Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Blakehurst

Már pár hete Blakehurstben lakom, de eddig nem volt rá érkezésem, hogy felfedezzem a környéket. A hétvégén erre is sort kerítettem, és ismét sikerült rádöbbennem, hogy milyen jó döntés volt az a szombat esti hirtelen döntés.

Blakehurst egy olyan környék, ami korábban szerepelt is a terveim között, mint lehetséges állomás. Közel van a St. George folyó, ami szerintem elég szép és ad egy különleges hangulatot a helynek. A levegő is kicsit más, mint a szárazföldhöz közelebb, lényegében szinte állandóan nyitva tartjuk a teraszajtót, mert olyan kellemes a levegő. Persze lassan ehhez lehet, hogy túl meleg lesz, de szerintem errefelé akkor sem lesz túl nagy hőség a víz közelsége miatt.

Szóval visszatérve Blakehurstre és környékére, a külváros Hurstville-hez van közel, ez a legközelebbi vonatállomás is. Míg Hurstville eléggé bevándorló központú, addig Blakehurstben kevés ázsiait láttam (eddig), főként inkább fiatalok és családok jönnek ide lakni. Ehhez mérten nagyon nyugis környék, nem sok minden történik szerintem errefelé. Ami nem baj, sőt, kellemes, mert a madarak csiripelnek, a közlekedés zaja nem zavaró, és egy remek környezet a pihenésre.

Érdekes, hogy ehhez mérten szívesen választják a környéket idősebbek is, van is egy nyugdíjas otthon tőlem pár utcányira, pont a folyóparton egy hatalmas park mellett. A parkban ma 15-20 nyugdíjast láttam piknikezni, láthatóan nagyon élvezték a traccspartit. Persze a Carrs Bush parkban nem csak nyugdíjasok, hanem fiatal családok is időztek, van itt is játszótér, BBQ lehetőség, kis homokos partrész a gyerekeknek és minden egyéb lehetőség, ami egy itteni parkban alapfelszereltség.

Ez a park, a Todd parkkal megtoldva, ami egy nagy füves rét (valószínűleg sport célra), pont ott található, ahol két nagy út, a Princes Highway és a King George Road találkozik. Emiatt is jó Blakehurst, mert kocsival nagyon jó a közlekedése, két ilyen nagy út mentén lakni szerencsés, és ha kicsit beljebb lakik az ember, a dombos táj miatt nem is hallja az autók zaját. Vannak is szép házak bőven, gyönyörűek tényleg, de ami érdekes, hogy a csodavillák előtt nem méregdrága autók, hanem középkategóriások állnak. Szerintem ez elég sokat elmond az itt élőkről, akiknek valószínűleg fontos, hogy kellemes környéken éljenek, de nem adnak annyira a külsőségekre, mint elsőre gondolná az ember. Bár, ki tudja.

Ha van egy kis hátránya a helynek, az ugyanaz, mint ami az előnye is. Ugye bár kocsival jó a közlekedés, tömegközlekedéssel annyira nem jó, bár nekem ideális. A helyi busz reggel 10 percenként jár Hurstville-be, 5 perc alatt oda is ér. Itt lehet intézni az ügyeket és a bevásárlást, közelebb nincs olyan lehetőség, ami gyalog kényelmes lenne. A legközelebbi bevásárlási lehetőség ugyanis 15 perc gyalog, és ráadásul drágább is, mint Hurstvilleben a Coles. Kávézók annyira nincsenek, nem úgy, mint anno Mortdale-ben. Mivel a legtöbb ember itt kocsival jár, hétvégén az üzletek nem nagyon vannak nyitva, bár azért találni egy-két helyet, ahol el lehet csípni a tulajt.

Egyébként most én is egy családi házban lakom, egy ozzi és egy kiwi lánnyal, akik nagyon kedvesek és jól kijövünk. Van egy kis kertrészünk hátul, és itteni viszonylatban hatalmas konyhánk, az étkezőben éljük általában a társasági életet. Bár mind elfoglaltak vagyunk, de esténkét jól esik egy kicsit dumálni, vacsora közben például. Mindketten elég lazán veszik a dolgokat, ami jó, mert nem görcsölünk apróságokon, és mégis minden tiszta és rendezett állandóan. Jó itt élni.

5 hozzászólás »

Az élet megy tovább

Valaki azt mondta nekem nemrég, hogy a sors csak akkor súlyt rak ránk, amit még épp el tudunk viselni. Bátorításként szánta, mert épp akkor derült ki, hogy az aktuális lakhelyemről ismét költöznöm kell. Mindez egy szombat éjszaka történt, amikor épp az új barátokkal ünnepeltük  a hétvégét.

A lakótársam, aki egyben a lakás tulajdonosa is, szintén bevándorló, aminek megvannak a maga előnyei illetve hátrányai. Általában azt vettem észre, hogy a bevándorlók jobban segítik egymást, nyitottabbak másokkal szemben, és átérzik a frissen érkezettek problémáit, hiszen maguk is végigmentek a folyamaton. Ugyanakkor vannak még hasonló problémáik, mint például az anyaországtól való elszakadás és az otthon maradtak hiánya. Ebből fakadóan elkerülhetetlen, hogy néha meginvitáljuk a közeli hozzátartozókat Ausztráliába, nekem is célom minél előbb vendégül látni a szüleimet, a nagybátyámat meg egy-két közeli barátot. Nincs is ezzel semmi baj, teljesen természetes.

Sajnos a lakótársam életében pont most érkezett el ez a pillanat, illetve a hazalátogatási terveit keresztül húzta a munka, ezért a családja azt mondta, nem gond, akkor majd mi megyünk! A rég nem látott szeretteinek pedig senki nem mondja illetve mondhatja, hogy bocs, most nem alkalmas, főleg, ha évek óta nem jártak Ausztráliában. Így a kör bezárult, ha ők jönnek, nekem mennem kell.

Az első sokkot kis elkeseredettség és szomorúság követte, hiszen egyrészt jól éreztem magam a helyemen, közel volt a munkához és jól kijöttünk. Tudtam azt is, hogy ilyen áron ilyen körülményeket elég nehéz találni a környéken, és féltem, hogy nem lesz elég időm jó megoldást találni a problémára. A hétvégi letargia után belevetettem magam ismét az albérlet keresésbe, és a csütörtöktől szombatig 5 helyet néztem meg személyesen. Nem gondoltam volna, hogy még válogathatok is a lehetőségekben, de mind az öt helyen szívesen láttak volna, így összeírtam egy listán az előnyöket és hátrányokat, és próbáltam ezek alapján dönteni.

Az élet úgy hozta, hogy pont az utolsó hely nyerte el legjobban a tetszésemet. Elég kacifántos a történet, de lényeg, hogy végülis ezt a szobát, ami egy családi házban van, szombaton este 8-kor tudtam megnézni, és ott helyben el is döntöttem, hogy ezt választom. A helynek sajnos sokkal messzebb van a munkahelyemtől, mint a többi, de nyugodtabb, tisztább és kiegyensúlyozottabb környezetnek tűnt, emiatt döntöttem mellette.

A történet pikantériája, hogy ugyan lenne még időm válogatni, nem szerettem volna az utolsó pillanatra hagyni, ezért gyorsan döntöttem a költözés mellett. A jövő héten lehet, hogy dolgoznom kell szombaton, így egy napom lenne csak a költözésre és berendezkedésre, utána való héten szombaton kellene elhagyni igazából a mortdale-i szállást, így akkor is csak egy napom lenne költözni, utána lévő napon meg berendezkedhettem volna illetve pihenhettem volna. Mivel most itt hosszú hétvége van – október első hétfője munkaszüneti nap, ha úgy tetszik, május elseje – szombaton fél 9-kor eldőlt, vasárnap költözöm.

Lehet, hogy kívülről kicsit kapkodásnak tűnhet, de már a héten korábban elkezdtem összerakni a dolgaimat, és igyekeztem rugalmasan állni a költözés témájához. Így szombat estére a logisztika és a pakolás maradt, nem voltam benne biztos, hogy meg tudom oldani a vasárnapi költözést, de bíztam benne, és mindent megtettem érte.

Vasárnap reggel kimentem a repülőtérre autót bérelni a költözéshez – munkaszüneti nap lévén más helyek nem voltak nyitva -, majd Attila segítségével megpakoltuk az autót, és átvittük az új helyemre a cuccok nagy részét. Nem hittem, hogy egy menetben képesek leszünk megcsinálni, de pont jól sikerült pakolni és elhelyezni a dolgokat, így délutánra nekem már csak a konyhai dolgok maradtak hátra. Az új helyen elégedetten konstatáltuk, hogy milyen ügyesek és gyorsak voltunk, és megünnepeltük egy kis sütizéssel illetve fagyizással Bronte-n.

A mai nap tanulsága: ha a helyzet kilátástalan, egy hét alatt minden megoldódik, de az első sokk után tudni kell felállni és csinálni tovább. Ami akkor szombaton hihetetlennek tűnt, beigazolódott. Csak olyan súlyt kapunk az élettől, amit még épp elbírunk.

8 hozzászólás »

Mortdale

Akiben esetleg felmerült a kérdés, hogy ugyan minek panaszkodom a Mortdale-i hidegre, az most megkapja a választ. A hétvégén ugyanis ide költöztem, egy kellemes surburb kellemes szobájába.

Előbb-utóbb ugyanis meg kellett lépnem ezt a költözést is, hogy közelebb legyek a jövőbeli munkahelyemhez. Most így egy olyan környéken lakom, ami csak 15 perces sétára van a cégtől, ez reggelenként még jól is fog esni. Ha este nem lenne kedvem sétálni, 3-4 megállót kell csak jönnöm a busszal, és már otthon is vagyok.

Mortdale egy déli kerülete Sydneynek, vonattal reggel 25 perc alatt benn van az ember a Centralnal, és 5-10 percenként jönnek a járatok. Ez azért egy nagy jó pont. Busz közlekedés a környéken elég jó, kocsival meg aztán főleg remek. Ha az ember kocsival menne a városba, használhatja a 3-ast, az 5-öst, vagy a Princes Highwayt, bár ezek reggeli forgalmáról nincs saját tapasztalatom. Lényeg, hogy közlekedés szempontjából sem rossz a hely, bár tény, hogy nem belváros.

A szoba, amit a szombati megtekintés után ki is vettem, egy bútorozott egyágyas. Mikor vasárnap beköltöztem, a tulaj mondta, hogy rendel nekem új asztalt, mert hát a mostani elég rozoga. Mondtam ugyan neki, hogy ne aggódjon miatta, de végülis az IKEA-tól még aznap meg is rendelte, plusz székeket és egy ebédlő asztalt is vett, mert azt az előző lakó elvitte.

Tegnap tehát otthon vártam a szállítókat, délután meg is érkeztek, és rendben fel is pakoltak. Én meg rögtön neki is álltam összerakni a cuccokat, mert eléggé örültem az új asztalnak. Mikor a lakótársam hazaért, és látta, mit csinálok, nagyon rácsodálkozott. Hogy én, nő létemre, itt szerelek… Hát mondom, tudod, hogy mérnök vagyok, nincs ebben semmi különös. De hogy hát én, nőként, most azt csinálom, ami az ő dolga lenne, várjak, segít.

“Hol van a szerelési útmutató?” – kérdezte. Mondom, mi otthon nem élünk ilyenekkel, magyar ember fejből rakja össze. Jó oké, nem volt egy bonyolult feladat a négy lábat az asztallaphoz csavarozni. Ezen megint dobott egy hátast, és ketten pikk-pakk összedobtuk az asztalt. Előtte már egy széket a 4-ből összeraktam, úgyhogy azt is tudtam, hogy kellett, megint csak nagyokat pislogott, amikor mondtam, mit hová és hogyan.

Amikor az asztal volt soron, már csak annyit mondott, hogy mondjam, mit csináljon, én úgyis jobban tudom. Mondjuk szegény ázsiai létére biztos elbabrált volna vele egy darabig, ketten együtt meg gyorsabban haladtunk, nekem jól jött a férfi erő, amikor meg kellett húzni a csavart, cserébe meg nem szóltam egy szót se a ferde menetekért és hibás összeállításért. 1-2 óra alatt össze is raktunk mindent, úgyhogy most már 2 asztallal és 4 székkel gazdagabbak vagyunk.

Mutatok is pár képet a mostani szobámról, szerintem elég otthonos. A szekrényt már kidekoráltam pár képeslappal meg otthonról hozott fényképpel, a nyomtatóm végre nem a földön csücsül, és az otthonról küldött pakk pedig éjjeli szekrényként funkciónál. A szekrényekben tök jól elférek, egyedül az akasztóval vagyok egy kicsit bajban, hogy hova is rakom majd.

De ami tök jó, hogy nagyon világos a szoba, reggel besüt a nap, tehát keleti fekvésű. Sajna kicsit hűvösebb van Mortdalen, mint Glebe-ben volt, de a kis fűtőegységem pár perc alatt felfűti a szobát a megfelelő hőmérsékletre.

A lakáson osztozom a tulajdonossal, aki egyébként elég rendesnek tűnik így elsőre, korrekt meg minden. Az is jó, hogy mivel ő a tulaj, elég rugalmas volt a bonddal meg fizetéssel kapcsolatban, meg írásban visszaigazolta, hogy megkapta a pénzt, plusz egy kézzel írott bérleti szerződést is kaptam, ami az első ilyen dokumentumom. 🙂 Itt általában szobabérlésnél inkább a szóbeli megállapodás érvényes, de ezzel kapcsolatban eddig sem volt problémám, úgyhogy csak örültem az írásbeli megállapodásnak, de nem vettem nagyon komolyan. A szobám ajtaja egyébként kulccsal zárható is, és mondta is a tulaj, hogy zárjam ám, de igazából nincs mitől tartanom szerintem.

A környék nagyon tetszik, igazi kisvárosi jellegű. Az a fajta hely, ahol a kávézóban a keresztnevén szólítják a vendéget, és rólam is tudták már a második betérésemnél, hogy mit iszom és hány cukorral. Az ilyen apróságok jól esnek azért az embernek, a belvárosban nem nagyon tapasztaltam ilyet. Amikor ma a postára meg a bankba mentem ügyeket intézni, ott is kedélyesen eltársalogtam az ügyintézőkkel, akik nagyon kedvesen fogadtak, amikor mondtam, hogy most költöztem ide. A bankban a csajjal megtárgyaltuk, hogy milyen volt a nyaralása Olaszországban, és kiveséztük a dolce vita titkát 5-10 percben.

Délelőtt sétáltam egyet a környéken, és készítettem pár képet. A környező utcákban elég vegyes a felhozatal ingatlanból, vannak társasházak és családi házak is. Elég sok fa és növény van az utcákon, ezek többségén nem nagyon látszik a tél nyoma, csak néhány hullajtotta le a levelét. Olyan szép környék, kedvem lenne reggelente futni egy jót, de valahogy a 4°C mindig megakadályoz benne. Majd ha egy kicsit felmelegszik az idő, akkor bevezetem a korán keléssel egybekötött futást.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

12 hozzászólás »

Felgyorsulnak az események

Tegnap jártam a korábban említett cégnél, hogy tisztázzuk a munkavállalásom feltételeit. Sikerült megállapodnunk többé-kevésbé, bár azért még vannak kidolgozásra váró részletek.

Az általuk kínált lehetőségek abszolút korrektek és vállalhatóak, remek kezdést jelentene itt, Ausztráliában. Az is pozitívum, hogy szeretnék minél előbb nyélbe ütni a dolgot, és ha lehet, még a héten beadni a szükséges papírokat. A sietségük egy részről abszolút érthető, mert az ügyintézés – illetve pontosabban a vízumelbírálás – akár 8-12 hetet is igénybe vehet. Ez azért a worst case scenario, amire ugyan számítok, de azért remélem ennyire nem vészes a helyzet, lévén, hogy már ők is szponzoráltak korábban, másrészt meg nekem is minden papírom és képesítésem adott, hogy gyorsabban menjen a dolog.

Ezzel kapcsolatban egyébként a technikai bakik elkerülése végett csütörtökön ellátogatok egy ügyvédhez, aki majd megválaszolja az előre átküldött kérdéseimet. A válaszok tekintetében lépünk majd tovább az úton.

Ha ez még nem lenne elég, csütörtökön ugye költözöm is, egyelőre Strathfieldbe. Ma már elkezdtem összepakolni, holnapra pedig takarítást tervezek. Emellett a meglévő készleteimet is áttekintem, az éléskamrából minden maradékot igyekszem felhasználni, hogy a költözésnél ne kelljen ezekkel foglalkozom. Így lett ma az ebéd egy mindent bele rakott krumpli. 🙂

Az utolsó mosásomat már hétvégén letudtam, a mostani időviszonyokban ugyanis 2-3 nap, mire megszárad a ruha. Ruhaszárító ugyan van, de igazából elég ritkán használom, mert elég lassan szárítja meg a ruhát.

Ma beüzemeltem a nyomtatómat is, amit pár hete a Gumtree-n lőttem ingyen. Épp csak nyomtatópatront kellett bele venni, és máris készen állt a berendezés a nyomtatásra, scannelésre és a faxolásra. Jó pár éves modell, ezért kicsit vicces hangot ad ki működés közben, na meg a sebessége sem mindennapi, de annó csúcsmodell volt a korában, így tökéletesen üzemel. Hosszú távú befektetésnek érzem, mert mindent úgy csinál, ahogy kell, és a patronok ára 30 oldalas színes nyomtatás után visszajön. Már amikor a NMW-re nyomtattam az önéletrajzaimat, tudtam, hogy be kell ruháznom egy nyomtatóba, mert nem szívbajosak a print shopok.

A héten az RTA-ba is be kell menni, ami kb. az otthoni önkormányzatnak felel meg kis különbségekkel. Itt ez a közlekedésügyi hatóság, aki a lakcímnyilvántartást is végzi. Itt csináltatok majd egy Photo ID-t, ami egy fényképes igazolvány az új lakcímemmel. Ez igazából semmi különösre nem jó, de hasznos, ha van az embernek valami helyi irata, hogy mégis kicsoda. Az  útlevelet annyira nem szeretik, ez meg legalább helyi.

Holnap még befejezem a pakolást, aztán takarítok egy kicsit, hogy szép rendesen át tudjam adni a szobát. Remélem addigra kész lesz az ajánló levelem is a főbérlőtől, akinek hétvégén segítettem egy kicsit a saját költözésében, úgyhogy abszolút hálás passzban volt, mikor megkértem, hogy írjon pár sort. Örömmel vállalta, úgyhogy szerintem holnap este szépen kinyomtatjuk a fantasztikus nyomtatómon, és majd aláírja. Közben az az üres A/4-es papírjaimnak nyoma veszett, de remélem addig megkerülnek.

Szóval mozgalmas időszak következik, sűrű lesz a hét, de a jövő hét is legalább ilyen lesz, egy kis új-zélandi utazással fűszerezve. A fejleményekről majd folyamatosan beszámolok, egyelőre ennyi előrelépés van az itteni életemet illetően.

7 hozzászólás »

Védett: Távlati tervek

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

A hozzászólások megtekintéséhez meg kell adni a jelszót.

Költözés

A tegnapi este folyamán, egy húzós és bonyolult nap eredményeként sikerült elfoglalnom a szobát, amit kivettem, de mindezt csak este 11 körül. Mivel még este 6-kor se volt biztos, hogy még át tudom venni, ezért csak a cuccaimat hoztam, vagyis a bőröndömmel, a hátizsákommal és a laptopommal szerencsétlenkedtem a városban. Megjegyzés: az esti órákban illetve napközben a buszok teljesen kiszámíthatatlanok, például amire vártam, 25 perce késett, pedig elvileg 18 percenként jár. Arról nem is beszélek, hogy mennyire problémás alternatív útvonalakat hip-hop kitalálni, mert a buszok útvonaláról csak a neten tájékozódhat biztosan az ember, és hát akinek nincs net csomagja a telefonjához, az így járt.

Este tehát átvettem a szobát, ami négy falból, egy beépített szekrényből és egy matracból állt. Ezzel nincs is semmi gond, mert nagyon tetszik a környék, a lakás úgy ahogy rendes és viszonylag tiszta, a lakótársakkal se lesz szerintem gond. Annyi aprócska probléma volt csak, hogy mivel semmilyen ágyneműm nem volt, aludni nem nagyon sikerült. Éjszaka ugyanis 12-13 fokra hűlt le kint a levegő, és hát fűtés ugye nincs, ezért nagyon fáztam. Hiába a dupla pizsama és az extra réteg. a három zokni, plusz egy a kézen, nagyon hideg volt. Hajnali négykor már az IKEA honlapját nézegettem, hogy mit fogok venni, hogy a következő éjszakám ne legyen ilyen szenvedős.

Mivel az IKEA – ami egyébként elég messze van – csak tízkor nyit, előtte egy Coles-ba mentem, ahol bevásároltam pár alapélelmiszert a következő hetekre. Szerintem egész ügyesen raktam össze ami kell, és kevesebb, mint 40 dollárt fizettem a következőkért:

2 liter tej
2 kis konzerv sűrített paradicsom
1 kis konzerv tonhal
250 gr Nesquik kakaó
800 ml-es mosószer
kis üveg zöldfűszer
kis üveg paprika
kis szórós só
2x 0,5 kg tészta
2 hagyma
0,5 kg banán
1 kg répa – az egyik legolcsóbb zöldség
1 kg liszt
1 kg cukor
650 gr-os corn flakes
2 szelet csoki

Úgy látszik családi vonás, hogy majdnem mindenből kettőt vettem. Egyedül az olajat felejtettem el, de legfeljebb majd azt megveszem máshol. Lényeg, hogy így nagyjából van itt egy-két dolog, amiből tudok főzni, vagy tudok enni valamit. Igazából a Coles viszonylag olcsó a környéken található ún. Convinient Store-okhoz képest, amik közért szerűek, és mivel kicsik, és sokáig nyitva vannak, ezért jóval drágábbak. Coles meg azért nincs minden sarkon, bár a belvárosban több van, nekem a legközelebbi kb. 20 perc villamossal. Visszafele sétáltam – mert az egyik lakótársam mondta, hogy ő visszafele sétálni szokott – de eltévedtem. Ha ránéztek a listára, rögtön látjátok mennyire nem volt buli ezekkel a cuccokkal 4 km-t bóklászni. Mindegy.

A bevásárlás után pedig felkerekedtem és elindultam az IKEAba. Csupán 3 busszal jutottam oda, mintegy 2 óra alatt, meg ugye két óra vissza, de szerintem nagyon megérte. Ugyebár alapvető dolgokat kellett vennem, mint pl. ágynemű és hasonlók, és a városban meg Coles-ban meg egyéb helyeken nézve az árakat, az IKEA honlapjával összehasonlítva sokkal drágábbak voltak. A következő dolgokat vettem $88,88-ért:

Párna, Gosa Vadd, $9,99
Paplan, Mysa Gras, $19,99
Ágynemű, single bedre, Bladvass, $9,99
Lepedő, Knoppa, $5,99
Matracvédő, Skydda, $9,99 – inkább engem véd matractól
Szennyestartó, Skoghall, $4,99
Ruhaszárító, Lajban, $14,99
Vékony takaró, poliészter, 170×130-as, Irma $1,99
Műanyag fogasok, 8 db, Bagis, $2,99
Kicsi törülköző, amit a takarításhoz rongyként használtam, 4 db, $2,99
Illatosító gyertya, Tindra, $3,99
Egy nagy szatyor, hogy mindezt el tudjam hozni $1,99

És ebből még lejött egy dollár kedvezmény az IKEA Family kártya miatt, amit helyben csináltattam. Ja, és itt is az összes forró ital ingyen van az IKEA Familyseknek, meg néhány dolog olcsóbb. Itt is ebédeltem, valami meleget, meg ettem egy sütit, ami csak 95 cent volt. Tudjátok mit lehet a városban egy étteremben kérni ennyiért? Maximum az étlapot.

Szóval nagyon örültem, hogy mindent sikerült megvennem, és szerintem megérte a négy óra utazgatás. Bent a városban csak az ágynemű $15-20 lett volna, egyszerűen nem emberi, amilyen árak vannak. Úgyhogy én nagyon elégedett voltam, mert elég nagy a választék, és szerintem mindenki megtalálja a pénztárcájának valót. A bútorok egyébként $60-70-tól kezdődnek, határ persze a csillagos ég. Ami viszont érdekes, hogy otthon nem nagyon láttam bőr ülőgarnitúrát IKEAban, és nem egyre itt 25 év garanciát ígérnek.

Sajnos, mire hazaértem, eléggé besötétedett, de azért készítettem pár képet a környékről, és lehet, hogy a szobámról és rakok fel majd képeket.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

3 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: