Mikor már azt hinném, hogy velem semmi izgalmas nem történik, azért mégiscsak kiderül egy-két turpisság. Ma reggel például szembesültem vele, hogy a lefolgalt repülőjegyemmel Londonba ugyan eljutok, de Budapestre bizony nem. Pánikolni azért nem pánikoltam, de túlságosan azért nem örültem az újabb módosításnak, egyszer jó lenne már valamit elsőre véghezvinni. De ez van, ilyen az élet.
A történet ott kezdődik, hogy amikor nekiindultam, ugyebár oda-vissza jegyet vettem, azzal az apró kurflival, hogy a visszaút csak Londonig szólt. Már akkor is úgy voltam vele, hogy bármi is lesz, Londonból már akárhogy hazajutok, inkább a nagyobb utat fizetem csak ki. Szóval, amikor június-július felé már azért körvonalazódott, hogy itt bizony nem lesz júliusi hazautazás, akkor átrakattam a jegyemet decemberre. Igen ám, de a módosítás visszaigazolásában az szerepelt, hogy december 19-én elindulok Sydneyből, és december 19-én meg is érkezek Londonba. Ez még nem is lenne furcsa, mert össze lehetne hozni bizonyos esetekben, ezért nem tűnt fel.
Szóval ma reggel éppen összeírtam a járatinformációkat egy emailben, hogy meglegyen a családnak, az itteni ismerősöknek és a cégnek, amikor is újra ellenőriztem a British Airways oldalán a járatokat. És akkor bukott ki a hiba, miszerint az időpontok stimmelnek, csak a napok nem. Egy nappal később érkezek csak Londonba, vagyis a novemberben lefoglalt London-Budapest gépen nem nagyon tudok rajta lenni, ha még valahol Ázsia felett repülök épp.
Oké, internetre fel, bejelentkezem, átrakatom, nem működik a rendszer. Még egyszer próba, semmi. Közben persze a tranzakcióhoz kell az SMS, amit a bank küld ilyen tranzakciók előtt, de az még a régi számomra érkezik. Oké, bankot felhívom, számot módosítom, smst megkapom, foglalást újra megpróbálom. Semmi. Egy óra próbálkozás után leteszek róla, és elhatározom, hogy este megpróbálom.
Este először is hívom a BA telefonos ügyfélszolgálatát, 8-9 perc mire válaszolnak, de legalább válaszolnak. A hölggyel megbeszélem a részleteket, és az ő tanácsára megint megpróbálom online a foglalást, mert telefonon plusz díja van. Nekilátok megint, eljutok a fizetésig, majd közli a rendszer, hogy a kérést a bankom megtagadta. Hívom a bankot, és kiderül, hogy ez egyszer tényleg én vagyok a béna, mert elütöttem a bankkártya lejáratának dátumát, és ezért nem ment keresztül a kérés.
Még egyszer nekifutok az egésznek. Ezúttal úgy-ahogy túljutok a nehézségeken, de a visszaigazoló képernyő csak nem jön. Vissza tehát az internetbankba, megnézni, mi a helyzet. Ott megjelenik az összeg, mint függő tranzakció. Akkor megint hívom a BA ügyfélszolgálatot, hogy most mi a helyzet. (Ja, előtte azért ezt emailben is leírtam nekik, biztos, ami biztos.) Az ügyfélszolgálatos megint kedves, és mivel most az ő oldalukon van a hiba, és meg is jelenik nálam a tranzakció, a telefonos módosítás már nem kerül annál többe, mint amit egyébként is fizetnem kell érte.
Úgy tűnik, telefonon keresztül végre sikerül módosítani a járatot, és végre talán el is jutok Sydneyből Budapestre. Remélem, addig már nem lesznek hasonló izgalmak, és nem kell megint improvizálnom. Elvégre mégiscsak év vége van, és elég mozgalmas időszakon vagyok túl.
Azért a British Airwaysnek problémakezelésből 5-ös. De egy kicsit örülök, hogy nem velük jövök vissza.