Diákvízum

A hétvégén komoly elhatározásra jutottam. Visszaülök az iskolapadba 🙂

Viccet félretéve, komolyan. Nyilván a diákvízumnak megvannak a maga előnyei illetve hátrányai, de tény, hogy most ezt a megoldást látom a legjobbnak itt Ausztráliában. Persze itt is különböző lehetőségek vannak, én úgy gondolom, ha már egy kisebb vagyont áldozok erre a célra, talán érdemes lenne hasznosan elköltenem ezt a pénzt.

Szóval az elmúlt két napban, meg még holnap is, azzal töltöttem/töltöm az időmet, hogy megfelelő kurzust találjak, ami nem csak megfizethető, de hasznos vagy érdekes is. Több opció is felvetődött bennem, az egyik ilyen egy business certificate megszerzése volt. Különböző témákban kínálnak üzleti képzéseket, és fél év alatt az ember szerezhet egy papírt arról, hogy ért a marketinghez vagy a kis és középvállalkozások vezetéséhez. Bár az ilyesmi sosem volt a szívügyem, az elmúlt másfél évben többször is éreztem, hogy hasznos lenne, ezért végülis szívesen tanulnék valami ilyesmit.

Egy ilyen kurzus egyetemek, főiskolák és TAFE intézmények szerveznek. A TAFE (Technical and Further Education – szakmai továbbképzés, amolyan OKJ szerű) nagyon sok fajta szakmát és területet lefed, az üzleti kurzusokat, mérnöki kiegészítő képzéseket, vendéglátós tanfolyamokat stb. Igazából jó nagyon, csak egy baj van vele. Magyarországnak Assessment Level 2-es. Najó, bocs, hogy így belementem rögtön a részletekbe, anélkül, hogy megmagyaráztam volna az elejét.

Szóval. Ha az ember ausztrál vízumért folyamodik, legyen az akármilyen, elsőként egy fontos dolgot kell megválaszolni, hogy honnan kéri azt a vízumot. Nagyon fontos. Így például eVisitor vízumot, magyarul egyszerű turista vízumot interneten csak Ausztrálián kívülről lehet kérni. Ez az, ami nekem is van.

Aztán, vannak olyan vízumok, amiket attól függően kérhetsz kívülről vagy belülről, hogy milyen állampolgár vagy. Ez az úgynevezett Assessment Level. Ha a vízum, amiért folyamodsz a te országodra nézve Level 1, azt kérheted Ausztrálián belül – nem vagyok biztos benne, hogy csak onnan, lehet hogy Ausztrálián kívülről is – , ha viszont Level 2, akkor csak és kizárólag Ausztrálián kívülről folyamodhatsz érte. Persze tipikusan létező jelenség, hogy valaki átrepül Új-Zélandra, beadja a kérvényt, majd visszajön. Ez azért egy kicsit necces abból a szempontból, hogy nem teljesen tudom, mi történik a beadás és a megítélés között. Mert hogy elvileg az ember ugyan jogosult visszajönni a turista vízumával, de azt hiszem (nem 100%) az embernek az új vízumával kell belépnie újra Ausztráliába. Meg hát azért a repülőjegy se olcsó mulatság, bár 200 dollárból meg lehet úszni. De jól jön az a $200 máshol is, úgyhogy nem erre játszok.

Az ideiglenes diákvízumnak jelenleg 7 alcsoportja van. Ezt visa subclassoknak hívják, az egyes alcsoportokat számokkal jelölik 570-től 576-ig. Itt most végigveszem az alcsoportokat, szóval akinek uncsi, pörgessen tovább a következő képig.

570 – Independent ELICOS – gyakorlatilag angol nyelvtanulás. Az ELICOS – az English Language Intensive Courses for Overseas Students rövidítése, magyarul intenzív angol nyelvtanfolyamok. Nincs benne semmi izgi, akit bővebben érdekel az használja a googlet. Nekünk magyaroknak jelenleg ez Assesment Level 2, vagyis otthonról pályázható.

571 – Schools – külföldi általános és/vagy középiskolai tanulmányok, ahogy néztem eléggé szabad a vásár, az ember gyerekét fel kell vetetni valamelyik suliba és akkor járhat ide. Persze ha és mivel 18 év alatti, azért rendesen megnézik, hogy hogyan és mint fogják a gyerkőcöt itt ellátni, de hát ugye ezt muszáj. Level 1.

572 – VET, azaz Vocational Education and Training, magyarul szakmai oktatás és fejlesztés. Na ez lenne a tuti egyébként szerintem otthonról, kicsit több értelmét látom, mint a nyelvtanfolyamnak, bár azért ehhez jól kell beszélni angolul. Meg a másik, hogy ugye otthonról kicsit nehéz megítélni, hogy melyik a jó tanfolyam, és melyik éri meg az árát. Lényegében ide sorolható a TAFE tanfolyamok, a különböző certificate-ek és degreek. Tök jó igazából, mert 6 vagy 12 hónap alatt tanul az ember valamit, a végén kap egy papírt, mellette meg dolgozhat. Kár, hogy Level 2.

573 – Higher Education – felsőoktatás. Nem hiszem, hogy kell rajta mit magyarázni, fizess be előre egy év tandíjat,  és potom $25,000 – $30,000-ért jöhetsz is, várunk szeretettel. Köszi. Level 1.

574 – Postgrad Research – PhD kutatás. Ez jó lehet, mert sokan ösztöndíjat kapnak rá, vagyis legalább nullszaldós az ember, de valószínűbb, hogy még gyűjtögetni is tud. Ami egyedül hiányzik hozzá, az a tanulmányi és szakmai háttér ;D hiába Level 1, nekem nem segít.

575 – Non-Award – nos, igen, lassan közelítünk. Ugyanis Ausztráliában elég sok egyetem önfenntartó, amit többek között azzal  ér el, hogy nem csak azok járnak egyetemre, akiknek kell. Vannak ugyanis nem kevesen, akik csak úgy heccből, najó, félig szükségből tanulnak valamit. Például bizonyos üzleti szakokon már dolgozó üzletemberek végigülnek egy-egy kurzust, mert hátha tanulnak valami újat, vagy például IT-sek meghallgatnak egy innováció kurzust, mert hasznos nekik. Én pedig mindig szerettem volna biomedical engineering tárgyakat hallgatni… Level 1.

576 – AusAID or Defence – ez a vízum azoknak a külföldieknek szól, akiket az AusAID vagy a Defence támogat a tanulmányaiban. Többet nem tudok róla.

Szóval, most hogy áttekintettük a vízum típusokat, ajánlom azoknak, akik még többet szeretnének tudni róla, olvassák el az Immi honlap ide vonatkozó részét, ami itt van, a különböző típusok Assessment Leveljeiről pedig itt találtok infókat. Még annyit az assessment levelekről, hogy többnyire minél fejlettebb egy ország, és minél kevésbé tartja őket Ausztrália veszélyes és nem kívánatos bevándorlóknak, annál jobb Level-öket kapnak. Mi egy szinten vagyunk pl. Szlovákiával vagy Maldív szigetekkel, míg mondjuk az olaszok, litvánok, lengyelek csupa egyessel rendelkeznek. Mondjuk az olaszoknak és még jó pár nyugat-európai népnek jár Working Holiday visa is, de ez most annyira nem tartozik ide. Maradjuk annyiban, hogy az ausztráloknak mi azért vad kelet vagyunk.

Aki esetleg lemaradt volna, annak elmondom, azért ilyen fontos a diákvízum, mert minden diákvízumhoz jár heti 20 óra munkavállalási engedély, vagyis, hogy pontos legyek, 2012. március 23-ikától 2 hetente 40 óra, de ez nem haladhatja meg a heti 20 órát. A kikötés csak annyi, hogy bármelyik egymást követő két hétben nem lehet többet dolgozni 40 óránál. Mindez suli időben, oktatási szünet idején pedig unlimited, vagyis korlátlan munkavállalás. Jó, mi? Az egy baj vele, hogy ha vége a kurzusnak, lejár a vízum is, és az ember szépen elhagyhatja az országot, ha csak nem talál ki valamit.

Az elmúlt napokban a megfelelő kurzust kerestem, amit 4-6 hónapig tervezek tanulni, hogy teljesítsem a diákvízum követelményeit. Amikor anno elmentem ahhoz a bevándorlási tanácsadóhoz a kínai negyedbe, ő nagyon a felsőoktatást nyomta, de hát azért az horror összeg, ha akarnám se nagyon tudnám most megengedni magamnak. Egy bachelor képzés 10-11 000 dollártól kezdődik, és mondjuk egy mérnöki bachelor olyan 30-35 000 dollár körül van. Egy évre. És egy szemesztert legalább ki kell fizetni előre. Nem igazán az én szintem…

Vannak ugye a TAFE tanfolyamok, amik árban 4000-4500 dollár körül indulnak egy fél évre és 6-8000 dollárig mennek fel, vagy még feljebb, de ezek azért egy olcsóbb alternatívát jelentenek. Tetszene is egy-kettő, jó is lenne, de sajnos az 572-es vízum nem nekem való.

Végülis csak rászántam magam, hogy valami felsőoktatás után nézzek, ha már nem akarom elhagyni az országot. Ekkor bukkantam rá a Non-degree vagy non-award oktatásra valamelyik egyetem honlapján. Lényegében, mint korábban is említettem, az ember felvehet 1-2 tárgyat az egyetemen, just for fun. Ez azért is jó, mert tényleg olyan órára ülhetek be, ami érdekel is, magyarul nem lesz kínszenvedés, másrészt meg eléggé sok szabadidőt hagy, többet, mint egy tanfolyam.

Megkezdődött tehát a vadászat a megfelelő tantárgy után. Mivel ettől függetlenül baromi drága az oktatás, ezért egy 6 kredites tárgyat tudok csak felvenni, az is $3800-4500 körül mozog egyetemtől és kartól függően. Egyelőre három egyetemet néztem ki, amin utánajárok a dolgoknak. Jó, igazából négyet, de a Macquarie Egyetem elég gyorsan kiesett, hogy megláttam az árait meg hogy mennyire a világ legjobb X egyeteme között van. A maradék három a UTS, a USYD és a UNSW.

A UTS, közismertebb nevén a University of Technology Sydney vagyis az itteni műegyetem, a belvárosban, mindenhez közel, a Central station mellett van. Ez nagyon kényelmes, ráadásul a campus elég modern, és nagy, és csilli-villi, hadd ne mondjam tovább. Itt összefutottam egy magyar villamosmérnök tanonccal, élmény volt! Beszélgettünk egy kicsit, elmesélt pár dolgot, úgyhogy hasznos volt. Remélem tartjuk a kapcsolatot, bár ő is óva intett az itteni magyaroktól 😉 A UTS nemzetközi részlegén nem tudtak nekem rögtön választ adni, hogy milyen opcióim vannak non-award diákként – ezek a kurzusok ugyanis főként helyieknek elérhetőek. Még visszaszólnak.

A következő hely a University of Sydney volt. Igazából lehet, hogy kicsit túlzsúfolt, lehet, hogy kicsit lepukkant, de annyira imádnivaló. Hatalmas egyébként, sok parkkal és épülettel, kicsit nekem hasonlít a BME-re. Emberek ülnek a fűben, néha kicsit szocreálnak tűnnek az épületek, de egyszerűen élet van benne. Olyan jópofa. Az összes kép onnan van 🙂

Itt egyik irodából küldözgettek a másikba, először voltam a nemzetköziben, majd a mérnöki kar irodájában, majd továbbküldtek a gépész-, aero- és mechatronikai mérnöki tudományok iskolájába. Na remek. Ja, mert itt egyébként kinéztem előre, hogy milyen remek kis biomedical részlegük van, és azon céloztam meg egy-két tárgyat. Szóval, itt persze az admin csaj ugyanolyan tanácstalan volt mint az előző két helyen voltak, de legalább bevitt az egyik oktatási felelőshöz, egy tanárhoz, aki az első és másodévesek tárgyfelvételeiért felel. Megbeszéltük eddig miket tanultam, meg miből írtam a diplomamunkám, meg megmutattam egy-két publikációmat, ő meg elmondta milyen tárgyakból választhatok, meg most épp milyen órát tart, meg milyen lehetőségeim vannak. A beszélgetés végére mindketten ugyanolyan izgatottak lettünk, neki tetszettek a publikációim, nekem meg a tantárgyak és a témák. Szóval izgis.

Közben az admin csaj igyekezett mindent megtenni, megtaláltuk a karon kb. az egyetlen embert, aki tudja, hogy kell jelentkeznem a kurzusra – az egyik aero tanár. Pff. Ja, mellesleg persze csajok nuku, tényleg zéró, diákok 90%-a ázsiai. Minden másban tiszta gépész, mutatok pár képet:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Szóval a jelentkezésem bár központilag érkezik be online formában, az elbírálás elvileg a szakon történik, ezért az utána járás.

De tetszett, remélem a tisztázódnak a részletek is, meg minden apróság, és akkor minél előbb tudok jelentkezni.

Azért még holnap megnézem a University of New South Walest, ami kicsit arrébb van, de közvetlen busz visz oda. Ott is jó a biomedical részleg, majd meglátjuk, ott mennyire fogadnak lelkesen. Ezeket intézem a héten, közben próbálok egészségesen táplálkozni és spórolni 🙂 Nem egyszerű 🙂

Rabszolgatartók és eltartottak 3/4

Az esélytelenek nyugalmával vágok bele a mai napba. Reggel szokásos Gumtree böngészés helyek után, újabb időpont egyeztetés egy Glebe környéki szoba látogatására. Közben hívom a bevándorlásit, megbeszélünk egy délutáni időpontot. Még nem tudom, mire számítsak, de elhatározom, nem hagyom, hogy az orromnál fogva vezessenek, mint azt annyi szerencsétlenül járt bevándorlóval teszik. Nem hagyom, hogy egy újabb elkeseredett, gyenge, kihasználható fiatalt lássanak bennem. De most komolyan, aki egy ilyen ashfieldi ingatlanra jelentkezik, vajon az milyen képet fest? Nem számít.
Ahogy Glebe-be érek, felvillanyozódom. A környék szép, közel az öbölhöz, gyakorlatilag a második háztömb a parttól. Tetszik. Nem a legmodernebb ház az utcában, talán ’70-es évek vége, ’80-as évek eleje, de nem rossz. Kicsit bóklászom, úgyis van időm, a ház mögül rálátni az Anzac Bridge-re. Lent, a kertben medence. A gyomrom görcsben, túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Egyszer már jártam így egy hellyel, Leichardtban, nem akarok túl izgatott lenni, lehet, hogy nem jön össze.

Bent egy diáklány fogad, kedves, a lakás rendezett, tiszta. Ő két hónapot volt itt, de túl messze van az egyetem. Zenét tanul. Beszélgetünk a lakásról, a helyről, rólam és a többi lakóról. Szimpatikus, és jelzem is, hogy nagyon szeretnék itt lakni. Közben jön egy telefon, interjúra hívnak. Kivirulok, rákérdez. Elmesélem a jó hírt, szemmel láthatóan sokat segít a helyzeten. Kicsit mesélek a munkámról, mivel foglalkozom, és mit szeretnék csinálni. Majd elbúcsúzunk, és abban maradunk, hogy jelentkezünk, ha döntést hoztunk.

Visszafele azon gondolkozom, hogy vajon megint újabb négy napba telik-e míg kiderül, hogy nem nyert. Aztán visszaérek a hostelbe, ahol most lakom, és ugyan még egy óra se telt el, felhívom a lányt, hogy szeretnék költözni, mikor várható a válasz. Kedvesen tájékoztat, hogy ha tényleg így gondolom, akkor nem keres tovább, mert szerinte tökéletes vagyok. Köszönöm szépen. Beszélünk egy kicsit még a kivitelezésről, és abban maradunk, hogy csütörtökön újra találkozunk, és már vihetem a cuccaim.

Egy ilyen hír után lényegesen könnyebben indulok el a bevándorlási ember irodájába. Ahogy tippeltem, ázsiai az ürge, az a fajta, aki az eltartottakból él. Rögtön azzal kezdem, hogy én csak az ingatlan miatt jöttem, de már nem aktuális, köszönöm. Ezek után végig a helyzetemről beszélünk, kicsit megy az erőfitogtatás. Vízumokkal és szabályokkal dobálózik, de nem nagyon talál rajtam fogást, mert tisztában vagyok a helyzetemmel. Kifizetődőnek látszik az a sok kutató munka az immi honlapján. Amikor ezt látja, kicsit más irányba tereli a beszélgetést, már rögtön nem játssza a felettemállót, inkább szolgáltatást kínál. Mert, hogy nekem a legkönnyebb – és persze szerinte az egyetlen – út a diákvízum, és ő nagyon szívesen elintézi nekem. Beszélünk az árakról, úgy teszek, mint aki meghallgatja és mérlegeli az elhangzottakat. Nincs az a pénz, hogy én tőle függjek, de azért mosolygok. Kíváncsi vagyok, mire megy egy ilyen ügynök rosszabb angollal, mint az enyém. Megköszönöm az alkalmat, és lelépek.

Délután a városban bóklászom. Napok óta először vagyok felszabadult, így nézelődök, az új szobámba nézek ágyneműt. Ott egyelőre csak egy matrac és egy szekrény van, minden mást nekem kell megvennem. De nem érdekel, csütörtökön költözöm. És akkor, hetek óta először, egyedül alszom egy szobában, zárt ajtók mögött.

Rabszolgatartók és eltartottak 1/4

Nagyon sokat gondolkoztam, hogy megírjam-e ezt a posztot. A legtöbb blog csak pozitív élményekkel van tele. Valószínű, hogy azoknak, akik panaszkodni tudnának, nincs internetük. Vicces, de részben komolyan gondolom. Lehet, hogy a poszt néha kicsit erős, de a címen kívül semmi nincs eltúlozva benne, amit leírok, azt a két szememmel láttam. Mindezek persze személyes élmények és vélemények.

Amikor megérkeztem Sydneybe, minden rózsaszín volt. Multi kulti, odafigyelés a másikra, zöld kívül-belül, sok mindenben jó és élhető város. Ezalatt a pár hét alatt kicsit többet is láttam belőle, és ezért átértékelődött bennem az első élmény. Részben egy itteni magyarnak köszönhetően, aki sokat segített, hogy tisztábban lássam a dolgokat. 1. általánosítás tehát kilőve, vannak jófej, segítőkész magyarok, akik szimplán jófejségből segítenek. Hozzáteszem, bár nagyon kedves és segítőkész volt, és ezer hála neki, de nem szorultam rá. Tehát nem pénzzel, munkaajánlattal, szállással segített, hanem beszélgettünk, meg jófejségből elfuvarozott 1-2 címre, amit kinéztem neten lakás ügyben, illetve megmutatta 1-2 kedvenc helyét a városban. Magyarul együtt töltöttünk egy délutánt, és közben mesélt az itteni dolgokról. Egy részét már eddig is láttam, csak nem tűnt fel annyira, mint ezután.

Szóval, részben az ő elmondása alapján, részben mert az én tapasztalataim is alátámasztják ezt, Sydneyben két fajta csoport él. A rabszolgatartók és eltartottak. A rabszolgatartók, ahogy S. nevezte őket, remek körülmények között élnek. Nyilván a luxus elég relatív fogalom, ami egyeseknek az, másnak átlag, ezért ezzel nem dobálóznék. De tény, hogy ezeknek az embereknek meg van mindenük, ami egy normál élethez kell. Tágas ház vagy lakás, igényesen berendezve, egy kellemes környéken, zöld övezetben. A lakóhelyükön családban élnek, apa, anya, X db gyerek. Apának van munkahelye, azért nem hajtja annyira magát, hogy szívinfarktusa legyen, anya vagy dolgozik, vagy nem. Apa kocsival jár dolgozni, általában anyának is van egy kisebb, városi autója. Az autó típusa nyilván eltérő, itt is vannak szintek, meg egyébként is, van, akinek a BMW tetszik, másnak meg a Volvo. De már egy Mazda 6-os, vagy valami hasonló is játszik, meg még ki tudja mi, nem vagyok otthon kocsikban. Anyának ehhez mérten egy kategóriával lejjebb, valami európai formájú kis kocsi.

Nyilván itt is vannak különböző környékek, egyik helyen több BMW, mint a másikon, egyik helyen tartanak még egy csónakot is, másik helyen nem. Nyilván az ingatlan árak se mindenhol ugyanolyanok. De az biztos, hogy általánosságban kellemes körülmények között élnek, gyakorlatilag minden kényelmi funkció a rendelkezésükre áll. Ez egy vállalható élet.

Van azonban a másik véglet is, a bevándorlók. Ha jól tudom – legfeljebb majd valaki kijavít – évente több millió látogató érkezik Ausztráliába, ebből több, mint 400 000 diákvízummal. Ne legyenek senkinek kételyei, ezeknek az embereknek a nagy része, tisztelet a kivételnek, élni jön ide, nem azért, mert annyira szeret tanulni. Ha hiszitek, ha nem, nem csak hozzánk jutott el a hír, hogy milyen király hely ez a Sydney. És hát, Ázsiához jóval közelebb van, ergo gyorsabban ideérnek. Most inkább nem megyek bele, hogy milyen körülmények között élhetnek otthon azok a kínaiak, thaiok, indiaiak, akik mindent feladva egy jobb élet reményében érkeznek Sydneybe, bár szép dolog a humanizmus, ez itt nem az emberjogi szemelvények helye.

Inkább azt mondom el, hogyan és miért élnek Sydneyben úgy, ahogy élnek. Mivel az elmúlt napokban nagyon sok szobát láttam a szálláskeresés folytán, több helyen is voltam, ahol kisebbségek laknak. Nagyon nagy része ezeknek az embereknek shared roomokban él, tehát egy pici szobában 2 vagy több emeletes ággyal. Egy kb. 70 négyzetméteres lakásban két hálószobával 10-en, 12-en élnek együtt, fürdőszoba vagy egy vagy kettő. Nyilván itt is vannak szintek, ezt általában főként a belvárosban figyeltem meg. Ezek a lakások panelszerű házakban vannak, ahol baromi meleg tud lenni. Légkondi persze nuku. A lakások koszosak, büdösek, zsúfoltak. Valószínűleg a bogarak sem kímélik a helyet. Tele van fiatal ázsiaiakkal, meg egy-két nem ázsiaival. Vannak csak kínai lakások, az indiaiak is szeretnek a saját kultúrájukkal egy blokkot alkotni, és van a kevert lakás. Egy-két helyen egy-egy európai is feltűnt, francia, esetleg dél-amerikai, vagy olyanok, akik kelet-európainak látszottak. Hogy mi tartja ott őket? Talán az olcsó bérleti díj. Vagy, hogy nem kell hosszútávra elköteleződni. Vagy épp ellenkezőleg, esetleg aláírtak egy szerződést, és bukják a depozitot, ha lelépnek. Nem tudom.

De az biztos, hogy az itt élők nagy része diákvízummal van itt, heti 3-szor iskolába jár, a maradék időbe dolgozik. Hiszen a diákvízumhoz jár heti 20 óra, amit ledolgozhat. Hogy ebből mennyit dolgozik? Kétlem, hogy 20 órát, és nem a lustaságra gondolok. Miket dolgoznak? Származási helytől és nemtől függően sok mindent, a pakoló fiútól a takarítón át a bolti eladóig. Nyilván egy bolti eladói munkakör vagy egy felszolgálás már olyan szint, ahová csak az elit fér be. A boltokba például angolul kiválóan beszélő, kulturált és szép ázsiai fiatal lányokat szeretnek alkalmazni. Bár kétlem, hogy ezek a lányok shared roomokban laknak, de ki tudja. De például ott vannak a hostelekben takarító ázsiaiak, akik több emeletet porszívóznak végig minden egyes nap, hátukon a porszívóval. Ott vannak még a kertészek, az építkezési munkások, a szemetesek, a gyári munkások, meg a többiek.

Mennyit keresnek? Nem tudnám megmondani. Talán a 12-16 dolláros óradíjjal nem lövök annyira mellé. Ki lehet belőle fizetni a bérletet, futja ennivalóra, és a kötelező tandíjra. Előrelépési lehetőséget nem nagyon jelent, ha csak nem lesz valakiből a Subwayben takarítóból mosogató, bár nem tudnám megmondani, melyik áll feljebb a ranglétrán. Szép kilátások, mi? Sok diákvízumosra ez a sors vár.