Vivid Sydney

Múlt héten kezdődött és kb. jövő hét végéig tart a fények, ötletek és zene fesztiválja, a Vivid Sydney. A pénteki megnyitó után ezen a héten a kulturális és interperszonális feltöltődés volt soron, de minderről a maga idejében.

Pénteken a fesztivál nyitónapján részben ismerősökkel megbeszéltük, hogy találkozunk a Circular Quay-nél, mivel ott illetve a Rocks környékén koncentrálódik a Vivid Sydney legnagyobb része. Én már délután 5 körül ott voltam, lévén semmi más dolgom nem volt, meg aztán úgy voltam vele,  hogy előbb egyedül körülnézek, aztán majd csatlakozom a többiekhez.

A Circular Quay-nél sok különös installációra illetve szoborra találtam, egy részük már világított, mozgott, működött is, míg mások valószínűleg várták a naplementét. Az egész környék egyébként fantasztikus volt, mindenhol színes fények és installációk, zene és rengeteg ember mindenfelé.

Ahogy besötétedett, 6-kor elkezdték a vetítéseket is. Az Operaházra egészen különleges showt készítettek, 3D hatású épületvetítéssel azt az illúziót keltették, hogy az épület összedől, de volt amikor különböző alvó emberek forgolódtak rajta, mint valami hatalmas párnán. Eszméletlen volt tényleg, érdemes videón megnézni – bár élőben azért jobb volt.

Persze még számos épületre vetítettek, a kortárs művészetek múzeumára, a vámházra, stb., mindegyik nagyon-nagyon látványos és érdekes volt. Sajnos közben a levegő eléggé lehűlt, így vettem egy forró csoki a Hungry Jack’s-ben (Burger King itteni neve). Fölslattyogtam vele az emeletre, és rögtön felvillanyozódtam, mert az emelet ablakán keresztül premier plánban lehetett látni a Custom’s House fényeit, tömeg és kitakarások nélkül, ráadásul melegben.

Utána persze találkoztam az ismerősökkel, és csináltam pár képet az esti sötétben világító installációkról, például a műanyagkannákból épített igluról, vagy a klímaváltozást szimuláló lufis szerkezetről.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A héten pedig az Apple Store-ban jártam, a nagyban, ami a George Streeten van. Itt is rengeteg programot rendeznek a Vivid Sydney keretén belül, beszélgetéseket, előadásokat, ilyesmiket. Én egy olyan eseményen vettem részt, aminek a címe Etsy, Technology and Local Artists volt, és azt próbálta bemutatni, hogy hogyan használják a helyi művészek, designerek a technológiát a saját művészetükben. Jó, kicsit többre számítottam, mint ami lett belőle, mert lényegében ők a technológia alatt csak az internetet és a social networkinget értették, de azért jó volt. Például volt egy csaj, aki textíliákra tervez különböző designokat, majd megszitázza az anyagokat. Itt a szita most nagyon megy, rengeteg ilyen terméket láttam Etsyn. A másik művész meg ékszereket készít, na ő azért tényleg tud valamit, nagyon jópofa és kreatív dolgokat láthattam tőle.

Ma pedig kivételesen kihagytam a piacot – anyagi és egyéb megfontolásokból. Helyette inkább a SPARC kiállításra izzítottam, mert úgy meg volt hirdetve hogy ilyen meg olyan kreatív meg szuper installációk, stb. Őszintén, nekem a Marking Time sokkal jobban bejött, de mivel ez is az MCA-ben (Museum of Contemp. Art) volt, ezért elmentem. Kicsit csalódtam, de legalább még egyszer be tudtam lesni a kedvenc kiállításomra, és lefényképeztem az egyik kedvenc installációmat Jim Campbelltől. Ő nem csinált mást, mint vett egy csomó fehér ledet, és sorban fellógatta őket. A turpisság ott van a dologban, hogy úgy vezérli őket, hogy a falról visszavert fény távolabbról nézve fekete-fehér képet ad ki, ráadásul ez ugye időben változtatva mozgókép lesz. Ő így mutatja meg a világnak a saját gyerekkori felvételeit.

Manly

Manly szintén egy külváros Sydney környékén, általában a szörfösök körében ismertebb hely, amolyan turista paradicsom. Kicsit mediterrán jellege miatt, és mert a tengerparton van, engem egy olasz vagy spanyol tengerparti városkára emlékeztetett. Ide kirándultam szombaton.

Ahhoz, hogy átruccanhassunk Manlybe, kompra kell szállnunk, amit a Circular Quaynél tehetünk meg. Ha már itt voltam, megnéztem a kortárs művészetek múzeumának egy kiállítását, aminek a címe Marking Time volt. Fantasztikus művek és installációk voltak, teljesen lenyűgözött. Igazság szerint ilyen műveket még csak Youtube-on láttam, sosem élőben, és hát azért így lényegesen más a hatás. FabLabos barátaimnak ajánlom figyelmébe 🙂 Egy másik bejegyzésben majd bővebben erről, most maradjunk Manlynél.

Szóval, a múzeumlátogatás után felszálltam a kompra, mely fél óránként indul Manlybe. A hajóról remek képeket lehet készíteni az Operáról, amihez még sosem voltam ilyen közel. A legtöbb kép, amit az Operáról látunk, általában a vízről készülnek, az én képeim között is látjátok majd, miért. A vízről olyan szögben látszanak az Opera boltozatai, hogy azok félig takarják egymást, ami nagyon jópofa.

Ami különösen tetszett az öbölben haladva, az az, hogy több egészen pici – vagy legalábbis annak látszó – szigetecskét is láttam.  Ezek a fedélzetről lakatlannak tűntek, viszont kis stégeknél ki lehetett kötni rajtuk. Csupán néhány – tizen-egynéhány – fa volt rajta, mintha direkt azért pötyögtették volna oda azokat a szigeteket, hogy a vitorlások ott piknikezhessenek. Vitorlások is voltak ám, nem is egy, rengeteg, csak úgy szelték a tengert. Néha annyira megdőltek a szélben, hogy már azt lestem, mikor csobbannak bele a vízbe, de persze erre nem került sor.

Manly felé közeledve már a partot nézve olyan érzésem volt, mintha egy mediterrán helyre érkeztem volna. Nem tudom, milyen jelentős különbség van a sydneyi partszakasz és a manlyi partszakasz között, de nekem valahogy úgy tűnt, hogy van. Leszállva a kompról a sok félmeztelen és fürdőruhás ausztrált látva rögtön leesett, hogy oké, ez itt akkor nekik is az üdülőövezet. Pálmafák a sétányon, a kisboltok strandpapucsot és naptejet árultak, az utcán pedig rántott hal illata terjengett. Tagadhatatlanul volt valami ismerős a helyben. Aztán a főutcán sétálva végül eljutottam a homokos parthoz, ahol az a sós tengeri levegő, ami minden tengerparton ott van, végre megcsapta az arcom. Jó érzés volt. Van valami végtelenül megnyugtató a tengerben, és az ember automatikusan megnyalja az ajkát a sós levegő hatására. Hiába, áprilisban tengerparton lenni jó. Nekem már kicsit hideg volt a strandoláshoz, de nem mindenki volt ilyen fázós, mint én. Még egy-két gyereket is láttam fürdeni, bár azért nem sűrű tömegekben özönlöttek az emberek a vízbe.

Alig várom, hogy a tél után tavasz jöjjön, addigra talán kicsit konszolidálódnak a körülményeim, és már strandolni jöhetek majd ide. A hely egyébként biztos nagy szörfös paradicsom, mert a boltok többsége ezt sugallta. Jó lenne megtanulni szörfözni, elvégre hol máshol, ha nem itt?

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A botanikus kert

Sydneyben rengeteg park van. Mégis, a botanikus kert valami egész különleges, olyan, amit nem csak turistaként keresnek fel az emberek. Talán a sokszínűsége miatt, vagy pont azért mert annyi különleges növénnyel van tele, de remek program kicsiknek és nagyoknak, városiaknak és külföldieknek egyaránt.

A botanikus kert, teljes nevén The Royal Botanic Garden Sydney, a Domain parkhoz csatlakozva a belváros északi részén, az öböl partján helyezkedik el. Az 1816-ban alapított botanikus kert 30 hektárján majdnem 9000 növényfajt találhatunk meg, a legkülönbözőbb tájakról. Tematikus vagy származás szerinti csoportokban gyűjtve találunk itt Herb Gardent, ami fűszernövények gyűjtőhelye, vagy épp dél-kelet ázsiai részleget a Rainforest Walk környékén, vagyis az esőerdő sétányon.

Herb Garden (nem saját kép)

Nem elhanyagolható, hogy a botanikus kert sokszínűségének köszönhetően, illetve persze maga Ausztrália speciális körülményei miatt is, rengeteg különleges állatfajt is megfigyelhetünk itt. Ilyen például a gyümölcsevő denevér – saját fordítás -, amit itt fruit batnek hívnak. Ezek a kb. 20-30 cm nagyságú denevérek napközben a magas fák ágain lógva pihennek, néha-néha csupasz szárnyukkal legyezve magukat, ha nagyon süt a nap, este pedig elvileg rajban repülve élnek társadalmi életet. Nappal is repkednek néha, és bár többnyire ártalmatlannak vallják őket, azért meglehetősen félelmetes érzés egy európai számára, ha egy 40-50 fesztávú denevér elsuhan felette. És ez vörös szőr! Hát, nem  túl szimpatikusak egyelőre, legyenek bármennyire is vegetáriánusok.

A kevésbé szimpatikusoktól eltekintve pedig, vannak itt természetesen más állatok is. Például a gyanúsan veszélyesnek tűnő 10 cm átmérőjű színes-csíkos póktól kezdve a már-már unalmasnak ható íbiszen át a valódi újdonságot jelentő, még nem ismert madárfajokon keresztül sok fajjal találkoztam itt. Ha pedig a látogatókat nem kötné le eléggé a növény és állatvilág, igyekeznek őket programokkal vagy egyéb lehetőségekkel kiszolgálni. Vezetett séták, információs pontok, tájékoztató brosúrák és térképek segítik a kert megismerését, ha megéheztünk egy étteremben vagy egy kioszknál vehetünk valamit. A botanikus kert boltjában nem csak helyes szuveníreket gyűjthetünk be az otthon maradt családtagoknak, hanem ismeretterjesztő könyveket és albumokat, kertészkedéshez szükséges eszközöket is megvásárolhatunk. Ha pedig valódi sydneyi lakosok vagyunk, a kert egy távoli pontján elhelyezkedő növényvásáron beszerezhetjük a kertünkbe álmodott virágot. Én magam ezt most kihagytam, helyette inkább a pálmaházba berendezett művészeti kiállítást néztem meg, ami amatőr festők akvarelljeit mutatta be. Persze csak én gondolom, hogy amatőr festők, illetve remélem, hogy nem ebből élnek…

Szóval, ha az ember Sydneyben jár, a botanikus kertet érdemes beiktatnia a városnézésbe, mert szép, kellemes, és különleges élményt ad. Mind látványosságnak, mind egyszerű kikapcsolódásnak remek, és nem csak, hogy központi jellege miatt könnyen hozzáférhető, de ráadásul ingyenes is 🙂

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

CBD

A napokon át tartó semmittevésnek úgy döntöttem, ma véget vetek. Persze ennek a fő oka nem az, hogy bármi problémám lenne az otthon tespedéssel, sokkal inkább a bűntudat hajtott, hogy nem tudok mit írni 🙂

Felkerekedtem hát, és összeszedtem pár intézni valót, hogy legyen valami okom a kirándulásra. Bank, posta, teljesen átlagos dolgok, ha az ember él valahol, mégis különleges, ha csak látogat valahova. Tegnap este ugyanis kaptam egy emailt, hogy megérkezett a bankkártyám a bankba – mellesleg 3 munkanap alatt, az eredetileg ígért 5-7 helyett. Úgyhogy befáradhatok érte.

Egy másik régi adósságomat is le akartam tudni, mégpedig a képeslapok feladását. Igazából ezeket már rég megvettem, csak hát a lustaság… Szóval csütörtök este erőt vettem magamon, és megírtam, megcímeztem őket, hogy pénteken feladhassam. Szóval így kerültem a CBD-be.

A CBD, vagyis Central Business District Sydney üzleti negyede a belvárosban, a központi pályaudvartól északra dekszik, és majdnem az öbölig húzódik.

Gyakorlatilag ez az a hely, ahol lenni kell. Itt vannak a fontos tárgyalások, a legmenőbb helyek és a legdrágább márkák. Ha az ember Guccit, Armanit, Tiffanyt, Jimmy Choot, vagy valami hasonlót keres – és miért tagadnánk, hogy milyen fontos ez egy turistának 🙂 – akkor azt biztos itt találja meg. Észak-déli irányban átsétálhatunk rajta a George streeten vagy a Pitt streeten, mely egy részen bevásárló-sétáló utcává változik, tele régi és új épületekkel, kávézókkal és butikokkal. Ha egy kicsit megpróbálunk kiszakadni a felhőkarcolók közül, könnyen a Martin Placen vagy a Hyde Parkban találhatjuk magunkat. Előbbi a negyed egy különösen tágas tere, mely a város jellegét követve lépcsőzetesen terül el, összekötve a magasabban fekvő Sydney Hospitalt a George Streettel.

Ez az a negyed, ahol az ember mindent elintézhet. Bankfiókok, posták, a bíróság egyik épülete, megannyi toronyház ki tudja milyen irodákkal, és számos bevásárlóközpont várja a sikeres és elfoglalt üzletembereket. Itt fényképeztem első napjaim egyikén azt a képet, amikor öltönyös apukák ebédidőben csokitojásért álltak sorban a gyerekeiknek.

Természetesen a negyed nem csak a helyieket, a turistákat is vonzza, így az utcák általában  tele van emberekkel. A mai nap még fokozottabb volt a helyzet, ugyanis ma volt az őszi szünet utolsó napja, így a gyerekek szüleikkel járták a belvárost néhol édességért vagy egy új ruháért kérlelve őket.

Az egész CBD-t kiismerni kicsit több idő, mint amennyit én ott töltöttem. Kívülről kevés épület árulkodik róla, hogy mit rejt belül, így csak a szerencse kérdése, hogy mikor talál rá az ember a negyed azon arcára, amit tulajdonképp keres. Nekem ez tetszett benne a legjobban.