Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

A megmagyarázhatatlan szerelem

A mai poszt különleges, kicsit eltér az eddig megszokottaktól, ugyanis egy kedves ismerősöm épp Új-Zélandon utazgat, és mivel tudom, hogy Új-Zéland nem csak engem varázsolt el, hanem minden más  ismerősömet is, megkértem, írjon pár sort a legfrissebb élményeiről. A következőkben tehát Peti sorait olvashatjátok, rá milyen benyomást tett Auckland. Remélem, olyan lelkesedéssel fogadjátok, mint ahogy ő írta.

Új-Zéland gondolata régóta foglalkoztat, mindig is szerettem volna eljönni ebbe pompás országba, és a jelenlegi életvitelemnek köszönhetően, ezt most meg is tudtam valósítani. Sokan kérdezik, hogy miért is jöttem ide, és miért pont ide, a világ másik felére. A válasz több pontból tevődik össze. Mindenképp szerettem volna elkezdeni felfedezni az Európán kívüli világot, és mivel jelenleg az angol az a nyelv, amit mindennapjaimban használok Londonban, ezért fontos volt, hogy az első hátizsákos túrám ilyen területen legyen.

Három ország maradt a listán: USA, Ausztrália és Új-Zéland. Észak-Amerikában csak néhány város érdekelt akkoriban, emiatt ő hátrébb került. Valamint januárban szerettem volna kezdeni a mulatságot, ezért a déli félteke prioritást élvezett. Meg lássuk be, ha elhangzik az a szó, hogy Új-Zéland, a legtöbben csak annyit tudnak róla, hogy iszonyat messze van, de hogy mik a hátrányai és előnyei, azt kevesen. Najó, meg talán a Gyűrűk urából láttak részeket az országról. Kb ez volt bennem is, ezért elkezdtem olvasni, olvasni és olvasni. Ami még inkább közelebb hozott az országhoz.

Január 4-én este indultam London Gatwick-ről Dubai-on keresztül Muscatba, Oman fővárosába. Oman teljesen random módon jött, egy új ismerősnek köszönhetően, aki épp túrákat szervezett oda. Így egy 10 napos omani barangolás után, január 15-én indultam tovább Új-Zélandra, ahol két hónapot tervezek eltölteni, és ez idő alatt annyi mindent megnézni, tapasztalni, amennyit csak lehet.

auckland

A repülőút egész kényelmesre sikeredett, pozitívan csalódtam a hosszútavú turistaosztályú repülőutakban. Egyetlen hátulütője, hogy egy bizonyos idő után iszonyat unalmas kezdett lenni, és bár a gép kb 900km/óra sebességgel repült, úgy éreztem mintha egy helyben álltunk volna.

Amióta elindultam több random dolog is történt velem, amit viccesnek tartottam. Ilyen pl, hogy Dubaiban egyszer csak előkerült 20-30 piros-fehér-zöld, Magyarország-feliratos ruhát viselő fiatal. Mint később kiderült, a magyar fiatal olimpiai válogatott, akik Sydney-be mentek érmeket szerezni. Remélem sikerrel jártak. 🙂 (Megjegyzés: A magyar csapat 6 arannyal, 1 ezüsttel és 7 bronzzal tért haza pár napja, bővebb info itt és itt. – Szandra) Majd Auckland-ben a reptérről szerettem volna eljutni a belvárosba, így buszjegyet vettem, amikor is a jegyeket áruló nő megkérdezte, hogy magyar vagyok-e, mivel az édesapja magyar és ismerős volt neki az akcentus… 🙂 A kezdés jó volt, de a folytatás nem volt ilyen rózsás..

Amikor elhatároztam, hogy idejövök, akkor csak annyit tudtam meg, hogy a nyár meleg, a tél enyhe, és csak később jöttem rá, hogy igazából nagyon is hasonlít az időjárás a Londonban megszokottakhoz.. Tehát esik is, rendesen. Aminek nem nagyon örültem, hisz az esőből már kaptam eleget Londonban. Auckland-ben töltött első két napom is esősre sikeredett. Na persze hamar kiderült, hogy közelében sincs az angol időjáráshoz, sokkal kiszámíthatatlanabb. Ami rám egészen pozitívan hatott.. Egyik nap a parkba érve eléggé fújt a szél, majd a közepén már fagyit ettem és amikor lefelé sétáltam a dombról egy 10 perces zápor zúdult ram. Majd kitisztult az ég. Vicces 🙂

DSC03075

Az egyik legjobb dolog Aucklandben, hogy bárhol is vagy, tengert mindenképpen látsz, néha csak úgy, hogy a házak között, a kocsi lejárónál, vagy néha csak a fák között tűnik fel valami kékség.

A második legjobb dolog, hogy nagyon sok a zöld terület. Erre már a városban sétálva is felfigyeltem, viszont amikor pappito volt olyan rendes és elvitt Devonportra, akkor tudatosult bennem, hogy szinte több a zöld terület sűrűsége, mint a házaké 🙂 A harmadik dolog az emberek kedvessége, amit már Londonban is megtapasztaltam, de ezt a szintet inkább a nem-fővárosi többi brit települések szintjéhez tudnám hasonlítani. Az Auckland Domain Parkban található Auckland War Memorial Museum-ba például ingyen beengedtek, ugyanis zárás előtt érkeztem kb másfél órával, és mondta a srác h erre az időre már ne fizessek. Vissza is kérdeztem, hogy biztos? 10 dollár lett volna a jegy. Nem értem a végére a 3 szintes múzeumnak, de kb 70-80%-at sikerült megnéznem. Majd legközelebb, ha arra járok, és több időm lesz, akkor megnézem újra.

domain auckland

Negyedik jó dolog a Sky Tower. Valahol olvastam, hogy úgy tűnik, minden jó várost el kell rontani valami abszolút oda nem illővel, és hogy Auckland-ben ez állítólag a torony. Én nem így gondolom. Lehet, hogy a torony közelről nem a legszebb – hisz egy nagy betontömb az alja, viszont felérvén a tetejére kárpótol a látvány. Mindent látni, kivéve egy dolgot. A tornyot. 🙂 A sokadik jó dolog a híd, vagy nem is a híd, hanem az hogy lehetőség van bungee jumpingolni róla, és víz felett már nem is tűnik annyira ijesztőnek, ne próbáljam ki. Bár valszeg 30 méteres magasságból kb ugyanaz történne kábelszakadás esetén mintha szárazföldön tenném. De majd túlteszem magam rajta, hisz van vízérintéses opció is, ami nagyon jónak hangzik!

És hogy számomra mi a legrosszabb Auckland-ben? Hogy egy olyan országban van, ahol vízum nélkül nem lehet dolgozni, vagy hosszabb tavon tartózkodni.. De az ideiglenes megoldás már erre is megvan. Már csak valami hosszabb távú kell, és kezdődhet az őrület!

A szerzőről: Peti Londonban él és dolgozik, egy decemberi napon találkoztunk a Heathrow reptéren, miközben az átszállásomra vártam. Ha tetszett az írása, és esetleg kiváncsiak lennétek Új-Zéland többi részére is, jelezzétek itt a kommentekben, és majd megpróbálom őt nyaggatni egy kis repetáért.

Reklámok
3 hozzászólás »

Szerelembe estem

A múlt héten olyan intenzív élményekben volt részem, hogy azt hiszem, teljes bizonyossággal állíthatom, hogy feltétlenül és gyógyíthatatlanul szerelmes lettem Aucklandbe.

Kezdjük az elején. Az utazásom előtt kb. semmi kedvem nem volt átugrani a kiwikhez, mert minden azt sugallta, hogy ott hidegebb is van, meg esik is, meg fúj a szél, és egyébként is, Auckland “csak egy nagy falu”. Van abban valami, hogy ha az embernek ha nincsenek nagyon elvárásai, csak jó élmények érhetik.

