Ausztráliába mentem, majd jövök…

blog a kivándorlásról – azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Nem minden fehér vagy fekete

Öreg hiba hirtelen felindulásból dönteni vagy tenni valamit, aminek aztán később fontos következménye lesz. Mégis, nekem mindig az ilyen döntésekből jött a legjobb vagy legrosszabb eredmény, és egyiket se bántam meg. Igazság szerint, bár kívülről talán hirtelen döntésnek tűnnek, valójában mindig van előzménye a dolognak, csak ezeket inkább magamban tartom, és lassan érlelődik bennem, míg végül meglépem, amit.

Ausztráliával is így voltam. Mármint nem konkrétan Ausztráliával, hanem a külföldre költözéssel. És végülis ha azt nézem, bevált abból a szempontból, hogy sikeresen találtam munkát, elkezdtem beilleszkedni az itteni életbe, lettek barátaim, és kicsit jobban a saját lábamra álltam. Úgy éreztem, a munka terén is beleadok apait-anyait, és ha nem is 3 vagy 6 hónap múlva, de meg lesz a foganatja, és majd értékelik a teljesítményemet.

Ma este mosni akartam. Itt volt az első bevillanás, amikor is a zoknijaim válogattam. Amikor leesik, hogy az elmúlt évben egy pár új zoknit nem vettem magamnak. Jó oké, most mondhatnátok, hogy miért nem inkább zoknit vettem a kocsi helyett, és igazatok lenne. Minek sírok itt a zokni miatt, amikor itt vagyok a napfényes Sydneyben. És persze, most már lassan jön a tél, szóval a napfény kevesebb, de ettől még jó hely Sydney. De ez nem ilyen egyszerű.

Az a helyzet, hogy tudom, hogy nem szabad összehasonlítania az embernek a régi életét az ittenivel, de ez nagyon nehéz, és nekem például elkerülhetetlen. Főleg így májusban, amikor Pesten jó idő van, jön lassan a hekk, meg a pünkösd, és nem mintha különösebben zavarna, hogy itt egyikről sincs fogalma senkinek, de attól még kicsit hiányzik. Hiányoznak a szabadnapok, az ünnepek, az, hogy ne heti 45-50 órát kelljen gürcölni egy sokkal alacsonyabb szintű életért, mint amit Magyarországon éltem. Amivel még nem is lenne baj, ha legalább értékelnék az ember munkáját, ami sajnos nem így van.

Korábban kérdezték tőlem, hogy boldog vagyok-e. És igen, boldog is voltam, mert akkor még úgy éreztem, hogy jó úton haladok. Aztán valahogy máshogy alakultak a dolgok, és közben rájöttem, hogy egyáltalán nem olyan fényes a helyzet, mint ahogy én azt gondoltam. Néha csak belenézek a tükörbe, mondjuk reggelenként, és kicsit elszomorít, hogy mi vagyok és ki vagyok. Úgy érzem, hogy a régi énem mintha ott se lenne, az a magabiztos, rátermett, vonzó fiatal nő, aki mondjuk egy éve voltam, nincs sehol. Az, aki bejárta a fél világot, aki a záróteszten lekörözte az amerikai diákokat amerikai történelemből, aki Japánban járt szakmai úton, aki CNC workshopot és oktatásokat tartott, aki fejedelmi creme bruleet csinált, aki a legtöbb helyen jött, látott és győzött. Itt pedig legyőztek.

Petinek szoktam mondani néha, hogy bárcsak ismerted volna a régi énemet. És ez a legelkeserítőbb. Mert az vagyok én, az voltam 25 évig, nem lehet, hogy most egy év alatt az a személy eltűnjön és megsemmisüljön. Eddig ugyebár úgy gondoltam, hogy kibírom, megcsinálom, az első két év nehéz, aztán utána minden szép és jó lesz, meglesz a PR és onnantól kánaán van. Nem mondanám, hogy az emberi tényezőt nem vettem számításba, mert mindig közbejöhet valami, csak épp arra nem gondoltam, hogy milyen árat kell ezért fizetnem.

Ezért nem egyszerű, mert nem lehet azt mondani, hogy ez most csak rossz vagy csak jó. Nem utálok mindent és nem szeretek mindent. A túró rudi hiányát is csak azért emlegeti mindenki, mert mindenki emlegeti. Nem arról nehéz lemondani. A saját életedről, és a saját személyiségedről nehéz lemondani. Mellette viszont kap az ember jó kis leckéket az élettől, meg tengerpartot, meg új élményeket, és rengeteg tapasztalatot. De el kell jönnie néha-néha olyan napoknak, amikor az ember mérlegre teszi a dolgokat, és megnézi, mit nyert és vesztett az elmúlt időszakban.

Szóval én is ezt teszem, és lehet, hogy a következő hetekben ismét nagy változásokra kerül a sor. Sőt, biztos. Mondanám, hogy nem lesz hirtelen döntés, de csak félig lenne igaz. Gyorsan kell majd döntenem, de azt hiszem, az alapok már megvannak hozzá. Tudom, hogy nekem mi a fontos, és igyekszem azokat szem előtt tartani, hogy lehetőleg én se menjek rá. Aztán majd lesz, ami lesz, ahogy kedvenc bevándorlási ügynököm szokta mondani: no worries.

600902_10200761695179935_284040356_n

Reklámok
35 hozzászólás »

Turistából váltani – második menet

Akkor a legnehezebb megosztani valamit, ha kikívánkozik az emberből, de tart egy kicsit attól, hogyha kimondja, akkor elillan. Az autóval is így voltam, meg most is vagyok, de már nagyon megérett rá a dolog, hogy mégis csak írjak róla.

A hezitálás oka az volt, hogy a történet jelentős része személyes jellegű, de végülis a blog jelentős részében vannak személyes jellegű posztok, szóval azt hiszem, nem lesz ez sem nagyon kirívó. Meg aztán, hátha más is tanul majd az esetből, illetve az aktuális történésekből.

Kezdem az elejéről. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú meg egy lány. A fiú egyszer írt egy emailt a lánynak, és aztán a lány válaszolt, majd az egy emailt sok követte, és egyszer csak ott álltak a Heathrown, a fiú egy rénszarvasos sapkában, a lány meg egy átmeneti kabátban, amit még a Glebe marketen vett. A közös reggelit és a nap jelentős részét átbeszélgették, és aztán a lány tovább utazott Budapestre.

Őszintén, nem gondoltam, hogy újra találkozni fogunk, de úgy alakult, hogy az emailek  nem szűntek meg. Az ígéret, miszerint ha a világ alsó felén jár épp, akkor majd benéz pár napra, egyre realisztikusabbá vált. Pár héttel az érkezése előtt, mikor már Új-Zélandon volt, napi kapcsolatban voltunk. Az is megérne egy külön posztot, hogy milyen ambivalens érzés valakivel az öreg kontinensről egy időzónába kerülni, meg egy évszakba. De ez most másodlagos.

Szóval ahogy közeledett a megbeszélt dátum, majd amikor már valahogy úgy alakult, hogy az túl későn van, és egy repjegy módosítással előrébb lett hozva, akkor hirtelen elég valóságossá vált az egész. A második találkozásunk tehát ismét egy reptéren volt, de a téli hideget felváltotta a párás sydney-i nyár, ami mindkettőnknek közelebb áll a szívéhez.

Az eredeti terv az volt, hogy egy hétvégére couchsurfingelhet nálam, aztán egy hétig talán megnézi Sydneyt, majd utazik tovább és bejárja a keleti partot. Három hónap múlva pedig Perthből repül vissza Londonba. Remek tervnek tűnt, az utazásait figyelve izgalmas kalandok előtt állt, ennek ellenére azért örültem, hogy egy hétig Sydneyben lesz.

Ez több, mint hat hete volt. És most itt ül velem szemben, az asztal másik oldalán, a laptopja mögé bújva.

Pár hét után úgy döntött, hogy maradna, ha lehetne. Egy aprócska probléma van csak, és ez nem más, mint az a bizonyos turista vízum.    Én mondjuk nem tartok tőle, hogy ne sikerülne kitalálni valamilyen megoldást még a hátralévő időben, mert ha nekem is sikerült, neki is fog. Plusz, most már ketten vagyunk a feladatra.

Elkezdtünk tehát berendezkedni a “maradáshoz”. Bérelt egy szobát pár utcára tőlem, hozzáteszem, elég kedvező feltételek mellett. Örültem, hogy elsőre ilyen remek szállást talált, lényegesen szerencsésebb volt, mint én az elején. Igyekeztünk az elmúlt hetekben eljutni szórakozni, de mellett a hasznos és fontos dolgokat is letudni. Szóval röviden elkezdtük megalapozni a következő hónapokat, ami, hát, biztos nem lesznek unalmasak.

A folyamatban több fordulópont is van, jelenleg 3 opcióban gondolkodunk a következő 2-3 hónapot illetően. 1., Peti talál munkát, aki egyben 457-es szponzor is, és mindezt Sydneyben,  és lehetőleg a következő  2-3 hétben. 2., Nem talál munkát, de tovább keres egy kis külföldi kiruccanás után, ez további 3 hónapot adnak nekünk, hogy kitaláljuk, hogyan tovább. 3., Nem talál munkát, de nem is keres a 3 hónap lejárta után, hanem egy picit átmegy Európába pénzt keresni, majd visszajön.

Nekem az utolsó a legkevésbé szimpatikusabb.

Vannak még alternatív lehetőségek is, de az egyelőre kétséges kicsit, ezért majd csak akkor számolok be róla, ha elsődleges lehetőséggé lép elő. Minden esetre én bízom az első lehetőségben, ha nekem sikerült, miért ne sikerülne neki is, nem igaz? Pláne hogy sokkal több tapasztalata van, mint nekem, szóval szerintem csak idő kérdése, hogy mikor kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot.

Azért jól jön most a szurkolás 😉

DSC03056 copy

10 hozzászólás »

Új élet Svédországban

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Travel Sandwich

Travel, photography, and the stories in between

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

The eccentric Cook

blog a kivándorlásról - azoknak, akik hiányolnak, és azoknak, akik jönnek utánam

Kate Kendall

Entrepreneur and writer ✈️

pappito.com

Új-Zéland

Subdimension

From beyond

bandirepublic

autók, cola, rock ‘n roll, zen és intergalactic

bezzeg a svédek!

bandirepublic a svéd királyságban

%d blogger ezt kedveli: