457

kép az irishecho.com.au-ról

Kicsit körbejárom az épp ügyintézés alatt álló vízumomat, mely így most a második szintet jelenti a bevándorlásom folyamatában. Itt azért jelezném, hogy ez semmiképp sem jelent pontos útmutatást illetve bevándorlási tanácsadást az idekészülőknek, egyrészt azért, mert minden eset más, másrészt azért, mert hivatalos információt csakis a bevándorlási hivatal adhat a témában. Plusz fogódzónak azért jól jöhet, meg egy kis személyes betekintést is nyújt a vízumügyintézés témakörébe.

A 457-es, teljes nevén Sublcass 457 – Business (Long Stay) Visa egy ideiglenes, munkáltató által szponzorált vízumtípus. Ez a vízum lehetővé teszi, hogy egy külföldi állampolgár ideiglenesen éljen és dolgozzon Ausztrália területén 1 nap és 4 év közötti időintervallumban. A vízumhoz kell egy olyan cég, ami alkalmas arra, hogy szponzorálja a külföldi állampolgár munkavállalását, tehát vagy alkalmas a szponzorációra, vagy rendelkezik érvényes szponzori státusszal.

A vízum folyamata a következő: az adott cég rengeteg papírmunka árán szponzori státuszt szerez a bevándorlási hivataltól, majd jelöli a külföldi munkavállalót a rendszerben, hogy Gipsz Jakabot szeretné alkalmazni valamilyen pozícióra. Ez a második lépcsőfok a nomination. A nomination során is több feltételnek kell megfelelni, csak olyan állásra lehet jelölni a munkavállalót, ami rajta van a bevándorlási hivatal által közzétett hiányszakmák listáján (abból is csak az egyik, szűkített listán). Ezekkel párhuzamosan, vagy ezek után a munkavállaló pedig beadhatja a kérelmét a 457-es vízumra. Ha minden gromek, akkor pár hét alatt (a hivatalos tájékoztatás szerint 6-8 hét az átfutási idő) a munkavállaló szépen el is kezdhet dolgozni az adott cégnél.

A 457-es szép és jó vízum, de sokan óva intenek/intettek tőle. Több kikötés is van ugyanis, ami miatt erősen megfontolandó a vízum. Az egyik ilyen, hogy az ember csak annál a cégnél dolgozhat, ami őt szponzorálta. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg a munkaszerződés szól, az ember tulajdonképpen (kicsit) ki van szolgáltatva a munkaadónak, mert odaköti a szerződése. Ha a munkaadó időközben valamiért felmond, akkor a bevándorló vagy szépen elhagyja az országot 28 napon belül, vagy keres gyorsan egy másik céget, aki hajlandó ugyanezt végigcsinálni.

A másik oldalról viszont a munkaadó kötelezve van többek között arra is, hogy ha felmond a munkavállalónak, vagy valamiért felbontják a szerződést, akkor köteles gondoskodnia róla, hogy a munkavállaló elhagyja az országot. Tehát repjegyet kell vennie. Emellett a szerződés időtartama alatt folyamatosan ellenőrizhetik a céget, hogy tartja-e magát a vállalt egyéb feltételekhez, tehát például folyamatosan biztosítja-e az azonos feltételeket a külföldi és az ausztrál munkavállalóinak, vagy fordít-e elegendő pénzt a képzési hozzájárulásra stb.

Látható, hogy bizony nem a legsimább utat választottam – ismét. Ugyanakkor nekem számos szempontot kellett figyelembe vennem. Az egyik ilyen a vízum átfutási ideje. Sokan nálam jóval régebben elkezdtek készülni az ausztrál életre, ami több éves folyamatot jelent. Való igaz, hogy ha az embernek van annyi tartaléka és ideje, hogy rögtön önállóan pályázzon meg egy PR (állandó lakosi) vízumot, akkor bizony sokkal jobb dolga van, mert ugyan hosszú idő alatt van meg, de több lehetőséget és szabadabb életet biztosít.

A gyakorlatban nekem erre se energiám, se pénzem nem volt. A szakmaelismertetés egy vagyon, a tapasztalatom nem volt elég, és mindent összevéve nem is akartam a PR vízumra 1-2 évet várni, amíg otthon szenvedek. Ezért vágtam bele a turista vízummal, lesz, ami lesz alapon. Így utólag, hát, lehet, hogy csinálhattam volna okosabban is, mondjuk egy diákvízummal, de az is elég drágának tűnt otthonról, meg aztán így legalább az első pár hónapban nem volt rajtam az a nyomás, hogy belefeccöltem egy csomó pénzt, muszáj itt maradnom. Ebből a szempontból jó volt a turista vízum.

A másik dolog az elköteleződés kérdése. Lehet, hogy sokaknak furcsa lehet, hogy én itt 4 évre aláírtam egy szerződést, amihez tartanom kell magam. Nos, én abszolút nem érzem rosszul magam emiatt. Élek-halok a munkáért, amit csinálok, és részben azért utaztam többezer kilométert, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Persze a munkavállalásnál nagyon tudatosan “válogattam” a lehetőségek között, olyan állást céloztam meg, amit tudtam, hogy szívesen csinálnék 4-5 évig. Ez szerintem egy sarkalatos pont ennél a vízumtípusnál, mert így a kötöttségek nem hogy hátrányt, hanem előnyt jelentenek.

A cég, aki szponzorál, teljes mértékben kielégíti a szakmai igényeimet. Szakmailag hatalmasat lehet fejlődni náluk, egyszerűen kiválóak abban, amit csinálnak, a technikai paraméterek és az eszközök egyedülállóak – szerintem a világon sincs túl sok olyan cég, mint ők. Az emberi oldaláról tekintve pedig keresve se találhattam volna kedvesebb és rendesebb embereket, mint a leendő főnökeim, ezzel is nagyon szerencsés vagyok.

Ha így nézem tehát, akkor a 4 éves szerződés, nem hogy nyűg, hanem egy hatalmas lehetőség. Egy biztos pont, hogy négy évig itt lehetek és csinálhatom, amit szeretek, ráadásul fejlődhetek. Mivel az MSc-met csak elkezdtem, nem fejeztem be, egy kicsit úgyis tekintek erre a 4 évre, mint egy továbbképzésre, mely még jobban elmélyíti a tudásom ezen a szakterületen. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így összehozta a dolgokat, persze a szerencse mellett kitartás és sok munka is kellett hozzá.

A vízum adminisztratív részét tekintve munkavállalói oldalról sok papír kell illetve kellhet az ügyintézéshez. A bevándorlási törvények minden évben változnak, jelenleg a következőket kellett igazolnom:

• személyazonosságom – útlevél, születési anyakönyvi kivonat, bármely egyéb ilyesmi dokumentum
• megfelelek a hiánylistán szereplő, és a jelölt munkapozíció betöltésére – szakmai tapasztalatom, önéletrajz, tanulmányok, diploma, munkáltatói igazolás vagy referencialevél formájában stb.
• megfelelek a nyelvi követelményeknek – érvényes IELTS vizsga, minimum 5-ös pontszámmal minden kategóriában
• egészségügyi követelmények – orvosi igazolás, hogy nincs TBC-m (tüdőröntgen a Medicare által megszabott intézményben), illetve privát egészségügyi biztosításról igazolás

Kérhetnek még, de remélhetőleg nem fognak:

• szakmaelismertetés, nekem ezt az Engineers Australia csinálná, de elég hosszú az átfutási ideje, meg hát nem két forint
• “proof of good character” – vagyis hogy nem vagyok sorozatgyilkos, – erre a magyar hatósági erkölcsi bizonyítvány a válasz, ez már megvan, és le is van fordíttatva az Offi által, jelenleg postán várom. Egyébként ez is kell a munkámhoz is, szóval… hasznos, na.
• extra orvosi vizsgálatok – nem valószínű.
• akármi, ami eszükbe jut. Én készültem pluszba még ilyesmikkel: szakmai tapasztalat igazolása portfólióval, szakcikkekkel, szakmai honlap, bankkivonat, photo ID, lakcímigazolás, stb.

A pontos lista egyébként a kötelező dokumentumokról elérhető az Immi honlapján, egész pontosan itt.

Tehát miután összeraktam a szükséges dokumentumokat, kitöltöttem az 1066-os és a 956-os űrlapokat, az összes anyagot az ügynök interneten keresztül benyújtotta. Hétfőn megyek az orvosi vizsgálatra, ahová viszem kitöltve a 160-as orvosi űrlapot, ahol majd jól bejegyzik, hogy nincs semmi komolyabb bajom. Ezt csatoljuk a jelentkezéshez hétfőn, és várhatóan gyorsan lesz valami eredmény.

Természetesen a fejleményekről majd igyekszem folyamatosan beszámolni, remélem lesz valami történés jövő héten. Nem tudom, milyen gyorsan reagálnak az ügyemre, az ember hall mindenfélét, meg ígérgetnek is dolgokat az ügynökök, de a valóság néha más. Majd kiderül, mindenesetre most úgy érzem, mindent megtettem, amit lehetett, szóval innentől kezdve nem tőlem függnek a dolgok.

A nyugodtságom egyébként annak is betudható, hogy időközben ügynökváltás történt, és a mostani kicsit pörgősebb és gyorsabban intézi a dolgokat. Ez az új ügynök ugyanaz, akivel előtte már együtt dolgozott a munkáltatóm, és ezért az ő oldalukról minden papír megvolt nála. Plusz, szerencsére a további költségeket végülis nagyvonalúan átvállalta a cég, úgyhogy a következő hetekben a nagy kiadásoktól megkíméltek. Ez azért jól esik, mert a várakozásban a pénzügyek azért nyugtalanítottak egy kicsit, annak ellenére, hogy itt a blogon nem adtam neki hangot az utóbbi időben.

De ezzel kapcsolatban az az igazság, hogy az elmúlt pár hónapban eléggé megváltozott a hozzáállásom a pénzügyekkel kapcsolatban. Voltak nagyon gázos szituációk az elmúlt hetekben, de egyrészt a munka miatt kicsit megnyugodtam, hogy nemsokára újra keresni fogok, másrészt meg úgy vagyok vele, hogy valahogy úgyis lesz, felesleges idegeskedni olyanon, amin nem tudok változtatni.

Szóval most kihasználom a hátralévő időt, lélekben készülök a munkára, igyekszem visszaszokni a napi kerékvágásba. Gyakorolok, teszek-veszek, igyekszem a szervezetemet felkészíteni a 8 órás melóra, meg ilyesmik. Ugyan otthonról nem gondoltam volna, hogy fél év is kell, mire Ausztráliában munkába tudok állni, de úgy néz ki, lassan a végére érek ennek a hosszú menetnek. Vajon akkor most ezt már hívhatjuk bevándorlásnak?