Már a repülőn sejthettem volna, hogy itt valami készül. A reptéren nyugis, kultúr emberek vártak a járatra, ezalatt azt értem, hogy nem volt idegeskedés a gép késve indulása miatt, nem volt tolongás, hogy ki fér fel előbb a gépre, stb. A csomagját nem mindenki oda próbálta beszuszakolni, ahová a helye szerint kellett volna, hanem ahol jobban volt hely. A biztonsági videó életemben először mosolyt csalt az arcomra, aki nem hiszi, keressen rá az Air New Zealand videóira a youtube-on.

Első éjjel egy reptér közeli motel/hostel szálláson töltöttem. Nagyon biztató volt a kis családi vállalkozás honlapja, és transzfert is irtó jó áron kínáltak – érkezési időtől függetlenül. Amikor leszálltam, hívtam is az ingyenes számot, hogy jöhetnek értem. Itt csendben megjegyezném, hogy a mobilom valamiért nem működött a zátonyon, holott előtte egyeztettem a Virginnel, hogy ne érjen ez a meglepetés. Mindegy, végülis kibírtam nélküle.

A szállás – az ausztrál hostelekkel ellentétben – nagyon rendben volt, rendes ággyal, előre felhúzott ágyneművel, és még törölközőt is kaptam! Csupa luxus 🙂 Rendes és tiszta ház volt egyébként, a háziak meg segítőkészek és kedvesek, ahogy a honlapjuk alapján is lejött.

Az elkövetkező napokban pedig egy CS-en talált helyi kalauzolt el Aucklandben és környékén, egyszerűen leírhatatlanul kedves és segítőkész volt ő is. Nagyon-nagyon sok helyre elvitt, így nem csak a belvárost, hanem a külvárosi részeket és a tengerpartokat is sikerült bejárni. Ahogy egyre több helyre jutottam el, úgy kezdtem beleesni a helybe, nem csak azért, mert leírhatatlanul szép, hanem azért is, mert teljesen otthon éreztem magam ebben az új környezetben.Sydneyhez viszonyítva az utak például sokkal jobb minőségűek és szélesebbek. A kiwik kevésbé idiótán közlekednek, mint az itteniek, pl. használják az indexet sávváltáshoz, meg mondjuk körülnéznek, mielőtt átmennek az úttesten. Emellett lényegesen kisebb a forgalom, tehát tényleg elég nyugis egy város Auckland. A dugó kb. azt jelenti itt, hogy 10 percig halad az ember a sorban, de akkor aztán tényleg valami durva dolog történt. (Itt Sydneyben, a Paramattán egyszer 40 percet álltam a dugóban, úgy, hogy kb. 1-200 métert haladtam.)

Az időjárással eszméletlenül nagy mázlista voltam, szerintem nem csak a télhez képest, hanem úgy általában is. Végig hét ágra sütött a nap, szél nem volt. 18-20 fok lehetett, pulcsit igazából csak lustaságból hordtam. Meg hát értitek, ha már elhoztam, legyen rajta a képeken. A csizmával kicsit mellélőttem, mert inkább melegem volt, mint fáztam, de inkább ez mint amaz.A helyiek kedvesek és nyitottak, de nem olyan extrovertált és hangos módon, mint az ausztrálok. Egy icipicit talán visszafogottabbak, és ez rendkívül jól esik a kis európai kultúrához szokott lelkemnek. Kevés bevándorlót láttam, ami ugyan irreleváns, mert nem zavarnak, csak azért mégis. A mostani környékemen ha bemegyek a bankba, rajtam kívül nincs nem ázsiai az egész fiókban. Néha kicsit kellemetlen, ha a kávézóban a helyiek elkezdenek mandarinul beszélni, mert nem tudom, hogy velem van-e bajuk, vagy csak én vagyok paranoiás.

