Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Osztozkodós

Tegnap eljutottam az RTA-ba, hogy rendbe tegyem a jogosítványom helyzetét, mert a honlapon talált információk igazából nem hittem el. Hiába, nehezebb kiölni az emberből azt a bizonyos kételkedést, amit Kelet-Európában megszokott, mint gondolnám. Minden esetre miközben a soromra vártam – ami legalább 10 percig tartott, tudom, borzalmas – összegyűjtöttem egy lapon 8-10 kérdést, amit fel szerettem volna tenni az ügyintézőnek.

Azt mondanom se kell, hogy a lány kedves és segítőkész volt, leellenőrizte az adataimat, majd szépen megválaszolta az alábbi kérdéseket:

K: Ideiglenes lakosként valószínűleg nem fogok 6 hónapot egy huzamban Ausztráliában tölteni, de 4 évig biztos itt leszek. PR státuszért pedig idén vagy jövőre szeretnék folyamodni. Ilyenkor mi a helyzet a jogosítványommal? Használhatom a magyart?

V: Igen, természetesen. A Photo ID-val, a megfelelő fordítással és a magyar jogosítvánnyal vezethetsz a NSW-i szabályok betartása mellett természetesen, egészen addig, amíg a jogosítványod érvényes, vagy nem változik a státuszod ideiglenesről állandóra.

K: Használhatom ugyanezt a magyar jogosítványt a fent említett módon bármelyik másik államban is?

V: Természetesen.

K: Mégis, ha váltani szeretnék, és elérem a 6 hónapnyi itt tartózkodást, akkor az elméleti tesztet hozzá előre le kell foglalni?

V: Igen, de ezt megteheted online is.

K: Más módon lehet egyébként jogosítványom, tehát nem konvertálással?

V: Igen, majdnem ugyanaz a procedúra, mivel 25 év feletti vagy, ezért egy elméleti és egy gyakorlati teszt, de csak P-s jogsit kapnál.

K: Vásárolhatok úgyis autót, hogy nincs NSW-i jogosítványom?

V: Igen, természetesen, ehhez egy valamit fognak csak kérni tőled, az RTA-s “costumer numbert”, ami ha lenne jogosítványod,a jogosítványod száma lenne. Ez egy nyolc számból álló számsor, a tied: 12345678.

Magyarul a sok elmélkedés a helyes útról felesleges volt, végülis nem változik semmi, amíg PR nem leszek. Ha esetleg más kategóriára akarnék jogosítványt, elvégezném az itteni szükséges oktatást illetve vizsgáznék belőle, és utána a Photo ID helyett megkapnám azt a bizonyos jogsit. És akkor igazából az autót a magyar jogsival, a fordítással és a NSW-i jogosítvánnyal vezetném, a másik kategóriát pedig csak a NSW-i jogsival.

Ezek után pedig osztottam-szoroztam autó ügyben is, és átnéztem az aktuális kínálatot. Körülbelül már tudom mit szeretnék és milyen árkategóriában, de amíg gyűjtögetek, úgy döntöttem, élek egy másik lehetőséggel, hogy ne legyen akkora probléma nagyobb tárgyakat mozgatni a városban. Ez az alternatíva a car share, vagyis közösségi autózás, még pedig az egyik legnagyobb szolgáltatótól, a Go Get-től.

forrás: goget.com.au

forrás: goget.com.au

A Go Get a következő módon működik. Az ember regisztrál tagként az interneten keresztül. 3 különböző tagsági szintre lehet regisztrálni, én a kezdőt választottam. A regisztráció után megadja a bankkártya adatait, ekkor leveszik az egyszeri csatlakozási díjat, plusz ráterhelnek egy $500-os depozitot, hogy lássák, hogy van a számlán fedezet. Ezt elvileg nem veszik le, csak amolyan tesztként működik a dolog. (Frissítés: az $500-os depozit két hétig terheli le a kártyát, és ha két hétig nem használja az ember a szolgáltatást, akkor felszabadul. Minden egyes foglalásnál rendelkezésre kell állnia a kártyán ennek az $500-nak, tehát ha felszabadult idő közben, a goget újra ráterheli. Tehát a tagság jelentős ideje alatt ennyivel kevesebb pénzünket használhatjuk.)

2-3 munkanap múlva kiküldik postán a szerződést és a tagsági kártyát. A tagsági kártyák RFID alapúak (azt hiszem legalábbis), és ez egyben az ajtó nyitó kulcs is az autókhoz. Ezek után az embernek nincs más dolga, mint neten vagy okostelefonon kinézni egy goget autót a közelben, lefoglalni X órára, odamenni, kinyitni és használni. Ha végzett a dolgával, visszavinni ugyanarra a helyre. A belvárosban vannak direkt erre a célra kialakított parkolók is.

Az óradíj tagsági szintenként változó, tartalmaz valamiféle biztosítást és a benzin árát is. Ha fogyóban a benzin, akkor a kocsiban van kártya, amivel lehet tankolni. A legtöbb autó a belvárosban van, és ahogy halad kifelé az ember, úgy lesz egyre ritkább a lefedettség, de ami a jó hír, hogy például a két IKEA-ban is vannak már autók. Szerintem remek opció azoknak, akik vagy még csak gyűjtögetnek a saját kocsira, vagy nem minden nap használják egyébként sem.

Ahhoz, hogy az ember csatlakozhasson, körülbelül három dolog kell: legalább ideiglenesen itt tartózkodni (tehát bankkártyával és fedezettel rendelkezni), 21 évnél idősebbnek lenni, és megfelelni a regisztrációnál feltett kérdéseknek. Na meg persze egy jogosítvány sem árt.

Úgyhogy végülis regisztráltam, és most várom, hogy megkapjam a tagsági kártyámat, hogy néha hétvégenként tudjak ide-oda menni, illetve például bútorokat beszerezni, esetleg kirándulni a környéken a barátokkal, akiknek szintén nincs kocsijuk. Izgalmas kalandnak ígérkezik, a jövő héten már lehet, hogy igénybe is veszem a Go Get-et. Ha érdekelnek a részletek, itt olvashattok a szolgáltatásról bővebben.

6 hozzászólás »

Úton

A kijelentkezős mizéria után már készen is álltam az indulásra, ki is vittük a csomagot a check in nyitásra a reptérre, hogy később ne kelljen sorbaállni meg szenvedni ezzel. Utána még hazaugrottunk egy gyors ebédre, íme egy előnye a 18. kerületi címnek. Szóval, hogy ez megvolt, na meg az utolsó simítások a kézi poggyászt illetően, pont időben elindultunk a Ferihegyre (nekem mindig az marad), hogy kényelmes tempóban be tudjak szállni a gépbe.

Persze azért erre senki nem számított:

IMG_0788És a senki alatt azt értem, hogy valószínűleg a reptéri dolgozók sem. A képen nem látszik, de kialakult egy sor, ami a beléptető kapuktól kb. a középső bejáratig húzódott, vagyis hosszú volt. Persze kontrollálatlanul, minden féle kordon nélkül, tehát ha át akartál jutni a sor túloldalára, akkor sok szerencsét hozzá.

Mindegy, szerencsére a Qatar  Airlines ügyintézője adott egy tippet, hogy próbáljam meg a másik terminálon keresztül. Ez be is jött, de sajnos még így is olyan sor volt, hogy egy rendes búcsúzkodás se fért bele az időbe. Visszatérve a Qatarra, nagyon rendesek és korrektek voltak, nem hiába az egyik kedvenc légitársaságom. A kaja remek, mint mindig, a légi kísérők kedvesek és lelkiismeretesek (nem csak olyan mű módon), és többnyire a gépek is jók. Persze, jobb lett volna, ha nem lett volna tele az összes gép, amin jöttem, de ez van, legközelebb nem utazom újév környékén.

A dohai repteret nagyon vártam, kíváncsi voltam, mi történt ott az elmúlt években utolsó látogatásom óta. Egyrészt kibővítették a terminált, talán majdnem a duplája lett, és sokkal szervezettebb, összefogottabb is lett. A boarding passok színkódosak, és az alapján irányítják az utasokat a reptéri okosok. A kiszállás és a következő kapu között 3-4 emberrel kerültem kapcsolatba, az első rám mutatott, és egy másik útlevél ellenőrzős sorba küldött. A másik oldalon a következő ember ránézett a jegyemre, és irányba állított a kapuhoz. Amikor már a kapunál álltam, és épp csak az időt néztem, egy harmadik jött oda hozzám, hogy mit keresek, majd választ nem várva ránézett a boarding passomra, és közölte, hogy jó helyen vagyok, de még van időm bőven. Haha, köszi, tudom. És persze a kapunál is megerősítettek benne, hogy jó helyen vagyok. Ja, és mosdónál is van egy leányka, aki (talán) boarding pass szerint irányítgatja az embereket, én legalábbis erre tippeltem, mert nem kellett egyáltalán sorba állnom, a másik mosdóból pedig egyszerre sokkal többen jöttek ki.

Szóval a qatariak nagyon belehúztak, lesznek itt még meglepetések, az biztos.

IMG_0807Aztán Perthben volt szerencsém egy kedves fórumos ismerősnek köszönhetően kicsit megismerni a várost, tényleg szép hely, és nyugis, és tágas. Szívesen visszamennék majd egy hosszú hétvégére, bár még nem tudom, mikor és hogy, de előbb utóbb az is eljön. Az biztos, hogy nagyon más, mint Sydney, csütörtök este olyan kihalt volt a belváros, mint nem is tudom, nálunk Anzac Dayen amikor le van zárva minden. De szép látványt nyújtott azért a Kings Parkról.

A Perth-Sydney járatot már a Virgin követte el, és részben azért, mert a Qatar után már minden más kevésbé jó, na meg azért is, mert 24 óra után már kezd az ember nyűgös lenni, de nem éreztem jól magam rajta. És mellesleg nagyon fáztam is, és egy előttem ülő utas is panaszkodott erre többször is. Válaszként meg mindig csak azt kaptuk, hogy á, már mindjárt leszállunk. Ja, és persze takarójuk se volt. Úgyhogy én ültem a síkabátomban, de azért ez nem a legoptimálisabb megoldás volt szerintem.

Péntek reggel pedig végre megérkeztem Sydneybe, majd rögtön ha már lúd, legyen kövér alapon ki is mentem a tengerpartra Rose Bayre egy barátnőmmel. Persze hazafelé a vonaton már el-elaludtam, úgyhogy a jetlag azért beütött. Szombaton meg a napszúráshoz hasonló tünetek jöttek elő, mozdulni se tudtam. Ma, vasárnap pedig a megfázás vesz elő. Holnap meló, úgyhogy nagyon remélem, hogy a szervezetem most már mindent letudott, amit kellett, mert több időm már nincs pihenni.

 

 

 

6 hozzászólás »

Az Üveghegyen is túl

Ausztrália bizony messze van. Néha azért megrökönyödöm rajta, amikor erre páran rácsodálkoznak. Itt máskor vannak az évszakok és a napszakok is pont ellentétesen alakulnak, ezért nem ritkán kapok olyan visszajelzéseket, hogy ja, tényleg, nálatok most este van. Vagy ja tényleg, nálatok most jön a tavasz! De jó neked!

Nos, azért nem eszik olyan forrón a kását, például az nem sokaknak jut eszébe, hogy már október van, és még nem volt idén se tavaszom, se nyaram, szóval az első igazán jó időt, mint amilyen most jön, vagy már van, azt utoljára majdnem másfél éve éreztem. A sydney-i időjárással kapcsolatban is eddig kicsit téveszmében éltem, valahogy azt hittem, hogy itt milyen meleg van állandóan, aztán télen igenis volt, amikor fáztam. Két-három hete pl. havazott NSW-ben, ezt elvileg az origo is megírta, csak azt felejtették ki a történetből, hogy 1000 m magasan, a hegyekben. De mindegy is, nem olyan lényeges.

Azért az meglepett, amikor a lakótársam tegnap említtette, hogy jégeső volt a városban, ami azért itt se gyakori, de néha előfordul. Kicsit elcsodálkoztam, hogy itt, Sydneyben, jégeső? Igen, mondta, nem túl gyakori, de azért jó párszor előfordult már. Szóval az általános “ez tuti egy mediterrán hely” megítélésből kezd formálódni a véleményem egy “óceáni, kicsit kontinentális beütésű” időjárású véleménnyé. Ami rendben van, ehhez kell, hogy az ember sok időt töltsön itt. De elvileg idén forró nyarunk lesz, és egy barátom szerint még egy hónap és mehetünk fürdeni.

A távolság másik velejárója az időzónák eltérése, ami még mindig meglep egyeseket. Tudom, hogy ha belegondolnak, akkor ők is rájönnek, hogy mikor mennyi az idő, csak egyszerűen sokaknak nem jut eszébe elsőre. Érdekes, hogy én hozzászoktam, hogy tudom, mikor mennyi idő van Budapesten, a sok hónapnyi kommunikáció és a netes szféra kapcsán. De egy pár hónapja volt ebből egy kisebb afférom, mert az illető azonnali választ várt volna a kérdésére, csak arra nem jött rá, hogy itt hajnali 3-4 óra volt, egy hétköznap, én meg álmomban ha akartam se tudtam volna kitalálni, hogy mit szeretne.

Valahogy mégis, igazán nekem az furcsa, ahogy különbözőképp viszonyulunk ehhez a távolsághoz. Nekem valahogy nem tűnik olyan messzinek Magyarország, persze ésszel tudom, hogy kb. pont a világ másik fele, de az internet, az ismerősökkel való napi kapcsolat, a hírek, a blogok, a facebook valahogy mind összeköt mindennel, amit ott hagytam. Ha azt nézem, hogy emellett például 2-3 órát töltök hétvégén utazással, hogy egy barátommal találkozzak, akkor igazából a korábbi kényelmes életem tűnik kicsit furcsának. Persze Pesten is volt, hogy ingáztam, és reggel egy órát ültem a dugóban, de mégis, ott valahogy kisebb távolságnak tűnt az egész. Nem tudom biztosan, hogy ezt csak beképzelem magamnak, vagy valóban így van, de gyanítom, hogy Pesten nem tettem meg 40-50 km-t (oda-vissza) egy találkozó kedvéért.

Nem csoda ezek után, hogy sokan eléggé elszigetelődnek a várostól és a városi élettől itt Ausztráliában illetve Sydneyben. A külvárosokban sok minden szebb és jobb, mint a belvárosban, például a tengerpart, a strandok, a kis boltok, fesztiválok, vásárok, és még az árak is alacsonyabbak lehetnek. Ha meg valami intézni valójuk van, egy-két óra alatt fent vannak a Cityben, így igazából állandóan úgy tudnak élni, mintha nyaralnának. Kell ennél több? Pont mint a mesében.

Jánosházy János-László fotója

7 hozzászólás »

A-ból B-be Sydneyben

A helyi tömegközlekedés nem csak, hogy másabb, mint a budapesti, de még kerületenként és társaságonként is hatalmas különbségek vannak. A BKV-val ellentétben ugyanis, talán Sydney mérete miatt, nem egy társaság üzemelteti a szolgáltatást, hanem több társaság karöltve. Általában elmondható, hogy az egyes társaságok elég ügyesen hangolják össze a járataikat, ezert nem is tűnt fel az első hetekben, hogy ennyire komplex lenne a rendszer, bár azért a különböző színű és típusú buszok gyanúsak voltak.

Sydneyben három fajta tömegközlekedési eszköz elérhető, a villamos, vagyis light rail, a busz, és a vonat. A vonat érdekes módon nem csak egyértelműen vonat funkciót lát el, hanem egyben metró és HÉV is, tehát közlekedik a belvárosban a föld alatt nagy járatsűrűséggel és sok, egymáshoz közeli megállóval, valamint az egyes suburbökbe is jár a belvárosból kicsit ritkábban, és itt mar a megállók közötti távolságok is nagyobbak. Természetesen a központi pályaudvarral pedig indulnak vonatok 50-100 km-re is, úgymond vidékre, de ha a megfelelő vonatvonalon lakunk, ezeket elcsíphetjük anélkül is, hogy be kéne jönnünk a varosba. Az egyes vonatvonalak sugárirányban találkoznak a belvárosban  a Central Station-ön vagy a Town Hall-nál, de bizonyos esetekben egy külsőbb állomáson is átszállhatunk egyik vonalról a másikra.

A buszok ezzel ellentétben kicsit bonyolultabban működnek  ezek biztosítják ugyanis azon területek lefedettséget, ahol jellemzően nincs vonatállomás 1-2 km-es körzeten belül. Ha az ember egy ilyen helyet szeretne elérni a belvárosból  általában a következőt kell tennie: felül egy vonatra a Centralnál, elvonatozik egy nagyobb állomáshoz  ami a kinézett hely 3-5 km-es körzetén belül van, és onnan szinte biztosan (99%) talál olyan buszt, ami leteszi a célállomástól max. 10/15 percnyi sétára.  Ha pedig szomszédos kerületek között kell közlekednie ahol a vonatvonalak nem találkoznak úgy (lévén sugaras elrendezésűek), akkor két busszal általában elég jól elérhető az állomás, az átszállás pedig ismét az említett nagyobb vonatállomáson történik.

A bejegyzés apropója pedig, hogy leven, hogy tavasz van, újra elkezdődtek a vonatfelújítási munkalatok a varosban. Nem tudom, itt a tél miért jelent gondot, de hát végülis ők tudjak, mindenesetre legalább hétvégére időzítik őket. Így is minden hétvégére jut valami munkalat, amikor egy vagy több vonatvonal nem közlekedik részlegesen vagy teljes hosszában. Lehet, hogy otthon teljesen ki lennek akadva, ha a 3-as metró egy egész hétvégén nem járna  itt azonban eleg jol megoldjak ezt a problémát és emiatt egyáltalán nem frusztráló, bar tény, hogy egy kicsit kellemetlen.

Két hete a lakhelyemhez közeli vonatvonal egész hosszan végeztek a munkalatokat, vagyis egyáltalán nem járt  Ráadásul az eső is esett, így kicsit szorongva buszoztam az állomásra, hogy most hogy is jutok be akkor a városba. Szerencsére semmi okom nem volt az aggodalomra, ugyanis nagyon jól megoldotta a társaság a logisztikát. A dolog ott kezdődik, hogy mindenkit nagyon részletesen és segítőkészen tájékoztatnak a helyzetről, és hogy milyen megoldásokat választhat az utazó helyette. Minden érintett állomáson van legalább egy, de inkább több, nagy sárga tábla, ami a vonatpótló buszhoz (train bus) navigál, ezek opciónként eltérnek. Vannak általában expressz buszok a nagy állomásokra, limited stop jelzésűek melyek nem minden helyen állnak meg, és persze vannak a minden egyes kis megállóra kitérők is. A buszokat olyan ügyesen keverik, hogy elég jó járatsűrűséggel könnyen és a fennakadáshoz képest gyorsan elérhető a kívánt állomás.

Ha ez nem lenne elég minden állomáson van legalább egy, állomás méretétől függően több láthatósági mellényt viselő ember, aki csak azért van ott, hogy útbaigazítsa azokat, akik a) vagy nem tudnak olvasni, b) vagy nem tudjak értelmezni a totál logikus táblákat, c) szimplán lusták vagy nagyon sietnek (Hétvégén. Itt Ausztráliában .. ugyan mar.). Az elso kettoben lehet valami, mert az angolul beszélő és író-olvasó emberek aranya itt Sydneyben, hat, szerintem kisebb, mint elsore gondolna az ember. Szóval ezek a nagyon kedves sárga ruhás segítők hatalmas türelemmel és elég jól szervezetten igyekeznek minden nehézségtől megszabadítani az utazót, ami pláne jó érzés.

A rossz idő miatti aggodalmam pedig szintén felesleges volt, hiszen a cityrail gondolt erre is, a megállókba sátrakat állítottak fel, hogy legyen mi alá beállni, ha eleredne az eső.

3 hozzászólás »

Blakehurst

Már pár hete Blakehurstben lakom, de eddig nem volt rá érkezésem, hogy felfedezzem a környéket. A hétvégén erre is sort kerítettem, és ismét sikerült rádöbbennem, hogy milyen jó döntés volt az a szombat esti hirtelen döntés.

Blakehurst egy olyan környék, ami korábban szerepelt is a terveim között, mint lehetséges állomás. Közel van a St. George folyó, ami szerintem elég szép és ad egy különleges hangulatot a helynek. A levegő is kicsit más, mint a szárazföldhöz közelebb, lényegében szinte állandóan nyitva tartjuk a teraszajtót, mert olyan kellemes a levegő. Persze lassan ehhez lehet, hogy túl meleg lesz, de szerintem errefelé akkor sem lesz túl nagy hőség a víz közelsége miatt.

Szóval visszatérve Blakehurstre és környékére, a külváros Hurstville-hez van közel, ez a legközelebbi vonatállomás is. Míg Hurstville eléggé bevándorló központú, addig Blakehurstben kevés ázsiait láttam (eddig), főként inkább fiatalok és családok jönnek ide lakni. Ehhez mérten nagyon nyugis környék, nem sok minden történik szerintem errefelé. Ami nem baj, sőt, kellemes, mert a madarak csiripelnek, a közlekedés zaja nem zavaró, és egy remek környezet a pihenésre.

Érdekes, hogy ehhez mérten szívesen választják a környéket idősebbek is, van is egy nyugdíjas otthon tőlem pár utcányira, pont a folyóparton egy hatalmas park mellett. A parkban ma 15-20 nyugdíjast láttam piknikezni, láthatóan nagyon élvezték a traccspartit. Persze a Carrs Bush parkban nem csak nyugdíjasok, hanem fiatal családok is időztek, van itt is játszótér, BBQ lehetőség, kis homokos partrész a gyerekeknek és minden egyéb lehetőség, ami egy itteni parkban alapfelszereltség.

Ez a park, a Todd parkkal megtoldva, ami egy nagy füves rét (valószínűleg sport célra), pont ott található, ahol két nagy út, a Princes Highway és a King George Road találkozik. Emiatt is jó Blakehurst, mert kocsival nagyon jó a közlekedése, két ilyen nagy út mentén lakni szerencsés, és ha kicsit beljebb lakik az ember, a dombos táj miatt nem is hallja az autók zaját. Vannak is szép házak bőven, gyönyörűek tényleg, de ami érdekes, hogy a csodavillák előtt nem méregdrága autók, hanem középkategóriások állnak. Szerintem ez elég sokat elmond az itt élőkről, akiknek valószínűleg fontos, hogy kellemes környéken éljenek, de nem adnak annyira a külsőségekre, mint elsőre gondolná az ember. Bár, ki tudja.

Ha van egy kis hátránya a helynek, az ugyanaz, mint ami az előnye is. Ugye bár kocsival jó a közlekedés, tömegközlekedéssel annyira nem jó, bár nekem ideális. A helyi busz reggel 10 percenként jár Hurstville-be, 5 perc alatt oda is ér. Itt lehet intézni az ügyeket és a bevásárlást, közelebb nincs olyan lehetőség, ami gyalog kényelmes lenne. A legközelebbi bevásárlási lehetőség ugyanis 15 perc gyalog, és ráadásul drágább is, mint Hurstvilleben a Coles. Kávézók annyira nincsenek, nem úgy, mint anno Mortdale-ben. Mivel a legtöbb ember itt kocsival jár, hétvégén az üzletek nem nagyon vannak nyitva, bár azért találni egy-két helyet, ahol el lehet csípni a tulajt.

Egyébként most én is egy családi házban lakom, egy ozzi és egy kiwi lánnyal, akik nagyon kedvesek és jól kijövünk. Van egy kis kertrészünk hátul, és itteni viszonylatban hatalmas konyhánk, az étkezőben éljük általában a társasági életet. Bár mind elfoglaltak vagyunk, de esténkét jól esik egy kicsit dumálni, vacsora közben például. Mindketten elég lazán veszik a dolgokat, ami jó, mert nem görcsölünk apróságokon, és mégis minden tiszta és rendezett állandóan. Jó itt élni.

5 hozzászólás »

Flóra és fauna

Amikor nekivágtam Ausztráliának, egy dologtól féltem, és az az ausztrál állatvilág volt. Az internet tele van vele, hogy itt él a világon a legtöbb mérges pók és kígyó, az óceán pedig emberevő cápáknak és csípős medúzáknak ad otthont. Nem is sejtettem, hogy sokkal alattomosabb fajokkal kell majd megküzdenem.

Az a helyzet, hogy bár az említett állatok valós veszélyt jelentenek, itt Sydneyben igen kevés az esélye, hogy az ember a hétköznapjai során összetalálkozik velük. Persze az ország különböző részein nagyobb sűrűségben fordulnak elő, és hacsak nem egy természetközeli helyet választunk otthonunknak, akkor nem kell egy kisebb állatkerttel osztoznunk a házunkon, mint például Grétáéknak Cairnesben. Ők azért már megküzdöttek pár pókkal és kígyóval, de szerencsére állandó vendégek náluk a kenguruk, kookaburrák, gyöngytyúkok és pulykák. Szóval valamit valamiért.

A hírhedt tölcséres pók az Australian Museumban – nyugi, nem él.

Ha az ember betartja az általános szabályokat, és odafigyel a jelekre, akkor a veszélyes állatoktól sem kell tartania. Bár én veszélyes állatot eddig csak kipreparált állapotban láttam vitrin mögött, de jobb félni, mint megijedni. Amikor átnyálaztam egy pókhatározót egy múzeumban, arra jutottam, hogy ha egy pók kicsi és/vagy barna vagy fekete, akkor jobb tartani a háromlépés távolságot, mert lehet, hogy mérges. Ezt ítélem itt a városban az egyetlen reális veszélyforrásnak, a medúzákra és cápákra úgyis felhívják az emberek figyelmét a tengerparton, szóval arra majd akkor ügyelek, ha aktuális lesz a téma. A kígyókkal eddig szerencsésen elkerültük egymást – már ha a múzeumi találkozásunktól eltekintek.

Egy városiasabb környezetben az egyetlen természetes házi állat a csótány. Sajnos ez így van, ez nem Európa, és csinálhat bármit az ember, nem tud ellene tenni semmit. A takarítás csak részben megoldás a problémára, ha a mikroklíma kedvez nekik, akkor suvickolhatod a lakást éjt nappallá téve, akkor se szabadulsz meg tőlük. Alexandra álláspontjával abszolút egyetértek, itt sajnos nem lehet abból messzemenő következtetéseket levonni, hogy van-e csótánya valakinek vagy nincs. Ugyanakkor Sydney egyes részei szerintem kedvezőbbek, és való igaz, hogy a mindennapokban sok aprósággal tovább csökkenthetjük a nem kívánt vendégek számát. Itt Mortdale-ben még nem találkoztam velük, de Glebe-ben bizony előfordultak, a belvárosról nem is beszélve. A mostani lakhelyemen sokkal többet és gyakrabban takarítok, ráadásul csak ketten lakunk itt, így általánosan nagyobb fokban lehet tisztaságot tartani. A kaját nem hagyjuk elöl, minden étkezés után rögtön elmosogatunk, és a szemetet naponta többször kivisszük, hogy ne járjanak rá a bogarak. Ezek mind sokat segítenek, remélem ezután sem lesznek csótányaink.

De a bevezetőben nem is a csótányokra utaltam, mint alattomos faj. Bár kétség kívül alattomosak, de ezt a bejegyzést egész más ihlette. Történt ugyanis, hogy tegnap, ahogy hazaértem a délutáni futásból, tüsszögni kezdtem. A tüsszögés órák alatt sem hagyott alább, már majd’ percenként rámjött, és az orrom is folyni kezdett. Feltűnő lett, főleg, hogy az étkezésem bőven a kielégítő szint felett van, épp csak elkezdett melegedni az idő, tehát nem fáztam meg. Vitaminokat is szedek, az immunrendszerem tuti rendben. Mi lehet ez?

Volt egy gyanúm, de igazán csak a mai reggel erősített meg benne, amikor a kertészek lombvágójára ébredtem. Bizony, tavasz van, és ha tavasz van, akkor nyílnak a virágok és kizöldellnek a fák. Jó, itt ez egy kicsit túlzás, mert igazából nem sok változás van a flórában a két héttel ezelőtti állapotokhoz képest, de minden bizonnyal van egy láthatatlan átalakulás, ami az évszakhoz köthető. Nyílnia kell valami virágnak, vagy valami fűfélének, amit nem tolerál a szervezetem. Nem tudom mi lehet az, de minden bizonnyal gyakran előforduló faj itt a környéken.

Otthon egyébként csak a nyárfa virágzása során voltam kicsit allergiás, de az kimerült egy kis könnyezésben és orrfolyásban, el is múlt 2 hét alatt, anélkül, hogy szedtem volna rá valamit. Alapvetően nem vagyok az eszetlen gyógyszerszedés híve, de mivel a reggeli órákban sem csökkent a tüsszögések-prüszkölések száma, és már nagyon idegesített, gondoltam teszek ellene. Az eredeti terv az volt, hogy egy kis sima kalciummal oltom a tüzet. Persze a gyógyszervásárlás önmagában is megér egy misét, mert az nem úgy van ám, hogy te csak bemész a gyógyszertárba és megveszed, amit akarsz. Mindegy, végülis nem kalciumot, hanem egy nagyon gyenge, gyerekadagos antihisztamin tartalmú allergia gyógyszert kaptam, ez sikeresen elmulasztotta eddig a tüsszögésem. Többi tünet maradt, de azokkal megbirkózom.

Aztán lehet, hogy az egészet csak beképzelem. Vagy magára a testmozgásra vagyok allergiás. Minden lehetséges.

Hozzászólás »

Reggeli, esti séták – Life down under

Attila készített pár remek fotót az ezerszínű Sydneyről, ezt osztanám meg most veletek.

Engem nagyon magukkal ragadtak a képek, ahogy a város színei változnak a nap mozgásával, egyszerűen elképesztő, és igazából még sosem figyeltem fel rá. Az ugyan eddig is feltűnt, hogy itt Ausztráliában olyan napfelkelték és naplementék vannak, amilyet még sehol nem láttam, de a színek… Na jó, a további szócséplést mellőzve kattintsatok az alábbi linkre a képekért:

Reggeli, esti séták – Life down under.

Hozzászólás »

Ha Sydney Budapest lenne…

Valaki megkérdezte tőlem a minap, hogy ha Budapesthez kéne viszonyítanom Sydneyt, melyik környék minek felelne meg. Ahogy jobban belegondoltam, az eddigi tapasztalataim alapján egyes kerületek többé-kevésbé elég jól megfeleltethetőek bizonyos otthoni helyszíneknek, és ezért gondoltam megosztom, hogy a nevek mellé érzetet tudjatok társítani.

Sydney a Wikipedia szerint 23-szor akkora, mint Budapest,  ezt nyilván az agglomerációval együtt értik Sydney esetében, mert a belváros csak 25 km2. A várost kettészeli a Paramatta-folyó torkolata, északi és déli részre. A folyó torkolata elég széles már a belvárosi részen, ezért amikor öbölről és tengerpartról írok, néha igazából a folyó partjára gondolok, de igazából sosem figyeltem, hogy hol sós a víz.

Az északi rész kicsit olyan, mint Buda. Az ingatlan árak magasabbak, a közlekedés inkább kocsival kényelmes, de reggel egy halál végigülni a dugót a belvárosba. Hegyes-dombos-völgyes vidék, gyönyörű környezettel és sok családi házzal. Az itt élők általában a jobban keresők közé tartoznak, ezért nem ritka a saját hajó vagy drágább autó.

A déli rész ezzel szemben nagyon sokszínű, inkább Pestnek felel meg. Síkabb a terület, mint az északi részen, van olcsóbb és drágább környék is, az összetétel legalább annyira változó, mint Pesten. A kulturális programok, a látnivalók, a nyüzsgő belváros sok embert kötnek ide, és általában a frissen érkezettek is ezt a részt ismerik meg először. A CBD területe körülbelül a pesti V. kerületnek felelhetne meg, lehetetlen a parkolás és aranyárban mérik, mégis, ha valamit itt kell elintézni, muszáj bejönni a belvárosba. A tömegközlekedés itt sokkal célrevezetőbb, sokan lerakják a kocsijukat egy peremterületen, és egy expresszel 20-30 perc alatt bevonatoznak, hogy napközben ne kelljen parkolást fizetni.

A vonatok két csomópontba érkeznek, az egyik a Central, vagyis a központi pályaudvar. Ebből a szempontból ez olyan, mint a Nyugati, sok közlekedési lehetőség kapcsolódik egy ponton. Az épületek ugyan nem, de az átmenő forgalom abszolút emlékeztet az otthoni élményekre, csúcsidőben tömeg, de ha egyik pontról akarsz eljutni a másikra, nagy valószínűséggel érinted.

Egy megállóval feljebb a Town Hall található, ami tipikus Deák, ha a belvárosba mész, itt szállsz le, ha át akarsz szállni, itt is megteheted, és ha ügyintézni jöttél, akkor ez a te helyed. Rengeteg egyéb lehetőség gyűrűzik a környékén, vásárlás, étel-ital, üzletek és cégek találhatók itt. Ha gyalogosan közlekedsz a környéken, biztos érinted, ez az a hely, amin mindenki áthalad. Ha találkozót beszélsz meg, valószínűleg vagy itt, vagy északabbra a CBD-ben beszéled meg, mert gyorsan és könnyen elérhető minden.

A látványosságok tekintetében nekem a Domain olyan, mint a Margitsziget. A nagy rétre sokan kijárnak pihenni, piknikezni, sportolni, könnyű elérni napközben is, és kis nyugis zöld sziget a belvárosban. Bár ilyen alapon a Városligethez is hasonlíthatnám, a Galery of NSW miatt. A Rocks nem pont ugyanolyan, de talán kicsit hasonló a Vörösmarty tér-Ferenciek tere és a Duna közötti részhez. Kis utcák, boltok, galériák, ételbárok, sok különböző apróság teszik különlegessé ezt a részt.

Ha a többi belvárosi részt nézzük, a Haymarket, mely nem messze található a a Centraltól, egy olyan piac illetve bevásárló központ, ami engem a Vásárcsarnokra emlékeztetett. Van itt minden, zöldség-gyümölcstől kezdve a húsokon át a kedves turista megtalálja a kötelező szuveníreket is, és mivel a Kínai negyed közepén van, bóvli és kevésbé igényes ruhákból, kacatokból is van bőven kínálat.

Budapesti látványosságok Sydney belvárosára vetítve 🙂
Térkép forrás: seeksydney.com

Lakhatás szempontjából a Central és környéke olyan, mintha valaki a 7-8-ik kerületben lakna a Nagykörút mentén. A közlekedés kiváló, de a többi részhez viszonyítva hangos és kicsit koszos. A lakásokban nagyon nagy a szórás, de általában az jellemző, hogy elég drága és lepukkant helyeket lehet bérelni, ami viszont szép és jó, azt csillagászati árakon mérik. Nem véletlen, hogy a diákok, bevándorlók bérelnek szobát ezekben a túlzsúfolt, többemeletes bérházak lakásaiban.

Ha egy kicsit eltávolodunk a belvárostól, több érdekes negyedet is találunk. Newtown például nincs nagyon messze a belvárostól, ez a környék olyan, mint Pesten a Gozsdu udvar környéke. Most épp nagyon felkapott, rengeteg fiatal lakik itt. A főutca akár Király utcának is beillik, a környéken rengeteg a kávézó, étterem, dizájner bolt. Izgalmas és pezsgő negyed, a házak általában régiek, de belülről többet felújítottak. A közlekedés szempontjából közepesnek mondható, kocsival reggel dugó van, vonattal könnyen be lehet jutni a központba, szóval ez amolyan átmenet a messzi és közel között.

Glebe, ahol korábban laktam, kicsit Ráday utca környéke. Vannak éttermek és kávézók, de nem olyan menő, mint Pesten az V. kerület. Árban is ehhez viszonyultan olcsóbb, mint Newtown, és vannak nyugisabb részei is, mint mondjuk Glebe Point, ahol laktam. Itt már találkozik az új és a régi, laknak itt fiatal diákok és friss házasok, vannak kis családi házak és nem túl régi bérházak. Nekem egyébként szimpatikus volt, mert vannak parkok is, bár a közlekedés kicsit nehézkesebb, hiszen csak busszal lehet bejutni a központba.

Körülbelül innen indul egyébként a Paramatta Road, ami kifelé visz a városból, és egy az egyben Hungária. Teljesen mindegy, hogy helyenként 2-szer 4 sávos, reggel úgy be van dugulva, hogy az ember az összes haját kitépi, mire bejut rajta. Van, amikor egy szakaszt megtenni 16 perc, ha nincs forgalom, máskor meg 1-1,5 óra. Persze a lámpák és a keresztező forgalom se segít a helyzeten.

Ashfield és Burwood eléggé lehangoló környék, itt főként bevándorlók laknak, ázsiaiak és mindenfélék. Elég koszos környékek, kicsit lepukkantak. Már az a kategória, ahonnan a közlekedés a belvárosba már nekem problémás lenne, de még csak nem is szép vagy jó, amiért megéri itt lakni. Ez a rész talán Kőbánya, (annak a kevésbé szép része), nem túl új építésű házak, nincs semmi érdekes, csak az lakik itt, akinek oka van rá. Például a környéken dolgozik és nincs lehetősége vagy nem akar szebb környéken lakni.

Strathfield nekem kicsit olyan, mint Újpest. Messze van igazából mindentől, és elég változatos. Alapvetően semmi extra, de ki lehet fogni szép lakásokat, mert sok új ház épül itt. Ha az ember egy új építésű ingatlanban lakik, azt sokkal olcsóbban megússza, mint a belvárosban, csak ezért be kell vállalnia  kevésbé vonzó környéket. Az északi részén van családi házas övezet is, ami úgy-ahogy akár szépnek is mondható. A belvárosba vagy gyorsvonattal juthatunk be innen, vagy végigüljük a dugót a Paramattán.

Ahol most lakom, Mortdale olyan, mint Pestszentlőrinc/Pestszentimre. Innen az ember nem járkál be csak úgy a belvárosba, hacsak nincs ott dolga. Viszont minden adott az élethez, kellemes környezet, kielégítő mennyiségű és minőségű szolgáltatások, és persze lokál patriotizmus. Kellemes, hogy itt mindenki ismer mindenkit, az emberek kedvesek és nyitottak az újonnan érkezők felé. Családi házak és pár emeletes ház is található itt, az árak konszolidáltak, és abszolút nyugis környék.

Hurstville pedig a déli rész Kőbánya-Kispestje, ide futnak be a buszok, és itt szállhatunk át a vonatra, ha a belvárosba mennénk. Nekem Hurtsville kicsit kevésbé volt szimpatikus eddig, mint Mortdale, több a bevándorló és a környék sem olyan szép. A közlekedés viszont jobb, és a környék bevásárlóközpontja is itt van. Szóval bizonyos szolgáltatások jobban elérhetők itt, de én inkább buszozok pár megállót a bevásárlásért, mint hogy ott lakjak.

Ezek persze saját benyomások, és nem kell a saját véleményemen megsértődni senkinek, én szerettem Budapest egészét és többnyire szeretem Sydneyt is. A fentiekben tehát nem ítélkezem egyik környék/kerület felett sem, csak leírtam, én hogy látom. Persze mindenki majd kialakítja a saját nézőpontját az ügyben 🙂

Forrás: johomap.com

3 hozzászólás »

Cockatoo Island

Az egyik dolog, amit szeretek Sydneyben, az a pezsgő kulturális élet. Ma például a Biennale kortárs művészeti fesztivál kapcsán a Cockatoo Islandre látogattam, ahol egyszerűen lenyűgözött, hogy még mindig tud újat mutatni ez a város.

A Cockatoo Island a Paramatta-folyó egy viszonylag nagyobb szigete, 15-18 perces kompúttal érhető el a Circular Quay-ről. Most a művészeti fesztivál miatt ráadásul ingyen járatok is indulnak a szigetre, így nem hagyhattam ki.

A sziget története a térség benépesedéséig nyúlik vissza. A 19-ik századig az aboriginalokon és a kakadukon kívül nem sok mindenki fordult itt meg, innen kapta a nevét. Aztán ahogy Sydney kialakult, a szigetet börtönként használták durván 30 éven keresztül, majd iskolát üzemeltettek itt. Utána pedig a tengerészet számára épültek hajók a szigeten, ehhez hatalmas hangárokat húztak fel. Az egésznek van egy nagyon érdekes miliője, nekem kicsit Jurassic Park érzésem volt, néhol Viharszigettel vegyítve. Az biztos, hogy örültem, hogy nappal és más turistákkal látogattam ide, mert így is, ha néha egyedül maradtam, kicsit hátborzongató volt a hely.

Ma már ez egy világörökség részét képező látnivaló, és mindenképpen érdemes megejteni, ha Sydneybe téved az ember. A sziget kellemesen körbesétálható, van lehetőség vezetett sétára is, vagy kölcsönözhetünk egy fülhallgatós lejátszót, amivel egyedül is bejárhatjuk a helyet. Minden infó a szigetről elérhető a honlapjukon.

A Biennale pedig egy két évente megrendezett kortárs művészeti fesztivál, állítólag a legnagyobb/legfontosabb Ausztráliában. Legalább négy helyszínről tudok, ahol zajlik, az egyik az MCA, aztán a mólón a Pier 2/3 hangár, ott van még a Gallery of NSW is, és persze a Cockatoo Island. Az első kettőt már múlt hét szombaton bejártam, de sajnos a fényképezőgépemet otthon felejtettem.

A Cockatoo Island-i kiállításnak eddig csak egy részét láttam, de az nagyon tetszett, úgyhogy még biztos visszamegyek valamikor. A fesztivál szeptemberig tart, tehát bőven van még időm többször is végigjárni a kedvenc részeket. Íme pár kép a mai élményekből:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

4 hozzászólás »

Védett: Magyarok Sydneyben

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: