Osztozkodós

Tegnap eljutottam az RTA-ba, hogy rendbe tegyem a jogosítványom helyzetét, mert a honlapon talált információk igazából nem hittem el. Hiába, nehezebb kiölni az emberből azt a bizonyos kételkedést, amit Kelet-Európában megszokott, mint gondolnám. Minden esetre miközben a soromra vártam – ami legalább 10 percig tartott, tudom, borzalmas – összegyűjtöttem egy lapon 8-10 kérdést, amit fel szerettem volna tenni az ügyintézőnek.

Azt mondanom se kell, hogy a lány kedves és segítőkész volt, leellenőrizte az adataimat, majd szépen megválaszolta az alábbi kérdéseket:

K: Ideiglenes lakosként valószínűleg nem fogok 6 hónapot egy huzamban Ausztráliában tölteni, de 4 évig biztos itt leszek. PR státuszért pedig idén vagy jövőre szeretnék folyamodni. Ilyenkor mi a helyzet a jogosítványommal? Használhatom a magyart?

V: Igen, természetesen. A Photo ID-val, a megfelelő fordítással és a magyar jogosítvánnyal vezethetsz a NSW-i szabályok betartása mellett természetesen, egészen addig, amíg a jogosítványod érvényes, vagy nem változik a státuszod ideiglenesről állandóra.

K: Használhatom ugyanezt a magyar jogosítványt a fent említett módon bármelyik másik államban is?

V: Természetesen.

K: Mégis, ha váltani szeretnék, és elérem a 6 hónapnyi itt tartózkodást, akkor az elméleti tesztet hozzá előre le kell foglalni?

V: Igen, de ezt megteheted online is.

K: Más módon lehet egyébként jogosítványom, tehát nem konvertálással?

V: Igen, majdnem ugyanaz a procedúra, mivel 25 év feletti vagy, ezért egy elméleti és egy gyakorlati teszt, de csak P-s jogsit kapnál.

K: Vásárolhatok úgyis autót, hogy nincs NSW-i jogosítványom?

V: Igen, természetesen, ehhez egy valamit fognak csak kérni tőled, az RTA-s “costumer numbert”, ami ha lenne jogosítványod,a jogosítványod száma lenne. Ez egy nyolc számból álló számsor, a tied: 12345678.

Magyarul a sok elmélkedés a helyes útról felesleges volt, végülis nem változik semmi, amíg PR nem leszek. Ha esetleg más kategóriára akarnék jogosítványt, elvégezném az itteni szükséges oktatást illetve vizsgáznék belőle, és utána a Photo ID helyett megkapnám azt a bizonyos jogsit. És akkor igazából az autót a magyar jogsival, a fordítással és a NSW-i jogosítvánnyal vezetném, a másik kategóriát pedig csak a NSW-i jogsival.

Ezek után pedig osztottam-szoroztam autó ügyben is, és átnéztem az aktuális kínálatot. Körülbelül már tudom mit szeretnék és milyen árkategóriában, de amíg gyűjtögetek, úgy döntöttem, élek egy másik lehetőséggel, hogy ne legyen akkora probléma nagyobb tárgyakat mozgatni a városban. Ez az alternatíva a car share, vagyis közösségi autózás, még pedig az egyik legnagyobb szolgáltatótól, a Go Get-től.

forrás: goget.com.au

A Go Get a következő módon működik. Az ember regisztrál tagként az interneten keresztül. 3 különböző tagsági szintre lehet regisztrálni, én a kezdőt választottam. A regisztráció után megadja a bankkártya adatait, ekkor leveszik az egyszeri csatlakozási díjat, plusz ráterhelnek egy $500-os depozitot, hogy lássák, hogy van a számlán fedezet. Ezt elvileg nem veszik le, csak amolyan tesztként működik a dolog. (Frissítés: az $500-os depozit két hétig terheli le a kártyát, és ha két hétig nem használja az ember a szolgáltatást, akkor felszabadul. Minden egyes foglalásnál rendelkezésre kell állnia a kártyán ennek az $500-nak, tehát ha felszabadult idő közben, a goget újra ráterheli. Tehát a tagság jelentős ideje alatt ennyivel kevesebb pénzünket használhatjuk.)

2-3 munkanap múlva kiküldik postán a szerződést és a tagsági kártyát. A tagsági kártyák RFID alapúak (azt hiszem legalábbis), és ez egyben az ajtó nyitó kulcs is az autókhoz. Ezek után az embernek nincs más dolga, mint neten vagy okostelefonon kinézni egy goget autót a közelben, lefoglalni X órára, odamenni, kinyitni és használni. Ha végzett a dolgával, visszavinni ugyanarra a helyre. A belvárosban vannak direkt erre a célra kialakított parkolók is.

Az óradíj tagsági szintenként változó, tartalmaz valamiféle biztosítást és a benzin árát is. Ha fogyóban a benzin, akkor a kocsiban van kártya, amivel lehet tankolni. A legtöbb autó a belvárosban van, és ahogy halad kifelé az ember, úgy lesz egyre ritkább a lefedettség, de ami a jó hír, hogy például a két IKEA-ban is vannak már autók. Szerintem remek opció azoknak, akik vagy még csak gyűjtögetnek a saját kocsira, vagy nem minden nap használják egyébként sem.

Ahhoz, hogy az ember csatlakozhasson, körülbelül három dolog kell: legalább ideiglenesen itt tartózkodni (tehát bankkártyával és fedezettel rendelkezni), 21 évnél idősebbnek lenni, és megfelelni a regisztrációnál feltett kérdéseknek. Na meg persze egy jogosítvány sem árt.

Úgyhogy végülis regisztráltam, és most várom, hogy megkapjam a tagsági kártyámat, hogy néha hétvégenként tudjak ide-oda menni, illetve például bútorokat beszerezni, esetleg kirándulni a környéken a barátokkal, akiknek szintén nincs kocsijuk. Izgalmas kalandnak ígérkezik, a jövő héten már lehet, hogy igénybe is veszem a Go Get-et. Ha érdekelnek a részletek, itt olvashattok a szolgáltatásról bővebben.

Egy igazi blogger két keréken csapatja

Nem titok, hogy odavagyok a motorokért. Az sem meglepő, hogy rajtam kívül vannak ezzel még így páran. De mindig különös jóérzéssel tölt el, ha más bloggerek is megosztják ezt a szenvedélyüket a neten. Ráadásul a kedvenceim közül többen is hódolnak e szerelemnek, például Pappito Új-Zélandon vagy Bandirepublic Svédországban. Újabb téma, ami összeköt minket, bár a világ különböző pontjain élünk.

Ami miatt a téma aktuális, az a féléves évfordulóm itt Ausztráliában. Az elmúlt hónapokban amennyit láttam a környékből, rögtön triviálissá tette számomra, hogy az utakat motorozáshoz találták ki, főleg, ha kicsit eltávolodunk Sydneytől. A fejembe vettem, hogy itt végre megvalósítom azt, ami otthon nem sikerült: elkezdek motorozni. Aki most kicsit felhördül, annak elárulom, azért még messzebb van az, hogy én motorra üljek.

A féléves forduló azért kardinális ebben a kérdésben, mert a helyi jogosítványt 6 hónapnyi itt tartózkodás után lehet állandóra váltani, illetve kiváltani az otthoni jogsival. A new south walesi jogosítványszerzés lényegében eltér a magyar rendszertől, az elején elég nehéz volt megérteni, de annyit foglalkoztam vele, hogy most már nagyjából minden világos.

Ausztráliában a jogosítvány megszerzése nem csak azért fontos, mert a közlekedés lényegesen egyszerűbb kocsival, hanem azért is, mert itt a jogsi egyben a személyi és a lakcímkártya is. Ha az embernek van egy autója, a jogsijához vannak kötve az autó adatai, így a forgalmi és a zöldkártya – amik tulajdonképpen csak egy papírfecnin szereplő adatok – állandó hordozása nem feltétlenül szükséges, és elvesztésük esetén is könnyen pótolhatók az RTA-ban. Tehát a jogosítvány egy olyan igazolvány, ami fontos a mindennapi élethez, furcsán is néznek az emberre, ha nincs neki ilyesmije.

Itt a jogosítvány szintekből áll, amik egymásra épülnek. Az első szintet autós jogsinál 16 évesen lehet elkezdeni, ez a learner licence vagyis tanuló jogsi. Az ember letesz egy Driver’s Knowledge Testet (DKT) vagyis kresz vizsgát, és ha átmegy, akkor kap egy kis füzetet, amibe lejegyezheti a tanulási folyamatot. A tanuló jogsival legalább 120 órát kell vezetnie egy gyakorlott vezető mellett, akinek teljes jogsija van. Ha ez megvan, és a tanuló elmúlt 17 éves, akkor jelentkezhet a következő szintre. Ha az ember elmúlt 25 éves, akkor a tanuló szint kihagyható. L-es jogosítvánnyal csakis fulljogsis vezető mellett lehet vezetni, és maximum 80km/h-val lehet vezetni.

A következő szint a P1, vagyis gyakorló szint. A gyakorló szint kiváltásához rendelkezni kell az L szinttel legalább egy éve (ha az ember 25 év alatti), és meg kell lennie a 120 óra vezetésnek, plusz át kell menni egy Driver Testen, ami a forgalmi vizsgának feleltethető meg. A P1-es szinttel emelkedik a maximális sebesség 90km/h-ra, de a 25 év alattiak csak egy utast szállíthatnak este 11 és hajnali 5 között – ez jó módja a diszkóbalesetek elkerülésének szerintem. Nem mintha annyi diszkó lenne, de mindegy.

Ha legalább egy éve megvan a P1-es gyakorló jogsi, akkor jöhet a P2-es gyakorlott vezető szint, aminek a belépő feltétele a Hazard Protection Test, ami egy számítógépes teszt az egyes veszélyhelyzetek kiszűrésére. Ha ez a teszt is megvan, akkor már szállíthatunk akárkit akármikor, akár 100 km/h-s sebességgel is. Ezt a szintet legalább két évig kell megtartani mielőtt jelentkezhetnénk a full licence-re, ami a korlátozás nélküli jogosítvány.

A full licence-hez ismét le kell rakni egy tesztet, ami a Drivers Qualification Test (DQT). Ez a korábbi teszteknek a kombinált és továbbfejlesztett változata. Nem mondom, hogy csak azért, hogy még egy díjat ki lehessen fizetni, de aki eddig eljutott 4 év alatt, nem tudom, még mire lehet felkészíteni, amit még nem tapasztalt. Szóval ha ez is sikeresen megvan, akkor az ember végre minden korlátozás nélkül vezethet, a maximális sebesség az államban 110 km/h, autós jogsi esetén a megengedett véralkohol szint 0,05%. Magyarul a vacsihoz meg lehet inni egy pohár bort vagy egy sört, nem jelent gondot, ha az embernek full jogsija van. Ez persze nem vonatkozik a tanuló, gyakorló és nemzetközi jogsikra.

És itt jövök a képbe én. Mármint nem az alkohol fogyasztással, hanem a nemzetközi jogsival. Én korábban azt hittem – hahh, de rég is volt, – hogy majd a magyar jogsimmal milyen problémáim lesznek itt, mert azt csak a beutazásom utáni 3 hónapban használhatom. Nos, nem egészen így áll a történet. A helyzet ugyanis az, hogy mivel Sydney ugye elég multikulti, az RTA-nak semmi kedve a sok bevándorló jogsijával szórakozni, így azt mondták, hogy amíg valaki ideiglenesen tartózkodik az országban, és van egy jogsija az eredeti országából, akkor addig, amíg az le nem jár, illetve nem változik meg az ideiglenes tartózkodási státusza, addig használja csak a sajátját. Persze, ha valaki legalább 6 hónapot itt tölt az országban folyamatosan, akkor kiválthatja a new south walesi jogsit az eredetije alapján, de majd kap bele egy helyes kis Q betűt, hogy ő külföldi.

Egy a bökkenő csak ezzel, hogy 6 hónapnyi állandó tartózkodást itt Ausztráliában sokaknak nehéz kivitelezni, de pont ezért jó is a könnyítés. Mert a tanulóvízumok és az ideiglenes tartózkodási vízumok esetén az RTA “felhatalmazza” a vezetőket, hogy itt is nyugodtan használják a jogosítványukat. Ha pedig itteni jogsit szeretnének, akkor tegyenek le egy különbözeti tesztet, ami már az említett DKT, illetve fordíttassák le az aktuális jogsijukat, plusz igazolják a tartózkodásukat. Ez így tiszta.

Az egy másik kérdés, hogy vajon a féléves bankkivonatom elég lesz-e nekik, hogy itt élek már egy ideje, de nagyon remélem, hogy igen. Elvégre a bankkivonat itt a másik olyan dokumentum a jogsin kívül, ami az ügyintézés atyaúristene, ergo nélküli szinte senki vagy.

Visszakanyarodva a motoros jogsihoz, ami ugyanazokból a szintekből épül fel, mint az autós, most már lassan összerakható a kép, miért várom én azt a bizonyos időpontot. Nem csak azért, mert már fél éve itt leszek, ezzel jogosulttá válok a helyi jogsira, hanem azért is, mert már pont betöltöm a 25-öt, így az RTA megítélésében már nem esek bele a különösen veszélyes fiatal vezetők körébe. Bár a motoros jogsinál a tanuló szint nem kihagyható, de a P2-es szint igen, így ha októberben elkezdem, szerény 15 hónap alatt meg is lehet a teljes jogsim. Motort meg ráérek akkor venni, ha úgy érzem, hogy van elég időm és pénzem foglalkozni a témával. Addig is, ketyeg a tanuló jogsi, kis könyvet meg nem nagyon tudnék vezetni.

Hunter Valleyben, az egyik motoros paradicsomban a környéken

Lakcímkártya és vízum

A tegnapi egy nagyon mozgalmas nap volt, mindent sikerült végrehajtani, amit kitűztem, de csak késő estére, amikor is bezuhantam az ágyba a fáradtságtól. Úgyhogy a tegnapi elmaradt hírek helyett itt az utánpótlás.

A költözés abszolút pikk-pakk megvolt, fél 9-re már az új helyemen voltak a cuccaim, de azért a kicsomagolás még most is várat magára. Ma elvileg megcsinálhattam volna, de mással voltam elfoglalva. Talán majd vacsora után.

Ezután az RTA-ba mentünk bejelenteni engem az új címemre. Azért a többes szám, mert nem lehet csak úgy bejelentkezni itt egy címre, kell hozzá legalább egy főbérlő, de mindenképp egy olyan személy, akinek van helyi jogosítványa, egy olyan ember, aki úgymond kezeskedik értem. Én vittem – azt hittem -, minden iratomat, ami kellhet, és nekivágtunk.

Mint korábban mondtam, az RTA itt a közlekedési hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Nem tudom, kinek milyen tapasztalatai vannak a hivatalokkal kapcsolatban, de én automatikusan arra számítottam, hogy egy lepusztult helyen ülök majd órákat, mire sorra kerülök. Valahogy ez a berögződés megmaradt.

Ehhez képest az itteni RTA egy hiper-szuper csilli-villi hely, apple gépekkel és digitális kijelzőkkel. A sorszám húzás érintőképernyőről történik – oké, eddig semmi extra, – és 18 jól felszerelt munkahely várja az ügyintéző népet. Persze nem dolgoztak mindben, hiszen még korán volt, de elég jól festettek üresen is a pultok.

Gyorsan sorra kerültünk, aztán gyorsan el is küldtek minket, mert hogy nem volt nálam a banki kivonatom. Az a kivonat, amit csak félévenként állítanak ki, tehát igazából nincs is. De nem akadtunk fenn ilyen apróságok, elmentünk az egyik fiókba, és kértünk. Persze nem adtak. Mert azt nem lehet.

Akkor átmentünk a másik fiókba, ahol ímmel-ámmal valahogy adtak egy papírt, amin rajta vannak az adataim, az új lakcímem meg a számlám adatai. Ez igazából nem bankszámla kivonat, de azt mondták, hogy az RTA-nak ezt el kell fogadnia. És láss csodát, tényleg elfogadta. Úgyhogy nem sokkal később már a kezemben is volt az új, világoskék színű Photo ID-m, fényképpel, lakcímmel, mindennel. Örültem nagyon.

Aztán délután az ügyvéd volt soron, akinél kb. 2-2,5 órát töltöttem, amikor is átbeszéltük nagy vonalakban az ügyemet. Előzetesen már átküldtem neki a tudnivalókat és a kérdéseimet 2-3 oldalban, ezen mentünk csak át. Eredetileg úgy voltam ezzel kapcsolatban, hogy ennyit megér, hogy mielőtt beadom a kérvényt, egy konzultáció keretében tájékozódom az esetleges buktatókról. Elég elszánt voltam, hogy a jelentkezési folyamatot egyedül csinálom végig, főként spórolási szempontok miatt.

Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. A jó hír az, hogy minden lehetőségem és esélyem megvan rá, hogy megkapjam a 457-es vízumot, ami lehetővé teszi, hogy annál az egy cégnél dolgozzak, aki felajánlotta az állást. A rossz hír az, hogy vannak bizonyos íratlan szabályok a bevándorlási ügyekkel kapcsolatban, amit nyilván csak az tud, aki ezzel foglalkozik napi szinten. Ilyen például, hogy az én ügyem egy elég kényes ügy bizonyos paraméterek miatt, és ezért egyedüli beadással körülbelül aláírom a halálos ítéletemet, már ami a bevándorlásomat illeti. Nagyon nem egyszerű 😦

A pozitívumok közé tartozik, hogy ha az ember ügyvéddel dolgozik, akkor hamarabb születhet eredmény az ügyben – természetesen az ő véleménye szerint. Ez azt is jelenti, hogy hamarabb tudnék munkába állni, hamarabb tudnék pénzt keresni, és végre egy kicsit elkezdhetnék a saját lábamra állni. A negatívum persze egyértelmű: hatalmas összegről van szó, amit a szolgáltatásaiért kér. Hiába, az ügyvédeket itt is meg kell fizetni.

Szóval bizonyos szempontokból előrelépés volt a tegnapi nap, másban viszont komoly nehézségekbe ütköztem. Nem tudom, mi lesz. Őszintén, nem tudom csak úgy előkapni azt az összeget, amit az ügyvéd kér, de a tegnapi megbeszélés után esélytelennek látom az önálló vízumügyintézést. Mindent megtennék, hogy folytassuk az ügymenetet, de egyelőre nem tudom, honnan fogom előkeríteni a hiányzó pénzt.