Ami nagyon tetszett még, az a családi házas övezetek. Egyrészt láttam egy épp zajló építkezést, és örömmel konstatáltam, hogy használnak olyan dolgokat, mint Európában, pl. alapozás meg beton. Ezek Ausztráliában kis túlzással luxuscikknek nevezhetők. A házak is sokkal jobban tetszettek, mert van stílusuk, és a helyiek finom érzékenységgel varázsolnak belőlük otthont, például egy levendula bokorral a kertben. Nagyon-nagyon tetszett például Ponsonby környéke, igazi kis paradicsom – nekem legalábbis. 🙂

Ó, és amit ki nem szabadna hagyni, a helyi nevezetességek. Nos, ebből nincs annyira sok, de ami van, azt megéri meglátogatni. Én többek között az Auckland Art Galleryben és az Auckland Museumban voltam, meg a Viaduct környékén, ami kb. a Sydneyi Rocks-nak felel meg. Szombaton pedig szerencsém volt Pappito-val is összefutni – mint helyi nevezetes ember 🙂 – aki élőben még ezerszer lehengerlőbb személyiség, mint a blogján. Ő is nagyon kedvesen megmutogatott pár helyet, ami még tovább növelte az addig sem kicsi imádatomat Aucklandet illetően.

Mondtam is neki, hogy mekkora mázlista, hogy ilyen helyen él. De az biztos, hogy rám sem sokáig kell a zátonynak várnia, mert Auckland felkerült a hosszú távú terveim közé. Csak győzzem kivárni. Addig is, még biztos visszatérek egyszer-kétszer látogatóba.

4 hozzászólás »

Na, majd ha nálam nem lesz…

… akkor nálam is ennyibe fog kerülni. Tömören ezzel összegezhetem az   utolsó napi pénzváltás tapasztalatait.

Ismeritek a viccet a két üzletemberről meg a vásárlóról, aki bemegy az   egyikhez és kap egy remek árat, míg a másiknál ennél magasabbat. “De hát a szomszédban olcsóbb!” – mondja. “Akkor vegye meg ott”- feleli rá az üzletember. “De hát ott épp nincsen.” Ja.

Ma a vízumos ügyintézés után még beiktattam, hogy gyorsan váltok egy kis kiwi dollárt költőpénznek. Vettem ki készpénzt a kártyámról, majd bementem az első utamba kerülő bankba, hogy átváltsam. Az árfolyam jó volt, de a pultos kislány azt mondta, hogy inkább menjek be a szemközti pénzváltóba, mert ők itt a bankban komoly díjat számítanak fel a váltásért. (10 dollárt, ami a váltás összegéhez képest 12-15%, tényleg sok, ahhoz képest, hogy szemben ennyit sem.)

Átmentem szembe a kis ázsiai pénzváltóhoz, aki bár mufurc volt, de azért mondott egy még jobb árfolyamot, és előadta, hogy ők itt mennyivel jobban váltanak a banknál. Mondom remek, kérek 90 dollárt. Csak ennyit? Mondom, igen, ennyit. Pakol, nézelődik jobbra-balra, és végre kinyögi, hogy ja, hát nekik nincsenek kis címleteik. Na köszi.

Na, akkor séta át a saját bankomba, hátha ott majd nem vonnak le tőlem plusz 10 dollárt a váltásért. Sorba állok, sorra kerülök, előadom, mit szeretnék. Kollegina egy kis türelmet kér, hogy ellenőrizze, hogy van-e új-zélandi dollárjuk. (Mellesleg Ausztrália legnagyobb bankjáról van szó.) Sűrű elnézések közepette közli, hogy sajnos nincs, és talán fáradjak be a belvárosi központi bankfiókba, ha váltani szeretnék, mert ott tartják az összes valutájuk. Mondom, köszi.

Szóval így állok, pár óra múlva már Új-Zélandon leszek, és még nincs új-zélandi pénzem. Két dolog jutott erről eszembe. Az egyik az, hogy valószínűleg így sugallják az embereknek, hogy ne akarják külföldön elkölteni az itt keresett pénzüket, maradjanak csak a jó kis ausztrál dollárnál.

A másik, és ez a valószínűbb, hogy jelenleg olyan környéken lakom, ahol az embereknek kisebb gondja is nagyobb annál, hogy utazgassanak. És akkor tulajdonképpen érthető, hogy a szolgáltatók alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz. Mégis, nem furcsa, hogy a bankok és a pénzváltó nem tart valutát? Ez kb. olyan, mintha otthon nem tudnék eurót váltani. Vicces.

4 hozzászólás »

Technikai szünet

Holnap Új-Zélandra utazom pár napra, ezért egy kis kimaradás várható a blogomon. Amíg én telelek a keleti szomszédnál, meg turistáskodok, remélhetőleg itt, Ausztráliában minden megy a maga útján tovább a jelentkezésemmel kapcsolatban.

Már minden lehetséges adatot és papírt leadtam a megbízott szakembernek, holnap még áttekintjük a legszükségesebb tudnivalókat. Közben annyi változás történt, hogy szóban meghosszabbítottuk a szerződésemet 4 évre, lévén, hogy ez jobb azért nekem is, meg a cégnek is.

Szerda estétől vasárnap reggelig pedig Aucklandet járom majd be. Nagyon várom már! 🙂 Elő is készültem egy-két dologgal, hogy mit szeretnék látni és csinálni ott, ilyen például az Auckland Art Gallery meglátogatása és talán egy kis kirándulás a Rangitoto szigetre is belefér majd. Persze ezen kívül sokat sétálok majd a belvárosban és a Ferry Terminal környékén, ami innen nézve gondolom eléggé hasonlít majd a Sydneyben lévő Circular Quay és a Rocks környékére.

Az idő sajnos nem lesz a legkegyesebb hozzám, csütörtökön esik majd, és pénteken-szombaton is borús idő várható. A hőmérséklet 10-15 fok között lesz, a szél 10-12 km/h-s sebességével igazából nem sikerült tisztába kerülnöm, nem tudom, hogy az most nagyon fúj, vagy csak épp, hogy. De meleg ruhákkal és sálakkal, dzsekivel felkészültem rendesen, és a csizmámban utazom. Biztos, ami biztos.

A hátizsákom már becsomagolva várja a holnapi indulást, és a jegyzetfüzetemben összeszedtem a legfontosabb látnivalók nevét, és egy-két szükséges buszjárat számát és várható indulásának menetrendjét. A szükséges visszaigazolások és a repjegy pedig kinyomtatva lapul a táskámban.

A járatom kicsit kautikusan közlekedik, ugyanis éjfélkor érek majd Aucklandbe, és reggel 7-kor jövök vissza. Mivel itt a reptéren kinn kell lenni legalább 90 perccel az indulás előtt (Virgin légitársaságnál legalábbis), ezért ez korai indulást és késői érkezést jelent. Az érkezésem és a távozásom estéjére egy, a reptérhez közeli családias jellegű szállást lőttem, akik plusz 5 helyi egységért ki is ugranak értem a reptérre, meg el is visznek, ha visszaindulok. Ez azért szerencsés, mert ugye éjfélkor meg hajnali fél5-5-kor vagy van busz, vagy nincs, vagy megtalálom vagy nem, és vagy elkések/szobrozok a sötétben hajnalig vagy nem. Szerintem megéri, hogy kicsit kevesebbet aggódjak.

Az elkövetkező napokban nem hiszem, hogy fogok tudni írni, mert laptopot nem viszek, csak telefont. Nem tudom, hogy leszek netközelben, de majd igyekszem fényképeket feltölteni ide-oda.

Addig is, akinek témába vágó olvashatnékja van, ajánlom böngészgesse Bertók Zoltán honlapját. Az elmúlt hetekben/napokban többször is beszéltem vele, és bár nem ő intézi az ügyemet, nagyon kedves és segítőkész volt mindenben. Arról nem is beszélve, hogy a honlapja nagyon hasznos és érdekes, mert nem csak a bevándorlásról ír, hanem általános dolgokról is az ausztrál életet illetően.

Hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: