457

kép az irishecho.com.au-ról

Kicsit körbejárom az épp ügyintézés alatt álló vízumomat, mely így most a második szintet jelenti a bevándorlásom folyamatában. Itt azért jelezném, hogy ez semmiképp sem jelent pontos útmutatást illetve bevándorlási tanácsadást az idekészülőknek, egyrészt azért, mert minden eset más, másrészt azért, mert hivatalos információt csakis a bevándorlási hivatal adhat a témában. Plusz fogódzónak azért jól jöhet, meg egy kis személyes betekintést is nyújt a vízumügyintézés témakörébe.

A 457-es, teljes nevén Sublcass 457 – Business (Long Stay) Visa egy ideiglenes, munkáltató által szponzorált vízumtípus. Ez a vízum lehetővé teszi, hogy egy külföldi állampolgár ideiglenesen éljen és dolgozzon Ausztrália területén 1 nap és 4 év közötti időintervallumban. A vízumhoz kell egy olyan cég, ami alkalmas arra, hogy szponzorálja a külföldi állampolgár munkavállalását, tehát vagy alkalmas a szponzorációra, vagy rendelkezik érvényes szponzori státusszal.

A vízum folyamata a következő: az adott cég rengeteg papírmunka árán szponzori státuszt szerez a bevándorlási hivataltól, majd jelöli a külföldi munkavállalót a rendszerben, hogy Gipsz Jakabot szeretné alkalmazni valamilyen pozícióra. Ez a második lépcsőfok a nomination. A nomination során is több feltételnek kell megfelelni, csak olyan állásra lehet jelölni a munkavállalót, ami rajta van a bevándorlási hivatal által közzétett hiányszakmák listáján (abból is csak az egyik, szűkített listán). Ezekkel párhuzamosan, vagy ezek után a munkavállaló pedig beadhatja a kérelmét a 457-es vízumra. Ha minden gromek, akkor pár hét alatt (a hivatalos tájékoztatás szerint 6-8 hét az átfutási idő) a munkavállaló szépen el is kezdhet dolgozni az adott cégnél.

A 457-es szép és jó vízum, de sokan óva intenek/intettek tőle. Több kikötés is van ugyanis, ami miatt erősen megfontolandó a vízum. Az egyik ilyen, hogy az ember csak annál a cégnél dolgozhat, ami őt szponzorálta. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg a munkaszerződés szól, az ember tulajdonképpen (kicsit) ki van szolgáltatva a munkaadónak, mert odaköti a szerződése. Ha a munkaadó időközben valamiért felmond, akkor a bevándorló vagy szépen elhagyja az országot 28 napon belül, vagy keres gyorsan egy másik céget, aki hajlandó ugyanezt végigcsinálni.

A másik oldalról viszont a munkaadó kötelezve van többek között arra is, hogy ha felmond a munkavállalónak, vagy valamiért felbontják a szerződést, akkor köteles gondoskodnia róla, hogy a munkavállaló elhagyja az országot. Tehát repjegyet kell vennie. Emellett a szerződés időtartama alatt folyamatosan ellenőrizhetik a céget, hogy tartja-e magát a vállalt egyéb feltételekhez, tehát például folyamatosan biztosítja-e az azonos feltételeket a külföldi és az ausztrál munkavállalóinak, vagy fordít-e elegendő pénzt a képzési hozzájárulásra stb.

Látható, hogy bizony nem a legsimább utat választottam – ismét. Ugyanakkor nekem számos szempontot kellett figyelembe vennem. Az egyik ilyen a vízum átfutási ideje. Sokan nálam jóval régebben elkezdtek készülni az ausztrál életre, ami több éves folyamatot jelent. Való igaz, hogy ha az embernek van annyi tartaléka és ideje, hogy rögtön önállóan pályázzon meg egy PR (állandó lakosi) vízumot, akkor bizony sokkal jobb dolga van, mert ugyan hosszú idő alatt van meg, de több lehetőséget és szabadabb életet biztosít.

A gyakorlatban nekem erre se energiám, se pénzem nem volt. A szakmaelismertetés egy vagyon, a tapasztalatom nem volt elég, és mindent összevéve nem is akartam a PR vízumra 1-2 évet várni, amíg otthon szenvedek. Ezért vágtam bele a turista vízummal, lesz, ami lesz alapon. Így utólag, hát, lehet, hogy csinálhattam volna okosabban is, mondjuk egy diákvízummal, de az is elég drágának tűnt otthonról, meg aztán így legalább az első pár hónapban nem volt rajtam az a nyomás, hogy belefeccöltem egy csomó pénzt, muszáj itt maradnom. Ebből a szempontból jó volt a turista vízum.

A másik dolog az elköteleződés kérdése. Lehet, hogy sokaknak furcsa lehet, hogy én itt 4 évre aláírtam egy szerződést, amihez tartanom kell magam. Nos, én abszolút nem érzem rosszul magam emiatt. Élek-halok a munkáért, amit csinálok, és részben azért utaztam többezer kilométert, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Persze a munkavállalásnál nagyon tudatosan “válogattam” a lehetőségek között, olyan állást céloztam meg, amit tudtam, hogy szívesen csinálnék 4-5 évig. Ez szerintem egy sarkalatos pont ennél a vízumtípusnál, mert így a kötöttségek nem hogy hátrányt, hanem előnyt jelentenek.

A cég, aki szponzorál, teljes mértékben kielégíti a szakmai igényeimet. Szakmailag hatalmasat lehet fejlődni náluk, egyszerűen kiválóak abban, amit csinálnak, a technikai paraméterek és az eszközök egyedülállóak – szerintem a világon sincs túl sok olyan cég, mint ők. Az emberi oldaláról tekintve pedig keresve se találhattam volna kedvesebb és rendesebb embereket, mint a leendő főnökeim, ezzel is nagyon szerencsés vagyok.

Ha így nézem tehát, akkor a 4 éves szerződés, nem hogy nyűg, hanem egy hatalmas lehetőség. Egy biztos pont, hogy négy évig itt lehetek és csinálhatom, amit szeretek, ráadásul fejlődhetek. Mivel az MSc-met csak elkezdtem, nem fejeztem be, egy kicsit úgyis tekintek erre a 4 évre, mint egy továbbképzésre, mely még jobban elmélyíti a tudásom ezen a szakterületen. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így összehozta a dolgokat, persze a szerencse mellett kitartás és sok munka is kellett hozzá.

A vízum adminisztratív részét tekintve munkavállalói oldalról sok papír kell illetve kellhet az ügyintézéshez. A bevándorlási törvények minden évben változnak, jelenleg a következőket kellett igazolnom:

• személyazonosságom – útlevél, születési anyakönyvi kivonat, bármely egyéb ilyesmi dokumentum
• megfelelek a hiánylistán szereplő, és a jelölt munkapozíció betöltésére – szakmai tapasztalatom, önéletrajz, tanulmányok, diploma, munkáltatói igazolás vagy referencialevél formájában stb.
• megfelelek a nyelvi követelményeknek – érvényes IELTS vizsga, minimum 5-ös pontszámmal minden kategóriában
• egészségügyi követelmények – orvosi igazolás, hogy nincs TBC-m (tüdőröntgen a Medicare által megszabott intézményben), illetve privát egészségügyi biztosításról igazolás

Kérhetnek még, de remélhetőleg nem fognak:

• szakmaelismertetés, nekem ezt az Engineers Australia csinálná, de elég hosszú az átfutási ideje, meg hát nem két forint
• “proof of good character” – vagyis hogy nem vagyok sorozatgyilkos, – erre a magyar hatósági erkölcsi bizonyítvány a válasz, ez már megvan, és le is van fordíttatva az Offi által, jelenleg postán várom. Egyébként ez is kell a munkámhoz is, szóval… hasznos, na.
• extra orvosi vizsgálatok – nem valószínű.
• akármi, ami eszükbe jut. Én készültem pluszba még ilyesmikkel: szakmai tapasztalat igazolása portfólióval, szakcikkekkel, szakmai honlap, bankkivonat, photo ID, lakcímigazolás, stb.

A pontos lista egyébként a kötelező dokumentumokról elérhető az Immi honlapján, egész pontosan itt.

Tehát miután összeraktam a szükséges dokumentumokat, kitöltöttem az 1066-os és a 956-os űrlapokat, az összes anyagot az ügynök interneten keresztül benyújtotta. Hétfőn megyek az orvosi vizsgálatra, ahová viszem kitöltve a 160-as orvosi űrlapot, ahol majd jól bejegyzik, hogy nincs semmi komolyabb bajom. Ezt csatoljuk a jelentkezéshez hétfőn, és várhatóan gyorsan lesz valami eredmény.

Természetesen a fejleményekről majd igyekszem folyamatosan beszámolni, remélem lesz valami történés jövő héten. Nem tudom, milyen gyorsan reagálnak az ügyemre, az ember hall mindenfélét, meg ígérgetnek is dolgokat az ügynökök, de a valóság néha más. Majd kiderül, mindenesetre most úgy érzem, mindent megtettem, amit lehetett, szóval innentől kezdve nem tőlem függnek a dolgok.

A nyugodtságom egyébként annak is betudható, hogy időközben ügynökváltás történt, és a mostani kicsit pörgősebb és gyorsabban intézi a dolgokat. Ez az új ügynök ugyanaz, akivel előtte már együtt dolgozott a munkáltatóm, és ezért az ő oldalukról minden papír megvolt nála. Plusz, szerencsére a további költségeket végülis nagyvonalúan átvállalta a cég, úgyhogy a következő hetekben a nagy kiadásoktól megkíméltek. Ez azért jól esik, mert a várakozásban a pénzügyek azért nyugtalanítottak egy kicsit, annak ellenére, hogy itt a blogon nem adtam neki hangot az utóbbi időben.

De ezzel kapcsolatban az az igazság, hogy az elmúlt pár hónapban eléggé megváltozott a hozzáállásom a pénzügyekkel kapcsolatban. Voltak nagyon gázos szituációk az elmúlt hetekben, de egyrészt a munka miatt kicsit megnyugodtam, hogy nemsokára újra keresni fogok, másrészt meg úgy vagyok vele, hogy valahogy úgyis lesz, felesleges idegeskedni olyanon, amin nem tudok változtatni.

Szóval most kihasználom a hátralévő időt, lélekben készülök a munkára, igyekszem visszaszokni a napi kerékvágásba. Gyakorolok, teszek-veszek, igyekszem a szervezetemet felkészíteni a 8 órás melóra, meg ilyesmik. Ugyan otthonról nem gondoltam volna, hogy fél év is kell, mire Ausztráliában munkába tudok állni, de úgy néz ki, lassan a végére érek ennek a hosszú menetnek. Vajon akkor most ezt már hívhatjuk bevándorlásnak?

Eü. biztosítás

A bevándorlásom következő lépcsőjeként a héten befizettem az egészségügyi biztosításomat is. A 457-es vízumhoz igazolni kell, hogy az ember tagja valamilyen privát egészségügyi ellátást biztosító társaságnak. Én a Medibankot választottam, ennek több oka is van. A Medibank az egyik legnagyobb társaság itt Ausztráliában, ezért sok szolgáltatást illetve szolgáltatót lefed a biztosításuk. Az ügynök ajánlása is a Medibankra illetve egy másik biztosítóra vonatkozott, persze rengetegen vannak a piacon, én még ezen kívül a Bupát néztem, az is jónak tűnik. Egyelőre maradok ennél a társaságnál, aztán pár hét vagy hónap múlva meglátom, hogy a pénztárcám és a helyzetem milyen optimálisabb szolgáltatást tesz lehetővé.

A Medibanknál – mint a legtöbb szolgáltatónál – van külön biztosítás munkavízumra kihegyezve, ami az ideiglenes lakosoknak kínál szolgáltatást. Ez a biztosítás teljesíti a bevándorlási hivatal követelményeit is, és igény szerint elérhető különböző árfekvésben. Jelenleg itt 4 árban kínáltak szolgáltatást, én a Top 85-os csomagot választottam, 300 dolláros kórházi önrésszel. Ennek a csomagnak gyakorlatilag a lényege, hogy az alapszolgáltatásokon felül – mint sürgősségi ellátás, mentő, műtétek stb. – tartalmaz bizonyos extra szolgáltatásokat is, mint például fogorvos és nőgyógyász. Az extrákra különböző várakozási idők után válik jogosulttá az ember, ez szolgáltatásonként eltérő, 2-6 hónap általában.

Az én csomagomban 85%-ban visszatérítik a legtöbb szolgáltatás árát, és elég tág az igénybe vehető szolgáltatások listája. Mint említettem, tartalmazza a szakorvosi rendelést is, de például a vény nélkül és a felírt gyógyszerekre is ad támogatást. Ez ugyancsak hasznos, ha később megfázok, vagy valami kisebb bajom van. A legfőbb ok, amiért ezt a csomagot választottam, az pont a szakorvosi rendelés, mert ha ne adj isten letörik a fogam, vagy valami olyan balesetet szenvedek, ami nem igényel sürgősségi ellátást, azt az olcsóbb csomagok esetén fizethetném magam. Tekintve, hogy saját tapasztalat híján is tudom (le is kopogom), hogy itt bizony nagyon drága betegnek lenni, ez szerintem kardinális kérdés.

Ha már kardinális, a szívműtétek és egyéb komolyabb belgyógyászati beavatkozások is fedezve lesznek 2 hónap múlva, amire persze fiatal korom és jó egészségi állapotomra való tekintettel nem nagyon kell számítanom, de jobb félni, mint megijedni. Ha ne adj isten valami ilyen bajom lenne, nem tudom, honnan keríteném elő a többezer dolláros számlára valót. A biztosítás pedig haláleset esetén is fedezi és elintézi a maradványok hazaszállítását. Tudom, morbid, hogy ilyenről írok, de fontosnak ítélem, hogy megosszam.

A csomag egyébként kb. heti 50 dolláromba kerül, ami bizony nem olcsó, de majd meglátom, hogy tudok vele gazdálkodni, illetve milyen egyéb lehetőségeim lesznek X idő múlva. A biztosítás egyébként az első 30 napban módosítható büntetlenül. Az egyedüli plusz költségem akkor jelentkezne, ha ottalvós kórházi ellátásban kéne részesülnöm. Ekkor 300 dollárig kell állnom a kórházi ellátás költségeit, de ezt is csak egyszer egy évben. Ez még az a határ, amit az itteni fizetésből “könnyedén” lehet abszolválni, ha ne adj’ isten ilyenre kerül sor. Ez a költség az ún. excess, ami a legdrágább csomagban automatikusan benne van, tehát a heti/havi díjjal kifizeti az ember, és akkor ez a költség nem keletkezik, ha kórházba kell mennie. Mivel esetemben elég kicsi a valószínűsége, hogy ez bekövetkezik, ezért nekem jó volt az olcsóbb változat is.

Tehát egyik este neten regisztráltam a biztosítóhoz, bankkártyámról lehúzták a pénzt, és küldték rögtön a visszaigazolást a vízumügyintézéshez. Két napra rá meg kaptam postán egy vastag pakkot tőlük, amiben benne volt a plasztikkártya, amit ezentúl magamnál kell hordanom, a szerződés, az igazolás, meg egy csomó prosi, ami részletesen elkalauzol a biztosításom rejtelmeiben.

Ez a biztosítás persze csak a mindennapi életre vonatkozik, a munka során bekövetkező balesetek esetén más a helyzet. A munkáltatóm köteles utánam különböző dolgokat fizetni, az egyik az ún. Super vagyis nyugdíjjárulék, a másik pedig a “Medicare” vagy “Workcover” (nem vagyok benne biztos, hogy mindkettőt kell-e, vagy hogy melyik milyen arányú, esetleg ugyanaz-e a kettő). A Super az a bruttó fizetésem 9%-a. A workcover vagy medicare értéke az nem tudom pontosan mennyi, illetve még az egész járulékrendszer meg adórendszer elég homályos számomra, de majd mire adóznom kell – ami csak jövőre lesz – úgyis képbe kerülök.

Szóval a munkahelyi baleset esetén a munkáltató által van biztosítva az ellátásom, az biztos, hogy a WorkCover nevű dolog is biztosít engem, legalábbis kedden ezt mondták a fejtágításon. Tehát ha munka közben baleset ér, akkor a pénzügyek miatt nem kell aggódnom, csak az állapotom miatt. Emiatt azért aggódnék is, ugyanis itt kicsit máshogy működik a segítségnyújtás, mint otthon.

A keddi white card oktatáson elmondták, hogy itt elsősegélyt csak az adhat, aki erre ki van képezve. Na, mondom. Ha nincs az embernek ilyen papírja, akkor hozzá se nyúlhat a szerencsétlen kollégához, mert különben súlyos vádakkal kell szembenéznie. Ja, de ha van elsősegélyes papírod, akkor is beperelhetnek ám. Ha ott vagy, de nem mersz vagy nem tudsz segíteni, akkor azért, ha meg segítesz, de esetleg valamit elrontasz, akkor azért. Nem tudom, hogy sikerült ezek mellett ilyen alacsonyan tartani a munkavédelmi statisztikákat, mindenesetre elég aggasztó szerintem a helyzet. Én különösen az a típus vagyok, hogy nehezen állom meg, hogy ne segítsek, ha tudok, de itt azt hiszem kénytelen leszek. Vagy, kiképezem magam elsősegélyre, de azzal is csak egy nyűgöt veszek a nyakamba. Passz. A főnökkel beszéltem erről, és ő azt mondta, hogy ha ő haldoklik, inkább segítsek, ne foglalkozzak a következményekkel. Mondom oké 🙂 Remélem, ez kölcsönös lesz.

Szorgos hétköznapok

A héten sok minden történt, elég mozgalmas volt az elmúlt pár nap. Lassan kezdenek felgyorsulni az események, kíváncsi vagyok, a jövő hét mit tartogat majd számomra.

A héten sok ügyintézés lezajlott, sok előkészítő mozzanaton vagyok túl, ami a bevándorlásomat illeti. Kedden ugye leraktam a munkavédelmi vizsgát, megvan a White Cardom, ami a munkához kell majd. Ezen kívül voltam benn a cégnél a papírokat átnézni, aláírni, megbeszélni. Hétfőn és szerdán minden papírmunkát letudtunk, ami kellhet.

Intéztem magamnak egészségügyi biztosítást is, ami alapkövetelmény a 457-es vízumhoz. Erről bővebben hamarosan írok, lényeg, hogy az első 2 heti díj befizetve, visszaigazoló papír átküldve az ügyvédnek, még egy dolog kihúzva a listáról.

Csütörtökön kirándultam Attilával egyet Watson bayen, a muffinok még mindig nem sikerültek úgy, ahogy szerettem volna, de azért megettük. Nem tudom, hogy a glutén mentes liszt volt-e az oka, vagy hogy túl sok sütőport raktam volna a lisztbe (jó magas muffinokat szerettem volna), de elég bénán sültek meg, a külseje jó volt, de a belseje nem sült át eléggé.

Oké, ígérem, ennyi volt a gasztrotúrából, csak hát a sütés-főzés elég szerves része az életemnek, amolyan hobbim is, meg hát úgy a  kaja általában. Csütörtökön a kirándulás után beugrottam a Colesba venni egy-két apróságot, többek között 1.5 dollárért vettem jó kis 6 darabos Coles-os sütit. Tudom, hogy nagyon nem egészséges, de annyira eteti magát!

Este még egy kis skype, skype alatt csokis keksz, vacsorának camambertes szendvics, utána a maradék muffin elpusztítása, utána még egy két-szem coles-os süti. Najó, még egy. Na még egy utolsó. Hopsz, el is fogyott. Estére úgy el csaptam a hasamat, hogy bizony már átkoztam magam a korábbi nasik miatt.

Ma délelőtt érkezett az email, hogy az ügynök sikeresen beadta a papírokat a 457-eshez. Ennek aztán nagyon örültem, de ezzel még nem volt vége az intézni valóknak. Küldött egy emailt, hogy jelentkezzek be a kötelező tüdőröntgenre – bizonyítani kell, hogy nincs TBC-m -, ez is megtörtént, hétfőn megyek a központi Medicare rendelőbe. A szükséges nyomtatványt kitöltöttem, majd nyomtatom és viszem a vizsgálatra.

Hosszú hét volt, lassan vége, most azt hiszem, egy kis pihenő következik pár napig. Eléggé elfáradtam, sok minden volt, és még mennyi minden lesz jövő héten! Valószínűleg megyek majd be megint a cégbe, hogy elintézzük a névjegykártyákat, céges telefont meg az egyenruhát a munkához. A munkában céges pólót meg fekete nadrágot kell majd hordani, plusz acélbetétes bakancsot. Meglátom, milyen opciók lesznek, én nagyon hajlanék a kompozit betétes bakancsra, mert az könnyebbnek tűnik, de majd a főnök megmondja, mit enged a büdzsé. Ha lehet, inkább kiegészítem az összeget, mert a következő 1-2 évre inkább választanék valami könnyebb, jobb cipőt, ha már minden nap abban kell legyek. De majd meglátjuk.

Igyekszem a hétvégén azt a rengeteg infót, ami a héten felgyülemlett, átadni a blogon keresztül. Sok érdekességet tanultam a héten, amik mind fontosak a bevándorlással kapcsolatban. Sok minden máshogy van azért Ausztráliában, mint otthon, de lassan kezdenek kitisztulni a dolgok. Szóval nézzetek vissza a hétvégén, új posztok várhatóak!

Addig is, szép hétvégét kívánok ezzel a pár képpel Watson bayről!

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Lakcímkártya és vízum

A tegnapi egy nagyon mozgalmas nap volt, mindent sikerült végrehajtani, amit kitűztem, de csak késő estére, amikor is bezuhantam az ágyba a fáradtságtól. Úgyhogy a tegnapi elmaradt hírek helyett itt az utánpótlás.

A költözés abszolút pikk-pakk megvolt, fél 9-re már az új helyemen voltak a cuccaim, de azért a kicsomagolás még most is várat magára. Ma elvileg megcsinálhattam volna, de mással voltam elfoglalva. Talán majd vacsora után.

Ezután az RTA-ba mentünk bejelenteni engem az új címemre. Azért a többes szám, mert nem lehet csak úgy bejelentkezni itt egy címre, kell hozzá legalább egy főbérlő, de mindenképp egy olyan személy, akinek van helyi jogosítványa, egy olyan ember, aki úgymond kezeskedik értem. Én vittem – azt hittem -, minden iratomat, ami kellhet, és nekivágtunk.

Mint korábban mondtam, az RTA itt a közlekedési hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Nem tudom, kinek milyen tapasztalatai vannak a hivatalokkal kapcsolatban, de én automatikusan arra számítottam, hogy egy lepusztult helyen ülök majd órákat, mire sorra kerülök. Valahogy ez a berögződés megmaradt.

Ehhez képest az itteni RTA egy hiper-szuper csilli-villi hely, apple gépekkel és digitális kijelzőkkel. A sorszám húzás érintőképernyőről történik – oké, eddig semmi extra, – és 18 jól felszerelt munkahely várja az ügyintéző népet. Persze nem dolgoztak mindben, hiszen még korán volt, de elég jól festettek üresen is a pultok.

Gyorsan sorra kerültünk, aztán gyorsan el is küldtek minket, mert hogy nem volt nálam a banki kivonatom. Az a kivonat, amit csak félévenként állítanak ki, tehát igazából nincs is. De nem akadtunk fenn ilyen apróságok, elmentünk az egyik fiókba, és kértünk. Persze nem adtak. Mert azt nem lehet.

Akkor átmentünk a másik fiókba, ahol ímmel-ámmal valahogy adtak egy papírt, amin rajta vannak az adataim, az új lakcímem meg a számlám adatai. Ez igazából nem bankszámla kivonat, de azt mondták, hogy az RTA-nak ezt el kell fogadnia. És láss csodát, tényleg elfogadta. Úgyhogy nem sokkal később már a kezemben is volt az új, világoskék színű Photo ID-m, fényképpel, lakcímmel, mindennel. Örültem nagyon.

Aztán délután az ügyvéd volt soron, akinél kb. 2-2,5 órát töltöttem, amikor is átbeszéltük nagy vonalakban az ügyemet. Előzetesen már átküldtem neki a tudnivalókat és a kérdéseimet 2-3 oldalban, ezen mentünk csak át. Eredetileg úgy voltam ezzel kapcsolatban, hogy ennyit megér, hogy mielőtt beadom a kérvényt, egy konzultáció keretében tájékozódom az esetleges buktatókról. Elég elszánt voltam, hogy a jelentkezési folyamatot egyedül csinálom végig, főként spórolási szempontok miatt.

Sajnos a helyzet nem ilyen egyszerű. A jó hír az, hogy minden lehetőségem és esélyem megvan rá, hogy megkapjam a 457-es vízumot, ami lehetővé teszi, hogy annál az egy cégnél dolgozzak, aki felajánlotta az állást. A rossz hír az, hogy vannak bizonyos íratlan szabályok a bevándorlási ügyekkel kapcsolatban, amit nyilván csak az tud, aki ezzel foglalkozik napi szinten. Ilyen például, hogy az én ügyem egy elég kényes ügy bizonyos paraméterek miatt, és ezért egyedüli beadással körülbelül aláírom a halálos ítéletemet, már ami a bevándorlásomat illeti. Nagyon nem egyszerű 😦

A pozitívumok közé tartozik, hogy ha az ember ügyvéddel dolgozik, akkor hamarabb születhet eredmény az ügyben – természetesen az ő véleménye szerint. Ez azt is jelenti, hogy hamarabb tudnék munkába állni, hamarabb tudnék pénzt keresni, és végre egy kicsit elkezdhetnék a saját lábamra állni. A negatívum persze egyértelmű: hatalmas összegről van szó, amit a szolgáltatásaiért kér. Hiába, az ügyvédeket itt is meg kell fizetni.

Szóval bizonyos szempontokból előrelépés volt a tegnapi nap, másban viszont komoly nehézségekbe ütköztem. Nem tudom, mi lesz. Őszintén, nem tudom csak úgy előkapni azt az összeget, amit az ügyvéd kér, de a tegnapi megbeszélés után esélytelennek látom az önálló vízumügyintézést. Mindent megtennék, hogy folytassuk az ügymenetet, de egyelőre nem tudom, honnan fogom előkeríteni a hiányzó pénzt.