbra vettem a munkakeresést. Többen kérdezgettétek, hogy mi a helyzet? Van már munka? És én mindig csak azt mondtam, hogy még nincs. Itt tanultam meg azt, hogy nem szabad rágörcsölni a dolgokra, néha el kell engedni, azt, amit akarsz, hogy aztán végül megkapd. Ezért írtam annyi kirándulós bejegyzést, ezért töltöttem pihenéssel és nézelődéssel az elmúlt heteket, mert ha egyszer megkapom az állást, akkor aztán teljesen lefáraszt majd a meló, és már nem sok mindenre lesz időm.

Az elmúlt egy hónap arra volt jó, hogy belássam: itt a helyem. Az itteni körülményeket látva nem szeretnék máshol élni, mint Ausztrália. Ez a pont az, ahonnan már nincs visszaút. Tetszik az ország, és mindent meg fogok tenni, hogy megteremthessem magamnak az az életet, amit eddig csak elképzeltem. Eddig se volt könnyű, a következő időszak se lesz egyszerű, de hiszem, hogy megéri a fáradság, ha pár éven belül azon a szinten élhetek, mint Magyarországon. Persze anyagilag ez mást jelent, nem konvertálható forintra, de nem is ez a lényeg. Egy olyan szakmában dolgozni, amit szeretek, egy olyan munkakörnyezetben, ahol megbecsülik a munkámat, mindent megér. Az, hogy az életkörülményeim pedig jelentősen javulni fognak, csak egy plusz.

A legfontosabb: az elhatározottság. Van a környékemen egy kávézó, egy olasz srác csinálja. Hétvégenként vele, meg az állandóan ott lebzselő szerb taxissal szoktam dumálni. Azt mondták, van itt egy mondás: if it’s meant to be, it’s up to me. Vagyis mindenki a maga sorsának kovácsa. Ha az ember elég eltökélt, hogy véghez vigye, amit eltervezett, sikerülni fog. Nyilván kell hozzá egy kis szerencse is, de főként kitartás. Én még mindig kitartok, és hiszem, hogy ennek meg lesz a gyümölcse. Lehet, hogy nem holnap, vagy nem jövő héten, de rövid időn belül megtalálom azt, amit keresek. Szurkoljatok. 🙂

Kép a Gadgether.comról

11 hozzászólás »

Hiányszakmák és fizetések

A tegnapi poszt folytatásaként ma az ausztrál munkalehetőségek szakma specifikus részéről írok, főként a diplomás munkavállalók szemszögéből. Ha érdekel a 6 számjegyű fizetés, és hogy milyen topszakmákkal lehet ezt megkeresni, olvass tovább!

Ha valaki részletesen kíván tájékozódni a szakképesítéses és diplomás foglalkoztatással kapcsolatban, ajánlom neki a Fair Work Australia kutatásait, ami itt lehet letölteni. Ebben az anyagban az ’Award reliance and differences in earnings by gender’ című műből szemezgetek – többek között.

Ausztráliában a tanulmány szerint jelenleg kb. 737 610 szakember dolgozik, – állandó jelleggel, nem vezetői/menedzseri pozícióban. 56%-ban nők, ami meglepő, ugyanakkor, ha megnézzük a részmunkaidősök arányát már, valamivel tisztább lesz a kép, ugyanis az összes szakember 38%-a részmunkaidőben dolgozik csak, és ezeknek a 76%-a nő. Tehát aki szakképesített vagy diplomás nő, nagy valószínűséggel csak részmunkaidőben dolgozik. Az teljes munkaidőben dolgozók, akik kb. 460 ezren vannak, 57/43%-os arányban férfiak és nők, ami már közelebb áll az általam megszokott és elképzelt képhez.

Az, hogy egy 22 milliós országban csupán 460 ezer ember dolgozik teljes munkaidőben valamilyen szakmát – és ebben sokszor a fodrászok, pincérek és asztalosok is benne vannak – eléggé tömören összefoglalja, hogy miért van Ausztráliában hiány szakemberekből. Ennek ellenére nem buzdítanék mindenkit, hogy ha van akármilyen szakmája, akkor vágjon neki, mert sok buktató lehet. Vannak azonban olyan szakmák, amik kiemelt kereseti lehetőséget biztosítanak, nagy eséllyel szerepelnek a bevándorlási hivatal hiányszakmás listáján, és az iparágak cégei tárt karokkal fogadják a jelentkezőket. Lássuk, mik ezek:

a kép illusztráció az ahecon.com oldalról

1. Mérnökök

A gazdasági fejlődés hozadéka/velejárója, hogy nagyon nagyon sok mérnökre van szükségük az ausztráloknak. A bányászat virágzik, az ipar erős, és a népesség növekedésével illetve a városfejlesztéseknek köszönhetően az építőipar szénája is jól áll. Igazából ahogy tapasztaltam, minden mérnökre elég nagy a kereslet, legyen az gépész, villamos, mechatronikai vagy egyéb. Persze a nagyon specifikus, szakterületbe vágó tudás néha alapfelvétel egy-egy állásnál, ugyanakkor főleg a bányaiparban akkora a kereslet, hogy ettől eltekinthetnek. Ha van egy mérnök diplománk (lehetőleg 5 éves), akkor érdemes nézegetni az állásportálokat – mert bár helyi tapasztalat nélkül szinte biztos, hogy visszautasítanak – mégis, jó, ha látja az ember, hogy mire van kereslet.

2. IT-sok

Nem feltétlenül kell ahhoz mérnöknek lenni – bár előny – , hogy az ember IT illetve telekommunikáció területen helyezkedjen el. Itt inkább kérnek valódi, használható tapasztalatot, egy-egy nyelvben való jártasságot, mint papírokat. Bár ez inkább csak tipp a hirdetések alapján, nem vagyok túl jártas ezen a területen.

3. Magas beosztású vezetők

Természetesen, aki nagyon profi otthon, olyannyira, hogy mondjuk egy nagyvállalat vezetőségében dolgozik, annak itt is van esélye ilyen pozíciót betölteni. Azt hiszem, ez a kivándorlók kisebbik részére jellemző. De tény, hogy közép, felsőközép vezetői szinttől nagy az igény a jó munkaerőre, főleg, ha a delikvens megfelelő tapasztalattal és ajánlásokkal rendelkezik.

4. Kutatók és tudósok

Az erős ipari fejlődés húzza magával a K+F tevékenységeket is, ezért nagy az igény tudományos fokozattal rendelkező munkaerőre is. Persze a másik ok, amiért erős ez a terület, az az oktatás. Rengetegen jönnek ide tanulni, nagy részük doktori fokozatot szerez, és aztán itt is marad. Ők vagy oktatnak, vagy kutatnak, vagy az iparban helyezkednek el. Mindenestre ez is egy lehetőség.

És most azokhoz a hölgy olvasóimhoz szólnék, akik eddig kitartottak. Mind tudjuk, hogy a nők ugyanabban a pozícióban, ugyanannyi munkával kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Ha az ausztrál munkaviszonyokat nézzük, ez sajnos itt is igaz, az összes munkavállalót tekintve 2011-ben a nők 18-36%-al kerestek kevesebbet a férfiaknál. De ha az ember lánya diplomás, a helyzet megváltozik. A tanulmány szerint ugyanis azok a nők, akiknek legalább egy Bachelor diplomájuk van, legalább annyit, vagy többet keresnek, mint a férfiak. Úgyhogy csajok, még egy ok, amiért érdemes Ausztráliába kivándorolni.

26 hozzászólás »

Kereseti viszonyok és a gazdaság

Hétvégén bukkantam rá a Fair Work Australia egyik legújabb jelentésére, az Annual Wage Review-ra. A továbbiakban ebből szemezgetek, vagyis kiderül, mennyi az annyi Ausztráliában, és mire elég ez.

A Statistical Report – Annual Wage Review letölthető az FWA honlapjáról innen. Igyekeztem legjobb angoltudásomat elővenni, és kihámozni a számok és szövegek mögül a lényeget, de az esetleges félreértésekért illetve a szövegből kiragadott egyes részletek pontatlansága miatt nem vállalok felelősséget.

Ahogy a tanulmány elején is megjelenik, Ausztrália gazdaságára egy ciklikus hullámzás jellemző. A grafikonból (1.1) az látszik, hogy általában a naptári év elején megfigyelhető egy jelentősebb visszaesés, aztán körülbelül szeptembertől újra erősödik a GDP, és év végére, december-január környékére várható a csúcs. Persze ez borult 2007-2010 között, nagy összevisszaság van itt az adatokban, főként a 2008-as év végén látszik a visszaesés. A 2011-es év a jelentései alapján azt a szintet hozta körülbelül mint a válság előtti mutatók, de majd meglátjuk a 2012-es évet.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Új állást érdemesebb szeptember-december között keresni, mert akkor van annyi munka, hogy a cégek alkalmaznak. Mit jelent még? Itt is volt válság, talán még tart is, nem lehet tudni, de bizakodhatunk az eredmények alapján.

Grafikon a Fair Work Australia – Annual Wage Review jelentéséből

Az elmúlt időszak negyedéves GDP értékei nemzetközi viszonylatban is jól festenek (1.2 grafikon), egyértelműen az látszik belőle, hogy Ausztrália elég erősen produkál az Egyesült Államokhoz, Japánhoz, Kanadához, és a nagy nyugati államokhoz képest. Sőt, erősebb is, mondjuk az USÁhoz képest, ha a 2011-es eredményeket nézzük, ugyanakkor nem tagadhatjuk le az ország Ázsia-függőségét, hiszen a 2011-es márciusi japán földrengés elég erősen kihatott az ausztrál GDP-re is.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Míg Európában még mindig ingadozik a GDP növekedés, ami elég jól jellemzi a gazdasági bizonytalanságot a régióban, USA és Ausztrália fejlődik, Kanada pedig többnyire tartja erős pozícióját. Ha valaki olyan helyre akar kivándorolni, ahol gazdasági növekedés van, ezek az országok jöhetnek szóba. Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni a munkanélküliség arányáról sem, ami most esett 5% alá Ausztráliában, míg az Államokban ez 8% felett van, Kanadában pedig 7,3%. Tehát nyilván a legkirályabb hely Ausztrália, ebből a szempontból is. 🙂

Ahogy kicsit előrébb haladunk a tanulmányban, a 4.1-es grafikonban megfigyelhetjük, hogy az infláció mértéke követi a GDP növekedésre jellemző hullámzó jelleget. Ugyanolyan ciklus szerint változik, az elmúlt 10 évben az éves adatokat tekintve 1,2-5% között. 2011-ben 2,7-3,6% között mozgott, és 2012-ben eddig folyamatosan esett 3%-ról. Emellett a bérek növekedése ugyan 2008-09 környékén 1%-os visszaesést mutat, de azóta megint növekszik, és szép lassan ismét beáll a megszokott évi 4%-os növekedésre (5.1-es grafikon).

A minimálbér jelenleg $15,5 óránként, ami $589,3 egy hétre. Ebből a nettó, készhez kapott érték heti $537 körül van. Az átlagfizetés az utóbbi három évben heti $1000-1100 körül mozgott a 8.1-es táblázat szerint. Ha az embernek gyerek is van, ehhez még hozzájön a családi pótlék illetve egyéb családtámogatási segély. Például a múlt héten jelentette be a miniszterelnök, hogy idén egy általános iskolás után $410, középiskolás után $810 beiskolázási segély jár, plusz ha a családban legalább két gyerek van, akkor még 600$. Tehát egy háromgyerekes családban, ahol két középiskolás és egy általános iskolás van, ez plusz 2600 dollárt jelent. Persze itt az iskolák fizetősek, de a kormány elég sok segítséget megad ahhoz, hogy ez ne legyen gond mondjuk a gyerekét egyedül nevelő szülőnek. Szóval ha olvastátok mondjuk a Havi számvetés című bejegyzést, tudjátok, ez mire elég, és hogy szépen lehet belőle élni. Nem is problémáznak a megélhetés miatt. A 2008-as felmérés során – a válság kellős közepén – a teljes válaszadók 69%-a egyáltalán nem vagy csak alig aggódott pénzügyi helyzete miatt, míg azok, akik kicsit vagy közepesen aggódtak, 28%-ot tettek ki. Nagyon csak 2,4% stresszelt ilyenek miatt, valószínűleg ők voltak a kelet-európai közösség.

Persze itt a fontossági sorrend is más, mert ha esetleg mégse lenne elég pénzük, csak 3-5%-uk spórol a kaján vagy a fűtésen. Inkább a számlákat fizetik be később, ezt 15,7%-uk teszi, vagy később fizetnek albérletet / lakáshitelt, a válaszadók 8-9%-a.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha szeretnél egy olyan helyen élni, ahol a fizetésed követi az inflációt, ahol a minimál bér is biztos megélhetést jelent, akkor Ausztrália a te országod. Mindemellett egy olyan közeg ez, ahol senki nem aggódik a megélhetés miatt, mert valahogy csak lesz. A rendes munka rendes életet jelent, ahol nem azért dolgozol, hogy megélj, hanem azért, hogy még jobban élj. Nagy különbség. Talán ez az a különbség, ami élhetővé teszi az országot.

A holnapi posztban a szakképzett és diplomás munkavállalók, valamint a férfi/női kereseti viszonyokat tárgyalom, úgyhogy ha érdekel, holnap nézz vissza a folytatásért.

5 hozzászólás »

Diákvízum

A hétvégén komoly elhatározásra jutottam. Visszaülök az iskolapadba 🙂

Viccet félretéve, komolyan. Nyilván a diákvízumnak megvannak a maga előnyei illetve hátrányai, de tény, hogy most ezt a megoldást látom a legjobbnak itt Ausztráliában. Persze itt is különböző lehetőségek vannak, én úgy gondolom, ha már egy kisebb vagyont áldozok erre a célra, talán érdemes lenne hasznosan elköltenem ezt a pénzt.

Szóval az elmúlt két napban, meg még holnap is, azzal töltöttem/töltöm az időmet, hogy megfelelő kurzust találjak, ami nem csak megfizethető, de hasznos vagy érdekes is. Több opció is felvetődött bennem, az egyik ilyen egy business certificate megszerzése volt. Különböző témákban kínálnak üzleti képzéseket, és fél év alatt az ember szerezhet egy papírt arról, hogy ért a marketinghez vagy a kis és középvállalkozások vezetéséhez. Bár az ilyesmi sosem volt a szívügyem, az elmúlt másfél évben többször is éreztem, hogy hasznos lenne, ezért végülis szívesen tanulnék valami ilyesmit.

Egy ilyen kurzus egyetemek, főiskolák és TAFE intézmények szerveznek. A TAFE (Technical and Further Education – szakmai továbbképzés, amolyan OKJ szerű) nagyon sok fajta szakmát és területet lefed, az üzleti kurzusokat, mérnöki kiegészítő képzéseket, vendéglátós tanfolyamokat stb. Igazából jó nagyon, csak egy baj van vele. Magyarországnak Assessment Level 2-es. Najó, bocs, hogy így belementem rögtön a részletekbe, anélkül, hogy megmagyaráztam volna az elejét.

Szóval. Ha az ember ausztrál vízumért folyamodik, legyen az akármilyen, elsőként egy fontos dolgot kell megválaszolni, hogy honnan kéri azt a vízumot. Nagyon fontos. Így például eVisitor vízumot, magyarul egyszerű turista vízumot interneten csak Ausztrálián kívülről lehet kérni. Ez az, ami nekem is van.

Aztán, vannak olyan vízumok, amiket attól függően kérhetsz kívülről vagy belülről, hogy milyen állampolgár vagy. Ez az úgynevezett Assessment Level. Ha a vízum, amiért folyamodsz a te országodra nézve Level 1, azt kérheted Ausztrálián belül – nem vagyok biztos benne, hogy csak onnan, lehet hogy Ausztrálián kívülről is – , ha viszont Level 2, akkor csak és kizárólag Ausztrálián kívülről folyamodhatsz érte. Persze tipikusan létező jelenség, hogy valaki átrepül Új-Zélandra, beadja a kérvényt, majd visszajön. Ez azért egy kicsit necces abból a szempontból, hogy nem teljesen tudom, mi történik a beadás és a megítélés között. Mert hogy elvileg az ember ugyan jogosult visszajönni a turista vízumával, de azt hiszem (nem 100%) az embernek az új vízumával kell belépnie újra Ausztráliába. Meg hát azért a repülőjegy se olcsó mulatság, bár 200 dollárból meg lehet úszni. De jól jön az a $200 máshol is, úgyhogy nem erre játszok.

Az ideiglenes diákvízumnak jelenleg 7 alcsoportja van. Ezt visa subclassoknak hívják, az egyes alcsoportokat számokkal jelölik 570-től 576-ig. Itt most végigveszem az alcsoportokat, szóval akinek uncsi, pörgessen tovább a következő képig.

570 – Independent ELICOS – gyakorlatilag angol nyelvtanulás. Az ELICOS – az English Language Intensive Courses for Overseas Students rövidítése, magyarul intenzív angol nyelvtanfolyamok. Nincs benne semmi izgi, akit bővebben érdekel az használja a googlet. Nekünk magyaroknak jelenleg ez Assesment Level 2, vagyis otthonról pályázható.

571 – Schools – külföldi általános és/vagy középiskolai tanulmányok, ahogy néztem eléggé szabad a vásár, az ember gyerekét fel kell vetetni valamelyik suliba és akkor járhat ide. Persze ha és mivel 18 év alatti, azért rendesen megnézik, hogy hogyan és mint fogják a gyerkőcöt itt ellátni, de hát ugye ezt muszáj. Level 1.

572 – VET, azaz Vocational Education and Training, magyarul szakmai oktatás és fejlesztés. Na ez lenne a tuti egyébként szerintem otthonról, kicsit több értelmét látom, mint a nyelvtanfolyamnak, bár azért ehhez jól kell beszélni angolul. Meg a másik, hogy ugye otthonról kicsit nehéz megítélni, hogy melyik a jó tanfolyam, és melyik éri meg az árát. Lényegében ide sorolható a TAFE tanfolyamok, a különböző certificate-ek és degreek. Tök jó igazából, mert 6 vagy 12 hónap alatt tanul az ember valamit, a végén kap egy papírt, mellette meg dolgozhat. Kár, hogy Level 2.

573 – Higher Education – felsőoktatás. Nem hiszem, hogy kell rajta mit magyarázni, fizess be előre egy év tandíjat,  és potom $25,000 – $30,000-ért jöhetsz is, várunk szeretettel. Köszi. Level 1.

574 – Postgrad Research – PhD kutatás. Ez jó lehet, mert sokan ösztöndíjat kapnak rá, vagyis legalább nullszaldós az ember, de valószínűbb, hogy még gyűjtögetni is tud. Ami egyedül hiányzik hozzá, az a tanulmányi és szakmai háttér ;D hiába Level 1, nekem nem segít.

575 – Non-Award – nos, igen, lassan közelítünk. Ugyanis Ausztráliában elég sok egyetem önfenntartó, amit többek között azzal  ér el, hogy nem csak azok járnak egyetemre, akiknek kell. Vannak ugyanis nem kevesen, akik csak úgy heccből, najó, félig szükségből tanulnak valamit. Például bizonyos üzleti szakokon már dolgozó üzletemberek végigülnek egy-egy kurzust, mert hátha tanulnak valami újat, vagy például IT-sek meghallgatnak egy innováció kurzust, mert hasznos nekik. Én pedig mindig szerettem volna biomedical engineering tárgyakat hallgatni… Level 1.

576 – AusAID or Defence – ez a vízum azoknak a külföldieknek szól, akiket az AusAID vagy a Defence támogat a tanulmányaiban. Többet nem tudok róla.

Szóval, most hogy áttekintettük a vízum típusokat, ajánlom azoknak, akik még többet szeretnének tudni róla, olvassák el az Immi honlap ide vonatkozó részét, ami itt van, a különböző típusok Assessment Leveljeiről pedig itt találtok infókat. Még annyit az assessment levelekről, hogy többnyire minél fejlettebb egy ország, és minél kevésbé tartja őket Ausztrália veszélyes és nem kívánatos bevándorlóknak, annál jobb Level-öket kapnak. Mi egy szinten vagyunk pl. Szlovákiával vagy Maldív szigetekkel, míg mondjuk az olaszok, litvánok, lengyelek csupa egyessel rendelkeznek. Mondjuk az olaszoknak és még jó pár nyugat-európai népnek jár Working Holiday visa is, de ez most annyira nem tartozik ide. Maradjuk annyiban, hogy az ausztráloknak mi azért vad kelet vagyunk.

Aki esetleg lemaradt volna, annak elmondom, azért ilyen fontos a diákvízum, mert minden diákvízumhoz jár heti 20 óra munkavállalási engedély, vagyis, hogy pontos legyek, 2012. március 23-ikától 2 hetente 40 óra, de ez nem haladhatja meg a heti 20 órát. A kikötés csak annyi, hogy bármelyik egymást követő két hétben nem lehet többet dolgozni 40 óránál. Mindez suli időben, oktatási szünet idején pedig unlimited, vagyis korlátlan munkavállalás. Jó, mi? Az egy baj vele, hogy ha vége a kurzusnak, lejár a vízum is, és az ember szépen elhagyhatja az országot, ha csak nem talál ki valamit.

Az elmúlt napokban a megfelelő kurzust kerestem, amit 4-6 hónapig tervezek tanulni, hogy teljesítsem a diákvízum követelményeit. Amikor anno elmentem ahhoz a bevándorlási tanácsadóhoz a kínai negyedbe, ő nagyon a felsőoktatást nyomta, de hát azért az horror összeg, ha akarnám se nagyon tudnám most megengedni magamnak. Egy bachelor képzés 10-11 000 dollártól kezdődik, és mondjuk egy mérnöki bachelor olyan 30-35 000 dollár körül van. Egy évre. És egy szemesztert legalább ki kell fizetni előre. Nem igazán az én szintem…

Vannak ugye a TAFE tanfolyamok, amik árban 4000-4500 dollár körül indulnak egy fél évre és 6-8000 dollárig mennek fel, vagy még feljebb, de ezek azért egy olcsóbb alternatívát jelentenek. Tetszene is egy-kettő, jó is lenne, de sajnos az 572-es vízum nem nekem való.

Végülis csak rászántam magam, hogy valami felsőoktatás után nézzek, ha már nem akarom elhagyni az országot. Ekkor bukkantam rá a Non-degree vagy non-award oktatásra valamelyik egyetem honlapján. Lényegében, mint korábban is említettem, az ember felvehet 1-2 tárgyat az egyetemen, just for fun. Ez azért is jó, mert tényleg olyan órára ülhetek be, ami érdekel is, magyarul nem lesz kínszenvedés, másrészt meg eléggé sok szabadidőt hagy, többet, mint egy tanfolyam.

Megkezdődött tehát a vadászat a megfelelő tantárgy után. Mivel ettől függetlenül baromi drága az oktatás, ezért egy 6 kredites tárgyat tudok csak felvenni, az is $3800-4500 körül mozog egyetemtől és kartól függően. Egyelőre három egyetemet néztem ki, amin utánajárok a dolgoknak. Jó, igazából négyet, de a Macquarie Egyetem elég gyorsan kiesett, hogy megláttam az árait meg hogy mennyire a világ legjobb X egyeteme között van. A maradék három a UTS, a USYD és a UNSW.

A UTS, közismertebb nevén a University of Technology Sydney vagyis az itteni műegyetem, a belvárosban, mindenhez közel, a Central station mellett van. Ez nagyon kényelmes, ráadásul a campus elég modern, és nagy, és csilli-villi, hadd ne mondjam tovább. Itt összefutottam egy magyar villamosmérnök tanonccal, élmény volt! Beszélgettünk egy kicsit, elmesélt pár dolgot, úgyhogy hasznos volt. Remélem tartjuk a kapcsolatot, bár ő is óva intett az itteni magyaroktól 😉 A UTS nemzetközi részlegén nem tudtak nekem rögtön választ adni, hogy milyen opcióim vannak non-award diákként – ezek a kurzusok ugyanis főként helyieknek elérhetőek. Még visszaszólnak.

A következő hely a University of Sydney volt. Igazából lehet, hogy kicsit túlzsúfolt, lehet, hogy kicsit lepukkant, de annyira imádnivaló. Hatalmas egyébként, sok parkkal és épülettel, kicsit nekem hasonlít a BME-re. Emberek ülnek a fűben, néha kicsit szocreálnak tűnnek az épületek, de egyszerűen élet van benne. Olyan jópofa. Az összes kép onnan van 🙂

Itt egyik irodából küldözgettek a másikba, először voltam a nemzetköziben, majd a mérnöki kar irodájában, majd továbbküldtek a gépész-, aero- és mechatronikai mérnöki tudományok iskolájába. Na remek. Ja, mert itt egyébként kinéztem előre, hogy milyen remek kis biomedical részlegük van, és azon céloztam meg egy-két tárgyat. Szóval, itt persze az admin csaj ugyanolyan tanácstalan volt mint az előző két helyen voltak, de legalább bevitt az egyik oktatási felelőshöz, egy tanárhoz, aki az első és másodévesek tárgyfelvételeiért felel. Megbeszéltük eddig miket tanultam, meg miből írtam a diplomamunkám, meg megmutattam egy-két publikációmat, ő meg elmondta milyen tárgyakból választhatok, meg most épp milyen órát tart, meg milyen lehetőségeim vannak. A beszélgetés végére mindketten ugyanolyan izgatottak lettünk, neki tetszettek a publikációim, nekem meg a tantárgyak és a témák. Szóval izgis.

Közben az admin csaj igyekezett mindent megtenni, megtaláltuk a karon kb. az egyetlen embert, aki tudja, hogy kell jelentkeznem a kurzusra – az egyik aero tanár. Pff. Ja, mellesleg persze csajok nuku, tényleg zéró, diákok 90%-a ázsiai. Minden másban tiszta gépész, mutatok pár képet:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szóval a jelentkezésem bár központilag érkezik be online formában, az elbírálás elvileg a szakon történik, ezért az utána járás.

De tetszett, remélem a tisztázódnak a részletek is, meg minden apróság, és akkor minél előbb tudok jelentkezni.

Azért még holnap megnézem a University of New South Walest, ami kicsit arrébb van, de közvetlen busz visz oda. Ott is jó a biomedical részleg, majd meglátjuk, ott mennyire fogadnak lelkesen. Ezeket intézem a héten, közben próbálok egészségesen táplálkozni és spórolni 🙂 Nem egyszerű 🙂

1 Hozzászólás »

A piac és az öböl

A mai napomat, mivel hogy szombat van, a piacon kezdtem. A belvárosban van a Paddy’s Market nevű hely, ahol zöldség-gyümölcsön kívül árulnak mindenféle ruhaneműt, táskát amolyan kínai illetve piacos stílusban. A fenti szinten meg egy bevásárló központ van pár bolttal meg gyorsétteremmel. Nagyon kíváncsi voltam a piacra, mert úgy gondoltam, hogy biztos teljesen más dolgok vannak, mint otthon.

Igazából nem. A termékek 80%-a ugyanaz, mint otthon, paradicsom, paprika, uborka, cukkini, padlizsán, hagyma, répa, krumpli, gomba, spárga, gyümölcsökből pedig alma, körte, szőlő, szilva, barack, narancs, mandarin, eper, dinnye, banán. Persze a maradék 20%-ban azért vannak olyan különlegesebb dolgok is, mint mangó, papaya, avokádó, tamarindo (?), sárkány gyümölcs (nem tudom, hogy hívhatják magyarul), édes burgonya meg ilyenek. Persze ezek nagy részét már az ember ismeri innen-onnan, csak a földrajzi adottságok miatt otthon nem annyira általánosak.  Igyekeztem árakkal együtt fényképezni a különlegességeket, az almának kilója 2-3 dollár volt, 25 dkg eper 2 dollár, drágább gyümölcsök kilója 4 dollár, szőlő azt hiszem 2 dollár körül volt. Volt még nagyon sok fajta saláta is, nem ismertem őket, de kb. ilyen rukkola, madársaláta kategóriájú cuccok lehettek. És lehetett őket csokorra venni, vagy voltak kirakva külön zacskóban is, zacskóként 2 dollárért.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Voltak halak is, lazac, angyal hal, osztriga, különböző rákok, meg még több pucolandó hal, amiről aztán fogalmam se volt. Kis rákot már lehetett kapni kb. 15 dollár/kg-s áron, a lazacnak inkább 20-25 dollár volt kilója.

A piac után a Darling Harborbe mentem, ami egy nagyon remek hely, itt van a Tengerészeti Múzeum is, meg az Imax mozi, meg az Akvárium. És persze parkosítva van az egész, vagyis inkább ilyen sétáló övezetes szerű. Itt sétáltam egy kicsit, majd a bevásárló központban egy újságosnál feltöltöttem pénzzel a telefonomat. Ugyebár mikor megérkeztem a hostelbe, kaptam egy SIM kártyát, amit aktiválnom kellett, hogy használni tudjam. Ezt neten és telefonon is meg lehet tenni. Elvileg kell hozzá egy állandó lakcím és egy alternatív ausztrál telefonszám, de gyakorlatilag ki lehet kerülni. Na most, ha ez megvan, még mindig nem tudod használni, mert ugyan elérnek, de hívni nem tudsz. Én $19-es feltöltést választottam, ez lebeszélhető, és a Virgineseket ingyen hívom és smsezek nekik.

Csináltam is pár szép képet a Harborról, nagyon szép szerintem. És az égre kiírta valaki repülővel, hogy Decoru. Ami nem tudom micsoda, de vicces. Délután pedig végre elmentem egy szupermarketbe, amit itt Colesnak hívnak. Ez kábé az otthoni CBA vagy Spar megfelelője. Az árakról a következő posztban.

Amit még nem is említettem, hogy összebarátkoztam a hostelben az egyik szobatársammal, Elenának hívják és ugyan német, de Új-Zélandon él. Aranyos nagyon, ma este együtt megyünk a Harborba tűzijátékot nézni. Meg lesznek valami cirkuszi mutatványosok is. Szóval már várom nagyon, addig még eltöltöm valahogy az időt.

1 Hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: